Két hét lóháton, túl árkon-bokron

Hét lóval és tizenegy lovassal járják a vidéket

 

Nyalka – „Az ember feneke nem lóhátra termett.” Ezt nem egy kezdő lovas jelentette ki, hanem Fülepi Károly, a nagy hagyományú budapesti Caprilli Lovas Club edzője Nyalkán.

Fülepi Károly 1985-ben lett a lovasklub edzője, és már abban az évben kéthetes országjáró túrát szervezett a Zsámbéki-medencéből, Tökről Győrújfaluig. Az utat a rákövetkező évben megismételték.

– Ekkor arra gondoltam, hogy miért ne járhatnánk be az ország legkülönbözőbb tájait lóháton – idézi a kezdeteket. Azóta minden évben meghirdetik a tábort. Idén az Érd–Simapuszta–Pákozd–Gánt–Kisbér–Nyalka–Nagyigmánd–Kecskéd útvonalat célozták meg. Nemrégiben Kisbérről érkeztek a pannonhalmi vár tövébe a nyalkai Francia Géza lelkes kalauzolásával. A Rákóczi utcában már várta őket az autókon érkezett váltócsapat utánfutókkal, sátrakkal, seprűkkel és minden egyéb, a túrázáshoz szükséges eszközzel.

– Most hét lóval és tizenegy lovassal jöttünk, de volt már rá példa, hogy tizenhat lóval jártuk a vidéket – említi Fülepi Károly. Naponta átlagosan 30 kilométert tesznek meg, a táv felénél cserélik a lovasokat, hogy azokkal a bizonyos feltört emberi testrészekkel másnap se legyen nagy kín a nyeregbe pattanás.

– Hogyan száguldozhatták be akkor egész Európát olyan könnyedén a honfoglaló magyarok? – kérdezzük a mestert, mire ő megvonja a vállát.
– Azok még nem ilyen lovak voltak – mondja. Az embereket diplomatikusan kihagyja az összehasonlításból.

A Caprilli Lovas Clubról megtudtuk, a működésének eddig keretet adó Nemzeti Lovarda megszüntetése után éppen most kezdi önálló létezését. A lovakat megvették, ezután ugyanúgy kell megélniük, mint bármelyik más privát lovasklubnak az országban.

– Ezzel a megoldással sajnos sok, szerényebb anyagi körülmények között élő budapesti fiatal eshet el a lovaglástól – jegyzi meg az edző. – Mit lehet tenni? Ez van – zárja a beszélgetést. A clc-honlapon Fülepi Károly túrabeszámolóját olvasva azonban nem tárul elénk ennyire komor kép… A lovasember ugyanis leleményes.

 

2007.08.24. Csudai Endre
Forrás: Kisalföld
Frissítve: 2023.05.16.
Fotók: Canva

Hozzászólások