Kezdőlap Blog Oldal 656

Agroturizmusban a jövő

Agroturizmusban a jövő

 

A “Dél-Alföld Európai Unió” többcélú egyesület szervezésében francia, olasz vendégek találkoztak tegnap Mezőhegyesen, az Állami Ménes Kft.-nél, ahol a lovasoktatás fejlesztését előmozdító konferenciát tartottak.

A Dél-Alföld többcélú egyesület egyhetes Békés megyei programjának első állomása volt a mezőhegyesi, mely arra hivatott, hogy a hét éve megkezdett kapcsolat részeként megbeszéljék a gyakorlati tennivalókat, valamint nemzetközi hálózatot hozzanak létre az uniós pályázatok érdekében. Szerdán egy lengyel csoport is társul a csoporthoz. Davidovics László, az egyesület elnöke elmondta, hogy a kapcsolatok építéséhez számítanak a megyei önkormányzat, illetve a régió és az országos szervek támogatására.

A résztvevők

A találkozó összehozza azokat a szakmabelieket, akik a lovas- és agroturizmusban érdekeltek. Segít a közös programok kidolgozásában, erősödik az együttműködés. Békés megye több intézményében szeretnék bevezetni a lovasoktatást, mellyel együtt a mezőgazdasági képzés is vonzóbbá tehető. A 2013-ig ígért pályázati források egy része már adott, a résztvevőknek kell ezeket megcélozni és minél hamarabb lépni, élni a lehetőséggel – emelte ki az elnök.

A francia csapat vezetője, uniós koordinátora, Myriam Benoiton elmondta, hogy ők a fogathajtásban érdekeltek, ezért kíváncsiak a mezőhegyesi és a lovasközpontok képzési moduljaira. Szeretnék megismerni a magyar fogathajtás művészetét, hogy saját képzésüket is magasabb szintre tudják emelni. Sara Motta, az olasz agro- és lovasturizmus konzorcium elnöke kiemelte, hogy 180 mezőgazdasági és agroturisztikai vállalkozással van kapcsolatuk, köztük sok lovassal, akik fogadják a vendégeket, az ott gyakorlatozó diákokat. Azért jöttek, hogy közös oktatási tervet dolgozzanak ki és megpályázzák a uniós támogatásokat.

Összefogással nagyobb az esély a pályázatokon

Kovács József, a mezőhegyesi Ménes Kft. ügyvezetője azt reméli, hogy a több ország együttműködésével megcélzott uniós pályázatoknak nagyobb esélye lesz a támogatottságra. A közös programokkal a lovas képzés és a helyi turizmus fejlesztésében bíznak. Mezőhegyesen idén megkezdődött a lovas oktatás, de jövőre, remélik, nagyobb hírveréssel többen jelentkeznek erre a szakmára.

 

2007.09.24.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.04.27.
Fotók: Canva

Ólomkatonák, emlékezők

Ólomkatonák, emlékezők

 

Mór (rk) – Megemlékeztek az 1848-1849-es szabadságharc móri ütközetéről. Az osztrák és horvát katonákból álló sereg háromszoros túl-erőben lévő nehézlovassága eldöntötte a csatát.

Az elmúlt szombaton az 1848. december 30-án lezajlott móri csata évfordulójára emlékeztek a város lakói.

A település határában 158 évvel ezelőtt Perczel Mór tábornok hadteste megütközött a Jellasics altábornagy vezette császári sereggel. A csaknem azonos létszámú, ám minőségbeli fölényt élvező ellenség meghátrálásra késztette a hősiesen harcoló magyarokat.

Az év utolsó előtti napjának délelőttjén Kovács Géza a szabadságharc e szomorú eseményéről tartott előadást az érdeklődőknek a Lamberg-kastélyban. A szabadidejében ólomkatonák öntésével foglalkozó csetényi férfi a móri csatát megelevenítő terepasztalnál sorolta az ütközet főbb történéseit. Időközben megérkezett a Fehérvári Huszárok néhány tagja, akik szintén bekapcsolódtak az előadásba. A történelmi visszatekintést követően, a szülők kíséretében érkezett gyerekek kaptak egy-egy ólomkatonát, amit megfestettek.

Hamarosan felkerekedtek a hagyományőrző huszárok, majd társaikhoz csatlakozva felvonulást tartottak a városban. A színpompás ruhákba bújt lovasok délre megérkeztek a Homoki temetőbe, ahová egykor eltemették az ütközetben elhunyt hősöket. A sírkertben álló kopjafánál koszorút helyezett el Fenyves Péter polgármester, a Fehérvári Huszárok, továbbá politikai és civil szervezetek, oktatási intézmények. A kopjafa lábánál három tömegsírban 32 hősi halált halt katona nyugszik.

 

2007.01.02. Radocsai Kálmán
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.04.27.
Fotók: Canva

“őrült” római lovasok

“Őrült” római lovasok

 

A németországi Marbachban a hétvégén római lovasfesztivált rendeztek.

A megmérettetésen korhű eszközökkel és ruházattal, különböző kategóriákban mérték össze a versenyzők a tudásukat.

Számos fogat – köztük póni is – rajthoz állt.

Németország ezen vidékén kiemelten kezelik a lovassportot és a lótenyésztést, melynek évszázados hagyományai vannak.

 

2007.09.24.
Forrás: Világgazdaság
Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

A lóversenynél is kötelező a közbeszerzés

A lóversenynél is kötelező a közbeszerzés

 

Ítélet. Olaszország jogsértő módon járt el, amikor 329, lóverseny-fogadási központ üzemeltetésére vonatkozó szerződést közbeszerzési pályázat kiírása nélkül újított meg – mondta ki tegnap az Európai Bíróság.

A római kormány 1999-ben döntött úgy, hogy az akkori 329-ről ezerre növeli a lóversenyfogadó helyek számát. A kabinet azonban csak az újonnan létesítendő irodák konceszsziójára írt ki tendert, míg a régi 329 központ esetében hat évvel meghosszabbította a szerződéseket.

A bírósági ítélet világos jelzést küld azon EU-tagállamoknak, amelyek koncessziókat kínálnak vagy terveznek kínálni szerencsejátékcégeknek – nyilatkozta a döntés után az európai szerencsejáték-ipari társaságokat tömörítő európai szövetség főtitkára. Sigrid Ligne szerint az ítélet aláhúzta, hogy a szerencsejáték-koncessziók ügyében csak átlátható közbeszerzési eljárások során lehet döntést hozni.

 

2007.09.14. Reuters
Forrás: Világgazdaság
Frissítve: 2023.06.13.
Fotó: Canva

A legnívósabb viadal

A legnívósabb viadal

 

Nem csak a versenyzőket, de az állatokat is nagyon megterhelte a hétvégén a forróság a nagykanizsai Csónakázó-tó melletti nemzetközi és országos lovastusaversenyen.

A hagyományos military első napján a forróságon kívül feltámadt szél is hátráltatta a díjlovaglást. A tereplovaglásra teljesen lecsillapodott a szél, a hőség maradt, mely teljesen felkorbácsolta a kedélyeket. Ennek ellenére a lovasok kitartóan, s jól bírták a gyűrődést, egyetlen esés sem történt.

A nemzetközi színtérről osztrák és német indulók érkeztek, de a magyar élmezőny is képviseltette magát. A pálya ifj. Dobri Lajos keze munkáját dicséri, a tervezésben a nemzetközi lovas szövetség olasz szakembergárdája is közreműködött. Zala megyét a hévízi Szabó Tamás, Hollé Lilla mellett a Kanizsa Lovasklub színeiben Wiandt Henrietta és a Toledó LK versenyzője, Tamás Bianka képviselte. A kanizsai fiatalok remekül szerepeltek, hisz az ifjúsági lovasok közül előbbi első helyet, míg Tamás Bianka a másodikat szerezte meg.

– Hazai viszonylatban a kanizsai verseny a legnívósabb – fogalmazott Bakó Lajos, a military szakág vezetője. – Szerencsére (egy év kihagyás után) ismét meg tudták tartani az erőpróbát, melyen a legmagasabb kategóriában küzdöttek az indulók. Csodálatos környezetben, európai szintű pályát alakítottak ki a szervezők, ez talán megelőlegezi a 2009-es ifjúsági Eb rendezését is. Persze addig sok javítani valónk van, ez a viadal nagyon jó teszt volt. A kanizsaiak a hétvégén sem maradnak lovassport nélkül, 22-24 között nemzetközi díjugrató verseny lesz. Remek teszt volt ez a verseny, jöhetnek majd az újabbak.

 

2007.06.17. Benedek Bálint
Forrás: Zalai Hírlap
Frissítve: 2023.06.12.
Fotó: Canva

Elnök lett a jordán hercegnő

Nemzetközi Lovas Szövetség új elnöke a jordán hercegnő

 

Májustól új elnöke van a FEI-nek, HRH Haya Bint Al Hussein. Haya hercegnő a korábbi jordán király Hussein lánya, illetve Dubai koronahercegének a felesége, aki sikeres távlovas versenyző.

A jordán hercegnő részt vett a sydney-i olimpián, és a jerezi világjátékokon is. Nemzetközi szintű távlovas és díjugrató versenyző.

Összesen 3 jelölt volt a posztra: Haya, HRH Benedikte dán hercegnő, és a görög Freddy Serpieri.

 

2007.05.25.
Frissítve: 2023.07.13.
Fotó: Canva

Lóra, magyar! Akció van!

Lóra, magyar! Akció van!

 

Csak az egyensúlyra figyeljen, hogy fenn tudjon maradni! Ha ügyesen egyensúlyoz, biztosan nem dobja le. Most jó! Ha a csípőjével kicsit megtolja a lovat, elindul. Úgy, úgy, de erősebben!

A lovászleány dirigál így nekem, aki életemben először ülök lóháton. Kissé félek, de azért kihúzom magam, ahogy tanították. Élvezem, hogy néha már érzem, melyik mozdulatomra miként reagál a ló. Ő egyébként a Nyerges Hotel monori erdő melletti istállójában lakik, és most éppen a lovas sportot, a hobbilovaglást népszerűsíti. Ezt úgy teszi, hogy bárkit, aki csak kicsit is érdeklődik e sport iránt, hajlandó a hátán elviselni, s ha a kétlábú illető tisztességesen viselkedik, őt akár 45 percig is ingyen szolgálja.

Az ingyenesség persze nem a paripa elhatározása, hanem a hotel és az istálló tulajdonosaié, Kafka Istváné és a feleségéé. Több tucat kollégájukkal egyetemben ők is eleget tettek a MATUR (Magyar Turisztikai Egyesület) felhívásának, és bekapcsolódtak a Nyitott Lovardák programba. Április eleje óta már a hatodik alkalommal lovagoltatják a főleg Budapestről érkező vendégeket, s teszik még jó néhányszor a nyár derekáig, amíg az akció tart. Vendég van bőven, olykor több is, mint ahány ló az istállóban; ilyenkor a térítésmentes lovaglásra egy-két órát várni kell.

Ez már a harmadik esztendő, amelyben a MATUR a Nyitott Lovardák akciót megrendezi, tudom meg Maus Andrástól, a turisztikai egyesület lovas tagozatának vezetőjétől. Már az első alkalommal, 2005-ben 35 lovarda vállalta a feltételeket, és összesen mintegy háromezer vendéget igyekezett megismertetni a lovassport örömeivel. Az akció idővel bővült, az ingyenes lovaglási lehetőségen kívül sok másra is kiterjedhet. Idén először, egyelőre csak az ország egy-egy pontján, a lovas terápiával, illetve a western lovaglással foglalkozó intézményekben is fogadják a kíváncsiakat. Az istállót viszont mindenütt szívesen bemutatják, jellemzik az egyes lovak szokásait, tulajdonságait, beszélnek a lóápolás menetrendjéről, és arról, hogyan és miért kell felszerszámozni az állatokat.

Az elméleti oktatás után aki akar és mer, lovagolhat. Kezdőknek a futószáras oktatás dukál, lehetőleg biztonságos, zárt helyen, a kör alakú karámban. A gyakorlottak jóval nehezebb produkciókra is módot kapnak: akár tereplovaglásra is indulhatnak. A kényelmesebbek beérhetik különféle lovas bemutatók látványával: hol díjlovas edzés, hol lovas íjászat, hol lovas karusszel, másutt csikósbemutató látható. Összesen 50 helyszínen zajlanak a Nyitott Lovardák eseményei, egészen az év közepéig.

 

2007.05.14. Gál Zsuzsa
Forrás: Népszabadság
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Canva

A világ legbénább versenylova

A világ legbénább versenylova

 

Dona Chepának soha nem jön ki a lépés.

Vesztességi rekordot döntött egy Puerto Ricó-i versenyló: 125-ször nem nyert versenyt “zsinórban”.

Ezzel a tartós teljesítménnyel maga mögé utasította a kategória eddigi csúcstartóját, egy ausztrál lovat, amely 124-szer volt egymás után eredménytelen, és amely 1983 óta tartotta nyeretlenségi világelsőségét.

A Puerto Ricó-i versenyló egy 9 éves kanca. Legutóbb hat ló közül hatodikként futott be a célba. Nem volt azonban eddigi pályafutása során mindig utolsó: egyszer még második is lett.

A versenyló-eredménytelenségi világranglistán amúgy az első két helyezett után nagy űr következik, de aztán elég szoros a mezőny: a 3. helyezett 106-szor, a negyedik 105-ször, az ötödik ló meg 103-szor nem nyert.

 

2007.09.23.
Forrás: Stop.hu
Frissítve: 2023.06.15.
Fotó: Canva

Turf Gála Pozsonyban

Turf Gála Pozsonyból élőben, fogadási lehetőséggel már szombaton is

 

A versenynap történetében először 20 magyar idomítású telivér áll starthoz a régió egyik legjelentősebb versenynapján a június 3-i hagyományos pozsonyi Turf Gálán.

A jelentős magyar részvételnek köszönhetően a tervek szerint a Nemzeti Lóverseny Kft. és Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. az öt nemzetközi futamot közvetíti, sőt a Kincsem Parkban és a hazai fogadóirodákban fogadást szervez. A Turf Gála futamaira már szombaton lehet fogadásokat kötni, így azok sem maradnak le az itthoni játékról, akik a helyszínen szeretnének szurkolni a magyar telivéreknek.

1. futam, start: 15:10 – Cena Scottish Rifla 1800 méter

A Cena Scottish Rifla négyéves és idősebb lovak részére kiírt verseny. Ezt a futamot utoljára 1999-ben sikerült magyar idomítású telivérnek megnyernie; Power Moves és Kovács Sándor ebben az évben a ’98-as sikerükre tudtak duplázni, amikor pályarekorddal nyertek. A futam 1984-óta íródó történetében rögtön az első évben a csehszlovák Haros nyergében magyar győzelem született Ribárszki Sándor jóvoltából, majd 1985-ben Notórius (Vas József), 1994-95-ben Musical Prospect (Kállai Pál), 1996-ban Pan Cher (Peter Schiergen) 1997-ben Revízió (Kállai Pál) nyert.

Az idén öt lovunk indul a futamban. Des Grieux (Martin Srnec), Crimson (Lukas Kasal), Alhaitham (Kerekes Károly) Pacific Silver (Zdenko Smida) és Brahy (Nagy Tihamér). Az öt magyar ló mellett 1 osztrák, 1 lengyel, 2 szlovák és 2 cseh ló áll starthoz. A mieink közül Brahyt várják az idei formák alapján legelőrébb a szlovák szakírók, de a folyamatosan javuló Des Grieux, ha korrigál Crimson és a Storm Cat mén Alhaitham Kerekes Károllyal kellemes perceket okozhat.

A futam sztárja lehet a korábban Andre Fabre francia champion idomár istállójában készülő ír tenyésztésű Cloword (Spinning World – Clodora), aki első cseh futására, igaz küzdelemben, de nyert 1800 méteres távon. A lengyelek az új amerikai csodafegyverükkel, az Amerikából frissen vásárolt nyeretlen Berate-tel (Bertrando – Shy Pirate) érkeznek; amennyiben gond nélkül állt át az európai klímára, akkor nehéz lesz megverni. A négyéves telivér Santa Anitában és az idén Golden Gate Fields-ben versenyzett 1200 és 1600 méteres távon. A helyiek The Magic Goes On-ban bíznak, aki felhozó versenyét remek formában nyerte.

Véleményünk: Cloword (10) – Brahy (9) – Berate (8) – Alhaitham (3)

2. futam, start: 16:00 – Cena Arvy 1800 méter

A Cena Arvy-t 1800 méteren hároméves kancák részére rendezik 1992-óta. ’95-ben Assol (Marat Kozomzsarov) nyert, míg 1999-ben Kovács Sándor az osztrák Miss Barbara nyergében győzött.

Az előzetes esélyek alapján idén itt van a legnagyobb esélyünk a győzelem megszerzésére. Spinning Crystal (Kerekes Károly), Proud (Lukas Kasal) és Floryda (Jaroslav Línek) hármasából utóbbi kettő igen jó eséllyel áll starthoz. A mieink ellen öt cseh és négy szlovák kanca áll ki. A mezőny felét már megverte Proud és Floryda, ennek ellenére nem lesz klasszisainknak könnyű dolga, mert a csehek a prágai Hazafi Díjnak megfelelő futamban első Hanover Lady-vel, a második Calistegia-val, a harmadik Genevel Dancer-rel és a negyedik Yorkyra-val érkeznek.

Véleményünk: Proud (10) – Floryda (11) – Hanover Lady (1) – Calistegia (12)

3. futam, start: 16:35  – Starohájske Kritérium 2000 méter

Ez a verseny a mi Alagi Díjunknak megfelelő 2000 méteres futam, hároméves mének és kancák részére. 1984-ben az első versenyt rögtön magyar ló, Notórius (Papp István II.) nyerte, majd ’94-ben Ferryman (Kállai Pál), ’95-ben Dollárpapa (Csoh Ferenc) ’99-ben a hármas koronát nyert April Sun (Kovács Sándor) és 2004-ben King’s Honor (Kovács Sándor) versenyrekorddal győzött.

Hazánkat Tanger (Jaroslav Línek), Naveen (Lukas Kasal) és Reem Al Fallah (Kerekes Károly) képviseli, ellenük öt cseh és 2 szlovák telivér indul. Tanger az idén a vártnál gyengébben szerepel, talán 2000 méteren megindul, csak úgy, mint teljes testvére Tankred 2003-ban, mikor nagy stílusban megnyerte ezt a futamot is a szlovák Hármas Korona mellett. A helyiek a német tenyésztésű Proud Borisban (Silvano – Parista) bíznak, aki első versenyét kétévesen decemberben futotta Pisa-ban 2000 méteren és ha már ott volt, meg is nyerte a 16.500 Euro-val díjazott versenyt. Azóta idén Pozsonyban megnyerte a helyi Nemzeti Díj előfutamát és a Nemzeti Díjat 1700 méteren. A Csehországból érkező lovak közül jó esélynek tűnik Another True Story, a prágai Nemzeti Díj másodikja és a negyedikje, Mr Dario. Oda kell figyelni még a cseh Le Baron-ra, aki kétévesen veretlen volt, majd a cseh Nemzeti Díjban diszkvalifikálták.

Véleményünk: Proud Boris (3) – Another True Story (5) – Reem Al Fallah (7) – Mr Dario (2)

4. futam, start: 17:15 – Cena Ministerstva podohospodárstva Slovenskej republiky 1200 méter

A sprintversenyt 1985-ben Köröző nyerte (Bárdosi György), majd 1990-94 között ötször nyert zsinórban a Kentaurs Farm. ’90-ben Jolly Groom (Klimscha Albert), ’91-ben Ryan’s Gift (Klimscha Albert), ’92-ben Ryan’s Gift (Kállai Pál), ’93-ban Ryan’s Gift (Kállai Pál), ’94-ben Beat Star (Kállai Pál).

Az idén is maximális mezőny áll starthoz, telis-tele nagyágyúkkal. A formában lévő Városbíró (Mészáros Zsolt) és Vitality (Kerekes Károly) mellett egy szlovén, egy német, egy lengyel, két szlovák és hét cseh villámlábú áll starthoz. A német Sacho (Dashing Blade – She’s His Guest) már kilencéves, ennek ellenére 15 millió forintot keresett tavaly frankfurti tulajdonosának. Idén Kölnben listed versenyt nyert, majd Milánóban szintén listed versenyben ötödik helyen ért célba. A pályaspecialista, a cseh Scyris múltja alapján (1000 és 1200 méteren pályarekorder, sőt 2200 méteren is) kiváló eséllyel indul szlovák lovasával.

Eredményes sprinter a cseh Cortession, de rendszeresen Scyris mögött végez. Szintén Csehországból érkezik a négyéves angol tenyésztésű Forces Sweetheart (Allied Forces – Talighta). Tavaly Angliában zsinórban öt versenyt nyert, idén cseh színekben Baden–Badenben kezdett egy jó negyedik hellyel. A szlovén Batist folyamatosan Észak-Olaszországban versenyez, győzelemmel kezdett. A hétéves szürke Polish Magic magas formával kezdte a szezont Ebreichsdorfban, akkor Városbírót verte, majd Maisons-Laffitte-ban és Baden-Badenben listed és Gr-III-as versenyben helyezetlenül ért célba. A lengyel tréningből érkező Dzasper Varsóban magas formákkal rendszerint eredményesen szerepel.

Véleményünk: Sacho (1) – Polish Magic (10) – Scyris (2) – Forces Sweetheart (7)

5. futam, start: 17:55 – Velka Cena Slovenska 2400 méter

A Velka Cena Slovenska zárja a nemzetközi versenyeket. 1984-ben Notórius (Papp István II.), ’93-ban Favoured Nations (Varga Zoltán) és ’94-ben Montauciel (Kállai Pál) győzött magyar tréningből.

Most Magambo (Jaroslav Línek), Mister Bond (Jaroslav Kovarik) Star Fury (Zdenko Smida), Gina Maxi (Kerekes Károly) és Parisfleur (Nagy Tihamér) áll starthoz, míg Song Sparrow (Lukas Kasal) első tartalékként várja a versenyt. A magyar lovak közül a Millenniumi Díjban látott formák alapján Gina Maxi és Magambo a győzelemért küzdhet, míg a többiek javulással kellemes meglepetést okozhatnak. A mieink dolgát egy osztrák, két lengyel, két cseh és négy szlovák telivér nehezítheti meg.

Az osztrák Star’s Song idén másodiknál még nem végzett hátrébb, Meránóban 2400 méteren nyert május közepén. Mind a két lengyel ló komoly figyelmet érdemel, Vacaria legutóbb csak a legjobb szlovák lótól, Ryantól kapott ki; míg Sierra Nights (Benchmark – Sierra Ridge) Amerikából érkezik, tavaly két versenyt nyert 1200 és 1700 méteren jó pályákon, nagy kérdés nála az akklimatizáció és a távbírás. A legjobb szlovák Ryan a verseny egyik komoly esélyese, de a mögötte végző Vacaria, Funward és az Ebreichsdorfban nyerő Nice is helyesélyt képvisel. Az elmúlt tíz évben a csehek domináltak ebben a futamban, Norman és Taminos Love Mostban egy komoly 2400 méteres versenyben melegítettek győzelemmel és második helyezéssel.

Véleményünk: Ryan (7) – Normen (9) – Gina Maxi (11) – Star’s Song (1)

2007.06.01.
Forrás: Magyarturf

Fogadással egybekötött közvetítés a Turf Gáláról

 

2007. június 3-án, vasárnap kerül sor a Turf Gálára Pozsonyban.

A programon várhatóan rengeteg magyar tréningben lévő telivér szerepel. A Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. a napokban készíti elő az öt nemzetközi futam élő közvetítését és a fogadási lehetőséget a Kincsem Parkban, valamint a fogadóirodákban. Reméljük, hogy a színvonalas versenyek és a hazai fogadási lehetőség a magyar lóverseny rajongók és fogadók megelégedésére szolgálnak. További információkat a közeli napokban folyamatosan közöljük.

 

2007.05.24.
Forrás: XLSport
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Canva

Balogh Gábor ötödik lett

Férfi öttusa Vk, Budapest: Mojszejev győzött, Balogh ötödik

 

Az Athénban olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev nyerte meg a budapesti Volkswagen férfi öttusa Világkupa-versenyt.

A második helyen a tavaly világbajnok litván Edvinas Krungolcas, a harmadikon pedig a 2003-ban vb-első német Eric Walther végzett. A legjobb magyar, Balogh Gábor ötödik lett.

Az idén Millfieldben győztes Balogh egyenletes teljesítményt nyújtott, de míg lovaglásban hibátlanul szerepelt, addig lövészetben és vívásban elvesztett néhány pontot. A Sydneyben olimpiai ezüstérmes, kétszeres egyéni világbajnok ezzel együtt jó versenyt produkált.

Három szám után még a tavalyi vb-n második Horváth Viktor állt a legjobban a hazaiak közül, eredményes lövészettel, vívással és úszással a második pozícióból várta a folytatást, ami azonban nem sikerült neki, mindössze 744 pontot ért el a lovaglásban, ezzel pedig egy csapásra a mezőny hátsó részébe csúszott vissza.

Pénteken 75 versenyző kezdte meg a küzdelmeket, a selejtezőből a három csoport első 12-12 helyezettje, köztük hét magyar jutott be a fináléba. A nemzetközi élvonalból csupán Ázsia legjobbjai hiányoztak.

Eredmények:

1. Andrej Mojszejev (orosz) 5700 pont
2. Edvinas Krungolcas (litván) 5636
3. Eric Walther (német) 5616
…5. Balogh Gábor 5552 (lövészet: 179 kör/1084 pont, vívás: 17 győzelem/17 vereség/832 pont, úszás: 2:03.60 perc/1320 pont, lovaglás: 1200 pont, futás: 9:31.27 perc/1116 pont)
…13. Németh Róbert 5432 (180/1096, 14/20/760, 2:02.22/1336, 1168, 9:42.12/1072)
14. Tibolya Péter 5408 (179/1084, 17/17/832, 2:05.72/1292, 1092, 9:33.77/1108)
…21. Kasza Róbert 5260 (175/1036, 15/19/784, 2:00.70/1352, 1116, 10:07.94/972)
…23. Demeter Bence 5232 (171/988, 14/20/760, 1:58.98/1376, 1076, 9:52.64/1032)
24. Horváth Viktor 5188 (181/1108, 2212/952, 2:01.58/1344, 744, 9:50.03/1040)
…26. Fülep Sándor 5128 (183/1132, 15/19/784, 2:00.84/1352, 812, 9:48.46/1048)

 

2007.05.13.
Forrás: MTI/Metro
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés