Több ezer éve történt, nem is tudjuk pontosan, ki találhatta fel. Egyes történészek szerint már a korai nomád népeknél előfordulhatott, hogy kisgyermekeket és terhes asszonyokat oldalt ültettek fel a lóra vagy más hátas állatra, hogy kényelmesebb legyen számukra a hosszú utazás.
A legelső olyan nyergek, melyek valóban abból a célból készültek, hogy a lovas oldalvást üljön rajtuk, a 12. sz. környékén alakulhattak ki a Közel-Keleten, illetve Egyiptomban.
A 14. században Anna királynő népszerűsítette, hogy a kor hölgyei öltözékükhöz méltóan utazhassanak. A korai dámanyergek nem is hasonlítottak a ma használatosakhoz: a hölgyek teljesen féloldalt ültek rajta, a nyeregnek sokszor karfája is volt, mint egy igazi karosszéknek.
A 16. században a málhanyergek voltak nagy hatással a dámanyereg fejlődésére. Ekkor már egy szarvval rendelkezett, mely jobb oldalt középen helyezkedett el. A szarvat Medici Katalin feljebb tetette, így átvethette rajta a lábát, nagyobb biztonságban érezve magát. A kengyel használatát is ő vezette be.
A 19. században került fel a nyergekre a második szarv, ettől kezdve az előkelő hölgyek ilyen nyerget használtak vadászathoz, sétalovagláshoz. Akkoriban nem is tartották illendőnek, ha egy hölgy lovagló ülésben lovagolt.
A dámanyereg, vagy ahogyan sokan nevezik, „amazon nyereg”, az 1930-as években kisebbé, könnyebbé vált, szerkezete erősebb lett. Kialakult a modern dámanyereg! 1900. és 1930. között nagy nevek: Owen, Meyhew, Whippy, Champion&Wilton, Martin&Martin készítették klasszikus darabjaikat.
A második világháborút követő általános elszegényedés és a nők az irányú törekvései, hogy a versenyeken a férfiakkal együtt rendes lovagló ülésben indulhassanak, nem tett jót a dámanyereg népszerűségének. A női nyereg jó időre eltűnt, mint azon idők maradványa, amikor erős megkülönböztetés volt volt férfi és nő között.
A stílus csak 20-30 éve kezdett újjáéledni. Bár elmondhatjuk, hogy reneszánszát éli, a dámanyereg ma mégis kuriózumnak számít.
A lovak és a női nyereg szeretete olyan erős, hogy az angol állami pecsét a királynőt lovon, női nyeregben mutatja. Ilyen példaképpel a dámalovaglás nem is halhatott ki Angliában!
Az 1974-ben alapított „Side Saddle Association” (Női Nyereg Egyesület) 1200 tagot tart számon. Évente egyszer kézikönyvet adnak ki tagjaik számára, ismertetik a versenyek szabályait, valamint az elismert bírák és kiképzők listáját. Az évente, nyár végén megrendezésre kerülő „Nemzeti show” keretében a legjobb lovarnőket „Az év női nyerges lovasa” címmel tüntetik ki.
Mind Franciaországban, mind Svédországban és Németországban szervezetekké alakultak a női nyeregben lovaglók. Hollandiában a lovas rendőrség tagja a nőinyereg egyesületnek. Magyarországon 2003-ban megalakult a Magyar Dámalovas Egyesület.
Ma délelőtt, életének 84. évében elhunyt a Magyar Galoppsport emblematikus alakja, Imperiál lovasa, Németh Ferenc.
Mit is írhatnék búcsúzóul kedves BARÁTOMRÓL? A legendás Imperiál nem kevésbé legendás zsokéjáról? Szakmailag aligha érdemes méltatnom őt. Mindenki pontosan tudja, mit ért el és mit tett le az asztalra.
“A sok véletlen összehozott minket Imperiállal. Amikor először találkoztam vele, akkor már belovagolták és tréningjei elején tartott. A munkái során hamar kiderült, hogy nem mindennapi ménen ülök, meg is becsültük a fiúkkal a sárga mént, ugyanis ilyen lovat csak nagyon jó kedvében ad a jó isten. Nagy termete miatt megnagyobbítottuk számára a boxot, hogy kényelmesen elférjen. ő pedig ezért, a szívét lelkét adva, legyőzhetetlenné tette lovasát. Amikor felültem rá, úgy éreztem, hogy senki és semmi nem állíthat meg bennünket.” – mondta pár évvel ezelőtt legendás társáról.
Feri bácsi haláláig a pálya kedvence volt. Aligha láttunk olyan versenynapot, amikor valaki ne akart volna vele egy közös képet. Betegeskedett. Tudtuk. Agyvérzése is volt. Leginkább azonban lelkileg volt a padlón. Imádott felesége (Verácska) halála óta, nem találta helyét a világban. Egyedül maradt. Ezért is éreztem kötelességemnek, hogy minél többször látogassam.
“Minden jól sikerült az életemben” – mondta pár évvel ezelőtt egy interjúban. Szakmailag talán igen, de a magánéletben az út végére egyedül maradt. Nagyon egyedül.
Soha nem terveztem interjút, sem a Pubi bácsival, sem a Feri bácsival. Ők ketten ugyanis olyan sokat szerepeltek már a televíziókban és a média egészében, hogy azt gondoltam én sem tudnék újat kérdezni. Sokat beszélgettünk. A régi időkről, a fájó külföldi mellőzésről, a mai lovasokról és versenyekről. Faltam a szavait. Olyan magabiztosság és szakmai alázat áradt a mondandójából, hogy szinte a székhez szegezett. Tavaly együtt mentünk ki az ügetőszilveszterre. Azt mondta: „Andriskám, nem az én világom, de a fiatalok között én is megfiatalodom.”
Együtt mentünk el, a Kincsem-Imperiál kiállítás megnyitójára is, ahol a műsor végén, a múzeum egyik dolgozója kérdezgette Feri bácsit arról, hogy hívják-e élménybeszámolókra vagy máshová. Feri bácsi keserű mosollyal csak annyit mondott: “Édeském sokan a pályán sem ismernek fel, mások meg csak legyintenek rám.” Nagyon fájt neki a mellőzés. Amíg egyenes bíróként dolgozhatott, kicsit fontosabbnak érezhette magát, de utána már csak beszélgetni járt vasárnaponta a versenyekre.
Idén, augusztusban, a Feri bácsi lakásán borozgattunk. Magam, egy hirtelen ötlettől vezérelve, kitettem az asztalra az MP4 játszómat és az ő tudta nélkül felvettem a beszélgetésünkből, 60-70 percet. Akkor elhatároztam, ezt a beszélgetést csak a halála napján fogom meghallgatni. Így hát be is fejezem ezt a kis emlékezést. Van egy kis dolgom ugyanis.
Nyugodjék békében Drága Feri Bácsi! Már most rettentően hiányzik.
Írta: Sereg András, www.racingportal.hu
2010.december.21.
Imperiál zsokéja: Sárba taposta a szovjet elvtársak kedvenceit
Talán meg sem született volna a nemzetünk kincsének számító versenyló, ha Németh Ferenc nem menekíti ki Imit, a mén apját az ’56-os lövöldözések közepéből.
A nyolcvan esztendős zsoké, Imperiál hajtója ma is a Kincsem Parkban tölti napjait, emlékezve a régi szép időkre. Nem árulja el a tuti tippet, és maga sem fogadott soha, pedig ha megtette volna, milliomos lehetne a kisnyugdíjas státusz helyett.
Az egyre népszerűbb lovis rendezvények mindegyikén ott sétálgat az apró bácsika: Németh Ferenc, Imperiál hajtója, aki világhíressé tette a honi lósportot. A legendás paripa csak két évig versenyzett, és eleinte senki sem kedvelte.
– Van valami tutija? – kérdezi Feri bácsit egy megrögzött fogadó a lovin. – Hogy ne lenne, de soha sem adok tippet, sőt magam sem fogadok. Nem lenne becsületes, pedig ma is betéve tudom melyik ló és hajtó esélyes – mondja az idős zsoké.
Negyven két éve zsíros szerződést tettek elé Svédországban, de ő maradt, noha sok zsoké disszidált és lett milliomos külföldön. Az ötvenhatos forradalom alatt pont Imit lovagolta be, amikor lőni kezdték a Lovit. Élete kockáztatásával menekítette a mént Alagra. Akkor még nem tudta senki, hogy ez a csődör lesz a legendás Imperiál apja.
Olasz nádvágó fedezte fel
A 270 versenyt nyert, 25 évig sportoló zsokét, Sármelléken, szülőfalujában fedezte fel egy olasz nádvágó.
– 15 évesen 33 kilós csenevész gyerek voltam. Az olasz értette a csíziót, lovat versenyeztetett. “Te olyan kis nyeszlett kölök vagy, hogy pont jó lennél zsokénak” – emlékszik vissza Feri bácsi, aki apró termetének köszönheti, hogy nem lett hadifogoly. – Sorban álltunk az orosz katona előtt, aki rám bökött: “Menj haza, veled nem veszkölődünk!”Sokat koplaltam, egy futam előtt 4-5 kilót is le kellett adni, de megérte. Itt van Imperiál patkója – mutatja – őrzöm a pálcát, a sapkát, a mezt és a csizmát amiben hajtottam.
Korcsnak vélték a világklasszis lovat
Imperiált lebecsülték csóka szeme, négy kese lába miatt. Másnak osztották, de neki nem kellett a “korcs”, ezért került hozzám. Megbízható, intelligens ló volt. Futam közben rá se nézett a kancákra. Hangomról megismert. Egy utódja sem lett olyan klasszis, mint ő. Sok halálos bukás történt tereplovaglás, vagy galopp közben, közvetlen mellettem is haltak meg, de nekem csontom sem törött. A ló megérzi, ha valaki fél, akkor le is dobja a hátáról. Nyugaton nem engedtek rajthoz állni, nem volt piros könyvem. De amikor egész keletet lenyertük, nagy nehezen kimehettünk Svédországba, Ausztriába és Amerikába. Imperiál csak két évig versenyzett, aztán Bábolnára került nyugdíjba. Két leszármazottját is lovagoltam később, de egy sem volt hozzá hasonló – meséli a legendás ló sorsát a zsoké, aki szívesen okítaná a mai generációt, dolgozna a Lovin, de nincs rá szükség.
Vasárnap este befejeződött a magyar városok és falvak ünnepe, a Nemzeti Vágta. A budapesti Hősök terén Demecser település versenyzője, Gajdos Zsolt emelhette magasba a Nemzeti Vágta díszkardját, és vihette haza nevezőjének a 20 millió forintos fődíjjal együtt. A második helyet Érsekhalma, a harmadikat pedig Bordány szerezte meg.
A kép illusztráció
Az ötnapos rendezvényre minden eddiginél többen látogattak el.
Verőfényes napsütésben drukkolhatta végig a több tízezeres tömeg a Nemzeti Vágta döntőjét. Hatalmas sikert aratott az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mindegyike megmutatta legjobb ízeit, kézműves portékáit, programjait, nevezetességeit.
Az 56-osok terén felállított Országkonyhában minden ínyenc megkóstolhatta pl. milyen is az alföldi, a felföldi, a dunántúli vagy akár az erdélyi ízvilág.
Látványos parádékon és bemutatókon elevenedtek meg a magyar hadtörténelem pillanatai, és a magyar hagyományőrzők legjobbjainak jóvoltából a televízión keresztül milliós nézősereg élhette át lovas tradícióink szépségét.
A Vasárnap esti Döntőbe jutott legjobb települések izgalmas küzdelemében végül Demecser községét képviselő Gajdos Zsolt vágtatott át elsőként a célvonalon Doru nyergében. A második helyen az Érsekhalmát képviselő Molnár Gyöngyi végzett Malőr nevű lován, a harmadik helyezést pedig a bordányi Virág András szerezte meg Katyusa nyergében.
Idén előszőr adták át a „Magyar Lófajták Győztese“ díjat, amelyet Káder Tokió nevű, kisbéri félvér fajtájú paripával, a Villány színeiben induló hagyományőrző huszár, Papp Kornél vehetett át. A győztes lovas 200.000 forinttal gazdagabban térhetett haza, a nevező település pedig ingyen indulhat a következő évi Nemzeti Vágtán.
A települések versenye mellett más küzdelmeknek is helyet adott a Nemzeti Vágta. A Széchenyi év tiszteletére épített Széchenyi Pályán 3 napon keresztül folyamatosan mutatkoztak be a különböző lovas szakágak képviselői, és jó hangulatú lovasversenyek zajlottak.
A Hősök terén vasárnap a gyermekek részére rendezett Kishuszár Vágtán Kovács Roland diadalmaskodott Papról.
A magyar városok és falvak ünnepének történetében először elevenedett meg hagyományteremtő céllal a Kocs községben nagy múltra visszatekintő kocsitoló verseny. A község legjobbjai egy sportolókból és egy médiaszemélyiségekből álló csapatot hívtak ki. A Fábry Sándor élő kommentálásával kísért első Vágta Kocsitoló versenyt végül sportolók csapa nyerte. Bárdosi Sándor, Dzsudzsák Balázs, Katus Attila, Kovács Ági, Kozmann György, Kucsera Gábor jóvoltából a Magyar Sport Jövőért Alapítvány százezer forinttal gazdagodott.
A Nemzeti Vágta Döntőjének napján, immáron harmadszor mérték össze lovas tudásukat a jótékonysági sztárfutam hazai hírességei, így Hajas László, Hujber Ferenc, Kaszás Géza, Mészáros Árpád Zsolt, Pintér Tibor és Terecskei Rita, akik közül idén Pintér Tibor lélegzetelállítóan izgalmas hajrával nyerte meg a versenyt. Tibor nyereményét, azaz százezer forintot az árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel.
A legnagyobb magyar, Széchenyi István emlékenek és munkásságának adózva a Nemzeti Vágta rajzpályázatot rendezett. A többszáz pályamunka közül 22 gyermek részesült díjazásban, közülük a 9 éves Takács Martin és a 12 és fél éves Daróczy Gergő kapta meg a legjobbaknak járó biciklit.
Az Andrássy úti Vágta Korzó legszebb PORTa címét megosztva Sarkad és Nagyszalonta standja nyerte el.
Dr. Tamás István a Nemzeti Vágta elnöke örömmel számolt be arról, hogy 11 sikeres vidéki előfutam megrendezésével immáron 10 hetes országos rendezvénysorozattá bővült a Nemzeti Vágta, amelyet minden eddiginél nagyobb figyelem kísért.
„Nemcsak a résztvevők száma, hanem a rendezvény megítélése is egyre pozitívabb a magyar lakosság és a szakmai közvélemény körében. Véleményem szerint ez elsősorban a rendezvény vidéki kiterjesztésének, a magyar lófajtákat preferáló új versenyszabályzatnak, illetve az egyre nívósabb kulturális-, és szakmai programoknak volt köszönhető. Örömünkre szolgál, hogy jövőre várhatóan Sarkad testvérvárosa, az erdélyi Nagyszalonta is rendez előfutamot“ – mondta a Nemzeti Vágta elnöke.
A rendezvény meggyőző számokat produkált:
Magyarország legnagyobb lovas versenyének munkálataiban több mint 500-an dolgoztak.
– A Nemzeti Vágta területén 170 db sátrat állítottak fel, több tízezer adag ételt adtak ki.
– Az eseményre érkező 380 lovat 3 kamionnyi faforgács és 240 istálló fogadta. A pályához 62 kamionnyi speciális, lóbarát homokot szállítottak és a serény munkások a rendezvény végére közel 20 tonnányi szemetet takarítottak el.
– A versenyre hetvenkét település nevezett, az idei Nemzeti Vágtának 9 határon túli magyar település is a vendége volt.
– A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt, a számos díszvendég között 44 polgármester és az új kormány több minisztere, államtitkára is megtisztelte figyelmével az idei Nemzeti Vágtát.
Avagy tisztelgés egy 302 évvel ezelőtti lovas teljesítmény előtt Készítette: Nagy Tibor
A kuruc kor hadtörténelme iránt érdeklődők előtt közismert tény, hogy 1708 ban egy kuruc lovasportya foglyul ejtette a császári hadak egyik tábornokát (Stahremberg Maximilian grófot), amint az, az új állomáshelyére utazott. A források szerint a járőr 24 óra alatt több mint 20 oszták mérföldet lovagolt. Ezt a történeti tényt dolgozta fel, az 1954-ben készült Rákóczi Hadnagya című, méltán nagysikerű film.
A kép illusztráció
Nemrég, az interneten böngészve, elektronikus könyv formájában rábukkantam, a Rákóczi szabadságharc forrásait feldolgozó Thaly Kálmán által írt, és 1865-ben publikált Bottyán János életrajzra. Thaly, ebben a művében, forrásokra is hivatkozva, részletesen leírja a császári tábornok elfogásának a körülményeit. Mondhatom, igencsak meglepődtem, amikor a részleteket is megismertem. Az egyébként kitűnő film, bizony erősen leegyszerűsíti az eseményeket. Az alábbiakban ezeket szeretném megismertetni Önökkel, és egy kicsit „lovas szemmel” értelmezni.
Amikor elkezdtem elemezni a portyát, igazából arra voltam kíváncsi, hogy 24 óra alatt, valójában sok vagy kevés az a „több mint 20 oszták mérföld” amiről a korabeli feljegyzések szólnak. Egy osztrák mérföld kb. 7,6 km volt. Egyáltalán: milyen részteljesítményeket követeltek meg a különböző kényszerítő körülmények a lovaktól és a lovasoktól? Az események könnyebb érthetősége érdekében javaslom a mellékelt térképvázlatok használatát.
1708 február 15.-énéjjel(!!)Bottyán János kuruc vezénylő-tábornok (mai terminológiával kb. altábornagy vagy vezérezredes) parancsára, Nyitra várából, lovas felderítő járőrök (portyázók) indult a Vág folyótól nyugatra eső császári katonaság által megszállt területre. Ezek egyikét képezte a Bornemissza János strázsamester (őrmester) vezette 20 fő körüli csapat. A csapat létszámát illetően az egykorú források egymásnak ellent mondanak. Egyes források 14 főről, mások 24 főről beszélnek. A későbbi események ismeretében, a 24 fő számomra hihetőbbnek tűnik. A portyák valószínű célja a császári csapatok diszlokációjának (területi eloszlásának) felderítése, és az ellenséges csapatmozgásokról történő információk szerzése volt.
Miért volt ez fontos Bottyánnak? Ebben az időben a kuruc csapatok kezén volt a Felvidéknek Nyitra vára – Érsekújvár vonaltól keletre eső területei, továbbá ostromzár alatt tartották Lipótvár, Galgóc, és Semte császári helyőrségeket. A Nyitra folyó és a Vág folyó közötti terület bizonytalan „senki földje” volt. A császári csapatok viszont stabilan uralták, a Vág folyótól nyugatra és Nagyszombat-Szered vonaltól délre eső területeket. A császári katonaság gyakorlatilag az ebben a térségben lévő falvakba volt beszállásolva (kvártélyozva). Félő volt tehát, hogy a császári hadvezetés kísérletet tesz Lipótvár, és esetleg Galgóc felmentésére. Ezért küldte Bottyán felderítő őrjáratra (portyára) a katonáit.
A császári csapatok esetleges megindulásának legvalószínűbb pontja Nagyszombat lett volna. Mint jelentős településen, gyakorlatilag itt lehetett nagyobb katonai erőt elszállásolni télvíz idején. Éppen ezért, a kurucok, az ide irányuló csapatmozgásokat igyekeztek felderíteni. Csapatok téli mozgatására pedig elsősorban a Pozsonyt Nagyszombattal összekötő úton lehetett számítani. Az egyik portyázó csapatot vezető Bornemissza János strázsamester, leshelynek egy olyan pontot választott, amelyet gyerek korától jól ismerhetett. Bornemissza ugyanis a 3-4 kilométerre lévő Réthe nevű faluból származott. A leshely körülbelül félúton volt Pozsony és Nagyszombat között. A mai térképekre rávetítve, nagyjából azon a helyen, ahol a Pozsonyból Zsolnára vezető autópálya keresztezi a Szencről Nagyszombatba vezető 61-es főutat.
A járőr csak sötétedéstől pirkadatig mozoghatott. Napvilágnál ugyanis a téli tájban mozgó lovascsapatot könnyen felfedezhették volna. Virradatig tehát oda kellett, hogy érjenek a későbbi rajtaütés helyére.
Milyen útvonalon jutottak el a rajtaütés helyéig? A korabeli jelentések erről nem szólnak. Ezt csak a fentebb említett körülményekből lehet valószínűsíteni. Nyitráról indulva, az első komoly akadály a Vág folyón való átkelés. Ez legegyszerűbben és legbiztonságosabban, a Galgócot és Lipótvárt ostromzár alatt tartó kuruc tábornál volt lehetséges. A korabeli jelentés meg is jegyzi, hogy Bottyán tutajon átszállíttatta a portyázóit a Vág jobbpartjára. A Galgócnál történő átkelést indokolja az is, hogy induláskor még nem tudhatták, hány napra mennek, ezért kímélniük kellett a lovakat. Itt jegyzem meg, hogy II. világháború előtti katonai adatok alapján, egy többnapos kivonulásra felszerelt katonaló – lovassal, nyereggel, málhával együtt – 120-130 kg terhet cipelt. A legkisebb igénybevételt éjszakai menetben, a Nyítráról Galgócra vezető országúton történő haladás, majd a galgóci kuruc tábornál történő folyami átkelés jelenthette. Innentől kezdve viszont ellenséges területen mozogtak. Nyilvánvalóan Nagyszombatot kikerülve, attól délre igyekeztek elérni a Pozsony Nagyszombati országutat. A továbbiakban pedig az úttal párhuzamosan haladva igyekeztek olyan helyet találni, ahol pirkadat után, napközben meghúzhatják magukat.
A hely, amit leshelyül végül is kiválasztottak, azért is volt jó választás, mert a csapatot vezető Bornemissza, és valószínűleg még mások is a környékbeli falvakból származtak, és ezért joggal számíthattak a lakosság rokonszenvére és segítőkészségére is. Egy elhúzódó lesben állás esetén a helybéliek például élelemmel, meleg ruhával, és információval tudták segíteni a portyázókat. Bornemisszáék körülbelül reggel hat órára érhettek a későbbi rajtaütés helyére. Ekkor természetesen még csak a nappal átvészelése, és a megfigyelés lehetett a közvetlen céljuk.
Mikor történhetett a rajtaütés? Tudjuk, hogy Stahremberg Pozsonyból indult, nem túl jelentős, 20-25 fő lovas kísérettel. A Pozsony – Nagyszombat országút 51 kilométer. Négylovas fogattal, lépés, ügetés jármódok váltogatásával, két-három félórás pihenő beiktatásával 6-7 órát vett igénybe. Ha a téli útviszonyokat is figyelembe vesszük, akkor 8-9 órát. Ha azt feltételezzük, hogy Starhemberg még sötétedés előtt meg akart érkezni Nagyszombatba, akkor legkésőbb 8:30-9:00 között el kellett, hogy induljon. Ez esetben este 5-6 óra körüli érkezést tervezhetett.
Pozsonytól a későbbi rajtaütés helyéig 29 kilométer az út. Ezt hintóval 150-180 perc alatt tehette meg. Ezek szerint tehát a hintó valamikor 16.-án délelőtt 11:30 és 12:00 között érhetett a Szenc és Pozsonysárfő közötti országút mellett rejtőzködő kuruc portya rejtekhelye elé. Amint fentebb bemutattam, a kurucok ekkor már öt-hat órája lesben álltak. Csak emlékeztetőül: február 16.-át írtak. Nem tudjuk milyen tél volt akkor, de a korabeli jelentésekben csikorgó télről szólnak.
Megjegyzés:
A tárgyalt időszak időjárásra vonatkozó konkrétabb adatokat nem találtam, ezért a közelmúlt hasonló időszakára vonatkozó meteorológiai adatokból tudunk csak visszakövetkeztetni. Ezek szerint, február közepétől rendszerint megenyhül az idő, de a sokéves átlagtól rövid ideig tartó szélsőséges eltérések is gyakoriak. A statisztikák szerint a jellemző februári átlaghőmérséklet éjszaka -3..-5 Co, a nappali +1..+3 Co. Ehhez képest nem ritka a -10 Co éjszakai lehűlés sem. A hótakaró vastagsága változó, néhány cm-től 30-50 cm-ig változhat. A folyóvizek hőmérséklete a jellemző középhőmérséklet körül alakul, vagy attól 1..2 Co-kal magasabb.
És, hogy milyen szélsőségek lehetnek, arra vonatkozóan had idézzek a Dunántúli Hírlap 1929 februári számaiból:
“… – Feb.12. Még a meleg szobából sem jó kinézni…31 fokos hideget mértek ma Győrött. – Feb. 15. Az egésznapos erős havazás délutánra már csaknem teljesen megbénította a forgalmat. Tegnap Bécsből érkezett egy autó, s a máskor 2 és fél-3 órás utat 3 nap alatt tudta megtenni, azt is ezer viszontagságon keresztül… – Feb. 17. “Tegnap este a havazás elállt, … A hideg az utolsó 3 napban lényegesen enyhült, s a tegnap esti -7 fok mellett ma reggel -6-ot mértek …”
Ezek után ki-ki tetszése szerint eldöntheti, hogy milyen időjárás volt Nyitra és Szenc térségében 1708 február 15-16. –án…
A kép illusztráció
Akármilyen is volt, a portyázók ekkor már túl voltak egy 71 kilométeres éjszakai meneten, melyet kb. nyolc óra alatt teljesítettek. Manapság, a kimondottan távlovas versenyekre felkészített lovaktól és távlovasoktól eltekintve, egy ilyen terhelés után valószínűleg ló és lovas már a fáradtságtól és kimerültségtől félholtan zuhanna össze. Az akkori kurucoknak azonban még csak ezután kezdődött az igazi próbatétel. A korabeli források innentől viszonylag részletesen szólnak a történtekről.
Maga a katonai akció, valószínűleg gyorsan lejátszódhatott. Becslésem szerint 15-20 percnél nem tartott tovább. Ha az összecsapás utáni fosztogatást, vallatást is hozzáveszem, legfeljebb 30 perc telt el a visszaindulásig. A lesből előtörő kurucok részben lőfegyverekkel, részben szablyával megölték a meglepett kísérő katonaságot. A hintó elé fogott lovak istrángját mindjárt az első pillanatokban karddal elvágták, így a hintóban utazóknak menekülésre esélyük se volt. Ha hinni lehet a forrásoknak, a kísérő lovasságból sem tudott senki elmenekülni. Aki megpróbálta, azt villámgyors lovaikon pillanatok alatt utolérték és levágták. Becsületükre legyen mondva, aki viszont megadta magát, annak megkegyelmeztek.
A hintó elfogott utasa nem volt hajlandó megnevezni magát, azonban a kíséretében lévő titkára, és komornyikja a fenyegetések és vallatások hatására elárulta uruk nevét. Ekkor tudatosult csak a kurucokban, hogy milyen értékes foglyot ejtettek. Ott helyben döntöttek, hogy az életük árán is elviszik a foglyot „Bottyán apánknak”. A hintó átvizsgálása közben megtalálták a Nagyszombatban állomásozó csapatoknak szánt zsoldpénzt is. Ezt szétosztották a zaboszsákokba, az elfogott császári katonákat, valamint a császári tábornok titkárát és komornyikját pedig lóra kötözték. Stahremberg tábornok alá azonban az egyik saját lovukat adták, mert attól tartottak, hogy ha üldözni kezdik őket, a németek lovai nem bírják majd az iramot a saját lovaikkal. Gondoljuk csak végig mit tettek?
1. Az ezüst pénzérmékkel még tovább növelték a lovaikon lévő terhet, miközben üldöztetésre készültek.
2. Eszük ágában sem volt lemészárolni a tábornokhoz képest értéktelen és csak gondot, terhet jelentő fogoly katonákat. El, nem engedhették őket, mert fellármázták volna a környékbeli falvakban lévő császári helyőrséget, és túl korán el kezdik üldözni őket.
Ha mindez a „felvilágosult” XX. –XXI. század valamelyik háborújában történik, gondolkodás nélkül lemészárolták volna a felesleges foglyokat. Bornemissza János és társai, azonban vállalták a többlet kockázatot, és hét, lóra kötözött fogollyal vágtában megindultak hazafelé. A fennmaradtfeljegyzések nem szólnak arról, hogy volt-e saját veszteségük.
Delet harangozhattak Szencen és a környékbeli falvakban, amikor a járőr megindult visszafelé. A feljegyzések szerint, először a 3 kilométerre lévő Pozsonysárfőre mentek, majd innen keletnek fordulva, Német-Gurab mellet elhaladva, átmentek a németekkel teli, 12 km-re lévő Pusztafödémesen. Innen, Diószeget elkerülve, kicsit délnek tartva, Vízkeletnél akartak átkelni a Dudvág folyón. Vízkelet pusztafödémestől 13 kilométerre, délkeletre van, közvetlenül a Dudvág jobbpartján. A faluba érve, az utcán találkoztak egy boroskorsót vivő lánnyal, akitől megtudták, hogy egy labanc hadnagy 50 gyalogos katonával van beszállásolva a faluba, és éppen a hadnagynak viszi a bort. A kurucok ekkor el akarták fogni a hadnagyot is, de az odasereglő helybéliek könyörgésére letettek erről. A falubeliek attól féltek ugyanis, hogy a német bosszúból felgyújtatja majd a falujukat. Ekkor „Bornemissza, aki nem volt bor nem issza”, csak a labanc hadnagy borát itta meg.
Hogy is volt ez? A több mint kétszeres létszámfölényben lévő, ellenség által megszállt faluban, a falu főterén, hét fogollyal, köztük egy tábornokkal, fényes nappal leállnak borozni, és csak a helybéliek könyörgésére nem kötnek bele az ellenségbe. Háát, volt vér abban a bizonyos testrészükben. Festő ecsetjére való jelenet. (Mármint a borozás.)
A rajtaütés helyétől idáig 28 km-t tettek meg. Vágta/lépés átmenetekkel –beleszámítva a vízkeleti borozós közjátékot is- ez 1óra 35 percet vehetett igénybe. Ekkor tehát valamivel délután kettő előtt lehetett. Vízkeletnél, a Dudvág hídját azonban császári katonaság őrizte. Nem sokat töprengtek, karddal vágtak utat maguknak, legázolták a hídőrséget. Nos, ha eddik sikerült is észrevétlenek maradniuk, mostantól biztosak lehettek benne, hogy a szétugrasztott hídőrség fellármázza a katonaságot. Ezért, ahogy Thaly fogalmaz, ”sólyomást vágtattak tovább” a Vág felé. Épp ideje volt megereszteni a kantárszárakat, mert rövidesen több lovasosztálynyi német és rác (szerb) lovasság vette űzőbe őket. Valahogy mégis csak a császáriak tudomására jutott, hogy kit fogtak el a kurucok. Dél felé, a Vág torkolatvidéke irányába húztak, vagy inkább szorították őket. Ha rápillantunk a térképre, látható, hogy Galánta és Vágsellye császári őrsége észak felé lezárta az utat. Maradt tehát a déli irány. Mintegy 30 kilométeres vágta után (!!), Vágfarkasd és Negyed nevű települések között keltek át a Vágon. Átkeltek, de hogyan? Kerítettek valamiféle bárkát. Az emberek és a felszerelés egy része a bárkában, a lovak pedig a mellette, úszva! Kétszer fordultak mire mind átértek. A második fordulónál félúton jártak a folyó közepén, amikor az üldöző lovasság utolérte őket és tüzelni akart rájuk a partról. Ekkor fegyverrel kényszerítették az elfogott tábornokot, hogy utasítsa a parton tüzeléshez készülődő császáriakat, hogy ne lőjenek.
Akkor most számoljunk megint: a rajtaütés helyétől közel 58 kilométert tettek meg jobbára vágtában, de az utolsó 30 kilométert biztosan vágtában, hiszen üldözték őket. 400 m/perces iramban, 75 perc alatt érték el a Vágot. Ekkor negyed négy felé járt az idő. 10-15 percet biztosan igénybe vett az is, hogy vízijárművet kerítsenek, felszerelést csónakba rakják és elinduljanak. Majd behajtották a lefőtt lovakat a legfeljebb 2-3 Co-os folyóba (!). A Vág folyó napjainkban, az alsó szakaszon átlagosan 60 méter szélességű. Ez azonban már egy szabályozott állapot. A XVIII. sz-ban még a Tiszához hasonlóan, jókora kanyarulatokkal és ártérrel rendelkezett. Azt, hogy ténylegesen milyen szélességet úsztattak a lovakkal, ma már nem lehet kideríteni.
Szeretném látni azt a lovat ma, amelyik ezt túléli és azt a lótartót, aki meg meri kockáztatni ezt.
A Vágon történő átkelés számításaim szerint 60 percet vehetett igénybe. Délután fél öt lehetett mikor tovább indultak. Februárban bizony ilyenkor még gyorsan sötétedik. A leírás szerint igyekeztek minél gyorsabban távolodni a parttól. Ezért vágtában folytatták. Bornemissza azonban attól tartott, hogy az üldözők is kerítenek valami vízi alkalmatosságot, és átkelnek azok is. Ezért később, hogy nyomukat veszítsék, a környékbeli nádasokba vették az irányt. Helyenként derékig érő vízben gázoltak, úsztattak. Becslésem szerint az így megtett út, nem lehetett több 3-4 kilométernél. Ez lépésben 40-50 percet vehetett igénybe. Mikor már biztonságban érezték magukat, kénytelenek voltak egy rövid pihenőt tartani, mert a kimerültségtől már sem ők, sem a lovaik nem bírták tovább. (Az úsztatás és vízben gázolás különösen kimeríthette a lovakat. Ma is az egyik legkomolyabb teljesítményedzés része az úsztatás.) Fél hat lehetett, amikor megálltak. Ekkor tüzet is gyújtottak, hogy egy kicsit megmelegedjenek. A krónikás szerint a fogoly:
„Nyavalyás Stahrenberg, a ki az ily kemény strapációt, az ily kurucos lovaglást (több mint 10 mérföld egyvégtében) és magyar nyeregben való ülést nem szokta meg: nagyon rosszúl, megtörtnek érzé magát.”
Ezért ő is szeretett volna leszállni a lóról és megmelegedni. Az őt foglyul ejtő kuruc közvitéz azonban –akit Stahrenberg a fején pisztollyal megsebesített a fogságba esésekor, és aki ezért nagyon haragudott a fogolyra – nem engedte leszállni. Mikor a fogoly tábornok megpróbálkozott a lóról szálással, a kuruc közlegény kardlappal verte el. Ezt a megaláztatást is el kellett tűrnie az egykorú források szerint igen nagyképű tábornoknak. Közel egy- másfél órás pihenő után indultak tovább Nyitrának. A Vágon történő átkelés helyétől Nyitra még 40 km-re van, ugyanakkor a szintén kuruc kézen lévő Érsekújvár csak 14 km-re. Csak találgatni lehet, hogy Bornemisszáék miért nem Érsekújvárra mentek. Este hét óra tájban, korom sötétben indultak tovább. Most már nem sok értelme lett volna, de erejük se nagyon lehetett a vágtához. Lépés-ügetés átmenetekkel három és fél – négy óra alatt, este tíz-tizenegy óra körül Nyitrán voltak. Összeszámolva ez cca. 166 km 24 óra alatt.
Mondhatjuk, hogy a modern távlovas eredmények 160 kilométeren ettől sokkal jobbak. Na ja, kontrollált körülmények között, kijelölt pályán, állatorvosi kapukkal. Tessék ezt megpróbálni télvíz idején, beleértve a rajtaütés helye és a Vág közötti, majd 60 km-es vágtát, Vágon át úsztatást, és a mocsárban gázolást is.
A kép illusztráció
Milyen lovakon ültek a kurucok, és honnan szedték, kik tenyésztették ezeket?
Csak találgatni tudunk. Ebben a korban még nem léteztek a későbbi nagynevű állami tenyészetek. A kivérzett, több évtizedes háború sújtotta korabeli Magyarországon pedig, a békés gazdálkodásra alig-alig volt lehetőség. A korabeli metszeteken és festményeken, a kurucokat legtöbbször kistermetű, kecses, kifejezetten magas nyakillesztésű lovakon ábrázolják. Feltűnő a rövid kengyelcsatolás is. A későbbi, 19. sz-i és 20. sz. eleji festményeken viszont kifejezetten hosszú kengyelcsatolásokat láthatunk a festményeken.
Rendkívüli az emberi teljesítmény is. Gondoljunk csak bele: hányan bírnánk nyeregbe a Vízkelet – Vágfarkasd közötti 30 km-es vágtát? Csak viszonyításként említem meg Nyíregyháza és Tokaj között 30 km a távolság közúton. A nyíregyházi lovasok nem egyszer szerveznek Tokaj-túrát. Nos, kedves sporttársak, tessék ezt elképzelni egyvágtában, 400 m/perces iramban. (…Nem is rossz gondolat. Meg kéne szervezni. Akinek a lova túléli, és még nem kell sántaság miatt vágóra vinni, az állatot, az nevezheti magát tenyésztőnek – és lovasnak magát az, aki bukás nélkül végigcsinálja.
Visszatérve az eseményekre, Stahrenberg gróf megpróbáltatásai, a nyítrai megérkezéssel véget értek. Bottyán János rangjához méltó módon fogadta. Asztalánál ebédeltette, kényelmes elhelyezést biztosított néki. Később mikor átszálították Bajmócra, Bercsényi Miklós hasonló elbánásban részesítette. Bercsényiné pedig farsangi bálon látta vendégül. Rákóczi úgyszintén vigyázott rá, hogy jól érezze magát a kuruc fogságban. A portyán résztvevő legénységet másnap Bottyán saját asztalánál látta vendégül. Az asztalfőn Bottyán és a foglyul ejtett Stahremberg gróf ült, majd a kuruc főtisztek és a portyán résztvevő közvitézek következtek. Később, Bornemisszát, Bottyán ajánlólevéllel, a fogolykíséret részeként szintén Rákóczihoz küldte, akit Rákóczi a külföldi követek előtt tüntetett ki. A szabadságharc bukása után Bornemissza visszatért Réthére, és ott telepedett le. Beniczky Gáspár – Rákóczi személyi titkára – naplója szerint, Bornemissza egy alkalommal Bécsben meglátogatta Stahremberg grófot is, aki a nyitrai lakoma viszonzásaként ebédre hívta meg őt. A gróf neje pedig „száz arannyal megajándékozva bocsátá hazájába férje egykori elfogóját”. Ennyit a kor szelleméről és a lovagiasságról.
A 2010-es nemzeti Vágta győztes települését, Demecsert Gajdos Zsolt és Doru képviselte.
A páros 1.11,09-es idejével nem csupán megnyerte az idei versenyt, de új pályarekordot is állított fel.
A kép illusztráció
A döntő befutási sorrendje:
1. Demecser: Gajdos Zsolt – Doru 2. Érsekhalma: Molnár Gyöngyi – Malőr 3. Bordány: Virág András – Katyusa 4. Balatonalmádi: Varga Endre – Pöttyös Panna
5. Komárom: Márkos Albert – Lopakodó
A Nemzeti Vágta döntőjébe jutott települések
A középfutamok eredményei alapján a következő települések lovasai állnak majd rajthoz a Nemzeti Vágta 18 órakor kezdődő, mindent eldöntő futamában.
Balatonalmádi
Polgármester: Keszey János
Nyeregben: Varga Endre
Lova: Pöttyös Panna
Nevező: SQ Invest Kft.
Bordány
Polgármester: Balogh Ferenc
Nyeregben: Virág András (A Bácsalmási Vágta győztese)
Lova: Katyusa
Nevező: Bácsalmási Bácska Sport és Ifjúsági Közhasznú Egyesület /Bácsalmási Vágta/
Demecser
Polgármester: Kiss Gyula
Nyeregben: Gajdos Zsolt (A Nyírségi Vágta győztese)
Lova: Doru
Nevező: Kis Táltos Egyesület /Nyírségi Vágta/
Érsekhalma
Polgármester: Horváth Roland
Nyeregben: Molnár Gyöngyi
Lova: Malőr
Nevező: Molnár-Gumi Bt.
Komárom
Polgármester: Zatykó János
Nyeregben: Márkos Albert
Lova: Lopakodó
Nevező: Önkormányzat
Az önkormányzati miniszter 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelete a lovas szolgáltató tevékenységről
Répás Máté hozzászólásai
A kép illusztráció
Összefoglaló:
A lótartás szabályozására mindenképpen szükség van, ezen a téren jó kezdeményezés ez a rendelet. Néhol lehetne szigorúbb és kidolgozottabb a szabályozás, de az irányelvek jók.
A személyi feltételekkel viszont komoly problémák vannak. Dicséretes elképzelés, hogy a lovas szolgáltató tevékenységet végzőknek szakképzettséggel kell rendelkezniük, azonban a lovas-túravezető mint egyedüli megfelelő képesítés elfogadhatatlan, mivel mint a nevében benne is van, nem oktató vagy edző.
Ugyan nem tartozik közvetlenül a rendelethez, de fontosnak érzem megemlíteni, hogy a jelenleg rendelkezésre álló lovas képesítések (oktató, edző, túravezető, stb.) csak a lovasok egy részének megfelelőek. Hazánk Európában kiemelkedő lovas múlttal rendelkezik, ezzel azonban a lovas képzések nem foglalkoznak. Akkor lenne jogos megkövetelni a szakképzettséget, ha mindenkinek lenne lehetősége a saját lovaglási stílusában megszerezni azt, és utána azt a stílust oktatni lovas szolgáltatásként.
Köszönet a lovasok.hu-nak a véleménynyilvánítás lehetőségéért.
Tisztelettel: Répás Máté
Figyelem! A jobb áttekinthetőség érdekében a rendeletnek csupán azon pontjait tüntettük fel, melyekhez érkezett hozzászólás.
Az önkormányzati miniszter 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelete a lovas szolgáltató tevékenységről
Támogatás
Aggályok / Kérdések
1.§
8. §
d
d) legalább egy lovastúra-vezető képesítéssel rendelkező, a szakmai tevékenységért felelős személyt foglalkoztat,
Miért van szüksége ilyen képesítésre annak aki lovas előadást tart?
g
g) az állategészségügyi, illetve az állattartási körülményekre vonatkozó jogszabályok megsértését az MgSzH,illetőlega jegyző egy éven belül nem állapította meg.
Elősegíti a lovak megfelelő tartását.
2
(2) Ha a nyilvántartásba vételhez nem kötött lovas szolgáltató tevékenység végzése során a hatóság az állategészségügyi, illetve az állattartási körülményekre vonatkozó jogszabályok, a lovas szolgáltatásra vonatkozó biztonsági előírásokmegsértését jogerősen megállapítja,a szolgáltató a tevékenységet egy évig nem végezheti.
Elősegíti a lovak megfelelő tartását, a balesetek elkerülését.
Az állatvédelmi és biztonsági előírások megszegését szigorúbban kellene büntetni.
13. §
f
f) a telephely (fióktelep) rendelkezik a lólétszámnak megfelelő számú, alkalmas nyereggel és alkalmas szerszámzattal; a nyereg és a szerszámzat akkor alkalmas, ha a célnak megfelelő és hibátlan, rendeltetésszerű használat esetén biztosítja a vendég biztonságát,
Miért van szükség a lólétszámnak megfelelő alkalmas nyeregre és szerszámzatra ha a szolgáltatás azt nem teszi szükségessé?
g
g) félnomád tartás esetén a lovak számára lovanként legalább 1000 m2 területű bekerített terület (karám), valamint legalább három oldalról borítással határolt, fedeles építmény (szárnyék) kialakítása szükséges, amelynek belmagassága legalább 2,5 méter, lovankénti alapterülete legalább 8 m2; félnomád a tartás, ha a lovaknak lehetőségük van arra, hogy a szárnyékból vagy a futóistállóból szabadon mozogjanak és a szárnyékban a lovak etetése, itatása és almozása megoldható.
A hosszas esős napok után végre napsütéses reggelre ébredhettünk, a kíváncsiság és a kellemes idő tömegeket vonzott a Nemzeti Vágta előfutamaira.
A lovasok.hu nevezettje, Somogyi József, Zirc színeiben indul a Nemzeti Vágtán, aki már rögtön az első előfutamban kiemelkedően teljesített. A 30 éves lovas és lova, Tasman remekül rajttal indított, és rögtön az élre tört. A futam alatt végig magabiztosan őrizte az első helyet, és a célba is egy lóhossz előnnyel érkezett, így biztosan ott lesz a holnapi középdöntőben.
Somogyi József nem először indul a Nemzeti Vágtán, korábban 2008-ban szintén Zirc, 2009-ben pedig Bakonybél színeiben indult.
Továbbra is szurkolunk, és reméljük, hogy az előfutamban elért eredményét a középdöntőben is sikerül megismételni!
Jöjjön el Ön is, és szurkoljon Zircnek és a Lovasok.hu-nak!
Éheztetett lovak várnak segítségre Ózd melletti településen
A kép illusztráció
Ezek a lovak egy magántanyán, lovakhoz nem méltó és kielégítő módon vannak tartva és már évek óta gondot okoz a takarmány kérdése.
Fél hektárnyi területen találhatják meg a létfenntartáshoz szükséges takarmányt (ami tudjuk kevés, mivel az ideális 1ló/1 hektár). A szükséges kiegészítő takarmányt a tulajdonos nem tudja finanszírozni. A faluban élő lószertő emberek visznek 2-3 naponta egy egy bála szénát. Viszont ez nem megoldás. (jelenleg is alig van mit enniük)
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény szerint is: -” Az állat — mint érezni és szenvedni képes élőlény — számára a tulajdonosa, gondozója, tartója köteles a faj biológiai igényeinek megfelelő életfeltételeket (elhelyezést, táplálást, gondozást) biztosítani.”
Megtörtént a feljelentés a helyi rendőrség és önkormányzat felé, valamint a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal felé, aki a törvény szerinti állatvédelmi szabályok betartását hivatott ellenőrizni. A jelenlegi állapotot a hatóságok így “láttamozták”. A helyi önkormányzat jegyzője egy az Észak-magyarországi régióban dolgozó lovas állatorvos szakvéleményére támaszkodva döntött, hogy nem szükséges lépniük ez ügyben.
Ebben a szakvéleményben az állt, hogy ez a ridegtartás jellegzetessége, elfogadott állapota.
Én úgy gondolom ez kimeríti az alultáplált és a kórosan sovány kategóriát, a fotókan látszik a tarka ló medenccsontja, ágyék- és hátcsigolyái, a szürke ló oldalbordái.
A falubeliek kérése az lenne, ha végre pont kerülne hivatalos úton a dolog végére.
Hiszen mindenki azért az állatért felelős , akit magához vett és megszelidített.
Előre is köszönjük a lovak nevében!
dr.Szoboszlai Henriett 30/382-5797
Nagy Attila 20/338-0711
U.I.: Ha valakinek ezen felhívás kapcsán megjegyzése lenne vagy segítséget szeretne nyújtani, kérjük az alábbi elérhetőségen tegye meg: loporos@freemail.hu
Molnár István Elsuhant idők mesélő emlékei I. – II.
Elsuhant idők mesélő emlékei I.-II. kötet
(Életrajz, politika/kortörténet)
– Hagyományőrzés, elődeink élete, mindenapjaik; tetteik tisztelete
– Kisbéri lovas- történetek, egy száz évvel ezelőtti zalai karácsony, bielitzi monarchiabeli családi megemlékezés,
– és százéves, eredeti nagymamai süteményes receptek: Etelka néni szakácskönyve egy szelet történelembe belesütve
Szerző: Molnár István, istvan.minerva@t-online.hu Kiadó: Novum pro/ Sopron Megrendelhető: Líra Könyvesboltokban, Tóthágas, e-book
http://hu.novumpro.com/, http://bookline.hu/
A kép illusztráció
Elsuhant idők mesélő emléke I.
– Kisbér, és egy Karácsony Zalában 1908 körül
Egyszer volt egy katona… Lassan másfél évszázada látta meg a napvilágot, és nyolcvan éve, hogy lelkét teremtőjének vissza adta. Mi maradt utána? Rengeteg. Egy csodálatos, utólag színezett főtiszti egyenruhában ábrázolt fényképe, egyik kedvenc neveltjének, Kunfutónak, vagy Arrivederlának a díszpatkója, no meg a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetében rejtőzködő vaskos személyi anyaga. Életét kitöltötte a hazája iránti szeretete, katonai esküjéhez való megkérdőjelezhetetlen hűsége, feljebbvaló iránti nagyfokú tisztelete, beosztottjairól való odaadó gondoskodása.
Tisztviselő családból származott, pályáját csak egymaga egyengette. Anyanyelvi szinten elsajátította német nyelvet, jól beszélt franciául, szépen zongorázott, igen jól gépírt, miközben napi 16 órákat céltudatosan dolgozott. Testet, lelket sosem ölt. Az egykori jó szemű, egyszerű „lóválogatóból” a Magyar Királyi Kisbéri Ménes parancsnoka, lovassági főigazgatója lett. Jó néhány éve már, hogy lelki üdvéért elmormoltam egy imát a portugáliai Fatiméban, e pillanatban mintha valaki mellém ült volna a templom félhomályából, egy oszlop mögül. Igen ő volt az, apai nagyapám, akit sajnos személyesen nem ismerhettem. Legyen neki könnyű a föld…
Egy régi zalai családba házasodott be, ahol a hagyomány, a föld és a természet iránti alázatos szeretet, elődeik és az egymás iránti tisztelet volt az úr századok óta mindennapjaikban. A zalai nagycsalád érezte, az 1944.-es májusi, a mindenki által nagy tisztelettel szólított Tekintetes asszonyuk temetését követően minden megváltozik: nem lesz több híres zalai karácsony, nevezetes vendéglátás, kiszámítható, biztonságos, olykor puritán életük semmivé válik. Temették egyúttal az 1952-re semmivé vált anyaföldjük, állataik, növényeik világát, imádott Zalájukat, a Dunántúlt, és egy kissé a hajdan volt Magyarországot is.
A kései utódokat élteti a remény: az elsuhant idők mesélő emlékei tanúságot támaszt szolgáltatnak számukra a jövőre, saját maguk és környezetük javát szolgálva. A történet itt megszakad, majd az anyai ágon folytatódik az 1900-as évek elejétől, Alsó-Sziléziában, egy soknyelvű, ezerarcú élhető városban. Igen, itt született meg anyám, egy gyönyörű, késő barokk házban, a szeretett városuk Bielitz-Biala 1918-ig tartozott az Osztrák-Magyar Monarchiához. Az emberek,-birodalmi németek, osztrákok, csehek, galíciai zsidók, magyarok és lengyelek 1914-ig itt békében éltek egymással, és eközben felépítettek egy élhető várost. Majd minden megváltozott…de nagyanyám, a híres háziasszony rendületlenül süti híres fahájas fánkját, a világháború kitörésének vasárnap délutánján a nevezetes gyümölcsös lepényét. De ez már egy következő történet, melynek konyhai emlékei is élnek mindmáig, százéves, háztartási és süteményes receptkönyvének lapjain.
Budapest, 2010-05-18
Molnár István
Molnár István – Irgalmat a Kisbéri félvérnek
Ti, ti hazát vesztett eltévedt lovak,
Hánytok- e vérhabot hitvány hám alatt?
Hasítja testetek ostor, mi mexikói,
Patkótlan lábatok kazah talajt éri?
Utaztok kontinens hat országán át,
Van-e határonként fél vödör itatás?
Húztok-e holt bikát spanyol porond porán,
Fáj- hátatokon a százszoros csapás?
Törik még lábatok Tanger macskaövén,
Robbantanak-e fel a Tower elején?
Voltál vezér rudas komáromi pusztán,
Ma csak egy rovás vagy cirill betűs listán.
Gyújt még szalmát alád borgőzös suhanc,
Csizmás láb taposs magzatrejtő hasad?,
Hajszolnak lefelé hegyi ösvényeken,
Zúdul-e utánad fékeveszett teher?
Porrá vált világod van ki még megérti,
Időtlen létedet már semmi sem védi?
Te, aki még holtadban is élsz az emberért,
Tested maholnap mázsányi húst megér?
Feszül-e utánad sokmázsás vasalt szán,
Bírja-e még lábad jéggé dermedt tundrán?
Hová térsz estére, hol az akácosod,
Zihálsz erdő mélyén, ez silány sorod?
Vágod-e mélyebbre a széthulló ekét
Elcsatolt Kárpátunk félárva peremén?
Lesz-e jutalmad zab vagy egy marék,
Új, „önként” szerzett ukrán nevedért?
Kőlapon májadat, vesédet kampózzák,
Lett-e már belőled kódszámos élőtárgy?
Retinád is megtört, reflektor metszi át,
Génedet, emléked s éltedet rabolják.
Fellépsz-e naponként cirkuszi páraként,
Hátadon sós vér patakzik létedért?
Tépi rövidzabla egykori finom szád,
Bőrödet várja- e az útszéli betyár?
Állsz-e ércbe öntve Verona utcáján,
Áldozat vagy-e La voce della Piazzán”?
Gondolsz-e doronggal agyonvert csikódra,
Mikor térsz meg végre honi itatódra?
És ha megváltásként szakad a szívetek
Utolsót dobban, de nem magyar föld felett.
A három, négy vagy öt ősi sort tartalmazó származási lap kibocsátására a lovat bélyegző felügyelő az illetékes. Nyakon bélyegzett lovak esetében a megyejel egyértelműen tájékoztat a bélyegzést végző lótenyésztési felügyelőről, nyereghelyen bélyegzett lovak esetében a Tenyésztési Iroda ad felvilágosítást a (1) 412 5010-es telefonszámon.
A kép illusztráció
LÓAZONOSÍTÁS
Lóazonosításra akkor van szükség, ha valakinek bélyegzett lova van, de sem ló azonosító lap (2000 előtt született egyedekről), sem csikóbélyegzési jegyzőkönyv (2000 után született egyedekről) nem áll rendelkezésre és tulajdonosa nem tudja leolvasni a ló bélyegzését. A csikóbélyegzési jegyzőkönyv / lóazonosító lap a lóútlevél kiváltás egyik alapdokumentuma, amennyiben a lónak nincs származási lapja (hiszen ezzel is lehet lóútlevelet igényelni).
Ebben az esetben a területileg illetékes lótenyésztési felügyelő helyszíni ellenőrzés során azonosítja be a lovat és az azonosítás céljából csikóbélyegzési jegyzőkönyvet állít ki.
ISMERETLEN SZÁRMAZÁSÚ LÓ BÉLYEGZÉSE
Ismeretlen származásúnak minősül az a
• fedeztetés jeggyel rendelkező ló,
• amely már nincs az anyja alatt és a kanca DNS vizsgálata már nem végezhető el,
• amelynek származását a DNS vizsgálat nem erősítette meg.
• fedeztetési jeggyel nem rendelkező ló.
Az ismeretlen származású lovakat is bélyegezni kell (kivéve a bélyegzett, de a DNS vizsgálat során kizárt egyedeket), de ezen lovak nullás bélyegzésűek lesznek és természetesen származási lap sem állítható ki rájuk.
A bélyegzés a központilag szervezett helyszínen vagy a tulajdonos által megjelölt helyen történik, de ez utóbbi esetben kiszállási díj kerül felszámításra. A bélyegzéskor a felügyelő csikóbélyegzési jegyzőkönyvet állít ki és a szolgáltatás díját is beszedi. A csikóbélyegzési jegyzőkönyvet szintén meg kell őrizni, mert ez a lóútlevél igénylésének egyik alapdokumentuma.
Szintén ismeretlen származásúnak számítanak a hamis bélyegzésű lovak. Hamis bélyegzésnek az a sütés minősül, ami láthatóan nem a törvényes módon lett bélyegezve vagy bélyegzése alapján a nyilvántartásunkban szereplő lóval az egyed nem azonosítható. Ezek a lovak újra bélyegzendők a lótenyésztési felügyelő által.
