Kezdőlap Blog Oldal 58

Lóvásárlási kisokos II. rész

Írta:
Lovasok.hu

Lóvásárlási kisokos II. rész

Festéket a festékboltból, lovat a lóboltból?

 

Megszületett tehát az elhatározás: új taggal bővítjük a családunkat; veszünk egy lovat. Hurrá!!! Akkor, hogy is működik ez a gyakorlatban?

Hol és hogyan vásároljunk?

A ló vásárlását mindig nagyon alaposan elő kell készíteni. A lovat csak akkor szabad megvenni, ha a tartásához már minden megvan (istálló, takarmány, felszerelés) és eldőlt az is, hogy ki fogja gondozni majd. A fordított sorrend rengeteg bajt okozhat!

A vásárlást nem szabad elkapkodni! Gondoljunk arra, hogy a lovat, amit meg akarunk venni, akár 10-15 évig fogjuk tartani – szerencsés esetben -, tehát csak olyan lehet, ami igazán tetszik. A „nem ilyet akartam, de jó lesz ez is” lovak ritkán válnak be. Célszerű, ha van rá mód olyan helyről venni a lovat, ahol többször is megnézhetjük, ismerjük a tartási körülményeket, a ló egészségi állapotát, szokásait, ki tudjuk próbálni, hogy valóban megfelel-e célunknak. Mindig vezettessük ki a lovat (miután bent már megnéztük, körbejártuk!). Soha ne vegyünk lovat istállóból, különösen nem állásból. Ha ennek éppen akkor valami akadálya van, az helyből gyanús. A lovat nézzük meg munkában, és lehetőleg próbáljuk is ki, természetesen az eladó jelenlétében. Amennyiben idegen helyen vásárolunk, nem baj, ha van velünk szakember. (Valós szakemberre gondolok, nem olyan angoltanárra, aki egy leckével jár a tanítványai előtt.)

Akkor is érdemes, és nem szégyen, segítséget kérni a vásárláshoz, ha az pénzbe kerül. Lehet, hogy sokkal olcsóbb, mint megvenni egy nem megfelelő lovat. Ma egyre inkább terjednek a fényképes apróhirdetések, ami üdvözlendő, mert sok felesleges utazástól megkímélheti a vevőt. Ezzel együtt tudni kell, hogy az amatőr fotó a legtöbb esetben rosszabb, mint a ló, a szakértő felvétele, a lovat jól visszaadó kép, a profi fotósé pedig akár jobb is lehet, mint maga a ló.

Vásárlás előtt mindig kérjük el az adott ló papírjait (marhalevél, származási lap, fedeztetési jegy, állategészségügyi könyv – már amelyik megvan), és ellenőrizzük, hogy az azokon feltüntetett adatok egybevágóak-e a lovon látható ismertetőjegyekkel. A nagy értékű lovak esetében egyre inkább szokás a végtagok röntgen-felvételét is kérni, és szakállatorvossal ellenőriztetni. Sportló esetében lehet kérni a hivatalos eredményeit. Ha az eladó szerint „simán elmegy egynegyvenen”, annak biztosan van igazolható komoly verseny-eredménye is. Ha nincs, akkor mégsem megy el! A „ki-be ugrál a két méteres nagykapun” történeteket sem kell feltétlenül hiteles versenyeredményként kezelni, csak úgy, mint a „múltkor megugrattuk, de már nem tudtuk hova rakni neki a rudat” jellegű élménybeszámolókat.

Hobbilónak mindenképpen ajánlatos középkorú, vagy idősebb lovat venni, amelyet jól kiképeztek – és persze egészséges. Ha mindenképpen csikót akar valaki venni – mert mondjuk meg van a lehetősége a szakszerű kiképzésre vagy kiképeztetésre -, akkor meg kell nézni, hogy milyenek voltak az addigi felnevelés körülményei! Egy csikó, amely a falhoz kötve nőtt fel 2-3 éves koráig, kétséges, hogy kellő szervezeti szilárdsággal, edzettséggel rendelkezik. A csikónál az alapvető viselkedési tulajdonságokat mindenképpen teszteljük le. Gazdasági szempontból a legolcsóbb a 2-2,5 éves, és kevésbé zsákbamacska, mint a fiatalabbak. Nincs az a szakember, aki egy néhány hónapos, vagy egyéves csikóból meg tudja biztosan mondani, hogy az milyen ló lesz. (A régi mondás szerint: nézd meg a csikót három naposan, három hetesen, azután három évesen!)

A ló ára

A ló árát nehéz meghatározni, mert rendkívüli eltérések lehetnek akár egyazon ló árát illetően is, különböző körülmények között. Lássuk mégis, hogy mi befolyásolja egy egyed értékét.

Meghatározó, hogy milyen fajtájú a ló. Vannak divatos, keresett fajták, vagy nagyon ritka fajták, amelyek azonos használati érték mellett sokkal drágábbak egy gyakoribb fajtájú társuknál. Ezt természetesen a fajta jó menedzselésével lehet alakítani. Keresett, viszonylag drága fajta ma a haflingi, vagy a lipicai.

Nyilvánvalóan meghatározó a ló kiképzettségi szintje, illetve esetleges sportteljesítménye. Egy magasan kiképzett ló, vagy a komoly sporteredményeket elért és még aktívan versenyző ló ára többszöröse lehet egy egyéb paramétereiben (fajta, méret, szín, ivar, származás stb.) azonos másikénál. Ezeknek a sportlovaknak az ára meghatározhatatlanul magas, gyakorlatilag nincs felső határ.

Valamelyest befolyásolja az árat az ivar is. Általában legdrágábbak a tenyésztési engedéllyel rendelkező mének (nem hobbiló kategória), azután jönnek a kancák, és végül a heréltek (ideális hobbiló). Ez persze nem igaz a sport és versenylovakra, ott a teljesítmény a döntő.

Meghatározó lehet a származás is. Az adott egyed őseit tekintve milyen értéket képvisel az adott fajtában, illetve ősei alapján milyen teljesítmény várható tőle. Ha például valamely hagyományos fajtáról van szó, számít, hogy milyen ritka, régi vonal képviselője a ló.

Bizonyos mértékig számít a szín, bár a ló “jóságát” nem befolyásolja, legfeljebb van, akinek ez tetszik, másoknak az. Vannak mindenesetre jól eladható divatos, vagy éppen ritka színek, mint pl. a fekete, vagy az izabella fakó. De van olyan is, aki szerint “mindegy milyen színű a ló, csak szürke legyen”. Általában kedveltek a sötétszürke színek, főleg ha almázott is, amit tévesen deresnek neveznek, és előfordul, hogy azt sem veszik tudomásul, hogy ez átmeneti állapot, és a sötétszürke idősebb korára teljesen kivilágosodik, és esetleg hófehér lesz. Érdekesség, természetesen félvér fajták esetén, a tarka szín is. Általában a legkevésbé kurrens szín a pej és a sárga.

Hobbilónál – mivel alapvető szelekciós szempont – ármeghatározó a ló szelídsége, jelleme, kezessége és megbízhatósága is. Meghatározza az árat a környezet, ahol bemutatásra kerül! Ugyanazon ló kikiáltási ára nagyban eltér, ha egy kis sufniból, koszosan, csapzottan, körmözetlenül cibálják, vonszolják elő két hízómarha közül, vagy ha ugyanez a ló szépen le van ápolva, meg van körmözve, kézhez van valamelyest szoktatva, és mondjuk egy szép, kulturált istállóból vezetik elő, szakszerű módon.

FONTOS! Ezen túl persze nagyon sokat számít, hogy ki a vevő, vagyis “kit hogy lehet becsapni”. (Természetesen a tisztességes, becsületes lókereskedők, vagy eladók ezt ne vegyék magukra!) Aki nem igazán lóhoz értő szakember, az legyen óvatos, mert ez egy-két mondat után kiderül, és előfordulhat, hogy nem az áhított lovat veszi meg, nem is akármilyen áron. Utána esetleg a nagyon rendes eladó hajlandó visszavenni a portékát – fél áron. A rutinos (és esetleg nem túlságosan korrekt) eladó először körülszaglássza a vevőt, hogy mik az igényei, milyen lovat keres, és lám, micsoda szerencse, neki pont olyan van. (Közben az is kiderül, hogy mi az a maximális összeg, amit a kuncsaft a lóra tud áldozni.)

És a ló? “Hogy sántít, az nem érdekes, még sosem sántított, biztosan beütötte a lábát az istállóban. Egy-két nap, és elmúlik. Hogy sovány, az sem csoda, hisz beteg volt szegény, épp, hogy megmaradt, de már semmi baja nincsen. Hogy borzolt a szőre? Á, az csak attól van, hogy az előző tulajdonosnál egy meleg tehénistállóban volt, és most fázik egy kicsit. Hogy rúg, vagy harap!? Nahát, ilyet még soha nem csinált, biztosan valami idegen szag zavarta meg! Hogy ágaskodik meg bakkol a lovas alatt? Ó, normálisan soha nem csinál ilyet, csak most nem volt időnk egy ideje megjártatni! Bakpatás az eleje? Á, dehogy, csak rosszul volt körmözve, egy két körmözéssel teljesen elmúlik! A patarepedés? Az semmi, csak a felszín egy picikét, de majd lenövi. Hogy nem lát, csak sejt, az nem lehet – valószínűleg a hirtelen fény miatt van. Az ina az nincsen begyulladva, az ilyen vastag, mert nagyon erős! A bélyegzését nem lehet elolvasni – persze, elszúrta a felügyelő, aztán most itt a sok baj miatta. De szerencsére van itt marhalevél bőven, megkeressük, melyik az övé. A származási lapja is megvan – hogy a jegyek nem egyeznek meg teljesen, az nem lehet gond, csak elírták, hisz ott is emberek dolgoznak!”

Vannak bizonyos trükkök, amikkel a ló hibái részben vagy teljesen rövid ideig eltitkolhatók, illetve a valósnál jobb tulajdonságokat mutat a bemutatott ló. A legismertebb a ló leitatása, vagy éppen a borzolt szőrzet fényessé tétele azzal, hogy a ló az istállóban – ha kell, ha nem – takaróban áll. Az elővezetéskor apró csörgő, nylon-zacskó használata a lovat jobb mozgásúnak mutatja, mint amilyen valójában – pedig csak meg van ijesztve.

Nézzük azért, hogy ma – 2012-ben – milyenek a reális lóárak. Kezdjük a fiatalokkal. Egy egészséges választási csikó ára származástól, ivartól, küllemtől függően 80-200.000 Ft. Az egy éves ennél kb. 100-150.000-rel több, a két, két és féléves ára – általában – nincsen arányban a felnevelés költségeivel, és 300-500.000 Ft-ért lehet átlagos minőségű, hobbilónak alkalmas csikót venni. Ez az ár gyakorlatilag kevesebb a bekerülési költségnél. A csikó ára 3 éves korában emelkedik meg, amikor már rá lehet ülni, vagy be lehet fogni, illetve ha kanca, tenyésztésbe lehet állítani. Ekkor az ára 350.000 és 800.000 Ft között mozog. (Természetesen ezek az árak a kommersz egyedekre értendők, a kiugró tehetségek, kuriózumok ára a fentiek többszöröse is lehet.) A ló kiképzettségi foka tovább növeli az értékét, egy nyereg alatti vagy fogatbani szakszerű alapkiképzés körülbelül 100.000 Ft-ot tesz hozzá a csikó értékéhez.

Az alkudozást nem kell túlzásba vinni akkor, ha biztosak vagyunk benne, hogy megtaláltuk a mi lovunkat. Gondoljunk arra, hogy egy (átlagos magyar) hobbiló árából le tudunk alkudni mondjuk 50.000 Ft-ot – ez maximum 1-2 hónap tartási költsége. Vagyis pár tízezer forint különbség miatt ne válasszuk a kevésbé tetsző lovat, hiszen a különbséget néhány hónap alatt megeszi, és esetleg 10 évig nézünk egy olyan lovat, ami nem is az igazi – vagy hamarosan elkezdjük árulni.

Adásvételi szerződés

Ha a lóvásárlás mellett döntöttünk, feltétlenül célszerű adásvételi szerződést írni, a későbbi félreértések, viták elkerülése érdekében. Ha az eladó netán erre nem hajlandó valamilyen ürügyre hivatkozva, akkor álljunk el az üzlettől.

A szerződés tartalmazza az eladó és a vevő pontos adatait, a ló pontos adatait (azonosítás, bélyegzés!), valamint a közösen kialkudott vételárat. Fontos része a szerződésnek, hogy a ló szállítása kinek a költségére, és kinek a kockázatára történik. Szintén szerepeljen a szerződésben, hogy a ló elszállításának meddig kell megtörténnie, illetve ha nem történik meg, a további tartás költsége és kockázata kit terhel, és milyen mértékben. A szerződésben fel kell tüntetni minden olyan adatot, tényt, amely az üzlet kialakításában szerepet játszott, vagyis a ló egészségi állapotára vonatkozó, a vevő tudomására hozott tény, vagy egyéb információ. Érdemes a szerződésbe foglalni a lóval átadott/átvett okmányok felsorolását (pl, fedeztetési jegy, származási lap).

LÓÚTLEVÉL NÉLKÜL NE VEGYÜNK LOVAT! Az útlevél tulajdonosi betétlapját írassuk alá az eladóval, hogy a tulajdonjogot gond nélkül át tudjuk íratni. Értékes tenyészállatok esetén indokolt lehet a származás vérfaktoranalízis (esetleg DNS vizsgálat) alapján történő igazolása is. Nagy értékű lovak esetén egyre inkább szokásba jön a lábak röntgenfelvételeinek elkészíttetése, amely ilyen esetben szintén képezze a szerződés mellékletét. A szokásjog szerint a lóval jár egy kötőfék, ami az elszállításához szükséges is.

Kancák esetében ne feledkezzünk meg a vemhességi állapot tisztázásáról, és ha ennek az üzlet szempontjából van jelentősége, írásban rögzítsük azt. Szintén a későbbi viták elkerülése érdekében érdemes állatorvosi igazolást csatolni a szerződéshez a vemhességről. Ez kb. 2000 Ft-os költség, és mind a vevő, mind az eladó számára megnyugtató. Ultrahangos készülékkel kb. 17-19 napos vemhesség már kimutatható, viszont mivel egy fiatal vehem nyomtalanul szívódhat fel, ezért a szerződő feleknek fontos tudni, hogy az adásvétel pillanatában vemhes-e a ló. Ez még, sajnos, korántsem azt jelenti, hogy meg is fog elleni. A vemhesség bizonyítékaként ne fogadjunk el olyan „vizsgálati eredményt”, hogy „nem látja mekkora hasa van?!”, vagy „ez úgy rúgja a mént, mint a géppuska, biztos, hogy vemhes!”. Jó tudni, hogy vannak úgynevezett szavatossági hibák, melyek eltitkolása esetén az eladó a lovat köteles visszavásárolni. Ilyen a hörgősség, a kehesség, a karórágás, szitálás. Amennyiben a korrekt eladó valamelyik ilyen hibát a vevővel közölte, és az a lóra annak ellenére igényt tart, akkor az eladó érdeke, hogy a szerződésben is rögzítsék ezt a tényt.

 

Novotni Péter
Frissítve: 2023.08.18.
Fotók: Canva

Lóvásárlási kisokos I.rész

Írta:
Lovasok.hu

Lóvásárlási kisokos I.rész

– Alapszintű segédlet a ló kiválasztásához

 

Amikor lehetőségünk engedi – eljön a várva várt pillanat -, meg szeretnénk vásárolni életünk első lovát. Van egy kis bökkenő! Nem cipőt vásárolunk, amit – ha nem tetszik – másikra cserélhetünk az üzletben. Nagy a kínálat. Hogyan válasszunk? Az „eladás” mesterségét egyetemeken oktatják. A vásárlást nem, pedig legalább olyan nehéz jól vásárolni, mint jól eladni.

A hobbiló fajtájának megválasztásakor elsődleges szempont, hogy mire is akarjuk használni a lovat, és ki lesz az, aki használni fogja? Mások a szempontok egy gyereklóval szemben, mások egy 90 kg-os férfinek szánt hátaslóval, vagy egy 45 kg-os hölgy lovával szemben, és persze szempont az is, hogy lovagolni vagy fogatolni akarjuk-e, esetleg mindkettőt felváltva. Általánosan elmondható, hogy hazai, hagyományos fajtáink között szinte bármely célra használható, megfelelő lovat lehet találni, nyugodtan maradhatunk tehát a hazainál ezen a téren. Természetesen, ha valaki mindenképpen valami idegenre vágyik, éppen annak ritkasága, egyedisége, szokatlansága vonzza, beszerezhetők külföldi fajták is import útján, vagy egy részük hazai tenyészetekből is.

A hobbiló kiválasztása

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy a hobbiló nem azonos a vágóhídról megmentett szerencsétlen jószággal, sem a semmire nem használható tenyésztési selejttel. Ezen túl nem is olcsóbb egy jó hobbiló a többinél azért, mert “csak” hobbiló. A kedvtelésből tartott lóval szemben nagyon szigorúak a követelmények, legfeljebb mások az értékmérők, vagy másképpen súlyozódnak, mint egy sportlónál.

Küllemtan, alapfokon

A megfelelő ló kiválasztásához nem árt, ha tisztában vagyunk néhány alapvető ismerettel a küllemtan területén. Előrebocsájtom, hogy a küllem alapján nem lehet megítélni, hogy egy ló jó ló-e, de a testalakulás bizonyos korlátokat szab az egyéb tulajdonságok érvényre jutásának, azon kívül – és ez igen fontos szempont – esztétikailag meghatározza, hogy a ló szép-e. Ezen kívül bizonyos küllemi alakulásokból következtetni lehet egyéb tulajdonságokra, úgy mint a mozgásra, terhelhetőségre, szívósságra, szervezeti szilárdságra, idegrendszerre, sőt, jellembeli tulajdonságokra is. Ezzel együtt igaz, hogy a különösen szabályos, szép küllem és a különösen nagy teljesítmény ritkán jár együtt, de az is, hogy a nagy teljesítmény feltételez bizonyos küllemi alakulást.

Tekintsünk most végig a ló küllemén a szabadidő lovat kereső szemével:

Összbenyomás: Nagyon fontos a választásnál, hogy egyszerűen szimpatikus legyen számunkra a ló. Örömmel nézzünk rá, nyújtson esztétikai élményt, legyen kedvünk odalépni hozzá és megveregetni. Ne felejtsük el, hogy egyfajta társat keresünk, tehát, ha nincs meg a szükséges vonzalom, akkor nem lesz az igazi a választás. Az igazán jó lónak egyénisége, kisugárzása van, hatással van az emberre.

A ló méretét annyiban kell figyelembe venni, hogy a célnak, amire használni akarjuk, megfeleljen. Ezzel együtt nem árt tudni, hogy a túl nagy ló általában ügyetlenebb, lomhább, mint az átlagos méretű társai. (Ez természetesen nem aranyszabály.)

A ló feje legyen fajtájára jellemző (az arabnak csukafej, a lipicainak, nóniusznak félkosfej, az angol félvéreknek egyenes profilú, száraz, nemes fej).

A ló szeme legyen nagy, kint ülő, sugározzon értelmet, érdeklődést, nyugalmat. Kerüljük az olyan lovat, amelyiknek mélyen ülő, apró “gonosz” szemei vannak, vagy a riadt tekintetű, szemét állandóan forgató, szeme fehérjét mutogató lovat. Ezek nem kiegyensúlyozott idegrendszerre utalnak.

Egyes tapasztalatok szerint az alacsonyan, oldalt tűzött, kissé nagyobb fülű lovak rendszerint jó szándékúak, nyugodtak, jó munkakészségűek, becsületesek.

A ló tarkója akkor jó, ha az szemmel láthatóan laza, kb. 3-4 ujjnyi vízszintes felületet mutat a fej és a nyak találkozásánál.

A nyak legyen lehetőleg hosszú, és szépen ívelt, a fej irányába elkeskenyedő. A merev tarkójú és/vagy kifordított nyakú lovak általában nehezen lovagolhatóak. A nyak illesztése szintén legyen a fajtára jellemző, lipicainál magas, félvéreknél közepesen magas. Az angol telivérnél elfogadható az alacsonyan illesztett nyak, de ez a gyorsaságot, és nem a jól lovagolhatóságot elősegítő anatómiai alakulás.

A mar legyen kifejezett, és hosszan hátba nyúló. A túlságosan magas mar állandóan nyeregtöréses lesz, az elmosódott marra nem tud megfelelő mennyiségű izom tapadni.

A hát és az ágyék ne legyen sem túl hosszú, sem túl rövid. A ló felsővonalában ne legyen törés, a mar-hát-ágyék-far vonal kellemes, szép ívekben kapcsolódjon egymásba. Képzeletben illeszkedjen jól a nyereg a helyére. A hajlott hát gyenge, a púpos, úgy nevezett pontyhát erős, de roppant rugalmatlan, nem leng, ezáltal kényelmetlen. Nagyjából ez vonatkozik az ágyékra is. Meg kell jegyezni, hogy amíg régen a kifejezetten feszes ágyékot tartották kívánatosnak, addig ma a sportlófajtáknál kedvelt a kissé rugalmasabb, lazább ágyék, ami a rugalmasabb, lendületesebb mozgást szolgálja.

A lapocka legyen jól dőlt, ez teszi lehetővé az első lábak megfelelő előrevitelét. (Egyes fajtákra jellemző a kissé meredek lapocka, és az ebből adódó akciós, vagyis fölfelé irányuló mozgás.)

A lábak esetében általános érvénnyel fontos, hogy azok a csontok, amelyeken izmok tapadnak, hosszúak és szélesek legyenek, amelyeken inak, azok rövidek legyenek. Az a szerencsés, ha a lábtövek és a csánkok “közel vannak a földhöz”. A lábakon az ízületek legyenek nagyok, kifejezettek, de szárazak, szikárak. Kerüljük a túl kicsi, jelentéktelen, elmosódott, vagy a duzzadt, vizenyős ízületekkel rendelkező lovakat. A csüdszögellésre is érdemes odafigyelni: az első lábakon körülbelül 45 fok az optimális, a hátsó lábaknál ennél kissé meredekebb, kb. 50 fok. Ez a szögellés teszi lehetővé a legkedvezőbb rugózást a leghosszabb élettartam mellett. A túlságosan rövid csüd kényelmetlen, ráz. A túl hosszú kényelmesen rugózik, de általában hamar elhasználódik. (A csüd hossza is jellemző egy-egy fajtára: az angol telivéreké általában hosszú, a hidegvérűé rövid.)

A pata hegyfalának a csüd szögellésével kell megegyezni. Szabályos pata esetén az elülső patán, a hegyfal és a sarokfal aránya 3:1, a hátulsó patán 2:1. A pata lehetőleg legyen terjedelmes, de a ló méreteivel arányos.

A ló mellkasa legyen megfelelően mély, a dongásság szintén a fajtától függ. Az angol telivér kevésbé, a hidegvérű kifejezetten dongás.

Az a jó, ha a könyöknél van hely az első lábak szabad mozgására.

A has legyen kornak és használatnak megfelelő (más egy vemhes kanca, és más egy aktívan versenyző ló hasalakulása), de feltételezze a megfelelő takarmány-felvevő képességet.

A szügy legyen széles és jól izmolt. Az a jó, ha a ló szügyének alsó részén a ló mellső lábai közé tenyerünk befér.

A ló fara legyen terjedelmes, jól izmolt, hiszen az a lónak a „motorja”.

A lábállás tekintetében a hátsó lábak szabályost közelítő szögellése is fontos, használati szempontból is. Az elülső lábakat szemből, a hátulsókat hátulról nézve a lábtengelyek legyenek függőlegesek, párhuzamosak, és egy egyenes vonallal lehessen képzeletben egyenlő arányban elfelezni a csontokat és az izületeket, majd a patákat. Az elülső láb, ha kifelé fordult, akkor franciás, ha befelé, akkor hegyfaltipró. A hátulsó lábnál a tehenesség (a csánkok közel esnek egymáshoz, onnan kifelé fordulnak a lábak) elég gyakori, de nem súlyos hiba. Ennek ellentéte a dongás vagy hordó állás, amely a mozgásban már problémát okoz.

Tudni kell, hogy hibátlan küllemű ló nincs! A hiba megítélését annak súlyossága határozza meg. Amíg egy kis mértékű lábszerkezeti hiba a lovat a használat során jelentősen nem befolyásolja, addig egy súlyosabb fokú vezethet állandó lesérüléséhez, és túl korai elhasználódásához. A fej, a nyak, a hát kedvezőtlen alakulása nem csak esztétikai kérdés, hanem jelentősen rontja a ló lovagolhatóságát.

A ló belső értékmérői

Rendkívül fontosak a ló használatánál annak belső tulajdonságai. Ezekre a küllemből csak mérsékelten, nagy vonalakban tudunk következtetni. Mint már volt szó róla a ló szeme sokat elárul jelleméről. A füle, illetve annak játéka szintén igen beszédes lehet. Az élénken mozgó fülek figyelmes lóra utalnak, a hátracsapott, sunyító fül a rosszindulat, az agresszivitás, de legalábbis a bizalmatlanság jele.

Ha a ló származását tanulmányozzuk, ott találkozhatunk “ismerősökkel”, amiből a ló belső értékmérőire bizonyos mértékig tudunk következtetni.

A lóval szembeni elvárások a használat különböző területein eltérhetnek egymástól, de az alapelvek, az alapkövetelmények azonosak. Vagyis a lótól azt várjuk, hogy legyen szelíd, jóindulatú, emberszerető. A megfelelő ló munkakészsége jó, a tőle elvárt feladatot szívesen, készségesen teljesíti. Mai világunkban alapvető szempont a ló emberhez való viszonya. Míg korábban a lovak körül alapvetően szakemberek dolgoztak, akik komoly tapasztalatokkal rendelkeztek a lótartás, a lovakkal való bánás területén, addig ma egyre több “amatőr” foglalkozik lóval, akik sokszor vannak a ló jóindulatára utalva. Ezért ma ez egyfajta szelekciós szempont is, jobban, mint korábban. A lovas sportok szakértői egybehangzóan állítják, hogy az igazán nagy teljesítményű lovak között sok a nehéz természetű, igazi egyéniség.

Ez minden bizonnyal így van, viszont a hobbiló esetében nem a nemzetközi szintű sportteljesítmény, hanem a feltétlen megbízhatóság, munkakészség, szelídség az elsődleges. A hobbilótól abszolút elfogadhatatlan az úgynevezett „egygazdásság”, amikor a ló egy embert elismer a rangsorban fölötte állónak, neki akár különlegesen nagy teljesítményekre képes, de mások nem boldogulnak vele, azokat esetleg még támadja is.

Mások a követelmények természetesen egy militarylóval szemben, mint egy díjlóval, vagy túralóval szemben. A militarylónak roppant bátornak kell lennie, a díjlónak kiegyensúlyozottnak és lovasára maximálisan koncentrálni tudónak, a túralónak nyugodtnak, szinte flegmatikusnak, már ami a környezet váratlan ingereit érinti. Ezért mielőtt a lovat megvásárolnánk jó, ha van lehetőségünk megismerni. Ha más mutatja be – különösen, ha csak egyetlen alkalommal -, sok rossz tulajdonság eltitkolható. Ha lovat választunk, célszerű először mindent az eladóval megcsináltatni, majd magunk is végezzük el ugyanazokat a dolgokat, lábak felvételét (mind a négy lábét!), ápolást, kantározást, nyergelést, felülést lehetőleg segítség nélkül, majd a lovaglást. Érdemes megnézni, hogy a ló hogyan reagál a szokatlan dolgokra, mint például víz, vizesárok, egy színes esernyő, stb. (Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent el kell követnünk, hogy a lovat megijesszük és lovasát ledobassuk!) Próbáljuk ki a viselkedését a patamosóban is. Nem árt, ha van módunk megfigyelni az istállóban, mert így esetleges rossz szokásait “kifigyelhetjük”. (Szitálás, karórágás, stb.)

 

Novotni Péter
Frissítve: 2023.08.18.
Fotók: Canva

Fajtaismertető lóvásárláshoz IV.

Írta:
Lovasok.hu

Fajtaismertető lóvásárláshoz IV.

Pónik és kislovak, hidegvérű lovak, különleges fajták

 

Pónik és kislovak

Hobbilovakról lévén szó, semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk erről a fajtacsoportról sem, hiszen a gyerekek ideális lovai ezek. (Póninak nevezzük azt a lovat, amelyiknek bottal mért marmagassága nem éri el a 120 cm-t, kisló, amelyik 120 cm és 147,3 cm közötti marmagasságú.) Nem szerencsés, amikor egy apró gyermeket egyből a nagy lóra tesznek fel. Egyrészt a gyerekben félelmet kelthet a hatalmas állat látványa, másrészt a magasság is, hogy milyen messze került a földtől, harmadrészt egy 30-40 kg-os gyerek segítségadásait csak rendkívül jól, finoman belovagolt és abszolút jószándékú ló tudja “kezelni”. A ló legkisebb ellenkezése esetén a “harcban” a gyerek eleve vesztesként indul, az pedig alapszabály, hogy ha netán a ló és az ember között nézeteltérésre kerül a sor, a lónak “nem lehet igaza”. Jobb, természetesen, ha nem sok konfliktus-helyzet alakul ki, de ha a ló egyszer-kétszer győzelmet arat az ember felett, akkor azt máskor is meg fogja próbálni, hogy megkérdőjelezze a rangsorban elfoglalt helyét. Minden lovas jól ismeri azokat a típusú lovakat, amelyek az új lovasukat néhány perc után “letesztelik”, és ha sikerül elhagyni mondjuk egy precízen és jó pillanatban kivitelezett bakkolással a kuncsaftot, akkor ezzel később is fog próbálkozni. Ha az első ilyen kísérleténél szigorúan rendre utasítják, akkor általában tudomásul veszi, ki a főnök.

Gyerekeknek a legmegfelelőbbek a jó szándékú pónik vagy kislovak, de azok is csak egy bizonyos méret fölött. Ugyanis a túlságosan apró póni, mint pl. a shetland, arra kiválóan alkalmas, hogy a gyerek megszeresse a lovat, megtanulja gondozni, ápolni, etetni, stb., de rajta a lovaglás nem ad lovas érzést, és nem sokat segít, hogy a gyerek megtanuljon jól lovagolni. A jó gyerekló inkább egy “kicsinyített félvér” ló, amelyik jól ki is van képezve, és megfelelően jó szándékú, nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszerű. Azokban az országokban, ahol a gyermeklovagoltatás fejlett szintet ért el, szinte minden méretű gyerek számára tenyésztenek neki megfelelő méretű lovat. A legnagyobb gyerekek, mielőtt végleg áttérnek a nagy lovak lovaglására, például pónival keresztezett arab lovon lovagolnak, fejlődésük, növekedésük során pedig például a welsh-póni különböző “fokozatai” állnak rendelkezésre. A pónik egy része hidegvérű jellegű, mint a shetland, mások inkább hasonlítanak a félvér lovakra (lovagló pónik). A falabella az argentin miniló, a legkisebb lófajta a világon. Marmagassága 70-75 cm. Rendkívül értékes ritkaság, bár lovaglás szempontjából nincs jelentősége. Hazánkban alapvetően a shetland és a welsh-póni, illetve az ilyen típusú pónik a legelterjedtebbek, de egyre népszerűbb a haflingi, a hucul vagy a fjord is.

A shetland a legkisebb angliai pónifajta, marmagassága 95-105 cm. A Shetland-szigeteken kialakult, és a zord időjáráshoz, szűkös takarmányozáshoz alkalmazkodott, igénytelen apró lovak. Jellegüket tekintve inkább a hidegvérű típushoz tartoznak.

A welsh az egyik legelterjedtebb pónifajta, származási helye Wales. Igénytelen, ellenálló fajta. Négy típusban tenyésztik, A, B, C és D változatban. Az A típus a welsh hegyi póni, marmagassága maximum 120 cm. Elegáns, szép csukafejű, tetszetős pónifajta. A B típus már 134 cm-ig nőhet, az A típusnak az angol telivérrel nemesített változata. A C típus a Welsh Cob, egy nehezebb póni, igás használatra, vadászlovaglásokra alkalmas. A D a legnagyobb testű szekció, marmagassága maximum 153 cm lehet.

Az izlandi póni Izland szigetének őshonos fajtája, marmagassága 121-132 cm. Feje kissé durva, nyaka izmos, lábai kemények. Jellegzetessége a sajátos, ún. tölt mozgás, amivel bemutatók népszerű szereplői.

A haflingi. Mára kiváló menedzselése, népszerűsítése, és persze a fajta jó tulajdonságainak következtében széles körben elterjedt, és nálunk is egyre népszerűbb ez a tetszetős kisló. Eredetileg az osztrák hegyvidék hidegvérű jellegű lova volt, amit mára szigorú szelekcióval, és példás tenyésztői fegyelemmel ideális hobbilóvá formáltak. Jellegzetes mosott sárga színe (sárga rövidszőrök, és világos, szinte fehér farok és sörény) széppé, jellegzetessé, egyedivé teszi a haflingit. Kb. 130 éves fajta. Testalakulása a kis testű hidegvérű könnyebb típusát testesíti meg szép fejjel, nagy szemekkel, amely nemességgel, keménységgel párosul. Méltán népszerű családi ló, hiszen alkalmas akár gyerekek, vagy felnőttek lovagoltatására, illetve fogatolásra.

A hucul lóról a hagyományos magyar fajták között már megemlékeztünk.(Ld.: Fajtaismertető lóvásárláshoz I. rész)

A lovagló pónik inkább jelentenek egy lótípust, mint önálló fajtát. Ezeket a lovakat a gyerekek méretéhez igazodva tenyésztik, és általában a welsh-póninak és (kis méretű) angol telivérnek vagy arabnak a keresztezéséből származnak. Méretük, illetve besorolásuk a keresztezési partner vérhányadától függ.

A fjord a hidegvérű fajtacsoporthoz tartozó kisló. Eredete Norvégia. Jellegzetes színe a fakó, többnyire szíjalt háttal. Az összes hidegvérű ló ősének tartják. Feje kicsi, száraz, nyaka rövid, izmos, fara terjedelmes, patái kemények. Rendkívül nyugodt, könnyen kezelhető, gyereklónak is kiváló.

Hidegvérű lovak

Általában kisebb számban tartják ennek a fajtacsoportnak a tagjait hobbilóként, de mégsem szabad megfeledkeznünk róluk, hiszen ahol ezeknek a fajtáknak hagyománya van, ott lelkes tenyésztők vigyázzák a fennmaradásukat, és használják is őket. Bemutatókon, sőt versenyeken (húzóverseny, szántóverseny) népszerűsítik a hidegvérű lovat. Ilyen például Belgium, Franciaország, vagy hazánknak az Alpokhoz közelebb eső, dunántúli része, valamint Somogy és Baranya vidéke.

A hidegvérű lovak általános jellemzője az erős csontozat, igen jó izmoltság (“hústípus”), dús bokaszőrzet, lassú mozgás. Alapvetően nehéz igás munkára tenyésztették őket, a bányalótól (shetland) kezdve a rákász lovon (belga hidegvérű) és a nehéz mezőgazdasági igás lovon át az erdészetek úgynevezett “faközelítő” munkalováig. E mellett a középkorban a nehéz páncélos lovagok hordására voltak alkalmasak és hasznosak. Szerepük ma természetesen megváltozott. Tartják őket hobbilóként, fogatos használatra, sikerrel szerepelnek lovas rendezvényeken bemutatókon. Hazánkban csak a XIX. században kezdték jelentősebb számban tenyészteni a hidegvérű lovakat, elsősorban a Dunántúlon.

Vas és Zala megyében alakult ki a muraközi fajta, de igazából sohasem tudott konszolidálódni. Heterogén állomány volt, a jobb egyedek jellemzője a szép csukafej, a bottal mért körülbelül 145 cm-es marmagasság, erős vastag nyak, viszonylag kevesebb bokaszőr, izmolt, kissé csapott far.

A magyar hidegvérű a hazánkban tenyésztett, belga-ardenni alapokon nyugvó hidegvérű ló. A muraközinél jóval nagyobb, nehezebb, erősebb csontozatú fajta. Minden színben előfordul, jellegzetes színe a deres, ami a szürkével nem összekeverendő.

Csak felsorolásszerűen említeném meg Európa legjelentősebb hidegvérű fajtáit. Ausztria hidegvérű lova a nóri, a freibergi és a ma már inkább átmeneti típusú haflingi. Belgiumban tenyésztik a belga-ardennit, Franciaország híres hidegvérűje a percheron a boullonais és a breton. A világ egyik legnagyobb lova a roppant jellegzetes angliai shire. Legnagyobbjai elérik a bottal mért 190 cm-t, jellemzőik a testtel arányos, nagy fej, egyenes, izmos, magasan illesztett nyak, igen dús, a szárakra húzódó bokaszőrzet, viszonylag hosszú lábak, és általában nagy jegyek. Anglia fajtája még a suffolk, Skóciáé a clydesdale.

Különleges fajták

Szeretnék megemlíteni néhány különleges (legalábbis hazánkban annak számító) lófajtát, hiszen a hobbilótartók egy része természetszerűen vonzódik a ritkaságokhoz.

Kladrubi: Csehország híres lófajtája, barokk stílusú, a lipicaihoz nagyban hasonló kocsiló. Szürke és fekete színben tenyésztik.

Fríz ló: Már hazánkban is található belőle néhány egyed. Rendkívül jellegzetes fajta, fekete színe, bokaszőrökkel díszített lába, szép feje, magasan illesztett nyaka és rendkívül látványos, akciós mozgása révén vált közkedveltté. Lovagolják is, de elsősorban kocsiló.

Andalúz: A spanyol-nápolyi fajtacsoporthoz tartozik, a spanyol bikaviadalok kedvelt lova. Jellegzetes feje, magasan illesztett nyaka, akciós mozgása, dús sörénye és farka, imponáló megjelenése tette kedveltté a hobbilótartók között az utóbbi években. Szintén található belőle néhány egyed Magyarországon.

Luzitano: Gyakorlatilag nem különbözik az andalúztól, csak Portugáliában tenyésztik. Szürke és pej színben a leggyakoribb.

Hunter: Inkább típusnak tekinthető, mint önálló fajtának. Az angliai falkavadászatokra tenyésztett ló, anyai oldala nehéz igásló, apja angol telivér.

Akhal-tekini: 3000 éves fajtának tekintik, az egykori türk ló egyenes leszármazottja. Igen nemes, tetszetős küllemű: feje egyenes, száraz, nyaka gyakran szarvasnyak, amit igen laza tarkóval “ellensúlyoz”. Lábai szárazak, acélosak. Roppant kemény, elnyűhetetlen, hosszú élettartamú lovak. Szintén van populációja Magyarországon.

Quarter horse: A western stílusú lovaglás térhódítása maga után vonta nálunk is a quarter horse terjedését. Amerikai lófajta, szelekcióját a rövid távú, egy negyed mérföldes versenyek jelentették. Kialakulása során a cowboyok spanyol eredetű kancáikat keresztezték megfelelő angol telivérrel. A western stílus különböző versenyeiben használják, mellette természetesen kiváló hobbiló is lehet. Jellemzője a hihetetlenül erős far, ami a robbanékony mozgást teszi lehetővé.

Novotni Péter
Frissítve: 2023.08.17.
Fotók: Canva

A rátóti csikótojás

Írta:
Lovasok.hu

Hol volt, hol nem, volt az országban egy Rátót nevű község. Ebben a Rátótban a csősz egyszer a mezőn egy hatalmas úritököt talált.

– Tyű, fékomadta-teremtette – csodálkozott -, nahát ez már megint mi?

Mert hosszú, főzni való tököt már látott, de ilyen sütni valót még soha. Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csősz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is elszörnyülködtek. Csak nézték, hol a tököt, hol egymást.

Azt mondja a legöregebb, a legokosabb: – Sok időt megértem, de ilyen istenteremtményét világéletemben nem láttam még. Mi lehet ez?

Azt mondja rá az időben utána következő: – Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én se ettem életemben.

S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz. Az azt mondja: – Ami azt illeti, én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom, hogy ez mia csoda lehet.

De azért bíró a bíró, hogy ő mindent tudjon. Itt aztán már a bíró is beleszólt: – Hát atyafiak, ez, ahogy a formája mutatja, csakis tojás lehet.

Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult: – Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!

A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette. A bíró nemhiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.

– Egy gyíksárkányé! – mondta a legöregebb elöljáró.

– Lúdvércé!

De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka!

Annak a Rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. Még lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek. De a bíró látott már lovat is, csikót is. Felkiáltott hát:

– Csikó! Csikó tojta!

Most már az öregek is fújták: – Úgy van! Ezt a csikó tojta. Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát?

Ebben mindnyájan megegyeztek.

– Eddig szerencsésen eljutottunk – szólott a bíró – , még csak azt mondjátok meg atyafiak, most mitévők legyünk?

– Kiköltetjük!

– Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink.

Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata: – Tudjátok mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk. Ebben aztán megint megegyeztek.

Jó példának először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra többiek, amint kor szerint következtek. Ki-ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlóstyúk a tojásokat. Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki!

Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását. A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megrázta, megszagolta. Megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt! Záp!

Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp afelé a falu felé guríthatják, amelyik a rátóti tanács lebecsmérlésében leghangosabb volt. Ennek a csodájára aztán egész Rátót kivonult. Mindenki látni akarta, hogy kapja meg a magáét az a rossznyelvű falu.

Előhozták a tojást. Bizony, szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról, s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján belegurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött, s rapityára törött szét. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl, erre aztán egész Rátót adta a hangot, ahogy kinek-kinek torkán kifért:

– A pici csikó! Ni, né! Fut a pici csikó! Utána, emberek!

A sok nép a nyúl után eredt. A dombon csak a bíró maradt. Látva, hogy hasztalan a rohanás, mert a rohanó kis jószágot senki sem éri utol, szomorúan így sóhajtott magában: – Nem megmondtam, hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük türelemmel még egy-két nap azt az istenadta csikótojást?

 

Magyar népmese
Frissítve: 2023.05.10.
Fotó: Canva

Lovas fabula – az oroszlán és a ló

Írta:
Lovasok.hu

Lovas fabula – az oroszlán és a ló
Aesopus és Heltai Gáspár

 

I. Heltai Gáspár: HARMINCHARMADIK FABULA – Az oroszlánról és lóról

Egy oroszlán láta egy lovat a fűbe járni. És ottan gondolkodni kezde, mint mehetne hozzá okossággal, hogy megfoghatná és megehetnéje. Odaballaga ez okaért szép lassan, nagy vesztegséggel, és orvosdoktornak mutatá magát lenni nagy nyájassággal. A ló eszébe vévé az oroszlánnak álnokságát és gonosz akaratját, de nem mutata semmi idegenséget hozzája, hanem gondolkodni kezde róla, miképpen a ravaszságnak eleit vehetné, és az oroszlánnak gonosz szándékjától megmeneködhetnék. Meghorgasztá ez okaért a jobb utolsó lábát az indulásban, és úgy tetteté, mintha igen nehezen hághatna reája.

Mondá az oroszlán: “Mi lelt, jó fráter ló?”

Monda az: “Egy tevis ment a lábomba, és igen nagy gyötrelembe vagyok miatta. Bizony örülek néki, hogy ide találkoztál jőni, miérthogy orvosdoktor vagy. Kérlek ez okaért, láss hozzá, és ments meg e nagy fájdalomtól.”

És midőn a ló felemelte volna a lábát, odajárula az oroszlán, hogy hozzálátna, és megnézögetné a sérelmét. Ottan a ló hertelen hátrarúga, és üté az oroszlánt homlokba, hogy holt elevenen hátraesék a földre. És nagy hamarsággal elsiete a ló onnég.

Mikoron kedig idő múlva felébredett volna, látá, tehát nincs a ló, és tapogatván a fejét, megérzé, hogy véres és sebes. És monda: “Ó, bolond! Bizony igaz hasznaját vöttem az én bolondságomnak! Orvossá töttem magamat, holott semmit nem tudok hozzá. Maga semmi nemzetem nem tudott semmit, efféle tudományhoz. Vén bolond oroszlány! Úgy tetszik, megadták koszoródat!”

ÉRTELME: E fabula tanít minden embert, hogy jámbor legyen, és együgyű szeretetből szolgálja felebarátját minden álnakság nélkül…

Forrás: www.mek.oszk.hu
(Száz fabula könyv nyomán)

 

II. Aesopus fabulái: Fordította Pesti Gábriel – Az lóról és az oroszlánról

Hogy az lovat meg enné az oroszlány, hozzá mene, de mikoron immár meg aggott volna, és nem volna ereje, kezde okkal cselekedni, és mit erejével nem bír vala, azt tudományával késérteni, és a lónak azt mondani, hogy ő orvos daktor volna. De a ló meg ösmeré az ő csalárdságát, és csalárdságot csalárdsággal, tudománt tudományával távoztatá el tőle, s mondá az oroszlánnak: Minapon, mikoron teviskes helyeken járnék, az lábamba hátul egy tevisk gyakék, kérlek, vedd ki belőle. Az oroszlány ez beszédnek engede, és mikoron hátul ment volna, az ló (tőle mint jobban lehete) úgy rúga hozzája, és mindjárást el futamék.

Értelme: Ellenség, ha szép szót ad, minden rá gondoljon, És ellenségéhez oly módon forduljon, Hogyha lehetséges, ottan le boruljon.

*Érdemes megfigyelni, hogy ugyanaz a fabula két különböző ember szemében más-más tanulsággal szolgál… – A szerk.

 

Frissítve: 2023.05.17.
Fotó: Canva

Benedek Elek – A ló és a szamár

Írta:
Lovasok.hu

Benedek Elek – A ló és a szamár

Egyszer Jézus Krisztus a Földön jártában-keltében át akart menni egy folyóvízen, de nem volt sem híd, sem palló, de még egy csónak sem, nem tudott általmenni. Néz erre, néz arra, hol találna segedelmet, hát ott legelész a folyó partján egy ló s egy szamár. Mondja Jézus a lónak:

– Te ló, vígy át a vízen!

– Nem viszlek én – felelte a ló -, éhes vagyok, ennem kell.

– No, ha enned kell, egyél örökké, de sohase lakjál jól!

Aztán a szamárhoz fordult, azt kérte:

– Vígy át a vízen, te szamár!

Mondta a szamár:

– Én jó szívvel, éhes vagyok ugyan én is, de majd jóllakom azután is.

A szamár szépen átvitte Jézust a víz túlsó partjára, s akkor Jézus azt mondta neki:

– No, te szamár, megáldlak, hogy még a szemétdombon is jóllakjál.

S íme, úgy lett, amint Jézus mondotta. A ló, ámbátor éjjel-nappal eszik, sohasem tud egészen jóllakni, a szamár pedig minden gizgazzal, bogáncskóróval, s ha egyebütt nem talál eleséget, a szemétdombon is jóllakik.

Forrás: http://vmek.oszk.hu/
Frissítve: 2023.05.10.
Fotó: Canva

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Írta:
Lovasok.hu

Charlotte Brontë: Jane Eyre
Részlet

Közel a segítség

A vizek szelíd susogását egyszerre valami durva zaj zavarta meg. Lódobogás, fémes csörgés nyomta el a távoli, halk hangokat; mint amikor egy kép előterében a kemény, erőteljes vonásokkal megrajzolt tömör szikla vagy egy hatalmas tölgy vastag törzse eltakarja a távolban kéklő dombok, az égbolt, a felhők egybeolvadó, lágy színeit.

A zaj a gyalogút felől hallatszott. A kanyargó ösvény még eltakarta a lovat, de mindenesetre közeledett a dobogás. Én éppen felálltam, de minthogy az ösvény keskeny volt, gondoltam, megvárom, amíg a ló elhalad, s csak azután folytatom az utat. Akkor még nagyon fiatal voltam, és mindenféle vidám és komor történet jutott eszembe, amit valaha hallottam. Gyermekmesék, amelyeket a serdülőkor fantáziája kiszínezett. Míg arra vártam, hogy a ló felbukkanjon a félhomályból, Bessie hajdani meséire gondoltam, amelyekben egy észak-angliai szellem is szerepelt. A szellem ló vagy öszvér vagy egy nagy kutya alakjában elhagyatott utakon kísértett, és sokszor megriasztotta a késői vándorokat. Akár ez a ló most engem.

Már egészen közel lehetett, de még nem láttam, amikor valami másféle neszt is hallottam, és a mogyoróbokor alatt megjelent egy nagy fehér-fekete kutya. Egészen olyan volt, mint Bessie meséinek kutyabőrbe bújt szelleme. Akkora, mint egy oroszlán, a feje óriási, szőre hosszú. De azért aránylag nyugodtan osont el mellettem, nem is nézett föl rám különös, inkább emberi, mint kutyatekintettel, ahogyan szinte vártam. Nyomában jött a ló, magas, büszke paripa, hátán a lovas. A férfi, az ember, egyszeriben megtörte a varázslatot. A Bessie mesebeli szellemének hátán sohasem ült senki. Gytrash – ez volt a neve – mindig egyedül bolyongott, és véleményem szerint a gonosz szellemek inkább állatok hüvelyében lakoznak, emberi testet aligha választanak menedékül. Ez tehát semmi esetre sem Gytrash, hanem csak egy utas, aki a rövidebb utat választotta Millcote felé. A lovas elhaladt mellettem, én ellenkező irányban folytattam utamat.

Alig tettem néhány lépést, valami csuszamlásféle hangot hallottam, és rögtön utána ezt a fölkiáltást: “Most mi az ördögöt csinálok?”, meg valami zuhanás zaját.

Megálltam és hátranéztem. A ló és lovasa a földön hevert; megcsúsztak a jeges gyalogúton. A kutya nagy ugrásokkal visszaszaladt, s urát a földön látva, és a lovat nyöszörögni hallván, vad ugatásban tört ki; a csendes dombok visszaverték ugatását. Aztán körülszaglászta a baluljártakat, majd hozzám futott; más nem volt a közelben, akit segítségül hívhatott volna. Engedelmesen követtem a kutyát. Az utasnak ekkorra már sikerült kiszabadítania magát. Élénk mozgolódásából arra következtettem, hogy nem sebesülhetett meg súlyosan, de azért megkérdeztem:

– Megsebesült, uram?

Azt hiszem, feleletül káromkodott egyet, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre morgott valamit, de az nem volt felelet a kérdésemre.

– Segíthetek? – kérdeztem újra.

– Álljon oda, arra az oldalra – mondta, miközben előbb térdre, majd talpra tápászkodott fel. Oda álltam, ahová mondta, s akkor nagy dobogás, lihegés, csörömpölés kezdődött, méghozzá olyan vad csaholás és vonítás kíséretében, hogy kénytelen voltam néhány lépést hátrálni. De egészen nem akartam elmenni addig, amíg nem látom, hová fejlődik a dolog. A lovat szerencsésen talpra állította, a kutyát pedig egy “Feküdj le, Vezér!” felkiáltással elhallgattatta gazdája. Az utas lehajolt, végigtapogatta lábát, hogy épségben van-e. Valamije azért fájhatott, mert odabicegett a mérföldkőhöz, amelyről én az imént felálltam, és le is ült rá. Mindenáron segíteni akartam, vagy legalább azon igyekezni, hogy segítsek, és megint a lovashoz fordultam.

– Ha megsebesült, uram, és segítségre van szüksége, hozok segítséget Thornfield Hallból vagy a faluból.

– Köszönöm, megleszek segítség nélkül is. Csontom nem tört, azt hiszem, csak megrándult a bokám.

Megint megpróbált a lábára állni, de önkéntelenül feljajdult. Még mindig derengett valami halvány nappali világosság, a hold pedig nőttön-nőtt. Tisztán láttam az utast. Szőrmegalléros, acélkapcsos lovaglóköpenybe burkolózott; középmagas termetű volt, de rendkívül széles vállú. Arca sötét, vonásai szigorúak, homloka domború, szemöldöke bozontos. Szeme most haragosnak látszott, szemöldökét összevonta. Az első fiatalságon már túl lehetett, de még nem volt középkorú, úgy harmincöt évesnek néztem. Egy csöppet sem féltem tőle, még csak zavarban sem voltam. Ha szép, előkelő, ifjú lovag lett volna, bizonyára nem merem ilyen fesztelenül kérdezgetni, és nem merem kéretlenül felajánlani szolgálataimat. Alig volt még alkalmam jóképű fiatal férfit látni, beszélni pedig egyetleneggyel sem beszéltem eddig életemben. Elméletben nagy tisztelettel viseltettem a szépség, az elegancia, a választékos modor, a vonzó megjelenés iránt. De ha ezekkel a tulajdonságokkal egy férfi képében találkozom, ösztönösen megéreztem volna, hogy semmi közünk egymáshoz, és ezért messze elkerültem volna az illetőt, mint ahogyan a tüzet, a villámot, mindent, ami csillogó, de idegen, elkerül az ember.

Ha ez az ismeretlen rám mosolyog, és kedélyesen felel kérdéseimre, ha vidáman megköszöni és visszautasítja ajánlatomat, továbbmentem volna, és nem zaklatom újabb kérdésekkel. De az utas összeráncolt szemöldöke, mogorvasága fesztelenné tett, azért ott maradtam, és amikor intett, hogy menjek tovább, így szóltam:

– Nem hagyhatom önt itt, uram, ilyen késő este, ezen a magányos ösvényen. Előbb látnom kell, hogy fel tud-e ülni a lovára.

Mikor ezt mondtam, rám nézett. Eddig egy pillantásra se méltatott.

– Magának is otthon lenne már ilyenkor a helye – mondta. – Itt lakik a közelben? Honnan jön?

– Onnan lentről. És ha holdvilág van, egyáltalán nem félek. Ha kívánja, szívesen átszaladok Haybe. Úgyis oda igyekszem, hogy ezt a levelet föladjam.

– Azt mondja, lentről jön. Ott lakik abban az oromzatos házban? – kérdezte, és lemutatott Thornfield Hallra.

Az épület fehér holdfényben tündökölt. Körvonalai élesen, sápadtan váltak el az erdőtől, amely, ellentétben a nyugati éggel, most sötét árnyékba borult.

– Igenis, uram.

– Kinek a háza az?

– Mr. Rochesteré.

– Ismeri Mr. Rochestert?

– Nem, még sohasem láttam.

– Ő nem lakik itt állandóan?

– Nem.

– Meg tudná mondani, hol van most?

– Nem tudom.

– Maga nem cseléd, azt látom. Hanem talán… – elhallgatott, tekintete végigszaladt a ruhámon, amely, mint mindig, most is nagyon egyszerű volt: fekete gyapjúköpeny, vastag fekete pamut főkötő. Egy előkelő hölgynek még a szobalánya is elegánsabban öltözködik. Az idegen nem tudta eldönteni, ki lehetek. Segítettem neki:

– Én vagyok a nevelőnő!

– Persze, a nevelőnő! – ismételte. – Akármi legyek, ha meg nem feledkeztem róla. A nevelőnő! – És ismét szemügyre vette öltözékemet. Egy-két perc múlva fölállt a kőről, de mikor mozogni próbált, látszott az arcán, hogy szenved.

– Azt nem fogadhatom el, hogy segítséget hozzon – mondta -, de maga segíthet, ha olyan kedves akar lenni.

– Igenis, uram.

– Nincs véletlenül egy esernyője, amire rátámaszkodhatnék?

– Sajnos, nincs.

– Próbálja megfogni a lovam kantárját, és idevezetni a lovat. Nem fél tőle?

Ha egyedül vagyok, bizonyára nem mertem volna hozzányúlni. De a parancsnak engedelmeskedtem. Letettem a muffomat a mérföldkőre, és odamentem a hátaslóhoz. Meg akartam fogni a kantárszárat, de a ló ideges volt, és nem engedett a feje közelébe. Hasztalan próbálkoztam újra meg újra; és közben rettenetesen féltem, hogy mellső lábával rám tapos. A férfi várt egy darabig, nézte, hogy mit csinálok, aztán elnevette magát.

– Látom már – mondta. – A hegy nem jön Mohamedhez, hát legfeljebb annyit tehet, hogy odatámogatja Mohamedet a hegyhez. Legyen szíves, jöjjön ide.

Odamentem.

– Bocsásson meg – szólt. – A szükség kényszerít rá, hogy segítségét igénybe vegyem.

Keze a vállamra nehezedett, és kissé rám támaszkodva, odabicegett a lovához. Mihelyt a kantárszár a kezében volt, nyeregbe ugrott, de közben megint eltorzult az arca a fájdalomtól.

– És most – mondta, miután keményen az ajkába harapott -, adja ide az ostort, ott hever a sövény alatt.

Kezébe adtam az ostort.

– Köszönöm. Siessen azzal a levéllel, hogy minél előbb hazaérjen.

A sarkantyú érintésére a ló előbb visszahőkölt, és hátrálni kezdett, aztán nagyot ugrott, a kutya utána, és egy pillanat alatt mind a hárman eltűntek.

Frissítve: 2023.05.09.
Fotó: Pixabay

CHIO Aachen 2009

Írta:
Lovasok.hu

2009. június 26-július 5.

 

Az előző héten Aachen ismét a lovasvilág fővárosa volt, ahol az év legnagyobb lovassport rendezvényei zajlottak.

A németországi nagyváros több mint száz éve a házigazdája a legrangosabb lovassport fesztiválnak, amelyen meghívás alapján a világ legeredményesebb díjugrató, díjlovas, és négyesfogathajtó versenyzői vehetnek részt.

Hazánkat Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Móró Lajos négyesfogathajtók képviselték.

Az elmúlt hetek doppingbotrányainak fejleményei érezhető sebeket ejtettek a lovassportban meghatározó szereppel jelenlévő német versenyzőkben, de a jelenlévő gazdasági helyzet is látható volt Aachenben.

A díjugrató sportban élen álló klasszisok legrangosabb versenyszámában, a 115.000 euró összedíjazású Német Nagydíjban, az ír Denis Lynch bizonyult a legjobbnak Lantinus nyergében. A díjlovasok viadalában a Nagydíj győztese az amerikai Steffen Peters – Ravels páros volt, 30.000 euróval díjazva, míg a négyesfogathajtóknál az ausztrál származású, de Európában élő Exell Boyd bizonyult a legeredményesebbnek.

A magyar színeket képviselő Lázár Zoltánnak és Dobrovitz Józsefnek, a sportág klasszisainak most semmi nem jött össze, ezen a csapat újonca Móró Lajos sem tudott segíteni.

 

Herneczky Frigyes
Frissítve: 2023.07.12.
Fotók: Canva

Problémás lovak: sztrájkoLÓk

Írta:
Lovasok.hu

Ha a ló azt mondja: “Nem!”

 

Ki szeret hátramaradni a kilovagláson, mert a ló egyszerűen nem hagyja hajtani magát? A díjlovagló négyszögben “csoszogni” szintén nem kellemes. Ugrás előtt a ló egyre lassul ahelyett, hogy húzna az akadályra, mi lehet vele?

Lusta lovak?

Gyakran találkozni ló-lovas párosokkal, amelyeknél az előrehaladás fáradságos és gyakran sikertelen kínszenvedéssé válik. Verítékben úszó, liluló fejű lovasokat látni olyan lovakon, amelyeken egyértelműen látszik a kedvetlenség, egyáltalán nem számít ritkaságnak.

Jobb esetben a lovas megmarad a sajnos hiábavaló testi megerőltetésnél. Rosszabb esetben a pálca és ostor szakszerűtlen használatával próbálják előrehaladásra késztetni a lovat. Elismerem, kétségbeejtő, ha a ló minden fáradozásunk ellenére ügyet sem vet ránk. Egyszerű eszközökkel együttműködésre késztetni mégis lehetséges lehet.

Testileg és lelkileg egészséges?

Az első kérdés, mint mindig: nem betegség okozza-e a ló “lustaságát”? Nincsenek komoly egészségi problémái, például légúti megbetegedése? A kehesség például meglehetős “fékező tényező” lehet. Lehet, hogy kólikás, és a hasában lévő levegő miatt esik nehezére a munka? Milyenek az inai és ízületei? Vannak-e hátproblémái? Lehet, hogy a patái vannak olyan rossz állapotban, hogy a futás fájdalmat okoz neki? Kiegyensúlyozott és elegendő a tápláléka? Minden problémánál, ami a lóval kapcsolatban merül fel, elsőként az egészségre vonatkozó kérdéseket kell tisztázni. De a pszichét is pontosan meg kell vizsgálni éppen a kedvetlenséggel és közömbösséggel összefüggésben. Talán csak nemrég szakították ki a lovat szociális környezetéből? Vagyis egy fontos fajtársa már nincs mellette? Milyen az elhelyezése? Van elég mozgási lehetősége, friss levegője, társasága? Mindezek fontos szerepet játszanak a nyereg alatti teljesítőkészség szempontjából is. Ha nem ezek az okai a munkamegtagadásnak, kényszerűen jön a következő kérdés: megfelelő-e a felszerelés?

Megfelelő a felszerelés?

Már az is elveheti a ló kedvét a mozgástól, ha nyomja a nyereg. Rosszul beállított kantár, túl éles zabla, nem megfelelő segédszárak ugyanúgy visszatarthatják a lovat a munkától. Aki nem biztos a felszerelés vonatkozásában, kérjen tanácsot egy szakembertől, és kétség esetén redukálja ártalmatlan minimumra a teljes nyereg- és kantárfelszerelést. A ló most már talán feléledt, azonban előrehaladási hajlandóságának kipróbálását óvatosságból mindenesetre inkább szilárd kerítésen belül, illetve lovardában végezd.

Hol lovagolok és milyen az edzés?

A lovak a szokás rabjai, és sok dologban nagyra értékelik a rendszerességet. Ha azonban hetente hét napon át ugyanazon a helyen állandóan visszatérő feladatokat kap, azt még a legjóindulatúbb ló is egyszerűen unni kezdi. Persze ez a leírás a legtöbb esetben biztosan túlzás – bár pontosan ezt a helyzetet már megfigyeltem, és nagyon sajnáltam az illető lovat. Ennek ellenére a ló növekvő kedvetlensége esetén a tréningprogramot az állandó ismétlések tekintetében is meg kell vizsgálni. Talán mégis be lehet építeni valami újat? Az idomítási, díjlovagló gyakorlatokat néha az ugrópályán is el lehet végezni, vagy akár egy kilovaglás alkalmával. A kézen történő munka minden kiképzés célszerű és változatosságot nyújtó kiegészítése. Az ugrógimnasztika sok egyéb előnye mellett szintén használ a munkaterv érdekesebbé tételében. A libikókával, repkedő szalagokkal vagy traktorgumikkal a sportlovaknál is ellenőrizni lehet a bizalmat és a lovas segítségeinek korrekt elfogadását, és javítani is lehet rajta. Derítsd ki, mivel tudod leginkább felébreszteni a ló érdeklődését. Olyan gyakorlatokat, amelyek láthatóan kedvére vannak, takarékosan (a megszokás elkerülése végett), de célzottan beépíthetsz a kiképzési programba.

Mennyire helyesek a segítségeim?

Erre a kérdésre őszintén és jó adag önkritikával kell válaszolni. Tény, hogy a legtöbb “lustának” tartott ló olyan zavaros segítségeket kap a lovasától, hogy egyszer csak elhatározza, az egyszerűség kedvéért többet nem figyel oda rájuk. Ez persze csak a jóindulatúbb lovak hozzáállása.

A harcias szellemű állatok ugyanezt a lovast esetleg egyszerűen levetnék a hátukról. Mielőtt tehát “fegyverhez” nyúlnál, hogy a lovat a rossz lovaglás ellenére előrehaladásra bírd, sürgősen ajánlott saját segítségadási képességeidet felülvizsgálni és javítani. Sok gond megint csak a lovas ülésében gyökerezik. Aki például megpróbál a saját előremozgásával a nyeregben hajtani, ezzel csak a saját erejét pazarolja. A lovat annyira zavarja mozgásfolyamatában, hogy hamarosan már egyáltalán nem lesz kedve előre menni. Ez annak a lónak a cikk elején leírt helyzetére hasonlít, amely éppen az ugrásra történő rálovaglás közben lassul le. Ez a viselkedés azzal magyarázható, hogy sok lovas az akadály előtti utolsó métereken – a jobb hajtás érdekében – még egyszer alaposan beleül a nyeregbe, akkor, amikor már éppen ki kellene könnyítenie.

Ha tényleg nem tudsz puhán, lágyan és korrektül ülni, zavaró fáradozásoddal annyira gátolod a ló előremenését, hogy az a lovasa elleni védekezésül megmerevíti a hátát, és saját szabad futását akadályozza.

Segítségek: a kevesebb több

Akinek nem elég a saját ereje (és képessége), nem csak ostorért és pálcáért nyúl. Hiszen a lónak még a nyakát is “be kell görbítenie”, vagyis még egy segédszárat csatolnak fel rá. Így felszerelkezve a lovasnak már csak előre kell húznia, hogy a fej lekerüljön, hátul pedig szurkálni és a pálcát használni, hogy az előrehaladást elérjük…

Aki csodálkozik, hogy a lónak ilyenkor elmegy a kedve az egésztől, talán még nem gondolkodott el ezen igazán. Ha a ló teljesíteni akarja a pálca és a sarkantyú késztetését, és gyorsabb akar lenni, rögtön az érzéketlen kezekben lévő segédszárakba ütközik. Ha visszatartja magát a kemény száraktól, hátulról kapja meg a “büntetését”. Sok esetben érdemes a ló felszerelését egyszer a nyeregre és egy csikókantárra csökkenteni.
Persze nem szabad a viselkedés azonnali megváltozását várni. A lovasnak ezzel az intézkedéssel összefüggésben minden utasítást a szabad és kényszermentes előrehaladásra kell korlátoznia, méghozzá hosszabb időn át. A lónak valószínűleg elég sok időre lesz szüksége, hogy megértse az új helyzetet, és tényleg öröme teljen az előrehaladásban. A lovasnak ebben az időben a segítségadásait is főleg a ló természetes mozgásának engedésére kell redukálnia, és megpróbálnia a lehető legjobban támogatni és a lehető legkevésbé zavarni azt.

A varázsszó: érzékennyé tenni

Kétségtelenül előfordul az a helyzet is, hogy egy alapjában már meglehetősen jó lovas tökéletesen eltompult lóra akad, amely már egyáltalán nem reagál a korrekt és finom segítségekre. Tudatosan mondom: “már nem“! Egy ilyen állat is kész volt egykor hallgatni a lovasra. Az állandó nem megfelelő segítségekkel való munka és rossz lovasok által egyre inkább a kedvetlen közöny állapotába süllyedt. Valószínűleg még csak nem is szándékosan – érzéketlenné tették. Ebben a szóban már a megoldás is benne foglaltatik: érzékennyé tenni! Ez alatt azt az eljárást értjük, hogy a megfelelő segítségek használatának erősségét addig csökkentjük fokozatosan, míg a ló ismét nem reagál a legenyhébb súly, csizma- és szársegítségekre is, és nincs szükség további segítő intézkedésekre. Ezt a módszert csak tapasztalt lovasok alkalmazzák, vagy legalább szakértő felügyelete mellett.

Hogyan?

Az “érzékennyé tenni” munkafolyamata a következőképpen néz ki: a lónak kezdetben alapvetően finom segítségeket adnak. Ha nem reagál rájuk, nem lassanként fokozzák az erősségüket, hanem azonnal kimondottan világos utasítást adnak. Így váltogatják őket, de közben a lónak hagynak egy kis időt, hogy a finom segítségre is reagáljon. A pillanatnyi siker általában már kevés “korrepetálás” után jelentkezik. Ahhoz már több türelemre van szükség, hogy ezeket a reakciókat rögzítsék. A lovasnak semmiképpen sem szabad ismét minden lépést “kihúzni a lóból”, és minden segítséget tízszer “előre megrágni”, míg végre el tudja határozni magát. A lónak következetesen hosszabb időn keresztül (az időtartam minden egyes lónál különböző) kell tisztázni, hogy a lovaglás kellemesebb, és még szórakoztató is lehet, ha a társak kölcsönösen hallgatnak egymásra. Ez azt az utasítást is magában foglalja, hogy egy jármódot vagy tempót alapvetően addig tartson, míg a lovas új segítséggel változást nem jelez.

A zárt hát

A lovas számára további kihívást jelentenek azok a lovak, amelyek csak látszólag engedelmeskednek. Például ügetésre váltanak, de sebességük a legcsekélyebb mértékben sem utal erre. Éppen ellenkezőleg, minél jobban igyekszik a lovas, annál lassúbbá válnak. Különösen könnyen végzik ezt a gyakorlatot a rövid hátú lovak. A hát ugyanis ennek a viselkedésnek a kulcsa. Ha a ló semmilyen jármódban nem hagyja előre hajtani magát, kézenfekvő a feltételezés, hogy főleg hátban teljesen elzárja magát a lovasnak. Elfogadja a különböző jármódokra adott utasításokat, lendületének kifejlesztése azonban teljesen lehetetlen, mert blokkolt hátával nem tud előrevivő energiával futni. Annak, miért tartja ennyire feszesen magát a ló, különböző okai lehetnek. A leggyakrabban tartós lovaglási hibák következménye, mind az alapülésében, mind a kiképzés felépítésében. Annak, aki elhanyagolja a lazító fázist, aki sokat lovagol egyenesen, aki segédszárakkal dolgozik a lován, aki figyelmen kívül hagyja az alapjármódok természetes ritmusát és összekeveri a sietős futást a közepes tempóval, a legjobb esélyei vannak rá, hogy zárt hátat lovagol a lovába. És minél rövidebb a ló háta, annál könnyebben.

A hát nyitása

A megoldás már a probléma leírásából kitűnik. A szilárdan tartott hátú lovakat lépésről lépésre egyre tovább kell vezetni a gimnasztikai munkába. Óvatosan kell eljárni, hogy ne terheljük túl a teljesen megfeszült hátizmokat, hanem lassan nyújtsuk őket. Aki túl gyorsan túl sokat követel, csak azt éri el, hogy a ló még jobban megfeszíti magát. Ha azonban aztán sok lazító munkával, mint pl. lovaglás íves vonalakon, gyakori átmenetek, ugrógimnasztika, szabad előrevágtatás a terepen és még sok minden más, ismét meg/kinyitja a hátat, biztosítani kell, hogy a lovasnak érzékeny lovaglással és korrekt segítségekkel esélye legyen a lovat maga előtt tudni.

Ha semmi sem segít – a totális munkamegtagadás

Ha néha-néha előfordul, hogy a lovad egyszerűen megáll, és láthatóan semmivel sem lehet előrehaladásra ösztökélni, ismét több ok is számításba jöhet. Talán egyszerűen csak nem akarja otthagyni fajtársait. Ezt könnyű ellenőrizni, ha ismét hazafelé vesszük az irányt. Ha megint megjön a kedve a munkához, könnyen felismertük a hiányos mozgásigény okát. A javítása – mint oly gyakran – az istállóban kezdődik, a legelőn, kézen. Az ember és a ló viszonyát újra fel kell építeni az ember elsőbbségének értelmében. Ha az ember vezetés iránti igénye aztán magától értetődővé vált a ló számára, magától is oda fog menni, ahová a “főnök” akarja.

A váratlan ellenkezés másrészt arra is utalhat, hogy az állat pszichéje súlyosan zavart. Ezt pontos és folyamatos megfigyeléssel kell ellenőrizni, és esetleg szakemberekkel is meg kell beszélni.

Ha a ló úgy érzi, túlterhelik

Az – emberi szemszögből – “butának” nevezett lovak is hajlamosak néha egyszerűen megállni, és sem az előrehajtó segítségekkel, sem más hatásra egy tapodtat sem mozdulni. Ennek oka gyakran az, hogy a pillanatnyi helyzetet nem tudják feldolgozni, és totálisan elbizonytalanodnak. Egy lépést sem mernek megtenni.

Ebben az esetben először óvatosan meg lehet próbálni megfordítani a lovat. Végül is ez semmi más, mint próbálkozás, hogy kibillentsük egyensúlyából, míg a lábát fel kell emelnie, hogy az áthelyezett súlypontot követni tudja. Ha ez sem segít, alig marad más hátra, mint egyszerűen kivárni, míg a ló magától megmozdul, vagy leszállni, lentről ismét mozgásba hozni, majd a visszaülés után elölről kezdeni a próbálkozást.

Más lovak társasága még súlyosbíthatja is a helyzetet. Végső soron azonban elengedhetetlen meggyőzni róla a lovat, hogy az ember olyan fontos és megbízható, hogy minden helyzetben lehet követni az utasításait. Ehhez az is hozzátartozik, hogy helyesen becsüld fel lovad felfogóképességét, és ne támassz túlzottan magas követelményeket vele szemben.

Különleges eset: fiatal lovak

Ha a fiatal lovak a lovas segítségeivel való első találkozásukkor nem reagálnak rögtön helyesen, néha szintén lustának bélyegzik őket. Ennek az oka azonban nem az elvi kedvetlenség, hanem sokkal inkább puszta nem értés, vagy egyszerűen az izomerő hiánya; vagyis a (nem csak fiatal) ló testi korlátait is fel kell mérni. Ezt néhány lovas a belovaglásnál sajnos nem veszi figyelembe. Mielőtt ezek a lovak még időt és lehetőséget kapnának rá, hogy fejlődő értelmük és javuló erőnlét segítségével érzékenyen és kedvvel reagáljanak, már pálcával, ostorral és segédszárakkal traktálják őket. Ki csodálkozik még azon, hogy az így kezelt állatok végeztek a lovaglással mint érdekes és kellemes feladattal, még mielőtt elkezdődött volna hátasló karrierjük?

 

Szöveg: Ute Forler
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. novemberi számában
Frissítve: 2023.06.09.
Fotók: Canva

Tenyésztés: Cordalmé Z

Írta:
Lovasok.hu

Négyláb-kesely sikersztori

 

Az oldenburgi Cordalmé Z méltán sorolható Európa legjobb ugróörökítői közé. A mén egy ivadéka, Corghano rövid ideig hazánkban is versenyzett és fedezett, ám ez esettől eltekintve Cordalmé Z vérével nem igazán találkozunk magyar lovak pedigréjében. Miután a magyar tenyésztők számára is nyitva áll a lehetőség arra, hogy külföldi mének örökítőanyagához jussanak, úgy gondoltuk, hogy e kitunő mén bemutatása hasznos lehet olvasóink számára.

Kevés mén “tudhatja” magáénak azt a sikert, hogy már életében legendává válik. Cordalmé Z közéjük tarozik. Lássuk tehát a sárga mén fordulatos történetét!

1985 őszén egy Almé Z apaságú kanca, Aleska Z érkezett a belgiumi Zangersheidéből Böckmannék lastrupi ménesébe. Anton Böckmnann és fia, Tönne, fiatal mént szerettek volna vásárolni, így vették meg Royal Z-t. Anyja, Aleska alatt egy pej méncsikó volt, a kanca maga pedig vemhes volt Corde la Bryere-től. A megvásárolt méncsikó (Royal Z I.) eredményes fedezőmén lett, a pej kiscsikó pedig a Royal Z II. nevet kapta, s szintén letette névjegyét a sportló tenyésztésben.

Megmaradt a vemhes kanca, Aleska Z. Bár Böckmannék méncsikókra “vadásztak”, mégis megtartották Aleskát, amely 1986-ban megellte a Corde la Bryere csikót: a későbbi Cordalmé Z-t. Az anyja pej volt, az apja, “Corde” szintén, a csikó viszont sárga színű, a négy lába kesely, hókával! Ráadásul már az anyja alatt eléggé szemtelenül viselkedett, így Böckmannék úgy döntöttek, hogy megválnak a méncsikótól.

Az értékesítés színhelyéül a vechtai őszi aukciót választották, s meglehetősen magas árat szabtak meg, hiszen mégiscsak Corde la Bryere ivadékáról volt szó! Ám az üzletből semmi nem lett. A Coram Publicóért (ekkor még így hívták Cordalmét) érkező ajánlatok nem egyeztek az eladók elképzeléseivel, így a sárga méncsikó hazatért a családi ménesbe. Dupla szerencse, egyrészt tenyésztési szempontból, másrészt pedig sportszempontból: Cordalmé Z-t Gilbert Böckmann kezdte lovagolni, s máig e lónak köszönheti legnagyobb sikereit. Cordalmé Z anyját, Aleskát pedig egy náluk felállított fiatal ménhez, Rolandóhoz vezették, az eredmény pedig egy szintén kitűnő ugróló, a Rolanda nevű kanca lett.

Cordalmé 1988-ban került körüngbizottság elé, s a bírálat színhelyét mint premizált mén hagyta el. Megkezdődött sportkipróbálása, s megszólaltak a mindenhol jelen lévő “mindent jobban tudók”: nem rossz, de az igazán nagy pálya nincs benne… Gilbert Böckmann azonban bízott a lóban, és szépen sorban jöttek is az eredmények: kétszeres döntős a Bundeschampionaton, majd egyenes út a világ legjobb ugrólovai közé. Cordalmé Z számtalan Nemzetek Díja versenyben szerepelt, számos nagydíjat nyert, és elsőszámú tartalék volt 1996-ban az atlantai olimpián.

Kitűnő pedigré

Az ugróképesség Cordalmé Z esetében sem a véletlen műve, hiszen származásának minden generációjában találunk meghatározó ugróörökítőt. Apja, Corde la Bryere párját ritkító hatást gyakorolt a világ lótenyésztésére: Corlandus, Margit Otto Crepin díjlova, Calando I. (Karsten Huck alatt korának egyik legjobb ugrólova), Calypso I. és II., valamint Caletto I., II. pedig mint apaállatok hagytak maradandót. “Corde-ról” sokszor és sokan írtak már, kitunő utódait szinte lehetetlen felsorolni.

Cordalmé Z anyai nagyapja, Almé Z Francois Mathy és Johan Heins alatt futott be eredményes sportkarriert. Csikói a 70-es években uralták a világ ugrópályáit: Galoubet, I love you vagy Jalisco B neve mindenki által ismert. Bár Almé soha nem tevékenykedett Németországban, Ahorn Z, Aloubet Z és Athlet Z nevű fiai domináns szereplők az ugrópedigrékben. Cordalmé Z származásának harmadik generációjában Lavendel nevével találkozhatunk. Apja, a trakehneni Lateran határtalan képességű utódokat produkált. Szintén garancia a teljesítményre a negyedik generációban található Senat is.

Hullámvölgyek a karrierben

A tenyésztésben folytatott pályafutás Cordalmé Z számára nem kezdődött zökkenőmentesen. Körünggyőztes ménként sok tenyésztő vitte hozzá kancáját, ám az első csikók világrajövetele után a lelkesedés alábbhagyott. A csikók túl “tarkák” voltak, ezt pedig a helyi tenyésztők nem díjazták. Így bár Cordalmé Z egyre jelentősebb sportsikereket ért el, mégis néhány nyugalmasabb fedeztetési szezon köszöntött rá.

Ám amikor csikói megkezdték sportszereplésüket, a lelkesedés az egekig ért: kitűnően ugrottak, elasztikusan mozogtak, és rendkívül intelligensek voltak. Corghano nevű fia nem rendelkezett jó karakterrel, azonban képességeit senki nem vonta kétségbe. Couleur Rubin nevű fiát ugrócsodaként emlegették, jelenleg Ludger Beerbaum istállójában áll. Cordijana (Jos Lansink), Calwaro (Martin Dopazo), Careful (Andre Sakakini) és végül a 2002. évi Bundeschampionat győztese, Can Fly (Gilbert Böckmann) csak néhány név az utódok közül, akik bizonyítják, hogy Cordalmé Z rászolgált a tenyésztői bizalomra.

 

Írta: Szebényi Dániel
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003.augusztusi számában.)
Frissítve: 2023.07.11.
Fotók: Canva

1...575859...69958. oldal a 699-ból
© Lovasok.hu
Hiba bejelentés