Kezdőlap Blog Oldal 542

Favorit győzelem a Hazafi Díjban

Favorit győzelem a Hazafi Díjban

Viva La Diva sikerét hozta tegnap a Kincsem Parkban a hároméves kancák számára kiírt Hazafi Díj. Az 1600 méteres főfutamban nyolc telivért szólítottak startgépbe, de Tábortűz állva maradt az indításnál, így a Bábolna-Tatai istálló lova korán kiesett a versenyből.

A favorit Viva La Diva (a képen) és zsokéja, Németh Sándor eleinte a mezőny végén helyezkedett, majd folyamatosan csökkentve hátrányukat az élen haladó lóval szemben, könnyedén vették át a vezetést. A finisre fordulva Ribárszki Sándor idomítottja már magabiztos előnnyel rendelkezett, amit egészen a célvonalig meg is őrzött. Második helyen a Szlovákiából érkező Samantha For Love (Zdenko Smida) ért célt, míg harmadikként Mennydörgés (Kerekes Károly) végzett.

Említsük meg, hogy a Ribárszki-Németh páros rövid időn belül már a második kiemelt versenyt nyerte a Kincsem Parkban, mivel egy héttel korábban Makaam-mal arattak emlékezetes győzelmet a Káposztásmegyeri Díjban.

A vasárnapi versenynap legeredményesebb lovasa Bakos Gábor lett, aki az első futamban Mafumo-val nem talált legyőzőre, majd dr. Ecsedi Leticia úrhölgy lovát, Tobea Farmers Boy-t vezette győzelemre. A pályafutása első versenyét futó angol import annak ellenére tudott nyerni, hogy a start pillanatát kimondottan rosszul kapta el.

Az idomárok tekintetében kiegyenlített versenynapot zártunk. Kilenc futamban, kilenc különböző mester trenírozottja végzett az élen.


2012.04.30.
Alpári Gergő, Lovasok.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.05.

Drámai lómentő akciók Amerikában

Drámai lómentő akciók Amerikában

Bravúros lómentő akciók tartották lázban az amerikai lóbarátokat az elmúlt hetekben. Május 4-én három szakadékba zuhant ló szorult segítségre, majd május 15-én a Csendes-óceánból kellett kimenteni egy rémült hátast.

Drámai körülmények között mentettek ki három lovat a biztos halálból a kaliforniai speciális mentőegységek, amelyek egy túralovaglás során egy szakadékba zuhantak Dél-Kaliforniában – kettőt közülük helikopterrel repítettek ki.

A szerencsétlenség május 4-én, pénteken történt, a kora reggeli órákban. A lovas csoport, amely a Trabuco kanyon közelében egy négynapos túrán vett részt, ismeretlen körülmények között a szakadékba zuhant. Egy ló azonnal elpusztult, a másik három azonban szinte sértetlen maradt, ám a szakadékban rekedt.

A US Forest Services különítménye, valamint a tűzoltóság segítségének köszönhetően egy ló a saját lábán hagyta el a kanyont, a másik két hátas esetében azonban ez nem volt lehetséges. Az egyetlen esély az állatok megmentésére az volt, ha helikopterrel repítik ki őket a nagytestű állatok megmentésére szakosodott speciális csapat segítségével.

A három megmentőt – köztük egy állatorvost – is helikopter segítségével juttatták le a megközelíthetetlen szakadékba. Mialatt az állatorvos nyugtatót adott be a lovaknak, a másik két segítő felcsatolta rájuk a speciális mentőfelszerelést, majd az állatokat biztos helyre repítették, ahol megint csak állatorvos várta őket. Kimerültek voltak ugyan, és még a nyugtató hatása alatt álltak, azonban nem szenvedtek komolyabb sérülést. Lovasaik is épségben vészelték át a veszélyes kalandot.


Május 15-én egy William névre hallgató arab telivér került bajba: megrémült a hullámoktól egy, a Santa-Barbarai tengerparton zajló fotózáson, ledobta lovasát és egyenesen a vízbe menekült.

Mintegy négy kilométerre távolodott el a parttól és a parti őrség segítsége nélkül nem lett volna esélye a túlélésre. A megmentésére indult egységeket sürgette ez idő, hiszen meg kellett találniuk a lovat, mielőtt az teljesen kimerül az úszásban. A mentésben a motorcsónakok mellett egy helikopter is részt vett.

Megmentői egy motorcsónak oldalához csalogatták a megrémült jószágot, majd nyergénél fogva egy hajókötéllel a csónakhoz erősítették. Nyakára egy mentőöv került, hogy a kimerült állat fejét a víz felett tudják tartani. A több mint két órás mentőakció után Williamet állatorvos várta a parton, de a kimerültségen kívül szerencsére más baja nem esett.

2012.05.21.
Veszelka Réka, Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: PferdPlus, BBC, KTLA.com
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.05.

Szépen szerepeltek Hagenben ifjú díjlovasaink

Szépen szerepeltek Hagenben ifjú díjlovasaink

 

26 ország fiatal díjlovasai szálltak nyeregbe a németországi Hagenben június 13. és 17. között hétvégén rendezett „Future Champion” versenyen. 1400 ló szerepelt a majdnem egy hetes versenyen póni, junior és fiatal lovas korosztályban, díjugratásban és díjlovaglásban.

Magyarországot csak díjlovasok képviselték. Póni kategóriában Neel Eszter Antaressel 62.96 százalékos első napi eredmény után remek 65.528%-ot lovagolva egy hellyel maradt le a döntőről, így a „vigaszdíjban” döntőzve a 11. helyen zárta a versenyt.

Junior kategóriában két lovasunk indult. Máli Fanni és Bradley Beach nemzetközi debütálása nem volt ugyan egyenletes (61.82%, 55.132%, 61.127%), de első napi eredményük minősülést jelentett a korosztályos Európa Bajnokságra. A junior kategória rutinos magyar indulója, a Kristóf RékaJosephine páros volt, akiktől két kitűnő produkciókat láthattunk 66.802% és 64.43%-os eredménnyel, ezzel bejutottak junior kűr döntőbe ahol a 12. helyet szerezték meg.

A fiatal lovasok népes mezőnyében, hazánkat Németh Fanni és Firanta képviselte. A páros mindhárom versenynapon egyenletes teljesítményt nyújtott (61.272%, 63.11%, 62.454%). Fanni így egyedüli magyar fiatal lovasként minősülést szerzett a Korosztályos Európa Bajnokságra.

Összességében nagyszerű élmény volt Európa egyik legjelentősebb fiatal lovasokat felvonultató versenyén magyarként részt venni, örülni sikereinknek és látni a célt, ahova igyekezni kellene díjlovas társadalmunknak.

 

2012.06.25. Németh József
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Pixabay

Újabb hároméves bontogatja szárnyait

Raphael Santi fölényes győzelmét hozta a Dióspusztai Díj

 

Dr. Ecsedi Leticia tavaly importált lova káprázatos stílusban iskolázta le az öreg klasszisokat a Kincsem Parkban.

Kevesebb, mint egy hónappal a Derby előtt bátran merem kijelenteni, a látott forma alapján Raphael Santi, Latin Lover legnagyobb ellenfele lehet a 2400 méteres klasszikus futamban. A 2200 méteres Dióspusztai Díjban a szintén hároméves Ében (Ifj. Kozma István) diktálta a jó iramot, azonban a célegyenes elején Raphael Santi (Bakos Gábor) robbantott és nyolc hosszal verte meg a tavalyi Derby helyezett Mediplomat-ot (Nino Murru). Harmadik helyre Szamóca (Stanislav Georgiev) zárkózott fel.

Néhány szó a nyerőről: Kétévesen Aidan O’Brien istállójában kezdte meg karrierjét Írországban. Harmadik futására veszítette el a nyeretlenségét. Rá egy hónapra, már egy Listed kategóriájú versenyben próbált szerencsét, és negyedik helyen ért célba. Az ott győztes Lilbourne Lad az év végén a neves Middle Park Stakes-ben szerzett értékes második helyezést. Ezután még egyszer láthattuk Írországban, majd (nagy örömömre) Pető Sándor idomár keze alá került. Hazánkban nem kezdett túl jól. A Káposztásmegyeri Díjban erős lovak között lemaradt homokpályán, majd következő versenyében pénzdíjas negyedik lett.

Gyepre áttérve, meghozta a várt javulást és szoros másodikként ért célba. Ezt követte a most vasárnapi erőpróba, ahol megmutatta, hosszú távon is van keresnivalója, sőt elképesztő végspeed-jével szinte állva hagyta a mezőnyt. A 90. Magyar Derbyben komolyan számolni kell vele…

A Pető istállónak egyébként nagy napja volt, hiszen az előbb említett telivér mellett, további három alkalommal is boldogan mehettek fotózásra. Az első győzelmet a kiváló ötéves kanca Choir Solo (Bakos Gábor) szállította a Tatai Díjban. Fél órával később a Derbyre is nevezett Apacslegény (Bakos Gábor) intézte el évjárattársait. A célban kilenc hossz volt az előnye, a két import Szabó József idomítás, Noble Thought (Nino Murru) és Ashkan (René Koplik) előtt. A Németh Ferenc Emlékkupa II. futamában a kis termetű kancát, Meloneras-t biztosan vezényelte győzelemre Bihari Alexandra, hozzájárulva Dr. Ecsedi Leticiáék pazar vasárnapjához.

A lovasoknál tehát Bakos Gábornak sikerült a tripla, míg Bihari Alexandra és Ifj. Fejes Lajos egyaránt duplázott.

Folytatás június 17-én vasárnap.

 

2012.06.13. Szekeres Krisztián
Frissítve: 2023.03.06.
Fotó: Canva

Orrhosszon múlt az év meglepetése

Orrhosszon múlt az év meglepetése

Raphael Santi győzött a Kisbér Díjban

 

A mögöttünk hagyott hétvégén az egyetlen magyar tenyésztésű Epsom Derby győztes telivérre, Kisbérre emlékeztünk a Kincsem Parkban. A legendás mén 1876-ban második nem Angliában született lóként nyerte az Angol Derbyt.

A tiszteletére futott Kisbér Díjban hét induló veselkedett neki a 2000 méteres versenytávnak. Előzetesen Ostinato könnyű nyerőnek tűnt, pláne azok után, hogy két héttel korábban Münchenben szerzett értékes harmadik helyezést. Németországban még az olasz Nino Murru lovagolta a tavalyi „Év Lovát”, ezúttal azonban Stanislav Georgiev ülte a négyéves mént. Murru partnere most Mediplomat volt, akivel a derby napon az FVM Díjat nyerte emlékezetes csatában.

A startot követően Mediplomat istállótársa, Fejedelem (Rácz András) ragadta magához a vezetést és nagyjából öthosszas előnyre tett szert, a mögötte haladókkal szemben. A finisre fordulva még mindig az élen galoppozott, bár előnye ekkor már minimálisra csökkent Mediplomat ellenében. Hiába támadott azonban a talján zsoké és lova, a célban mögötte végeztek, nem úgy a dr. Ecsedi Leticia tulajdonában álló Raphael Santi, aki Bakos Gáborral (a képen piros sapkában) „karöltve” az utolsó méteren „letakarta” Fejedelmet. Kettejük között orrhossz döntött, s mindössze ennyi választotta el a budapesti pálya közönségét az idei szezon legnagyobb meglepetésétől. A favorit Ostinato végül negyedikként ért célba.

A nem mindennapi futam számos érdekességet szolgáltatott az eredményen túlmenően. Az esőáztatta pályán Ostinato, tőle szokatlan módon blinkers (szemellenző) nélkül futott. Veresége a fáradtságon túlmenően talán ennek tudható be (hozzátéve, mindez csak találgatás részemről – ag.). A nyerő Raphael Santi 72,5 hendikepszámot kapott győzelmére, azaz öt egységgel gyengébb forma is elegendőnek bizonyult a Kisbér Díj megnyeréséhez, mint amikor topját futva diadalmaskodott a Dióspusztai Díjban. Alapvetően, az előre várt lovak mindegyikére igaz, hogy valós tudásuk alatt teljesítettek, míg az outsiderként starthoz álló Fejedelem 11,5 kilót javult utolsó versenyéhez képest.

A versenynap másik magasabban jegyzett versenyében, az 1400 méterre kiírt Epsomi Díjban Ribárszki Sándor idomítottja, Makaam győzött ifj. Fejes Lajossal a nyergében. Mögötte Silent Blessing (Nino Murru) és Vanity Queen (Tormási Gyula) lett még „dobogósok”.

Folyt. köv. szombaton a Magyar Kancadíjjal, de ne feledjék, egy napra rá (augusztus 5-én) jön az olybá várt 98. Magyar Ügetőderby és Pannónia Díj.

 

2012.07.31. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.03.
Fotó: Canva

Belga fenomén került a francia üstökös nyergébe

Belga fenomén került a francia üstökös nyergébe

Christophe Soumillon-t, a hazánkban is jól ismert belga sztárzsokét szerződtették annak a Dabirsim-nek a nyergébe, akit a francia derby évjárat legnagyobb reménységének tartanak.

Dabirsim az elmúlt esztendőben kezdett versenyezni. A sötétpej mén két évesen ötször mérettetett meg, s ezen futások alkalmával nem talált legyőzőre, így makulátlan mérleggel várja következő „fellépését”, az április 15-i Prix Fontainebleau futamát.

A veretlen telivér a galoppsportban mérvadó angol Racing Post magazin munkatársainak elismerését is kivívta. A szigetországi szakemberek 120-as hendikepszámot adtak utolsó teljesítményére, amivel a 2011-es év világranglista vezető csikójává vált.

A kitüntetések sora ezzel azonban még nem ért véget, hiszen a hagyományos európai Év Lova díjátadó ceremónián (Cartier Horse of the Year) Dabirsim kapta a legtöbb voksot a két éves mének kategóriájában.

A fogadóirodák egyöntetű véleménye szerint Simon Springer lova képviseli a legjobb esélyt a június első hétvégéjén megrendezésre kerülő Francia Derbyben (Prix Du Jockey Club). Soumillon olasz kollégáját, Lanfranco „Frankie” Dettori-t váltja a nyeregben, akivel Dabirsim eddigi legnagyobb sikereit aratta.

„Dettori és Soumillon egyaránt kitűnő lovasok. Mindig boldog az ember, ha egyikük rendelkezésére áll.” – mondta Christophe Ferland, a ló trénere.

2012.04.09., Alpári Gergő, Lovasok.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.30.

Frankel még mindig legyőzhetetlen

Frankel még mindig legyőzhetetlen

Trénere párbajra hívta Black Caviar-t és csapatát

Frankel (Tom Queally) könnyed sikerével zárult a Lovasok.hu-n is beharangozott mérföldes Lockinge Stakes.

A négyéves mén pályafutása tizedik győzelmét aratta szombaton Newbury-ben, mellyel továbbra is őrzi makulátlan mérlegét. Második helyen a legnagyobb ellenfélként számon tartott Excelebration (Joseph O’Brien) ért célba, öt hosszal követve a szupersztárt, míg harmadiknak a futam előtt lejelentett Strong Suit tréningtársa, Dubawi Gold (Richard Hughes) „kocogott” be.

Szinte biztosra vehető, hogy Frankel legközelebbi futása a Royal Ascot-on lesz esedékes, de az  egyelőre még kérdéses, hogy ott melyik versenyben folytatja.

Trénere Sir Henry Cecil a versenyt követően a sajtó munkatársainak adott interjújában elmondta, jobban nem is alakulhatott volna a visszatérés. A terveik között szerepel a június 20-ára kiírt Prince of Wales’s Stakes, melyet 2000 méteren futnak, de természetesen nevezték a lovat az egy nappal korábban  lefutásra kerülő Queen Anne Stakes-re is, ahol 1600 méteren csapnak majd össze a legjobb középtávú galopplovak. Lovasa Tom Queally szintén nagyon boldogan nyilatkozott, és többek között azt is megtudhattuk tőle, hogy véleménye szerint Frankel sokat fejlődött a tél folyamán: „Egyre komolyabb és erősebb lesz” – mondta a zsoké.

A szakmában mérvadó  Racing Post „bírái” elsőre a tavalyi topjának megfelelő 139-es RPR (Racing Post Rate) képességszámmal illették Frankel szombati teljesítményét, mellyel újra elfoglalta méltó helyét az angolok összesített világranglistájának élén, letaszítva a trónról napjaink másik ünnepelt sztárját, a veretlen ausztrál csillagot, Black Caviar-t, és a franciák kiválóságát, Cirrus Des Aigles-t, akik egyaránt 130 egységgel büszkélkednek. Tegyük hozzá, aligha elképzelhető, hogy az év hátralévő részében bárki is a közelébe férkőzhetne Frankel kimagasló RPR számának.

S ha már Black Caviar-t említettük…

Sir Henry Cecil, hacsak burkoltan is, de kihívta a csodakanca csapatát, egy mindent eldöntő párbajra, amelyre elképzelése szerint augusztus elsején, a goodwood-i Sussex Stakes-ben (1600 méteren) kerülhetne sor. Természetesen a média sem hallgatott sokáig, míg a szponzorok azonnal felajánlották, hogy 1 millió fontra emelik a futam pénzdíjat, amennyiben összejön a várva várt találkozó. Normál körülmények között 300 ezer fonton osztozik a verseny első öt helyezettje, melyből a győztesnek 170 ezres fizetség jár.

De maradjunk a realitások talaján. Csekély az esély ugyanis arra, hogy a két óriás valaha is összemérje erejét…

 

2012.05.21., Szekeres Krisztián
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.30.

Díjugratás – ROLEX Nagydíj

Whitaker győzelem a Nagydíjban

Ugyan az összevetésben két német lovas is indult, de mégis brit győzelem született Aachenben. Michael Whitaker lova, GIG Amai nagyon jó formában versenyzett, így maga mögé utasította Thomas Vosst és Meredith Michaels-Beerbaumot.

Vasárnap délután az elmúlt év győztese nélkül indult a 2012-es díjugrató Nagydíj. Janne-Friederike Meyer és Cellagon Lambrasco (Libero x Coriolan) a csütörtöki Nemzetek Díján még elindultak, de az Olimpiára való készülés miatt Otto Becker szövetségi kapitánnyal egyeztetve úgy döntöttek, hogy a Nagydíjat idén kihagyják.

Ez a verseny nem azért marad emlékezetes Cornet Obolensky (Clinton x Heartbreaker) és Marco Kutscher számára, mert annyira sikeresek voltak, hanem épp az ellenkezője miatt. A páros a Nemzetek Díja mindkét fordulójában 16-16 hibaponttal ment, majd ma sem tudtak ennél jobbat produkálni a Nagydíjban.

A negyvenfős mezőnyben Thomas Voss nullázott le először az első fordulóban. Meredith Michaels-Beerbaum, Katharina Offel, Michael Whitaker, Ludger Beerbaum, Laura Kraut és Nick Skelton is végül hibapont nélkül került a második fordulóba. Marcus Ehning lova, Copin van de Broy (Darco x Brownboy) és Hans-Dieter Dreher Embassyval (Escudo I x Silvio I) is a hármasugrás végén kissé bő távolságra lévő széles oxeren hibáztak, de 4 és 5 hibaponttal még be lehetett kerülni a második fordulóba, így őket is láthattuk még egyszer.

A második fordulóban Marcus Ehning már hibátlanul ment, de az első fordulós hibapontjai miatt csak a kilencedik helyen zárt. Az aacheni közönség őket várta győztesnek, hiszen a tippelős játékban résztvevők több mint 50%-a úgy gondolta, hogy nyerni fognak.

A hármasugrás vége nem csak az első fordulóban volt nehéz. A második fordulóban triple bar beugró után két vágtaugrásra egy bokorral kitöltött oxer, majd pedig egy szűk vágtaugrásra egy meredek várta a párosokat. Hans-Dieter Dreher lovának, Embassynak ez már jobban feküdt, hiszen az első fordulóban nem értek át a kombináció végén. A monacói Global Champions Tour második helyezett lova lett a CHIO legsikeresebb ugrólova, így a lovas átvehette a 86 éves Hans Günter Winklertől az ezért járó kitüntetést.

Denis Lynch nem indulhatott a 2009-es győztes lovával, Lantinusszal (Landkönig x Argentinus), mert a Nemzetek Díja után érzékeny lett a ló lába. Most Abbervail van het Dingeshofot (Nonstop x Jus de Pommes) lovagolta, akivel az Olimpiára is készül. Mindkét fordulóban egyet-egyet ütöttek.

A négy hibaponttal érkezők közül Chrtistian Ahlmann Taloubet Z-tel (Galoubet A x Polydor) és Pius Schwizer Carlinával (Carvallo x Landgraf I) lenulláztak. Laura Kraut Cerdickel (Chambertin x Carolus I) ugyan hiba nélkül érkezett, de egyet ütöttek a második pályán. Hasonlóan járt Katharina Offel Vivanttal (Fuergo Du Prelet x Landino) és Nick Skelton Carlóval (Contender x Cascavelle). Nick Skelton már korábban, a ’80-as években háromszor megnyerte Aachent, idén nyerte a hamburgi Global fordulót, és a la baule-i Nemzetek Díján dupla hibátlant lovagolt, de most csak nyolcadik lett. A hibátlanul érkezők közül Ludger Beerbaum volt a legszerencsétlenebb, mivel Chiara (Contender x Coronado) leütötte a triple bar beugrót és az utolsó meredeket.

Dupla hibátlant három páros tudott lovagolni. Thomas Voss első összevetőként hibátlanul ment, de Carinjo (Cascavelle x Landgraf I) nem volt elég gyors. Az idén Valenciában Vikinggel második második helyezést elért Michael Whitaker és másik toplova, GIG Amai (Nonstop x Bacara) könnyedén legaloppozták őket.

Utolsóként a német közönség Meredith Michaels-Beerbaumban bízhatott. A Wiesbadenben második Bella Donna (Baldini II x Calido I) a mezőny legfiatalabb lovaként a két fordulóban a nála tapasztaltabb társait könnyedén maga mögé utasította, ám az összevetésben már nem sikerült hibátlannak maradnia. A bokorral kitöltött oxerre szűken fordult Meredith, így ezt leütötték, és most csak a harmadik helyen végeztek, ám a jövőben a párosra biztosan sokkal nagyobb sikerek várnak.

Ezzel a Whitaker család második aacheni győzelmét könyvelhette el, ugyanis John Whitaker 1997-ben egyszer megnyerte a Nagydíjat itt Aachenben.

 

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.30.

Kincsem utódja nyerte az Ír Derbyt

Kincsem utódja nyerte az Ír Derbyt

Camelot még mindig mágikus

Nem történt meglepetés Curragh-ban, a szombaton 147. alkalommal lefutott Ír Derbyben. A favorit Camelot Joseph O’Brien-nel a nyergében – az Epsom Derbyt követően az írek klasszikusában sem talált legyőzőre. A mély pályán megrendezett 2414 méteres futamban mindössze öt indulót láthatott a közönség.

„Gyűlölte a mély pályát.” – kezdte nyilatkozatát a tizenkilenc éves győztes zsoké, majd hozzátette: „Aggódás fogott el látva, hogy küzd a kedvezőtlen körülményekkel, de ennek a lónak hatalmas szíve van.”

Aidan O’Brien, Camelot trénere, s egyben Joseph apja megerősítette fia szavait: „Nagyon aggódtunk az esőáztatta pálya miatt. A mai nap a szó minden értelmében tesztelve lett, így el sem tudják képzelni, mennyire boldogok vagyunk.”

A tegnap megjelent magyar programfüzetben (Turf) érdekes cikket találunk Krebs András tollából. Az immáron kétszeres derby győztes Camelot származásában, anyai ágon híres magyar felmenőket találunk. A hároméves mén 17. anyja a veretlen magyar csodakanca, az 54 (mások szerint 55) versenyében nyerni tudó Kincsem. Lánya, Budagyöngye vitte tovább azt a vérvonalat, melyről később Camelot is született.

A kétnapos derbymeeting vasárnap folytatódott Írországban a kancák 2000 méteres viadalával, a Group 1-es Pretty Polly Stakes-szel. A négy lovat számláló minimezőnyben John Gosden idomítottja, Izzi Top (William Buick) a nyerő.

Vasárnap a németeknél is a Derby jelentette a legfőbb látványosságot, ahol tizenöt telivér állt starthoz. A 143. Német Derbyben nem várt siker született, miután a totális outsider Pastorius (Terence Hellier) fél hosszal jobbnak bizonyult a játékosok kedvencénél, Novellist-nél (Eduardo Pedroza). A hamburgi versenyben nyeregbe szállt Frankie Dettori is. Az olasz zsoké ötödik helyen ért célba a másodfavorit Black Arrow-val.

Francia földön szintén a hároméveseké volt a főszerep ezen a hétvégén. A chantilly-i 1600 méteres Prix Jean Prat futamát Aesop’s Fables nyerte a mostanság remeklő Maxime Guyon-nal a hátán.


2012.07.02., Alpári Gergő, Lovasok.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.30.

Latin Lover nyerte a Hármas Korona első ágát

Latin Lover nyerte a Hármas Korona első ágát

Kovács Sándor idomítottjai parádéztak

 

Tíz magyar galoppfutam mellett egy francia viadal várt vasárnap a Kincsem Park közönségére, illetve mindazokra, akik inkább az élő online közvetítést választották. A nap főfutama a mérföldre kiírt Nemzeti Díj volt. A 3,7 millió forint összdíjazású küzdelem a Hármas Korona versengés első ága, a Derbyt és a St. Legert megelőzve.


Az idei esztendőben kilenc hároméves telivért találtunk a nagy hagyománnyal bíró futamban, amely végül Latin Lover és Kerekes Károly győzelmét hozta. A Gyolai család reménysége kiemelkedő favoritként várta a start pillanatát, s ennek megfelelően nagyon könnyedén, négy és fél hosszal nyerte a patinás megmérettetést a tréningtárs Ezüstnyíl (Stanislav Georgiev) előtt. A harmadik helyet Libanon (ifj. Fejes Lajos) szerezte meg.

Sokáig úgy tűnt, az ESDE Bt. lovai döntenek az 1200 méteres Csekonincs József Emlékverseny végkimeneteléről, hiszen alig valamivel a cél előtt, még a veterán sprintlegenda, Városbíró (Stanislav Georgiev) és istállótársa, Jezsuita (Kerekes Károly) színei látszottak legelőrébb. Kettejük közé azonban sikeresen befurakodott, a falon nehezen utat találó Vanity Queen (Tormási Gyula), így Jezsuita a harmadik helyre szorult. Városbíró teljesítménye bámulatos. Tízévesen (!) továbbra is a pálya legjobb sprintere.

Látványos versenyt, és elképesztő izgalmakat hozott a 2200 méteres Bábolnai Díj is. Morasco (Bakos Szilvia) annak ellenére ragadta magához a vezetést, hogy az indításnál megkésett. A finisre fordulva még mindig tetemes előnnyel rendelkeztek, s már-már azt hihettük volna, sikerül „ellopniuk” a futamot, de a Kerekes Károly által támogatott Outrider az utolsó ötvenen legyűrte a szép küllemű sárgát, míg harmadikként Szamóca (Stanislav Georgiev) végzett. Latin Lover-höz hasonlóan Outrider is a Gyolai istálló lova, akik ráadásképp a nap első versenyét is megnyerték Rézkígyó (Lukas Kasal) révén.

A versenynap legeredményesebb trénere Kovács Sándor lett, aki Latin Lover, Városbíró és Outrider felkészítését is irányítja. A triplázó champion idomár mellett, az elmúlt hetek hőse Ribárszki Sándor ezúttal két alkalommal mehetett fotózásra a győztesek körébe. A zsokéknál Kerekes, illetve Kasal egyaránt két-két győzelemmel zárt.

Folytatás május 20-án a Millenniumi Díjjal.

2012.05.15. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.04.15.
Fotók: Pixabay

Hiba bejelentés