Szép volt Oszi!

Hatalmas magyar siker Berlinben

 

Amint azt jeleztük Önöknek, az A36 Szindikátus istálló lova szerdán Berlinben állt starthoz, egy hároméves és idősebb lovak számára kiírt Group 3-as besorolású versenyben. Kovács Sándor trenírozottját Kerekes Károly lovagolta a 2000 méteres futamban.

A 22. alkalommal megrendezett Német Egyesítés Díjában (Preis der Deutschen Einheit) Ostinato-nak hat riválisa akadt, mivel az utolsó pillanatokban két lovat is töröltek a futamból. A tavalyi „Év lova” remekül helytállt a versenyben, s csodás hajrával végül harmadik helyen ért célba, így München után a fővároshoz közeli Hoppegarten-ben is letette névjegyét. A győzelmet az idei Német Derbyben is sikert arató Pastorius szerezte meg, míg a második pozíció Durban Thunder-é lett.

Ostinato kevesebb, mint másfél hosszt kapott a nyerő lótól, de az ezüstérem is csak egy nyakhosszon múlott.

Mostani helyezésével ismét bizonyította, hogy pályafutása végén potenciális fedezőmén lehet hazánkban, így tovább gazdagíthatja tulajdonosait, az A 36 szindikátus istállót, amelynek eddig közel 25 millió forintot keresett a csodás versenyló.  Vasárnap az idei Magyar Derby győztese Latin Lover is bekerülhet a lóversenyzés aranykönyvébe, ugyanis a 2800 méteres Magyar St. Leger-ben újabb klasszikust és ezzel a Hármas Koronát is megnyerheti. Ez korábban csupán négy telivérnek sikerült, 1936-ban Try Well, 1977-ben Bilbao, 1999-ben April Sun, míg 2007-ben Saldenzar vitte véghez a bravúrt, azaz hazavitte a Nemzeti, a Derby valamint a St. Leger trófeáját.

Gratulálunk a fantasztikus sikerhez!

2012.10.04. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Forrás: Pécsi István, Kincsem Nemzeti Kft.
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Hozzászólások