Kezdőlap Blog Oldal 513

Eljön a robot lovak kora?

Eljön a robot lovak kora?

 

A lovak a kezdetektől fogva szolgálják az embert, nélkülözhetetlen társainkká váltak békében és háborúban egyaránt. A történelem folyamán többször is megpróbálták gépekkel helyettesíteni őket, napjainkban is folynak ilyen célú kutatások, mivel még ma is fontos szerepük van a hadászatban.

2012 decemberében került a nyilvánosság elé az első olyan robot ló, mely megkönnyítheti a katonák számára a szolgálatot. Ezt a DARPA, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege fejlesztette ki. Itt már régóta kísérleteznek nagy teherbírású robotok létrehozásával, mivel a gyalogos katonák esetenként több mint 45 kilogrammnyi felszerelést is viselnek – ez értelemszerűen komoly fizikai megterhelés. A félautomata négylábú robot a Legged Squad Support System (LS3) névre hallgat. 

Az LS3 leginkább egy lóhoz hasonlít, tervezői szerint a típus utódai a jövő hadseregének málhásaiként terjedhetnek el. A vélemények megoszlanak a robot lóval kapcsolatban. Egyesek szerint mókás, ahogy futkározik vékony lábain, mások ijesztőnek és nevetségesnek tartják.

Az utóbbi tábor aggodalma csak fokozódhatott, hiszen megjelent az LS3 új modellje is, ami a korábbiaknál sokkal stabilabban áll a lábain és sokkal összetettebb mozgásformákra képes. Képes például a “fejével” betontömböket felemelni és eldobni.

A lovak, szamarak és öszvérek napjainkban leggyakrabban málhásként szolgálnaknehéz hegyvidéki terepen szállítják a muníciót, az élelmiszer- és gyógyszerkészleteket, olyan helyekre is eljutva, ahol a harci járművek csődöt mondanak. Ott voltak Afganisztánban az amerikai katonák mellett, ott vannak a berchtesgadeni Alpokban a hegyimentők segítőiként, sőt, a líbiai felkelők is hasznos szövetségesekre találtak néhány helyi hosszúfülű személyében.

 

2013.03.13. Szabados Bettina
Forrás: Horsenation.com
Frissítve: 2023.05.03.
Fotó: Unsplash

Behozhatatlanul vezeti a világranglistát Lázár Zoltán

Behozhatatlanul vezeti a világranglistát Lázár Zoltán
Lázár Zoltán győzött Bredában

 

Lázár győzelem Hollandiában!

Lázár Zoltán győzelmével ért véget az idei fogathajtó szezon Hollandiában, Bredában. Az idei világbajnokság három legnagyobb esélyesének (Exell Boyd, Ijsbrand Chardon és Chester Weber) távollétében igazi nyitott verseny alakult ki. A díjhajtás igen szoros eredménye után egy embert és lovat is igencsak próbára tevő maraton következett, amely után Lázár az élre állt és feledtetve a tavalyi kettesfogathajtó világbajnokság utolsó napjának kínos fiaskóját, az akadályhajtásban ezúttal hibátlant hajtva, megnyerte a bredai versenyt.

Ezzel Lázár az idei fedeles Világkupa versenyek biztos indulójává vált, miután 84 ponttal átvette a vezetést a kvalifikációs versenyben. A magyar csapat második embere, Dobrovitz József viszont továbbra sem találja az összhangot régi-új összeállítású fogatával, így ezúttal meg kellett elégednie a 15. hellyel. A kvalifikációs versenyben már csak egyetlen verseny van hátra, mégpedig a klasszikus németországi Donaueschingen nagydíj. Ez elsősorban Dobrovitz számár lesz fontos, hiszen hosszú évek után először nem szerepel a TOP 10-es listán, mivel az idei teljesítménye egyelőre csak a 11. helyre rangsorolja, amely nem jelenthet fedeles Világkupa részvételt.

A Dobrovitz család azonban nem maradt érem nélkül, hiszen ifjabb Dobrovitz József póni négyesfogatával élete egyik legrangosabb viadalán a harmadik helyen végzett. Érdekesség, hogy a pónik versenyét a többszörös holland világbajnok Ijsbrand Chardon tizenhét éves fia, Bram Chardon nyerte, így elmondhatjuk, hogy a fogathajtásban bizony nem esik messze az alma a fájától.

Előzmények: Főpróba a főszereplők nélkül

Tíz nemzet huszonnyolc hajtója vállalta a nem mindennapi megpróbáltatásokkal járó, CAIO minősítésű viadalt. A fogathajtásban elérhető legmagasabb fokozat, mellyel csak Vecsés, Aachen és Breda rendelkezik, igazából megegyezik egy rangos nemzetközi viadal szintjével, azzal a két fő különbséggel, hogy itt kötelező csapatversenyt is kihirdetni és mindenki öt ponttal többet szerezhet a világranglista és a világkupa kvalifikációs táblázatban. A magyar színeket ezúttal is Lázár Zoltán és Dobrovitz József képviselte, ám mellettük ifj. Dobrovitz József is rajthoz állt a póni négyesfogatok kategóriájában. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel ez volt az utolsó nemzetközi verseny a Kentucky Világjátékok előtt (hivatalos nevén: Alltech FEI World Equestrian Games), ezért a holland, német és a svájci hajtók csak úgy tudtak indulni, hogy kölcsön kocsikat és szerszámokat kértek, hiszen az „éles” felszerelések hajóra szálltak a múlthéten. A két legjobb holland hajtó, Koos de Ronde és Theo Timmerman pedig otthon hagyta legjobb lovait, hogy megkímélje azokat egy esetleges sérüléstől.

Díjhajtás: Lázár továbbra sem lehet elégedett

Németország jelenlegi legjobb hajtója, Chrisstoph Sandmann kihasználta, hogy ellenfelei igencsak tartalékosan álltak rajthoz és így megnyerte a díjhajtás versenyszámát. A hollandok Theo Timmermann második helyével vigasztalódtak, aki hátra egy olyan lovat fogott be, amely még soha nem volt nemzetközi versenyen, ennek ellenére a tolatás kivételével egy egész nagyszerű programot láthattak tőle a narancssárga szurkolók. A harmadik helyen is igencsak lejtett a hazai pálya, hiszen Koos de Ronde szintén nem a két megszokott lovát hajtotta a rudas és a nyerges helyen. Lázár Zoltánnak nem könnyítette meg a helyzetét, hogy első indulóként hajtott a négyszögbe és kisebb változások az ő fogatában is voltak, ám negyedik helyével igencsak közel tudott maradni az élmezőnyhöz, és őt ismerve sejteni lehetett, hogy könyörtelenül ki fogja használni a többiek felszerelés és lóbéli hiányosságait.

Maratonhajtás: A rendkívüli nehézségű pályán papírforma eredmény született

Chardon és Boyd távollétében a képzeletbeli bukmékerek bizony nem sokat fizettek volna, ha a svéd Tomas Eriksson, vagy az idei zelhemi és riesenbecki maraton győztes holland Mark Weusthof nyer. A végelszámolásban ezúttal Weusthof került ki győztesként, míg Eriksson ezúttal „csak” második lett, a német Michael Brauchle előtt. A négyes akadály mellett többen felsikítottak, amikor Lázár Zoltánnak meggyűlt a baja az egyik oszloppal és testvérének, Vilmosnak az emlékezetes tavalyi esése jutott az eszükbe. A tét tavaly a világbajnoki cím és idén, így utólag már tudjuk, a világranglista győzelem volt, ám az ifjabbik Lázárnak sikerült végül a kocsin maradni és tovább száguldani, sőt összetettben két nap után az élről várhatta a folytatást.

A svájci klasszis, Werner Ulrich versenyről-versenyre, lassan, de biztosan kezd összeszokni lusitano fogatával, ezúttal a maraton negyedik helye az összetett második pozíciót jelentette számára a két nap után. Werner egyébként a bredai maraton után kijelentette, nem fog változtatni jelenlegi összeállításán a világbajnokságig, így talán ő volt az egyetlen, aki az éles fogatával szállt harcba a világkupa pontokért.

A verseny hírnevét tovább növelte, hogy a maratonhajtást megtekintette őméltósága Beatrix holland királynő, két lányunokája kíséretében.

Akadályhajtás: Mindössze négy hibátlan

Az utolsó napon mindösszesen négy hibátlan hajtás született, köztük Lázár Zoltán bravúros produkciója, mellyel megnyerte az összetett versenyt és átvette a vezetést a világranglistán az utolsó donaueschingeni forduló előtt.

Lázár Zoltán nyilatkozata:

Nagyon-nagyon elégedett vagyok a lovaim teljesítményével. Két lipicai lovam ment hátul, melyekkel a tavalyi kecskeméti világbajnokságon is versenyeztem, és a díjhajtásban egy új lovat is sikerült kipróbálnom. A díjhajtás után ezúttal nyitott volt a verseny, hiszen nagyon kis különbség volt az élbolyban. A maratonban kicsit elfáradtak a lovaim, így picit talán még lehetett volna gyorsabban is mennem, az akadályhajtásra azonban újra erőre kaptak. Nagyon együtt voltak az utolsó nap a lovak, én bíztam bennük és úgy érzem, ők is bíztak bennem, ezzel hozzásegítettek életem első CAIO győzelméhez, melynek nagyon örülök!

A Dobrovitz rejtély:

Az idei bredai verseny beszámolóiból mint láthatjuk hiányzik Dobrovitz József nagyszerű teljesítményéről való beszámoló, nemes egyszerűséggel azért, mert az utóbbi években tőle szokatlanul egyik versenyszámban sem tudott kimagasló eredményt elérni.

Az utolsó világkupa kvalifikációs verseny előtt olyan helyzet alakult ki a ranglistán, ami komoly fejtörést okoz, még a minősítő rendszer megalkotóinak is. A világkupára eddig mindig az aktuális nyári szezon utáni legjobb tíz (TOP TEN) hajtó kvalifikálódott. Volt régebben is egy-két kivételes eset, amikor hajtók visszamondták a részvételt és ezáltal teret engedtek a 11., 12. hajtónak az indulásra.

A helyzet azonban most sokkal összetettebb. Dobrovitz József holtversenyben a 11. helyen áll, ám van egy apróbetűs rész, mely szerint egy nemzetből csak a három legjobb hajtó indulhat a világkupán. A tizedik helyen pedig nem más szerepel, mint a holland világbajnoki csapat tartalék embere, Mark Weusthof, aki a negyedik fapapucsos a listán. Ezért ő normál esetben nem indulhatna. Dobrovitz így máris a tizedik, de mint említettük, holtversenyben. És hogy kivel? Magával a német Christoph Sandmann-nal, akinek helyzete azért speciális, mivel igaz, hogy négy versenyen indult és sokkal több pontot szerzett, mint Dobrovitz, ám mivel ezt három német, azaz hazai versenyen tette, így a szigorú szabályok szerint tizenegy pontot levontak, azaz hozzá sem adhatnak az eredményéhez mivel a második apró betűs rész azt is kimondja, hogy egy versenyző csak két hazai versenyen szerezhet pontokat.

És akkor most ki indulhat a jelenlegi állás szerint? Sandmann! Miért? Mert a harmadik apró betűs rész kimondja, hogy pontegyenlőség esetén az a hajtó évez előnyt, aki több versenyt nyert, vagy ha egyáltalán nem nyert, akkor ki volt többet második, harmadik és így tovább. Sandmann riesenbecki győzelmével előnyt élvez az idén egyetlen válogató versenyen sem diadalmaskodó Dobrovitzal szemben. Ám ez még nem minden! A történetet tovább színesíti, hogy hátra van még egy forduló, ahol Weusthof és Dobrovitz is indul és a mögöttük sorakozók közül például Michael Brauchle is kiütheti akár mindkét indulót. A világkupa szervezői így két kiskaput is kinyitottak a hajtók előtt, ám döntés csak a donaueschingeni eredményhirdetés után lesz. Az egyik, hogy amennyiben Dobrovitz mégsem jut be, úgy mivel több VK forduló egykori győztese, ezért szabadkártyát biztosítanak neki több fordulón, illetve kivételesen engedélyezik, hogy tizenkét hajtó induljon az idei téli szezonban, ám ez jelentősen függ attól, hogy mennyi versenyrendező vállalja majd az így megnövekedett költségeket.

Ifj. Bozsik József


Behozhatatlanul vezeti a Világranglistát Lázár Zoltán

 

Vecsés, Aachen, Breda a négyesfogathajtók legrangosabb CAIO fogathajtó versenyeinek helyszínei.

A szeptember 4-6-án, a hollandiai Bredában rendezett versenyen hatszoros világbajnokunk győzött, maga mögé utasítva a kétszeres világbajnok svájci Werner Ulrichot és a hazai pályán versenyző csapatvilágbajnoki címvédő Mark Weusthofot. A verseny rangját növelte, hogy az október 14-17-én, az Amerikai Egyesült Államokban, Kentuckyban megrendezésre kerülő XX. Négyesfogathajtó Világbajnokságra készülő hajtók zöme starthoz állt.

Lázár Zoltán teljesítményével behozhatatlanul vezeti a négyesfogathajtók világranglistáját (ennek ellenére – a tervek szerint – az utolsó fordulón Németországban starthoz áll.) Érett kiválóságunk győzelme. Vecsésen és Aachenben akadályhajtásban a világbajnokok sorát verte és az összetett versenyben is az élbolyban végzett. A szakértők szerint Bredában a díjhajtásban még „maradtak pontok a Lázár-fogatban”; a maratonon pedig minden idők legnehezebb pályáját kellett teljesíteni.

Összeérik a fogat. Bredában négy lipicai: Cudar, Dani (Maestoso X-9), Remény, Favory Figaró és egy orlov-ügető, Bental szerepelt a fogatban. (Tenyésztési érdekesség a „nagy egyéniség” Favory Figaróról: a 10 éves szürke herélt a Lázár-család kedvence; apja az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad tenyésztette Favory XXVII, a lipicai lovat megtestesítő, nagy genetikai értékű törzsmén, az Országos Mezőgazdasági Kiállítás nagydíjas lova; anyját Maestoso XI-20 Mátkát id. Lázár Vilmos vette fiainak és állította tenyésztésbe; a kanca csikója, Figaró a Domonyvölgyben született első csikó. Figarót az elmúlt évi kettesfogathajtó vb-n Lázár Vilmos hajtotta.)

Védett őshonos lófajtánk, a lipicai ismét világszínvonalon teljesített – kézzelfogható választ adva a fanyalgóknak. Közismert, hogy válogatottunk nem utazik a Kentucky világbajnokságra. Lehet, hogy az ott starthoz állók közül többen nem is bánják, hogy nem találkoznak a világranglistát vezető bredai győztes, bombaformába lendült Lázár Zoltánnal?

Fehér Károly
Frissítve: 2023.07.12.
Fotók: Canva

Sztrájk Párizsban

Szerencse, hogy Opium Bullet el sem utazott

 

Mikóczy Zoltán múlt héten jelentette be, hogy Opium Bullet nem utazik Párizsba, nem fut Maisons-Laffitte-ban. Akkor valószínűsíthető volt, hogy a mély pálya miatt további visszalépők lesznek, vasárnapig pedig a 16 benevezett ló közül hetet töröltek is a keddi versenyből.

Kedden azonban a maradék kilenc sem tudott starthoz állni, mivel a pálya személyzete sztrájkba lépett, miután elterjedt az a hír, hogy bezárják a patinás, 1878-ban alapított létesítményt. Igazság szerint a futamok szervezője, a France Galop csupán annyit jelentett be, hogy gazdaságossági szempontok miatt mérlegelik a pálya jövőjét, ám egy francia szakszervezetnek ennyi is elég, hogy azonnal akcióba lendüljön.

Arról még nincs hír, hogy a versenyeket egy vagy két nap csúszással meg tudják-e rendezni, akár egy másik párizsi galopp-pályán, ezen kívül a városban ugyanis van még négy másik pálya. Mindenesetre több futtató is jelezte, hogy nem szeretnék, ha az 1200 és 1400 méteres egyenespályás futamokat elvinnék Maisons-Laffitte-ból, mert a többi párizsi pályán ezeket a távokat köríves, fordulós pályán futják. Lovaikat azonban pont a hosszú egyenes miatt nevezték ide.

A mindössze 183 kilométerre lévő Deauville-t pedig túl messzinek tartják ahhoz, hogy a lovakat a verseny reggelén utaztassák “ilyen messzire”.

 

2013.11.06.
Forrás: PannoniaOverdose.hu
Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

XVI. Lajos francia király lovai

A lóartás a 18. században sem volt olcsó mulatság

 

Mi lovasok általában úgy gondoljuk, hogy rengeteg pénzt és energiát ölünk bele a lótartásba. Nos, ha ez legközelebb az eszedbe jut, gondolj a jó öreg XVI. Lajosra. A Times Literary Supplementben múlt hónapban megjelent új könyv szerint, ha valakinek, hát neki valóban hatalmas pénzösszegeket kellett költenie két versailles-i istállója fenntartására. A könyv (Les Chevaux et les Chiens du Roi à Versailles au XVIIIe Siècle) bemutatja, hogy pontosan hogyan folyt el olyan sok pénz a király istállóiban.

Egyetlen ló ellátásának a napi költsége a lovász fizetésének kétszeresét tette ki. Rengeteg lovászt, lovászinast és kutyaidomárt kellett elszállásolni, etetni és ellátni az ilyen istállókban.

Az itt folyó munka legnagyobb kihívása az volt, hogy mindig mindennek készen kellett állnia arra az esetre, ha a királynak és cimboráinak vadászni támadt kedve. Csak maga az uralkodó 26 lovat használt (hármat az ünnepségeken, ötöt vadászatkor kocsihúzásra, és tizennyolcat magára a vadászatra). A vadászat résztvevői is a királyi istállóból kaptak lovat.

A Petite Écurie (a király kisebbik istállója) 300 lónak adott otthont. A zavartalan lovaglás azonban még az itt felvonultatott értékes lovakon sem volt garantált. Egy fiatal nemes egyszer egy rendkívül makrancos kancát kapott. Csak nagy nehézségek árán tudta felküzdeni magát a nyeregbe, de hiába, mert a vadászat kezdetét lekéste. Mikor végre fent ült a kancán, a ló hirtelen megugrott, kitört és majdnem megölt egy arra járó nőt.

Ez persze nem mehetett így az idők végezetéig, a királynak le kellett faragnia a kiadásokat. 1788-ban az istállók és kennelek hatalmas üzemeltetési költsége arra kényszerítette XVI. Lajost, hogy a lovak többségét eladja, és megszüntesse a farkasvadászatokat.

Ha még többet szeretnél tudni a francia királyi udvar lovairól, akkor nem lesz könnyű dolgod. William Ritchey Newton 775 oldalas kötete csupán 50 nyomtatott példányban jelent meg – franciául.

 

2013.04.23. Frisch Andrea, Lovasok.hu
Forrás: www.horsenation.com
Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

Horses & Dreams, Hagen, CSI****

Horses & Dreams, CSI****
Hagen, Németország

John Whitakeré a DKB-Riders Tour első fordulója

 

A Világkupa-döntő előtti hétvégén két helyen versenyeztek a világ legjobbjai. Hagenben a Horses & Dreams versenyen és Pekingben. A kínai karantén miatt csak kölcsönlovakkal versenyezhettek Pekingben, de Laura Kraut így is győzni tudott. Az európaiak nagyobb része viszont Hagenben indult, ahol John Whitaker nyert Argentóval.

Kétfordulós versenyszámként szabadtéri pályán rendezték meg a DKB-Riders Tour első fordulóját Hagenben. A versenysorozatban hét németországi fordulón versenyeznek a lovasok, aminek a végén fedettpályán Münchenben lesz az utolsó forduló.

Hagenben a Whitaker-család egyik tagja, Robert Whitaker indult elsőként a második fordulóban Catwalk (Colman x Corleone) nyergében. Ő volt az egyetlen, aki egy verőhibával leggyorsabbként bekerült a második pályára, de a hibátlan második forduló ellenére az alappályán gyűjtött 4 hibapontjával már nem tudott mit kezdeni. Luciana Diniz, aki nyerte tavaly a versenysorozatot, most egy ígéretes For Pleasure-csikót lovagolt. A 9 éves Fit for Fun hibátlanul ugrott mindkét fordulóban, viszonylag jó idővel várták a mezőny többi indulóját.

A két francia lovas ütött a második pályán: Roger Yves Bost és Nippon d’Elle (Scherif D’Elle x Narcos II) egyet, míg Simon Delestre és Napoli du Ry (Baloubet du Rouet x Silvio I) kettőt ütöttek. A Tebbel-család mindkét tagja hibátlant ment az első fordulóban. Maurice Tebbel lova, Cooper (Colman x Limbus) a második fordulóban azonban az utolsó előtti oxernél megállt. Apja, Rene Tebbel Light On (Lordanos x Landadel) nyergében egy verőhibával végzett.

Nem volt jó formában a második fordulóra Jan Wernke és Queen Mary (Contendro x Caretino), akik Neumünsterben helyezve voltak. Nagyon ferdén érkezett a páros a kombináció előtti oxerre, így verőhibákkal és egy kiskör miatt plusz 4 hibaponttal fejezték be a pályát.

A legendás John Whitaker Argentóval (Arko III x Gasper) jó fordulókkal nagyon gyors pályát lovagolt, és átvette a vezetést Luciana Diniztől. Meredith Michaels-Beerbaum megpróbált a nyomába eredni Unbelievable (Manhattan x Democraat) nyergében, de végül egy tizeddel lemaradtak a vezető időtől.

Joachim Heyer és Aquarell (Argentinus x Zeus), illetve a lyonban harmardik Paul Estermann és Castlefield Eclipse (Obos Quality) hibátlanul mentek, de csak az ötödik és hatodik helyre lett elég az idejük. Negyedik helyen nagyon jó pályával az emirátusok lovasa, Mohammed Ghanem Al Hajiri és a kis, pörgős vágtájú szürke, Murtajiz Al Hawajer (Pilgrim x Capitol I) végeztek.

Az előző napi kvalifikáló versenyszám győztese, Janika Sprunger a Nagydíjban Electra van T Roosakkert (Carthago x Darco) lovagolta. Bár az idejük nem lett volna elég John Whitaker megelőzéséhez, utolsó indulóként mégis pechesek voltak, hiszen leütötték az utolsó meredeket.

Eredmény >>

I. pálya hiba-pont

II. pálya hiba-pont

II. pálya idő

 Pénzdíj   

1. John Whitaker Nagy-Britannia Argento 11

0

0

38,50

18 750 €

2. Meredith
Michaels-Beerbaum
Német-ország Unbelievable 5

0

0

38,60

15 000 €

3. Luciana Diniz Portugália

Fit for Fun 13

0

0

39,46

11 250 €

4. Mohammed Ghanem
Al Hajiri
Egyesült Arab Emirátusok Murtajiz Al Hawajer

0

0

39,88

7 500 €

5. Paul Estermann Svájc

Castlefield Eclipse

0

0

40,09

5 250 €

6. Joachim Heyer Német-ország Aquarell PW

0

0

40,69

4 125 €

2013.04.21. Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.05.02.
Fotók: Canva

CHI AL SHAQAB – Doha 2013

CHI AL SHAQAB 2013
Doha, Katar

London Nagydíjat nyert Dohában

 

Míg a korábbi években a Global Champions Tour első fordulóját láthattuk márciusban, Dohából, addig 2013-ban a novemberi döntőt rendezik majd Katarban. Így most nem a GCT-sorozat részeként, de a leendő döntő pályáján rendeztek ötcsillagos CSI Nagydíjat. A 650 ezer euró összdíjazású verseny Gerco Schröder és London győzelmével zárult.

Az európai szemmel kissé futurisztikus Al Shaqab lovasközpont fantasztikus infrastruktúrájával ugyanúgy lenyűgözi a versenyzőt és a nézőt, sőt minden bizonnyal a lovakat is. A központ elsősorban arab lovaknak és távlovaglásnak ad otthont, de első osztályú pályáival már most beírta magát a díjugrató és díjlovas történelembe.

A kétfordulós és összevetéses Nagydíjban 18 páros jutott a második fordulóba, és hatan tudtak dupla hibátlannal bekerülni az összevetésbe. Ritka látvány, hogy a második fordulóban négy lovast kizárjanak a versenyből, most azonban Kamal Bahamdan első indulóként megkezdte a sort, amikor Delphi kétszer ellenszegült az érdekes kialakítású íves ugráson. Ugyanitt zárták ki Luciana Dinizt Lennoxszal lóról esés miatt. Patrice Delaveau lova, Carinjo a hármasugrásnál ellenszegült, így nem tudta befejezni a pályát. Oz de Breve a kettesugrás elején lévő meredeket ütötte, ezután állt meg a második elemnél, ahol Laura Renwicket lóról esés miatt zárták ki.

Nem volt szerencséje az éppen születésnapját ünneplő Edwina Tops-Alexandernek sem, aki tavaly itt Dohában a GCT Nagydíját nyerte. Cevo Itot du Chateau-val (Le Tot de Semilly x Galoubet A) egészen az utolsó akadályig hibátlanul álltak, de a kis ló a bő távolság miatt nehezen ért át az oxeren, ezért 1 fával végzett.

Éppen lemaradt az összevetésről az alapidő túllépéséért kapott 1 hibapontjával az olimpiai bajnok Steve Guerdat Nasával (Cumano x Prince d’Elle), akivel Mechelenben ötödik volt ebben a szezonban.

Robert Smith és Voila (Calvados x Concorde) alig egy hónapja, hogy az Egyesült Arab Emirátusokban dupla nullát lovagolt a Furisiyya Nemzetek Díja első fordulóján. Most itt Katarban első összevetőként a törtvonalban lévő kombináció elejét ütötték, amit utána mások is megismételtek.

Denis Lynch gyönyörű ménjével, All Starral (Argentinus x Almé) hibátlant tudott lovagolni, de nagy fordulókkal nem lett elég jó az ideje. Az Abu Dhabiban megrendezett 2012-es GCT-döntő második helyezettje, Gerco Schröder és London (Nabab de Reve x Chin Chin) rövidebb fordulókkal, „teljes gázzal” azonnal át is vették a vezetést.

Ludger Beerbaum Chiarával indult (Contender x Coronado), akit tavaly a hicksteadi Nemzetek Díján és Aachenben lovagolt. A 10 éves kanca szép pályát ment viszonylag gyorsan, de a kombináció első eleme náluk is leesett.

A katariak örömére Sheikh Ali Bin Khalid Al Thani és Cantaro (Corrado I x Libero) is bejutottak az összevetésbe, ahol a kőfalat ugyan leütötték, ettől függetlenül a lovas eddigi talán legjobb eredményét könyvelhette el ezzel az ötödik hellyel.

A 2011-es GCT-döntő hatodik helyezett párosa, Clarissa Crotta és West Side van Meerputhoeve (Baloubet du Rouet x Apolloni) nagyon gyors pályát mentek, de a kombináció eleje náluk sem maradt fenn, így a leggyorsabb 4 hibapontos lovaglással a harmadik helyen végeztek. A jó eredmény ellenére úgy tűnt, hogy Westi meghúzta a jobb első lábát az összevetésben, ezért jobbulást kívánunk neki, és bízunk benne, hogy nem történt komolyabb sérülés.

A győzelme után Gerco Schröder több mint kétszázezer euróval koronázhatta meg a sikert.

Eredmények

I. for-duló

II. for-duló

Össze-vetés hiba-pont/idő

 Pénzdíj   

1. Gerco Schröder Hollandia London

0

0

0/40,37

214 500 €

2. Denis Lynch Írország All Star 5

0

0

0/43,34

130 000 €

3. Clarissa Cotta Svájc

West Side van
Meerputhoeve

0

0

4/38,54

68 250 €

4. Ludger Beerbaum Német-ország Chiara 222

0

0

4/38,87

52 000 €

5. Sheikh Ali Bin
Khalid Al Thani
Katar

Cantaro

0

0

4/41,93

39 000 €

6. Robert Smith Nagy-Britannia Voila

0

0

4/44,35

26 000 €

2013.03.30. Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.05.02.
Fotók: Canva

Masszázzsal kényeztetik a legdrágább magyar lovat

Masszázzsal kényeztetik a legdrágább magyar lovat

 

Családtagként szeretik és a lehető legjobb bánásmódban részesítik Frankly Dancinget, Magyarország legértékesebb lovát.

A magyar lovassport kincséért 100 ezer eurót (27 millió forintot) ajánlottak. Silvester Lady a világ egyik legeredményesebb versenylova, csak a csikójáért 1,23 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizetett Rashid Al Maktoum sejk, akinek neve a világhírűvé vált dubaji lóversenyt fémjelzi. Egyébként a világcsúcsot is a sejk tartja: idén márciusban 3.36 milliárd forint értékű andalúz csikót vett.

A magyarok büszkeségéért, a most négyéves Frankly Dancingért – akit két verseny között Dunakeszin készítenek fel – egy vásáron 100 ezer eurót (27 millió forintot) kínáltak, de gazdája nem tudott megválni tőle. Frankly ugyanis családtagként nevelkedett gazdája budapesti istállójában.

– Két hónapos volt, amikor meghalt az édesanyja – mondta Záhonyi-Ábel András, a ló tulajdonosa – Mi cucliztattuk, neveltük az anyja helyett, igazi családtaggá vált nálunk. Kétéves kora óta vesz részt versenyen, és tavaly az eredményei alapján már az év lova volt.

Frankly Dancing igazi sztársportolóként éli mindennapjait a dunakeszi lovardában. A legjobb angol abrakot kapja a legértékesebb vitaminkiegészítőkkel, profi orvoscsoport vigyáz rá és a legkönnyebb alumínium patkóval patkolják. Gazdája mindennap meglátogatja, a versenyekre trénere, Papp István és lovasa, Kovács Sándor készíti fel.

– Reggel hatkor indul a nap a számára: ekkor még csak könnyebb reggelit kap, hogy tudjon mozogni – magyarázta Kovács Sándor – Háromszor eszik, a vacsoráját este hatkor fogyasztja. Naponta másfél-két órát mozog intenzíven, ezen kívül a bemelegítésre és a levezetésre is időt kell szánni. A szemein és a mozgásán látjuk, ha valami nem stimmel vele: ilyenkor a profi orvoscsoport megvizsgálja, ha kell, csontkovács foglalkozik vele. Gyakran masszázst kap, vagy speciális krémet a lábára.

Frankly Dancing értéke nem csak azért magas, mert kiemelkedőek az eredményei. Fajtája, az angol telivér eleve nemes fajta, 300 évre visszamenőleg le lehet vezetni a családfáját. Frankly Dancing édesapja amerikai, édesanyjában van német, francia és angol vér is. Néhány éven belül fedeztetni is lehet, akkor az értékét az is megdobhatja, ha csikója örökli kiváló képességeit.

 

Színes Bulvár Lap
Forrás: Abcenter
Frissítve: 2023.06.12.
Fotók: Canva

Black Caviar újra a Royal Ascoton

Black Caviar újra a Royal Ascoton

 

A veretlen ausztrál csodakanca, Black Caviar – aki időközben túl van már 24. győzelmén is – júniusban újra rajthoz állhat a Royal Ascoton.

Black Caviar tavaly már megnyerte a Golden Jubilee Stakes díját a Royal Ascoton, és úgy tűnik, hogy júniusi ascoti visszatérésének esélye folyamatosan nő. Black Caviar trénere, Peter Moody és a ló egyik tulajdonosa is szeretné, hogy a kanca ismét Angliában versenyezzen.

Black Caviar március 22-én Melbourne-ben 25.000 néző előtt ünnepelhette 24. győzelmét, amikor megnyerte az 1200 méteres William Reid Stakes-t. A hétéves kancát tulajdonló szindikátus irányítója és legbefolyásosabb tagja, Neil Werrett ekkor egy ausztrál csatornának nyilatkozott arról, hogy mérlegelik egy újabb ascoti futás lehetőségét.

Ha Black Caviar zöld utat kapna a Royal Ascot-hoz, ő lehetne az egyik legsikeresebb versenyló. Lehetőségként adott még egy minden bizonnyal sikeres ausztrál körutazás is, de az Angliába való visszatérésnek számos előnye van.

A Royal Ascot szóvivője szerint: „a visszatérése óta minden egyes futásával nő az esélye annak, hogy ismét szerepelhessen a Royal Ascoton. Már jó ideje tartom a kapcsolatot a főbb tulajdonosokkal. Soha nem zárkóztak el ettől, de ez az első alkalom, hogy reális lehetőségként hozták szóba Black Caviar újabb ascoti futását”. Az a tény, hogy maga Peter Moody milyen lelkesen beszélt a fejleményekről, arra enged következtetni, hogy az utazás már szinte biztos.

Az Angliába való visszatérés minden kétséget kizáróan még nagyobb sztárrá tenné őt. Van azonban még egy fontos szempont: a versenyzés mellett érdemes megfontolni a Frankellel való találkozás lehetőségét, aki jelenleg a newmarketi ménesben fedez. Frankel – bár már visszavonult – jelenleg is a világ legjobb versenylova, 22 győzelemmel háta mögött.

Noha az igaz, hogy két nagyszerű versenyló utódja nem lesz feltétlenül bajnok, kiváló genetikai adottságaik hatalmas előnyt jelentenek. Ahogy Moody fogalmazott: “Black Caviar futhatna a Royal Ascoton, ezen felül lehetővé válna a Frankellel való fedeztetése is. Kötve hiszem, hogy ez rossz ötlet, hiszen fizikumukat tekintve remekül illenek egymáshoz. Egy csikó Frankeltől és Black Caviartól egyszerűen csodálatos lenne!”

 

2013.03.28. Misák Dóra, Lovasok.hu
Forrás: Daily Mail, BBC
Frissítve: 2023.04.27.
Fotók: Canva

Totilas ismét kényszerpihenőn

Totilas ismét kényszerpihenőn

 

Totilas egy kisebb balesetet szenvedett, ezért két hetet pihennie kell. A milliókat érő mén visszatérése a díjnégyszögbe így tovább késik.

Rajongóiknak tovább kell várakozniuk, amíg ismét a négyszögben láthatjak Totilast és lovasát, Matthias Rath-ot. A mén spermalevételnél rosszul lépett, ínhúzodást szenvedett, ezért egyelőre csak lépésben tud mozogni. „Bízom benne, hogy két hét múlva ismét edzhetünk!” – mondta Rath. A díjnégyszögbe való visszatérés így ismét várat magára.

A páros utolsó fellépése a tavalyi, június eleji Német Bajnokságon volt – ennek már több mint nyolc hónapja.

Utána Matthias Rath mononukleózisban betegedett meg, ami miatt az olimpián sem indulhattak. Október közepe óta a 28 éves lovas ismét nyeregben ül és rendszeresen Hollandiába utazik edzőjéhez, Sjaf Janssen-hez. Hogy a versenysportba való visszatérést ne veszélyeztesse, Paul Schockemöhle hajlandó volt, hogy korlátozza a mén tenyésztésben való részvételét.

A versenyektől hosszú távolmaradásnak megvan a következménye: decemberben Totilas-t és lovasát kitették a német díjlovas válogatottból, így egyenlőre nem indulhatnak nemzetközi bajnokságokon, amíg nem mutatnak fel megfelelő nemzetközi eredményeket.

 

2013.03.11. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: PferdPlus
Frissítve: 2023.04.27.
Fotó: Canva

Rolex FEI Díjugrató Világkupa 2012/2013 – London, Nagy-Britannia

Rolex FEI Díjugrató Világkupa 2012/2013
London, Nagy-Britannia

Marc Houtzager Párizs után Londonban is nyert

 

Karácsony előtt ismét megrendezték a londoni Olympia Hallban a szokásos díjugrató és díjlovagló versenyt. A díjugrató Világkupa számban szombat este 110 ezer eurót osztottak ki, aminek több mint egyharmadát Marc Houtzager vihette haza.

Az alappályán nyolc páros tudott hibátlanul menni, amiből három brit versenyző volt, ráadásul két olimpiai aranyérmessel, Nick Skeltonnal és Peter Charlesszal. Az alappályán sokan az utolsó akadályon hibáztak, ami egy hármasugrás volt, szűk meredek-meredek egy vágtaugrásos A és B elemmel, valamint két vágtaugrásra egy oxerrel a végén. A kombinációba az előző ugrásról 5 vágtaugrással érkezők többnyire ütötték a második meredeket, míg sokan nem tudták 6 szűk vágtaugrásra felvenni a lovat, így az első meredek esett le.

Az első összevető, Guy Williams és Titus (Lancelot x Rex Magna) kettőt ütött, de másodikként Peter Charles és Murka’s Odie de Frevent (Urbain du Monnai x Jalisco B) gyors pályával máris lenulláztak.

Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, mert a veronai Világkupa harmadik helyezett párosa Malin Baryard-Johnsson és H&M Tornesch (Lux x Libero H) még gyorsabbat lovagoltak. A svéd lovasnő egyébként is a verseny névadó szponzorának színeiben lovagol, így kedvenc versenyhelyszínén különösen örülhetett a sikeres pályának.

A párizsi Masters Grand Slam Nagydíjának győztese, a holland Marc Houtzager Sterrehof’s Taminóval (Numero Uno x Farmer) a korábbi vezető időre két másodpercet ráverve még nagyobb tempót diktáltak.

Az olimpiai ezüstöt nyerő holland csapat másik tagja, az egyéniben is ezüstérmes Gerco Schröder és Eurocommerce London (Nabab de Reve x Chin Chin) mostanában folyamatosan top formában ugrottak a legnagyobb versenyeken. Nomen est omen – itt Londonban London kettőt hibázott az összevetésben, ráadásul a double-decker buszt jelképező kőfal volt az egyik, amit leütöttek, így végül hatodik helyen zártak.

A britek utolsó versenyzője és egyben nagy reménysége volt Nick Skelton és Big Star (Quick Star x Nimmerdor), de végül a busz tetejét ők is leütötték, amivel csak a negyedik helyen végeztek.

A két hölgy lovas a végén már nem tudott beleszólni az első hely kérdésébe: Luciana Diniz Lennox nyergében (Lifestyle x Grannus) két fával végzett a hetedik helyen. Pénélope Leprevost most második lovával, Nayanával (Royal Feu x Narcos II) indult, akivel a valenciai Global Champions Touron idén ötödik helyet szerzett. Itt is ütöttek, ami ismét az ötödik helyre lett elég.

A Világkupa ranglistáján továbbra is Sergio Alvarez Moya vezet, aki ugyan Londonban nem indult, de olyan előnyre tett szert a korábbi versenyeken, hogy Kevin Staut az itt szerzett néhány pontjával még csak kicsit tudott közelebb kerülni az eredményéhez, de őt követően továbbra is hatalmas az űr a harmadik helyezett Roger Yves Bost pontszámához. Idén még egy fordulón, a belgiumi Mechelenben gyűjthetnek újabb pontokat a versenyzők.

Eredmény

Rolex FEI Világkupa ranglista 2012/13 >>

Alappálya

Össze-vetés
hibapont

Össze-vetés
idő

 Pénzdíj  

1. Marc Houtzager Hollandia Sterrehof’s Tamino

0

0

34,67

36 300 €

2. Malin Baryard-Johnsson Svédország H&M Tornesch

0

0

36,63

22 000 €

3. Peter Charles Nagy-Britannia

Murka’s Odie de Frevent

0

0

37,54

16 500 €

4. Nick Skelton Nagy-Britannia Big Star

0

4

35,57

11 000 €

5. Pénélope Leprevost Franciaország

Nayana

0

4

36,16

6 600 €

6. Gerco Schröder Hollandia London

0

8

35,48

4 950 €

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.06.01.
Fotók: Pixabay

Hiba bejelentés