Kezdőlap Blog Oldal 399

A lovasoktatók legjobb beszólásai

A lovasoktatók a legjobb humorú emberek – gondolhatná, aki a pálya szélén áll. Ha viszont épp lóháton ülsz, rögtön másképp fest a helyzet. Ezúttal a lovasoktatók aranyköpéseiből válogattunk.

  • Látják azt a csoportot a korlát mellett? Azok nem lovagolni jöttek, hanem magukon röhögni. Úgyhogy szedjék össze magukat!
  • Lovat láttak már? És miről ismerték föl? Hogy röfogött? Hát elárulom, az nem az volt. Vagy amikor meglátta magukat, attól félrebeszélt.
  • Maguk egy óráért befizettek ötezer forintot. A ló ingyen csinálja. És ahogy magukat elnézem, ő jár rosszabbul.
  • A szeme a feje elülső részén található, ezért előrefelé jobban lát. Amelyik minden oldalra egyformán lát, az a vak ló.
  • Hátul két lába van, ezekkel fut, elöl kettő, ezekkel fékez, és mind a négy patában végződik. Így lehet megkülönböztetni az asztaltól.
  • Mint látják, mindegyik patájára patkót szögeltünk. Ez nagyon praktikus, mert ha valakit megrúg, az nem tud utána reklamálni.
  • Látják a ló hátán a nyerget? Őseink alatta puhították a húst. Maguk felette fogják.
  • A ló elöl harap, hátul rúg, ezért a közepén szállunk föl rá.
  • Segítsen neki, emelje a lábát! Úgy, most lendítse föl! Most egy kicsit pihenjenek, míg én kiröhögöm magam.
  • Egyikük szálljon le, vagy maga, vagy a majré!
  • Üljön már lazábban! Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló.
  • Ne remegjen már annyira, eltöri a ló gerincét. Mit csodálkozik? Igen, van gerince, nem politikus az!
  • Hogy ül a lovon?! Maga baloldali?
  • Magának hogy áll a lába? Hogy a kedves nagymamától örökölte? Nem létezik, már régen kihalt volna a családjuk.
  • Látja ezt a szíjat? Kapaszkodjon bele! Az a fék, de itt mi kantárnak hívjuk. Ha meghúzza, a ló lassít. Ha erősen húzza, a ló megáll. Ha nagyon erősen megrántja, akkor a ló hanyatt esik, és maga lesz alatta.
  • Ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos talajlazítást végzett!
  • Igaza van, a csúcson kell abbahagyni! Tisztelem a tudományos érdeklődését, de abban a susnyásban nem fog találni ritka növényfajt.
  • Majd ha a ló visszafelé jön, megint felszállhat.
  • Ahogy látom, maga legalább egy hétig nem fog ülősztrájkot kezdeni.

2015.07.21.
Frissítve: 2022.07.24.
Fotó: Canva

18 nemzet, 128 lovas és 315 ló a díjugrató CSIO-n

Ragyogó nyári időjárásban, rekord számú résztvevővel zajlott az idei év legnagyobb magyarországi díjugrató versenye, a CSIO a Nemzeti Lovardában.

1.vsz: Fiatal lovak: teljes magyar siker

61 induló állt starthoz és a mezőny több mint fele hibátlanul teljesítette a német Werner Deeg pályáját. A Paul Schockemöhle által támogatott versenyszám teljes magyar sikert hozott, az első négy helyen hazai párosok végeztek. Győzött a Timpex Emlék ifj. Szabó Gáborral, megelőzve a Toll Forgót lovagló hajdúsámsoni Tóth Lászlót. A nyíregyházi Timpex Ménes által tenyésztett Timpex Ezüst lett a harmadik ugyancsak Szabó Gáborral a nyeregben, akit a pej Vincento – Krucsó Szabolcs páros követett. A legjobb külföldi ló Baloufina lett a bolgár Andrei Sashevvel, a hatodik helyen pedig Gangster Tailormade és a dán Sören Edersen végzett. A további helyeken is magyar lovak osztoztak, Anabel Czékus Zoltánnal, PM Diana Horváth Balázzsal és Climax Szentirmai Péterrel.

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Emlék

2. versenyszám – Középkör létszámcsúccsal

A Nemzeti Lovarda díjáért megrendezett kétfázisos középkör versenyszámba rekord számú, 106 nevezés érkezett. A Nemzetközi Lovas Szövetség szabályai szerint száz fölötti létszámnál kettős értékelés szükséges, így itt portugál és magyar győzelem született. Antonio Matos Almeida és nyolc éves sárgája, Tidelio Des Nauves, valamint a hazai közönség nagy örömére Krucsó Szabolcs a 10 éves Chacco Boyjal lovagoltak a leggyorsabban, így tiszteletükre hangzott el országuk himnusza.

Krucsó Szabolcs és Chacco Boy

3. vsz. – Nagykör olasz diadallal

Igazán szeretheti Davide Kainich Budapestet! Az olasz lovas pár évvel ezelőtt a Lovas Világkupán is győzni tudott Loro Piana Tamarixszal és most, a 150 cm-es hibaidős nagykör versenyszámban is a leggyorsabbnak bizonyult a 83 fős mezőnyben. Második helyen a korábban német, most osztrák színekben lovagló Max Kühner végzett Clooney-val, harmadikként pedig a Magyarországon mindig eredményes Andreas Brenner, aki 12 éves kancáját, Trebox Acoradát lovagolta. A legjobb magyar James Wingrave lett, szoros versenyben a 12. helyet szerezte meg Agropoint Cassilockal.

4-5. versenyszám – Kiskör, ahol Igor Sulek mindent vitt

A szlovák lovas a kilenc éves Gitannal csütörtök este a Díjurató Szakág díját, péntek reggel az Alpenspan kupáját is meg tudta nyerni. A kiskör mindkét pályáján 41 lovas próbált szerencsét, ahol a szürke Capable-lel Petrik Béla volt a legjobb magyar versenyző második és harmadik helyével. A versenyszámban az első nyolc helyen magyar versenyzők domináltak: Füzér Gábor Lawuval, Európa-bajnokunk, Weinhardt Virág Queenie-vel, Burucs Borbála Con Corallal csütörtökön, míg pénteken testvére Burucs Barna Carmennel, Zajzon András Conraddal, Técsy Attila Babett-tel, Szilágyi Réka Alpokkal és Sopronyi Réka Randival.

Igor Sulek és Gitan

6. vsz. Fiatal lovak – ahol egy századmásodperc döntött

Az Ernst and Young díjáért rendezték a fiatal lovak versenyszámát péntek délben. Teljes magyar siker született, miután a Valentino apaságú hétéves Vincento Krucsó Szabolccsal egyetlen századmásodperccel volt gyorsabb a második fázisban a szürke Anabelnél, akit Czékus Zoltán lovagolt. Harmadik helyen a hétéves Diamant de Similly apaságú kanca, PM Diana végzett a magyar bajnok Horváth Balázzsal, megelőzve a Timpex Apoleon apaságú Toll Forgót Tóth Lászlóval.

Czékus Zoltán és Anabel

7. vsz. – Dániáé a Furusiyya Nemzetek Díja 2015-ben Budapesten

13 ország válogatottja nevezett, a második fordulóban nyolc csapat folytathatta a versenyt. 12 hibaponttal biztosan győzött a Lars Pedersen által vezetett dán csapat, akik közül a legjobb eredményt, dupla nullát Rikke Haastrup – Qualico du Bobois páros teljesítette. Második helyen holtversenyben a tavalyi győztes cseh és az olasz csapat végzett 16-16 hibaponttal. Olaszországot Giovanni Lucchetti és Bella Strade mindkét körben elért hibátlan pályája segítette a dobogós helyre. 18 hibaponttal Ausztria lett a negyedik, pedig csapatuk két lovasa, Roland Englbrecht Mevisto’s Poorboyjal és Max Kühner Coeur de Lionnal is dupla nullát tudott lovagolni. Az ötödik helyen ugyancsak holtversenyben Törökország és a magyar válogatott osztozott 20-20 hibaponttal. A török csapatnak Derin Demirsoy szerezte meg a dicsőséges dupla nullát. A Németh István által vezetett válogatott – ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel, Horváth Balázs Zordonnal, Hugyecz Mariann Chacco Boyjal és Tóth László Istivel – az első helyen fordult, de a második fordulóban sajnos hiányoztak a hibátlan lovaglások.

Rikke Haastrup és Qualico du Bobois

8. vsz Középkör: görög öröm a Horze díjában

78 lovaglást láthatott a közönség a középkör 140 cm-es szombat reggeli vadászugratásában. A verőhibák időbüntetéssé alakulnak ebben a versenyszámban, így a másodpercek döntik el a verseny kimenetelét. Lovasról lovasra hajmeresztőbb fordulatok és egyre gyorsabb lovaglások követték egymást, végül a görög Aggelos Touloupis bizonyult a leggyorsabbnak a 11 éves Quirio de Berlandois nyergében. A második, harmadik és negyedik helyen az olasz csapat lovasai végeztek: Massimiliano Ferrario, Giovanni Lucchetti és Paolo Paini. A legjobb magyar lovas, Krucsó Szabolcs az ötödik helyen végzett a Colonado apaságú fakó Capellóval.

9. vsz. Fiatal ló döntő 12 párossal

A szoros alapidő miatt 12 lovas került a Magyar Sportlótenyésztők Országos Szövetségének díjáért kiírt fiatal lovak versenyszámának döntő összevetésébe. A leggyorsabb összevető a Staccato apaságú 7 éves Spimex lett a még csak 18 éves Maria Madenovával. Második helyen a Lewitzi Ménesben tenyésztett Condarco végzett a bolgár Angel Nyagolovval. A Clarimo apaságú holsteini Caruso Enrico szerezte meg a harmadik helyet az osztrák Stefan Ederrel a nyeregben. A legjobb magyar ló Cassini I. fia, Calasnyikov volt Szuhai Gyulával, és bár a leggyorsabb eredményt az összevetésben a szürke Timpex Emlék érte el, mivel az utolsó előtti oxert leütötte, a hetedik helyre került ifj. Szabó Gáborral a nyergében.

Maria Madenova és Spimex

10. vsz. Nagykör: osztrák ünneplés

A szombati nap kiemelt számában nyolc lovas tudta hibátlanul teljesíteni Werner Deeg 150 centiméteres alappályáját. Az osztrák Gerfried Puck Biondával verhetetlen volt, csupán csapattársa, Max Kühner Cielito Lindóval tudta megközelíteni az összevetésben. Harmadik lett az olasz Paolo Paini, megelőzve a dán Torben Frandsent és Horváth Balázst, aki a tavalyi évhez hasonlóan most is PM Jumping Ladyt lovagolta, és a legjobb magyarként végzett.

Gerfried Puck Biondával

11. vsz. Kiskör: görög himnusz a döntőben

Aggelos Touloupis folytatta nyerő szériáját, hiszen a 11 éves Quirio de Berlandois-val a maximális 65 pontot begyűjtve a leggyorsabban lovagolta végig kiskör finálét. Második lett a csehek sztárlovasa, Ales Opatrny a 10 éves Curley Sue-val. A legjobb magyar lovas Reischl Márton lett, aki maximális ponttal a hatodik legjobb időt lovagolta Latinóval.

Aggelos Touloupis és Quirio de Berlandois

12. vsz. Középkör döntő 24.500 euróért

Közel száz lovas indult a Magyar Televízió díjáért megrendezett 145 cm-es, 24.500 euró összdíjú Longines világranglista pontot adó középkör döntőben. A győzelmet a Nemzetek Díját is megnyerő dán csapat sztár lovasa, Andreas Schou szerezte meg a Lewitzi Ménesben tenyésztett Chacco Blue apaságú 8 éves Chaliscóval. Második lett a holland fajtájú Clooneyt lovagló osztrák Max Kühner. Harmadik helyen végzett a szintén dán csapattag, Sören Pedersen Tailormade Cavettával, míg a negyedik hely hazai lovashoz, Krucsó Szabolcshoz került, aki nagyszerű pályát lovagolt Chacco Boyjal. A helyezettek között zárt még Szász Sándor Ferranával és a húsz éves Vándor Zsófia Quintusszal.

Max Kühner és Clooney

13. vsz. – Nagydíj – Favorit siker

Az előzetes induló lista után látható volt, hogy a dán lovasoknak nagy esélyük lesz Budapesten. Pénteken megnyerték a Nemzetek Díját, vasárnap délután pedig a nagydíjban is Dánia dominált. A 160 cm-es magasságonrendezték a CSIO nagydíját, ahol három lovas tudta hibátlanul teljesíteni az alappályát. A leggyorsabb hibátlant Andreas Schou lovagolta a tízéves Allstarral, csapattársa, a rutinos Sören Pedersen lett a második, a Chacco Blue apaságú Tailormade Chaloubet-vel. A verseny egyetlen ír lovasa, Paul O’Shea lett a harmadik a szintén Chacco Blue apaságú Skara Glen’s Siennával. Két magyar lovas végzett a helyezettek között, 4-4 hibaponttal: Hugyecz Mariann Chacco Boyjal és a nagyszerű képet mutató Füzér Gábor – Le Royal páros.

Andreas Schou és Allstar

2015.07.20. Forrás és fotó: CSIO Budapest, Hajdú Kriszta
Frissítve: 2022.08.03.

Kétévesek és ötévesek erőpróbája az Ügetőn

A kétévesek első komolyabb erőpróbáját, a Szalay János Emlékversenyt végig vezetve Uzorka Ville nyerte Horváth Zoltánnal Üde Szépe és Universal Boy előtt. Az Ötévesek Nagydíját Royal Flesh-t és Ripley-t lehagyva Rocket Boy magabiztosan nyerte Fazekas Imrével.

Uzorka Ville, Üde Szépe és Universal Boy nagyot csatázott szombaton a Kincsem Parkban

Összefoglaló a 2015. július 18-i ügető futamokról

1. futam:

Nemo vett gyenge startot, a többieknek jól sikerült az indítás. Vamos Kemp és Amazing Lobell kezdtek a legjobban, hozzájuk Vilja Brick csatlakozott az első egyenes végén. Ez a trió a túlsó oldalon kicsit ellépett a mezőnytől. Nemo indult el hátulról és az utolsó kanyarban már a mezőny közepén ügetett. A befutóban Vamos Kemp távolodott az üldözőktől és biztosan nyerte a futamot, Amazing Lobell lett a második, Vilja Brick a harmadik.

Befutási sorrend:. Vamos Kemp (6) – Amazing Lobell (4) – Vilja Brick (7)
Győztes idő: 16,8

2. futam:

Többen is hibáztak, Senorita, Solt-Zombori Ghazal  és Shake Up már a start után, a favorit Tiara Boss pedig az első kanyarban lett diszkvalifikálva. Tartozó állt élre, mögötte Süni, Ronaldo és Tiko Time ügettek, Sziporka és Taddeus voltak még közel. Az utolsó kanyarra érve Tartozó mellé felment Tiko Time és hatalmasat csatáztak a győzelemért, amit Tartozó szerzett meg. Tiko Time mögött Ronaldo ért célba harmadikként, de a Versenyintézőség pályaelhagyás miatt diszkvalifikálta, így Taddeus szerezte meg a harmadik díjat.

Befutási sorrend: Tartozó (3) – Tiko Time (4) – Taddeus (14)
Győztes idő: 18,9

3. futam – Szalay János Emlékverseny

Új szerelem és Übü király kezdtek gyengébben mint a többiek, a favorit Urzulina pedig galoppozott az indítást követően, diszkvalifikálták. Uzorka Ville került az élre, mögötte Üde Szépe, Under World és Universal Boy volt a sorrend, majd a két kiszakadt fogat, Új szerelem és Übü király következtek. Utóbbi a kanyarban hibázott is, kiesett a versenyből. A túlsó oldalon Under World is galoppba váltott, őt is diszkvalifikálták. Üde Szépe mellé felment Universal Boy és az ő kettősük a még mindig vezető Uzorka Ville üldözésére indult. A vége nagyon szoros lett, hárman szinte fej-fejt értek célba. Uzorka Ville azonban meg tudta védeni az első helyet, Üde Szépe lett a második, Universal Boy a harmadik.

Befutási sorrend: Uzorka Ville (7) – Üde Szépe (3) – Universal Boy (2)
Győztes idő: 22,3

Uzorka Ville meg tudta védeni az első helyét

4. futam:

Keeper a Versenyintézőség rendelkezésére nem indult. Elég zavarosan alakultak a futam előtti percek. Végül a sikeres indításnál No Fear nem ment fel az autóhoz. Napfény vállalta magára a vezetést, mögötte Repeta, Jonatán, Mariska és Ileda Bi volt a sorrend. Az első egyenesben Olajbáró kezdte meg a zárkózást és felment Napfény mellé. A vezető kettős külön versenyt futott. Az utolsó kanyarban Olajbáró fáradni látszott, hátulról pedig megindult Örömtűz. Napfény végig vezetve nyerte a futamot, másodiknak Ileda Bi jött fel hatalmas finis után, Olajbáró megőrizte a harmadik helyet.

Befutási sorrend: Napfény (4) – Ileda Bi (3) – Olajbró (10)
Győztes idő: 17,4

Napfényt nem zavarta a verőfényes napsütés és végig vezetve nyerni tudott

5. futam

Lejelentették Baboo Va Bene-t és Wise Man-t. Machetta és Il Barto hibáztak a start környékén, utóbbit diszkvalifikálták. Let it be TN vezetett, mellé Rachel CR ment fel, majd Blitz Va Bene következett. Mögöttük pár hosszas hátrányban ügetett Tájfun. A túlsó oldalon Rachel CR-rel hajtója beült a vezető ló mögé a falra, majd a befutóban, az utolsó 100 méteren támadást indított és megnyerte a futamot. Let it be TN és Blitz Va Bene lett a további sorrend. A futam után azonban a Versenyintézőség a 6-os számú Blitz Va Bene-t tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálta, így Machetta lett a harmadik.

Befutási sorrend: Rachel CR (5) – Let it be TN (1) – Machetta (7)
Győztes idő: 16,1

Rachel CR az utolsó 100 méteren támadást indított, és megnyerte a csatát

6. futam:

Lejelentették Rubino TIM-et, Paperboy-t és Reste Premiert. Másodszorra sikerült az indítás, amit követően Alegria Dream hibázott és kiesett a versenyből. Conway Boko így egyedül maradt az élen és a 20 méteres előnyét meg is tudta tartani. Az üldözők Offenbach Bigi vezetésével érkeztek, Merlino Grif és Rionero volt a további sorrend. Utóbbi azonban hibázott, így diszkvalifikálták, hárman maradtak versenyben, azonban Merlino Grif is elugrotta magát az utolsó kanyar előtt. A befutóban Offenbach Bigi támadta Conway Boko-t de nem tudta megverni.

Befutási sorrend: Conway Boko (3) – Offenbach Bigi (5)
Győztes idő: 17,3

Conway Boko-val alig tudta felvenni a versenyt a mezőny

7. futam:

A 9-es számú Ostrom és az 1-es számú Patricia a Versenyintézőség rendelkezésére nem indult. Zavarosra sikerült a verseny, harmadszorra engedték el a startot. Többen is hibáztak. No Bi kapta el remekül az indítást, mellé Opál lány ment fel és az első egyenesben már ő vezetett. Mögötte No Bi, Lucky Boy, Onyx M. és Rimella alkották a frontot. A túlsó oldalon Spar Lady zárkózott feljebb, az utolsó kanyarban viszont elugrotta magát, diszkvalifikálták. A befutóban Rimella indult meg és felszaladt másodiknak No Bi mögé, Opál lány lett a harmadik.

Befutási sorrend: No Bi (3) – Rimella (2) – Opál lány (6)
Győztes idő: 20,3

8. futam: 

Royal Flesh, Ripley, Radium Boy, Rocket Boy, Red Bull és Red Stone sorrend alakult ki a start után, libasorba rendeződött a mezőny. Változás nem történt egészen az utolsó 700 méterig, ahol támadást indított elsőként Rocket Boy, majd Red Stone és Ripley ment fel a vezető Royal Flesh mellé. A befutóban a vezető kettős mellé megérkezett Rocket Boy, aki végül a legerősebb volt és megnyerte a futamot. Royal Flesh és Ripley lettek a helyezettek.

Befutási sorrend: Rocket Boy (4)  Royal Flesh (3) – Ripley (2)
Győztes idő: 19,8

9. futam: 

Hajtóváltozás: Knock – Nyilasi Bálint helyett Velezdi József hajtott. A gyors kezdő Királyhágó állt élre, mögötte Miller és Mikes kettőse, majd Képzőművész, Nekifutó, Knock és Medália volt a sorrend. A túlsó oldalon Miller visszaesett a mezőny végére, Medália zárkózott fel a negyedik helyre. Királyhágó mögött Mikes és Képzőművész ügettek. A befutóban utóbbi gyorsított és várásra hajtva, szép győzelmet aratott. Mikes és Királyhágó lettek a helyezettek.

Befutási sorrend: Képzőművész (6) – Mikes (7) – Királyhágó (4)
Győztes idő: 19,7

10. futam:

Olasz Lány vette a legjobb startot, mellé felment Miki Manó és az egész mezőny kettesfogatokká rendeződött. A vezetők mögött Onze De Mayo és Oklahoma Font ügettek, majd Omar Sharif és Kentucky Girl, valamint She’s Vivienne és Old Shatterhand következtek. A mezőnyt Sunny zárta, de ő sem volt kiszakadva. Az utolsó 700 méteren She’s Vivienne ritmust váltott és egy pillanat alatt élre állt. Könnyen nyerte a futamot, Olasz Lány is biztos második lett, a harmadik helyre volt küzdelem Miki Manó és Onze De Mayo között. Ilyen sorrendben értek célba.

Befutási sorrend: She’s Vivienne (9) – Olasz Lány (7) – Miki Manó (6)
Győztes idő: 20,2

A következő ügető versenynap július 24-én pénteken és július 25-én szombaton lesz:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. július 24-én pénteken Lóverseny az éjszakában 18:00 órától és 2015. július 25-én szombaton ügető versenynap 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.07.20. Forrás: Kincsem Park
F
otók: Major Zsolt

 

Így értelmezi a lovad a horoszkópját

Függetlenül attól, hogy mennyire veszed komolyan az ott írtakat, bizonyára Te is át szoktad futni a horoszkópodat a kezedbe kerülő újságokban, vagy magazinokban. Elgondolkoztál már azon, milyen lenne, ha lovad is olvasná ezeket?

Horoszkóp: Ma találkozol egy titokzatos, sötét idegennel.

Lovad olvasatában: Óvakodj a kukáktól!

Horoszkóp: Hallgass a megérzéseidre!

Lovad olvasatában: Ha egyszer eldöntötted, hogy nem ugrod át a vizesárkot, akkor ne változtasd meg a döntésedet, bármi történjék is.

Horoszkóp: Ne hagyd, hogy elszívják az energiádat.

Lovad olvasatában: Nincs kedved a vágtamunkához? Ne aggódj, ez teljesen rendjén van.

Horoszkóp: Végre beérik a munkád, amin hónapok óta dolgozol.

Lovad olvasatában: Már majdnem sikerült szétszedned a karámot egy eldugottabb részen.

Horoszkóp: Mozgalmas hónapod lesz.

Lovad olvasatában: Új lószállítót kapsz.

Horoszkóp: Lehet, hogy azokban fogsz a legnagyobbat csalódni, akikben a legjobban megbízol.

Lovad olvasatában: A biztonság kedvéért nézd át az Eladó lovak hirdetéseit…

Horoszkóp: Nem minden a külső, de a legtöbben az első benyomás alapján ítélnek, ezért ügyelj a megjelenésedre.

Lovad olvasatában: Kellene egy új lótakaró és egy rendes nyeregalátét.

Horoszkóp: Ha tévútra lépsz, azt később biztosan megbánod.

Lovad olvasatában: Nem lesz jó vége, ha megpróbálod átverekedni magadat a karámon és a kerítésen.

Horoszkóp: Ma találkozol egy ismeretlennel, aki nem az, akinek látszik.

Lovad olvasatában: Gyanakodj a fura szagú csávóra, aki gumikesztyűt visel és egy injekciót próbál elrejteni előled.

Horoszkóp: Ne hagyd, hogy visszahúzzon a múlt, tekints a jövőbe.

Lovad olvasatában: Nem probléma, ha a múltkori edzésen vérrel és verítékkel megtanult vállat be feladatról már fogalmad sincs.

Horoszkóp: Ne nyomd el a vágyaidat!

Lovad olvasatában: Ha legelni szottyan kedved terepen, hát legelj!

Horoszkóp: Néha a legegyszerűbb dolgok a legélvezetesebbek.

Lovad olvasatában: Mint például alapos pucolás és fürdetés után a sárban hemperegni.

Horoszkóp: Ma menj ki a szabadba.

Lovad olvasatában: Irány a szomszéd legelő!

Horoszkóp: Ma vitába keveredhetsz, mert túlzottan hiszel saját igazadban.

Lovad olvasatában: Igenis van valami félelmetes vadállat abban a bokorban. Nem lehet igaz, hogy rajtad kívül senki nem látja!

Horoszkóp: Ma valami rendkívülire és izgalmasra vágysz.

Lovad olvasatában: Irány a szomszédos lovarda. Vagy ki kellene próbálnod egy rövidebb utat terepről hazafelé – egyedül?

Horoszkóp: Ha valamibe belefogsz, senki nem ellenzi ugyan, de nem is segíti törekvéseidet.

Lovad olvasatában: Ha ügyes vagy, nem veszik észre, hogy kijutottál a bokszodból és már a takarmánytároló ajtaját próbálod kinyitni.

Horoszkóp: Ma légy őszinte és nyílt mindenkivel!

Lovad olvasatában: Sunyíts bátran bárkire!

Horoszkóp: Az elmúlt időszakban sok kétely merült fel benned.

Lovad olvasatában: Egyszerűen nem tudod eldönteni, hogy átugord azt az oxert, vagy sem?

Horoszkóp: Ma próbálj ki valami újat!

Lovad olvasatában: Hemperegj a sárban, tépd le a takarót magadról, ijedj meg olyan helyeken, ahol korábban még soha.

Horoszkóp: Jól teszed, ha ma kicsit elrugaszkodsz a talajtól, kilépsz a komfort-zónából, szárnyakat eresztesz, és új impulzusokat engedsz be az életedbe.

Lovad olvasatában: Ugrálj, bakolj, vágtass, bármi lenne is egyébként a feladat.

2015.07.17. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.24.
Fotók: Canva

Szakmai hiba, vagy sem? Bevarrták a beteg ló orrát az üllői Klinikán

Maximálisan teljesítettek Üllőn a márciusi FKV eset során, erősítették meg dékáni szinten a július 14-i szakmai tájékoztatón. A hvg.hu három nappal később fotóval bizonyított egy súlyos szakmai hibát. Gergely Zsófia írásából szemezgetünk:

Összetrombitálta a lovas nagyközönséget az állatorvos-tudományi kar és a hatóság, hogy tovább bizonygassák, mennyire profin kezelték a fertőző kevésvérűség miatti járványveszélyt. Nem jött be, ráadásul

a hvg.hu fotóbizonyítékot szerzett arra, hogy
a hivatalos tájékoztatón letagadták az egyik legsúlyosabb szakmai hibát:

a fertőzést elterjesztő lónak bevarrták az orrlyukát, miközben ömlött belőle a vér. A dékán utólag félreértésre hivatkozik, szakértőink szerint viszont ez már állatkínzás. Azt is kiderítettük, hogy az egyetem felkért egy coach-t, hogy segítsen jól kommunikálni a megtépázott hírnevű klinikának. De legalább pénzbe nem kerül, mert a vezetőség “ismerőse”.

 

Tengerszem, a 2015. március 9-én fertőző kevésvérűség miatt elaltatott ló orra intenzíven vérzett.

 

Országos botrány keveredett abból, hogy lovakat kellett elaltatni fertőző kevésvérűség miatt, ami ráadásul pont a Szent István Egyetemhez tartozó üllői Lóklinikán kezdett el terjedni. Így a betegségről az elmúlt hónapokban még azok is hallottak, akik patást legfeljebb a tévében látnak, a lovastársadalom viszont érthetően felzúdult fertőzés hírére.

A kedélyek lehűtése érdekében az állatorvos-tudományi kar és a hatóság úgy döntött: „szakmai tájékoztatót” hív össze, hogy „hiteles, szakmailag megalapozott információk birtokába jusson a hazai lovastársadalom” – legalábbis így szólt a meghívó. A hvg.hu tudósítója ott volt a szakmai fórumon, ahol

a Lóklinika vezetője a teljes hallgatóság előtt
letagadta az igazságot egy alapvető szakmai kérdésben.

Az alapkérdés az volt, hogy miképp lehetséges, hogy a fertőző kevésvérűség meglehetősen tipikus tüneteit produkáló, ráadásul hiányos egészségügyi papírokkal rendelkező lovat nem tették karanténba, hanem berakták más állatok közé az istállóba, így továbbfertőzte azokat is. A Lóklinika korábban ellentmondásba keveredett a beteg állat tüneteivel kapcsolatban, de azt a keddi tájékoztatón is megerősítették, hogy az állat orrából dőlt a vér, egy ideig még vödröt is raktak elé annak lemérésére, hány litert ürít.

Parragh Alexandra lova, Baroness közvetlenül a fertőzést elindító ló melletti bokszban volt, a két beteg állat még etette is egymást az oldalfalon keresztül. Az állatorvosi kar és az országos főállatorvos által összehívott hivatalos tájékoztatáson a ló gazdája elsírta magát, miközben szemtől szembe kérdezte az illetékeseket a miértekről, de a legdurvább az utolsó kérdése volt: igaz-e, hogy a fertőzést elindító ló annyira vérzett, hogy az állatorvosok bevarrták az orrát.

„Azzal megölték volna a lovat, mert akkor nem kap levegőt.
Tehát ezzel nem lehet elállítani a vérzést”

válaszolta erre határozottan Dr. Bodó Gábor, a Lógyógyászati Tanszék és Klinika vezetője, miután az egyetemi aulában összegyűlt több mint száz érdeklődő lovas, illetve állatorvos megnyugodott. Ez a feltételezés váltotta ki ugyanis a fórumon leghevesebb felzúdulást, az egyetemi vezetők és állatorvosok is heves fejrázással és méltatlankodó arckifejezéssel reagáltak, jelezve, ilyet még kérdezni is nonszensz.

A Lovasok.hu Dr.med.vet. Rene Van Den Hoven-t (Dipl.ECVPT Dipl.ECEIM), a Bécsi Állatorvosi Egyetem belgyógyász professzorát kérdezte arról, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy ló orrvérzését az orrlyuk bevarrásával akarják orvosolni. Prof. Rene Van Den Hoven elmondta, hogy először meg kell találni a vérzés okát – ezt általában egy endoszkópos vizsgálattal lehet kideríteni. Orrvérzés és orrvérzés között is van ugyanis különbség, hiszen a vér akár a légzacskókban futó aortából, de akár a tüdőből is származhat – ennek megfelelően a kezelés is más és más. A professzor azonban hangsúlyozta, hogy az orr összevarrásának semmi értelme, mert a vér visszafolyik a garatba, vagy akár a tüdőbe

A szerkesztő megjegyzése

 

„Annyit hadd tegyek hozzá, hogy végigolvastam az interneten a legkülönbözőbb dolgokat, többek között ez is ott jelent meg, sajnos itt vagyunk. (…) ilyenek hangzanak el, borzadály” – kommentálta Prof. Dr. Sótonyi Péter, az állatorvosi kar dékánja – egyben a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke – hozzáfűzve:

mi lenne, ha erre „ráugrana egy újságíró”, és máris „kész tényként” kezelnék.

A hivatalos tájékoztatónak egyébként visszatérő eleme volt a „szenzációhajhász” sajtónak, és azoknak a hibáztatása, akik a betegségről „rémhíreket” terjesztenek az interneten.

Miközben hatóság és a lovas társadalom egy része rendre a „hisztéria” és „felesleges pánikkeltés” szavakkal jellemzi a fertőző kevésvérűség kapcsán megjelent híreket, azt a NÉBIH is kénytelen volt elismerni, hogy a témában megjelenő hírek hatására az utóbbi időben jelentősen megnőtt az elvégzett vérvizsgálatok száma.

Számos állatorvostól érkezik olyan visszajelzés szerkesztőségünkbe, hogy a témában a Lovasok.hu híreit figyelik, mert sem a NÉBIH-től, sem az Állatorvosi Kamarától nem kapják meg a megfelelő tájékoztatást.

És szerencsére a felelős lótartók sem fukarkodnak a bíztatással. Íme az egyik legutóbbi levél:

“Szerencsére azt már sose fogjuk megtudni, hogy mennyi mindent került el a lovastársadalom amiatt, hogy a lovasok.hu komolyan vette ezt az egyébként is komoly problémát. El tudom képzelni, hogy mekkora pánik és zűrzavar lenne most, ha tudatlanság lett volna, mert senki sem tájékoztat. A gyerekek a lovardában egy csomót kérdeztek a fkv-ről, mert olvasták a honlapon. Abban biztos vagyok, hogy ha az ilyen kis pindúrok már ennyi idősen komolyan veszik ezt a témát a ti cikkeiteknek hála, akkor nem csak én vagyok hálás a munkátokért!” (Tóth Dóri, lovasoktató)

A szerkesztő megjegyzése

 

Miközben – ahogy Prof. Dr. Sótonyi Péter fogalmazott – „maximálisan meg kell, hogy védje” a Lóklinika szakembereit, akik szakmai téren „maximálisan teljesítettek”, és persze az intézmény hatósággal való együttműködése is „maximális” volt.

„A klinika nem oka, hanem áldozata a történteknek”

jelentette ki a dékán beszédében.

A súlyos szakmai hibát nyilvánosan letagadó klinikavezető és a mellette kiálló dékán arra nem számíthatott, hogy egy névtelenséget kérő forrástól a hvg.hu birtokába kerül több fotó arról, ahogy a kérdéses ló felismerhetően az üllői klinika istállójában áll, és a bal orrlyuka egyértelműen be van varrva.

hvg.hu a felvételeket eljuttatta az állatorvosi egyetemnek, és kérte, adjanak magyarázatot minderre.

„Mind a Dékán Úr, mind a Klinikavezető Úr úgy értelmezte a kérdést,
hogy az állat orrlyukai be lettek varrva, ami nyilvánvalóan abszurd lett volna”

válaszolta jogi képviselője útján a kar vezetője. Tájékoztatást kértek a kezelést végző kollégától, és ennek alapján már azt közölték: „az állat bal orrnyílása a tampon behelyezése után – annak helybentartása és a turbulencia elkerülése érdekében – időlegesen be lett varratokkal szűkítve”. A varratokkal szűkítést nehéz másképp értelmezni, mint hogy valóban bevarrták az állat orrát, de utólag arra hivatkoznak, hogy rosszul értelmezték a kérdést. A hvg.hu kifejezett kérésére azt megerősítették, hogy a fotókon valóban a fertőző ló látható.

Tengerszem, a 2015. március 9-én fertőző kevésvérűség miatt elaltatott ló 
gazdája egyik Facebookra posztolt fotóján

 

A tampont nem szoktuk belevarrni a ló orrába. Bele kell tömködni és ott is marad” – mondta névtelenséget kérve egy lógyógyászatban jártas forrásunk, aki szerint lehet, hogy végül nem halt bele a ló, de nemcsak veszélyes, hanem meghosszabbították a szenvedését is. „A varráskor valószínűleg érzéstelenítették. Na de utána?” – utalt arra, mennyire fájhatott ez az állatnak. Több szakértőnk szerint ezért felvetődhet még az állatkínzás elkövetésének gyanúja is.

„Úgy tudnám szemléltetni, hogy egy vérző orrú embernek bevarrják a vérző orrlyukát és leragasztják a száját is. Ugyanis az emberekkel ellentétben, a lovak csak az orrukon keresztül tudnak levegőt venni, úgynevezett obligát orrlégzők” – mondta névtelenül egy állatorvos is a történtekre. Szerinte ez egyik orrlyuk bevarrása is nagyon veszélyes, hiszen a ló nem tud átváltani orrlégzésről szájlégzésre. Másrészt mivel a vér nem tud távozni, visszafolyhat a garatüregbe, innen pedig a légutakba juthat. A tüdőbe jutó vér úgynevezett aspirációs tüdőgyulladást is okozhat, ugyanis a vér kiváló táptalaj baktériumok számára – tette hozzá. Egy lótartó forrásunk pedig azt a kérdést tette fel:

“hogy történhet meg mindez ott, ahol elvileg a jövő állatorvosait képzik?”

Óhatatlanul adódik a kérdés, vajon mi várható az adott terület legjelentősebb szakembereitől és az illetékes hatóságaitól egy embereket is fenyegető járványhelyzetben. Ugyanis továbbra is azt állítják – ahogy a keddi szakmai tájékoztatón is ezt tették – az illetékesek, hogy szakmai hiba nem történt, felelősök nincsenek.

Eközben újra és újra felmerült kritikaként, hogy az illetékesek miért nem tájékoztatnak megfelelően az egész országot érintő veszélyhelyzetben, „miért nézik hülyének azokat, akikből élnek”, és „hogyan jelenthetik ki simán, hogy nincs veszély”.

Maga a dékán is megelégelte a klinika rossz píárját, ezért kinevezett egy úgynevezett coach-t a vezetőség mellé. A tájékoztatón Sótonyi Péter elismerte, hogy a szakértő fejleszti a Lóklinika kommunikációját, ugyanakkor szerinte ennek semmi köze nincs az esethez, régóta szeretett volna bevonni egy ilyen személyt, mert „már korábban is merültek fel észrevételek, panaszok a klinika egyes dolgozóinak kommunikációjával kapcsolatban”.

Előzzük meg együtt? 

Magyarországon hivatalosan nincs fertőző kevésvérűség járvány, az esetszám sem ugrott meg az előző évekhez képest – hangsúlyozták az illetékesek korábban és a keddi rendezvényen is. Emellett többször kiemelték a lovasok felelősségét a betegség megelőzésében. Továbbra sem esett szó azonban új, átfogó intézkedésekről, legyen bár szó a lovak egyedi azonosításáról, a lóútlevél kiváltásáról, vagy a kötelező szűrések elvégzéséről.

Egyedül a Lógyógyászati Tanszék és Klinikán bevezetett intézkedések jelenthetnek újdonságot. Azoktól a lovaktól, akik 30 napnál régebbi vérvizsgálattal érkeznek, a Klinikára való érkezéskor vért vesznek és az előzetes eredmény megérkezéséig (ELISA módszerrel ezt 36-48 órára becsülik), a lovak újonnan épülő izolációs bokszokban lesznek elhelyezve – ennek napi díja 10.000 Ft. Felmerül persze a kérdés, hogy vajon hány ilyen férőhely áll majd rendelkezésre, vagy mi történik abban az esetben, ha egy lónak sürgősségi ellátásra van szüksége, netán épp csak egy néhány órás vizsgálatra érkezik a Klinikára.

A Klinika emellett elkészített egy dokumentumot az eset elemzéséről is, ami magyarázat helyett csak újabb kérdéseket vet fel.

A szerkesztő megjegyzése

 

2015.07.17. Gergely Zsófia, HVG
Szerkesztette: Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.23.
Illusztráció: Canva

Csodaló a Fehér Házban

A new york-i képviselőház egyik tagja levélben kérte Barack Obamát, hogy ünnepélyes keretek között fogadja American Pharoah-t és csapatát a Fehér Házban.

Az amerikai elnöknek címzett levelében Tonko kifejti, hogy a kimagasló eredményt elérő sportolók meghívása a Fehér Házba igen régi hagyományra tekint vissza. Azzal, hogy American Pharoah 37 év után meg tudta nyerni a Hármas Koronát, dicsőséget hozott a jelentős kulturális és gazdasági hatással bíró lósportnak hazájának is. A csodaló és csapatának meghívása ezért méltó folytatása a tradíciónak a Fehér Házban.

Tonko korábban is előállt már szokatlan javaslatokkal, legutóbb például egy egész hokicsapatot szeretett volna bejuttatni a Fehér Házba – sikertelenül.

Bár a Fehér Ház Történelmi Társaság weboldala külön kiemelt részt szentel a lovaknak, mindazonáltal nem írnak arról, hogy ezidáig a rezidencia valaha is meginvitált volna egy telivért, hogy megünnepje annak sikerét.

2015.07.16. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Horsetalk.co.nz, Blog.timesunion.com
Fotó: Facebook

Történelmet írtak a magyar díjlovasok

A korosztályos Díjlovagló Európa-bajnokságon a magyar lovassport és a hazai díjlovaglás történetében először fordult elő, hogy két korosztályban a 18-as döntőbe jutott magyar díjlovas.

A szövetségi kapitány, Losonczy Anikó által vezetett magyar fiatalok Gyermek-, Junior- és Fiatal lovas korosztályban indultak Európa 26 országának 170 lovasa között a franciaországi Vidauban városában.

A Gyermek kategóriában Yom Tov Jázmin (edzője: Pachl Péter)  Duna Luna nevű kancájával a 12. helyen jutott a döntőbe és ott a 9. helyre tudott feljönni. A Gyermek csapat épp csak hogy lecsúszott a dobogóról, így a negyedik helyen végeztek. A csapat további tagjai: Farkas Boglárka (edzője: Szokola Csaba, lova: Chicago), és Nagy Anna Zina (edzője: Pachl Péter, lova Dorino).

Junior korosztályban Szőke Tóth Berill (edzője: Fülöp Noémi) Evitával szintén a 18-as döntőbe jutott és itt a zenés kürben a 16. helyen végzett. A junior csapat pedig a 15 indulót felsorakoztató mezőnyben a 12. helyen végzett. A csapat tagjai: Gálfi Antónia (edzője: Szokola Csaba, lova: Wardanda), Kökényesy Zsófi Anna (edzője: Fonyódi Ildikó, lova: Leopold), és Pachl Gergely (edzője: Pachl Péter, lova: Whispering Beauty).

A Fiatal lovas korosztályban egyéni indulóként Gémes Barnabás (edzője: Szokola Csaba) – Ballentinoval indult, aki a közel 70 indulóból mindkétszer a mezőny első felében végzett.

A felkészítés és a magyar csapat sikere miatt külön köszönet illeti a frankfurti Wintermühle istállót és Ács Róbertet munkájukért!

Gratulálunk mindenkinek!

2015.07.15. Forrás: Magyar Lovas Szövetség
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

Beszámoló a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemléről

Életképek a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemléről

Idén is Hortobágyon, a 49. Hortobágyi Lovasnapokkal együtt került megrendezésre a Nyeregszemle július első hétvégéjén. 

Az ország minden tájáról érkeztek lovasok (természetesen lóháton), hogy a Nyeregszemle egyik leglátványosabb programjának, a Seregszemlének tagjai lehessenek.

Kucsák László, a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség elnöke az alább olvasható beszédében köszöntötte a rendezvény a Seregszemlén felvonultakat.

“Kedves Barátaim!

Ötödik alkalommal találkoznak a Nyeregszemle alkalmából az ország lovasai – s másodjára ad helyszínt ennek a szép hagyománynak Hortobágy.

Ötödik éve bizonyítja a Nyeregszemle, hogy a magyar lovasok összetartóak, tisztességesek és őrzik őseik hagyatékát. Az összetartozás élményét kapjuk mindannyian ettől a rendezvénytől.

Ennek az “összetartozás élmény”-nek is köszönhető, hogy idén év elején, a Nyeregszemle ötödik évfordulóján megalakult a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség, melynek célja, hogy a mindennapokban segítse a magyar lovasokat. A Nemzeti Lovaskultúra Szövetség elnökeként állok előttetek.

Ezt a címet kaptam. Kiérdemelni – remélem – általatok fogom.

Általatok, akik nap, mint nap megélik a lovaglás és hajtás, a lovaslét örömét. Ti vagytok azok, akik tovább viszik az évezredes hagyományt és megtestesítitek a lovas nemzetet.

Évek óta, akik a Nyeregszemlén összegyűlnek, nem a különbözőséget keresik egymásban, hanem a hasonlóságot. Legyen az klasszikus és western, hagyományőrző íjász, csikós és dámalovas vagy szabadidomító, fogattal vagy lóháton érkező itt egyaránt megtalálja a helyét. A beszélgetések ismeretséggé alakulnak, az ismeretségek barátsággá szilárdulnak, s ez a kötelék megmarad egész éven át.

A Nyeregszemle Seregszemléjének ünnepi pillanataiban nem véletlenül jelenik meg a Szent Korona és nem véletlenül őrzik Őt a Történelmi Koronaőrök. Egy rövid pillanat erejéig emlékezzünk mindazon őseinkre, akik lóháton foglalták el ezt a földet, s lóháton védték meg a hazát több mint ezer éven át.

A mai napon nem szabad megfeledkeznünk a Pozsonyi Csatáról sem, melyet alig több mint 1100 évvel ezelőtt vívtak meg őseink, s melynek eredményként az egyesített európai hadakra megsemmisítő vereséget mértek Árpád fiai. Ilyen hatalmas győzelem a világtörténelemben sem sűrűn fordult elő.

Ló nélkül és az elképesztő lovastudás nélkül nem születhetett volna meg Magyarország, s ha meg is született volna, nem maradt volna meg sokáig.

Nem véletlen, hogy a magyarok lovastudása a későbbi évszázadokban kiáradt először Európába, majd a tengerentúlra és az elmúlt évszázadban az Örkény-tábori generációval megtermékenyítette a világ lovassportéletét.

Igaz, a Nyeregszemle nem lovas sportesemény, de nem is akar az lenni, sokkal inkább egy lovas ünnep, a lovaslét ünnepe, az összetartozás öröme.

Ezt az összetartozást szeretné a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség is képviselni. A feladat nagy, de állunk elébe! Közösen sikerülni fog!

Köszönöm, hogy eljöttetek és ismét együtt lehetünk!”

Az érdeklődők a lovasbemutatók mellett  Mesterfogás kurzusokon vehettek részt, ahol Pénzes Gábor, dr. Gőblyös István és Hamza Viktória tartott lovas szakmai előadásokat. Izgalmas díjugrató versenyt is rendeztek, és a csikósok látványos műsora is lázba hozta a közönséget.

Ha lemaradtál volna, ne búslakodj, alább a galériában összegyűjtöttük Neked a Nyeregszemle legszebb pillanatait.

2015.07.15. Maksa Eszter, Lovasok.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.18.

Lovak fogadtak örökbe egy árva pingvint

Megható pillanatokat örökített meg egy természetvédő lovas a Falkland-szigeteken.

Sarah Crofts lovai etetése közben arra lett figyelmes, hogy egy elárvult pingvinnel bővült a ménes. Még szerencse, hogy volt nála fényképező, különben nem sokan hinnék el ezt az édes kis történetet.

Egy pingvin és egy csapat ló barátságot köt a Falkland-szigetek fagyos földjén – nem egy szokványos látvány. Ám a történet igaz, a kis ménes tagjai valóban befogadtak egy magányos császár pingvint, akit valószínűleg elüldözött a családja.

A szívmelengető pillanatokat, melyek akár egy új Disney film jelenetei is lehetnének, Sarah Crofts a falklandi természetvédő csoport tagja örökítette meg, amikor lovait etetve észrevette az új csapattagot: “Nem hittem a szememnek, egyszer csak ott volt, úgy gondolom a lovaim ugyanúgy ledöbbenhettek tőle, mint ahogyan én. Azután pedig nem is sejtettem, mennyire csodálatosan reagálnak majd a pingvin közeledésére.

Normális esetben ezen a környéken lovak és pingvinek nem futhatnak össze, így a kis szárnyas valóban az újdonság erejével hatott a lovakra. Először a ménes lassan megközelítette a pingvint, majd igyekeztek szemmagasságba kerülni a furcsa kis állattal.

Hozzátette: a lovak kiváncsisága hamar átcsapott játékosságba: jó mókának bizonyult egyesével megközelíteni és megszimatolni a pingvint, megérinteni a csőrét, majd jó gyorsan eliszkolni onnan. Az ijedtséget az állat furcsa mozgása váltotta ki, hiszen egy szárnyát kitáró, dülöngélve totyogó csőrös közeledése nem hétköznapi jelenet.

Azonban nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a lovak megszokják új barátjukat, és egy idő után már úgy tűnt, mintha a lovak nem szeretnék, hogy a kis totyogó eltávolodjon tőlük, sőt körbeállták, úgy vigyáztak rá. Mindig úgy helyezkedtek, hogy a madár látótávolságon belül maradjon.

Falkland közkedvelt hely a pingvinek számára, itt él a világ legnagyobb egyedszámú pingvin populációja. Ez az árva kis pingvin mégsem találta párját a szigeten, így hát a lovak mellé szegődött.

A fotók meghitt perceket is megörökítettek, amikor is a lovak nyakukat nyújtogatva orrukkal óvatosan megérintették a pigvint, így hozva létre a szívmelengető kapcsolatot.

2015.07.15. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Dailymail.co.uk
Fotó: Canva
Frissítve: 2023.02.15.

Lovak fogadtak örökbe egy árva pingvint

Megható pillanatokat örökített meg egy természetvédő lovas a Falkland-szigeteken. Sarah Crofts lovai etetése közben arra lett figyelmes, hogy egy elárvult pingvinnel bővült a ménes. Még szerencse, hogy volt nála fényképező, különben nem sokan hinnék el ezt az édes kis történetet:

Egy pingvin és egy csapat ló barátságot köt a Falkland-szigetek fagyos földjén – nem egy szokványos látvány. Ám a történet igaz, a kis ménes tagjai valóban befogadtak egy magányos császár pingvint, akit valószínűleg elüldözött a családja.

A szívmelengető pillanatokat, melyek akár egy új Disney film jelenetei is lehetnének, Sarah Crofts a falklandi természetvédő csoport tagja örökítette meg, amikor lovait etetve észrevette az új csapattagot: “Nem hittem a szememnek, egyszer csak ott volt, úgy gondolom a lovaim ugyanúgy ledöbbenhettek tőle, mint ahogyan én. Azután pedig nem is sejtettem, mennyire csodálatosan reagálnak majd a pingvin közeledésére.

Normális esetben ezen a környéken lovak és pingvinek nem futhatnak össze, így a kis szárnyas valóban az újdonság erejével hatott a lovakra. Először a ménes lassan megközelítette a pingvint, majd igyekeztek szemmagasságba kerülni a furcsa kis állattal.

Hozzátette: a lovak kiváncsisága hamar átcsapott játékosságba: jó mókának bizonyult egyesével megközelíteni és megszimatolni a pingvint, megérinteni a csőrét, majd jó gyorsan eliszkolni onnan. Az ijedtséget az állat furcsa mozgása váltotta ki, hiszen egy szárnyát kitáró, dülöngélve totyogó csőrös közeledése nem hétköznapi jelenet.

Azonban nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a lovak megszokják új barátjukat, és egy idő után már úgy tűnt, mintha a lovak nem szeretnék, hogy a kis totyogó eltávolodjon tőlük, sőt körbeállták, úgy vigyáztak rá. Mindig úgy helyezkedtek, hogy a madár látótávolságon belül maradjon.

Falkland közkedvelt hely a pingvinek számára, itt él a világ legnagyobb egyedszámú pingvin populációja. Ez az árva kis pingvin mégsem találta párját a szigeten, így hát a lovak mellé szegődött.

A fotók meghitt perceket is megörökítettek, amikor is a lovak nyakukat nyújtogatva orrukkal óvatosan megérintették a pigvint, így hozva létre a szívmelengető kapcsolatot.

2015.07.15. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Dailymail.co.uk
Frissítve: 2023.03.20.
Fotó: Canva

 

Hiba bejelentés