Nyílt napot tartott szeptember 5-én a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. Dióspusztai Ménese. A legnagyobb szenzációnak a néhány hónapja elhunyt Overdose első, azaz 2015-ben született csikói számítottak.
A yearlingek istállója
A ménes 28 csikója közül hét mondhatta Overdose-t az apjának. A ménes legjobb kancáit osztotta be hozzá. A mén 2014-ben összesen 37 kancát fedezett Dióspusztán, természetesen más magyar és külföldi (elsősorban szlovák) tulajdonosoknak is.
Overdose és Allonya csikója, Allegro
A bemutatott féléves csikók között Fairlypi-től négy, Kegyúrtól egy, Pigeon Catchertől hat, Ryantől kettő, Saldenzartól egy, Steady As A Rocktól pedig öt csikót láthattak az érdeklődők. Rajtuk kívül még három már Dióspusztán született – Monsieur Bond, Dunkerque és Linngari – csikót is bemutattak, akiknek az anyját vemhesen vásárolta a ménes.
Az érdeklődök másik része inkább az idén ősszel pályára kerülő yealingeket vizsgálta és próbálta megtalálni a neki legjobban tetszőt. A másfél évesek közül tíz mén és 17 kanca szerepelt a ménes kínálatában, többségük apja a gyors Pivotaltól származó, szürke Fairlypi.
Bemutatkoznak látogatójuknak a yearlingek
A hétvége szomorú aktualitása, hogy rajongói a Kincsem Parkban szeptember 6-án leróhatták a kegyeletüket Overdose előtt. A versenynap során lefutották a ménről elnevezett nagy sprintversenyt is. Egy külön sátorban kiállították a legszebb díjait, illetve bemutatták a legnagyobb győzelmeit.
2015.09.07. Vonczem Gabriella
Fotó: Vonczem Gabriella, Canva
Frissítve: 2022.08.09.