Kezdőlap Blog Oldal 378

Tonnyó diktálta a tempót a vasárnapi Ügetőn

A Kincsem Park június 7-i Ügető versenynapján Tonnyót nagyon szorongatta Time To Say Goodbye, de megverni nem tudta, így előbbi ért célba elsőként Kolozsi Lászlóval a Derby Kísérleti Versenyben. Titán Ville ügetett be harmadikként Fazekas Imrével.

Tonnyót nagyon megközelítette Time To Say Goodbye, de legyőzni már nem tudta

Összefoglaló a 2015. június 7-i versenynap futamairól

1. futam:

Nemo vett gyengébb startot, a többiek jól kezdtek. Rózsakert vezetésével érkezett a mezőny az első egyenesre, ahol “kettesfogatok” alakult ki. Rózsakert mellé felment Reine d’Illiat, mögöttük Vilja Brick, Laza és Kiskarcsi helyezkedtek. Utóbbi a túlsó oldalra fordulva gyorsított és felment a vezető kettesfogat mellé, Reine d’Illiat fáradni kezdett, Vilja Brick volt még közel és Amazing Lobell is jól zárkózott. A befutóegyenes elején még Rózsakert ügetett az élen, azonban többen is támadták. A végén célfotó döntött az első és második hely sorsáról is, végül Vilja Brick, Amazing Lobell és Kiskarcsi lett a sorrend.

Befutási sorrend: Vilja Brick (3) – Amazing Lobell (7) – Kiskarcsi (5)
Győztes idő: 18,2

2. futam:

Off Road vette a legjobb startot, mögötte Orinoco, Nixon, Ördög Hegedűse, Paperboy és Palkó volt a sorrend. Az első egyenesben Paperboy kiment a második spúrba és folyamatosan csúszott felfelé. A túlsó oldalon Off Road gyorsított. Az utolsó kanyarban Paperboy és Palkó indítottak támadást, a befutóban pedig Ördög Hegedűse indult meg nagy lendülettel. Paperboy támadása volt a legveszélyesebb a végig vezető Off Road-ra, aki végül második lett, mert Paperboy a célban átszaladt rajta. Ördög Hegedűse ért be harmadikként, azonban a futam után a Versenyintézőség vizsgálatot rendelt el és pályaelhagyás miatt diszkvalifikálta Orinoco-val együtt, Palkót pedig tisztátalan ügetés miatt.

Befutási sorrend: Paperboy (5) – Off Road (2) – Nixon (3)
Győztes idő: 16,2

3. futam:

Hajtóváltozás: (10) Old Shatterhand – Piroch Gábor helyett Gonda Zsolt hajt. A Versenyintézőség a futamot érvénytelenítette, a feltett pénzeket a Totalizatőr visszafizeti!

4. futam – Lovasélet Sprinter Kupa

Nem indult: (1) – Conway Boko! Romi Mms, Odile Grif, Reste Premier, Rinette Streamline, Rionero és Rose’s La Nena sorrend alakult ki a start után. Az első egyenesben Reste Premier hibázott, amivel megzavarta a mögötte érkező fogatokat. Ennek köszönhetően megnyúlt a mezőny, az élen ügető két szlovén ló meglépett a többiektől. A túlsó oldalon Rinette Streamline próbált felzárkózni a harmadik helyre, Rose’s La Nena pedig hibázott. A befutóban Odile Grif és Romi Mms csatáztak nagyot a győzelemért, amit utóbbi szerzett meg, Rinette Streamline lett a harmadik, Rionero pedig a negyedik.

Befutási sorrend: Romi Mms (3) – Odile Grif (2) – Rinette Streamline (7)
Győztes idő:13,6

Romi Mms és Odile Grif csatája a célegyenesben

5. futam: 

Rafael Bit hibázgatott még a start előtt. Oldtimer Diamant vette a legjobb startot, mögötte Rocket Boy és Celebrity Classsic ügettek. A lassú tempónak köszönhetően a gyengén kezdő Rafael Bit is utolérte a mezőnyt, sőt felment Oldtimer Diamant mellé. Kettesfogatokká rendeződött a csapat, Rocket Boy és Harlynda alkották a második kettesfogatot, majd Celebrity Classic és Nubia következtek, Pinokkió még az első egyenesre érve hibázott és kiesett a versenyből. Az utolsó 500 méteren indult meg Harlynda, de a befutóban mintha megtört volna a lendülete. Oldtimer Diamant-ot Rocket Boy támadta meg és a célban el is kapta. Rocket Boy győzelmével Fazekas Imre megszerezte pályafutása 1500. győzelmét. Oldtimer Diamant lett a második. Celebrity Classic a cél előtt elugrotta magát, így Harlynda szerezte meg a harmadik díjat.

Befutási sorrend: Rocket Boy (4) – Oldtimer Diamant (5) – Harlynda (6)
Győztes idő: 17,2

6. futam:

Thor-Com és Torres hibáztak a start előtt. Traffipax és a favorit, Tonnyó vették a legjobb startot, az első egyenesre már utóbbi hozta a mezőnyt. Jól jött Trappolj!, Támogató, Titán Ville, Tornado Cole és Time To Say Goodbye is. A túlsó oldalon Tonnyó ellépett a többiektől, előnye jó 20-25 méteresre nőtt Traffipax-szal szemben. Ekkor indult a vezető ló üldözésére Time To Say Goodbye és méterről méterre folyamatosan közelített Tonnyóhoz, aki a befutóegyenesben nagyon lelassult, de meg tudta nyerni a futamot. Time To Say Goodbye lett a második, Titán Ville a harmadik.

Befutási sorrend: Tonnyó (4) – Time To Say Goodbye (8) – Titán Ville (2)
Győztes idő: 16,6

7. futam:

A start előtt ketten is hibáztak. Norman kezdett a legjobban, mögötte Kitty Magic és No Bi ügettek. Az első egyenesben a favorit Naomi felment a vezető ló mögé és a túlsó oldalon már másodikként ügetett. No Bi-t diszkvalifikálták. Többen is próbáltak megindulni hátulról, de Naomi előnye folyamatosan nőtt és biztosan nyerte a futamot, Norman és Opál lány előtt.

Befutási sorrend: Naomi (12) – Norman (4) – Opál lány (11)
Győztes idő: 19,1

8. futam – 58. Négyévesek Nagydíja

Suttogó már a start előtt hibázott, ezzel tetemes hátrányt szedett össze. Salihamidzic kezdett a legjobban, mögötte Sóhajka, Baboo Va Bene és Santana ügettek, az ő négyesük meglépett a mezőnytől a túlsó oldalra érve. Mire a tribün előtti egyenesre értek, kettesfogatok kezdtek kialakulni. Sóvirág jelent meg Salihamidzic mellett, majd Sóhajka és Baboo Va Bene kettőse következett, Santana mellett pedig Szacharin jelent meg. Szacharint az egyenes végén diszkvalifikálták, a helyére feljött Szimfónia és megérkezett Szerelmes R. is. A túlsó oldalon összetömörödött a mezőny, mindenki 20-25 méteren belül ügetett. Az utolsó 600 méteren indította meg hajtója Salihamidzic-et, aki 2-3 hosszas előnnyel érkezett a befutóra, de nagyon jött rá Szerelmes R. és Speedy Boy. Utóbbi pont a célban elkapta a majdnem végig vezető Salihamidzic-et, Szerelmes R. lett a harmadik.

Befutási sorrend: Speedy Boy (1) – Salihamidzic (3) – Szerelmes R. (2)
Győztes idő: 18,2

Speedy Boy a célban kapta el a majdnem végig vezető Salihamidzic-et

9. futam:

Másodszorra sikerült az autóstartos indítás. Samuel Becket A.T. vette a legjobb startot, mögötte Machetta és Henrik Ibsen A.T. ügettek. A mezőny libasorba rendeződött, a sort Rock and Roll zárta. A túlsó oldalon She’s Vivienne zárkózott fel a második helyre. Az utolsó 500 méterre két kettesfogat vezetésével érkezett a mezőny, Samuel Becket A.T. és She’s Vivienne az első kettesfogat tagjaként ügetett, majd Machetta és Henrik Ibsen A.T. következtek. A befutóban Samuel Becket A.T. gyorsított és megnyerte a futamot istállótársa, Henrik Ibsen A.T. és Machetta előtt.

Befutási sorrend: Samuel Becket A.T. (4) – Henrik Ibsen A.T. (7) – Machetta (8)
Győztes idő: 17,4

10. futam:

Pannus-Com, Patrícia, Professzor és Pletykás négyese indult a legjobban, utóbbi az első kanyarban hibázott és kiesett a versenyből. Az első egyenesben Pannus-Com mellé megérkezett Ördöglány, Patrícia mellé pedig Olmo Jet. Professzor és Ici Love tartották még jól magukat. Az utolsó kanyarban Olmo Jet-et diszkvalifikálták. Ördöglány nyerte a futamot, Patrícia és Professzor lettek a helyezettek.

Befutási sorrend: Ördöglány (8) – Patrícia (3) – Professzor (1)
Győztes idő: 19,4

A következő ügető versenynap június 13-án szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. június 13-án szombaton 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.06.10. Forrás: Kincsem Park
F
otók: Major Zsolt

 

Gyönyörű lovak és kalapok a tabajdi lovaspóló kupán

Miközben Vilmos és Harry herceg a világhírű Ascot Park Polo Club lovaspóló viadalán csatázott, kis hazánkban a Magyar Polo Club minden téren helytálló, hasonló színvonalú lovaspóló kupával igyekezett elnyerni a magyar elit tetszését. Az ötödik Diplomats Challenge Cup összefoglalója következik:

Budapesttől 30 kilométerre, Tabajdon várta a nagyérdeműt május 29. és 31. között a Diplomats Challenge Cup nemzetközi lovaspóló verseny, melyen osztrák, német, orosz, USA-beli, francia és természetesen magyar játékosokból álló csapatok versenyeztek a Herendi Porcelánmanufaktura csodaszép kupájáért.

Az első mérkőzés a Professio és a Royal Diamonds csapat között zajlott melyen a Professio csapat a 6:5 arányú győzelmével a II. helyezést érte el. A Cassiopeia csapat 7:4-re győzött a Petite Genève csapata ellen, és ezzel másodjára is hazavihette a vándorkupát.

A Rolex órák magyarországi fogalmazója, a Petite Genève Hungary volt a rendezvény főszponzora, melynek luxustermékeit mindenki megcsodálhatta a rendezvényen. Az ínycsiklandozó ételeket a Gundel Étterem, a finom Cassiopeia borokat a Villányi Wunderlich Pincészet kínálta fel. A vendégek megtekinthették Schilling Kolos csodálatos kalapjait, a Royal Diamonds kimagasló minőségű ékszereit, a La Martina ruházati és kiegészítő termékeit, jegyet válthattak a Flow Aviation Privát Jet szolgáltatására, és megismerkedhettek a Professio Magánklinika szolgáltatásaival is.

Az 1880-as évek óta jelen van hazánkban a lovaspóló, mint sport, melyet az Andrássyak honosítottak meg. (Ők akkor olyan híres, a magyar történelmet befolyásoló családnak számított, mint a Kennedy-ek az USA 20. századi történelmében.) Akkoriban mindenhol a világon az arisztokraták sportjának számított a póló. A perzsa sah, kínai császár, indiai maharadzsák is űzték e sportot, e hagyományt az angol királyi ház tagjai manapság is folytatják Ascotban.

A Magyar Polo Club Magyarország egyetlen póló klubja, mely a nemzetközi standardoknak megfelelő feltételeket tudja biztosítani. Ezért itt edz a magyar válogatott, és az utánpótlás kerettagok, valamint a női póló csapat is.

A lovaspóló pálya hatalmas, 270 méter hosszú és 140 méter széles. Azért van szükség ilyen hosszú pályára, mert amennyiben rövidebb, mondjuk 100 méteres lenne, akkor egy jó játékos egyik oldalról a másik kapuba egyszerűen, egy ütéssel eljuttatná a labdát. Fontos, hogy ilyen hosszú legyen tehát a pálya, hogy a profi játékos is csak félpályáig tudja felütni a labdát az alapvonalról.

Egyszerre 4-4 játékos van a pályán és 4 chukker-es (negyedes) a mérkőzés, melyekre érdemes legalább két, de inkább négy lovat használni. Ezért nem számít olcsó sportnak, azonban semmivel sem drágább a póló, mint az eredményes díjugrató versenyző költsége, melynek feltétele legalább 3-4 jóval drágább díjugrató ló megléte. A pólót is el lehet kezdetni egy lóval, vagy akár a klubtól bérelt lóval is, ez is a Magyar Polo Club újkori stratégiájának része.

Ugyanakkor a pólójátékosok csapatban játszanak. Összetartva segítenek egymást kilovasítani, ha kell. Ráadásul egyesületük közhasznú, így támogatásokat is felhasználhat, mely befolyt támogatások mértékétől függően térítésmentesen, vagy igen kedvezményes keretek között folytathatják tevékenységüket a sportolók. Mivel ez igen elegáns sport, az elegáns termékek forgalmazói támogatják e sportrendezvényeket, ahogyan ezt is.

A lovaknak hivatalosan „polo pony” a megnevezésük, de valójában már nem póni méretűek, csak valamikor még az Indiába vitt angol lovakhoz képest voltak kicsik a helyi póló sportlovak, innen tehát az elnevezés. A tabajdi versenyzők lovai javarészt argentin származásúak, Argentínában tenyésztik és képzik ki őket, de már a Magyar Polo Clubban is elindult a tenyésztésük. A „polo pony” az argentin criollo fajta és az angol telivér keresztezéséből fejlődött ki.

Az eredményhirdetés előtt a résztvevő hölgyek kalapversenyére került sor. A győztes csapatokon kívül külön díjakat kaptak a női versenyzők, a legjobb játékos, de a legnagyobb ovációt, és a legszebb virágkoszorút a legjobb ló, Virtuosa kapta.

2015.06.05.
Dr. Ivanics György
Fotó: Magyar Polo Club
Frissítve: 2022.09.15.

Minden, amit tudnod kell a fertőző kevésvérűségről

Mi okozza a fertőző kevésvérűséget? Hol fordul elő? Hogyan védheted meg lovad a fertőzéstől? Ezekre, és még sok-sok fontos kérdésre kaphatsz választ a kisokosból.

Mi okozza?

A lovak fertőző kevésvérűségét egy retrovírus okozza, mely az egypatásokat betegíti meg (ló, szamár, öszvér, zebra). A betegség világszerte előfordul. A betegséget sokan „ló-AIDS”-nek is nevezik, de azon kívül, hogy az emberi AIDS megbetegedést is retrovírus okozza, egyéb kapcsolat nincs a két kórokozó között. A lovak fertőző kevésvérűségét okozó vírus az embert nem betegíti meg.

Lovakban az esetek kisrészében már a betegség kezdeti heveny, lázas általános tünetekkel járó szakaszában elhullással járhat, többnyire azonban elhúzódó lefolyású, több havonta ismétlődő lázas rohamok, vérszegénység, gyengeség (különösen a hátsó lábak gyengesége) és testszerte jelentkező ödéma (vizenyős duzzanat) figyelhető meg a beteg állatokon.

A fertőzött állatok nem gyógyulnak meg. A tünetmentes időszakokban is ürítik a vírust, egészen az életük végéig, ezért környezetükre veszélyt jelentenek.

Magyarországon bejelentési kötelezettség alá tartozik a betegség, ami azt jelenti, hogy az állattartó köteles jelezni a szolgáltató vagy a hatósági állatorvos felé, ha lován a betegség tüneteit észleli. Védőoltás, vagy egyéb gyógymód a betegség ellen jelen tudományos álláspont szerint nincs.

Hol fordul elő?

A betegség világszerte előfordul. Magyarországon 1965 és 2010 között a szigorú járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően nem jelentkezett a fertőzés. 2012-ben 8, 2013-ban 6, 2014-ben 7 esetet diagnosztizáltak a NÉBIH-ÁDI Nemzeti Referencia Laboratórium munkatársai. Ezen esetek alkalmával a meghozott hatósági intézkedéseknek köszönhetően a fertőzés egyik esetben sem terjedt tovább.

A szomszédos Romániában azonban a betegség endemikus, azaz széles körben elterjedt. Emiatt az Európai Bizottság a 2010/346/EU Bizottsági Határozat alapján korlátozza a román lovak Unión belüli mozgását. 2012-ben 1641, 2013-ban 946, 2014-ben 610 fertőző kevésvérűség esetet jelentett a román hatóság.

A fertőzött területekre szervezett lovas túrák, a kétes egészségügyi státuszú, illegálisan, papírok és karanténozás nélkül behozott lovak veszélyeztetik Magyarország kedvező járványügyi státuszát és lovaink biztonságát.

Hogyan terjed?

A betegség terjesztésében vérszívó ízeltlábúak (böglyök, szúró legyek, szúnyogok, kullancsok) is szerepet játszanak. Az ízeltlábúakban a vírus nem szaporodik, csak 1-2 óráig marad fertőzőképes, így 200-300 méternél nagyobb távolságra nem szállítják  el a kórokozót. A rovarok fertőzőképessége a kiszívott lóvér vírustartalmától függ. Heveny lázas szakaszban szenvedő ló vére több vírust tartalmaz, mint a rohamok közötti nyugalmi időszakban. Nyugalmi időszakban a fertőzés megeredéséhez többszöri vérszívás kell.

Vemhes kancában a vírus átjut a magzatba is. Ilyenkor a kanca vetél, vagy fertőzött csikót ellik. A fertőzött kanca teje nem jelent veszélyt a csikóra.

Nem szakszerűen végzett állatorvosi beavatkozások során, nem steril tűk illetve műtéti eszközök használata is terjesztheti a vírust.

Gyakorlati tapasztalatok arra utalnak, hogy a fertőzött ló váladékaival (bélsár, vizelet, nyál, orrváladék, ondó, hüvelyváladék) is üríti a vírust, és azt a fogékony lovak szájon át is felvehetik (pl.: zabla, közös etető, harapások) illetve fedeztetés során is átadhatják egymásnak. De az ilyen módon történő fertőzés ritkább, mert nagy mennyiségű vírus átvitele szükséges (pl. heveny lázas szakasz).

A vírus ellenben nagyon ellenálló; beszáradt vérben 7 hónapig, vizeletben és bélsárban naptól védett helyen 10 hétig, füllesztett trágyában 4 hétig őrzi meg fertőzőképességét.

Ezért fontos a beteg állat mihamarabbi felismerése és eltávolítása az egészséges egyedek közül. A korai felismerést szolgálja a lóállományok kötelező fertőző kevésvérűségre irányuló vizsgálata is.

A fertőzött állat általános állapota nagyban befolyásolja, hogy mennyi vírust ürít a környezetbe. A legtöbb fertőzőképes vírus partikula az éppen lázas fázisban lévő állatok vérében van, a többi testváladékban (nyál, bélsár, vizelet, hüvelyváladék, ondó)  is megtalálhatóak ugyan, de kisebb mértékben. Az éppen tünetmentes állatok vírusürítése pedig alacsonyabb.

A külvilágra kikerült vírust ért környezeti hatások (napfény, hőmérséklet, páratartalom, fertőtlenítő szerek, stb.) is befolyásolják, hogy a vírus partikulák fertőzőképesek maradnak-e addig, amíg újabb fogékony állattal kerülnek kapcsolatba.

A következő fontos szempont, hogy az egészséges állatok hogyan érintkeznek a fertőzőképes vírus partikulákkal. A fertőzés könnyen megered (kevés vírus is elég), ha közvetlenül a véráramba jut a fertőzött anyag (nyílt sebek, nem megfelelően beadott injekció, vérszívás), ettől eltérő esetben minimális a fertőződés esélye.

Milyen esetekben fordulhat elő a fertőzés? Előfordul-e érintéssel, ha vér vagy nyál kerül az ember kezére, ruhájára?

  • Nyálkahártyán (fedeztetés, orron keresztül) keresztül történő fertőzéshez több fertőzőképes vírus szükséges.
    .
  • A szájon át történő fertőzés esélye akkor áll fent, ha a szájban található sérüléseken keresztül nagy mennyiségű vírust vesz fel az állat.
  • Érintéssel (bőrön keresztül) a vírus nem oltható át egyik állatról a másikra.
  • Lázmérővel, fogreszelővel, patakéssel, endoszkóppal, fertőzött állat váladékait másik állat nyílt sebeibe nyálkahártyáira kenve átoltható a fertőzés. Azonban az olyan eszközöket, amik vérrel, nyálkahártyákkal érintkezésbe kerülnek használatuk során az alapvető higiéniás szabályok szerint minden esetben fertőtleníteni kell, mielőtt másik állaton használnák.

Nagyobb esély van a fertőzésre egy zárt istállóban, mint legelőn?

Zárt istállóban könnyebben terjed a fertőzés, mert a vírus védve van a napsugárzás fertőtlenítő hatásától illetve az istállói környezet viszonylag állandó klímát is biztosít.

Mekkora területeket repülnek be a vérszívók az idő alatt, amíg a vírus életképes bennük?

Kísérletek szerint a vérszívókban a vírus csak annyi ideig marad fertőző képes, amíg a rovarok maximum 200-300 méterre jutnak. A rovarok közvetítette fertőzéshez további többszöri megszakított vérszívásra (a rovar egyik állatról a másikra száll) van szükség, hogy a fertőzés megeredjen.

Milyen külső élősködők elleni kezelésre és ritkításra alkalmas módszerek vannak?

A legyek számának csökkentése és repellens szerek használata csökkenti a fertőződés esélyét, de a betegség rovarok által történő közvetítésére csak akkor van valós esély, ha a beteg állat maximum 200-300 méteres távolságra van a több állattól. A fertőződéshez vagy közvetlen kontaktus és nagy mennyiségű vírus felvétele, vagy fertőzött állatból megszakított vérszívást rövid időn belül követő újabb vérszívás, illetve nem megfelelően végzett állatorvosi beavatkozás kell.

Lovakon használható szerek közül a néhány órás hatású permeteken kívül, kb. 10 napos hatású úgy nevezett „pour on” készítmények vannak forgalomban. Erről a szolgáltató állatorvosok tudnak bővebb felvilágosítást adni. Az istállóban történő légyirtás módjáról érdemes erre szakosodott cégek tanácsát kikérni.

Állítható hogy csak akkor terjed a fertőzés, ha a beteg ló heveny állapotban van?

A vírus a legnagyobb eséllyel a beteg állatok heveny lázas szakaszában terjed át a fogékony állatokra, de nem kizárható a tünetmentes periódusban történő fertőzés esélye sem.

Bérelt lószállítónánál mire érdemes figyelni?

Megtekintéssel ellenőrizni szükséges, hogy a jármű állatszállításra kialakított részét kitakarították, tiszta, korábbi esetleges szállításból ottmaradt alomanyag, vizelet és/vagy trágya nem található.

A patkolókovácsok, akik az egyes lóállományok között mozognak, hogyan járjanak el, annak érdekében, hogy az egyes állományok között ne terjesszenek betegségeket?

Az alapvető higiéniai szabályok betartásával a betegségek terjesztésének esélye megfelelő szintre csökkenthető. Az állatok váladékaival (nyál, orrváladék, genny, vér, vizelet, bélsár) szennyezett eszközöket tisztítani kell, majd vírusok ellen is hatékony (virucid ) fertőtlenítő hatású szerrel kell kezelni mielőtt más állattal érintkezne. Ezáltal elkerülhető, hogy az állatok nyílt sebeibe, nyálkahártyáira más állat testváladéka kerüljön.

Továbbá fontos, hogy alacsonyabb ismeretlen járványügyi státuszú állat vagy állomány kezelését mindenképpen a magasabb járványügyi státuszú állat vagy állomány kezelése után végezzék. (A bejelentési kötelezettség alá tartozó betegségektől igazoltan mentes állat kezelése előbb történjen meg, mint az ismeretlen státuszú vagy beteg állat kezelése).

Mik a tünetek?

Lappangási idő 1 hét vagy akár 3 hónap is lehet, függően a felvett vírus mennyiségétől.

Heveny esetekben állandó, esetenként hullámzó lefutású 41-42 C°-os láz figyelhető meg. Egyes esetekben néhány nap elteltével a testhőmérséklet a normális alá csökken és az állatok elhullanak. Többnyire azonban az állatok tompultak, fáradékonyak, és főként a hátulsó végtagok gyengesége miatt még állás közben is imbolyognak. A nyálkahártyákon apró vérzések és a pangásos szívelégtelenség következtében szennyesvörös szín is megfigyelhető. A test mélyebben fekvő részein, a végtagokon, mellkas és a has alján vizenyős duzzanat jelentkezhet. A tünetek pihentetett lovakban 3-5 napon belül elmúlnak.

Később általában 1-3 vagy csak 6-12 hónapos időközzel a lázrohamok ismétlődnek, és egyre tovább tartanak. A lovak soványodnak, fizikai teljesítő képességük romlik, szőrük fénytelenné válik, továbbá a hátulsó végtagok folyamatos gyengesége, és esetleges vizenyő figyelhető meg. Az idő előrehaladtával az általános gyengeség vagy a védekezőképesség csökkenése miatt kialakuló társfertőzések következtében az állat elhullik.

A szamarak és egyes lófajták ellenállóbbak a betegséggel szemben, általában nem mutatnak tüneteket, de a vírust hordozzák és ürítik, így veszélyeztetik/fertőzik környezetüket akkor is, ha egészségesnek tűnnek.

Honnan tudhatom, hogy fertőző kevésvérűséggel fertőzött-e az állat?

A betegség lefolyása során fellépő tünetmentes időszakok és a fellépő tünetek sokfélesége nehezítik a diagnózis felállítását. Ha fertőző kevésvérűség tüneteit észleled, az állatot lehetőség szerint különítsd el, és hívj állatorvost.

A tünetmentes hordozók kiszűrése érdekében a ló általános állapotától függetlenül (azaz hogy vannak-e tünetei vagy sem) Magyarországon minden 6 hónaposnál idősebb ló kötelező vérvizsgálatát (fertőző kevésvérűség és takonykór szerológiai vizsgálata) három évenként a tulajdonos költségére el kell végezni.

Olyan lovak esetében, amelyek más állattartó lovaival érintkezhetnek – például versenyeken, bemutatókon, lovastúrákon vesznek részt, vagy a tenyésztésben használják őket –, a tulajdonos évente köteles elvégeztetni a szűrést. A fenti kötelezettségeket a 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 195. § (1)-(2) pontja írja elő. A vizsgálat költségeire a 148/2007 FVM rendeletben foglaltak szerint támogatás igényelhető.

Hogyan lehet igénybe venni a 148/2007 FVM rendelet alapján igényelhető támogatását?

A támogatás igénybevételéhez fel kell venni a kapcsolatot a területileg illetékes megyei kormányhivatal állategészségüggyel foglalkozó főosztályával, akik pontos felvilágosítást adnak a szükséges iratokról, a kitöltendő nyomtatványokról és a teljesítendő feltételekről.

Továbbá az állományt ellátó szolgáltató állatorvossal is szerződni kell a 148/2007 FVM rendelet szerint.

A tartási helynek szerepelnie kell az ENAR nyilvántartásban. A támogatás alá vont összes lóféle rendelkezzen lóútlevéllel. Nagylétszámú állattartó telep esetén (30 vagy több lóféle tartására alkalmas) szükséges továbbá a hatóság által jóváhagyott járványvédelmi tervet készíteni.

A levett vér beküldéstől számítva mennyi időn belül kapja kézhez a lótartó a vérvizsgálat eredményét?

A Nemzeti Referencia Laboratórium „anyag átvevőbeli” megérkezést követően 5-7 munkanappal elkészülnek a vizsgálatok, amennyiben nem kell ismételt reakciót elvégezni. A postai kilevelezés (utánvétes levél) a posta leterheltségétől függ, egyes esetekben akár plusz egy hét. Ha a mintát a körjáratos hűtőkbőlkerül be a Laboratóriumba, az további 3 nappal növeli a szükséges időt.

Van lehetőség arra, hogy sürgősséggel kérjem a vérvizsgálatot? Ha igen, ennek mik a feltételei és költségei?

Sürgősséget nem tud vállalni a Nemzeti Referencia Laboratórium, mert előre sohasem tudható, melyik mintából kell ismétlő vizsgálatot végezni.

A vizsgálatok lezárását követően lehet sürgősségi eredményközlést kérni faxon, e-mailban. Illetve az eljárást meggyorsítja, ha közvetlenül a Laboratórium pénztáránál (1149 Budapest Tábornok utca 2.) fizetsz és adod le a mintát.

Továbbá FKV-ELISA vizsgálat került bevezetésre, hogy sürgős esetben 3-5 nap alatt fertőző kevésvérűség betegségre tudjunk eredményt adni. Az ELISA vizsgálatot abban az esetben végez a Laboratórium, ha a minta beküldőn ezt külön jelölik.

Mire ügyeljenek a tulajdonosok lovaik kötelező vérvizsgálatával kapcsolatban? Mik azok a tipikus hibák, amelyek elkerülésével megkönnyítik a NÉBIH munkáját?

Nagyon gyakori hibák, amik az adategyeztetés miatt a minta átfutási idejét akár jelentősen is növelik a következők:

  • Tulajdonos adatai hiányosak (név, cím, születési idő, hely, anyja neve, adószám, MVH regisztrációs szám, ha van) a költségviselő nem írja alá, céges megrendelő esetén nincs bélyegző lenyomat.
  • Probléma a kézírás olvashatósága is.
  • Ló azonosítása: név ivar nem elég, chip szám, útlevélszám, jegyei, bélyegei (sütése), ezek hiányában a lelet nem adható ki, mert az egyed azonosítása nem egyértelmű.

Mire ügyeljenek az állatorvosok a lovak kötelező vérvizsgálatával kapcsolatban? Mik azok a tipikus hibák, amelyek elkerülésével megkönnyítik a NÉBIH munkáját?

Kérjük az állatorvos kollégákat, hogy a tulajdonosok, lótartók résznél felsoroltakra fokozottan ügyeljenek, a vizsgálati irányokat egyértelműen jelezzék, illetve a vizsgálat célját (verseny, export, éves ellenőrző, kiállítás) pontosan tüntessék fel. Kérjük a kollégákat is az olvasható írásra, illetve az aláírásra, bélyegző használatra.

Mi az eljárás pozitív laboratóriumi vizsgálati eredmény esetén?

Ha a vérvizsgálat pozitív eredménnyel zárul, akkor az állat fertőzöttségre gyanússá válik. A 41/1997. (V. 28.) FM rendelet előírásai alapján a fertőzöttségre gyanús állatot el kell különíteni, és hatósági megfigyelés alá kell vonni. A vele együtt tartott fogékony állatokat is forgalmi korlátozás alá kell vonni, meg kell figyelni, további laboratóriumi vizsgálatnak kell alávetni. Az állatok rovarriasztó szerekkel történő kezelése és a rovarok gyérítése minden ilyen esetben előírás (41/1997 FM rendelet). Az állatok nem szállíthatók el a tartási helyükről, illetve az adott helyre más ló, szamár, vagy öszvér nem vihető be. Az állományban fokozott rovarirtást és -riasztást kell végezni a karantén ideje alatt. A hatóság a megfelelő időközönként ellenőrzi az intézkedések betartását.

Ezekben az állományokban a személyi forgalom korlátozását nem írja elő a vonatkozó jogszabály. Állategészségügyi beavatkozás a fertőzöttségre gyanús lovakon csak az illetékes járási főállatorvos engedélyével végezhető, de a velük együtt tartott lovakon végzett beavatkozásokról is tájékoztatni kell őt.

Az állatok mozgatása állatvédelmi okokból az adott tartási hely területén megengedett (karámozás, fedeles lovarda használata stb.) fokozott rovarriasztás mellett, de a tartási hely területét az állatok nem hagyhatják el, terepre nem mehetnek.  A lovarda területén belül az állatok mozgatása természetesen az állat járványügyi státuszának figyelembevételével történhet. A zárlat alá vont tartási helyek bejáratán hatósági jelzés nincs.

Ha a további vizsgálatok a betegséget megállapítják, akkor az állatot állami kártalanítás mellett le kell ölni. A betegséget gyógyítani nem lehet. A forgalmi korlátozás a betegség kizárása esetén oldható fel. A hatóság a fertőzött állatok mihamarabbi felderítése érdekében a korlátozás alá vett tartási hely 3 km-es körzetében állami költségre végzi a lófélék szűrését 2015 májusa óta.

Hogyan védhetem meg lovamat a fertőzéstől?

  • Megelőző vakcinázás/oltás és a fertőzött állat gyógykezelése nem lehetséges a jelen tudományos álláspont szerint, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.
  • Minden lovadon végeztesd el a három évente kötelező szerológiai tesztet még akkor is, ha a ló nem hagyja el a tartási helyéül szolgáló telepet és egészségi állapota kielégítőnek tűnik. Ha a lovad más lótartó lovaival találkozik, a vérvizsgálat elvégzése évente kötelező.
  • Ne vásárolj ismeretlen eredetű, érvényes azonosító okmányokkal nem rendelkező lovat, még akkor sem, ha kedvező áron kínálják.
  • Állatorvosi beavatkozás (injekció beadás, vérvétel, fogreszelés stb.) elvégzése csak szakember által, szakszerűen fertőtlenített eszközökkel történjen.
  • Fedeztetés, sperma vásárlása esetén győződj meg arról, hogy a mén fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló vizsgálati eredménye negatív lett.
  • Legálisan szervezett lovas rendezvényen csak egy évnél nem régebbi fertőző kevésvérűségre negatív szűrővizsgálati eredménnyel és azonosító okmányokkal rendelkező ló vehet részt. Az alapvető intézkedéseket meghatározó 41/1997. FM rendelet szerint az illetékes hatóságot értesíteni kell a rendezvényről, hogy a hatóság az előírt ellenőrzéseket el tudja végezni. A rendezvények a hatóság felügyelete alatt zajlanak.
  • Fertőző kevésvérűség szempontjából veszélyeztetett területről (Románia vagy nem Uniós ország) származó lovak esetén győződj meg arról, hogy az állaton az indulás előtt elvégezték a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztet, és eredménye negatív lett.
  • A fertőző kevésvérűség szempontjából veszélyeztetett területről érkező vagy túráról visszatérő lovakat különítsd el az állomány többi részétől, és végeztess el rajtuk a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztet.

Mire kell figyelni külföldi lószállítások illetve lovastúrák szervezésével kapcsolatban?

A Bizottság 2010/346/EU határozata (2010. június 18.) a lovak fertőző kevésvérűségére vonatkozó romániai védőintézkedésekről rendelkezik Románia azon régióiról, ahonnan a lovak fertőző kevésvérűsége fertőzöttség miatt és ennek a betegségnek a más tagállamokba történő behurcolásának megelőzése érdekében tilos lófélét vagy azok szaporítóanyagait más tagállamba szállítani.

Nemzetközi lovas eseményen is csak 90 napos romániai elkülönítés és az engedélyezett gazdaságból való elszállítás időpontját megelőző 10 napon belül vett vérmintán elvégzett negatív eredményű vérvizsgálat után vehet részt törzskönyvezett ló más tagállamban, állategészségügyi bizonyítvány, valamint az 504/2008/EK rendelet szerinti azonosítás és mikrochippel való jelölés megléte esetén. Ebben az esetben is a részvétel külön engedélyhez kötött.

Mivel a korlátozást az Európai Unió rendelte el, a korlátozás alól kivételt tenni nem lehet. Ezt érdemes figyelembe venni, amikor pl. lovas túrákat szervezel. Javasoljuk, hogy Romániában helyi lovakkal túrázz.

Magyarországról Románia területére lóháton (lábon) belépő, majd onnan hazatérő lovak, lovascsoportok esetén Magyarországra visszatérni csak Nagylak határállomásnál lehetséges. Visszatéréskor, a határ átlépése után a csoportvezető köteles bejelentkezni az illetékes megyei állategészségügyi hatóság ügyeleti telefonszámán (Csongrád: +36-30-7463373), a hatóság gondoskodik pihenőhelyről addig, amíg a lószállító megérkezik a lovakért (a lovak lábon nem jöhetnek a pihenőhelynél beljebb az országba). A Csongrád megyei hatóság értesíti a karanténozási hely szerint illetékes megyei állategészségügyi hatóságot, amely a karantén időtartama alatt, a lerakodást követő 20., és 90. napon a betegségre irányuló vérvizsgálatot a tulajdonos költségére elvégezteti. A karanténozás időtartama alatt biztosítani kell a vérszívó rovarok távoltartását. További követelmény, hogy az érkezéstől számított legalább 90 napig nem lehetséges a lovak újabb tagállamba történő mozgatása.

A Kárpát-medence valamennyi országán keresztül tervezett lovas zarándokút végig saját lovakkal, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon, leginkább a romániai fertőző kevésvérűség, valamint az Ukrajnába és Szerbiába, mint harmadik országokba történő ki-, és visszaléptetés okán fellépő követelmények miatt nem valósítható meg.

Javasoljuk, hogy ebben az esetben az előzőekben feltüntetett országokban helyi lovakkal teljesítsd a túrát, így csökkenthető annak kockázata, hogy valamilyen végzetes betegséggel fertőződjön meg lovad, illetve hosszabb ideig karantén alá vonják.

2015.06.05. Forrás: Portal.nebih.gov.hu
Frissítve: 2022.08.06.
Fotó: Canva

Gran Torino sétálva nyerte a Millenniumi Díjat a Galoppon

Egészen elképesztő, kilenc hosszas sikert aratott a portugál tenyésztésű Gran Torino (Zdenko Smida) a patinás Millenniumi Díjban. Az ötéves Akaba (Stanislav Georgiev) szerezte meg a második helyet, a nagyot hajrázó Red Hot Calypso (Goran Mesetovic) előtt.

GranTorino és zsokéja, Zdenko Smida megérdemelten győzött

Összefoglaló a 2015. május 25-i versenynap futamairól

1. futam

Szinte egyszerre robbant ki a gépből mindenki, Candy látszott legelőrébb, de gyorsan átvette tőle a vezetést Ramses, akivel a másik favorit, Pesti Angyal tartotta a lépést. A kanyarra érve egyre inkább szétszakadt a társaság, Criptonit jött fel a harmadik helyre, mögötte Reménység, Azték és Niké látszott közel, némi meglepetésre Candy a mezőny végén helyezkedett. A befutóra fordulva a vezető kettős, Ramses és Pesti Angyal próbált elköszönni, és óriási csatát vívtak, ugyanakkor az idén először futó Criptonit végig tapadt rájuk, és az utolsó métereken remek finissel átszaladt a már nyerőnek látszó Pesti Angyalon. Ramses harmadik helyét nem veszélyeztette senki, Candy felszaladt negyediknek.

Befutási sorrend: Criptonit (7) – Pesti Angyal (9) – Ramses (5)

2. futam

Remekül sikerült az indítás az egész mezőnynek, a gyors Szememfénye vállalta magára a vezetést, mellette Dimenzió és Mafumo galoppozott, de jó pozícióban volt Spieler is. A mezőny végén Lilfast, és Máramaros helyezkedett. A befutóra érve Szememfénye egyedül maradt az élen, őt Spieler támadta meg, valamint megjelent hátulról Ouagadougou Dawn és a világ végéről érkező Lilfast is. Szememfénye sokáig védekezett, ám a végét nem bírta, átszaladtak rajta hárman is, közülük is Spieler volt a legerősebb és biztos győzelemmel kezdte az évet. Lilfast közeli második lett Ouagadougou Dawn előtt.

Befutási sorrend: Spieler (2) – Lilfast (3) – Ouagadougou Dawn (4)

3. futam

Baltic History (3) és Szulejmán (4) nem indul. Ludmilla és Tubu mellett AmeRéka kezdett tragikusan, tulajdonképpen már a startnál elveszítették esélyüket. Kővirág volt helyből gyors, valamint Tűzvész, de a frontban tartózkodott Inner Circle is. Agglegény a kanyar előtt kicsit visszaesett, de a befutóra fordulva már ő is a vezetők mögött galoppozott. Kővirág hozta a lovakat a finisre, sokáig úgy tűnt, Inner Circle támadhatja meg, de utóbbi elfáradt, jött viszont az esélyes Tűzvész és az utolsó százon könnyedén köszönt el a mezőnytől. Agglegény jól zárkózott és felszaladt másodiknak a sokáig vezető Kővirág elé.

Befutási sorrend: Tűzvész (9) – Agglegény (2) – Kővirág (10)

4. futam

Sahriar szokásához híven jól kezdett és vállalta a vezetést, mellette Áloműző galoppozott, mögöttük erősen fogva Luck Stone és Málnaszörp helyezkedett. A mezőny végén pár hosszal leszakadva Sonja színei látszódtak. Sahriar komoly tempót diktált, elsőként a vendég Liseta fáradt el, az utolsó kanyarhoz érve pedig Luck Stone is kezdett visszaesni. Sahriar továbbra is az élen volt, ám a két favorit, Lucy és Málnaszörp könnyen kézből jelentek meg mellette. Lucy a falon nagyon erős volt és tetszés szerint ért haza, bizonyítva ezzel komoly távbírását. Málnaszörp és Sahriar a leírt sorrendben érkeztek a dobogóra.

Befutási sorrend: Lucy (4) – Málnaszörp (3) – Sahriar (2)

5. futam

Berkenye és Diplomata kezdett a legjobban, ők diktálták az iramot, szorosan mögöttük Bóbita galoppozott. Közel látszott még Happyman, Mirabolán és Kolibri is, a mezőny végén Lady Kate és Schnell helyezkedett. A vezetőket egészen a célegyenesig nem támadta meg senki, ott megérkezett Mirabolán, Bóbita és szépen lassan Lady Kate is felért hozzájuk. A befutóban remek küzdelmet láthattunk, a falon Berkenye védekezett, ám Mirabolán középen felülkerekedett az ellenfeleken. Berkenye az utolsó métereken elfáradt és lecsúszott a dobogóról, Diplomata és Lady Kate csatázott a második helyért, melyet végül holtversenyben szereztek meg.

Befutási sorrend: Mirabolán (4) – Diplomata (1) / Lady Kate (3)

6. futam

Wooxy ment el vezetni, Leon a profi és Rézcsengő társaságában, Zanyetta kezdett gyengébben. A középmezőnyben Programozó, Napos és Golden Sun helyezkedett, Maxima a front mögött galoppozott. A kanyarban Wooxy csak sétált, ő hozta a lovakat a befutóra és könnyedén újított a hároméves, ellenfél nélkül ért haza. A helyezésekért óriási harcot vívtak, a falon Napos, középen Leon a profi, kívül pedig Zanyetta zárkózott nagy lendülettel. A három ló csatájából végül célfotóban Zanyetta jött ki a legjobban, ő lett a második, Napos és Leon a profi előtt.

Befutási sorrend: Wooxy (4) – Zanyetta (9) – Napos (6)

7. futam

A két hároméves, Ice Prinzess és Ma-Hill kezdtek gyorsan és remek iramot diktálva élre álltak. Miserend volt mögöttük a harmadik helyen, majd Rio Bono, Delinda és Császár zárkózott, a mezőny végén Billy Tiger találta magát. A kanyar végén a vezetők fáradni látszottak, Rio Bono érkezett meg és könnyedén vette át a vezetést. Ekkor már Császár és Delinda is fokozatosan jött feljebb, és kívülről megindult Billy Tiger is, azonban Rio Bono újítani tudott és biztosan győzött. Császár közeli második lett, a messziről érkező Billy Tiger pedig harmadik.

Befutási sorrend: Rio Bono (4) – Császár (2) – Billy Tiger (1)

8. futam

Pirkadatkor kelő (5) nem indul. Tallstep nem állt be a gépbe, így mindössze négyen vágtak neki az ezer méteres távnak. Speedtest kezdett jól és vezetett, mögötte libasorban haladt a mezőny, Kőrisfa, Nádszál és Star of Akhi sorrendben, utóbbi több hosszal le volt szakadva. Speedtest a távoszlopig az élen volt, ott azonban Kőrisfa fokozatosan közelített hozzá, valamint belül megérkezett Star of Akhi is, óriási meglepetésre Nádszál visszaesett. Az utolsó méterek döntöttek, méghozzá az osztrák Star of Akhi javára, aki a célig letakart mindenkit. Speedtest megőrizte második helyét Kőrisfával szemben.

Befutási sorrend: Star of Akhi (1) – Speedtest (4) – Kőrisfa (3)

9. futam

Golden Journey és Gran Torino vette a legjobb startot, utóbbi ment el vezetni, míg King Of Marmalade és Black Blade helyezkedett az utolsó helyeken. Az élboly mögött Akaba, Seperate Opinion, Silent Blessing, Röptűz és Red Hot Calypso galoppoztak. A túlsó oldal végén egyre közelebb ért a társaság a vezető Gran Torino-hoz, ekkor már Akaba volt a második helyen, mellette Silent Blesing jelent meg, de közel volt Seperate Opinion is, legkívül pedig Red Hot Calypso színei jelentek meg. A célegyenesre befordulva azonban Gran Torino kis biztatásra újított, és csak játszott a jó erőkből álló ellenfelekkel. A portugál mén kilenc hosszal szórta el a pálya legjobb lovait, Akaba megszerezte a második helyezést, a nagyot hajrázó Red Hot Calypso lett a harmadik.

Befutási sorrend: Gran Torino (10) – Akaba (1) – Red Hot Calypso (3)

10. futam

Bandavezér ment el vezetni, őt követte Miss Whistle és Kikerics, a középmezőnyben Eisfee galoppozott, de jól együtt haladt az egész mezőny, melynek a végén Like és Anthea galoppoztak. A célegyenesig jelentős változás nem történt, csak annyi, hogy Bandavezér pár hosszas előnyre tett szert, azonban belül Luzzer, kívül pedig Eisfee és Pomorosso támadtak. Bandavezér elképesztően szívósan védekezett, ám Luzzer lendületes hajrájára nem volt ellenszere. Eisfee lett a harmadik.

Befutási sorrend: Luzzer (1) – Bandavezér (3) – Eisfee (4)

A következő verseny május 31-én vasárnap leszn a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. május 31-én vasárnap 14 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.05.27. Forrás: Kincsem Park
F
otók: Major Zsolt

 

XX. Hintók Versenye – megyéink legjobbjai csatáztak

Ötvenhárom induló izgalmas futamait láthatta a közönség a jubileumi XX. Hintók Versenyén. Az április 25-i “C” kategóriás kettesfogatható viadal a 2015. évi Fejér Megyei Kettesfogathajtó Bajnokság 2. bajnoki fordulója is volt egyben, melyre a legerősebb amatőr mezőny érkezett.

Kovács Zoltán és Taligás Menyhért fogata

Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a tavalyi Fejér, Somogy, Komárom-Esztergom, Baranya és Pest megyei bajnok is elindult a megmérettetésen, ahogy a tavalyi B kategóriás döntő győztese is, aki nem mellesleg egyben a vándorserleg védőjeként érkezett.

A korábban Üllőn történtek miatt, az állategészségügy egy komolyabb vizsgálatnak vetette alá a nevezőket, ám ezt az első megmérettetést mindenki sikerrel vette. A verseny előtti technikai értekezleten Paudits Béla, a Fejér Megyei Lovassport Szövetség elnöke, Gosztola József a Sárbogárdi Lovas Egyesület elnöke és a verseny házigazdája köszöntötték a versenyzőket és egyben kihangsúlyozták hálájukat, amiért ilyen sokan elfogadták a meghívást.

Akadályhajtás

A 20 akadályból álló akadályhajtó pálya első ránézésre és bejárásra két nehezebb elemet tartalmazott csak, és a fogatosok kissé talán alábecsülték a pálya egyéb rejtett „csalafintaságait”. A 12-es akadályon elhelyezett kék labdák jelölték az 5 centiméterrel szűkített selybaközt, s erre komoly figyelmet is fordítottak a versenyzők. Azonban az olyan elemek, ahol hosszú vágta után a ló „felvételének” képességét kell megmutatni, vagy éppen a pálya harmadik harmadában elhelyezett nagy kör és összetett kombinációkat a pálya elejéhez hasonló higgadtsággal kellett volna teljesíteni, már sok hajtót próbára tettek.

Az első fordulóban még 9 hibátlan pályát láthatott a közönség, köztük sárbogárdi és további fejér megyeieket is. Bizakodhattak tehát a jó folytatásban a szurkolók, de az olyan versenyzők, akinek becsúszott egy-két verőhiba már-már reményüket vesztették egy jó helyezés elérésére. A folytatásban azonban fordult a kocka. Több, az első körben hibázó hajtó tudta nullázni a második körét, amíg olyan remek versenyzők, mint Tóth Roxána (Sárbogárdi LE), Kiss Sándor (Vecsés SE) vagy az első körben legjobb Csuti Péter (Vihar LE) nem tudták megőrizni hibátlanságukat. A második fordulóban Besze Károly (Jakabszállási LE), Semjén Attila (Mezőszilasi LSE) és Kiss Olga (Nagylóki LE) remekeltek, de végül a könnyített és egyben gyorsított pályán az összevetésnek mindössze négy résztvevője volt.

A bekerülés sorrendjében a tavalyi Somogy megyei bajnok Magyar Zoltán (Marcali VSzSE), a fiatal, remek kezű Vida Filus Szabolcs (Orgoványi LK), a tavalyi Pest megyei bajnok Zólyomi László (Vecsés SE) végül a szezont remek formában kezdő tavalyi Zala megyei bajnok Lebics István (Zalalövő és Környéke LE) indulhattak. Az izgalmas végjátékban kisebb meglepetésre, de összeszedett, harmadszor is hibátlan hajtással bravúrt bemutató Vida Filus Szabolcs gyűjthette be a legékesebb serleget és egy évre a 2007-ben alapított vándorkupát – nem kis elismerést begyűjtve a többi hajtótól és a műsorközlő Kurdics Mihálytól.

A kérdésre, hogy Hartmann Zsoltnak (Balatonlelle Kishegyi LK) sikerül-e harmadszor is elhódítani a vándorserleget megkaptuk a választ. Zsolt ugyan ismét nagy eséllyel indult ugyan, de végül a 12. helyen zárt, és a vadászhajtás elmaradása miatt Ő is serleggel vigasztalódhatott.

A legjobb 10 helyezett:

  • Vida Filus Szabolcs (Orgoványi LK)
  • Magyar Zoltán (Marcali VSzSE)
  • Zólyomi László (Vecsési SE LSZ)
  • Lebics István (Zalalövő és Körny. LE)
  • Csuti Péter (Vihar LE)
  • Besze Károly (Jakabszállási LE)
  • Tóth Roxána (Sárbogárdi LE)
  • Kiss Sándor (Vecsési SE LSZ)
  • Semjén Attila (Mezőszilasi LSE)
  • Kiss Olga (Nagylóki LE)

Vida Filus Szabolcs és győztes fogata

Akadályhajtás eredmények

Az összevetést követően bemutató jellegű négyfogat köröket láthatott a nagyérdemű. Kovács Zoltán (Vihar LE) és Taligás Menyhért (Sárbogárdi LE), Magyar Zoltán és Schmid Antal (Lovasakadémia SC), valamint Kiss Sándor fogtak össze egy-egy pálya erejéig.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen minden induló – az egyesületi tagok felajánlásában – egy-egy üveg egyedi címkével ellátott móri bort, illetve emlékérmet vehettek át. Különdíjban részesült Gasparovics László, aki a szlovákiai Feketenyékről, a Felvidékről érkezett a versenyre és végül a 18. helyet tudta megszerezni.

A Kettesfogathajtó Bajnokság

A Fejér Megyei Kettesfogathajtó Bajnokságot tekintve változás történt az élen. Csuti Péter ezzel az első helyével jól folytatta a Mezőszilason elkezdett szezont, és két forduló alatt megszerzett 37 pontjával vezeti a tabellát a 32 pontos ráckevei Bodnár Csaba (Sárbogárdi LE) és a 28 pontos tavalyi bajnok Semjén Attila (Mezőszilasi LSE) előtt.

A következő megmérettetés Seregélyesen lesz május 9-én majd még 8 fordulót követően a zárófordulónak Szabadhidvég ad otthont szeptember 12-én.

Gasparovics László a felvidékről érkezett a versenyre

A Sárbogárdi Lovas Egyesület ezúton is szeretné megköszönni a támogatók, segítők és természetesen a médiatámogatók hozzájárulását a rendezvény életre hívásában.

2015.05.04. Gosztola Gábor József
Fotók: Udvardi László
Kép: Canva
Frissítve: 2022.09.20.

Dall Armi nyerte a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt a Galoppon

Dall’ Armi Kerekes Károly zsokéval nagyon magabiztosan nyerte a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt, melyet a Kincsem Parkban rendeztek meg április 26-án. Maconnaise Németh Sándor nyergében a második helyen, míg Perfect Girl ifj. Kozma Istvánnal a harmadik helyen galoppozott a célba.

Dall’ Armi és lovasa, Kerekes Károly nyerte a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt

Összefoglaló a 2015. április 26-i galopp versenynap futamairól

1. futam:

A start pillanatában Momento ágaskodott és rosszul indult. Mafumo szenzációsan kezdett és már hamar nagy előnyre tett szert. Majd végig 10 hosszal vezetve győzött. Mögötte leszakadva 3-4 ló próbálta tartani a tempót, de csak a helyezésekért sikerült csatázni. A kanyarban még Donna Prima, Golden Sun, Programozó, New Gift látszódtak jönni. A célra már Golden Sun jött másodiknak és New Gift ért be harmadiknak.

Befutási sorrend: Mafumo (2) – Golden Sun (7) – New Gift (5)

2. futam:

Hamar megnyúlt a mezőny. Romel ment az élre és sokáig vezetett. A kanyarra érve az addig mögötte galoppozó Babérrózsa felment mellé majd sikerült megelőznie. A célegyenesre Miss Turpan érkezett meg nagy lendülettel és átvette a vezetést és biztosan nyert. A mezőny végéről folyamatosan zárkózott Budavár, majd óriási küzdelemben elszaladt a célban az addig biztos másodiknak tűnő Babérrózsa mellett.

Befutási sorrend: Miss Turpan (12) – Budavár (7) – Babérrózsa (11)

3. futam:

Szememfénye jött el legjobban a géptől, mögötte Candy, Happyman, Berkenye, Luck Stone, Olatist és Dresda volt a további sorrend. Tropical Maroon, Bukephalos és Olatist zárkóztak egyre feljebb. A befutóban Szememfénye elfáradt, Olatist és Happyman csatáztak a győzelemért, amit előbbi szerzett meg végül. Happyman mögött Bukephalos jött fel harmadiknak.

Befutási sorrend: Olatist (2) – Happyman (1) – Bukephalos (6)

4. futam:

Martinella vett nagyon gyenge startot, a többieknek jól sikerült az indítás. Áloműző vezetett, mögötte Sonrisa, Roman Flame és Ramses galoppoztak, a favorit Ourville’s War a középmezőnyben helyezkedett. A kanyarban a vezető ötös ellépett a többiektől. Áloműző vezetésével érkeztek a lovak a befutóra, őt Sonrisa és Ourville’s War támadták. Kettejük közül Sonrisa ért előbb célba, Áloműző megtartotta a harmadik helyet. Ourville’s War lovasa (Kerekes Károly) óvást emelt Sonrisa lovasa (Paizs Gábor) ellen keresztezés és akadályozás címén. A Versenyintézőség az óvásnak helyt adott, Ourville’s War mögé lett helyezve Sonrisa.

Befutási sorrend: Ourville’s War (9) – Sonrisa (12) – Áloműző (8)

5. futam:

Nem indult: Skirt Chaser (1). A startot Dabiango vette a legjobban, valamint Billy Tiger és Kőrisfa is remekül indult. Homoktövis gyengébben kezdett. A kanyarba érve Billy Tiger vezette a mezőnyt, Homoktövis pedig egyre jobban lábra kapott. A célegyenesben Homoktövis és Delinda tudott rátenni a tempóra, előbbi könnyen lehagyta a vezető lovakat. Második helyét sikerült megőrini Billy Tigernek, Delinda csak megszorítani tudta.

Befutási sorrend: Homoktövis (7) – Billy Tiger (3) – Delinda (5)

6. futam:

My Fairy, Luzzer, Sasheverő kezdtek jól. Misereng lassan kapott lábra. Célegyenesig My Fairy tartotta jól magát az élen, mögötte eleinte Luzzer és Sasheverő is jól jöttek, de a kanyartól megindította zsokéja Savannah-t és Jetset Jones-t is, akik hamar utolérték és meg is előzték a vezetőket. Az utolsó száz méteren kiélezett harc alakult ki a vezető kettős között, amiből végül Savannah került ki győztesen.

Befutási sorrend: Savannah (9) – Jetset Jones (1) – Milky Way (2)

7. futam – Gróf Erdődy Rudolf Emlékverseny

Szuvenír és Ma-Hill ugrottak ki legjobban a gépből, Dall’ Armi és Macconaise is gyengébben kezdtek. A kanyarig a mezőny élén Ma-Hill és Szuvenír fej-fej mellett galoppoztak, mögöttük Puck Fair jött, Dall’ Armit ekkor indította meg zsokéja, hamar be is érte a vezető lovakat, Open End viszont elkezdett lemaradni a mezőnytől. A befutóban már Dall’ Armi és Macconaise voltak az élen, és kezdtek eltávolodni a többiektől, majd előbbi könnyen fogva megnyerte a versenyt.

Befutási sorrend: Dall’ Armi (3) – Macconaise (5) – Perfect Girl (6)

8. futam:

Sahriar szinte végig vezető ló volt. Jól helyezkedett még Abu Dhabi, Crescencia, majd Lucy. Hátrább volt Álommanó és Winnie, utóbbi visszább is esett. Kanyarhoz érve Seherezádét már erősen kellett lovagolni. A célegyenesbe már csak két ló küzdelme volt, Sahriar és Lucy, akik közül utóbbi volt az erősebb. Messze-messze leszakadva Diadalünnep ért be harmadiknak.

Befutási sorrend: Lucy (2) – Sahriar (10) – Diadalünnep (7)

A következő galopp versenynap május 3-án vasárnap lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. május 3-án vasárnap 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.04.27. Forrás: Kincsem Park

 

Topáz Lady nyerte a Kanca Díjat az Ügetőn

A hároméves kancák nagydíjával, az 1900 méteres Kanca Díjjal indult az augusztus a Kincsem Parkban. A rangos futamban Topáz Lady és hajtója Varga Sándor izgalmas küzdelem után győzedelmeskedett. A további helyezéseket Tartozó és Juhász Balázs, valamint Tini-mia és Lakatos Csaba szerezték meg.

Topáz Lady a leggyorsabban ügető kanca

1. futam:

A start után Senorita rögtön galoppozott. Tündérrózsa kezdett a legjobban és biztosan állt élre. Másodiknak Surviver, majd Rock and Roll jött, negyedikként Trugon ügetett. A sorrend változatlan volt a célegyenesig, csak a lovak közötti távolságok fogytak el a végére mert a végén Rock and Roll megindult és felszaladt másodiknak. Tökéletes galoppozott az utolsó kanyar előtt.

Befutási sorrend: Tündérrózsa (1) – Rock and Roll (10) – Surviver (2)
Győztes idő: 20,8
Nem indult: Super Gull (6)

2. futam:

Már a startnál élre állt Poéta és végig vezetve nyerte a versenyt. A startnál Pannus-Com hibázgatott és kizárták. Másodiknak Mariska, míg mögötte Pákó Yankee volt. A második kanyarig szinte változatlan volt a helyzet, de a vezetőkhöz feljött Oro Noble. A túloldalon hibázott Oberon. Az utolsó kanyarban Poéta próbált távolodni, de Oro Noble üldözőbe vette. Mariska Poéta mögé szorult, ahonnan csak a cél előtt nem sokkal tudott kijönni és másodiknak ért célba Poéta és Oro Noble közt.

Befutási sorrend: Poéta (6) – Mariska (7) – Oro Noble (5)
Győztes idő: 22,2
Hajtóváltozás: Pákó Yankee (4) – Turbucz Sándor helyett Gosztonyi Judit hajtott

Poéta végig vezetve nyerte a második futamot

3. futam:

A startnál Örömtűz galoppozott. Napfény kezdett a legjobban és start-cél győzelmet ért el. Mögötte O’Pennina, No Fear, Ibi Lobell, Olajbáró, Nelli Gull és végül Reine Fille következett. A második kanyarra No Fear megindult és a túloldalon felment a vezető mellé. O’Pennina hibázott, majd Reine Fille és a célegyenesben Olajbáró is galoppoztak. Napfény utolérhetetlen volt, No Fear lett a második, harmadik pedig Nelli Gull maradt, Ibi Lobell előtt.

Befutási sorrend: Napfény (1) – No Fear (3) – Nelli Gull (10)
Győztes idő: 17,5
Nem indult: Primusz (8) és Olajfás (9)

Bottal üthették a nyomát az utolérhetetlen Napfénynek

4. futam:

Magiszter jött el a legjobban a starttól. Ripley és Silver Lady következtek libasorba. Szilvás az első kanyar után kívülről próbált feljebb zárkózni harmadiknak. A második kanyar nem hozott változást. A túloldalon Szilvás csúszott vissza, majd hibázott, a célegyenesben Red Stone is galoppozott. Magiszter küzdött Ripley-vel, de a sorrend maradt, harmadik Silver Lady lett.

Befutási sorrend: Magiszter (3) – Ripley (6) – Silver Lady (5)
Győztes idő: 18,1

Magisztert magasztalták a negyedik futamban

5. futam:

Masterpiece a start előtt ugrott. Lambert Sas az első kanyar elején hibázott és kizárták. Ollyan nincs ment el vezetni, Rinette Streamline volt mellette. Mögöttük Lali Király és Night Lady következtek, majd Lambert Sas és a felzárkózott Masterpiece. A túloldalon Rinette Streamline erősen támadta a belső Ollyan nincset, majd a célegyenesben sikerült megelőznie. Ollyan nincs elfáradt és Night Lady kívülről felszaladt másodiknak.

Befutási sorrend: Rinette Streamline (4) – Night Lady (3) – Ollyan nincs (5)
Győztes idő: 15,7
Nem indult: Principessa Ovi (7)

Rinette Streamline és Ollyan nincs nagyot csatázott, végül előbbi került ki győztesen

6. futam:

A hátsó két ló gyengén kezdett. Szökevény indult a legjobban. Tequila Hush és Shark WF következtek. Shark WF a második kanyarra érve felment a vezető Szökevény mellé. A túloldalon, a harmadik helyen lévő Tequila Hush mellől elindult Henrik Ibsen A.T. és nagy ívben kezdte előzni a lovakat. A célegyenesben Szökevény nagyon szívósan őrizte vezető helyét, de a célig alul maradt. Harmadik helyre a messziről érkező Sziklaszirt érkezett meg.

Befutási sorrend: Henrik Ibsen A.T. (8) – Szökevény (5) – Sziklaszírt (11)
Győztes idő: 21.1
Nem indult: Rihanna (1), Szivárvány (9)

Henrik Ibsen A.T. minden lovat megelőzött

7. futam – Kanca Díj

A start elég kaotikusra sikeredett. Sok ló hibázott, közöttük Tamara Boss és Tiara Boss is. Trappolj került kizárásra a kanyarhoz érve. Topáz Lady indult jól, majd Tücsök követte. Tartozó és Tini-mia is közel voltak. A következő kanyarban Tücsök folyamatosan támadta Topáz Lady-t. A célegyenesben Tücsök még elől volt, de aztán átszaladt rajta Topáz Lady, Tartozó és Tini-mia is.

Befutási sorrend: Topáz Lady (1) – Tartozó (4) – Tini-mia (6)
Győztes idő: 18,4

Topáz Lady és Varga Sándor a nyerő páros

8. futam:

Az első startkísérlet nem sikerült Rosamundi miatt. A másodiknál sem tudott gond nélkül eljönni, hibázott. Suttogó a kanyarnál ugrott. Kiskarcsi állt élre és őt Vilja Brick, Amazing Lobell és Sensation követte libasorban. A második körben Jegyzőnő indult meg, de az élen ekkor Vilja Brick gyorsította fel a tempót és élre állt. Második helyen volt küzdelem, de Kiskarcsi kitartott először Amazing Lobell, majd Sensation támadása ellen.

Befutási sorrend: Vilja Brick (8) – Kiskarcsi (6) – Sensation (3)
Hajtóváltozás: Sensation (3) Turbucz Sándor helyett Csató Gyula

9. futam:

Sunny ugrott a startnál és kizárták, de a feltartásával akadályozta Riviéra Dream-et, aki visszaesett távol a mezőnytől. Machetta és Oklahoma Font mentek élre, majd Number One és Repeta követték őket. A vége felé Kentucky Girl kezdett kibontakozni, de a többi ló is megindult. A vezető Machetta-ra senki nem volt veszélyes és könnyen nyert. Repeta és Sholty Geri érkeztek meg a végén.

Befutási sorrend: Machetta (2) – Repeta (9) – Sholty Geri (7)
Győztes idő: 20,1
Nem indult: Solt-Zombori Ghazal (11)
Hajtóváltozás: Sholty Geri (7) Turbucz Sándor helyett Csató Gyula hajtott

A következő ügető futamokat aug. 7-én pénteken láthatod a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. augusztus 7-én pénteken 18:00 órai kezdettel, Lóverseny az éjszakában
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.08.04.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Ne hagyd, hogy lovadat elöntse a méreg

Kemikáliákkal szennyezett világunkban nagyon nehéz megelőzni a mérgek fogyasztását, így a legfőbb cél inkább a már bevitt mérgek eltávolítása, hatástalanítása. Ugyanez a helyzet a lovaknál is. Azonban felmerülhet a kérdés, hogy lovak esetében milyen mérgekkel kell számolni.

Nos, a lista ahogyan az embereknél, úgy a lovaknál sem rövid, bár kétségtelen, hogy mi, emberek sokkal rosszabbul állunk. A talaj, a víz, a levegő és a növények már bizonyos fokig szennyezettek. Kevesen tudják például, hogy lovuk szénája milyen kaszálóról származik: van-e a közelben permetezett, műtrágyázott szántóföld, melyről a szél vagy a csapadék átvitte a vegyi anyagokat.

A kémiai anyagok, legyenek akár gyógyszerek, féreghajtók, kullancsriasztók vagy mezőgazdaságban használt szerek, mind mérgek a szervezet számára. Mielőtt bárkit lelomboznék, (ami egyáltalán nem volt szándékom) gyorsan hozzáteszem, hogy ezek a vegyi anyagok talán még mindig kevésbé károsak lovad szervezetére nézve, mint a stressz.

A lótartásban az egyik legnagyobb problémát és veszélyt a penészgombák jelentik. Mindenütt jelen vannak: a takarmányban, az alomban és az épület falain. Rettentő károsak. A vizelettel ürülő ammóniával együtt tönkreteszik a tüdőt és a patákat; a takarmánnyal feletetve (pl. penészes széna) a gyomrot és a beleket támadják, valamint lerakódnak és felhalmozódnak a belső szervekben, főként a májban és a vesében.

A Csákvári Gidrán Ménes egy tagja. Fotó: Haga Zsuzsanna

Az erős, egészséges ló képes egy ideig tolerálni mérgező hatásukat, de a legyengült egyedek hamar pataproblémákkal, kólikával vagy kehességgel reagálnak.

A legnagyobb problémát a télen szint légmentesen zárt istállók jelentik. A lovak igen jól bírják a hideget, de a penészes és ammóniás levegőt nem. Az istállóba zárt lovak között nagyon gyakoriak a légzőszervi megbetegesédek, a kehesség, míg a ridegen, akár mínusz 25 fokban tartott társaik légzőszervei és patái egészségesek. Fontos tehát az istálló szellőztetése még a legnagyobb hidegben is!

Mivel aktuális kérdésről van szó, kénytelen vagyok szót ejteni a penészes széna feljavításáról. Köztudott, hogy a penészmentes széna alapkövetelmény lenne, ám az időnként a magas szénaárak mellett nem minden ló olyan szerencsés, hogy tiszta takarmányt ehet. A zeolitos ásványok képesek a gombatoxinok (mérgek) megkötésére, mind a takarmányban, mind az alomban.

A penészgombák gombamérgeket, ún. mikotoxinokat is termelnek, amelyek az állatok számára egészségkárosító hatásúak. Leginkább hasmenést, kólikát, máj- vagy vesepanaszokat, idegrendszeri elváltozásokat okozhatnak. Gyenge kondíciójú lovakra veszélyesebbek.

A takarmányok mikotoxin tartalmának felszívódása az állatok bélcsatornájából kötőanyagokkal, vagyis adszorbensekkel csökkenthető. Ezek nagy aktív felülettel rendelkeznek, amivel magukhoz kötik a mérgeket, de ugyanígy egyes vitaminokat és ásványi anyagokat is. Mikotoxin-adszorbens például a lovasboltokban is forgalmazott szervetlen zeolit, vagy a szerves élesztősejtfal kivonatok, egyes huminsav származékok. A zeolit részben csökkenti a takarmányból felszívódó gombatoxin-mennyiséget, de nagyobb mennyiségű használatát az egyéb, hasznos anyagok megkötése miatt jobb nem túlzásba vinni, azaz etetése inkább kúraszerűen, vagy penészveszély esetén „tűzoltásra” javasolt. Kis mennyiségű etetése hosszabb távon sem okoz problémát, számos jótékony mellékhatása van. Érdekesség, hogy a zeloit por nagy felületű égési sebek ellátásában is gyógyító hatású.

A gyógynövények a belekben képződött mérgező gázok eltávolításával és gyulladáscsökkentéssel képesek korrigálni az ártalmas hatást. 2014-ben egy kaposvári lótakarmányozási kísérlet bebizonyította, hogy a NOSPAS recept nem csak javítja a takarmány emészthetőségét, de bizonyos fokig kompenzálja a penészes takarmány emésztéssel kapcsolatos negatív hatásait is.

Egy csikó, a hortobágyi Przewalski ménesből. Fotó: Haga Zsuzsanna

NOSPAS gyógynövénykeverék emésztésre gyakorolt hatását egy etetési kísérletben vizsgálta Such Nikolett (állattenyésztő mérnök hallgató), a Pannon Egyetem Georgikon Kar, Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszéken, Dr. Bartos Ádám egyetemi adjunktus konzulens irányítása mellett. A kísérlet során arra az érdekes megállapításra jutottunk, hogy a FitoCavallo NOSPAS gyógynövényei nemcsak az emészthetőséget javították (széna és trágya szárazanyag tartalmának összehasonlítása kontroll csoporttal), de képesek voltak ellensúlyozni a kísérlet során véletlenül fellépő romlást a takarmány minőségében. A gyakorlatban ez már többször bebizonyosodott: a kismértékben penészes széna káros hatását jelentősen képesek lecsökkenteni a gyógynövények, valószínűleg a magas illóolaj-tartalmúak, hiszen mikrobaölő, fertőtlenítő, antioxidáns és görcsoldó hatásuk is van.

A mérgek felhalmozódása lassú folyamat, és többnyire idő kell, míg szembetűnő tüneteket produkál. Az alábbi apró jelek utalnak a méregtelenítés hiányára:

  • fáradékonyabbnak tűnik a ló, mint korábban (látszólag ok nélkül), ilyenkor segít a FitoCavallo TOXIL gyógyhatású termék
  • a fáradékonyság fejfájással jár (mogorva, morcos, támadó, kedvtelen, engedetlen a ló) – érdemes kipróbálnod a FitoCavallo VALEST  gyógyhatású terméket ((doppingmentes: NOST-D)
  • túlsúly, elhízás, inzulinrezisztencia, metabolikus szindróma: FitoCavallo DONNA gyógyhatású termék
  • időnként visszatérő patairha-gyulladása van – segít a FitoCavallo HOT-REHA gyógyhatású termék
  • akut patairha-gyulladás kiegészítő kezelésére: FitoCavallo ASPRINT gyulladáscsökkentő és FitoCavallo HOT-START intenzív méregtelenítő gyógyhatású termékek kombinációja
  • gyakori izomláz, kötött izomzat: FitoCavallo RELAMUS gyógyhatású termék (doppingmentes: RELAMUS-D)
  • nyírrothadás megelőzésére és kezelésére: FitoCavallo STIF gyógyhatású termék
  • bőrbetegségek – FitoCavallo EKCE (sömör, nedvedző sebek), FitoCavallo EKCEWIN (száraz bőr, viszketés, kivakart faroktő, bőrgomba foltokban szőrkopás) és FitoCavallo SOME (nyári ekcéma, rovarnyál allergia) gyógyhatású termék
  • elhúzódó szőrváltás (esetleg fogyással kisérve) – ginzenges FitoCavallo NOSPAS PLUS-D gyógyhatású termék (doppingmentes)
  • ritkuló sörény, farok, ízületi panaszok – FitoCavallo BILA (ízületi kopás gyulladás nélkül) és HOLA (ízületi gyulladás) gyógyhatású termék
  • bélgyulladás, változó állagú trágya (gyakori bélnedv vagy hasmenés) – FitoCavallo PREVUL és DARSTAP gyógyhatású termékek kombinációja (doppingmentes: PREVUL-D), télen PREVUL + NOSPAS COLD termékek
  • a megszokottnál bűzösebb, sötétebb vizelet – FitoCavallo KIDNI gyógyhatású termék
  • igen erőteljes szagú izzadás – májvédő+ bélflórát támogató FitoCavallo HESPAS és salaktalanító TOXIL gyógyhatású termékek kombinációja
  • gyakran visszatérő fertőzések (immungyengeség) – FitoCavallo IMMUN gyógyhatású termék
  • kezdődő istállópor- és pollenallergia – FitoCavallo ALLERG (májvédővel kiegészítve: ALLERG PLUS) gyógyhatású termék
  • előrehaladott, asztmás istállópor- és pollenallergia – FitoCavallo CORST gyógyhatású termék
  • nyirokérgyulladás, hasi és vaszora tájéki ödémaFitoCavallo LIMRE-D gyógyhatású termék
  • csontkinövések, pókok, elcsontosodás az ízületekben – FitoCavallo CALTO (doppingmentes: CALTO-D) gyógyhatású termék
  • ízületi gyulladás porckopással – FitoCavallo HOLA és a doppingmentes KONDOR-D gyógyhatású termékek kombinációja
  • férgesség – FitoCavallo DEVOR gyógyhatású termék
  • rendszeres féreghajtás és szteroidkezelés után 2 hónapos májregenerálás szükséges, megelőzésre elég évente 2×1 hónap májvédő kúra – FitoCavallo HEPA gyógyhatású termék

Ha már nagyon sok a szervezetben a méreganyag, akkor az általában a bőrben, az ízületekben és a patákban rakódik le. Ezt a folyamatot a mozgáshiány felerősíti. Ezek kialakulása megelőzhető májvédő, veseműködést serkentő és vérkeringést fokozó gyógynövényekkel, valamint rendszeres mozgással, karámoztatással. Ha hosszabb időn át nincs méregtelenítve a szervezet, akkor bizonyos szervekben kóros szövetelváltozások, akár rosszindulatú daganatok is keletkezhetnek.

Ópusztaszeri Akhal Ménes. Fotó: Haga Zsuzsanna

Minden krónikus betegség célzott kezelését illene egy méregtelenítő kúrának megelőznie. Ellenkező esetben a gyógyszerek felszívódása is kérdéses, de leginkább a szervezet öngyógyító mechanizmusa működik kis hatásfokkal, mert erejét a mérgek elleni küzdelem veszi el.

A méregtelenítés során elsősorban az a cél, hogy a szervezet öngyógyító képességét erősítsd. A máj, a vese, a belek, a bőr, az immunrendszer és a tüdő mind képesek méregteleníteni „gazdájukat”.

Ha működésük meggyengül, és funkciójukat nem tudják hatékonyan ellátni, akkor külső segítségre szorulnak. Erre alkalmasak a gyógynövények, akár zeolitokkal, akár alternatív módszerekkel, mint masszázzsal vagy akupunktúrával kiegészítve.

Gyógynövények közül a májregeneráló, májsejt-védő, vizelethajtó, bélműködést serkentő, izzasztó, vérkeringést javító, immunerősítő és mérgeket megkötő herbákkal kezeld a méreg-felhalmozódást.

A Fitocavallo gyógynövény-receptek zöme egyben méregtelenítő hatású is. A bőrbetegségekre, patairha-gyulladásra, allergiára, idegrendszeri zavarokra készült receptek célja, hogy a szervezet önmagától álljon helyre, és ezt a herbák segítségével többnyire sikerül is elérni.

2025.01.08. Marton Zsófia, Fitocavallo.hu
Fotók: Haga Zsuzsanna, Pinterest.com

Rinette Streamline lett a Sennyey Géza Emlékverseny győztese az Ügetőn

Rinette Streamline (Lakatos Csaba) győzelemmel kezdte Kincsem Parki szereplését a Sennyey Géza Emlékversenyben. A nyolc éves import kanca remek időt ügetve, az utolsó métereken terítette le a mezőnyt. Night Lady (Hajnal Tibor) és Ollyan nincs (Fazekas Andrea am.) lettek a helyezettek.

Összefoglaló a 2015. február 21-i versenynap futamairól

1. futam:

Nem indult: Tequila Hush (10)
Elég zavarosra sikerült a nap első futama, sok ló hibázott. Saron, Sóvirág, Sholty Geri és Tájfun négyese dominált a versenyben, hozzájuk Sunny tudott még csatlakozni. A befutóra fordulva Saron és Sóvirág kettőse vezetett, Sunny lendült támadásba, azonban a befutó elején elugrotta magát, ugyanezt tette Sóvirág is. Sholty Geri nyerte a futamot, mögötte Saron és Swarosvki értek célba.

Befutási sorrend: Sholty Geri (3) – Saron (4) – Swarovski (12)
Győztes idő: 21,1

2. futam:

Másodszorra sikerült az indítás, Ronin hibázott a startnál, ezután pedig kiszakadva versenyzett. Utrillo d’Amour és Salto Du Bouffey kettőse vezetett, Onze De Mayo szaladt fel rájuk, a túlsó oldalon azonban utóbbi hibázott és kiszállt a versenyből. Kettesfogatokká rendeződött a teljes mezőny, a sor végén Carpe Diem ügetett. Primusz indított elsőként támadást, Utrillo d’Amour is gyorsított, de Salto Du Bouffey továbbra is jól tartotta magát és Jákfa is nagyon jól jött. A befutóban Primusz volt a legerősebb, mögötte végzett a favorit Utrillo d’Amour, majd Jákfa érkezett.

Befutási sorrend: Primusz (9) – Utrillo d’Amour (6) – Jákfa (8)
Győztes idő: 23,5

3. futam:

Ophelia vette a legjobb startot, mögötte Prometheus és Nubia kettesfogata ügetett, majd Racing Athlete és Jódlis, Magiszter és Pozsony volt a további sorrend. Pozsony az utolsó 700 méteren indított támadást és nagy lendülettel érkezett, de Ophelia-t már nem tudta megverni. A harmadik helyért Jódlis és Magiszter csatáztak, utóbbi azonban elugrotta magát.

Befutási sorrend: Ophelia (2) – Pozsony (5) – Jódlis (6)
Győztes idő: 19,6

4. futam:

Nem indult: Szimfónia (4)
A két favorit, Nixon és Philadelphia kezdtek a legjobban, mögöttük Nemzetesúr, N.Lady és Mambo Girl volt a sorrend. Az első egyenesben N.Lady gyorsított és élre állt. Mellé Philadelphia ment fel a túlsó oldalon és Mambo Girl is egyre feljebb zárkózott. A befutóban ugyan elindult Nixon, de már nem érte utol Philadelphia-t, Mambo Girl lett a harmadik.

Befutási sorrend: Philadelphia (5) – Nixon (2) – Mambo Girl (3)
Győztes idő: 18,2

5. futam:

Hajtóváltozás: Celebrity Classic (4) kocsijában Kolozsi József helyett Németh Viktória
Start után Rozy la bush hibázott és kiesett a versenyből. Oli Sun kihasználta kedvező startszámát és élre állt, mögötte No Bi, Celebrity Classic és Nótás Fanti volt a sorrend, két ló volt leszakadva a többiektől, Rozália és Sámuel. Az utolsó kanyarban No Bi felment a vezető Oli Sun mellé és Celebrity Classic is támadásba lendült. Favorit győzelem született, Celebrity Classic megnyerte a futamot, Oli Sun megőrizte a második helyet, No Bi lett a harmadik A futam után a Versenyintézőség vizsgálatot rendelt el és feltűnően szabálytalan ostorhasználattal szerzett jogtalan előnyszerzés miatt az 1-es számú Oli Sun-t a 3-as számú No Bi mögé helyezte hátra, így a befutási sorrend módosult.

Befutási sorrend: Celebrity Classic (4) – No Bi (3) – Oli Suni (1)
Győztes idő: 20,8

6. futam:

Masterpiece és Nobody kettőse vette a legjobb startot, mögöttük Ollyan nincs, Off Road, Petit Four Spin és Rose’s La Nena volt a sorrend, a mezőny végén Night Lady, Rinette Streamline és Radium Boy helyezkedtek. Az utolsó  600 méteren elindult Night Lady és szépen zárkózott Rinette Streamline is. A befutóra három ló szinte fej-fejt érkezett, Masterpiece, Ollyan nincs és Night Lady. Kívülről azonban megjelent Rinette Streamline és mindenkit leterített. Night Lady és Ollyan nincs lettek a helyezettek.

Befutási sorrend: Rinette Streamline (7) – Night Lady (6) – Ollyan nincs (5)
Győztes idő: 15,8

7. futam:

Nem indult: Sebes (5)
Blitz Va Bene, Spulni, Pazar Hölgy, Donata DZ, Riviéra Dream, Dobra Kobra DZ volt a sorrend az első egyenesbe érve, a sort Repeta és Sholty Csabi zárták. Let It Be TN a start után, Spar Lady pedig az első kanyarban hibázott. Riviéra Dream-nek volt egy nagyon jó momentuma az utolsó kanyarra érve, a harmadik helyen ügetett Blitz Va Bene és Donata DZ mögött. A befutóban Donata DZ átszaladt Blitz Va Bene-n, a harmadik helyre Pazar Hölgy és Riviéra Dream között volt célfotó.

Befutási sorrend: Donata DZ (11) – Blitz Va Bene (4) – Pazar Hölgy (3)
Győztes idő: 21,9

8. futam:

Rabatt a start előtt hibázgatott, Őszi Fény pedig szokása szerint gyengébb startot vett. Az élen Rubino TIM és Pentatlon kettőse ügetett, az első egyenesre érve azonban libasorba rendeződött a mezőny. Rabatt unta meg elsőként a lassú tempót, mögötte Őszi Fény is megkezdte a zárkózást. A túlsó oldal végén a vezető négyes meglépni látszott. Rubino TIM biztos győzelmet aratott, Montgomery lett a második, Rabatt pedig a harmadik. A Versenyintézőség azonban az 1-es számú Montogomery-t pályaelhagyás miatt diszkvalifikálta a futam után, így a befutási sorrend módosult.

Befutási sorrend: Rubino TIM (4) – Rabatt (6) – Pentatlon (5)
Győztes idő: 23,4

9. futam:

Nem indult: (5) Rimella
Rolex kezdett hibával és az első kanyarban Ruby Reeves is kiesett a versenyből. Polémia állt élre, mögé Opál Lány zárkózott fel a második helyre, majd Pletykás, Lardon és Onesis Goal volt a további sorrend. A vezető kettes nagyon meglépett a többiektől. A befutóban már úgy tűnt, hogy Polémia megőrzi az első helyet, azonban az utolsó 50 méteren Opál Lány átszaladt rajta, a harmadik helyről célfotó döntött Knock és Pinokkió között.

Befutási sorrend: Opál Lány (12) – Polémia (1) – Knock (11)
Győztes idő: 20,3


A következő versenynap február 28-án szombaton lesz az Ügetőn:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. február 28-án szombaton 14:00 órai kezdettel

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.02.24. Forrás: Kincsem Park

Őrizd meg lovad nyugalmát télen is

Az évnek ebben az időszakában a bezártság, kevesebb mozgási és mozgatási lehetőség a lovadat is megviselheti, hangulatát befolyásolhatja. Az Equimins termékeinek köszönhetően azonban gyorsan túllendülhettek lovaddal ezen a lehangoló időszakon.

Fajtársaikkal való összezártság vagy a bezártság agresszívebb viselkedést is eredményezhet. Ilyenkor különösen fontos, hogy a megfelelő képzési módszerekkel és hozzáállásoddal továbbra is együttműködően tudj lovaddal dolgozni, a benne esetlegesen felgyülemlett túlzott energiákat balesetmentesen levezetni. Hasznos lehet ehhez olyan táplálékkiegészítőket alkalmazni, amelyek segítenek lovadat kezelhetőbbé tenni.

A legkedveltebb Equimins nyugtató hatású termékek gyógynövényi és magnézium tartalmúak. A készítmények hatása kb. 7-10 nap után kezd érezhetővé válni, hiszen a hatóanyagaik ugyan gyorsan felszívódnak és a véráramba kerülnek, de ott is bizonyos koncentrációt el kell érniük a nyugtató hatás eléréséhez. Fontos tehát, hogy ha lehet, ezeknek a készítményeknek a bevezetését a feladatokkal összhangban időzítsd.

Hasznos lehet még a nyugtató jellegű készítmények alkalmazása akkor is, amikor egy csikó illetve ló kiképzését kezded meg, hiszen a rengeteg új hatás, körülmény és elvárás a ló számára is megterhelő feladat. Ennek a kiképzési időszaknak az elindulását, gördülékennyé tételét segítheted egy jól megválasztott készítménnyel. Lovad éberen, mégis lazábban fogja venni az akadályokat és egy pozitív indulással a kiképzés is könnyebb, hiszen jó nyomot hagy a lóban és lovasban is, ezzel megalapozza a további munka hatékonyságát is.

A magnézium fontos ásványi anyag a lovak izomzata és idegrendszere szempontjából. A lovak szervezetében a magnézium legnagyobb része (60%) a csontokban található, kisebb, de jelentős, kb. 30%-a az izomszövetben és a fennmaradó kb. 10% a vérben és májban, illetve egyéb területeken.

Minden állat számára fontos a megfelelő kalcium és magnézium egyensúly. Az ideális kalcium – magnézium arány 2:1, de az 1:1 arány még elfogadható, a lényeg, hogy a magnézium mennyisége ne haladja meg a kalciumét.

Amikor egy ló feszült, ideges, izgatott, akkor magnéziumot éget a szervezete. Ezzel a kalcium túlsúlyba kerül az izmokban és idegsejtekben és felgyorsítja az adrenalin hormonszint növekedését.  Ez ideges viselkedést, agressziót, illetve izomfeszülést eredményez.

A versenyző, a boksznyugalom vagy betegség után munkába fogott, először munkába vett csikóknak, vemhes és szoptató kancáknak is ajánlott a kiegészítés.

A magnézium gátolja a kalcium beáramlását a sejtekbe, a szívizom- és az erek izomsejtjeibe, ezért a simaizom elernyed, az erek tágulnak, görcsös összehúzódásuk és ellenállásuk csökken, a szívizom energiafelhasználása és oxigén igénye csökken. Bizonyos hormonok (adrenalin, dopamin) stresszhelyzetben történő felszabadulása a magnézium fokozott kiáramlását idézi elő a sejtekből, illetve ezzel egy időben fokozott kalcium beáramlást. Ezért nő a vesék magnézium kiválasztása, és ezzel párhuzamosan a szervezet magnéziumot is veszít.

A magnézium csökkenti a vér inzulin szintjét is, lassítva a cukor felszívódását az emésztőrendszerben. Ha a vér inzulin szintje magas, akkor az zsír raktározással jár, amely növeli az inzulin kiválasztást. Ezért az inzulin rezisztencia esetén a magnézium pótlás elengedhetetlen.A magnézium pótlása a szervezet folyamatos túlterheltsége esetén védő hatású lehet. Ennek leggyakoribb formája a magnézium-szulfát (epsom só) és a magnézium-oxid.

Hatásos az izmok ellazítására és gyulladáscsökkentésére is. A vér magnézium szintjét is megemeli, és megelőzi a túlzott vízvisszatartás miatti ödémákat. A magnézium-szulfát tágítja az ereket, elősegíti az izmok jobb vérellátását, segít a
gyulladássökkentésben és gyorsítja a regenerálódást.

Serenity (“Higgadtság”) nyugtató kiegészítőA Serenity (Higgadtság) olyan egyedi kiegészítő, amely segít a nyugalom és higgadtság megőrzésében. Összetétele nagyon bonyolult, különféle magnézium források, mint például a Magnézium fumarát és fehérjéhez kötött magnézium, fontos aminosavak és B-vitaminok segítenek az izgalmak legyőzésében.

Az Equimins termék választékában az Epsom só mellett ’Serenity’ (‘higgadtság’) márkanév alatt magas magnézium tartalmú port és oldatot is találsz, amelyek hatékony nyugtató hatásúak. Új Equimins termék a Nightmare, amely nyugtató hatású gyógynövényi oldat temperamentumos lovaknak. Ez a készítmény a fogatlovak és csődörök számára is ajánlott, segít legyőzni a hangulatingadozást, a nehezen kezelhetőséget, oldani a feszült viselkedést. Ezek a termékek nem tartalmaznak a FEI szabályai szerint tiltott anyagot, tehát nemzetközi versenyben részt vevő lovak is biztonsággal használhatják.

Nyugtató hatású gyógynövényi oldat a lovak kiegyensúlyozott viselkedésének fenntartására. Segít legyőzni a hangulatingadozást, a nehezen kezelhetőséget, oldani a feszült viselkedést.
Tartalma: Barátcserje bogyó, gyermekláncfű, málna, kamilla, vízmelléki csukóka, golgotavirág, L-Triptofan, magnézium, antioxidánsok.

Ha segítségre van szükséged lovad táplálásával kapcsolatosan, fordulj hozzánk bizalommal táplálkozási tanácsokért. Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalálsz, amely segít lovad egészségének és csúcs kondíciójának elérésében, illetve megőrzésében.

Termékeinkről részletes leírást a honlapunkon találsz:
www.equimins.hu vagy www.lovitamin.hu

Equimins Hungary
AB-ORIGINAL KFT
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
Termékfelelős:
Möhöly Christa
+36 30/979 6578
+36 30/226 9956

2015.02.10.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins
Fotók: Pinterest.com, Straightnesstraining.com, Equimins.hu

Hiba bejelentés