Kezdőlap Blog Oldal 379

Vörös Eszter Anna szürreális lovas rajzaiból kiállítás nyílt

Március 16-án a gödöllői Városi Könyvtárban megnyílt Vörös Eszter Anna „ A jelen bánatában tisztul a jövő” című egyéni kiállítása, amelynek fő motívuma mi más lenne, mint a ló. De hogyan is kezdődött a tehetséges művésznő karrierje és miért pont a lovakat veti papírra?

  • Kiállítás időpontja: 2015.március 16 – 2015. március 31.
  • Kiállítás helyszíne: Gödöllői Városi Könyvtár folyóirat olvasó terme
  • A kiállítás megtekintése: díjtalan

A fiatal, gödöllői művésznő alkotásainak számos csodálója akad itthon és külföldön is – nem meglepő – hiszen sajátos, eddig nem látott stílusban rajzol. Képei misztikusak, különlegességük, hogy több üzenetet hordoznak, mindenki megtalálja bennük a sajátját.

A kiállítást Veres Kata, Eszter művésztársa és egyben barátnője nyitotta meg:

“Eszter minden képe álomszerű: a szürrealizmus és a legmélyebb valóság határán mozognak. Ha nem csak a felszínt kapargatjuk, hanem betekintünk műveinek valójába, be az élénk színek és a kecses formák mögé, akkor láthatjuk meg képeinek igaz üzenetét. Olyan alapvető érzések mellett, mint a szeretet, a düh, a bánat, a magány, élesen megfogalmazott világképet láthatunk, tele szabadságvággyal, modern társadalomkritikával, a környezet és bolygónk tiszteletére való felhívással. Minden rajza azt kiáltja, hogy „Légy ember! Élj! Szeress! Küzdj!” – mindezt pedig őszintén, sallang nélkül teszik.”

A megnyitó fényét emelte továbbá a zenei aláfestés, amelyet Pusztai Gábor (gitár) és Szajkovics Ádám (zongora) szolgáltattak. A Racingportal.hu pedig a művésznőnek szegezett néhány kérdést.

RacingPortal: Kedves Eszter! Először is szeretnénk gratulálni a munkásságodhoz és magához a tárlathoz is! Nagyon egyedi stílusban alkotsz, tanultál rajzolni vagy autodidakta módon alkotsz?

Vörös Eszter Anna: Köszönöm szépen! Nem, sosem tanultam rajzolni, eltekintve az általános iskolás illetve gimnáziumi rajzóráktól. Nem a realisztikus jellegéről híres a stílusom, inkább letisztult, egyszerűbb formáiról, árny-alakjairól, melyeket az elmémből vetek a papírra, tehát nem is törekszem arra, hogy realisztikusak legyenek. Ez főleg az arányokban, az alakok groteszk nyújtottságában látszik. Általában felfelé törekvést, elszakadást, szabadságvágyat közvetítenek a nyújtott, égbe törő alakok.

Racing Portal: A képeid többségének központi szereplője a ló. Miért választottad ezt a karaktert? Van kapcsolatod lovakkal? Lovagolsz?

Vörös Eszter Anna: Nem, nem lovagolok, noha mindenki ezt hiszi. Viszont körülbelül 2-2,5 éve sok időt töltök lovak között: 2012 nyarán látogattam ki először az őrbottyáni Bottyán Equus Hungária Lóotthonba édesanyámmal, aki akkor már évek óta lelkes önkéntesként segítette az alapítvány munkáját. Talán ez az élmény vezetett oda, hogy 2014 januárjában egy lovas álomkép jelenjen meg, fekete sziluettekkel fehér háttér előtt. Maga a kép meglehetősen szürreális volt, egy háztetőn kapaszkodó kisgyermek röptetett két lovat, mintha azok léggömbök volnának. Így tehát azt mondanám, nem én választottam a lókaraktert, hanem a lókarakter talált meg engem valamilyen úton-módon.

Racing Portal: Mesélnél nekünk egy kicsit (ha fogalmazhatok így) a múzsádról, Bakáról? 

Vörös Eszter Anna: Igen, Ő valóban az egyik múzsám. Nagyon nagy hatással van az életemre, életünkre; s bár minden állatot, minden lovat kedvelek, Ő mégis más számomra, mint a többi ló. Különleges. 2013 júniusában ismertük meg a Lóotthon egy friss mentvényeként. Egykor sikeres fogathajtó lóként szerepelt versenyeken, ám tulajdonosa túladott rajta, s az alapítványnak borzalmas körülmények közül kellett megmentenie: csontsovány volt, s társaival együtt évekig egy koszos istállóba zárva tengette életét. A testi sebek gyorsabban begyógyultak, mint a lelkiek: bár Baka szépen rehabilitálódott, tekintete mélabús és távolba révedő maradt, mintha egy másik világban járna. Van benne egyfajta misztikum, titokzatosság, amitől szeretnéd a szemeibe nézve megfejteni a múltját, a titkait. Nyugodt természetű ló, és ez a nyugodtsága átragad ránk is, ha eltöltünk vele egy kis időt. Ő egyébként egy körülbelül 13 éves nóniusz herélt, egy fekete árnyék-ló, érdekes módon hasonlít azokra a lovakra, melyek álmomban jelentek meg, első rajzomat megihletve.

Racing Portal: Mik a terveid a jövőre vonatkozóan? Nem gondolkodtál még azon, hogy felülj egy lóra vagy megtanulj lovagolni?

Vörös Eszter Anna: Érdekes, mert mindenki azt kérdezi: sose fog el a vágy, hogy felülj rá? Én pedig azt felelem: nem. Valamiért sokkal jobban vonz annak a gondolata, hogy sétálok vele egyet a naplementében, vagy bebarangoljuk együtt a mezőket. Biztos vagyok benne, hogy a lovaglásnak is megvan a maga szépsége, ilyen téren főleg a természetes lókiképzés érdekel. De egyelőre csupán szeretgetem őket, innen, a földről – és persze ábrázolom őket, és az általuk kiváltott érzéseket, a papíron.

A kiállítás ingyenesen látogatható 2015. március 31-ig, a gödöllői Városi Könyvtár folyóirat olvasó termében.

A további művek megtekinthetőek Eszter facebook oldalán: facebook.com/eszterannaswonderland

Megközelíthetőség:

2015.03.20. Kerekes Géta, Racing Portal.hu
Frissítve: 2022.08.05.

Mesterfogás – Lovas kurzusok a Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapokon

Neves szakemberektől tanulhatnak a lovasok

Tavaly először szerveztek a Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle keretein belül kurzusokat azon lovasok részére, akik az ország elismert lovas szakembereitől kívántak tanulni.

A képen Szalontai Zoltán, “Sheriff”, a kurzusok egyik trénere

Hamza Viktória, Pénzes Gábor, dr. Gőblyös István, valamint Szalontai Zoltán is elfogadták a felkérést, az idei évben tőlük kaphatnak tanácsokat a fejlődni vágyó lovasok.

A szemináriumok alatt a mesterek egy előre megszabott tematika mentén haladnak, minden tréner más és más programterv szerint tartja kurzusait, melyek során a résztvevő lovasok rengeteg egyénre, lóra szabott tanáccsal gazdagodhatnak.

A kurzusokra való jelentkezés feltételei hamarosan elérhetőek lesznek a www.nyeregszemle.hu honlapon.


Oktatók

Hamza Viktória

Hamza Viktória vagyok, a lovakkal való kapcsolatom közel 10 éves múltra tekint vissza. Nem származom ősgyökeres lovas családból, nálunk a családban lovazás 2002-ben kezdődött el. Kezdetben nem vonzódtam úgy a lovakhoz, mint ahogyan most, akkoriban más sportok jobban érdekeltek, és azokban jeleskedtem inkább.

2007-ben kaptam meg az első lovamat, akit fél évvel azelőtt ismertem meg, hogy hozzánk került. Számomra az igazi lovas élet innen kezdődött. Lovas tudásom legnagyobb részét teljesen magamtól, edző és külső segítség nélkül szereztem. Gyerek fejjel sok összefüggéstelen “tudással” a hátam mögött a kis pónimmal rengeteg dologba belefogtunk és sok mindent kipróbáltunk, eközben pedig jó néhány kellemetlenségbe is belebotlottam, mikor a lovam nem hajtotta végre, amint kértem tőle, ellenszegült és stb., de nem sok gondot fordítottam ezekre a problémákra, inkább átsiklottam fölöttük, teljesen helytelenül.

2009 fordulópont volt a számomra, ekkor láttam először Jean Francois Pignon hogyan dolgozik a lovaival, ekkor még csak képernyőről, de rövidesen ugyanebben az évben megrendezett világkupán élőben is láthattam Pignont a lovaival, és ez igazán mély benyomást tett.

Mint ahogyan korábban is, egyedül fogtam bele az ún. szabadidomításba, ami közel sem volt olyan egyszerű segítség nélkül, de Pignon munkája óriási motivációt adott főleg az elején. A fő vezérvonalat az ő munkássága adta, az ő hozzáállása, és stílusa állt a saját karakteremhez a legközelebb. Az elején jó néhány zsákutcába belebotlottam, de mindeközben rengeteget változtam, a lovak megtanítottak türelmesebbnek lenni, tisztán gondolkodni, határozottnak ugyanakkor nyugodtnak maradni. Sok-sok tapasztalat gyűlt össze az elmúlt néhány év alatt, és ezek mostani tudásom alapját és forrását képezik, ami folyamatosan bővül, hisz mindig tanulhatunk valami újat.

A kezdetektől fogva lehetőségem volt arra, hogy a lovakat itthon háznál tartsam, így sok időt foglalkozhattam velük, de ami még fontos, hogy a megfigyelések során rengeteg olyan kérdésre választ kaphattam velük kapcsolatban, amire a foglalkozások során nem találtam egyértelmű magyarázatot. Tanulmányaimnak egy kisebb részét Győrben egy mezőgazdasági iskolában, lovakkal kapcsolatos szakon végeztem, ahol nem az általam képviselt idomítás és ló képzés került fókuszba, de mégis bővítette a tudásomat egyéb téren a lótartó és tenyésztő szakma megszerzése. Ezt követően szintén Győrben már egy OKJ-s képzés keretein belül a lovas-edző képesítést is megszereztem az idei évben.

Jelenleg Komáromban élek és tartom 6 saját lovamat, akikkel rendszeresen foglalkozom, mint társaimmal. Emellett lehetőségem nyílt eddig megszerzett tudásomat is átadni, és segíteni embereknek és lovaiknak, a ló kommunikáción alapuló, gördülékeny és jól működő kapcsolat kialakításában. Emellett pedig az országhatáron kívül és belül saját lovaimmal összeállított előadásunkkal igyekszünk átadni azt az érzést és élményt, amit a lovak adhatnak nekünk, ha mi is hajlandóak vagyunk a megértésre és az együttműködésre, pontosan úgy ahogyan ők is.


Pénzes Gábor

A lóval édesapám révén már kisgyerek koromban megismerkedtem. Apám Kiskunhalason volt katona és versenyző, valamint családi kötődésünk is volt Halashoz. Ott ültem lovon először kb. 2 évesen. Az első komolyabb lovagló leckéket is apámtól kaptam Halason és Pilisszentivánon.

A 80-as évek közepén elkerültem Apajra nyári munkára, majd rendszeresen vissza is jártunk, itt Bábel Józsi bácsi volt az edzőnk. A következő állomás Üllő-Tornyoslöb volt, ahol Szabados Gyula keze alá kerültünk. Elsősorban ugró lovasoknak neveltek minket, de szerencsére minden helyen nagy hangsúly fektettek az idomitásra is. Ekkor kezdtem el versenyezni ugró szakágban.

Baráti kapcsolat révén kerültem Tökre, ahol az akkori telivér ménes lovait kellett a verseny pályafutásuk után átlovagolni és ugró versenyeken elinditani. Itt rövid ideig Szabácsi Pista bácsival dolgoztunk együtt.

Amikor Vác mellé kerültem belovaglóként, nagy szerencsémre Szemere Csaba bácsival találkoztam és az ő edzésein éreztem először azt a mélységet és hatalmas távlatokat, ami ló és ember kapcsolatát jellemzi. Az ő tanitása mind szakmailag, mind emberileg egész életre szólóan meghatározó lett. Nem utolsó sorban az ő révén ismerkedtem meg a huszársággal és az ún. huszár szellemmel, ami az ő köreiben minden lovast áthatott és jelentést adott a lovas ember szónak. Vác után átmentem Sződligetre. Itt még rövid ideig dolgoztunk együtt Csaba bácsival, valamint olyan lovasokkal találkoztam és kerültem – remélem szerintük is – baráti viszonyba, mint Zupán Péter és Balog István.

Amikor Kaposváron az agrár egyetemet végeztem el, a lovas akadémia edző szakát is megcsináltam. Nagy szerencsére Monspart Gábor bácsival sikerült együtt dolgozni, aki tovább mélyitette a Csaba bácsitól kapott tudást. Elég annyi, hogy mindketten Örkénytáborosok voltak. Hosszú beszélgetéseink alatt megismertem a huszárság szerepét a hadseregekben és a világháború alatt. Azt gondolom a leghitelesebb forrásból.

Egyetem után Ausztriába mentem egy ugró istállóhoz, ahol versenyezni kellett az eladásra váró lovakkal, valamint a lóvásárlások során tesztlovasként kipróbálni a megveendő lovakat. Ez elég tömény gyakorlati képzés volt.

Hazatérve visszakerültem Tökre, mint ménesvezető, és ekkor kezdtem el bemutatókon lovagolni, illetve erre a feladatra lovakat képezni. Ekkor alapitottuk meg huszár egyesületünket, amelyik tagja az országos huszárszövetségnek is. Eddigre kikristályosodott a cél, hogy elsődleges célunk az legyen, hogy minél hitelesebben bemutassuk a huszárság szellemi és gyakorlati hagyatékát.

Szerencsémre sikerült kijutnom többször is Spanyolországba nagyon jó barátom, Komáromi Krisztián révén és ott nagyon sokat tanulni a lovak magas iskolás kiképzését illetően. Ezt a tudást Göblyös István barátommal Németországban tovább tudtam bőviteni Bent Branderoup kurzusán.

Jelenleg lovak és lovasok képzésével foglalkozom, valamint hagyományőrző alezredesként a huszár hagyományok ápolásában veszek részt, mint az egyesületünk elnöke és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alelnöke.


Dr. Gőblyös István

Közgazdász, lovasedző, lókiképző, a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda tulajdonosa vagyok.

A Nemzeti Lovardában kezdtem lovagolni 12 éves koromban. Míg társaimat kivétel nélkül az ugratás érdekelte, engem kezdettől fogva a díjlovaglás és a lókiképzés vonzott. Amikor 15 éves koromban a Budapesti Lovas Klub tagja lettem, Dallos Gyulát választottam edzőmnek. 17 évesen a magyar bajnokság döntőjében, majd egy év múlva már nagydíj kategóriában versenyeztem. Díjlovaglásban többszörös ifjúsági, főiskolás, valamint Budapest bajnok vagyok. 30 évesen a díjlovaglás mellett díjugratással és militaryval is elkezdtem foglalkozni, mindkét szakágban szintén versenyzési szintig jutottam.

Mára a modern stílust elhagyva, a klasszikus lókiképzés nemzeti hagyományokon alapuló újraélesztésén fáradozom. A számtalan győzelem és helyezés ellenére ugyanis egyre inkább azt éreztem, hogy a modern díjlovaglásban a formák és a külsőségek sokszor sekélyes tartalmat takarnak.

Egyre inkább elkezdtek foglalkoztatni a lókiképzés elméleti kérdései. Meggyőződésemmé vált, hogy az iskolalovaglás minőségi szabadidőlovaglásként a XXI. század lovaglási stílusa lesz, nekünk magyaroknak pedig, nemzeti hagyományainkra és lófajtáinkra támaszkodva különös lehetőségeink és kötelezettségeink vannak ezen a téren.

Folyamatos szakmai kapcsolatban állok az iskolalovaglás európai mestereivel, a 2003-as, sáripusztai születésű Zita nevű lovamat a kasszikus elvek alapán képzem. 2010-ben lovasblogot indítottam, ahol közel 1000 publikációt jelentettem meg. Tanítványaimmal 2013 óta saját iskolámban foglalkozom.


Szalontai Zoltán

Lovas családba születtem, nagyapám – Szalontai Mihály – a Borbáspusztai Ménes csikósa volt a 60-as években. 14 éves koromig az Ő tanyájukon töltöttem minden szabadidőmet, mindig lovak közelében éltem. Részt vettem a ménes körüli életben, később pedig a lovakkal végzett paraszti munkákban. Őriztem a ménest nagyapámmal, majd a ménes felszámolása után fogatoztunk, ekekapáztunk, szántottunk, vetettünk, boronáltunk nagyapámmal.

Óvodás korom óta lovagolok, s a 90-es évek közepe tája óta vannak saját lovaim. Az első lovaim megvásárlása óta napjainkig, lassan 20 éve üzemeltetem a Silverado Ranch nevű lovasturisztikai létesítményt. Silveradon több ezer ember fordult meg a majd két évtized alatt, s ismerkedett meg a lovaglással vagy vett részt túrákon, versenyeken lovasként, illetve megszámlálhatatlan lovas programon, rendezvényen nézőként, résztvevőként. Rendeztem westernlovas országos bajnokságokat, sőt lasszó Európa Bajnokságot is. Éveken át szervezője és moderátora voltam a Lovas Beszédes Esték talk shownak, melyeken olyan neves lovas szakembereket nyertem meg partnernek, mint Dallos GyulaKállai PálCsepin Péter, stb.

Alapító elnöke voltam a Magyar Lovasszövetség Western Szakágának, melyet éveken át vezettem, s szakbizottsági tagként azóta is részt veszek a hazai westernlovas élet szervezésében, fejlesztésében, irányításában. 2013-ban a Magyar Lovasszövetség Reining Szakága elnökének választottak.

Végzett edző vagyok mindkét western szakágban, a Magyar Lovasszövetség Edzői Tanácsában mindkét szakágat én képviselem. Immár 6 éve oktatok westernlovaglást a Szent István Egyetem Állatorvostudányi Karán, a Lovastanár és Szervező Szakon.

Szakági elnökként westernbíró képzést szerveztem, s a ma licenccel rendelkező magyar bírók mindegyike az általam szervezett képzésen szerzett végzettséget.

Versenyzőként sokszoros magyar bajnok vagyok cutting, team penning, ranch sorting, roping versenyszámokban, s 3 db aranyérmet őrzök a trófeáim között Lasszó Európa Bajnokságokról. Többször voltam győztes Közép Európa Kupákon különféle versenyszámokban, illetve dobogós színvonalas magyar és nemzetközi versenyeken. Magyarországon meghonosítója, bevezetője voltam a cutting, team penning, ranch sorting, cowboy race, cattle penning, calf roping, ranch roping versenyszámoknak. Eredményes reining versenyzőnek számítok open osztályban.

Az elnökként általam vezetett Silverado Crazy Cowboy Club, mely a Magyar Lovasszövetség tagja, a magyar westernlovas bajnokság legnagyobb lovas-létszámú sportegyesülete, s rendre elnyeri az Év Legeredményesebb Egyesülete megtisztelő címet is.


A szervezők elérhetősége és általános információkérés:

Általános információk:
E-mail: info@nyeregszemle.hu
Tel.: +36 20 290-3320
Információ lovasok részére:
E-mail: lovasok@nyeregszemle.hu
Tel.: +36 30 388-0114

Információk vásárosok részére:
Email: szabgab@hortobagy.eu
Telefon: +36-30/661-0670

2015.06.08. Csuti Péter, www.nyeregszemle.hu, canva.com
Frissítve: 2022.08.05.

Bírálták a hazai kisbéri, gidrán és magyar félvér lovakat

2015. május 16-án immáron harmadik alkalommal várta Csákvár a gidrán, kisbéri félvér és magyar félvér kancákat, hogy a III. Regionális Tenyészszemle keretein belül megcsillogtathassák szépségüket és tehetségüket a szakavatott szemek előtt. A fotók szakértője Haga Zsuzsanna pedig elhozta a kancabírálat hangulatát.

Haga Zsuzsanna képei nyomán bepillantást nyerhetsz a tenyészszemle világába, ahol a csikók vidáman szaladgálnak, az adrenalintól túlfűtött kancák próbára teszik felvezetőjüket, vagy épp könnyedén veszik az akadályokat – közben a Csákvári Gidrán Ménes kiváncsian figyeli az eseményeket.

2015.06.10. Horváth Annamari
Fotók: Haga Zsuzsanna, Canva
Frissítve: 2022.08.11.

 

Törött vállal nyerte a Székkutasi Díjat Erwin Dubravka

Megemeljük kalapunkat Erwin Dubravka előtt, mert emberfeletti teljesítményt produkált a Kincsem Park vasárnapi futamán. A startgépből kiugorva eltörte bal vállát, mégis hatalmasat küzdve győzni tudott a Székkutasi Díjban, Urgestein hátán.

Teno (Jozef Parigál) remekül mozogva lett második, míg a harmadik helyet a jól zárkózó Szonáta (Stanislav Georgiev) szerezte meg.

Az élen Urgestein és sérült zsokéja, Erwin Dubrawka

Összefoglaló a 2015. május 31-i versenynap futamairól

1. futam – Tompaháti Hendikep

Tíria vette a legjobb startot, de Szuvenír gyorsan átvette tőle a vezetést, a kanyarra érve pedig a gyengébben kezdő Napfáklya érkezett meg mellé. A középmezőnyben Donna Prima, New Gift és Rézcsengő helyezkedett. A kanyarban Szuvenír növelte az előnyét, Napfáklya mellé felment Donna Prima és közelebb zárkózott New Gift és Olajág is. A befutóra fordulva látszott, hogy Szuvenír biztosan hazaérhet, a második helyért viszont nagy csata alakult ki, Donna Prima és New Gift között, melyet végül utóbbi szerzett meg. Olajág felszaladt negyediknek. Szuvenírt az Alagi Zsokéiskola nővendéke, Csiki Orsolya lovagolta.

Befutási sorrend: Szuvenír (2) – New Gift (6) – Donna Prima (5)

Az Alagi Zsokéiskola növendéke Csiki Orsolya, magabiztosan nyert Szuvenírrel.

2. futam – Maszkabál Díj

Jól indult a mezőny, az újonc Tango Libre diktálta az iramot, vele Al Shoogh tartotta a lépést, mögöttük a két favorit, Parsec és Krabat galoppoztak. Laguna némi meglepetésre hamar lemaradt. A kanyarban My Hope is folyamatosan esett vissza, míg a vezetők közül Al Shoogh kezdett fáradni. Tango Libre hozta a lovakat a célegyenesre, ám belül Parsec, kívül pedig Krabat ment el mellette és ők ketten döntötték el az elsőség sorsát, amelyet végül Parsec és zsokéja Stanislav Georgiev gyűjtött be. Kventin remekül zárkózott és közeli harmadik lett, megelőzve a kitűnően debütáló Tango Libre-t.

Befutási sorrend: Parsec (1) – Krabat (3) – Kventin (4)

Parsec és Stanislav Georgiev a Maszkabál Díj győztes párosa

3. futam – Kardoskuti Hendikep

Gyorsan talpon volt a társaság, és Diadalünnep vállalta magára a vezetést. Roman Flame, La Pimienta, Wood-Wirodancing és Aula galoppozott mögötte, de jól együtt haladt az egész mezőny, Ford Mustang és Budavár volt lemaradva egy-két hosszal. A túlsó oldalon felment Diadalünnep mellé Wood-Wirodancing és La Pimienta, valamint Galagonya is egyre közelebb zárkózott. Ford Mustang egyre jobban szakadt ki, viszont Budavár a kanyarhoz érve megkezdte a zárkózást. Hatszáz méterrel a cél előtt Diadalünnep mellé felment Galagonya, a falon pedig utat talált a favorit Budavár. Ők hárman távolodtak a többiektől és remek küzdelmet vívtak, amiből az utolsó lépéseken Budavár és zsokéja Jozef Parigál jött ki győztesen Galagonya és Diadalünnep előtt.

Befutási sorrend: Budavár (4) – Galagonya (6) – Diadalünnep (1)

Budavár és Jozef Parigál remek küzdelemben, háromnegyed hosszal nyerte a Kardoskuti Hendikepet.

4. futam – Árpádhalmi Hendikep

Springing Baroness és Fellángolás  kezdett nagyon gyengén, de Qmisz és Milky Way is nehezen kapott lábra. Aki helyből gyors volt, az Love Story, ő diktálta az iramot, mögötte a három kanca, Röppenj, Suhanó és Szombatesti Lány helyezkedett, a középmezőnyben Aptitude és Mademoiselle színe látszódtak, míg Pokolfajzat a hátsó bolyban találta magát. Féltávig nem változott a helyzet, ott azonban megérkezett Qmisz, ám Love Story nem fáradt, sőt, növelni is tudta az előnyét, a favorit Röppenj visszaesett, Szombatesti Lány próbálta megtámadni a vezetőt, illetve a világ végéről megérkezett Pokolfajzat. Love Story hatalmasat küzdött és minden támadást kivédett, Pokolfajzat ugyan majdnem átszaladt rajta, de elkésett. Szombatesti Lány lett a harmadik.

Hogy megéri egy kis pénzt feltenni kedvenceinkre a versenytéren, tökéletesen beigazolódott ebben a futamban. Az Aptitude, Pokolfajzat befutó tikett közel 110.000 Forintot, az Aptitude, Pokolfajzat, Szombatesti Lány hármasbefutó 990.000 Forintot hozott a konyhára a fogadóknak csupán 200 Forint elhelyezése után.

Befutási sorrend: Love Story (6) – Pokolfajzat (2) – Szombatesti  Lány (9)

Love Story és zsokéja Paizs Gábor orrhosszal volt gyorsabb a Suták Csenge – Pokolfajzat párosnál.

5. futam – Eleki Díj

Panzerotta kezdett jól és komoly tempóban vezetett, Hunyor és Raphael Santi volt közel hozzá, de Prince Angelo és Genesis is a front mögött galoppozott. Olatist nehezen kapott lábra és több hosszal ki volt szakadva. Panzerotta nem fáradt, ő hozta a lovakat a befutóra és érett a hatalmas meglepetés, ugyanis a távoszlopig nem igazán tudták őt megtámadni. Ott azonban Genesis utat talált és biztosan ért haza. Raphael Santi lett a második, az óriásit finiselő Olatist előtt.

Befutási sorrend: Genesis (6) – Raphael Santi (3) – Olatist (2)

Ifj. Kozma István és Genesis leiskolázták a mezőnyt.

6. futam

Principessa (12) nem indul. Dresda volt a leggyorsabb, mellette Susanne tartotta jól magát, de közel volt Sara Taylor és a gyengén kezdő Sariyah is felzárkózott a frontba. A boly végén Shakespeare helyezkedett, a középmezőnyben pedig Prána színei látszódtak. Dresda hozta a lovakat a befutóra, ám Sara Taylor csak sétált mellette és már négyszáznál látszott, hogy ellenfél nélkül érhet haza. A helyezésekért nagy küzdelem alakult ki, Dresda védekezett, de Spare Time erősebbnek bizonyult nála, sőt az utolsó métereken többen is elkapták, végül Glenda lett a harmadik.

Ha valaki azt hinné, hogy kétszer tettük fel az iménti nyerő páros képét, az nagyon tévedne. Ifj. Kozma István láthatod ismét, a dressz világoskék, fehér “V” és csillagos ujjak, világoskék sapka és újra egy pej kanca galoppozik át elsőként a célon. Ezúttal azonban Sara Taylor. Jozef Parigál ismét elcsípett egy második helyet Spare Time-on, Paizs Gábor Glendán harmadik.

Befutási sorrend: Sara Taylor (6) – Spare Time (7) – Glenda (1)

Ifj. Kozma István ismét nyerni tudott, ezúttal Sara Taylor hátán.

7. futam – Székkutasi Díj

A Little Music ment el vezetni, mögötte Dvorníky Dream és Szonáta galoppozott, majd Roman Riches, Urgestein és Teno sorrendben haladtak a lovak. A mezőny végén Gengszter és Perfect One helyezkedtek. Komoly változás nem történt a hatszázas tábláig, ott azonban A Little Music elfáradt, Dvorníky Dream állt az élre, de ő sem tűnt túl erősnek, nem úgy Urgestein és Teno. Ők ketten harcoltak a győzelemért, Szonáta, Gengszter és Roman Riches próbálta őket támadni, de Urgestein az utolsó métereken biztosan ért haza, a remekül futó Teno előtt. Szonáta jött fel harmadiknak.

Megemeljük kalapunkat Erwin Dubrawka előtt, mert emberfeletti teljesítményt produkált ma a Kincsem Parkban. A startgépből kiugorva eltörte bal vállát (ezt fájlalja a képen), de így is győzni tudott. Bátorság, hősiesség, elszántság. Mind a lóversenyzés rokonértelmű fogalmai.

Befutási sorrend: Urgestein (3) – Teno (7) – Szonáta (6)

Erwin Dubrawka törött vállal is győzni tudott Urgestein hátán a Székkutasi Díjban.

8. futam

Lovas változás: Sagenhaft (7) – Stanislav Georgiev. Kőrisfa, Star Lady és Oyabun hármasa vezetett, hozzájuk Jetset Jones és Imperial War látszott közel, valamint Sagal Nel Vento. Hatszázzal a cél előtt az erősen lovagolt Sagal Nel Vento felment az élen galoppozó lovak mellé, kívülről pedig megindult Freddie Mercury. A többiek már csak a helyezésekért küzdöttek, ugyanis Sagal Nel Vento-ra csupán Freddie Mercury volt némiképp veszélyes, de utolérni ő sem tudta. Jetset Jones szerezte meg a közeli harmadik helyet.

Befutási sorrend: Sagal Nel Vento (4) – Freddie Mercury (1) – Jetset Jones (6)

Sagal Nel Vento az élen a nap zárófutamában.

A következő verseny június 5-én pénteken és június 6-án szombaton lesznek a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. június 5-én pénteken Lóverseny az éjszakában 18:00 órától és 2015. június 6-án szombaton Alagi Díj 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.06.01. Szekeres Krisztián – Kincsempark.hu
Kovács Botond – Alagi Zsokéiskola
Fotók:  Dr. Kovács Gábor

Vas megye a régió legjobbja kettesfogatban

Egy tavalyi ötlet nyomán idén megrendezték a dunántúli megyék és Dél-Szlovákia Kettesfogathajtó Döntőjét. A helyszín szerepét Győrújbarát vállalta. Bár az eredeti időpontot az időjárásra való tekintettel módosították, születtek meglepetések a verseny során. Végül a rangos megmérettetést Vas megye csapata nyerte meg.

Évek óta mindenhol fél szemmel az országos döntőkre készülnek szeptemberben a fogatosok, de egy tavalyi ötlet nyomán kilenc dunántúli megye és Dél-Szlovákia magyarlakta településeinek fogatos vezetői elhatározták, hogy még az országos döntő előtt egy rangos, minőségi megmérettetési, illetve C-OB-ra való felkészülési lehetőséget hoznak létre. Így született meg a Dunántúli megyék és Dél-Szlovákia Kettesfogathajtó Döntője.

Az eredeti időpont zord időjárás miatti módosítása jó döntésnek bizonyult, hiszen október 4-én remek időben hajthattak a Dunántúl és Dél-Szlovákia legjobb C kategóriás fogathajtói a Győr-Moson-Sopron megyei Győrújbaráton. Mind a 9 dunántúli megye és Dél-Szlovákia összesen 30 hajtója állt starthoz 9 csapatba szerveződve, hogy eldöntsék, ki a legjobb ezen a vidéken ebben a kategóriában.

A balatonlellei Szabó Zoltán építette komoly nehézségű pályán az első forduló után még 12 versenyzőnek maradt reális esélye a legjobb hatba kerülésre. Közülük is három első körben hibátlan, és három egy verőhibányi (hibaponton belül) hajtónak maradt komoly esélye a dobogóra. Meglepetésre olyan esélyesek szorultak ki a győzelemért szóló küzdelemből, mint Magyar Zoltán (Marcali VSzSE), Kalamár László (Beremendi ÉSK), vagy éppen Lebics István (Zalalövő KLE), akik az év során kiemelkedően szerepeltek a megyéjük bajnokságában. Viszont az év közben kevesebb sikerrel versenyző Kolozsi János (Lószeretők Klubja – SVK), ifj. Szájer József (Katafai LK) vagy Völgyesi Balázs (Vörösberény LE) remekeltek.

Az első kör utáni szünetet ünnepélyes megnyitó követte, melyen Szalóki Géza, a település polgármestere köszöntötte megnyitóbeszédében a házigazda Hima Lászlót és a Lovasbarát Fogadó csapatát, megköszönve a verseny életre hívását a megyei fogatos szakágvezetőknek. A Katona Ferenc, Kollár Károly, Nagy Imre és Tóth Norbert alkotta bírói gárdának akadt bőven feladata a második fordulóban is, hiszen amellett, hogy 3 hajtó is a kizárás sorsára jutott végül mindössze két hajtó maradt hibapont nélküli.

A többség javított első körbéli eredményéhez képest, de talán a nagy tét miatt az első kör éllovasai közül több versenyzőnek is megremegett a keze. Mígy Novák (Savaria LSE), Lebics és Völgyesi  is nullázott a második körben, így a top hatig léptek előre, addig Kolozsi, és a két hölgy Tóth Roxána (Sárbogárdi LE) és Dr. Tóth Andrea (Dunaszekcsői SE) hibáztak és kicsúsztak az élmezőnyből.

Egy szakszerű rutinellenőrzés után az összevetésben Horváth Rajmund (Marcali VSzSE) tudott nyugodtabb maradni, és ugyan mindössze néhány másodperccel volt csak gyorsabb ellenfelénél, de ifj. Szájer József verőhibája végképp eldöntötte az első hely sorsát. A háromszor is hibátlanul teljesítő somogyi Horváth Rajmund mögött a Vas megyei fiatal, ifj. Szájer József végzett a második, míg az 1.21 hibapontot gyűjtő veszprémi Völgyesi Balázs állhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Csapatban két ellentétes forduló után az első körben éllovas Somogy megyét 0.95 ponttal Vas megye megelőzte, miközben a remekül hajrázó Tolna megyeiek a harmadik helyre futottak be 2.5 ponttal felülmúlva a 4. helyre felkapaszkodott Dél-Szlovákia csapatát.

Mindent összevetve sikeres „alapkőletételen” vagyunk túl, hiszen jövőre egészen biztosan folytatódik a sorozat és remélhetőleg egy hagyomány megteremtésének lehetett szemtanúja a kilátogató közönség.

Letölthető egyéni eredmények
Letölthető csapateredmények

2015.10.12. Forrás: fdfogatregio.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.17.

Romi Mms a köztársaság ügetője

A rajt-cél győzelmek sorozata visszatért a Kincsem Park ügetőihez: újból négy futam zárult így. A Köztársaság Díj legjobbja, Romi Mms szintén rajt-cél győzelemmel orozta el a többiek elől a nyertesnek járó díjat.

Romi Mms és hajtója Mitja Slavic végig vezetve, könnyedén nyerte a hosszútávú Köztársasági Díjat. A két magyar tréningben lévő ügető, Reste Premier (Papp István) és Rinette Streamline (Lakatos Csaba) szerezték meg a további helyezéseket.

Összefoglaló a 2015. október 24-i ügető futamokról:

1. futam – Föveny hendikep:

Kisasszony kezdett a legjobban, mögé gyorsan Lucky Luke zárkózott fel, majd Kincses és Ileda Bi sorrendben haladtak a lovak. Az első egyenes végére kezdett összerázódni a mezőny, megérkezett Medália és folyamatosan támadta a vezetőt. Hátulról még Nyári Zápor, Jackson Junior és Trappolj! színei látszódtak közel, azonban utóbbi a túlsó oldalon elugrotta magát. A befutóra érve Lucky Luke utat talált és roppant könnyedén előzte meg a társaságot, a második helyre Ileda Bi jött fel, megelőzve a nagyot hajrázó Nyári Záport. Kisasszony a végére elfáradt és a negyedik helyen végzett.

Befutási sorrend: Lucky Luke (10) – Ileda Bi (11) – Nyári Zápor (14)
Lejelentették: Omar Sharif (1)
Győztes idő: 21,5

Lucky Luke gyorsan felzárkózott, majd a befutóra érve könnyedén megnyerte a futamot.

2. futam – Markazit díj:

A favorit Tengelic gyorsan az élre állt, vele Tell Vilma, Tündér Szépe, Rihanna és Swarovski tartotta a lépést, míg Tavirózsa, valamint Trónörökös hibáztak. Az első egyenes végén megindult nagy tempóban Swarovski, próbálta átvenni a vezetést, ám vágtaugrásba fulladt a kísérlete. Az utolsó hatszázon Tengelic és Tündér Szépe gyorsítottak, és komoly előnnyel fordultak a befutóra. Tengelic erősebb volt a célban és biztosan húzta be sorozatban harmadik sikerét Tündér Szépe és a jól zárkózó Rock and Roll előtt.

Befutási sorrend: Tengelic (5) – Tündér Szépe (2) – Rock and Roll (10)
Győztes idő: 20,6

3. futam – Omnia díj:

Oldtimer Diamant és Harlynda volt a start után erős, végül előbbi tört az élre, mögöttük Prudy, a második sorból jól induló Rachel CR, valamint Sanger MS helyezkedett. Egy körrel a vége előtt Sanger MS átvette a vezetést, és hamar több hosszas előnyre tett szert. Hatszáz méterhez érve Prudy vezetésével próbálták megtámadni, de Sanger MS tetszés szerint újított és könnyen nyert egy újabb versenyt. A belülről gyorsuló Oldtimer Diamant lett a második Prudy előtt.

Befutási sorrend: Sanger MS (5) – Oldtimer Diamant (3) – Prudy (4)
Hajtóváltozás: Rachel CR (10) – Goran Zolnaji
Győztes idő: 16,6

Sanger MS tetszés szerint újított és több hosszas előnnyel nyerte az Omnia díjat.

4. futam – Vendéglős hendikep:

Rózsakert szokásához híven gyorsan kezdett, és elment vezetni, mögé Nacho Nico, Racing Athlete, Landlord, és Imperiál négyese zárkózott, de gyakorlatilag jól együtt haladt az egész mezőny. A második körben kettessével ügetett a társaság, a frontban nem történt változás, hátul pedig Rise N Shine és Nebraska színei látszódtak. Az utolsó háromszáz méteren kezdődött el az igazi verseny, elsőként Nacho Nico ment el Rózsakert mellett, de megjelent Landlord és szép finissel átszaladt a favoriton. A harmadik helyre Imperiál zárkózott fel a sokáig az élen ügető Rózsakert elé.

Befutási sorrend: Landlord (6) – Nacho Nico (8) – Imperiál (9)
Lejelentés: Kairo Sun (1)
Győztes idő: 19,9

5. futam – Sámson díj:

A hazánkban először látott Rincope Jet kezdett remekül, óriási tempóban ügetett fel az élre. Mögötte Nobody, Andorra Gold, Orlando Bloom, Conway Boko, Orifiamma Jet és Offenbach Bigi sorrendben haladtak a lovak. Egészen a túlsó oldal közepéig nem történt változás, ott azonban Rincope Jet elfáradt, elsőként Conway Boko ügetett el mellette, aki a befutóig tovább növelte előnyét és nagy fölénnyel húzta be idei tizedik győzelmét. Istállótársa, Orifiamma Jet jött fel másodiknak, míg Orlando Bloom ismét harmadik lett.

Befutási sorrend: Conway Boko (4) – Orifiamma Jet (6) – Orlando Bloom (1)
Győztes idő: 15,7

Conway Boko simán húzta be idei tizedik győzelmét.

6. futam – Amatőrverseny hendikep:

Az első startkísérlet nem sikerült, nagyon szétszóródva érkezett a mezőny az autó mögé. Másodjára már tökéletesen alakult az indítás, Ostrom vett remek rajtot és hosszak özönével az élre állt. Az üldözőbolyt Knock vezette, szorosan mögötte Poéta, Süni, Oscar Wilde és Kandidátus helyezkedett, majd kissé kiszakadva Alvena Quickly és Ruby Reeves ügetett. Az istállóoldal közepén érkeztek az első támadások, Poéta, Oscar Wilde és Alvena Quickly révén. A célegyenesre már Poéta vezetésével ügettek a lovak, őt folyamatosan szorongatta Oscar Wilde, de megverni nem tudta. Alvena Quickly lett a harmadik.

Befutási sorrend: Poéta (3) – Oscar Wilde (5) – Alvena Quickly (8)
Győztes idő: 19,0

7. futam – Köztársasági Díj:

Romi Mms villámrajtot vett és nagyszerű tempót diktálva élre állt. A túlsó oldalon már legalább tíz hosszal volt a társaság előtt, mögötte Florko tartotta jól magát, illetve a két magyar pályázó, Rinette Streamline és Reste Premier. A mezőny végén Dakot, Jasa GL és Uma Combo helyezkedett. Ez a sorrend nemigen változott a befutóig, ráadásul Romi Mms előnye sem csökkent, és roppant magabiztosan húzta be az első díjat. Uma Combo messziről felzárkózott másodiknak, ugyanakkor pályaelhagyás miatt diszkvalifikálták, így Reste Premier és Rinette Streamline osztoztak a dobogón.

Befutási sorrend: Romi Mms (7) – Reste Premier (2) – Rinette Streamline (1)
Győztes idő: 15,7

Romi Mms nagyszerű tempót diktálva, tíz hosszas előnnyel nyerte meg a nap főfutamát.

8. futam – Cremona díj:

Henrik Ibsen A.T. vette a legjobb startot, mellé Sholty Viktor ment fel, mögöttük pedig Renoir Lag, She’s Vivienne, Il Barto sorrend alakult ki, majd a favorit Timoteo következett. A túlsó oldalon Sholty Viktor elfáradt, a helyére Timoteo zárkózott, illetve egyre közelebb ért Pálinka és Sziklaszirt is. A befutóra fordulva Timoteo rossz szokásához híven beugrott vágtába. Henrik Ibsen A.T. gyorsított, de belülről megtámadta Pálinka, ugyanakkor utolérni már nem tudta. Renoir Lag maradt a harmadik.

Befutási sorrend: Henrik Ibsen A.T. (7) – Pálinka (2) – Renoir Lag (3)
Győztes idő: 17,8

9. futam – Matróz hendikep:

Királyhágó és Prometheus diktálták a tempót, mögöttük pedig Numero Uno helyezkedett. Reine Fille, No Fear, Öttusázó és Pinokkió követték őket. Négyszázhoz érve Prometheus ritmust váltott, Királyhágó pedig visszaesett. Megindult Numero Uno, illetve hátulról Pinokkió. Prometheus-szal az élen érkeztek a lovak a befutóra, aki visszaverte Numero Uno támadását. Pinokkió lett a biztos harmadik.

Befutási sorrend: Prometheus (5) – Numero Uno (3) – Pinokkió (8)
Győztes idő: 18,8
Hajtóváltozás: Prometheus (5) – Lakatos Csaba
Lejelentették: Orient Boy (4)

A következő ügető versenynap október 31-én szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. október 31-én szombaton 14:00 órai kezdettel
  • A belépés ingyenes.

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.10.26.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Lali Király újra az ügető trónján

Szinte megszokottá vált, hogy az ügető futamokon biztosan célfotó dönti el a helyezéseket, ám ez most szombaton kimaradt. Ennek ellenére számos csatajelenetet láthatott a Kincsem Parkba látogató lelkes ügető rajongók hada. She’s Vivienne és Szilvás, valamint Sanger MS és No Limit Angel is nagyot küzdött a dobogó első fokáért. Lali Király azonban magabiztos rajt-cél győzelmet aratott.

Lali Király vette a legjobb startot a Betolakodó Díjban, rögtön az élre állt és végig elöl versenyezve magabiztosan nyerte a futamot. Rocket Boy nagyot alakított a befutóban, de csak a második helyre tudott felügetni, a harmadik díjat pedig Őrangyal szerezte meg.

Összefoglaló a 2015. november 28-i ügető futamokról:

1. Futam – Laura díj:

Az autóstart után Traffipax kezdett a legjobban, de Tiko Time és She’s Vivienne szintén jól kezdtek. Az első egyenesben Traffipax és She’s Vivienne párosa ügetett a mezőny élén, mögöttük Tiko Time és Renoir Leg, majd Shark WF és Shergar kettősei következtek. A túlsó oldalon She’s Vivienne-t megindította hajtója, majd könnyedén elfoglalta az első helyet. Őt Traffipax, majd Shergar követte. A befutóra fordulva Szilvás tűnt fel, és próbálta megszorítani a vezető She’s Vivienne-t, de nem sikerült megcsípnie.

Befutási sorrend: She’s Vivienne (2) – Szilvás (11) – Renoir Leg (6)
Győztes idő: 20,0

2. Futam – Nyeretlenek versenye I. rész:

Az autóstart után Rivális-A kezdett a legjobban, de Tini-mia és Super Gull is remekül kapták el az indítás pillanatát. Tell Vilma a start után hibázott, majd diszkvalifikálták. Az első egyenesben Rivális-A és Tini-mia párosa vállalta magára a vezető szerepet. Őket Tutanhamon követte, majd Tommy Lee és Super Gull kettőse következett. Trónörökös elgaloppozta esélyeit. A túlsó oldalon Rivális-A megpróbálta lehagyni Tini-mia-t, de Tutanhamon is gyorsított, és próbált felérni a vezető kettős mellé. A kanyarban Tini-mia ereje fogyni látszott, és Rivális-A-nak sikerült élre állnia. A befutó egyenesben Super Gull kiesett a versenyből. Szökevényt megindította hajtója, és Tutanhamon-t is megelőzve sikerült felügetnie a második helyig. A győztes Rivális-A lett.

Befutási sorrend: Rivális-A (3) – Szökevény (9) – Tutanhamon (5)
Győztes idő: 23,7

Rivális-A szuper startja után nyertesként köszönhetett el a többiektől.

3. Futam – Molnár díj:

Az autóstartot Salihamidzic kapta el a legjobban, mögötte a start utáni félegyenesben, sorrendben No Limit Angel, Prudy, Sanger MS, Oldtimer Diamant, majd Nichelino Di Re ügettek. Az első egyenesben Salihamidzic és No Limit Angel ügettek az élen, őket Prudy követte, majd Sanger MS. A túlsó oldalon még mindig Salihamidzic vezetett, de kifáradt, így No Limit Angel élre tudott törni. Sanger MS-t és Oldtimer Diamant-ot is megindította hajtója. A befutóra fordulva Sanger MS tovább folytatta az előzést, és sikerült megelőznie a kifáradó No Limit Angel-t. Prudy gyorsított, megelőzte Salihamidzic-t és felügetett a harmadik helyig.

Befutási sorrend: Sanger MS (3) – No Limit Angel (4) – Prudy (1)
Győztes idő: 17,9

4. Futam – Nyeretlenek versenye II. rész:

Az autóstart pillanatában Timiko galoppozott, diszkvalifikálták. Rihanna kezdett a legjobban, de Tesco Magic és Tárkány szintén jól kezdtek, közvetlen mögöttük Riviéra Dream ügetett. Az első egyenesben a mezőny kettesoszlopokba rendeződött, az első sorban Rihanna és Tesco Magic, a másodikban Tárkány és Riviéra Dream, mögöttük pedig Szivárvány és Titus Livius ügettek. A kanyarban jó helyzetét próbálta kihasználni Rihanna, Tesco Magic picit elmaradt tőle. A túlsó oldalon Talizmánnak sikerült felügetnie közvetlen mögéjük. A befutóra fordulva az élen egy három lóból álló sor alakult ki, Rihanna, Tesco Magic és Talizmán ügettek egymás után. 150 méterrel a cél előtt Tárkányt megindította hajtója, és az első helyért küzdőket megelőzve megnyerte a versenyt. Második lett a szintén a semmiből előtűnő Rock and Roll, lehagyva Talizmánt.

Befutási sorrend: Tárkány (3) – Rock and Roll (2) – Talizmán (9)
Győztes idő: 28,1

Tárkány az utolsó métereken könnyedén megelőzte az élen haladó lovakat.

5. Futam – Hansa Hendikep:

A fordulóstart elsőre sikeres volt. A start után Suttogó galoppozott, ezért diszkvalifikálták. Kapitány indított a legjobban, de Mariska és Carpe Diem szintén jól kezdtek. Az első egyenesben Kapitány vette magára a vezető ló szerepet, őt Carpe Diem és Mariska követték. A túlsó oldalra érve nem változott a vezető lovak sorrendje, viszont Montgomery és Trappolj! is megkezdték a zárkózást. Trappolj! támadást indított a vezető lovak ellen, de ekkor elugrotta magát. A befutó egyenesben Carpe Diem és Mariska is gyorsítottak, de végül nem sikerült megelőzniük Kapitányt. A negyedik Sensation, az ötödik pedig Napfény lett.

Lejelentették: Patricia (2), Ileda Bi (6)
Befutási sorrend: Kapitány (5) – Carpe Diem (3) – Mariska (4)
Győztes idő: 22,7

6. Futam – Betolakodó Díj:

A repülőstartot legjobban Lali Királynak sikerült elcsípnie, de Rocket Boy is remekül kezdett. Az első egyenesben Lali Király már messze járt, Nyíres és Rocket Boy követte őt. Merengő elugrotta magát, diszkvalifikálták. A túlsó oldalon Lali Király még mindig vezetett, de felügetett mellé Nyíres. A kanyarban Lali Király visszaszerezte vezető pozícióját. A befutóra fordulva Lali Királyt Rocket Boy is megközelítette, de végül nem érte utol.

Lejelentették: Nobody (2)
Befutási sorrend: Lali Király (7) – Rocket Boy (5) – Őrangyal (3)
Győztes idő: 19,6

Lali Király rajt-cél győzelemmel tulajdonította el a főfutam trónját.

7. Futam – Spring Home Hendikep:

A repülőstart után legjobban Kazein és Stone Capes Judy kezdtek. Az első egyenesben Kazein és Stone Capes Judy párosa ügetett az élen, mögöttük Laluna Comtesse következett, majd Passion Grif, aki könnyedén zárkózott fel a kanyar végére a második sorba. A túlsó oldalon nem változott a lovak sorrendje, az első két sorban a két gyors páros ügetett, majd mögöttük Machetta, akit Pinokkió követett. A befutóra érve Passion Grif-et, valamint Machetta-t is megindították hajtóik, előbbi meg is nyerte a versenyt, míg utóbbinak a harmadik hely megszerzéséig volt elég a lendülete.

Befutási sorrend: Passion Grif (8) – Kazein (2) – Machetta (4)
Győztes idő: 19,7
Lejelentették: Kiskarcsi (5)
Hajtóváltozás: Alvena Quickly (1) – Vicen Pál helyett ifj. Döme Imre hajtotta

8. Futam – Amatőrverseny Hendikep:

A repülőstart után Rangos Meteor kezdett a legjobban, de őt hamar lehagyta Pannus-Com. Az első egyenesben Penelope Jet gyorsított, és átvette a vezetést. A túlsó oldalon Penelope Jet vezetett, de megindították Nekifutót, aki felügetett egészen mellé, és megpróbálta megszorongatni. Rangos Meteor is gyorsított, valamint Omar Sharif is behozta lemaradását. A befutóra fordulva Penelope Jet minden támadást visszaverve magabiztosan ügetett az élen. Nekifutó galoppozott, ezzel kiesett a versenyből. A második helyen Rangos Meteor ügetett, majd Rolling Stones és Ronaldo. Ebben a sorrendben értek be a célba, de Rangos Meteort a Versenyintézőség kizárta, mivel nem a megfelelő starthelyről indult. Így a második helyezést Rolling Stones, a harmadikat pedig Ronaldo kapta.

Lejelentették: Louvre (7)
Befutási sorrend: Penelope Jet (11) – Rolling Stones (2) – Ronaldo (9)
Győztes idő: 24,5

Penelope Jet magabiztosan ügetett az élen és így is nyerte meg a futamot.

9. Futam – Fölény Hendikep:

A repülőstartot Lear Király kapta el a legjobban, de elugrott, így Olajfás került az élre. Az első egyenesben Olajfás elment vezetni, őt Nyári Zápor követte, majd Örömtűz. A második egyenesben Onyx M. gyorsított, és felügetett a második helyre Nyári Záport maga mögé utasítva. A harmadik egyenesben még mindig biztosan vezetett Olajfás, de megérkezett a vezető lovak mellé Örömtűz és Sikerdíj is. Sholty Viktor is próbált megindulni, de lendülete nem tartott sokáig, visszaesett a negyedik helyre. A túlsó oldalon Örömtűz próbálta megszorítani a vezető Olajfást, de utóbbi visszaverte a támadást, és lehagyta a mezőnytől. Olajfás magabiztosan nyerte a futamot, mögötte Onyx M. és Sikerdíj lettek a helyezettek.

Lejelentették: Kérkedő (3)
Befutási sorrend: Olajfás (4) – Onyx M. (6) – Sikerdíj (12)
Győztes idő: 22,8

A következő ügető versenynap december 5-én szombaton Baka Hendikep lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. december 5-én szombaton Baka Hendikep, 14:00 órai kezdettel
  • A belépés ingyenes.

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.11.30.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Tavaszzáró díjugrató verseny a Nemzeti Lovardában

Május utolsó minősítő versenyén Göttler Vilmos olimpikon három versenyszámban is győzött. Szombaton Heibl Ágnes, vasárnap pedig Horváth Balázs bizonyult a leggyorsabbnak.

Négy napon át a megszokott körülmények között rendezték május utolsó minősítő versenyét a Tattersallban. A szombati legmagasabb A/3 *kategóriában az izsáki Heibl Ágnes Carloval lovagolt a leggyorsabban, megelőzve Krucsó Szabolcsot Bubamarával és Técsy Attilát Babett 28 nyergében.

A vasárnapi A/3 *kategóriában öt lovas lovagolta hibátlanul a Karádi László által épített alappályát, mely után a győzelmet az elmúlt két év magyar bajnoka, az Airventes Horváth Balázs szerezte meg a sérüléséből visszatérő PM Jumping Ladyvel. Második lett a Király Klaudia Heléna páros, harmadik pedig Heibl Ágnes Carloval.

A versenyen kitűnő formában lovagolt olimpikonunk Göttler Vilmos, aki három versenyszámot is tudott nyerni.

Gratulálunk!

2015.06.01.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Országos Díjugrató Minősítő és GP Kiskunhalason

A majd félévszázados múltú május elsejei kiskunhalasi lovas napok ismét lázba hozták a hazai díjugratók színe-javát, mi több, jelentős külföldi érdeklődés is mutatkozik a 2015. április 30. és május 3. között megrendezésre kerülő Országos Díjugrató Minősítő és Grand Prix verseny iránt.

  • Időpont:  április 30 – május 3.
  • Helyszín: Kiskunhalas, lovaspálya (Fazekas Mihály utca 1.)
  • A belépés ingyenes!

A Magyar Lovassportszövetség elnökségi tagja szerint nagy létszámú, új minőséget hozó verseny lesz Kiskunhalason. „A létszámból is kitűnik, hogy nagy versenyt rendezünk, de a minőség is előtérbe került. Több magyar bajnok is itt lesz a felnőtt és a korosztályos számokban. Külföldről Szerbiából, Horvátországból, Romániából neveztek eddig.

Több új akadállyal, tetszetősebbé tesszük a pályát, amelyben helyi nevezetes épületek, szimbólumok jelennek meg, úgymint a városháza, a szélmalom, a Sóstó kilátó és más különlegességek fedezhetők majd fel a pályákon. A versenyzői lelátónk is felújításra került. Ezek az infrastrukturális előrelépések reményeim szerint folytatódnak a jövőben. Persze a show-ra is gondoltunk, mert ez a halasi lovas napok sava-borsa, ezért özönlik a közönség igazán. A show elemekről, a versenyigazgató Rózsahegyi Róbert a következőket mondta: „Közönségünk sokoldalú kikapcsolódáshoz szokott a május 1-i versenyeken, ezt az igényt – remélem – messze kielégítik a versenyek közötti szórakoztató betétek. Május 1-én a kitartásos magas ugratásra már többen neveztek, mások mellett nyeregbe száll Kiskunhalas díjáért az a Fazekas István, aki 215 cm-rel tartja a magyar fedett pályás csúcsot (1993, Zápor).

A bócsai lovasok csikós és pusztafogat bemutatót tartanak. Kínából érkezik haza ifj. Szegedi Gábor, aki 2010-ben éppen Halason, a pusztafogat-hajtás királyától, édesapjától vette át képletesen a gyeplőt. Számára a fogatot hetek óta édesapja készíti elő, a domonyvölgyi lóállományból. Így tehát a közönség előtt ismét elviharzik a Szegedi Pusztaötös május 1-én.

Bandériumunk egy tisztavatást prezentál és huszár alaki bemutatót. Szintén május 1-én lesz egy szoboravatás. A tavaly megrongálódott ló szobrot felújítottuk és az aréna mellett került elhelyezésre, amit egy meglepetés installáció keretében Fülöp Róbert polgármester leplez le. És ez még nem minden, a részleteket inkább tapasztalják meg személyesen!” – mondta talányosan a versenyigazgató.

A versenyhelyszínen már az utolsó simítások folynak. A négynapos programok csütörtök reggel 8-tól kezdődnek a programok és általában késő délutánig tartanak. 33 versenyszám gazdagítja a közönség igényeit. A Sóstó Csárda fedett büfé-étteremszolgáltatással és a versenyt figyelő, óriás televízióval várja a vendégeket. A füves pálya mellett szintén óriás eredményjelző, kivetítő teszi követhetőbbé az eseményeket. A hivatalos megnyitó ceremónia május 1-én, 12 órától lesz, a vasárnapi, szintén 12 órakor kezdődő Grand Prix-t (1.000.200 Ft pénzdíj) a Digi Sport rögzíti és közvetíti.

Programok, versenyszámok:

2015. április 30. csütörtök
elbírálás
1. vrsz. – B/0 nyitott
kétfázisos
2. vrsz. – B/1c nyitott
kétfázisos
3. vrsz. – 5 éves lovak minősítő vrsz.
stílus+alapidő
4. vrsz. – B/2 nyitott
időre
5. vrsz. – 6 éves lovak minősítő vrsz.
stílus+alapidő
6. vrsz. – B/3 nyitott
kétfázisos
7. vrsz. – A/2*
kétfázisos
2015. május 1. péntek
elbírálás
8. vrsz. – B/1a kezdő lovasok stílusversenye
lovasok stílusa
9. vrsz. – 5 éves lovak minősítője
lovak stílusa
10. vrsz. – B/2 ifjúsági
lovasok stílusa
11. vrsz. – 6 éves lovak minősítője
stílus+alapidő
12. vrsz. – B/3 ifjúsági
időre
13. vrsz. – B/3 amatőr
időre
14. vrsz. – Puissance Kiskunhalas Város
500 000 Ft-os díjáért
Puissance
15. vrsz. – A/2**
időre
16. vrsz. – A/1 nyitott és fiatal lovas
időre
2015. május 2. szombat
elbírálás
17. vrsz. – B/1c nyitott
időre
18. vrsz. – B/1a kezdő lovasok stílusversenye
lovasok stílusa
19. vrsz. – 5 éves lovak minősítője
lovak stílusa
20. vrsz. – B/2 ifjúsági
stílus+alapidő
21. vrsz. – 6 éves lovak minősítője
lovak stílusa
22. vrsz. – B/3 amatőr
időre
23. vrsz. – B/3 ifjúsági
időre
24. vrsz. – A/1 nyitott és fiatal lovas
kétfázisos
25. vrsz. – A/3*
időre
2015. május 3. vasárnap
elbírálás
26. vrsz. – B/1c nyitott
időre
27. vrsz. – B/1a kezdő lovasok stílusversenye
lovasok stílusa
28. vrsz. – B/2 ifjúsági
stílus+alapidő
29. vrsz. – A/3*** Grand Prix 150 cm
időre
30. vrsz. – B/3 amatőr
kétfázisos
31. vrsz. – B/3 ifjúsági
kétfázisos
32. vrsz. – A/1 nyitott és fiatal lovas
C szabály
33. vrsz. – A/2*
időre

Általános információk a versenyről

Helyszín:
  • Kiskunhalas, Lovaspálya
  • 6400 Kiskunhalas, Fazekas Mihály u. 1.
Rendező, elérhetőségek:
Versenyigazgató: 
Versenyiroda:

Nevezési határidő
Nevezési díj (HUF)
Bokszdíj (HUF)
1. nap
2015.04.28.
4 000
18 000
2. nap
2013.04.28.
4 000
0
3. nap
2015.04.28.
4 000
0
4. nap
2015.04.28.
4 000
0
Figyelem: A díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák. Bokszok száma: 140, boksz foglalás 04.26-ig.

Hivatalos személyek

  • Versenybíróság: Elnök: Schlezák Melinda (Nemzetközi 3), Tagok: Pataki-Csete Dorottya (I. osztályú), Fehér Károly (I. osztályú), Juhász Dóra (II. osztályú)
  • Melegítőpálya bíró: Tuska Pál (I. osztályú)
  • Stílusbírók: Krizsán János (I. osztályú) és Tuska Pál (I. osztályú)
  • Pályaépítő: Eduard PETROVIC (CRO) (Külföldi)
  • Pályaépítő asszisztens: Szabó Péter (3-as szint)
  • Állatorvos:  Bozi Tímea, telefon:+36 304 593 086
  • Patkolókovács: Hegedűs Tibor, telefon:+36 302 618 648

Technikai feltételek

  • Szabadtéri versenypálya – Mérete: 100×60 m, talaja: gyep
  • Melegítőpálya – Mérete: 80×60 m, talaja: homok

Megközelíthetőség:

Frissítve: 2015.04.01.
2022.08.19.
Forrás és Fotók: Kovács Iván
Kiemelt fotó: Canva

Lovak téli takarmányozása – Pavo szaktanácsadás

Lovad felkészítése a télre éppen olyan fontos, mint őszi ruhatárad lecserélése melegebb holmikra. Cikkünkben számba vesszük a különböző tartási és hasznosítási irányokat és a főbb takarmányozási javaslatokat.

A lovakat télen más hasznosításban tartják, mint nyáron a nagy melegben, a versenyszezonban. Ilyenkor különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a ridegtartásban nevelkedő csikókra, vemhes kancákra is.

Néhány szó a vízről

Mindenki tökéletesen akar gondoskodni lováról, megfelelő edzést, takarmányt és tartási körülményeket, modern felszerelést és természetesen hatalmas mennyiségű törődést és lószeretet biztosítva. De elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen fontos a víz a lótakarmányozásban? Egy 600 kg súlyú melegvérű ló napi vízigénye 30-60 liter is lehet, munkától és időjárástól függően. A széna víztartalma átlagosan 10%, míg a legelőfűé akár elérheti a 80%-ot is. Ez azt jelenti, hogy a legelőn tartózkodó lovak kevesebb vizet igényelnek, hiszen vízigényüket részben a takarmányuk által kielégítik.

Azonban ha leesett az első hó, illetve beálltak a fagyok, a helyzet megváltozik. Tehát ha a legelőn figyeled a lovakat, kevesebbet látod őket inni, mint istállóban tartott társaikat. A ló nagyon válogatós, igénye a vízminőséggel kapcsolatosan különlegesen magas. A ló a 15-20°C fokos színtelen, szagtalan vizet kedveli, és a lovak számára általában a kemény víz ízletesebb, mint a lágy víz. Ha önitatód van, rendszeresen tisztítsd. De a legelőn is gondoskodni kell a megfelelő ivóvízről, illetve az ivóvíz forrásának fagymentesítéséről.

Az állandó vízszinttartós itatókat általában 3-4 naponta, max. hetente egyszer kell tisztítani az algásodás valamint a dugulás megelőzése érdekében és a tiszta ivóvíz megfelelő minőségének biztosítása miatt. A lovak az állott vizet jobban szeretik, így ha vödörből történik az itatás, ajánlott előre megengedni az itatóvödröket, mivel az ízletesebb lovad számára. Legfontosabb azonban ellenőrizni, hogy rendesen működnek-e az önitatók, tiszták-e, szennyezéstől mentesek-e, s hogy szívesen isznak-e belőle lovaid, hiszen számos probléma előzhető meg ezáltal.

Lovak téli takarmányozása a legelőn

Lovaidat tarthatod ridegtartásban is, akár éjjel-nappal az időjárási viszontagságoknak kitéve, viszont megfelelő takarmányozással fel kell készíteni őket a hidegre, egy egészséges és ellenálló szervezet kialakításával.

A ló úgymond „fagyálló”, ami azt jelenti, ha folyamatosan kint van, és hozzászokott az időjárás változásaihoz, nem lesz problémája a téllel és a fagyos szelekkel sem. Azonban mindenféleképpen biztosítani kell legelőn tartott lovaid számára egy három oldalról védett beállót, mely szélmentes és biztonságos.

Egyaránt nagyon fontos dolog a megfelelő almozás és az állandó vízellátás biztosítása. A legelőn tartott lovak esetében ajánlott, hogy a tél beállta előtt kissé plusz kondícióba kerüljenek, hiszen az energia szükséges a megfelelő szőrzet kialakításához és a szervezet fűtéséhez, a legelőn való mozgáshoz és játékhoz egyaránt.

Kiemelkedően fontos a megfelelő vitamin és ásványianyag ellátás a szervezet ellenálló képességének fenntartása, kialakítása és az egészséges fejlődés biztosítása érdekében.

Pavo takarmánykiegészítők a téli időszakra legelőn tartott lovak részére

Legelőn tartott lovak esetében a megfelelő vitamin- és ásványianyag ellátást biztosíthatja a PAVO VITAL teljes értékű, vitaminokat, ásványi anyagokat, mikro- és makroelemeket tartalmazó granulátumos készítmény, mely nagyobb kiszerelése által a leggazdaságosabb megoldást kínálja.

Azonban ha egyedileg kívánod biztosítani a megfelelő ellátást lovad számára, a Pavo figyelmedbe ajánlja a legegyszerűbb megoldást: a PAVO SUMMERFIT LÓKEKSZET.

A termék könnyed adagolásával (1 keksz/nap 600 kg lónak) jutalomként is funkcionál – mindamellett, hogy teljes értékű ellátást jelent legelésző lovaidnak bármely korcsoportnál.

Gyengébb kondícióval bíró állománynál ajánlott a PAVO PODO LAC vemheskanca táp, mellyel hamar kiemelkedő kondícióba hozható a ménes – teljes értékű ásványianyag feltöltés mellet.

A legelőn tartott növendék csikók számára a Pavo elsődlegesen a PAVO PODO GROW növendéktakarmányt ajánlja, mely véd az OC/OCD, az ún. „chippesedés” kialakulása ellen és megfelelően ellátja a szervezetet a növekedéshez szükséges tápanyagokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

Végezetül pedig a legjobb abraktakarmányok, tápok és kiegészítők alkalmazása mellett is alapvetően fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű széna biztosítása. Szükség esetén szalmával vagy egyéb melléktermékekkel is lehet részben helyettesíteni a ló szénaigényét, azonban ekkor teljes értékű lótápot megemelt adagban szükséges adni a napi szálastakarmány mellé.

A Pavo kiemelt ajánlata tenyészkancáknak és csikóinak minden évjáratban

Aktív sportlovak téli takarmányozása

Vannak olyan lovak, akiktől a téli szezonban is magas teljesítményt várnak el, ezért rendszeresen edzenek, versenyre járnak velük. Az ilyen lovak takarmányozása nagy odafigyelést igényel, hiszen nemcsak teljesíteniük kell, hanem alkalmazkodniuk is a különböző versenyhelyzetekhez, különböző talajokhoz, versenyadottságokhoz, szállásokhoz.

A legfontosabb kiemelni, hogy megfelelő beltartalommal és energiával rendelkező takarmányokkal kell ellátnod sporttársadat. Az energiaellátást közepes munka esetén a PAVO ALLSPORTS pellet adagolásával (mely magas magnézium és cink tartalma révén védi az izomzatot és regenerál) vagy PAVO SPORTSFIT (magas olajtartalom és extra E-vitamin) müzlivel lehet biztosítani.

Közepes vagy erősebb megterhelés esetén a PAVO GOLD E koncentártum etetése ajánlott, mely extra E-vitamin tartalma révén és nagyfokú koncentráltságával készíti fel a lovat a megterhelő munkára.

Kiemelkedő jelentőségű az izom- és ízületvédelem, hiszen a hidegben a lovak is nehezebben melegednek be, hajlamosabbak a sérülésekre, húzódásokra, merevségre.

Nagy hatásfokú és szintén gazdaságos kiegészítője a Pavo lótakarmányoknak a PAVO MUSCLE CARE izom- és ízületvédő, mely véd a sérülések ellen, csökkenti a merevséget és növeli az izomzat rugalmasságát, a tejsav feldolgozását, így a szervezet savasodásának megakadályozásában nagy szerepe van.

Pihenő lovak téli takarmányozása

Számos ló télen pihenő időszakát tölti: a rosszabb időjárási viszonyok, talajadottságok és egyéb elfoglaltságok miatt kevesebbet dolgozik. Ebben az időszakban a ló mozgatási lehetőségeihez és munkájához igazított takarmányozásra van szükség. Alacsony energiatartalmú tápok, zabmentes pelletek és müzlik fedezik ilyenkor a legjobban a ló takarmányigényeit, de sosem maradhat el a megfelelő mennyiségű és minőségű széna sem.

Ebben a szakaszban a PAVO CONDITION zabmentes lótáp extra hozzáadott biotinnal biztosítja a megfelelő és csökkentett energiaellátást, extra vitamin és biotintartalmával a megfelelő szőr- és patanövekedést.

PAVO NATURE’ S BEST müzli kiemelkedően magas rosttartalmával, alacsony cukor- és keményítőtartalmával, szárított sárgarépaszeletekkel biztosítja a nyári legelő által felkínált magas rosttartalmú és ízletes takarmányösszetételt.

Amit a Pavo minden lónak ajánl

PAVO MASH – A FORRÓ FINOMSÁG: elkészítése egyszerű, egy vödörben fél kilogramm mennyiséget kell forró vízzel leforrázni és hagyni kihűlni.

Magas lenmag- és olajtartalma valamint vitamin- és ásványianyag tartalma miatt serkenti a bélperisztaltikát, betegség utáni lábadozás esetén, idős lovaknak, téli takarmányozás változatosabbá tételére, kólikás betegségek megelőzésére egyaránt ajánlott.

Heti 3-4 alkalommal történő etetése kifejezetten ajánlott sportlovaknál, tenyészkancáknál és a pihenő időszakban egyaránt.

PAVO DAILY PLUS szénakeverék a hatékony rágásárt – melyet a ló abrakjához kell hozzákeverni.

Így háromszor többet rág a ló, ezáltal háromszor annyi nyálat termel, tehát hatékonyabb lesz az emésztés, csökken a gyomorfekély esélye.

PAVO CARE4LIFE gyógynövényes müzli11 különböző gyógynövénnyel, pro- és prebiotikumokkal, glükozamin-szulfáttal, cholinnal, immunrendszer erősítő hatással.

További információkért, egyéb kiegészítőkért és adagolással kapcsolatos útmutatásért látogass el a Pavo honlapjára. Ha pedig kérdésed lenne a lovad téli takarmányozásával kapcsolatban, vagy szeretnéd kipróbálni a Pavo termékeket, keresd a Pavo hazai képviseletében Suta Évát:

Frissítve: 2015.12.17.
Fotók: Pavo.huHaga Zsuzsanna, Pinterest.com

 

Hiba bejelentés