Kezdőlap Blog Oldal 354

Lendületben a fogathajtó szezon

A fogathajtóknál is megkezdődött a versenyszezon. A hajtók már túl vannak első megmérettetéseiken és készen állnak arra, hogy május elején Fábiánsebestyénben vessék bele magukat a verseny forgatagába.

Dobrovitz József magabiztosan győzött Kaldruby-ban

Április 20-24. között a csehországi Kladruby-ban rendeztek CAI2* és 3*-os nemzetközi fogathajtó versenyt, melyen négy magyar hajtó állt rajthoz.

A négyesek mezőnyében a világbajnok Dobrovitz József mindhárom versenyszámot megnyerte, így magabiztosan lett a kategória győztese. Fogatában Conversano Bajnok, Holló, Incitato Pandúr, Torino és Waltstar segítették győzelemhez a versenyzőt.

Dobrovitz József és fogata

Dobrovitz József elmondta, hogy a versenyhelyszín kitűnő a szezon első versenyének, megelégedéssel szólt a rendezésről, a maraton akadályok kialakításáról, mely lehetővé tette, hogy a nézők számára is látványos pályákat menjenek a hajtók. A díjhajtásban a lovainak teljesítményét 45,95 hibapontra értékelték a bírók, ezt pozitívan értékelte, de a kocsilámpák hiánya miatt 5 hibapontot kapott. Az akadályhajtást jóval  alapidőn belül, hibátlanul sikerült megnyernie.

A kettesfogathajtók között Hódi Károly a negyedik helyen zárt, ezzel a legjobb magyar eredményt érte el. Farkas László a tizennegyedik, míg Szécsi István az összetett verseny tizennyolcadik helyén zárt.

Hódi Károly és fogata

15 év kihagyás után ismét országos verseny Szakolyban

Az összetett versenyt az A kategóriában a kettesfogatoknál ifj. Bártfai József (CAN-A**H 2) nyerte, míg a B kategóriás kettesfogatoknál (CAN-B**H 2) Hegedűs Sándor végzett az élen.

A négyeseknél nem hirdettek összetett eredményt, mert Báró Farkas Csaba a maratonhajtás versenyszámban feladta a versenyt (CAN-A**H 4).

9 nemzet 60 fogathajtója Fábiánsebestyénben

Május 5-8. között ismét Nemzetközi Fogathajtó Versenynek ad otthont Fábiánánsebestyén. A megmérettetésen kilenc nemzet hatvan fogathajtója indul hat kategóriában.

A mezőnyben ismét ott lesznek a világbajnok Lázár-testvérek, a szintén világbajnok Kecskeméti László, ifj. Nagy Tibor, Dobrovitz József és fia, ifj. Dobrovitz József is. Az indulók között van a négyesfogathajtó világbajnok Ulrich Werner (Svájc), valamint Karl Cvörnjek (póni kettesfogat), Rondzik Gábor (egyesfogat) és Bartlomiej Kwiatek is.

A versenyen ezúttal négyesfogatot hajtó ifj. Dobrovitz József elmondta, hogy a magyar versenyzők tavalyi sikereik megismétlésére készülnek. Mint hangsúlyozta, fontos versenyt jelent számukra a fábiánsebestyéni megmérettetés, ami világkupa pontgyűjtő verseny is.

Az esemény fő üzenete az idei évben a fogathajtás mellett az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar mezőgazdaság értékeire és problémáira. A verseny kiemelt szakmai programja lesz a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökségi ülése május 5-én, de a maratonhajtás versenypályáján is megjelennek a magyar mezőgazdaság főbb ágazatai.

2016.04.25. Forrás: Fogathajtó Szakbizottság és Fogatverseny – Fábiánsebestyén
Fotó: Národní Hřebčín Kladruby és Vida-Szűcs István

Műlábat kapott a miniló

Egy borzalmas sérülés után műlábbal kezdhet új életet Shine, a hároméves miniló.

Shine egy kutyatámadás áldozata lett, de borzasztó sérülései ellenére gazdái nem mondtak le róla. Azt kérték állatorvosaitól, tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy az apró patás életben maradhasson.

A mindössze 76 cm magas és 76 kilogramm súlyú minilónak pont aprócska méretei adtak egy lehetőséget a túlélésre. Egy olyan megoldást, ami lovak körében igen ritka: hogy patája amputálása után műlábbal kezdjen új életet. Nem sok ló él ugyanis műlábbal. Ennek többek között az az oka, hogy egy nagy ló egész egyszerűen túl nehéz ehhez. A Shine-hoz hasonló méretű apróságok esetében azonban sokkal nagyobb az esélye annak, hogy beválik a művégtag.

Bár a minilovat kezelő Coloradoi Egyetem állatorvosának nem volt még ehhez hasonló esete 25 éves karrierje során, mivel nem volt más esély arra, hogy megmentsék Shine életét, belevágtak a kockázatos vállalkozásba. Először eltávolították a sérült patát, a műtét után Shine gipszet kapott. A röntgenfelvételek és egy 3D nyomtató segítségével pedig megkezdték Shine műlábának elkészítését, amit a műtét után egy hónappal csatoltak a lábára először.

Állatorvosai szerint már az első lépéseknél látni lehetett, mennyivel kényelmesebb neki, mint a gipsz volt. Shine pedig azóta már üget is az új műlábnak köszönhetően.

Az egyetemi klinikán töltött idő alatt állatorvosai is nagyon megkedvelték az apróságot, és mint mondják, Shine kedves természete nagyon fontos tényező volt a gyógyulásához vezető úton.

Shine hamarosan hazatérhet gazdái ranchára két másik társa mellé. Bár eredetileg bemutatókon szerepelt volna, most úgy tűnik, hogy terápiás ló lesz belőle, aki minden bizonnyal sokaknak segít majd.

2016.04.22. Forrás: Colorado State University

A gyomorfekély a sportlovak problémája?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a gyomorfekély a modern lótartás egyik átka, az istállózás, intenzív takarmányozás, a versenyzéssel, utazással járó stressz következménye, ami elsősorban a versenylovakat érinti. Egy új magyar kutatás azonban rávilágított, hogy a gyomorfekély vadlovakban is előfordul.

A stressz és a gyomorfekély a vadlovakat sem kíméli

2014 októberében a Hortobágyon élő vadlovak közül a Pentezugi Vadlórezervátum dolgozói 11 állatot szelektáltak többek között krónikus betegségeik, nem megfelelő fenotípusuk, vagy viselkedési jellegük miatt. A 2-22 év közötti állatok között 8 mén és 3 kanca volt. A lovak vizsgálata során a kutatásban résztvevő állatorvosok azt tapasztalták, hogy

a tizenegy szabadon élő Przewalski lóból
háromnak volt gyomorfekélye – mindhárman mének
.

Bár a lovak kondíciója normális, egészséges volt, gyomruk mirigyes részén több kisebb-nagyobb elváltozást is találtak az állatorvosok.

Mivel mindhárom állat mén volt, így feltételezhető, hogy a dominanciaharcok okozta stressz vezetett náluk a gyomorfekély kialakulásához.

A lovak gyomorfekélyéről

A lovak gyomra testükhöz viszonyítva kicsi. Két élesen elhatárolódó részből, a nyelőcsői és a mirigyes részből áll, utóbbi termeli az emésztéshez nélkülözhetetlen sósavat, amiből viszont ha túl sok van, károsíthatja a nyelőcsői részt. A két terület megbetegedése általában eltérő okokra vezethető vissza, némileg eltérő tüneteket okozhat és eltérő kezelést igényelhet. Nem könnyíti meg sem a lótartó, sem az állatorvos dolgát, hogy egyszerre akár mindkét terület érintett lehet.

A vonatkozó kutatások szerint

a gyomorfekély a versenyző telivérek 70-94%-át, míg a sportlovak 58%-át érinti.

A csikókat sem kíméli a betegség, akár 25-57%-uknál jelentkezhet ez a kór. A legritkábban a hidegvérű lovaknál fordul elő gyomorfekély. De alapvetően elmondható, hogy, az átlagos lópopulációt tekintve minden tizedik ló érintett lehet.

A betegség legjellemzőbb tünetei: 

  • étvágytalanság
  • kólikázgatás – főleg etetés után
  • válogatósság
  • teljesítménycsökkenés
  • testsúlyvesztés
  • hasmenés
  • viselkedési zavarok: agresszivitás, idegesség, sztereotip viselkedési zavarok (karórágás, levegőnyelés)

Növeli a betegség kialakulásának kockázatát:

  • a sok edzés, versenyzés, gyakori szállítás és az ezekkel járó stressz
  • a nagy mennyiségű abraktakarmány etetése
  • az istállózás
  • nem szteroid gyulladáscsökkentők – például a fenilbutazon – alkalmazása

A betegség diagnosztizálása általában gasztroszkópiával, vagyis gyomortükrözéssel történik, kezelése pedig gyógyszerekkel, gyógyhatású készítményekkel.

Emellett pedig kulcsfontosságú a megfelelő takarmányozási rend kialakítása:

  • Napi 1,5 kg széna 100 testtömeg-kilogrammonként 4-6 etetésre elosztva
  • Max. 1-2 kg abrak etetésenként, legalább 6 óra szünettel

A megfelelő takarmányozás, valamint az ideálishoz leginkább közelítő tartásmód sokat segíthet, de sajnos nem garantálja, hogy lovadnál nem alakul ki ez a betegség. Éppen ezért fontos, hogy ha a gyomorfekély tüneteit véled felfedezni lovadon, mindenképp konzultálj állatorvosoddal, vagy akár a fenti kutatásban résztvevő szakemberekkel:

2016.04.22. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotó: Haga Zsuzsanna

Forrás: Dr. Kutasi Orsolya: Magyarországi vadon élő Przewalski lovak gyomorfekély szindrómájának előfordulása
A kutatásban Dr. Kutasi Orsolya, Dr. Bódai Emese, Dr. Moravszki Letícia,  az MTA-SzIE Nagyállatklinikai Kutatócsoport, Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállat-tudományi Intézetének munkatársai, Dr. Soós István magán állatorvos és a Pentezugi Vadlórezervátum dolgozói vettek részt.

Ha ideges vagy, lóra, s megnyugtat a jóga

Egy nyugodt ló, sok-sok jóga és egy csipetnyi lovastorna – ez a lovas jóga tökéletes receptje.

Angela Nunez nem az első lovas, akinek megfordult a fejében, hogy ötvözze a lovaglást és a jógát, de könnyen lehet, hogy a legismertebb. A 27 éves virginiai jógaoktató lova, a 10 éves Snowy hátán mutatja be a gyakorlatokat.

Angela kilenc éve jógázik, de csak négy éve kezdte el lovon is kipróbálni a dolgot. „A lovaglás és a jóga a két szenvedélyem, szerettem volna ötvözni őket” – mondja. „A jóga szépen lecsillapítja az elmét, kitisztítja a fejed. Lovasként is azt vettem észre, hogy minél jobban meg tudtam ezt tenni, miközben lovammal játszottam és dolgoztam, annál jobban oda tudtam figyelni rá és annál jobban elmélyült a kapcsolatunk”.

Angela szerint Snowy is élvezi, és egyfajta masszázsként fogja fel a gyakorlást.

2016.04.21. Forrás: DailyMail
Fotó: Instagram, Canva

91. születésnapját ünnepli a szívek lovas királynője

A hivatalos teendők mellett II. Erzsébetnek bizonyára mindig üdítő kikapcsolódást jelentett a lovak társasága uralkodása éveiben is. A 91. születésnapját ünneplő királynő még ma is rendszeresen nyeregbe ül, hivatalos születésnapi ünnepségén pedig évről-évre rengeteg ló köszönti.

II. Erzsébet és Camilla hercegnő Monty Roberts társaságában

II. Erzsébetnek köztudottan két születésnapja van. Április 21-én az „eredeti”, a hivatalos ünnepség viszont június második szombatján zajlik, mert akkor kisebb az esély rá, hogy a parádét elmossa az eső.

A királynő általában még az ilyen jeles napokon sem pihen, 2016-ban, 90. születésnapján például meglátogatott egy postát, mivel épp 500 évvel korábban indult ez a szolgáltatás a szigetországban, majd díszebéden vett részt más 90 évesek társaságában. Másnap pedig Barack Obama amerikai elnök is meglátogatta a királynőt a windsori kastélyban. Az ünneplés azonban itt nem ért véget.

A királynő maga is felköszöntötte kortársait 2016-ban: “I send my best wishes to those who are celebrating their ninetieth birthday on 21 April 2016. On this shared occasion, I send my warm congratulations to you all. Elizabeth R.” – volt olvasható a Brit Monarchia hivatalos Facebook oldalán

2016 május 12-től május 15-ig minden este 90 perces parádéval ünnepelték az uralkodó 90. születésnapját a windsori kastély parkjában. A júniusban megtartott hivatalos születésnapi ünnepélyen pedig 1500 táncos, énekes, zenész, színész és egyéb művész lépett fel, és a műsorban 900 ló is szerepelt.

II. Erzsébet 1953 óta van a trónon, az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015 szeptemberében megdöntötte. A korábbi rekorder a királynő üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő volt 63 évvel, hét hónappal és három nappal. Amellett, hogy Erzsébet Nagy-Britannia első embere, a hadsereg parancsnoka és az anglikán egyház feje is. 

A királynő uralkodása alatt több mint 1.000.000 mérföldet utazott, 117 országba látogatott el. Idős kora ellenére csak 2015-ben 35 országban járt. Látogatásairól pedig gyakran lovak iránti szenvedélyéhez köthető szuvenírekkel tér haza. Mexikói utazásának emlékét például egy míves nyereg is őrzi.

Fülöp herceg négyesfogata bakján 2015 novemberében

Lovak iránti rajongását osztja férje, Fülöp herceg is – bár ő nem a lovaglás, hanem a fogathajtás megszállottja, aki nem csak versenyzett, de könyvet is írt a szakág szabályairól. A lovak és lovaglás iránti szeretetet lányaik, Anna hercegnő és unokájuk, Zara Phillips is örökölték: előbbi Európa-bajnok, utóbbi pedig világbajnok militarylovas.

II. Erzsébet hetente egyszer-kétszer még most is lovagol, és minden nap megsétáltatja kutyáit. A jó kondícióra szüksége is van, hiszen olykor akár másfél órán át kell állnia egy-egy ceremónián.

A királynő jutalomfalattal kedveskedik a The Household Cavalry Mounted Regiment egyik lovának

Minden lovas szívébe zárhatja II. Erzsébet királynőt. Mutatjuk, hogy miért:

Erzsébet első lovát, egy Peggy nevű shetland pónit négyévesen kapta és hat éves koráig lovagolta. Burmese volt azonban a királynő leghíresebb hátasa és talán az uralkodónő kedvenc lova. Erzsébet 18 egymást követő évig lovagolt a fekete kanca hátán, az ünnepi díszszemléken, 1969-től az 1986-ig.

Tovább a teljes cikkre: Burmese, II. Erzsébet kedvenc lova >>

A királynő trónra lépésének hatvanadik évfordulójára rendezett gyémántjubielumi ünnepségen 550 ló és több mint 1000 zenész, táncos, lovas és artista vett részt a világ legkülönbözőbb pontjairól 2012-ben.

Tovább a teljes cikkre: Nagyszabású lovasshow a királynő tiszteletére >>

2014-ben az új kormányprogram ismertetésének alkalmából új hintót kapott a brit uralkodó. A míves hintó egy ausztrál mesterember szakértelmét dicséri. A hat ló vontatta, nyolcévi munkával elkészült királyi jármű ötvözi a múltat és a jövőt: hidraulikus lengéscsillapító, elektromos ablakemelő és fűtés is van benne, ugyanakkor az angol monarchia elmúlt évszázadainak leghíresebb objektumaiból is beépítettek faanyagot.

 Tovább a teljes cikkre: Új hintót kapott az angol királynő >>

2014-ben A Nemzetközi Lovasszövetség első alkalommal odaítélt életműdíját (FEI Lifetime Achievement Award) II. Erzsébet kapta annak elismeréseként, hogy egész életében élen járt a ló- és lovassportok népszerűsítésében és támogatásában. A díjat a FEI akkori vezetője, Haya hercegnő adta át a királynőnek.

Tovább a teljes cikkre: Erzsébet királynő kapta a FEI Életműdíját >>

Amikor II. Erzsébet angol királynő Enrique Pena Nieto mexikói elnököt látta vendégül a Buckingham Palotában, az impozáns lovas felvonulás és hintók mellett az esemény kapcsán az is újra reflektorfénybe került, milyen lovas ajándékokat kapott a brit uralkodó korábban.

Tovább a teljes cikkre: Lovat és nyerget is kapott már ajándékba az angol királynő >>

2015. júniusában hagyományos katonai pompával, 1400 katona és több mint 200 ló részvételével ünnepelték a 89 esztendős II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapját Londonban.

Tovább a teljes cikkre: 200 lóval ünnepelték a királynő születésnapját >>

II. Erzsébet és Monty Roberts, a legendás lókiképző régóta baráti kapcsolatot ápolnak. Így nem volt kérdés, hogy a Suttogó londoni bemutatójára II. Erzsébet angol királynő és Camilla hercegnő is ellátogatott.

Tovább a teljes cikkre: Monty Robertstől tanul suttogni a királynő >>

Az uralkodói pár időről-időre azt is megmutatja, hogy a lovaglás és a fogathajtás nem csak a fiatalok sportja. 

Tovább a teljes cikkre: Királynői elegancia: 89 évesen a nyeregben >>

2017.04.21. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.25.
Fotók: Rex Shutterstock

Beugratós kérdés: na, kik ugrottak Bábolnán?

Nemzetközi mezőny gyűlt össze a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok négynapos díjugrató versenyén. A fő versenyszám Kovács Henri és Burucs Barna csatáját hozta.

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtokra a szezon első nemzeti minősítő versenyén Ausztriából, Szlovákiából és hazánk szinte minden részéről érkeztek lovaknak és lovasoknak.

A négynapos verseny első 140 cm-es versenyszámát Horváth Balázs nyerte meg PM La Conta Z-vel, majd másnap Kovács Henri állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Huszonhárom páros indult a közel fél millió forint összdíjazású 145 cm-es, összevetéses fő versenyszámban, ahol hat hibátlan lovaglás született Erdélyi Magdolna alappályáján.

Az összevetésben első induló volt Kovács Henri, aki a szürke St. Legarral, gyors hibátlannal feladta a leckét a többieknek. A huszonegy éves Burucs Barna Sir Winston C-vel még azonban még náluk is gyorsabban ért célba. Az Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon jártas Kovács Henri azonban végül legyőzhetetlen volt, hiszen a Chacco-Blue apaságú Chacco-Prinz nyergében mindenkit megelőzött az összevetésben.

2016.04.19. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2023.02.27.
Fotó: Canva

Búcsúzik a meglepetések lova

Nyolcéves pályafutása során 67 versenyben indult, 22 alkalommal győzött, 6,1 millió angol fontot (2,4 milliárd forintot) keresett a tulajdonosának. Trénere és tulajdonosa élete lovának tartja. Május 1-jén azonban elbúcsúzik rajongóitól és visszavonul a versenyzéstől Cirrus des Aigles.

Cirrus des Aigles a hongkongi pályán

Minden év decemberében Hongkongban a nagy nemzetközi versenynap és annak a csúcspontjaként a Hongkong Cup zárja a világ legnagyobb versenyeinek sorozatát.

Öt évvel ezelőtt a reggeli tréningmunkákat nézve még a legálmosabb újságíró is felkapta a fejét, amikor az egyik ló hatalmas, ruganyos galoppjával elhaladt előttük. Amikor visszasétált a nézők elé, a többség még nem ismerte igazán és a nevét kereste a takaróján. Cirrus des Aigles – állt a feliraton. A néhány nappal később lefutott versenyen Cirrus (ahogy általában nevezik) csupán az ötödik helyen ért célba, és mint kiderült, Hongkong soha nem tartozott a kedvenc pályái közé, azonban ritka hosszú pályafutása során a lóversenyzés őshazájában, Angliában, Franciaországban és Dubaiban több tucatnyi, a világ legfelsőbb elitjébe tartozó telivért győzött le.

Senki nem gondolt pedig erre, amikor a tulajdonosa, Jean-Claude-Alain Dupouy másfél évesen idomításba adta Corine Barande-Barbe trénerasszonyhoz. A származása nem ígért túl sokat, hiszen egyik szülője sem tartozott a legjobbak közé. Apja Even Top, Listed futamokban győzött és Group 1-es versenyben is ért el helyezést, de azon kívül, hogy adott pár jobb ugrólovat, a tenyésztésben semmi maradandót nem „alkotott”. Anyja, Taille de Guepe nem futott és utódai sem mutattak addig semmi különöset. A kis Cirrus des Aigles-et ráadásul egészségügyi okokból korán ki is kellett herélni.

Cirrus des Aigles nyergében kedvenc zsokéja, Christophe Soumillon

A versenypályafutását 2008-ban kezdte kisebb, kétéveseknek kiírt versenyekben, négyszer futott és két második helyig jutott. Háromévesen vesztette el a nyeretlenségét, sőt egy Listed versenyben másodikként ért célba. Az év során fokozatosan javult, majd egy kisebb, vidéki pályán, Le Lion d’Angers-ben megszerezte első „black type” győzelmét is. (Az árverési katalógusokban fekete, vastagított betűvel jelzik, ha egy ló Listed vagy annál magasabb kategóriájú versenyt nyert, ezzel jelentősen megnő az értéke.) Ebben az évben sokat futott és egyre jobb formákat produkált.

Longchampban – amely később is a kedvenc pályája maradt – nyert egy Group 3-as, majd egy Group 2-es versenyt 2000 és 2400 méterre. Ekkor azonban még mindig bőven akadtak jobb lovak nála.

A következő szezonban, négyévesen hétszer állt starthoz. A legemlékezetesebb győzelmét a Group 2-es Prix du Dollarban aratta, amelyet karrierje során egyedülálló módon háromszor nyert meg (vagyis igazából négyszer, mert egy alkalommal diszkvalifikálták). Az év végén Japánban és Hongkongban is versenyzett, kevesebb sikerrel.

Ötévesen, 2011-ben is kiváló formát mutatott, egyre magasabb szinten, egyre jobb lovakkal futott, azonban a legnagyobb, Group 1-es versenyekben mindig akadt nála egy-két jobb ló. De csak október közepéig. Ekkor az angol királynő pályáján, Ascotban a Champion Stakes-ben óriási meglepetést okozott a jobbnál jobb származású sztárok között.

Győzelmével olyan lovakat utasított maga mögé, mint So You Think, Snow Fairy, Midday, vagy Nathaniel. E vert mezőnyben hét korábbi Group 1 nyerőt találhattunk, akik addig már összesen 25 Group 1-es versenyt nyertek. Cirrus-nek ez volt az első. Ekkor ült rajta először későbbi kedvenc zsokéja, Christophe Soumillon is és ekkor kapta a ’Fighting Cirrus’ becenevet, ami pedig a lóverseny világában csak különleges lovaknak jár. Itt lehet megnézni, miért érdemelte ezt ki:

Hatévesen március végén Dubaiban, a Sheema Classicban (Group 1) állt starthoz, ahol az előző évben Észak-Amerikában Breeders’ Cup Turföt nyert legendás St. Nicholas Abbey-t győzte le.

Ezután Longchampban megnyerte még a Prix Ganay-t, amikor az előző évi Francia Derby-nyerőt, Reliable Mant is maga mögé utasította.

Majd szezonzárásként ismét elment októberben Angliába, pontosabban Ascotba, a királynő pályájára. Itt a Champion Stakes-ben többek között az elmúlt korszak legjobb angol telivér versenylovával, Frankellel találkozott. Ezúttal neki is csak megszorongatni sikerült a telivér csodát. A lóverseny-nyilvántartásokban azonban azt is számon tartják, hogy a majdnem mindig hatalmas fölénnyel nyerő Frankelt, ki tudta egyáltalán megközelíteni. Cirrusnek ez is sikerült.

Ezután újra elrepült még Hongkongba, azonban ott nem is állt starthoz, mert a tréningmunkákban megsérült. Ekkor többen is úgy gondolták, hogy véget ért a pályafutása.

Kiderült azonban, hogy Cirrus vasból van és 2013-ban a szezon közepe felé, hétévesen ismét visszatért. Egészen szeptember végéig kellett várni, hogy igazi formába lendüljön. Ekkor egy Group 3-as és Group 2-es versenyben is nyert, majd újra az ascoti Champion Stakes-t vette célba, ahonnan ebben az évben másodikként tért vissza. A szezont ismét Hongkongban zárta, ezúttal egy harmadik hellyel. Élete legemlékezetesebb versenye pedig még csak ezután, nyolcévesen következett.

Április végén a 2100 méteres, Group 1-es Prix Ganay-ban ugyanis összetalálkozott az előző évi Arc de Triomphe győztesével, Trêve-vel.

Az óriási médiavisszhangnak köszönhetően egész Franciaország lázban égett, mert mindenki tudta, hogy a verseny csak a két nagy sztárról fog szólni, a többiek legfeljebb asszisztálhatnak. A futam úgy is zajlott le, ahogy azt megjósolták – egy apró különbséggel. A többség ugyanis azt gondolta, hogy Trêve győz. A két ló heroikus küzdelmet folytatott az utolsó 300 méteren, Trêve már megelőzte Cirrus des Aigles-t, aki azonban az utolsó 50 méteren ismét új erőre kapott és egy rövid fejhosszal visszaelőzte a kancát:

Cirrus egy újabb longchamp-i, Group 1-es győzelem után az angol Epsomban állt starthoz a Coronation Cupben, amelyet a nem sokkal korábban elhunyt, egykori nagy vetélytárs, St. Nicholas Abbey emlékére futottak. Cirrus ismét győzött, azonban a publikum hiába várta vissza a győztest az ünneplésre. Kiderült, hogy a ló megsérült. Ekkor újra mindenki azt gondolta, hogy Cirrus karrierje véget ért, de a sérülése szerencsére nem volt súlyos.

Mindezek után kilencévesen még mindig óriási kedvvel galoppozott a reggeli tréningek során, azonban a legtöbben már legyintettek rá és nem gondolták, hogy ennyi idősen még képes lenne ugyanolyan szinten versenyezni, mint korábban.

Cirrus azonban májusban még utoljára megmutatta, hogy nem véletlenül kapta a küzdő, harcos becenevet. Harmadszor is megnyerte a Group I-es Prix Ganay-t, amely eddig még soha senkinek nem sikerült előtte. Ezután még ötször futott, de már nem sikerült győznie.

Tízévesen még mindig nem csökkent a munkakedve reggelenként és Zoé nevű munkalovasa rendszeresen úgy nyilatkozott, hogy minden nap úgy érzi, hogy nem fog tudni megállni vele.

Egyik reggel azonban a trénernője úgy látta, hogy a gyorsmunkában valami nem olyan, mint korábban. Kiderült, hogy a ló ínszalagjai kezdenek elmeszesedni, ami pedig balesetveszélyes lehet verseny közben. Ezek után döntöttek úgy a tulajdonossal, hogy visszavonultatják Cirrus-t. Ezzel újra meglepték a lóversenyrajongókat.

Cirrus des Aigles nyolcéves pályafutása során összesen 67 versenyben indult, 22 alkalommal győzött, hétszer Group 1-es versenyben (Angliában, az Egyesült Arab Emirátusokban és Franciaországban), illetve 31-szer szerzett helyezést.

Összesen 6,1 millió angol fontot (2,4 milliárd forintot) keresett a tulajdonosának. Trénere és tulajdonosa élete lovának tartja. Május 1-jén a rajongók személyesen is elbúcsúzhatnak tőle Saint-Cloud-ban, ahol felvezetik a győztesek körében és a nap nagyversenyét „Merci Cirrus des Aigles”-nek vagyis „Köszönjük Cirrus des Aigles” díjnak nevezték el.

.

2016.04.20. Vonczem Gabriella

Két lóval simán elbír az ISUZU D-MAX

A pick-up napjaink igáslova. Ha kell, lószállítót húz, bálákat hord, strapabíró, igénytelen, minden időben és minden terepen megállja a helyét. Mint például a vadi új ISUZU D-MAX, amit Legin István, a Jazzy Rádió egyik népszerű műsorvezetője ezúttal lovak között és lovas szemmel tesztelt.

Legin István a Kincsem Parkban is megjáratta a tesztautót.
Még 37 képünk van az új ISUZU D-MAX-ról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A világ egyik legnagyobb haszonjármű gyártója, az ISUZU megújította Pick-Upját. A Fábián Autókereskedő Kft. jóvoltából pedig mindjárt le is tesztelhettük a dupla kabinos ISUZU D-MAX „L” felszereltségű változatát.

Meg sem érzi a lószállító utánfutó súlyát.
Még 37 képünk van az új ISUZU D-MAX-ról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Ismerkedjünk!

Azonnal szembetűnő, hogy az 1963 óta gyártott pick-upnak nem egyszerű ráncfelvarrásáról van szó, hanem egy igazán tetszetős, modern formájú szép gépezetet kaptunk.

Gépezet? Valóban! Bár utastere személyautós extra felszereltséget és kényelmet kínál, de közben a D-MAX egy valódi erő-, illetve munkagép, ami zord időjárásban, sárban, terepen, autópályán, 1 tonnás teherrel, 3.5 tonnás vontatással minden körülmények közt megállja a helyét. Igazi gazdálkodós mindenes, nem divat pick up!

Legin István a Kincsem Parkban is megjáratta a tesztautót.
Még 37 képünk van az új ISUZU D-MAX-ról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Alapváltozatunk színre fújt hűtőráccsal és kilincsekkel ékeskedik, de a bővebb felszereltségen (LS, LS+) krómozott hűtőrácsok, krómozott kilincsek, tükrök díszelegnek, és rendelhető hozzá fellépő küszöb is.

Azért sírásra nem volt okunk, hisz a mi változatunk se volt teljesen „fapados”:

  • mind a négy ablak elektromosan kezelhető
  • sebességfüggő szervokormány
  • manuális klíma
  • központi zár
  • 6 sebességes váltó
  • állítható kormány
  • blokkolásgátló (ABS)
  • kipörgésgátló (TCS)
  • menetstabilizátor (ESC)
  • vészfék asszisztens (EBA)

Ez az „L” kivitelhez alapból is hozzá tartozik.

A bővebb felszereltségekben dizájnosabb műszerfal, digitális klíma, elektromos tükrök, Hi-Fi is található. És bizony a kilenc választható szín is szemet gyönyörködtető. A gyári, bőségesen rendelhető felszereléseken túl kaphatók egyéb tartozékok is. Akadt néhány különleges extra „játékszer” a mi autónkon is, így mi sem unatkoztunk.

Elöl egy távirányítható csörlő 4 tonna feletti teherbírással és könnyű kevlár kötéllel, vonóhorog, a platón színre fújt zárt felépítmény és egy kihúzható rakodótálca, amire kényelmesen felpakolhatjuk a lószerszámokat, tápos zsákokat, más nehezebb tárgyakat, aztán lazán fél kézzel betolhatjuk a helyére.

A kihúzható rakodótálca és a 4 tonna teherbírású csörlő.
Még 37 képünk van az új ISUZU D-MAX-ról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Üljünk be, és induljunk!

Elsőre mindjárt szembetűnő a kényelem, és az ötszemélyes tágas utastér. Igazán személyautós a pilótafülke, a hátsó üléseknél is bőséges a helykínálat. A haszonjárműves feelinget a magas üléspozíció és a hosszabb váltókar hozza csak, amit kifejezetten élvezni lehet. A kezelőszervek jól kézre állnak, a kormány- és az ülésbeállítás is kényelmes még hosszú távon is.

Személyautós kényelem fogad a D-MAX belsejében
Még 37 képünk van az új ISUZU D-MAX-ról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Magasan ülünk, a kilátásunk kifogástalan, kivéve hátrafelé, hiszen a felépítmény és a több ablak rendesen korlátozza a hátsó kilátást. Azonban ezért kárpótolnak a nagy látószögű hatalmas oldalsó tükrök. Mindennapi dolgainkat nagy kesztyűtartókba és rengeteg pakoló fiókba tudjuk elrejteni.

A 2.5 literes, kétlépcsős turbódízel motort beindítva halk, hagyományos dízel kopogást hallhatunk, ami aztán a gázadásra menet közben egyre jobban elhallgat. Az egyes fokozat igen rövid, hamar váltani kell, de kettestől jól húz, a 120 KW (163 Le), 400Nm teljesítmény bőségesen elegendően repít még lószállító utánfutóval is, vagy netán megpakolva.

A 3.5 tonnás vontatási tömeg pedig a kategóriájában igazán különleges. A hatsebességes váltó az országúton illetve autópályán is gyors haladást biztosít, alig hallható motor- és menetzajjal. 1500-as fordulattól kel igazán életre a motor, aztán egyenletesen jó nyomatékkal dolgozik a turbójával együtt. A hatos fokozat igazán energiatakarékos, százas tempó alatt nem is érdemes felváltani.

A magas építés ellenére 130 km/ h tempónál is kifogástalan az úttartása, és ha rosszak az útviszonyok, ránk szakad a hó, a jég és minden égi áldás, cseppet sem kell aggódnunk, a menet közben is bekapcsolható öszkerékhajtás 100 km/ h sebességig garantáltan az úthoz tapaszt. Rugózási komfortja is rendben van. A kátyúkon, gödrökön kellemesen áthintázik, még üresen sem pattog.

Az új ISUZU D-MAX láttán még ez a ló is felkapta a fejét.
Még 37 képünk van az új ISUZU D-MAX-ról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Fogyasztása a méretéhez, erejéhez képest takarékos, a gyári adat szerint 8.9 a városi, 6.4 az országúti. Nekünk 7.2 volt az átlag!

Üresen a fékpedál lágy simogatására is harapnak a fékek, ennél fogva terhelésnél is kifogástalanul, erőlködős taposás nélkül is jól fognak. A lószállító utánfutó ráfutófékes lökését meg se érezni.

Ítélet

Mindent összegezve az ISUZU D-Max egy tetszetős kivitelű, kényelmes, jól használható, sokoldalú pick-up.

Országúton, autópályán, terepen, és kemény munkában, sárban, hóban, vontatásban is jól megállja a helyét. Személyautós felszereltségével, sok rendelhető extrájával, kiegészítőjével semmi kényelemről, luxusról nem kell lemondanunk, társunk lehet családi kirándulásokra is. Rendelhető kiegészítő felszereléseivel pedig valódi haszonjárműként is megállja a helyét.

Köszönet az ISUZU Fábiánnak, hogy kipróbálhattuk az ISUZU D-MAXot!

Az ISUZU D-MAX műszaki adatai:

  • Motor: 2500 cm3-es turbódízel, soros 4 hengeres DOHC, EURO 5
  • Teljesítménye: 120 KW (163 Le) 3600 fordulaton, 400Nm / 1400 fordulat felett
  • 5 illetve 6 fokozatú váltó
  • Üzemanyag fogyasztás: Saját tapasztalat átlag: 7.2 / 100 km.
  • blokkolásgátló (ABS), kipörgésgátló (TCS), menetstabilizátor (ESC), vészfékasszisztens (EBA)
  • Tömegek: Saját 1827-2067kg / össz: 3000kg / hasznos teher: 1176-1008 kg.
  • Vontatható tömeg: fékezetlen: 750 kg / fékezett: 2500-3500 kg.

A fotózás végén megsúgta, hogy a jövőben csak akkor megy fel a lószállítóra, ha a D-MAX húzza a versenyeire.
Még 37 képünk van az új ISUZU D-MAX-ról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

2016.04.19. Fotók és szöveg: Legin István

Zwegat újra a galopp porondján

A vasárnapi galoppon mindenkinek fülig érhetett a szája: fogadási szempontból igen kedvező versenynap volt az aznapi, de, hogy a nézők izgalmát fokozzák, az Alagi Zsokéiskola két növendéke is élete első versenyén próbálhatta ki magát. A Káposztásmegyeri Díjban pedig Zwegat újabb győzelméért szurkolhatott a nézősereg.

Zwegat és Milos Milojevic szép stílusban, könnyen nyerte a Káposztásmegyeri Díjat. Silent Blessing és Bauyrzhan Murzabayev, valamint Blue Imp és Goran Mesetovic szerezték meg a helyezéseket.

Összefoglaló a 2016. április 17-i galopp futamokról:

1. futam – Nyeretlenek Versenye:

A nap első futama az Alagi Zsokéiskola növendékének, Makoviczki Ákosnak élete első versenye is volt, méghozzá, Princess of Paris nyergében. Jól kezdtek a favoritok, közülük is Chickawa vállalta magára a vezetést, mögötte Brilliant Toy, Flying Lesson, Agglegény és Balaton alkották a frontot. Ők öten elléptek a többiektől és végig domináltak a verseny során. A veterán zsoké, ifj. Kozma István, a végig vezető Chickawa nyergében mutatta meg, hogy nincs olyan futam, amelyben a régióba látogató legjobb lovasok félvállról vehetnék őt. A második helyért Nyugat és Kelet lovasa viaskodott: A francia David Breux alatt száguldó Brilliant Toy végül meg tudta előzni a kazakhsztáni Bauyrzhan Murzabayev lovát, Flying Lessont.

Befutási sorrend: Chickawa (3) – Brilliant Toy (2) – Flying Lesson (5)
Lejelentették: Lángrózsa (9)

Chickawa és ifj. Kozma István lesöpörtek mindenkit a pályáról.

2. futam – Megyeri Díj:

Mondóka ugrott ki a legjobban a gépből és vállalta magára a vezető ló szerepét, Black Blade pedig nagyon nehezen indult meg. A vezető Mondóka mögött a két hároméves, My Luck és Magic de Paris helyezkedtek el. A távoszlopon belül érték utol Mondókát, majd meg is előzték és egymás között döntötték el az elsőség sorsát. Az utolsó métereken Magic de Paris volt a gyorsabb, Gleneely Girl szerzett egy újabb harmadik helyezést.

Befutási sorrend: Magic de Paris (5) – My Luck (6) – Gleneely Girl (3)
Lejelentették: Niketas (4)

A befutóban kialakult küzdelemből Magic de Paris galoppozott ki győztesként.

3. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész:

Mindenkinek jól sikerült az indítás, az élvonalban Haweeya, Cristály, Ranavalona, Asha és Lucky Lady galoppoztak. Az átjárót elérve Cristály vette át a vezetést, mögötte a két tréningtárs, Haweeya és Eagle Falls galoppoztak és egyre feljebb zárkózott a Szenttamási istálló újonca, Hajeer is. Az Alagi Zsokéiskola idei második győzelmét hozta a harmadik futam: Mocsinka Vivien és Cristály öt hossznyi előnnyel nyerték meg a futamot, Eagle Falls és Hajeer osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Cristály (13) – Eagle Falls (3) – Hajeer (7)

Cristály öt hossznyi előnnyel köszönt el nyeretlen társaitól.

4. futam – Horváth Károly Emlékverseny Hendikep:

Coffee Gold, Oscar, Danestar, Szombatesti Lány, Cash Rain, Springolina, Almabor, Tropical Maroon, Sharpshooter Storm és Spare Time sorrend alakult ki a start után. A túlsó oldalon Coffee Gold, Oscar és Danestar hármasa lerázta az üldözőket, akik 6-8 hosszal mögöttük, Cash Rain vezetésével érkeztek és mire a elérték a kanyart, felzárkóztak az élen lévőkhöz. A befutóra fordulva már Cash Rain, Coffee Gold és Oscar hármasa galoppozott fej-fej mellett az élen, Danestar volt még közel és Almabor is szépen zárkózott. Cash Rain az utolsó 300 méteren bebiztosította a győzelmét, Danestar jött fel a második helyre Oscar-t megelőzve.

Befutási sorrend: Cash Rain (9) – Danestar (2) – Oscar (5)

Cash Rain biztosra ment: az utolsó 300 méteren már tudni lehetett, ki lesz a győztes.

5. futam – Igazgatósági Díj:

Ourville’s War ugrott ki gyengébben a startgépből. Párduc vezetésével érkezett a mezőny a túlsó oldalra, mögötte Suracon, Singidunum, Viva Lea és Ourville’s War volt a sorrend, a mezőny végére Bukephalos esett vissza, azonban a kanyarban megindult és felgaloppozott a negyedik helyre Singidunum, Párduc és Viva Lea mögé. Singidunum favorithoz méltón nyerte a futamot, mögötte a két szürke, Viva Lea és Párduc csatázott egymással a helyezésekért.

Befutási sorrend: Singidunum (1) – Viva Lea (4) – Párduc (5)

Singidunum elsöprő győzelmet aratott kazakh származású lovasával.

6. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész:

Impius kezdett nagyon-nagyon gyengén, nem úgy, mint a rendkívül gyors Camberra, aki rögtön magára is vállalta a vezetést és 3-4 hosszasra növelte előnyét. Mögötte Mighty Icon, Nádbuga, Celtic Dream, Rekviem és Asta the Queen volt a sorrend. Mire elérték a kanyart, a vezető lovat utolérték az üldözők és a befutóra fordulva már Mighty Icon és Nádbuga kettőse vezetett. Az utolsó 300 méterhez közeledve pedig megjelent a favorit Celtic Dream és Bauyrzhan Murzabayev, majd megnyerték a futamot. Nem sokkal lemaradva követte őt Merzad és Paizs Gábor a második helyen, majd Nádbuga galopozzott fel a dobogó harmadik fokára a zsokéiskola növendékével, Mocsinka Viviennel.

Befutási sorrend: Celtic Dream (9) – Merzad (4) – Nádbuga (11)
Lejelentették: Plinius (6)

Celtic Dream, jó favoríthoz mérten, megnyerte a galopp versenynap hatodik futamát.

7. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Schnell lovasának voltak gondjai a start után, így eléggé kiszakadt a mezőnyből és végig reménytelen pozícióban versenyzett. Mátrix lett a vezérló az első 300 méter után, mögötte Álomhercegnő és Ninja volt a sorrend. Mátrixtól Álomhercegnő vette át a vezetést és Ninja-val, valamint Koperta-val megelőzték a többieket. Az utolsó 200 méter kezdetén Álomhercegnőt beérte Ninja, nagyot küzdöttek a győzelemért, amit végül Ninja-nak sikerült megszerezni, harmadik a végig jó pozícióban galoppozó Koperta lett.

Befutási sorrend: Ninja (2) – Álomhercegnő (5) – Koperta (7)

Ninja és Álomhercegnő hatalmasat csatáztak a győzelemért.

8. futam – Káposztásmegyeri Díj:

A főfutamban csupán öt ló indult – talán azért, mert többen nem is mertek kiállni Zwegat ellen. A start után Ice Prinzess lett a vezető, mögötte Silent Blessing, Run The Red Light, Zwegat és Blue Imp sorrend alakult ki. Az ügető átjáróhoz érve Ice Prinzess-t utolérte Silent Blessing, mögötte szorosan Zwegat, mellette pedig Run The Red Light galoppozott, a sort pedig még mindig Blue Imp zárta. A kanyar kijáratánál átvette a vezetést a favorit Zwegat, a befutóban pedig eltávolodott a többiektől és nagyon könnyen nyerte meg a Káposztásmegyeri Díjat. Silent Blessing második helye sem forgott veszélyben, a dobogó alsó fokáért küzdött Blue Imp és Ice Prinzess.

Befutási sorrend: Zwegat (2) – Silent Blessing (1) – Blue Imp (3)

Nem is volt kérdés, hogy Zwegat nyeri-e meg a Káposztásmegyeri Díjat.

9. futam – Rákospalotai Hendikep:

A zsokéiskola itt is bizonyított: Makoviczki Ákos Misi Manón, Varga Mátyás pedig Menta nyergében szállt versenybe. Bandavezér és Misi Manó voltak a leggyorsabbak a start után, míg Vegas Hope és Bírónő kezdtek a leggyengébben. Mire elérték a kanyart, Misi Manó helyét Mea Culpa vette át és megjelent Eisfee is, a befutóban pedig Miserend indult el nagy lendülettel. Eisfee nyerte a nap utolsó futamát, Miserend pedig megelőzte Bandavezért és ezzel megszerezte a második díjat.

Befutási sorrend: Eisfee (3) – Miserend (1) – Bandavezér (5)
Lejelentették: Kikerics (8)

Végül a nap legutolsó győztese Eisfee lett.

A következő versenynap április 24-én vasárnap lesz a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. április 24-én vasárnap, 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2016.04.19. Kovács Botond – Alagi Zsokéiskola,
Kincsempark.hu
Fotók: Dr. Kovács Gábor

 

Sikeres felvételi vizsga a díjlovagló iskolába

Az ország minden pontjáról negyvennél is több jelentkezés érkezett Pachl Péter díjlovagló iskolájába. A vasárnapi felvételin végül tizenhatan tettek próbát.

Pachl Péter a Magyar Lovas Szövetség kiemelt edzője. Tanítványaival a korosztályos Díjlovagló Európa Bajnokságok rendszeres résztvevője, ahol lovasai többször is helyezést értek el. A lovasiskolában három korcsoportban tanulhatnak a lovasok:

  • 6-12 éves
  • 12-16 éves
  • 16-21 éves

Az első két korosztályban még nem kötelező az alap szintű lovagló tudás, mert indul csoport kezdőknek is.

Új tanulók Pachl Péter díjlovagló iskolájában. Fotó: Mitrov Gabriella

A sikeres felvételi vizsgát tett jelentkezőknek minden esélye megvan rá, hogy az elmúlt húsz év hagyományait folytatva elinduljanak a hazai és nemzetközi siker útján. A felvételt nyert lovasok képzése a lovaglás mellett elméleti és speciális fejlesztő tréninget is tartalmaz. A tanulók részére heti 2 lovaglást biztosít az iskola (igény szerint az iskola lovaival) és heti egy speciális gimnasztikai edzést szakember vezetésével. A negyedéveket vizsgák zárják. Azok, akik sikeresen teljesítették a vizsgákat, versenyzési lehetőséghez juthatnak.

2016.04.18. Pachl Péter
Fotó: Mitrov Gabriella, Canva
Frissítve: 2022.08.02.

Hiba bejelentés