Rétvári Bence szerint a kormány számára fontos, hogy a magyar világbajnokokat adó lovasíjászat világbajnokságának Magyarország adjon otthont és hogy a fiatalok megismerjék a sportág hagyományait, sőt, büszkék legyenek rájuk.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára erről azon a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bejelentette, hogy jövő pénteken és szombaton a Kaposmérő melletti Kassai-völgy ad otthont a 7. lovasíjász vb-nek. Hozzátette: az eseményen 16 ország képviselői vesznek részt, köztük Európából például Anglia és Franciaország, Afrikából a Dél-Afrikai Köztársaság, az arab világból pedig Katar és Szaúd-Arábia.
Rétvári Bence kiemelte, hogy a magyar lovasíjászokat a világ több kontinensén is nagyon tisztelik. Felidézte, hogy a X. század idején sok hatalmi konfliktust, szomszédos országok, törzsek és nemzetségek közötti vitát a magyar lovasíjászok megjelenése befolyásolt, és akkoriban Magyarország egy tudatos külpolitikát építve az európai politikát is befolyásolni tudta.
“Fontos, hogy őrizzük ennek a dicsőséges időszaknak az emlékét, a fiatalokat is megismertessük vele, elérjük, hogy erőt merítsenek belőle, sőt, legyenek büszkék a magyar történelemnek erre az időszakára” – indokolta az államtitkár, hogy a kormány miért támogatja erkölcsi és anyagi formában is a világbajnokság megrendezését.
Rétvári Bence kitért arra, hogy a kabinet éppen ezért tette a Lázár Ervin Program részéve tette a lovasíjász-hagyományőrzést. Így a fiataloknak lehetőségük nyílik arra, hogy színházi előadások, hangversenyek, cirkuszi előadások, vagy az őshonos állatfajok megismerésén túl akár huszár-, lovasíjász-, vagy más katonai hagyományőrző programokon vegyenek részt. Véleménye szerint ezáltal is lehet erősíteni a diákok magyarságtudatát, valamint hozzá lehet járulni a jövő lovas nemzedékének kineveléséhez.
A világbajnokság főszervezője Kassai Lajos, aki évtizedek óta foglalkozik a lovasíjász-hagyományok újjáélesztésével, mégpedig új, modern eszközökkel, de a régi elődök nyomdokain haladva. A sportág világbajnoka emlékeztetett rá, hogy az első vb-t 1994-ben rendezték meg a Kassai-völgyben, ahol jövőre már a 100. lovasíjász versenyre kerül majd sor. Kifejtette, hogy a lovasíjászat a harci művészetek sorába tartozik, Magyarországon olyannak számít, mint például Japánban a karate. Ismertette, az idei vb-re 16 országból érkező60 induló korok, nemek és stílusok szerint összesen kilenc kategóriában méri össze tudását, és mivel a hazai versenyzőknek 30 év előnyük van a világgal szemben, ezért arra számít, hogy a magyarok minden stílusban az összes dobogós helyet megszerzik. Mivel a Kassai-völgy egy fedett lovasíjász pályával is rendelkezik, ezért elmondása szerint az eső sem jelenthet akadályt a világbajnokság megrendezésében.
Komjáthy-Losonczy Anikó révén magyar győzelem született a díjlovasok somorjai Grand Prix-versenyén.
A magyar versenyző Dior S nyergében többek között ukránokat, norvégokat, osztrákokat és szlovénokat felvonultató mezőnyben végzett elsőként. Az ezüstérmet az osztrák Diana Porsche (Douglas) szerezte meg Szalai Nikolettet (Willy The Hit) megelőzve.
A magyar győztes nem tervezte az indulást a szlovákiai viadalon, de úgy gondolta, hogy a pilisjászfalui olimpiai kvalifikációs verseny után ráfér egy kis pozitív élmény, melyet végül sikerült elérnie.
“Dior betegsége miatt később kezdtük a szezont, így az egyéni eredményekkel hátrébb tartok, mint mások, még kell mennem versenyre. Van időnk, nem kell és nem is kapkodnék, a ló állapota fogja eldönteni a megméretéseket. Most tartunk egy rövidebb szünetet, Dioron végeznek egy teljes állatorvosi ellenőrzést, hogy minden rendben van-e vele, július végén pedig Németország és Franciaország következik” – nyilatkozta Komjáthy-Losonczy Anikó.
A magyar csapat két hete Pilisjászfalun közel állt ahhoz, hogy csapatban olimpiai kvótát szerezzen, ám erről végül éppen lecsúszott.
2023. ősztől egy új, kifejezetten a lovasiskolai oktatás támogatására létrehozott programmal indul a Lovas Szövetség.
Ennek hátterében az áll, hogy az Európai Lovas Szövetség (EEF) 2022-ben sikeres EU Erasmus+ pályázatot nyújtott be, melynek az a célja, hogy az európai tagországokban fokozatosan bevezessék a Svédországban és Hollandiában évek óta jól működő „Young Leaders Programot.” Első lépésként három pilot országban indul a program; Norvégia és Bulgária nemzeti lovas szövetsége mellett Magyarország a harmadik résztvevő.
A program elsődleges célja a gyerekek személyes és vezetői kompetenciáinak fejlesztése a lóval való foglalkozás révén. A lovak szerepe az olyan „soft skilleknek” nevezett interperszonális és szociális készségek fejlesztésében, mint a kommunikáció, asszertivitás, a problémamegoldás és az empátia jól kutatott terület. Felismerve a ló társadalmi fejlődésben felismert szerepét az EYLE célja, hogy olyan programot biztosítson, amely Európa-szerte használható, világos utat nyújt a gyerekek és a fiatal felnőttel fejlesztéséhez.
Az EYLE program segíti az önkéntesség terjedését, sokszínűségre és az egyenlőség megvalósítására ösztönöz a lovas világban. Hozzájárul a fiatalok vezetői képességeinek és állampolgári kötelezettségének erősítéséhez, valamint szociális, pszichológiai, pedagógiai kompetenciáik fejlesztéséhez, ezen felül a természettel és a fenntarthatósággal kapcsolatos tudatosság erősítéséhez.
A gyerekek készségeinek fejlesztése négy szinten, különféle tevékenységek révén valósul meg: a kisgyermekek saját lovasiskolájukban kezdik a programot, a kommunikációra, az önbizalomra és az együttműködési készségekre fókuszálva. Fontos sajátossága a programnak, hogy a sajátos nevelési igényű fiatalok számára is képes segítséget nyújtani. Az életkor előrehaladtával a program olyan kihívásokat állít eléjük, amelyekkel tevékenységeiket akár nemzeti szintre is ki tudják terjeszteni, sőt az Erasmus+ támogatásával akár nemzetközi tapasztalatkora is szert tehetnek.
A „Lovas Apród EYLE program” a lovaskultúra oktatás egyik mintaprogramjává válhat hazánkban. Megvalósítása 2025 szeptemberéig tart, de hosszú távú fenntarthatósága kiemelt cél.
Az induláshoz igyekeztünk az ország minden terültéről kiválasztani egy-egy lovardát, ahol a Szövetség koordinálásával megkezdhetjük a munkát. A bevezető 2024. év kísérleti időszak, ami a Program működésének ellenőrzésével és a kezdetben felmerülő hibák javításával telik. Terveink szerint – már a jól működő program tapasztalatainak birtokában- a jövő év második felében tudunk nyílt felhívás alapján tovább lovardákat toborozni a Programban való részvételre.
Harmincnégy induló állt starthoz a csehországi Olomoucban a nemzetközi díjugrató verseny legmagasabb világkupa kvalifikáló 155 cm-es versenyszámában.
Az elmúlt két esztendő egyéni magyar bajnoka, Czékus Zoltán Ricolával nagyszerű formát mutatva az értékes második helyen végzett, ami azt jelenti, hogy a páros megszerezte a végső kvalifikációt az augusztus végi milánói felnőtt Európa-bajnokságra.
A csehországi versenyen Czékus Zoltán másik lovával, Castroval ért el két helyezést, a tavalyi ranglista győztes, Mráz Tamás az első napi 140 cm-es nagykörben második, a vasárnapi világkupa versenyszámban a hatodik lett BN Silverrel és a fiatal lovak döntőjéban Málnával is a második helyet szerezte meg. Az ifjúsági válogatott Hermann Zsófia a Bronze Tour döntő harmadik helyét szerezte meg Mr. Brown nyergében.
A Grand Prix sorozat második szilvásváradi állomásán a Moody Mares lovasbolt által támogatott U25-ös korosztály 135 cm-es nagydíjának alappályáját tizenegy páros tudta hibapont nélkül lelovagolni.
A mai világban ritka, de fiú lovas nyerte az utánpótlás korosztály nagydíját, ifj. Petrik Béla tanítványa, Magyar Balázs Miss Mary Soames „F” nevű lovával a leggyorsabb hibátlannal megnyerte a versenyszámot, akinek Antalné Géczi Emese versenyigazgató, Kunné Fekete Alexandra versenybíró, Szotyori Nagy Kristóf a Díjugrató Szakég elnöke és Vándor Zsófia a Moody Mares támogatott lovasa gratulálhatott az eredményhirdetésen.
A második helyen is egy fiú lovas, Varga Marcell végzett, aki a GSH Team színiben Aranykapu Con Lordannal érte el pályafutása egyik legnagyobb sikerét.
A Moody Mares U25-ös Grand Prix harmadik helyén a Szilvásváradon fedettpályás bajnoki címet nyerő, Benedek Adél végzett La Digue nyergében.
Öt páros tudta hibapont nélkül lelovagolni a szilvásváradi Ego7 gyermek Grand Prix 125 cm-es alappályáját.
A nagydíj Prosperes fölényt hozott, hiszen első lett a fedettpályás bajnokságot is megnyerő Nagy ZsófiaVictory Blue PS-el megelőzve klubtársát, Csizmadia Csengét és a Chacco-Blue apaságú, pej Chavoltust.
Harmadik helyen a DEAC versenyzőnője, Szabó-Máriás Sára tanítványa, Fábián Johanna végzett Quantummal, míg negyedik lett a már Némethy Bertalan Alapítvány színeiben versenyző, Pichovszky Dalma Prince Of Persiával és ötödik az idei, kiskunhalasi GP győztese, Juhász Léda és Rádiháza Generális.
A 2023. évi Grand Prix sorozat második fordulóján a szilvásváradi Lipicai lovas stadionban az amatőrök GP-vel kezdődött a vasárnapi nap.
Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő alappályáját tíz lovas tudta verőhiba nélkül lelovagolni, jöhetett az összevetés. A győzelmet a Krucsó Lovasklub versenyzője, Atillás Viktória szerezte meg, aki hűséges társával, Sárgamegye S-el a leggyorsabban hibátlant lovagolta, így övé lett az első hely.
Másodikként JB Zenit nyergében Jármy Tibor végzett, míg harmadik a dunavarsányi, Cseszterlintes Van Doremalen Anna és Lembla.
Az amatőr GP további helyezettjei negyedik Varga Júlia, ötödik, Dr. Kölcsey Rieden Roland, hatodik Tóvári Eszter.
A magyar félvért sok szakkönyv mint önálló fajta emlegeti, ennek ellenére sok viszont még nem tartja annak.Egy időben angol félvér volt a neve, de mai fajta kialakulásában szerepet játszott a változó tenyésztői ízlés, illetve a divat is. Ebben nagy hatásuk volt esetenként az állami méneseknek és a változó tenyészcélnak.
A fajta típusai:
Kisbéri típusú magyar félvér: magasfélvér, ennek küllemi jellegzetességeivel. Kifejezetten hátas, sportló típusú
Mezőhegyesi típusú magyar félvér: tömegesebb, főként hátas és sportló, valamint munkalóként is kiváló
Napjainkban a magyar félvér általában könnyű fogatos munkára, és hátas szolgálatra alkalmas fajta, amelynek tehetséges egyedei a nagy teljesítményt kívánó lovassportágakban is megállják a helyüket. A kisbéri típusú magyar félvér erősen telivérezett típus, ennek küllemi jellegzetességei jellemzők rá, így ez az ág kifejezetten hátas, sportcélra alkalmas ló.
A mezőhegyesi típus a mezőhegyesi félvér (Furioso-North Star) fajta nevét viseli. Ez rámásabb, tömegesebb félvért jelent, amely nemcsak hátas szolgálatra, díjlovagló- és ugrósportra, hanem mezőgazdasági munkára is jól megfelel. Ezen fajta könnyebb és nehezebb változatát is megkülönböztetjük.
A magyar félvér két melegvérű ló keresztezéséből született, és maga a fajta még egész fiatalnak számít hazánkban, mely tenyésztésének és kersztezésének felügyelő szerve a Magyar Sportló és Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesülete, amely 1990 óta működik. A fajta lóállománya nem köthető egyetlen helyszínhez vagy méneshez sem. A rendszer, melyen a fajta tenyésztése alapul, megfelel a hazánkban érvényesülő piaci viszonyoknak.
A magyar félvéreknek nagy szerepe van a versenyeken kiválónak számító magyar sportlovak kitenyésztésében. A rádiházi ménes például több magyar félvérrel, a bólyi ménes pedig több Hannoveri fajtájú egyeddel működött közre ebben. A tenyésztők az új vérvonalak bevonása mellett, ügyelnek a régi hazai kancacsaládok megőrzésére is.
A fajta jegyei:
Fejük általában egyenes, nemes, szép, de vannak egészen arab jellegű, csukafejű egyedei és néhány burkolt, ékfej is előfordulhat. Nyakuk ívelt, izmos, de nem mindig elég hosszú, így az alacsonyan illesztett nyak gyakrabban előfordul. Marjuk hosszú, magas, általában kifejezett, vagy kevésbé kifejezett baltavágással, hátuk pediglegtöbbször rövid, izmos, a kötése jó, bár vannak hosszú hátú, kocsiló típusú egyedei is. Ezzel szemben lapockájuk dőlt, hosszú és egészen izmos. Farjuk többnyire egyenes, izmoltsága átlagos, de jó. Mellkasuk a felnevelési hibáktól függően mély, vagy kevésbé mély lehet, lábaiknál pedig a tenyésztők legfőképp a szabályos lábállásra törekednek, így lábszerkezetük rendkívül jó, valamint a patáik is kevésbé kifogásolhatóak genetikai szempontból.
Legfőbb jellemzőik tehát: A magyar félvérekre jellemző az arányos, jól izmolt test, valamint a formás fej, enyhén ívelt nyak, dőlt vállak, közepesen hosszú hát, izmos, gömbölyű far és a szabályos lábszerkezet. A fajta jellemzően intelligens, tanulékony, egészen jó ugróképességű, és elegáns megjelenésű.
Mozgásukra jellemző, hogy a lépés és ügetés telivér jellegű, ám ez sokszor nem elég tért nyerő.
A Magyar Sportló és Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesületének célja egy minél jobb genetikai állomány elérése a magyar félvérek és magyar sportlovak között, így a tenyészállatok állandó szűrésnek vannak kitéve. Tenyésztésük filozófiájához tartozik a genetikai hibák kizására, az ízületi problémákra való hajlam csökkentése, hogy a fajta versenyeken is kitűnően szerepelhessen.
A mélyrelovaglás sportszakmai és anatómiai összefüggései
Az előadást két nagyszerű szakember, a házigazda, a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Sótonyi Péter, és a díjlovas sport kiválósága, Dallos Gyula mesteredző tartotta. Szakmai előadás a FRISOMAT KFT támogatásával készült.
Az előadók a napjainkban nagy nemzetközi vitát kiváltó “mélyrelovaglás” hatását elemezték sportszakmai és anatómiai oldalról. Az előadás híre felkeltette az érdeklődést a lovasok, edzők, bírók és a lovassportban érdekelt szakemberekben és rekordszámú jelentkezőt regisztráltak. A rekordszámú érdeklődő meg is érkezett. Az előadás célja: a klasszikus lovaglási irányelvek mélyebb megismertetése, és az egységes gondolkodásmód elősegítése a lovassportban.
Elsőként Dr. Sótonyi Péter professzor tartotta meg élményszámba menő előadását azon a nyelven, amelyet az érdeklődők különösebb előtanulmányok nélkül is megérthettek. Nagyszerűen előkészített demonstrációs eszközökkel, csontvázon és számítógépes eszközök segítségével lehetett érzékelni és megérteni a ló statikáját.
Ezután kerültek szóba a szalagok és az egymással kapcsolatban lévő izmok, amelyeknek összessége jelenti a csodát, amellyel a ló képes rugalmasan elasztikusan mozogni, terhet viselni. Az előadó rávilágított azokra a hibákra és korai elhasználódásokra, amelyeket a ló szakszerűtlen használatával , a gyors siker elérése érdekében a lovasok okoznak a ló izületeiben, az egymással mechanikus kapcsoltakban lévő csontok összenövéseivel.
Az elhangzottak valóban kellenek ahhoz, hogy az elmélyült és ambiciózus lovas, ill. bármely szakágban érdekelt sportember a ló használatában ne kövessen el a ló egészségét befolyásoló hibákat.
Dallos Gyula előadását elég messziről kezdte annak érdekében, hogy tudatosuljon az, hogy az evolúció során hogy lett a ló az ember társa , később sporttársa.
A mélyrelovaglás kifejezés talán az angol „deep and forward” , vagy a német „Vorwards und Abwards „azaz mélyre és előre – szavakból került a magyar nyelvbe, amely talán nem túl magyaros kifejezés, de mégis egyszóval fejezi ki a kívánt fogalmat, ellentétben az angol és német kifejezésekkel.
Dallos Gyula – részben verbális képességeinek köszönhetően is – összeszedett gondolatainak átadásával , videó filmen való bemutatásával, plasztikusan magyarázta el a lényeget. A lényeg pedig az, hogy a lovat a kiképzés során és a tréningben tartás során, nem szabad erőszakkal és durva eszközökkel a gyors siker reményében kívánt tartásba hozni, mert az hamis lesz , a ló pedig idő előtt tönkre megy.
A lovak az evoliciós folyamat során a napi tizenórás legelést figyelembevéve egy olyan testhelyzetben élték és élik a mindennapjaikat, hogy a fejük a földön van. A kitartó munka során szabad odajutni, hogy a hátsó lábak – a fokozatosan intenzívebb használata során – az elülső lábakra eső terhelést részben vegyék át, amelynek hatására a száronlét mindinkább az ideálishoz közelítsen. E hatásnak a hátulsó lábakból kell kiindulni, a szár csak finom támaszkodással az irányt mutassa a ló számára.
E gondolat demonstrálására egy olyan futószárazást láthattunk, ahol a ló lefelé azaz mélyen , számára előnyös testhelyzetben a zablán finoman támaszkodik a futószárazó kezén, de a kikötés minden irányban szabadságot enged a ló szájának, az nem akad meg soha. E testhelyzet a ló számára nem jelent izgalmat, mert negatív hatás nem éri. E mentális kondíció segít abban, hogy a bemutatandó gyakorlatok sem jelentenek számára traumát, mert a szájtevékenységét goromba hatások nem érik.
Miután a kiképzés során sem mentálisan, sem fizikailag károsodás a lovat e mélyrelovaglás elv mellett nem éri, így a gondos munka hosszú évek sportsikereinek záloga lesz.
E simposium arra is alkalmas volt, hogy azokról a dolgokról, amelyek a mai kor sportszakmai szellemét és szemléletét jelentik , lehetett beszélni, gondolatot egyeztetni. Miután minden sportág, így a lovassportok is fejlődnek, a lépéstartás a fejlődéssel kötelező.
A Magyarországon fellelhető szakirodalom sajnos a mai kor kihívásaira nem igen ad választ, így a korszerű mai problémákra azoktól kell és lehet megkapni a választ, akik a sportág életével és fejlődésével együtt lélegeznek, együtt haladnak. Örülök, hogy e két nagyszerű szakember előadását meghallgathattam.
A keskeny, sáros utat vastagon belepte a száraz, ezer és ezer színben pompázó avar, ami minden léptemnél hangosan ropogott. A fákon csak egy-egy vöröses, vagy éppen sárgás levél kókadozott, amik a legkisebb fuvallat hatására is szédülve, pörögve landolnak a földön. Az ég szürke volt, olyan ősziesen szürke. Cipőm mélyen elmerült a dagonyában, és lépteimet nem csak a levelek zörgése, hanem a sár furcsa cuppogása is kísérte. A színes avar alatt alig lehetett látni a kis ösvényt, de szerencsére kopott barna kerítés futott szorosan mindkét oldalán, a kiszáradt gyepen, ahol a sárgászöld fűszálak között jócskán akadt olyan, ami teljesen elbarnult. Csípős őszi szellő járta a vidéket, az orrom egészen hideg volt, és kipirult, akárcsak az arcom. Szerettem ezt az évszakot, bár sok esővel, sárral, és egyéb kellemetlenségekkel jár…de az őszi tájat semmi nem tudja felülmúlni, mondjon bárki bármit.
A karámkerítés mögött lengő füvön egyetlen ló sem lépkedett, a gyepet itt-ott sárfoltok szakították meg, így a lovasok féltve lovaikat a dagonyától inkább bevitték őket az istállóba. Az út, amin lépkedtem hirtelen megszakadt, és lejtőbe ment át, én pedig zöld szemeimmel megpillantottam a távolban húzódó istállót, és a hozzá tartozó épületeket. Megálltam egy pillanatra, behunytam a szememet, és mélyen magamba szívtam a friss levegőt. Otthon, édes otthon. Milyen rég jártam már erre…a testem akaratomon kívül megborzongott, ahogy felrémlett előttem az utolsó itt tett látogatásom. Négy éve…négy év hosszú idő. Talán nem is látnak szívesen, mit képzelek? Ennyi idő után idetolom a képem, és még fogadjanak szívesen? Még nem késő. Még megfordulhatok, és hazamehetek. Badarságokat beszélek…otthon vagyok. Tétován hátraléptem, és lassan hátat fordítottam az istállónak, hogy elmenjek innen, ám a sors másképp akarta. Az ösvényen két lovas jött felém, odadobva a szárat magas lovaiknak. Két férfi, egy idősebb, szakállas, és egy egészen fiatal, korombéli…
Megállították lovaikat, döbbent tekintettel mértek végig. Az idősebb szájából kicsúszott egy „ó”, de egyébként csak csöndben figyeltek engem. Visszafojtottam a levegőt, és szinte hallottam, ahogy a szívem egyre gyorsabban zakatol, már-már azt hittem kiugrik a bőröm mögül. De hallottam azt is, ahogy az ő szívük ver egyre erőteljesebben, ahogy a felismerés beléjük ötlött…igen, én vagyok az.
– Trudy…-súgta a fiatal srác.
Halványan elmosolyodtam, és rá tekintettem. Barna haja ugyanolyan kócosan állt szét, mint amikor utoljára láttam…azóta megváltozott. Egy esetlen kis tizennyolc éves srác volt, aki imádta a lovakat, olyan volt, mintha a nyakába lenne akasztva egy tábla, „Cikizz!” felirattal. Igen, a gimnáziumi évek…azóta azonban megemberesedett. A válla egészen széles lett, arca enyhén borostás, és egész testén dülledtek az izmok. Valóban ő az? Igen, kétségtelen. Az arca semmit nem változott, ugyanolyan mosolygós maradt, mint volt, de most nem villantotta rám széles vigyorát, csupán lebiggyesztett alsó ajakkal figyelt hatalmas pej heréltje hátáról.
– Szia, Max…- léptem bizonytalanul előrébb.
A szél feltámadt, és kirepítette a gumit hajamból, mire fekete tincseim szállni kezdtek a levegőben, láthatóvá téve riadt arcomat, és tekintetemet. Max nem mozdult, akárcsak az idős férfi, Bob. Semmit nem változott azalatt a négy év alatt, amit távol töltöttem, ugyanolyan pocakos maradt, talán csak annyit vettem észre, hogy őszes haja ritkásabb lett. Kérdőn tekintettek rám, és úgy éreztem nekem kell előbb megszólalnom. Igen, ennyivel tartozom nekik.
– Én…én…Hozzá jöttem…-dadogtam.- Ha még itt van.
Egymásra tekintettek, majd újra rám, és alig észrevehetően bólintottak. A szívem hevesebben vert, ahogy közelebb léptették hozzám lovaikat. Bizonytalanul hátrébb álltam, amikor Bob sárga kancája a hajamba fújt. Szégyen, vagy nem szégyen, féltem. Ennyi idő után…
– Itt van- nyújtotta ki kezét Max, hogy belekapaszkodva fel tudjak ülni mögé.
Remegő kezemmel átfogtam vastag alkarját, és bal lábammal a lábára lépve felhúztam magam a heréltre. Reszkettem attól, hogy újra lovon ülök. Karommal átfontam Max derekát, és szememet behunyva figyeltem, ahogy a hatalmas herélt elindult alattam. Furcsa érzés volt, de nem olyan felemelő, mint amilyenre számítottam, egészen félelmetes. De talán nem emiatt rettegtem. Vajon Ő felismer még? Vagy minden erejével azon volt, hogy kizárjon az emlékeiből, mint egy vissza-visszatérő rémálmot? Én szégyenszemre ezt próbáltam tenni, de négy év után rájöttem, hogy képtelen vagyok rá. Nem tudom magam mögött hagyni a múltat, nem tudom csak úgy lezárni, és elfeledni. Ahhoz túl sokat jelentett nekem Ő. Max valószínűleg érezte, hogy félek, mert szorosabban kapaszkodtam derekába, fejemet pedig a hátának vetettem. Sírni akartam, de nem ment. Soha nem sikerült, ha rá gondoltam. A nagy herélt megállt alattam, én pedig kinyitottam szemeimet, és körbenéztem az istállóudvaron. Pontosan olyan volt, mint akkoriban. Ismertem minden szegletét, itt nőttem fel, mégis olyan idegenül éreztem magam, mint az első alkalommal, amikor itt jártam.
Óvatosan lecsúsztam a ló oldalán, és arrébb léptem, hogy Max is le tudjon szállni. Bob intett, hogy kövessem őket, én pedig lassan utánuk indultam. Az istállóban szorgoskodók vidám fecsegése ütötte meg a fülemet. Sok volt az új arc, de még több az ismerős. Amikor beléptünk, mindenki felkapta fejét, mosolyogva fogadták a visszatérő Bobot és Maxet, de ugyanez a mosoly fagyott néhányak arcára, amikor megláttak engem utánuk somfordálni. Felismertek, tudom, hogy felismertek. Az istállóban megfagyott az élet, csupán az a néhány kislány csicsergett tovább, akik voltak olyan szerencsések, és nem tudták ki vagyok én. Közelebb húzódtam az előttem vonuló lovak farához, és körbenéztem az istállóban. Pontosan olyan, mint volt. A bal oldalon szénabálák tornyosulnak, jobb felől pedig a bokszok sorakoznak, amiből új és régi lovak kukucskáltak ki. Velünk szemben egy apró iroda ajtaja állt, zárva, de jól tudtam, hogy ott nincs vége az istállónak, el lehet még menni jobbra. A bokszok tiszták voltak és takarosak, nyílván felújították őket, különben látszania kellene az idő vasfogának. Egy sárga kanca helyéről egy apró kislány lépett ki, egyenesen a vízelvezető árokba, és egyensúlyát vesztve a földre zuhant. Lehajoltam hozzá, és kezembe vettem apró mancsait, és segítettem felállni neki. Ébenfekete haja hosszan omlott vállára, zöld szemei pedig hálásan csillogtak…olyan, mint amilyen én voltam ennyi idősen. A bokszban álló öreg kancára néztem, és halvány mosoly jelent meg szám szegletében…Gyémánt. Én is rajta tanultam lovagolni.
Eleresztettem a kislányt, és tovább sétáltam. Időközben Max, és Bob bevezették lovaikat a helyükre, és elkezdték őket leszerszámozni. Az idő, mintha ólomlábakon járt volna, nem akart múlni, és egy végtelenségnek tűnt, mire végeztek. Alaposan lemosták a zablát, finoman ráterítették az izzasztót a nyeregre, elpakolták az ínvédőket…felrémlett előttem, amikor én végeztem ugyanezeket a teendőket hasonló alapossággal, míg barátnőim nagyokat ásítva álltak a boksz előtt, és sokadszorra fenyegettek meg, hogy elmennek, ha nem sietek. Én csak mosolyogtam, és elővettem egy fésűt, hogy kifésüljem lovam sörényét. Ezek a lovak is lassan készültek el, de ahogy teltek a percek fokozatosan eltűnt testükről a tajték, gubancokban álló farkukat könnyedén csapkodták, a lábukra verődött sár mintha felszívódott volna. Bob megvakarta sárga kancája fülét, majd rám nézett, de nem szólt egy szót sem, inkább Maxre terelte tekintetét, és szavak nélkül utasította dolgára. Ő felsóhajtott, és kilépett a bokszból.
– Gyere, Trudy. Megmutatom, de nem ígérek semmi jót.
Nagyot nyeltem, és követtem. Arra számítottam, hogy a helyén lesz. Az utolsó bokszban, ahogy mindig. Elképzeltem, ahogy kidugja fejét a bokszajtó fölött, meglát, és felnyerít. Örömmel. De semmi oka nincs az örömre. A helyén is egy másik ló állt, egy fekete mén, aki bizalmatlanul méregetett, majd hátat fordított nekem. Max intett, hogy forduljak jobbra a bokszsor végén. Az istálló ezen része össze sem volt hasonlítható a másikkal. A lovak horkantásai, a szalma zizegése, a lovasok hangjai…csupán tompán jutottak el idáig. Olyan volt, mintha egy teljesen más helyen járnék. A mennyezetet tartó gerendákat vastagon belepte a por, akárcsak az ablaküvegeket, az őszi napsugarak alig jutottak be a bokszok közé, ahol szinte teljes sötétség uralkodott. A bokszokban felsöpörtek, felmostak. Nem használják őket. Felrémlett előttem valami. Valami, ami régen történt. Négy éve.
Kétségbeesetten rontottam be az istállóba, bevágva a hátsó ajtót. Nem érdekelt, hogy nem itt van a boksza, most ide hozom! Rögtön bekanyarodtam az első helyre, és nagyot rántva a magam után vezetett pej mén szájába szabályosan belöktem az üres bokszba. Arcom könnyekben úszott, kapdostam a levegőt, szemeim dühtől csillogtak.
– Gyűlöllek!- ordítottam, ahogy a torkomon kifért.
A lovak felkapták fejüket, és riadtan tekintettek ránk, és bizalmatlanul méregették lovamat. Ki ez a mén?
– Gyűlöllek!- üvöltöttem újra, mintha az előbb nem lehetett volna hallani.
Elkeseredetten dobtam el a szár végét, és ökölbe szorított kezeimmel erőtlenül püfölni kezdtem az apró mén nyakát.
– Gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek!- ismételtem, mintha beakadt volna a szalag.
Elkeseredetten rogytam össze a szalmában a térdembe nyilalló fájdalomtól, és nagyokat szipogva remegtem a földön. Lovam riadtan behúzódott a sarokba, és nem mert közelíteni. Nem értette, miért viselkedem így. Az ajtó újra kivágódott, és egy magas, vékony srác loholt be utánam. Belökte a bokszajtót, és leguggolt hozzám, és felültetett. Sután magához ölelt, de én hisztérikusan ütlegeltem mellkasát, és szinte sikítottam.
– Hagyj békén! Tűnj innen! Nem akarlak látni. Gyűlöllek! Gyűlöllek téged is.
Karjai felengedtek, én pedig visszazuhantam a szalmára. Szemei összeszűkültek, és vetett egy pillantást a mögöttem álló ménre, majd kiviharzott az istállóból, én pedig egyedül maradtam a zizegő szalmában a könnyeimmel, és az összetört álmaimmal.
Megborzongtam. Annyira sajnáltam Maxet. Csak segíteni akart…és Ő…Ő sem akart rosszat. Tekintetemmel keresni kezdtem Őt, de nem láttam egyik bokszban sem. Max megállt, én pedig kérdőn néztem rá.
– Ott van- motyogta.- Az utolsó bokszban…ahol hagytad.
Valóban. Az első boksz, ami mellettünk van, ha bajövünk a hátsó bejáraton. És valami nagy, barna mozgott ott. Megszaporáztam lépteimet, cipőm talpa halkan nyikorgott minden egyes mozdulatomnál. Mocorgást hallottam a bokszból, és valóban óvatosan elődugta a fejét egy ló. Ő. Megálltam, és nagyokat pislogva próbáltam felfogni, hogy valóban itt állok, csupán pár lépésre tőle. Ő fekete szemeivel engem vizsgált, valószínűleg ő sem tudta elhinni, hogy ennyi idő után visszatértem. Fekete sörénye hosszan omlott le nyakáról, fején ott villogott a hatalmas csillag, és az orrfolt…de volt ott valami más is. Pofája két oldalán fehér kopást láttam szőrében. Talán azóta ilyen? Halkan hörgött egyet, és leeresztette a fejét.
– Még itt vagy…- motyogtam.
Max a hátam mögé lépett, éreztem a leheletét csupasz nyakamon, ahogy zilálva odasúgta nekem, hogy ne zavarja meg a lovat:
– Tudod a szüleid nem adták fel. Azóta is minden hónapban fizették a bértartást, hátha egyszer visszajössz…amióta elmentél, nem lehet másik bokszba bevinni. Csak ide tudjuk behozni. Ahol hagytad.
Megremegtem, de közelebb léptem a bokszhoz. A ló védekezésképp felvetette fejét, és hátralépett. Kivillant szeme fehérje, és próbált visszaiszkolni a sötétségbe, de halkan a nevén szólítottam.
– Je’taime…- súgtam.
Felkapta fejét, és figyelmeztetően kapálni kezdett lábával, hátradobálva az alatta lévő almot. Félve hátraléptem, de Max erős mellkasának ütköztem. Feltekintettem rá, ő pedig bátorítóan rám nézett. Menni fog! Igyekeztem határozottan odasétálni a bokszajtóhoz, de a térdem erősen rogyadozott, mint azon a napon, pedig most nem nyilallt bele fájdalom. Óvatosan kinyújtottam vékony tenyeremet Je’taime felé, aki először bizalmatlanul hátralépett, majd kinyújtotta orrát, és a kezembe szagolt. Halványan elmosolyodtam, és kinyitottam a nyikorgó ajtót, hogy bemehessek a ménhez. Finoman hátrébb állt, hogy beengedjen, és halkan felnyerített. Hogy tudtam rá ennyi ideig haragudni?
Je’taime nem akarta azt tenni, amit mondok. Kétségbeesetten húztam a szárat, próbáltam megállítani, de ő csak vágtázott tovább alattam, egyre gyorsabb, és gyorsabb tempóra kapcsolva. Bob kiáltásai csak tompa, távoli zajként jutottak el hozzám, a fejem kiürült, csupán Je’taime patáinak egyenletes dobbanásait hallottam. Az agyamat elborította a félelem, és a düh bosszantó keveréke. Lovam még sosem vágtatott ilyen sebesen, én pedig tehetetlenül rázkódtam, mint egy krumpliszsák Vadul manővereztünk a pályán szorosan egymás mellett álló akadályok között, de elvesztettem az uralmat Je’taime fölött. Megnyújtotta lépteit, és ráfordult egy ugrásra, ami készületlenül ért engem. Lábam beleakadt a kengyelbe, kétségbeesetten próbáltam kiszabadítani, de nem sikerült. Úgy kapaszkodtam a szárba, mintha az életem múlna rajta, de Je’taime elrugaszkodott. Nem tudtam vele együtt lendülni, kezemben szorítva a szárakat zuhantam oldalra, ám lábam nem szabadult ki. Fejjel estem neki a rúdnak, ami azonnal leesett helyéről. Kezemmel visszarántottam ménem fejét, aki a hirtelen mozdulattól hatalmasat rúgott ki, egyenesen a lábamnak. A kengyel elszakadt, én pedig eleresztettem a szárakat. Pár pillanatig kapkodtam a levegőt a rudak közt feküdve, a lábam lüktetett, szédültem. Mindezek ellenére felugrottam, és Bob felé indultam, aki időközben befogta ménemet. Nem ez volt az első eset, hogy leestem róla…de most…most betelt a pohár. Elrántottam a szárakat edzőm kezéből, és lábammal nem is foglalkozva rohanni kezdtem, magam után cibálva Je’taime-et, egyenesen az istálló hátsó bejárata felé…
Kirázott a hideg, és mélyen Je’taime szemébe néztem. Láttam rajta. Láttam, hogy megbocsátott nekem. Könnyeim, amik eddig nem akartak feltörni, most árvízként folytak végig arcomon. Kezeimet végigfuttattam a mén nyakán, és nagyot szipogva homlokomat az övének nyomtam.
– Sajnálom, Je’taime…én…én olyan makacs voltam, és önző. Nem hittem benned. Fogadj vissza magadhoz, kérlek! Ígérem, minden más lesz.
Halkan horkantott, majd arrébb lépett, hogy megszemlélhesse a bejövő alakot. Max volt az. Megfordultam, és először leszegtem fejemet, de felemeltem tekintetemet, és egyenesen a szemébe néztem.
– Bocsáss meg, Max. Te mindig itt voltál velem, de én eltaszítottalak magamtól. Bocsáss meg…-a hangom elcsuklott, de ő átölelt, én pedig fejemet mellkasának vetettem.- Kérlek!
A hangom szinte sikító volt, kapkodva vettem a levegőt. Max kezeivel egy tincsemet babrálta, majd eltolt magától. Kedvesen elmosolyodott, és letörölte egy könnycseppemet.
– Én már megbocsátottam neked, Trudy…és szerintem Je’taime is.
Megfordultam, és újra lovamhoz léptem, aki békésen álldogált velem szemben, és kérdőn tekintett rám
– Szeretlek, Je’taime…ez vagy te. Te vagy a szeretet. Je’taime…szeretni. Soha nem hagylak el, lovacskám. A szavamat adom.
Max átkarolt hátulról, ménem pedig hozzám bújt. A szívem úgy vert, mint egy dob, de elmosolyodtam. Attól tartottam, elszakadt a szívük, és nem lehet többé összeragasztani őket. De csak a papír szívek szakadnak el…a mi szívünk pedig acélból van…
