Kezdőlap Blog Oldal 204

CDI3*-W Danube Dressage Challenge – 2021.08.06.-08. – Šamorín

2021.08.06. és 2021.08.08. között került megrendezésre a CDI3*-W Danube Dressage Challenge nemzetközi díjlovagló verseny a szlovákiai Šamorín-ban. Ismét kimagasló magyar teljesítményeknek örvendhettünk, mivel több kiváló magyar induló is a dobogóra állhatott a versenyhétvége során.

A Šamoríni verseny egyik “éllovasa” Czérna Borbála Panna és FÉLIX nevű lova. a páros a hozzá megszokott módon ismét remek hozták formájukat mind a 3 napon át.
Kezdésképpen a pénteki napon a legelső FEI Children Preliminary B versenyszámban 74.197% -al elsöprő győzelmet aratott a páros.
Ugyanebben a versenyszámban:
  • Ezüstérmes: MAKSAJDA Julia és DULCAMERO nevű lova Lengyelország képviseletében
  • Bronzérmes: MORARIU Antonia  és HIGH POINT 2 nevű lova Románia képviseletében
Másnap, szombaton szintén bravúros győzelemmel végződött a nap Borbála Panna számára, hiszen a FEI Children Team versenyszámban szintén a dobogó csúcsára állhatott a fiatal lovashölgy és remek paripája. (Mindezek mellett a páros a vasárnapi utolsó napot is az aranyéremmel zárta.)
Ebben a versenyszámban a második helyezett a lengyel MAKSAJDA Julia és DULCAMERO lettek, míg a harmadik a román MORARIU Antonia és BLOCKBUSTER 8.
A már jól ismert páros LOSONCZY Anikó és DIOR S is ismét csodásan teljesít a Šamorín-i CDI3*-W Danube Dressage Challenge nemzetközi díjlovas versenyen.
A vasrnapi FEI Grand Prix versenyszámban 67.870% – al harmadik helyen zártak. Első helyen a német induló WANDRES Frederic végzett BLUETOOTH OLD nevű lovával 71.674%- os teljesítménnyel, míg második helyen a szintén német HOLLWEG-DE RIDDER Jill és WHITNEY 341 páros végzett 70.413%- os pályateljesítménnyel.

A szombati napon Zengő Rékának is sikerült felülmúlnia a pénteki teljesítményét, mivel a FEI Grand Prix Freestyle (U25) versenyszámban, az előző napi bronz érme mellé egy ezüstöt is is került szereznie (RIBERY hátán) a kiváló Eredményének köszönhetően (68,225%). A versenyszám aranyérmese a dán HYRM Sandra Aagaard és HESLEGAARDS RISMON lova (73.375%), bronzérmese pedig, a holland HOOGE Marjan és EGO TRIPPER TEXEL páros (67.958%).

Szintén a szombati napon a FEI Grand Prix Freestyle (CDI-W) versenyszámban Szokola Csaba 71,960% eredményével az összetett 4. helyén végzett.

A vasárnapi napon a FEI Juniors Freestyle to Music versenyszámban két magyar is dobogóra állhatott. Első helyezett DICSŐ Mira és FOXTROT lett (74.000%), míg az ezüstérmes HOFFER Hanna lett DUJARDIN nyergében (71.408%), a harmadik helyezettet pedig az ausztriai GEBHARD Corinna és BRIGHTON 9 párosa alkották.

A videón: DICSŐ Mira és FOXTROT

Gratulálunk minden résztvevőnek a kimagasló teljesítményéért és további sikereket kívánunk!

Szöveg és kép/ videó: ClipMyHorse
2021.08.09.
Lovasok.hu csapata
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.09.

Nemzetközi versenyen induló lovasok figyelem!

Kedves Versenyzők!

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy 2021. augusztus 1-től az FEI EHV-1 rendelet értelmében az alábbi dokumentumokat a FEI HorseApp-be szükséges feltölteni:
  • Ló testhőmérséklet adatai a versenyt megelőző tíz napban
  • Horse Health FEI Self-Certification Form
  • + a FEI HorseApp új verziójában egyszerre több ló profilja is szerkeszthető / frissíthető
A papír alapon kitöltött formanyomtatványokat már nem fogják elfogadni, ez minden Európában a 32. héttől (2021. augusztus 9-től) megrendezésre kerülő nemzetközi versenyre vonatkozik. A FEI HorseApp mobiltelefonra való letöltése után, amennyiben a sportoló/ lóápoló/ trainer/ állatorvos nem rendelkezik FEI profillal, a „Don’t have an account? Creat one.” gombra kattintva készíthet magának FEI profilt.
Abban az esetben, ha a sportoló/ lóápoló/ trainer / állatorvos elfelejtette a jelszavát,  a „Forgot your password?” gombra való kattintással igényelhető egy új jelszó.
Hasznos információk a dokumentumok feltöltésével kapcsolatban az alábbi linken olvashatóak: https://howto.fei.org/category/20/all-users.html
Hibaüzenet, elakadás esetén a képernyőfotókat a usersupport@fei.org e-mail címre szükséges elküldeni.
Forrás: Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakág
Kép: Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakág
2021.08.09.
Lovasok.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Az öttusázó Kovács Sarolta bronzérmes lett a tokiói olimpián!

Kovács Sarolta bronzérmet nyert a női öttusázók versenyében a 2021-es tokiói olimpián. A kiváló magyar versenyzőnek sokáig még az ezüstérem megszerzésére is nagy esélye volt, azonban a versenyvégi hajrában megelőzte őt az egyik litván versenyző. A másik magyar indulónak, Gulyás Michellenek a 12. helyezést sikerült megszereznie.

2021.08.05-én, csütörtökön kezdődött meg az öttusaverseny Tokióban, ahol az idei világbajnokságon bronzérmes Gulyás Michelle is részt vett, valamint a sérüléséből nemrég visszatérő Kovács Sarolta, aki az utolsó női egyéni világbajnokunkként a harmadik olimpiáján képviselte a magyar színeket. Az idei igen magas számú verőhibák és rossz lovaglások ellenére is két kiváló Magyar sportolónak gratulálhatunk a tokiói olimpián elért eredményéhez.

Sajnálatos módon a lovaglás előtt elkezdett esni az eső, aminek okán egy kicsit csúszott a program. Ez még inkább jelentősen fokozta az izgalmakat, mivel a lovaglás az öttusa legkiszámíthatatlanabb száma, mivel ebben a versenyszámban a versenyzők lovaglási képességei mellett a jó teljesítmény azon is múlik, hogy milyen lovat sorsolnak ki a számukra. Példa képen az olasz Elena Micheli igen rosszul járt, mivel lova kétszer is ledobta őt a hátáról a verseny során, míg Annika Schleu az igen makacs Saint Boy-al küzdött meg már közvetlen a rajt után.

Minden egyes levert akadályért hét pont levonás járt a versenyzőknek, ezen kívül az is fontos volt, hogy 80 másodpercen belül teljesítsék a pályát, azonban ha ez nem sikerült, akkor minden egyes másodperc túllépésével egy-egy pont levonás járt a lovasoknak. Ha egy ló megtorpant, akkor tíz pont levonással kellett számolniuk az indulóknak.

A két litván, Laura Asadeuskaité és Gintare Venckauskaité tudott 300 pontot érő hibátlan pályát lovagolni. Sajnos Gulyás Michelle-nek nem volt szerencséje, Crackfy Z nyergében állhatott a rajthoz, aki azonban a levert akadályok mellett egyszer meg is torpant az egyik ugrás előtt, így végül lovasa 243 pontot tudott szerezni.

Szerencsére Kovács Sarolta remekül teljesítette a pályát, melyben remek lova is kiváló partnernek bizonyult.

A 30 éves klasszisunk csupán egyetlen akadályt vert le és szintidőn belül be is ért a célba, amivel 293 pontot tudott gyűjteni. Az előtte állók közül Natalya Cole és Alice Sotero sem bírt a lovával. A dél-koreai Kim Se-hee sem teljesített olyan jól, mint a magyar, de egy pontot megőrzött Kováccsal szemben az összetettben. Az orosz Batasova 11 ponttal előzte meg Kovácsot.

A lovaglás igazi drámája azonban a versenyszámot megkezdő Annika Schleu-val történt, aki könnyeivel küszködve, igen felfokozott lelki állapottal kezdte meg a pályát, mivel lova, Sandboy nem volt hajlandó teljesíteni a feladatokat, a segítségadások ellenére sem. Az idő lejárta előtt néhány perccel Annika Schle-nek azonban mégis csak sikerült elindítania vágtába a lovát, ám ezek után se következett sokkal nagyobb siker, mivel sorra vétették el az akadályokat, így a német versenyző sajnálatos módon nem tudta befejezni a futamot, míg végül kizárásra került a sor. Ezzel az első helyről rögtön a 31. helyre esett vissza a német induló.

2021.08.07.
Forrás: Origo.hu, 444.hu
Kép: Canva
Habán Lea, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.18.

Lótartás

Aki saját ló vásárlását tervezi, az elkerülhetetlenül szembesül azzal a kérdéssel, hogy hol tartsa imádott négylábúját. Szerencsés ember, aki otthonában ki tud alakítani kisebb-nagyobb területet lovának, vagy lovainak, és még a takarmányt is van hol tárolnia. Másnak erre egyáltalán nincs lehetősége.

Otthon, vagy bértartásban?

Romantikus elgondolás, hogy az otthon tartott ló mellett az élet egyszerű, önfeledt szórakozásból áll és még a bértartás díját is megspórolja az ember. Ugyanis az összes ló körüli munka a gazdára marad télen-nyáron, hóban-fagyban, ünnepnapokon és munkaszüneti napokon egyaránt. A lóhoz mindig fel kell kelni, el kell látni mindennap. Ráadásul nem egy kutya, hogy megkérjük a szomszédot, hogy etesse meg, míg mi elutazunk néhány napra, és panzióba se adható. Jó dolog, hogy annyi időt tölt lovával az ember reggel-este, amennyit a munkája mellett csak tud, és akkor lovagol, amikor szeretne – főleg, ha az időjárás se tántorítja vissza.
A felmerülő kérdések tárháza azonban még ekkor sem véges pl.:

  • Ha mégis el kell utazni, vagy lebetegszik a gazda, ki fog gondoskodni a lóról, ha esetleg a családon belül se vállalkozik rá senki?
  • Ha lovastudása nem megfelelő, vagy a lónak van szüksége még idomításra, akkor a gazda fog eljárni máshová, vagy az edző jön házhoz?
  • Csak terepre tud kijárni, esetleg van akkora udvara, ahol tud legalább egy körkarámban lovagolni, futószárazni?
  • Hová kerül a trágya?

Továbbá az anyagi vonzata sem elhanyagolható. A tartásdíj megspórolható ugyan, de a kötelező költségek, a felelősség mind a tulajdonosra hárul. Ráadásul a lovak csapatban szeretnek élni, így legalább egy póni kell mellé. Napi 50-70 liter vizet megiszik egyetlen ló, ami látszódni fog a számlán. Egy bála széna 5-15.000 Ft körül mozog, a szalma ennél olcsóbb, de lovanként kell belőle legalább egy minden hónapra. A szálas takarmány, ha nincs jól tárolva, penészes lesz, akkor pedig már nem lehet feletetni a lóval. Szemes takarmányt attól függően kell kapnia, hogy mennyit dolgozik. Egy hobbilónak kevésbé van rá szüksége, míg egy aktívan dolgozó lónak havonta kell zabból és árpából is egy-egy mázsa. Szükség esetén a sor bővülhet takarmánykiegészítőkkel.

A kovácsnak 6-8 hetente meg kell körmölnie, vagy patkolnia a lovat. A vérvétel, az oltás és a féreghajtás kötelező minden évben, akkor is, ha nem jár versenyezni. Fel kell ismerni, ha beteg a ló, utána pedig el kell látni, kezelni, ami nem egyszerű és közel sem veszélytelen mutatvány. Az állatorvosi számla pedig igen magas, főleg, ha kórházba kell szállítani a lovat.

A bértartás ára változó, a ridegtartás olcsó, míg a bokszos rendszerint drágább, ez a fővárosra fokozottan igaz. Viszont rengeteg előnnyel jár. Szabadabb, hiszen nyugodtan el lehet menni nyaralni. A bértartás során biztos lehet benne, hogy a lova rendezett körülmények között van, megkapja a takarmányt, a gyógyszereit. Lóhoz értő emberek állandó felügyelete alatt van. Ha szükséges, azonnal kihívják az állatorvost hozzá pl. kólika esetén.

A jól felszerelt lovardákban használható pl. a jártatógép, lószolárium, akadálypark is. Ha fedeles lovarda is van, egész évben gond nélkül lehet lovagolni, esetleg lehetőség van versenyzésre is.

Hobbilónak javasolt a ridegtartás. Minél nagyobb területet tud bejárni a szabad ég alatt a pihenő helyek, a víz és az élelem között, annál többet mozog, főleg, ha nem egyedül van a karámban. Ennek nagy előnye, hogy formában tartja magát, és kevésbé lesz pörgős, mikor hetente kétszer kimegy hozzá lovagolni a gazdája.

Villanypásztor szett lovaknak >>

Bokszos tartás esetén napi szinten le kell mozgatni a lovat. Vagy lovagolni jár az ember naponta, vagy a jártatógépben megy a ló. Ha nem mozog, rossz szokásokat vehet fel pl. szitálni kezd unalmában, amiről nagyon nehéz leszoktatni.

Ugyanakkor bértartás esetében, nem biztos, hogy bármikor ki tud menni az ember, hiszen a pályán mások is lovagolnak, oktatás zajlik, amikhez alkalmazkodni kell.

A lótartás legkevésbé stresszes, és leggazdaságosabb része, ha az ember egyszerűen nem tart lovat. Kinéz magának egy szimpatikus lovardát, és lovagol, amikor van hozzá kedve, ideje. Ráadásul azon a lovon, amelyik neki tetszik és tudásának való. Nem kell törődnie semmivel, csak azzal, hogy jól érezze magát, míg a lovardában van.

Összességében elmondható, hogy lóvásárlás előtt mindenképpen érdemes összeírni pro és kontra érveket, az előnyöket és hátrányokat egyaránt minél több szempontot vizsgálva, hogy ne utólag kelljen szembesülni a be nem tervezett kiadásokkal.

Képek: canva.com
Gasparik Lilla
2021.08.06.
Frissítve: 2022.08.19.

Junior Lovastorna VB- Franciaország- Le Mans

A múlt hétvégén 2021.07.29. és 2021.08.01. között került megrendezésre a Junior Lovastorna VB illetve a felnőtt CVI lovastorna Világbajnokság. Kimagasló magyar eredmények születtek a versenyhétvégén, kiváltképpen a Junior kategóriában!

A szerdai napon vette kezdetét a Junior Világbajnokság. A verseny párosai:
  • Junior lányok: Gönczi Dorottya és Nyulasi Zita a svájci Castle Master Lady hátán (futószárazó Trudi Kauer)
  • Junior fiú: Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin Cornetto hátán (futószárazó: Habsburg-Lothringen Eilika)

A felnőtt 3*-os CVI versenyben a magyar résztvevők:

  • Női egyéni: Németh Blanka (Cornetto, futószárazó: Habsburg-Lothringen Eilika)
  • Férfi egyéni: Bence Balázs (Ringo Star MFW nevű svájci lovon, futószárazója Trudi Kauer)
A csütörtöki napon a kötelező gyakorlatokat mutatták be a magyar egységek. Először a CVI indulóit láthattuk, Németh Blankát, aki7, 179 pontot szerzett és Bence Balázst, aki 7,794 pontot szerezve lépett pályára.
 
A VB küzdelmeiben, elsőként a fiúk, és köztük is Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin lépett pályára, mivel nem ment zökkenőmentesen a páros gyakorlata, így csupán 5,850 ponttal a 16. helyen zártak az első napjukat.
A lányok közül Nyulasi Zita gyakorlata sikerült a legjobban, így 6,486 ponttal a 39. helyre került, míg Gönczi Dorka 5,961 ponttal az 50. helyen végzett.
 
A pénteki napon a kűröké volt a főszerep. A lányok habár nehezebb helyzetben voltak, mivel csak néhány napja ismerték meg lovukat Castle Master Ladyn-t remek programot állítottak össze a versenyen. Gönczi Dorka a kűrben a 23. legjobb programot mutatta be (7,336 pont), míg Nyulasi Zita a 36. volt a kűrben (6,975 pont). Végül Nyulasi Zita a 38. helyen zárt (6,731 pont), Dorka pedig 40.-ként (6,649 pont).
 
A fiúk között Habsburg-Lothringen Károly-Konstantin Cornetto hátán egy korrekt kűrt mutatott be, amivel a 13. legjobb kűrpontszámot kapta (6,815 pont), és ezzel sikerült bejutnia a legjobb 15 közé, vagyis a DÖNTŐBE!
 
A felnőttek CVI versenyében Németh Blanka Cornetton 6,237 pontot kapott a technikai kűrre, míg Bence Balázs Ringo Staron 6,816 ponttal végzett, ezzel az összesítésben Blanka a 13., Balázs pedig a hatodik helyre jött előre.
 
A szombati nap a junior VB döntőjének kötelező gyakorlataival kezdőttek, melyen elsőként Károly Habsburg lépett pályára Cornetto nevű lovával. Az elegánsan kivitelezett gyakorlattal, egyéni csúcs pontszámot ért el, 6,552 ponttal.
 
A felnőttek mezőnyében Németh Blanka és Bence Balázs is egy jól sikerült programot mutatott be, így Blanka 6,896-os összpontszámmal a 16. helyen fejezte be a versenyt, míg Balázsnak azonban sikerült megtartania a hatodik helyezését és végül 7,476 összpontszámmal végzett.
 
Károly Habsburg a 15. helyen zárta a JUNIOR VB-t!
Videón: Habsburg-Lothringen Károly Konstantin és Cornetto

A vasárnapi napon már csak Habsburg-Lothringen Károly Konstantinért szoríthattunk a Le Mans-i junior lovastorna VB-n, ahol egyedüli magyarként jutott döntőbe, Cornetto hátán, édesanyja, Habsburg-Lothringen Eilika futószárazásában. Az összesítésben 6,475 ponttal zárta a versenyt.

Gratulálunk minden lovasnak és további sikereket kívánunk!
Videó: ClipMyHorse
2021.08.03.
Lovasok.hu
Frissítve: 2022.09.11.

CSI DE PEELBERGEN CSI2*, CSI1*& CSIYH- Hollandia

2021. július 21.-e és 24.-e között került megrendezésre a Díjugrató CSI DE PEELBERGEN CSI2*, CSI1*& CSIYH a hollandiai PEELBERGEN- ben. A négy napig tartó nemzetközi versenyen újabb kiemelkedő magyar teljesítmények születtek!
Budai Virág számára már az első versenynapon elkezdődött a megmérettetés, mivel BAILEYS nevű lovával remek kezdést láthattunk tőlük a CSI2* Two Phases Special 1.35m versenyszámban, mindössze 1 verőhibával teljesítették a pályát.
 
A versenyhétvége második napján Budai Virág és BAILEYS felülmúlták a szerdai teljesítményüket, ugyanis a páros ezúttal a Van Mossel Automotive Groep Prix – 1.35 m versenyszámban, hibátlan pályával a hatodik helyen végeztek.
Ugyanebben a versenyszámban:
Első helyezett lett: Shane O’Meara – Iris lovával (Írország)
Második helyezett lett: Schaefer Raposa- Hesperia HX lovával (USA)
Harmadik helyezett lett: Marlies van Soest- Marieke lovával (Hollandia)
 
A pénteki versenynapon Budai Virágnak ezúttal Don’T Forget Galante nyergében sikerült hibátlan pályát lovagolnia, a CSI1* Table A on Time 1.30m versenyszámban. Ezzel a remek teljesítménnyel qualifikált a CSI1* Grand Prix-re.
Ugyanebben a versenyszámban:
Aranyérmes: John Steeghs-Noeno Z (Hollandia)
Ezüstérmes: Tani Joosten- Despina 70 (Hollandia)
Bronzérmes: Tina Lund- Hbr Charlotte (Dánia)
 
Budai virág Baileys-el a Group Prix – CSI2* 1.35m/1.40m versenyszámban hibátlan alap-pályát követően, hibátlanul az összevetésben is, nyolcadik helyen zártak. Don’T Forget Galante nevű lovával pedig CSI1* Grand Prix 1.30m/1.35m versenyszámban láthattuk a párost, ahol több mint 40 indulóból mindössze heten jutottak tovább az összevetésbe.
A végső eredményt, az idő döntötte el az öt hibátlan pályát teljesített lovas között, az összevetés pályáján. A remek Magyar páros a dicséteres ötödik helyen végzett!
Míg:
Első helyezett a Holland Dennis van den Brink I AM nevű lovával, második helyezett a Dán Tina Lund Caracho nevű lovával, harmadik helyezett pedig az Egyesült Államok színében induló Michael Hughes Farrah W nevű lovával.
 
A versenyhétvége második hetében Buda Virág és Don’T Forget Galante újra hozták a tőlük megszokott remek formát. A ClipMyHorse TV Prix – CSI2* 1.35m versenyszámban hibátlan lovaglással 0.01 másodperccel lemaradva a dobogóról, a negyedik helyen végeztek.
Videón: Budai Virág és Don’T Forget Galante
 
Gratulálunk a lovasoknak és további sikereket kívánunk!
Szöveg és videó: ClipMyHorse
2021.08.03.
Lovasok.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Érsekhalma lovasa nyerte a vácdukai elővágtát

Érsekhalma lovasa, Kulisity Rita Melisszeusz Madocsa Mokány nevű lován nyerte a Nemzeti Vágta szombaton megrendezett vácdukai elővágtáját. Másodikként Csörög lovasa, Baján Benita Fernandó Makadám hátán, harmadikként a Püspökhatvant képviselő Mellár János Furioso-82 Díva nevű lován, negyedikként pedig Sződ versenyzője, Nyéki Kata és Vezér nevű lova érkezett a célba – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az első négy helyezett vehet részt az idei Nemzeti Vágtán október 2-án és 3-án.
A kishuszárok versenyét Vámosszabadi lovasa, Szemenkár Alexandra Ousor Fintor nevű lován nyerte. Második helyen Vácduka képviseletében Keller Glenda Császár nevű lován, harmadik helyen Püspökhatvan versenyzője, Cziráky Zsombor és Szeder nevű hátasa végzett.

A Nemzeti Vágta döntőjébe, a budapesti Hősök terén megrendezett, magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasversenyre való bejutást az elővágták biztosítják.
Az idei Elővágta sorozat júniusban indult a Vajdasági Vágtával, és szeptember 18-án zárul a Hevesi futammal – idén összesen 15 helyszínen, köztük 4 határon túli településen mérik össze tudásukat a legjobb lovasok.

2021. július 31.
Forrás: MTI
Kép: lovasok.hu

Kiderült, hogy kik indulhatnak a magyar fogathajtóink közül az Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon!

A Szilvásváradon megrendezett Nemzetközi Fogathajtó verseny eredményei alapján kiderült, hogy kik indulhatnak a szeptemberben Budapesten megrendezésre kerülő Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon magyar fogathajtóink közül.

Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Galbács Ferenc, ifj. Galbács Ferenc, Lázár Zoltán, Papp János, Szakács Róbert, Váczi István és Vida József vehetnek részt a magyar fogathajtók közül a szeptemberi budapesti Európa-bajnokságon.

Szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk mindannyiuknak az Európa-bajnokságon!

A július 22. és 25. között megrendezett szilvásváradi verseny volt az EB előtti utolsó felkészítő verseny mind a kettes, mind a négyes fogatoknál. Szeptemberig a továbbiakban edzőtáborok lesznek, ahol a meghívott versenyzők közösen készülnek az őszi Európa-bajnokságra. – tudtuk meg Tóth Tamás szövetségi kapitánytól, akitől az alábbi videóban a szilvásváradi verseny értékelését is meghallhatjátok!

Forrás: FEI hivatalos oldala
Kép: Canva
Lovasok.hu, 2021.07.30

Széchenyi Kártya GO!

Július elejétől újra elérhetőek a Széchenyi Kártya hitelek – átdolgozott konstrukciók, de ugyanolyan kedvezőek!

A hazai kis- és középvállalkozások segítése érdekében került átdolgozásra, illetve meghirdetésre a cégek újraindítását segítő Széchenyi Kártya Konstrukció. A Széchenyi Kártya GO! hitelei biztosítják a vállalkozás fejlődéséhez szükséges forrásokat, hogy a nehéz időszak után a hazai piac szereplői lábra tudjanak állni.

Széchenyi Kártya hitelek

A programban öt különböző konstrukciót különböztetünk meg, amelyek a következőek:

  • Széchenyi Turisztikai Kártya GO! – 0%-os kamatozású hitelt biztosít a turisztikai szektorban működő mikro-, kis és középvállalkozások számára. Minimum 1 millió, maximum 250 millió forint igényelhető rajta.
  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! – a kamat ebben az esetben 0,1%, azonban itt már nem szerepel ágazati korlátozás. Minimum 1 millió, maximum 100 millió forint igényelhető.
  • Széchenyi Likviditási Hitel GO! – fix 0,2%-os kamatot kínál, maximum 250 millió forint igényelhető.
  • Széchenyi Beruházási Hitel GO! – a kamat fix 0,5%, és mivel nagyobb beruházások finanszírozhatóak ebből a termékből, így minimum 500 ezer, maximum 1 milliárd forint igényelhető rajta.
  • Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! – ebben az esetben is a kamat fix 0,5%, azonban ezt a hitelt az agrárium résztvevői igényelhetik csak. Minimum 1 millió, maximum 1 milliárd forint kölcsönösszeg vehető fel.

Összességében

A hitel igénylésénél mind a 2019-es, mind a 2020-as lezárt üzleti évet vizsgálják, és azt veszik számításba, amelyikkel kedvezőbb feltételek érhetőek el.  Országosan igényelhetőek, így a budapesti vállalkozások sincsenek kizárva. A hitelek nagy része szabadfelhasználású (kivéve a beruházási hitelek), illetve hitelkiváltásra is használhatóak!

Az önerő mértékéről csak a beruházási hitel esetében kell szót ejteni, minimum 10% a meghatározott mérték.

Fontos megjegyezni, hogy KATA-s egyéni vállalkozók is igényelhetik a kölcsönt, esetükben több adat kerül bekérésre, hiszen ők egy másfajta számolási metódusba tartoznak.

Mikor ajánljuk?

Mikor is segíthetik vállalkozását ezek a hitelek? Kiváló lehetőséget nyújthatnak Önnek, hogyha nincs elég saját tőkéje, olyan célja van, amit a pályázatok sajnos nem támogatnak (például ingatlan vásárlás), vállalkozása valamilyen okból kifolyólag nem alkalmas pályázni, vagy ha igen, akkor nincs éppen az ötletének megfelelő lehetőség.

Látható, hogy kedvező konstrukciókról beszélünk, amelyeket érdemes jobban megismerni, hiszen megkönnyíthetik vállalkozása életét!

kép forrása: pixabay.com

Ifj. Szuhai Gyula 2021 gyermek Európa-bajnoka

Minden tervezett várakozást, álmot felülmúlva szerepelt a magyar utánpótlás válogatott az Atlanti-óceán partján, az utánpótlás Európa-bajnokságon. Ma délután, 3500 km-re Magyarországtól, ismét több olyan történelmi sikert ért el kis hazánk két nagyszerű lovasa, amelyről még az unokáink is beszélni fognak. A 14 éves ifj. Szuhai Gyula Perthy Jacksonnal mind az öt pályát hibapont nélkül lovagolta le a gyermek Európa-bajnokságon, így további négy lovassal jöhetett a mindent eldöntő összevetés az egyéni aranyéremért.

A diósgyőri lovas itt sem hibázott, és a leggyorsabb hibátlannal ért célba, ami azt jelenti, hogy Weinhardt Virág 2013-as győzelmét követően ismét van Magyarországnak Európa-bajnok lovasa!

Weinhardt Virág 2013 gyermek Európa-bajnoka és ifj. Szuhai Gyula 2021 gyermek Európa-bajnoka

Ifj. Szuhai Gyula felállhatott a dobogó tetejére és átvehette a bajnoknak járó aranyérmet. Egy fokkal lejjebb a finn Hugo Kogelnig ezüstérmes és a cseh Anna Marie Vitek bronzérmes állt.

Az Európa-bajnoki döntő másik magyar lovasa, Kiss Maja Quipara Z-el is tisztességesen lelovagolta a döntő pályáját, így összetettben a 28. helyen végzett.

Vasárnap, magyar idő szerint délben kezdődött a fiatal lovas Európa-bajnokság döntője. Huszonhat ország nyolcvanhat lovasából harminc lovasnak adatott meg a lehetőség, hogy pályafutása során idén Európa-bajnoki döntőt lovagolhasson. A magyar lovasok közül ketten is bejutottak a kétfordulós, 150 cm-es fináléba. Jármy Vince – rá jellemzően – folytatni tudta egyenletes, nagyszerű teljesítményét, és a családja által tenyésztett JB Koronaőrrel az első fordulóban verőhiba nélkül, egy vízbelépéssel négy hibaponttal várta a mindent eldöntő második pályát. Húszéves lovasunk jól bírta a rá nehezedő terhet, és a második fordulóban hibapont nélkül lovagolt át a célvonalon!

A magyar díjugrató sport történetében fiatal lovas korosztályban korábban csak néha indult egy-egy egyéni lovas, és kimagasló eredmény is csak elvétve született. A 90-es évek elején Szász Attila Randival és 1995-ben Fábiáncsics Gábor Meránnal ért legjobbak közé. Több mint két évtizeddel később, a hollandiai Európa-bajnokságon Hollé Sára Clintusszal lett huszadik és eddigi legjobb egyéni eredményünk, a franciaországi Fontainebleau-ben ifj. Lázár Zoltán tizenkettedik és Weinhardt Virág tizenharmadik helyezése.

A mai nap Portugáliában Jármy Vince ezt a kimagasló eredményt megközelítette, hiszen a végső eredménylistán az egyéni rangsorban a tizennegyedik helyen végzett. A fiatal lovas válogatottunk eredménye díjugrató sportunk fejlődését mutatja, négy lovasunk is a mezőny első felében végzett. Dömse Tamás 20., Alasztics Alíz 37., Szuhai Péter 42.

A nap további eseményeihez tartozik, hogy Szuhai Rodrigo a gyermek Európa-bajnokságon sem maradt győzelem nélkül. A 12 éves lovas, aki ebben a szezonban Chacco Boyt lovagolja, versenyszámot nyert, ezúttal az Európa-bajnokság vigaszdíjában lett első.

Le a kalappal a gyermek és fiatal lovas válogatott előtt, akik hetedikek lettek a bombaerős mezőnyökben, minden elismerésünk megilleti Jármy Vince eredményét, és büszkén, de meghatódottan állunk ifj. Szuhai Gyula teljesítménye előtt, aki Perthy Jacksonnal hat pályán keresztül hibátlan tudott maradni és kötélidegekkel koncentrált, hogy megszerezze kis Magyarországuknak az aranyérmet.

Álmunkban sem gondoltuk tavaly, amikor elmaradt a teljes nemzetközi szezon, hogy a vírusos időszak után ilyen nagyszerű visszatéréssel lovagolnak majd utánpótlás válogatottjaink a kontinensviadal porondján.

Hajrá magyar díjugrató utánpótlás!

Lovasok.hu
2021.07.27.
Frissítve: 2022.08.18.
Hiba bejelentés