Július elejétől újra elérhetőek a Széchenyi Kártya hitelek – átdolgozott konstrukciók, de ugyanolyan kedvezőek!
A hazai kis- és középvállalkozások segítése érdekében került átdolgozásra, illetve meghirdetésre a cégek újraindítását segítő Széchenyi Kártya Konstrukció. A Széchenyi Kártya GO! hitelei biztosítják a vállalkozás fejlődéséhez szükséges forrásokat, hogy a nehéz időszak után a hazai piac szereplői lábra tudjanak állni.
Széchenyi Kártya hitelek
A programban öt különböző konstrukciót különböztetünk meg, amelyek a következőek:
- Széchenyi Turisztikai Kártya GO! – 0%-os kamatozású hitelt biztosít a turisztikai szektorban működő mikro-, kis és középvállalkozások számára. Minimum 1 millió, maximum 250 millió forint igényelhető rajta.
- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! – a kamat ebben az esetben 0,1%, azonban itt már nem szerepel ágazati korlátozás. Minimum 1 millió, maximum 100 millió forint igényelhető.
- Széchenyi Likviditási Hitel GO! – fix 0,2%-os kamatot kínál, maximum 250 millió forint igényelhető.
- Széchenyi Beruházási Hitel GO! – a kamat fix 0,5%, és mivel nagyobb beruházások finanszírozhatóak ebből a termékből, így minimum 500 ezer, maximum 1 milliárd forint igényelhető rajta.
- Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! – ebben az esetben is a kamat fix 0,5%, azonban ezt a hitelt az agrárium résztvevői igényelhetik csak. Minimum 1 millió, maximum 1 milliárd forint kölcsönösszeg vehető fel.
Összességében
A hitel igénylésénél mind a 2019-es, mind a 2020-as lezárt üzleti évet vizsgálják, és azt veszik számításba, amelyikkel kedvezőbb feltételek érhetőek el. Országosan igényelhetőek, így a budapesti vállalkozások sincsenek kizárva. A hitelek nagy része szabadfelhasználású (kivéve a beruházási hitelek), illetve hitelkiváltásra is használhatóak!
Az önerő mértékéről csak a beruházási hitel esetében kell szót ejteni, minimum 10% a meghatározott mérték.
Fontos megjegyezni, hogy KATA-s egyéni vállalkozók is igényelhetik a kölcsönt, esetükben több adat kerül bekérésre, hiszen ők egy másfajta számolási metódusba tartoznak.
Mikor ajánljuk?
Mikor is segíthetik vállalkozását ezek a hitelek? Kiváló lehetőséget nyújthatnak Önnek, hogyha nincs elég saját tőkéje, olyan célja van, amit a pályázatok sajnos nem támogatnak (például ingatlan vásárlás), vállalkozása valamilyen okból kifolyólag nem alkalmas pályázni, vagy ha igen, akkor nincs éppen az ötletének megfelelő lehetőség.
Látható, hogy kedvező konstrukciókról beszélünk, amelyeket érdemes jobban megismerni, hiszen megkönnyíthetik vállalkozása életét!
kép forrása: pixabay.com