Kezdőlap Blog Oldal 182

Ifj. Szabó Gábor duplázott 130 centiméteren

Négy napos fedettpályás díjugrató minősítőnek ad otthont a Nemzeti Lovarda, ahol a sokszor 40-50 főt számláló maratoni hosszúságú versenyszámok miatt minden nap késő estig versenyeznek a lovasok.

Ifj. Szabó Gábor duplázott 130 centiméteren

A csütörtöki nap 120 centiméteren zárult, ahol Göttler Vilmos és Jégvirág volt a leggyorsabb, Kovács Roland és Bohák-Debreczeni Éva előtt. A fiatal lovasok között a Prosper Lovasklub két versenyzője is remekül szerepelt, hiszen Gimesi Lorena az élen, míg Munn Sonja Krisztina a harmadik helyen végzett. Második Búza Krisztián tanítványa, Gorzó Eszter lett Arwennel.

Szombaton a fiatal lovak versenyszámaiban rendkívül erős mezőny állt össze, hiszen 8 stíluspont nem volt elegendő a legjobb hat közé kerüléshez. Az öt éves versenyszám legjobbja a Fábiáncsics Horses lovasa, Faluhelyi Ádám volt, aki az elképesztően magas 8,9-es stílusponttal nyerte a versenyszámot Diasandro Bluevel, míg harmadik Congran PS-vel. Második helyen Debreceni Fanni végzett és DB GI Citsun II.

A kategóriában nem megszokott módon női lovasok által bemutatott 6 éves lovak szerepeltek a legjobban, Takács Petra és a magyar tenyésztésű My Way VL 8,4-el míg Budai Virág és Lady In Red 8,3 stílusponttal szerezték meg az első két helyet. Eszes Ferenc által lovagolt Kansas VL és Let’s Win TN végeztek a harmadik és a negyedik helyen.

Az amatőr lovasok 110 centiméteres minősítőjében a korábbi magyar bajnok, Busi Sándor volt a leggyorsabb, míg az ifjúsági lovasok között Németh István tanítványa, Bendek Adél érte el a legmagasabb stíluspontot.

A szombati nap zárásaként megrendezett 130 centiméteres versenyszám ifj. Szabó Gábor kettős győzelmével zárult, Stakkaira és Chabal TH nevű lovaival megszerezte az első két helyet a hét éves Messloubeta és Faluhelyi Ádám előtt.

2021. 11. 27.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva

Sorsdöntő kongresszus előtt a Nemzetközi Öttusa Szövetség

Online formában tartják meg a hét végén a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) tisztújító, egyben a sportág jövőjét meghatározó kongresszusát. Az eseményen három magyar szakember pályázik különböző tisztségekre.

Sorsdöntő kongresszus előtt a Nemzetközi Öttusa Szövetség

Kedden délután oktatáson vettünk részt, kipróbáltuk, hogyan működik a rendszer, vagyis megtartottuk a kongresszus főpróbáját” – tájékoztatta az MTI-t Gallai István, a hazai szövetség (MÖSZ) főtitkára, aki arról is beszámolt, hogy a MÖSZ irodájába kihelyezett “kongresszusi teremben” Simóka Beáta elnökségi tag, valamint ő képviseli a magyar érdekeket. Szavazati joggal korábbi döntés értelmében csak Simóka rendelkezik majd, a főtitkár egy fontos posztért indul harcba, ezért ő nem vesz részt a voksoláson, ugyanakkor kapott egy speciális kódot, amellyel beléphet a rendszerbe, ha hozzászólna.

Gallai István elmondta, hogy a próba során kérdésre válaszolva a vezetők kijelentették, hogy titkos lesz a szavazás. A napirend megváltoztatásához, új pontok felvételéhez kétharmados többség kell. A tervezett napirend szerint a lovaglás eltörléséről még a tisztújítás előtt szavaz a tagság, mivel a németek beadták a sportágat módosító javaslatukat. Az elnöki posztra egyedüli jelölt Klaus Schormannt nyolcadszor választhatják meg, de ehhez a küldöttek 50 százalékának támogatására plusz egy szavazatra lesz szükség.

Három magyar szakember jelentkezett különböző tisztségekre. A végrehajtó bizottság sportszakmai helyéért Gallai Istvánnak két vetélytársa lesz, a két tiszteletbeli auditori pozícióra – felügyelőbizottsági tevékenységre – viszont csak ketten jelentkeztek: Simóka Beáta és a brazil Helio Cardoso. A technikai bizottságba Kulcsár Ágnes juthat be ismét. Ebbe a testületbe többen is jelentkeztek, közülük hat tagot a kongresszus választ meg, hatot pedig az új elnökség.

2021. november 24.
Forrás: MTI
Kép: Canva.com
Frissítve: 2022.09.19.

A témában eddig megjelent cikkeink:

Magyar érmek az U24-es öttusa Európa-bajnokságon

Három érmet szereztek a magyar versenyzők az öttusázók lengyelországi U24-es Európa-bajnokságán.

Magyar érmek az U24-es öttusa Európa-bajnokságon

A hazai szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint a férfiak mezőnyében Bőhm Csaba második, Szép Balázs pedig harmadik lett, a még ifjúsági korú Tamás Botonddal kiegészülő csapat ugyancsak a harmadik helyen végzett.
Magyar női versenyző nem indult a Drzonkówban rendezett Eb-n.

2021. november 22.
Forrás: MTI
Kép: Canva.com
Frissítve:2022.09.19.

A következő 1 hét: Fokozódó izgalmakat hoz az időjárás!

A következő 1 hét: Fokozódó izgalmakat hoz az időjárás!

A következő 1 hétben egyre izgalmasabbá válik időjárásunk!

Kedden reggel -2, +5 fok várható a leghidegebb órákban, délkeleten az enyhébb idővel. Délnyugaton még eshet az eső, miközben északnyugat felől hidegfront érkezik, és megélénkül az északi szél.
A front nem hoz csapadékot, a délelőtt folyamán pedig kiderül az ég, több órás napsütés várható. A maximum hőmérsékletek +5, +8 fok közelében várhatóak, de délkeleten ennél melegebb is lehet.
Késő estére, a derült idő miatt 0, -4 fokig hűl a levegő, délnyugaton az enyhébb értékekkel.

Összességében: A reggeli órákban megszűnik a csapadék délnyugaton is, napközben pedig felszakad a felhőtakaró. Napos, de hűvös, az ország északkeleti és északnyugati részén szeles idő várható.

Szerdán az idei ősz leghidegebb napja jöhet, kora hajnalban -4, -10 fokos értékekkel! Ennél enyhébb idő csupán északnyugaton lehet. Gyengén felhős lesz az ég, északkeleten rétegfelhőzet, illetve köd is lehet, máshol jók lesznek a látási viszonyok. A déli szél gyenge marad, a maximum hőmérsékletek 5 és 8 fok között várhatóak, az alacsonyabb értékek a felhősebb délnyugaton lesznek.
Késő estére -2, -4 fokig hűl a levegő, csapadék nem várható ezen a napon.

Összességében: Gyengén felhő, napos idő várható, gyenge légmozgással, de hűvös idővel. A reggeli hideg után azért érdemes sportolni, akár lóháton, vagy egy kellemes séta keretében.

Csütörtökön reggel már enyhébb lesz az idő, ekkorra ugyanis egy mediterrán ciklon előoldalára kerülünk. A déli országrészben, kiemelten a Duna-Tisza közén csak gyenge fagy várható, míg északon továbbra is igen hideg lesz. A minimumok 0 és -10 fok között alakulnak. Délnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, szűrt napsütés várható. A maximumok 5 és 10 fok között alakulnak, délkeleten a magasabb értékekkel. A délkeleti szél sokfelé megélénkül, északnyugaton erős lökések kísérhetik.
Késő estére 0 és 5 fok közé hűl a levegő. Csapadékra északkeleten számíthatunk, jelentéktelen szitálás, ónos szitálás formájában, a hegyekben hószállingózás, gyenge havazás is lehet.

Összességében: Az ország nagy részén jóval enyhébb lesz a hajnal, de napközben több lesz a felhő is, miközben a hőmérséklet délkelet kivételével bőven 10 fok alatt marad. A viszonylag enyhe légmozgásban azonban még lehet aktív szabadtéri időtöltést végezni, csak gondoskodjunk a réteges öltözetről.

Pénteken reggel enyhe hajnalunk lesz, -2, +5 fokig hűl a levegő, a keleti, északkeleti részeken lesz hidegebb. A csütörtöki enyhébb időt nyújtó mediterrán ciklon még éjjel eléri a nyugati határt csapadékzónájával, ami napközben átrobog az országon. A Dunántúlon kiadós esőt ad, míg az Északi-középhegység csúcsain átmenetileg havazás is lehet.
A maximum hőmérséklet 5 és 7 fok között alakul. Az északnyugati szél Szeged-Győr képzeletbeli vonal széles sávjában megélénkül, erős lökések kísérhetik.
A hőmérséklet késő estére 2 és 6 fok közé csökken.

Összességében:
Borult, erősen felhős idő várható, kiadós esővel, alacsony hőmérséklettel. Nem a legjobb nap a szabadtéri tevékenységekhez, ezen a napon inkább pihenjünk egyet a meleg szobában, egy forró teát kortyolgatva.

Szombaton reggel is csak gyenge fagy lehet, a minimum hőmérsékletek -2, +5fok között alakulnak. Borult lesz az ég, csak északkeleten pillanthatjuk meg a felhők között a napot. Napközben nyugat felől újabb csapadék érkezik, így a Dunántúlon ismétlődő esőre kell számítani, már a késő délelőtti óráktól, de a Kőszegi-hegység magasabb csúcsain havazás is lehet. A déli szél elsősorban a Duna-Tisza-közén lehet élénk, amit erős lökések kísérhetnek.
A csúcshőmérsékletek 5 és 8 fok között alakulnak, ismét délkeleten lesz enyhébb az idő.
Késő estére +2, +5 fokig hűl a levegő.

Összességében: az előző naphoz képest talán kicsit szárazabb lesz az idő, elsősorban a keleti országrészben. Az élénk, olykor erős szél is sokat ront hőérzetünkön, miközben egész nap borult lesz az ég.
Csak az igazán elszántak mennek ki ilyenkor sportolni a szabadba!

Vasárnap kora reggel ismét -2, +5 fok várható, borult lesz az ég, északkeleten még eshet az eső, a hegyekben havas eső, havazás is lehet. Napközben az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúli-középhegység északi előterében viharos lökések kísérhetik!
Napközben újabb mediterrán ciklon érkezik, esővel, beágyazott záporokkal, a hegyekben délután havas eső, havazás is lehet.
A maximum hőmérséklet +8, +12 fok között alakul, az alacsonyabb értékek nyugaton, míg a magasabbak délkeleten várhatóak.
Késő estére -3, +2 fokig hűl a levegő, a Dunántúlon lesz a hidegebb.

Összességében: csúnya, késő őszies idő várható, az élénk szélben esővel, délkelet kivételével 10 fok alatti maximumokkal. Ez a nap sem a legalkalmasabbnak ígérkezik a tereplovaglásra, de még a kocsitól az ajtóig terjedő út is épp eléggé kellemetlen lesz.

Hétfőn reggel -4, +2 fok várható, a keleti határ mentén a magasabb értékekkel. Erős, északnyugaton viharos lesz az északi szél, délkeleten még eshet az eső, északkeleten havas eső, a hegyekben havazás várható. Egész nap borult lesz az ég, a hőmérséklet csúcsértéke +4, +6 fok között alakul, délkeleten az enyhébb értékekkel. Késő estére -1, -5 fok közé hűl a levegő, délkeleten lesz enyhébb az idő.

Összességében: kellemetlen, kifejezetten szeles idő várható, időnként gyenge csapadékkal, alacsony maximumokkal. Igazi hétfő, ha nem muszáj, ki se fogunk mozdulni a lakásból, éljen a home office!

Összefoglalva: egymást követő frontok, mediterrán ciklonok hoznak csapadékot és egyre hidegebb időt. Az időszak végén egyre nagyobb arányban lehet havazás is!

Agrometeorológia:
Kedden és szerdán még végezhetőek a talajmunkák, majd az egyre több csapadék valószínűleg hátráltatni fogja a további mozgásokat. Érdemes a szálas takarmányt biztonságos, elővédett helyre vinni, lefóliázni, mert érkeznek a kiadós, őszi áztató esők, amik komoly kárt tehetnek benne! Folyamatosan hűl a levegő, télies időszak várható az előrejelzés időszakán túl is.

Figyelem! Csütörtöktől az előrejelzés bizonytalansága nagymértékben nő!

Az előrejelzés pontosságáért a MetKép felel!
Előrejelző: Paróczai Attila

Schmitt Pál a UIPM elnökének írt levélben állt ki az öttusa lovasszáma mellett

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sohasem kérte a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) vezetőjétől, hogy változtasson az összetett sportág szabályain vagy lebonyolítási formáján – áll mások mellett abban a levélben, amelyet Schmitt Pál NOB-tag, volt MOB-elnök küldött Klaus Schormann-nak, a UIPM vezetőjének.

Schmitt Pál a UIPM elnökének írt levélben állt ki az öttusa lovasszáma mellett

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) honlapján olvasható levélben Schmitt Pál felidézte a magyar versenyzők sikereit, és utalt az emlékezetes hazai rendezésű világversenyekre, majd kitért arra, hogy Klaus Schormann elnöksége alatt sokat változott a sportág, hogy megfeleljen a média és a modern kor elvárásainak.

Harminckilenc éve vagyok NOB-tag, és biztosan állíthatom, hogy ez idő alatt a NOB sosem kérte tőled, hogy változtass az öttusa programján, a lebonyolítási formán vagy a szabályokon. Ellenkezőleg, nemcsak Pierre de Coubertin báró számára, aki megálmodta ezt a csodálatos sportágat, volt fontos az öttusa, hanem Samaranch úrnak is, aki húszéves elnöki periódusa alatt minden adandó alkalommal jelezte, hogy az öttusaversenyeken személyesen szeretné átadni az érmeket” – emlékezett vissza Schmitt Pál.

Ezt követően tényeket, érveket sorakoztatott fel amellett, hogy miért nem szabad kivenni a 110 éves múlttal büszkélkedő sportágból a lovaglást. Mint írta, ez a legnépszerűbb és leglátványosabb része az öttusának, és a NOB sosem kérte az elnöktől, illetve a UIPM-től sem, hogy cseréljétek le a lovaglást. Ráadásul – hívta fel a figyelmet – ahhoz, hogy a UIPM lecserélhesse a lovaglást, nem elég a végrehajtó bizottság döntése, hanem az alapszabálynak megfelelően a kongresszusnak kell döntést hoznia. Ugyancsak emlékeztetett rá, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpiai játékok szervezőbizottsága az öttusával és a lovaglással együtt vállalta el a rendezést. Hozzátette: a UIPM-nek 135 tagszervezete van, ebből számításai szerint mindössze 60 országban űzik a teljes öttusát.

Másik mintegy 60 országban nagyrészt csak a laser-run versenyekre készülnek.
Nem lenne igazságos, ha ez a 60 ország is szavazna a lovaglás témakörében” – tette hozzá, egyúttal jelezte, hogy az új formátumú, 90 perces blokkokra osztott öttusaversenyek lebonyolításának költségei elképesztően magasak, ezzel pedig jelentősen szűkül majd azoknak a köre, akik tudnak hazai vagy nemzetközi versenyt rendezni.

Biztos vagyok benne, hogy mint valaha volt öttusázó, nem szeretnéd, hogy úgy emlékezzenek rád, hogy ő az az elnök, akinek a neve mellett a lovaglás törlése szerepel” – zárta személyes megjegyzéssel a levelét Schmitt Pál.

A UIPM végrehajtó bizottsága november 4-én hozta nyilvánosságra azt a döntését, hogy a párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. Ezt követően nemzetközi tiltakozás indult, több mint 650 öttusázó – köztük számos magyar versenyző – lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség vezetőit. Itthon a sportág egykori és jelenlegi hazai kiválóságai, olimpiai és világbajnokai nyílt levélben kérték a magyar szövetséget, hogy utasítsa el a UIPM vezetősége által meghozott “abszurd döntést”. Ezt követően korábbi és ma is aktív versenyzők, edzők, versenybírók, színészek, más sportágak képviselői kiálltak a lovas szám mellett, és kiáltványt fogalmaztak meg Thomas Bach NOB-elnöknek címezve.

Ebben jelezték, hogy a döntést a nyilvánosság kizárásával, az öttusázótársadalom véleményének megkérdezése nélkül hozta meg a vezetőség, amely arra hivatkozott, hogy a NOB ragaszkodott ehhez a változtatáshoz annak fejében, hogy a sportág továbbra is az olimpia programján szerepelhessen. Egyúttal arra kérték Bachot, hogy hatáskörénél fogva lépjen fel a döntés ellen, “amely nyilvánvalóan káros és ártalmas nemcsak az öttusasportra, hanem az olimpiai játékok presztízsére nézve is“.

A MÖSZ hétfőn tájékoztatta a tagszervezeteit, továbbá a sportvezetőket és a versenyzőket a kialakult helyzetről, a végrehajtó bizottság döntéséhez vezető okokról, majd Bretz Gyula elnök a szövetség nevében nyilatkozatot adott ki. Ebben többek között az állt: a magyar szövetség teljesen egyetért azzal, hogy a lovaglás szerves részét képezi a tradicionális öttusának, és nélküle az öttusa nem az, ami, illetve ragaszkodik ahhoz, hogy a lovaglással kapcsolatos döntés a jogszabályoknak megfelelően és az alapszabályban leírtak szerint a közgyűlés elé kerüljön. Egyúttal kérte, hogy a UIPM vizsgálja újra annak lehetőségét, hogy a lovaglás a 2024-es olimpia után, 2028-ban is szerepeljen az öttusaprogramban.

Az ütemterv szerint a UIPM-nek jövő szerdáig kell eljuttatnia a NOB-hoz a Los Angeles-i olimpiára vonatkozó sportági javaslatot. A NOB programbizottsága december 1-jén ül össze, majd 7-9-én a végrehajtó testület foglalkozik a 2028-as programmal. A tagságnak a pekingi téli olimpia idején lesz lehetősége jóváhagyni az előterjesztést.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek -, de a sportágak sosem cserélődtek.

2021. 11. 17.
Forrás: MTI
Kép: Canva.com
Frissítve: 2022.09.19.

A témában eddig megjelent cikkeink:

Hölle Martin a második helyen!

Minden szabadtéri versenyszezon végén a FEI lezárja a ponttáblázatokat és értékeli a versenyzők teljesítményét.

Hölle Martin a második helyen!

A Nemzetközi Lovas Szövetség éves ranglistáját a kettesfogathajtók számára is összesítették, melyen Hölle Martin az előkelő 2. helyen zárta a szezont a nemzetközi versenyek után kapott pontok alapján!
1. helyezett Sandro Koalick (GER), míg a 3. helyen egy francia versenyző Franck Grimonprez végzett.

A világranglista IDE kattintva érhető el

Gratulálunk!

2021. 11. 20.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: Canva

FEI Világranglista – Négyesfogatok

Minden szabadtéri versenyszezon végén a FEI lezárja a ponttáblázatokat és értékeli a versenyzők teljesítményét.

FEI Világranglista – Négyesfogatok

A négyesfogathajtók kategóriájában már nem első év, hogy magyar versenyző végzett a világranglista élén és ez már a második alkalom, hogy ez a versenyző Dobrovitz József, a Vecsés SE LSZ hajtója. Ő ismét elmondhatja magáról, hogy a legtöbb pontot gyűjtve (107 pont) a világranglista élére hajtott fogatával!

Teljes FEI ranglista EZEN a linken

Gratulálunk az eredményes teljesítményhez!

2021. 11. 18.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: Canva

Alasztics Aliz ötödik a prágai Global Champions Touron

A prágai Global Champions Tour Playoff finálé kétcsillagos, 145 cm-es versenyszámában, kitűnő magyar eredmény született.

Alasztics Aliz ötödik a prágai Global Champions Touron

A C szabály szerinti vadászugratásban, harminc indulóból a magyar díjugrató sport egyik legjobb hölgy lovasa, Alasztics Aliz ismét szép sikert ért el, hiszen ötödik helyen lovagolhatott be Concordia HB nyergében az eredményhirdetésre.

Gratulálunk Aliz!

Eredménylista: https://www.longinestiming.com/equestrian/2021/global-champions-playoffs-prague

2021. 11. 20.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva

Lovasiskolák karácsonyi show-ja

A Magyar Lovassport Szövetség Szabadidős Szakága pályázatot hirdet tagegyesületeinek. A pályázat célja a közösségépítés a lovardában, részvétel a szabadidős közösség életében.

Lovasiskolák karácsonyi show-ja

A pályázat leírása: A lovasiskola lovasiskola minimum 5 fő szereplésével show-t forgatnak saját lovardájukban. Az öltözet és a lovak felszerelésére vonatkozóan előírás nincs, korosztályos megkötés sincs, viszont a kobak használata minden lovon „lévő” személy esetében kötelező, ugratás esetén a gerincvédő is. Ez a felnőtt szereplőkre is vonatkozik, hiszen legfőbb célunk az értékközvetítés. A lovasok által megálmodott bármely koreográfia képekből összevágott videómontázs vagy videó-felvétel formájában zenés aláfestéssel kerüljön megszerkesztésre. Címe is legyen a show-nak és a téma a: Karácsony legyen.

A támogatás az egyesülethez tartozó lovasiskola tárgyi eszközeinek fejlesztésére, pontosabban lovasfelszerelés vásárlására fordítható.

Támogatottak köre: A Magyar Lovassport Szövetség azon tagegyesületei, akik 2021-es tagdíjukat befizették és rendelkeznek legalább egy regisztrált szabadidőlovassal.

Az elbírálás a közösségi médián közönségszavazással történik.

Első helyezett 150 000Ft, második 100 000Ft, harmadik helyezett 50 000Ft.

Az anyagokat az egyesület megnevezésével, a show címének, a kapcsolattartó elérhetőségeivel és a minimum egy fő szabadidőlovas megnevezésével kérjük elküldeni a Szabadidős Szakág facebook oldalának üzenetben.

Beküldési határidő: 2021.12.22.12.00. Közönségszavazat kezdete és az anyagok feltöltése aznap 14 órakor. A szavazás lezárása 2021.12.27.

Hajrá szabadidőlovasok!

2021. 11. 10.
Forrás: szabadidolovas.lovasszovetseg.hu
Kép: lovasok.hu

Az igényes hobbiló

Aki szívesen böngészi eladó lovak hirdetéseit, gyakran találkozhat az „igényes hobbiló” kifejezéssel. Ugyan ez egy nagyon hangzatos szófordulat; valószínűleg mindenki számára – a hobbilovaglással való tapasztalatai alapján – eltérő jelentéssel bír. A hobbilovas, és ezzel együtt a hobbiló kifejezés is manapság sokak számára negatívan cseng, szemükben e két szó szinte összeforrt a hozzá nem értéssel. Egy ilyen stigma levetése nehéz és hosszas folyamat még annak ellenére is, hogy a lovas társadalom legnagyobb része a hobbista kategóriába sorolható. Meghúzható-e egyáltalán a határ hobbi- és hivatásos lovas tudása között, és mitől lesz igényes egy hobbiló?

A hobbi szabadidőben, kikapcsolódás- és pihenésképp végzett, örömöt szerző tevékenység. Aki hobbilovagol, (legyen akár amatőr versenyző, vagy „csak” tereplovas) a sportot önmaga céljából, kikapcsolódásként űzi, ennek megfelelően keresi az alkalmas lovat. A sokak fejében élő kép szerint a hobbilovas heti háromszor körbeüget a pálya szélén, néha pedig terepre megy, de minőségi képzésre nincs valódi igénye. Pedig lehet csupán kedvtelésből bármilyen szakágban versenyezni, csikót képezni, szabadidomítani, és ezeket mind akár magas szinten. A valóságban egy igazán sokszínű rétegről beszélünk.

Mit tudjon egy hobbiló?

Egy sokat tárgyalt kérdés ez, amire pontos választ találni nem fogunk, hiszen – ahogy a fenti felsorolás is mutatja – a lovasok sokszínűsége végett a hobbisportra használt lovak is minden értelemben változatosak, legyen szó akár küllemről, akár jellemről. Alapvetően elmondható, hogy minden esetben elvárás az emberrel való jó összhang megléte, hiszen a célunk a kikapcsolódás, öröm, ami csak ilyenkor tud megvalósulni. Mivel egy hobbilovas általában sokoldalúan használja lovát, a képzés is szerte ágazóan alakul, de nem feltétlenül a minőség rovására, valamint sokan a saját tovább fejlődési lehetőségeiket szem előtt tartva választanak lovat.

Ugrósport mellett is lehet a lovat kocsizni, esetleg földről trükköket tanítani neki. Mindezeknek csak a képzelet szabhat határt, hiszen ilyen esetekben nem a lehető legkimagaslóbb teljesítmény elérésén van a hangsúly, hanem az élvezetességen. Ezért is, az igazán igényes hobbiló az, amely képzettsége gazdája elvárásainak megfelelő szintet ér el, képes lehet új dolgokat tanítani, és együttműködő. Hogy ezeket lovunk mind biztosítani tudja nekünk, ugyan olyan alapossággal és odafigyeléssel kell gondoskodnunk egészségéről és jó közérzetéről, ahogyan a világ élmezőnyébe tartozó állatokkal is teszik. Egy sportcélokra használt lótól elvárás, hogy mindig a lehető legmagasabb teljesítményt nyújtsa, egy hobbilótól pedig, hogy kiegyensúlyozott maradjon és ehhez az embernek kell megteremteni a megfelelő feltételeket.

Az igényes lovas

Igényes ló nincs igényes lovas nélkül, ez a jellemző pedig egyáltalán nincs összefüggésben azzal, ki milyen szinten űzi a sportot. Az alázatosság fő ismérve egy magára adó sportolónak, aki – legyen akár hobbilovas, vagy hivatásos – mindig nyitott a fejlődésre, és új ismeretekre. Fontos, hogy legyünk tisztában, és igyekezzünk betartani az etikettet, ilyen például, hogy lóhátra csak megfelelő ruházatban üljünk, vagy hogy rendet tartsunk magunk után. Nem csak a lovunk van értünk, de fordítva is, ezért megfelelő bánásmód és környezet illeti meg őt. A sportnak, és magának az állatnak megadott tisztelet ezen a téren mutatkozik meg, így lehet valakiből igényes lovas.

Mondd el saját véleményed a témáról! Igényes hobbilovasnak tartod magad? Mutasd be mindenkinek lovadon keresztül, milyen is vagy! A Lovasok.hu új funkciójának köszönhetően már akár nem eladásra szánt lovakat is bemutathatsz, saját profiljukon át. Ha szeretnél létrehozni egy adatlapot, csak kattints a lovak fül alatt a hirdetés feladása gombra, majd válaszd a Hobbiló(nem eladó) vagy Sportló(nem eladó) kategóriák egyikét, és készítheted is az ismertetőt! Ha inkább böngésznél, a már jól ismert eladó lovak szűrőjének segítségével kiválaszthatod a fentebb említett opciókat is!

2021.11.19.
Merényi Kincső
Képek forrása: Canva

Hiba bejelentés