Annabella Pidgley – ismerd meg az olimpiai bronzérmes Gio új lovasát

Tavaly októberben sokakat nagy meglepetésként ért, hogy Charlotte Dujardin, többszörös világ- és olimpiai bajnok lova, Gio eladásra került. Charlotte többek között a 2021-ben megrendezett Tokiói Olimpián és Európabajnokságon is a sárga herélt nyergében indult, a páros pedig jelenleg a FEI díjlovas világranglistáján második a helyet foglalja el. A sokak által Pumpkin néven is ismert ló, karrierjét innentől a 17 éves Annabella Pidgley-vel folytatja.

Annabella korábbi sikerei

A Pidgley család lánya, Annabella korábban már nemzetközi szinten szerepelt Nagy-Britannia színeiben póni- és junior kategóriákban. Apja, a néhai Tony Pidgley a Berkeley Group egyik alapítója, a lovassportot nagyban támogatta, míg anyja, Sarah díjlovas bíróként tevékenykedik. A fiatal lovas 12 éves kora, azaz 2017 óta versenyzik nemzetközi szinten, ahol Farbenfroh nyergében debütált, de eredményesen szerepelt pónijaival, Inével és Cognac IX-cel is.

Póni kategóriában három FEI Európabajnokságon vett részt, mielőtt 2020-ban a világranglista 11. helyén állva befejezte póni-karrierjét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Annabella Pidgley (@pidgleydressage) által megosztott bejegyzés

Ugyan ezen évben hazánkban, Pilisjászfalun is szerepelt, ahol még pónilovasként egyéni kategóriában 29. helyet, csapatban pedig a 43. helyet szerezte meg. Hazai pályán, a Nyári Angol Nemzeti Bajnokságon Medium Silver Champion címet nyert el, következő évben pedig már Medium Gold kategóriában indult, ahol 72.5%-os eredménnyel ezüstérmet szerzett.

A tavalyi évben többször is hatalmas sikereket ért el, hiszen a Wellington CDI junior kategóriájában Sultan Des Paluds nyergében hármas győzelmet aratott, az olivai Junior Európabajnokságon pedig két második, és egy első helyet szerzett egyéni kategóriában.

Gio, az egyik legfiatalabb olimpiai díjló

Az idén 11. életévét töltő Gio, vagy becenevén Pumpkin ez előtt Charlotte Dujardin, Carl Hester és Renai Hart közös tulajdonában állt. Charlotte 2016 során vásárolta meg, a ló karrierjének egyik első nagy sikere pedig a 2019-es angol nemzeti bajnokságon való győzelem. A Tokiói Olimpián bronzérmet nyert, ahol akkor tízévesként az egyik legfiatalabb lónak számított az olimpiai díjlovaglás történetében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Annabella Pidgley (@pidgleydressage) által megosztott bejegyzés

Annabella edzője már több, mint öt éve az olimpikon Catherine Dufour, de együtt dolgozik Charlotte Dujardinnal is. Végső célja pedig – természetesen – az Olimpia.

2022.01.28.
Merényi Kincső
Fotó: Canva, Instagram
Frissítve: 2022.08.09.

Hozzászólások