Kezdőlap Blog Oldal 161

Nagyszerű lovas siker Munkalovaglásban

Az egyik leggyorsabban növekvő és egyre népszerűbb új lovas sportág a világban a Working Equitation, azaz a Munkalovaglás.

Hatalmas siker, hogy ennek a sportágnak a világbajnokságára immáron két magyar lovas is kvalifikálta magát. Kertész Borbála Kata Marokkó nevű lovával már az év elején, egy csehországi versenyen, most pedig a hétvégi ausztriai versenyen Kappel Edit és Bolivár szerzett jogot a júliusi franciaországi Munkalovas Világbajnokságon való indulásra.

Harmadik magyar résztvevőként Császár Mariann és Mozart teljesítette sikeresen és eredményesen az első, legmagasabb kategóriájú Master besorolású versenyét. A munkalovaglás Master kategóriájában a lovasok a kantárszárat mindvégig egykézben foghatják csak, úgy kell teljesíteni a feladatokat. Ez igen magas technikai tudást követel a lovastól és maximális együttműködést a ló részéről. Az erős nemzetközi versenyben 7 ország, közel 30 lovasa képviseltette magát, így a magyar lovasok teljesítménye ennek tükrében is kiemelkedő. Komoly siker, hogy Kertész Borka az igen előkelő 5. helyet szerezte meg a versenyen.

A working equitation nemzetközi szövetsége (WAWE) immár több mint 20 országot tömörít magába és számos lovas sportoló választotta ezt az új, összetett sportágat, mely négy részből áll: díjlovaglásból – stílus akadálypályából – gyorsasági akadálypályából – marhaterelésből.

A Working Equitation Magyarország Sport Egyesület 2018-ban alakult, azzal a céllal, hogy népszerűsítse hazánkban a munkalovaglást, lehetőséget biztosítson versenyzők és hobbilovasok számára a sportággal való megismerkedésre, és képezze a lovasokat. A kvalifikációt szerzett versenyzők mindannyian a WE Magyarország egyesület tagjai.

Kertész Borka és Marokkó

Császár Mariann és Mozart

Kappel Edit és Bolivár

2022. április 27.
Forrás és képek:
Working Equitation Magyarország Egyesület
Frissítve: 2022. 08. 02.

Védett: Interjú Kádár Attilával,..

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

Dr. Halas Máté

  • Működési terület: Mohács
  • Telefonszám: +36 30 912 8046

Dr. Sprőber Zoltán

  • Működési terület: Békéscsaba
  • Telefonszám: + 36 30 985 5798

Bognár Dóra, Csetényi Lea, Kelemen Blanka a csehországi CSIO nagydíjainak legjobb magyar lovasai

A pénteki Nemzetek Díja győzelmek után vasárnap a zduchovicei utánpótlás CSIO-n a nagydíjak következtek.

A fiatal lovas kategória 145 cm-es pályáján a legjobb magyar teljesítményt Kovács Dóra tanítványa, Bognár Dóra érte el, aki Callitoppal, egy kis időtúllépéssel a hatodik helyen végzett.

Az ifjúsági lovasok nagydíjában három magyar válogatott is hibapont nélkül teljesítette a 140 cm-es alappályát. Az összevetésben Lóránt Attila tanítványa, pénteki Nemzetek Díja győztes Csetényi Lea volt a legjobbunk, aki Hámorral itt sem hibázott, így ötödik helyen végzett. A harminchat indulós nagydíjban a helyezettek között végzett az alappályán nem hibázó, Pataki Anna Klára Je T’Aime-mel és ifj. Antal Péter Choral Symphony-val.

A vasárnap reggeli gyermek nagydíjban ezúttal magyar lovas nem tudott az összevetésbe kerülni. Öt lovasunk is négy hibaponttal teljesítette a 130 cm-es pályát, közülük a leggyorsabb időeredménnyel, Jerry nyergében Kelemen Blanka ért célba.

Gratulálunk az utánpótlás válogatottnak, folytatás két múlva a somorjai nemzetközi díjugrató versenyen!

2022. 04. 24.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Jármy Vince ötödik Hagenben

A Kasselmann család világhíres lovas objektumában rendezték április negyedik hétvégéjén a világnagyságokat felvonultató két és négy csillagos nemzetközi díjugrató versenyeket.

Hagenben magyar válogatott egy része állt starthoz, akik közül a vasárnapi kétcsillagos rész, 145 cm-es nagydíjába, ötvenegy indulóból Jármy Vince JB Koronaőrrel bekerült az összevetésbe. Ifjúsági olimpiai ezüstérmesünk a rövidített pályán sem hibázott és végül ötödik helyen végzett.

A magyar lovasok közül, Szuhai Péter, ifj. Szabó Gábor, Krucsó Balázs jó képeket mutatva, szép pályákat teljesítettek a CSIO-kra való felkészülések céljából. A négycsillagos részben Horváth Balázs versenyzett, aki Norbert Nuxoll edzői felkészítésével Quickchin WH Z-el magabiztosan teljesítette a szombat délutáni, Riders Tour, minősítő, 150 cm-es versenyszámot. Horváth a német nemzeti színeket szimbolizáló szűk frontú okszernél beszedett verőhibával és időtúllépéssel jó képet mutatva zárta a versenyt.

Gratulálunk a válogatottnak, folytatás májusban a mannheimi és pozsonyi CSIO-kon!

2022. 04. 24.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

A hétvégén rendezik a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatot

A Magyarországi Tájházak Szövetsége szombaton és vasárnap rendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatot 18 megye csaknem 60 tájházában és két határon túli településen.

Az eseményhez csatlakozó tájházak a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket. Meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit, több helyszínen hagyományőrző csoportok lépnek föl, s kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételeket kóstolni – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az eseménysorozat központi helyszíne az idei évben Tard lesz, ahol a Népi Építészeti Programban megújult, több mint 200 éves tájházak kínálnak programokat Öltözz matyóba, perdülj táncra címmel. A helyiek ünnepi műsorral várják a látogatókat, bemutatva a tardi népdalokat, néptáncot és népviseletet.

A jászkiséri Csete Balázs Helytörténeti Gyűjteményben régi idők használati eszközeit próbálhatják ki az érdeklődők, valamint játszóház és lovaskocsikázás is színesíti a programot. Az Ukrajnából menekült családok számára a szervezők tolmácsot biztosítanak.

Szombaton a pomázi Örökség Tájházban szerb húsvéti szokásokat elevenítenek fel, kiállításmegnyitóval ünnepelnek Nagytarcsán, Ócsán, Nagysallón, Pogrányban, Hosszúhetényben, Dunaszentbenedeken, Algyőn és Fertőhomokon.

A gyógynövények lesznek a középpontban a szegedi Napsugaras Tájházban, a budafoki Barlanglakás Emlékkiállításban gyógyteákat kóstolhatnak, Boldogon a kosárfonás és a mézeskalács-készítés fogásait tanulhatják meg a látogatók.

A tiszafüredi Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban fazekasprogramokkal várják az érdeklődőket, akik egy régészeti feltárás részesei is lehetnek. A Sóstói Múzeumfaluban kerítésfonó workshopon lehet részt venni.

A taksonyi Német Nemzetiségi Tájház Az otthonunk című kiállítással nyitja meg kapuit vasárnap. A tiszaújvárosi Villa Scederkyn Tájház közös virágültetéssel, kézműves-foglalkozással, kenyérlángossal készül, a biharkeresztesi Csicsóka Tájház programjai között mézkóstoló, pálinkaminősítés, kézműves csoki és mangalicás finomságok kóstolása is szerepel.

A teljes programkínálatról a Tájházszövetség honlapján és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

2022. 04. 20.
Kép: Canva
Forrás: MTI

A magyar díjugrató utánpótlás nagy napja, az ifjúsági csapat is megnyerte a Nemzetek Díját Csehországban

Pár órával a gyermekek győzelme után, összevetéssel az ifjúsági válogatottunk is megnyerte a Nemzetek Díját Zduchovicében. Hét ország válogatottja állt starthoz a 135 cm-es, kétfordulós versenyen, ahol a magyar válogatott tiszta hibátlannal az összevetésbe került a lengyelek ellen.

Két lovasunk is hozta a dupla hibátlant, Kiss Lizanna Cojanoval és ifj. Szuhai Gyula Perthy Jacksonnal, akik az összevetésben is verőhiba nélkül gyorsan lovagolva meghatározták csapatunk sikerét. Az összevetéshez szükséges nullákat az első fordulóban Csetényi Lea Hámorral, a második körben, Osztovits Péter Laquilot Z-el hozta.

Osztovits Péter időtúllépést kapott a mindent eldöntő rövidített pályán, amely után kialakult az az érdekes helyzet, hogy a lengyelekkel azonosan egy hibapont lett csapatunk végeredménye, de jobb időeredménnyel Magyarország ifjúsági válogatottja állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Az ifjúságiak egyéni versenyében a legjobb magyar teljesítményt Pataki Anna Klára Je T’ Aime-el érte el, aki egy hibapontos időtúllépéssel ért célba.

Gratulálunk az ifjúsági Nemzetek Díjában győztes csapatunk lovasainak, edzőinek, ló tulajdonosainak és a teljes szakvezetésnek!

Eredménylista: https://sk.sportudo.cz/events/CSIO2022

2022. 04. 22.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Gyermek válogatottunk megnyerte a Nemzetek Díját Csehországban

Nagyszerű eredménnyel kezdi utánpótlásunk a 2022-es nemzetközi szezont. A Prága melletti Zduchovicében hat ország válogatottja állt starthoz a 125 cm-es magasságon megrendezett gyermek korosztály Nemzetek Díjában.

A magyar csapat vezetője ezúttal Németh István felnőtt szövetségi kapitányunk volt, akik ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitánnyal ismét jól menedzselték a magyar csapatot. A négy fős válogatottunk mindkét fordulóban hibapont nélkül zárt, így az olasz gyermekekkel az első helyért vetettek össze rövidített pályán.

Csapatunk fiú lovasa Szuhai Rodrigo és JayJay dupla hibátlanja után az egész mezőny leggyorsabb összevetésével ért célba. Bodnár Annabell It’s a Gamble nyergében sem hibázott három pályán keresztül, Fábián Johanna Chaballal 0 és 4 hibapont után hiba nélkül hozta le az összevetést. Nemzetközi talent lovasunk, Hermann Zsófia LNS Cassianával első fordulóban egyet verve, az összevetésben és a második fordulóban hibátlannal segítette győzelemhez a piros-fehér-zöld színeket.

A Nemzetek Díja csapatversenyében nem lovagló versenyzőknek külön versenyszámot rendeztek, amiben Sáli Csenge Jácint nyergében első lett, Kelemen Blanka Jerryvel hibapont nélkül ért célba.

Gratulálunk a gyermek válogatottunk versenyzőinek, edzőinek, ló tulajdonosoknak, hiszen ez a siker ismét egy szív melengető érzést ad a magyar díjugrató sport jövőjének.

Eredménylista: https://sk.sportudo.cz/events/CSIO2022

2022. 04. 22.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Zduchovicében az utánpótlás, Hagenben a felnőtt válogatottak versenyeznek

A Prága melletti Zduchovicében csütörtöktől áll starthoz a gyermek, ifjúsági és fiatal lovas válogatottunk az év első szabadtéri CSIO versenyén.

Az utánpótlás válogatott lovasoknak a csehországi verseny lesz az első meghatározó válogató viadal, a nyári spanyolországi Európa-bajnokságra.

Minden információ: https://zavody-zduchovice.cz/cs/novinky/csio-zduchovice-2022/

Az NLSF Program keretein belül felnőtt válogatottunk egy része már Németországban készül, akik most a hageni nemzetközi díjugrató versenyen állnak starthoz. A hétvégi verseny fontos felkészülési lehetőség az Európai Lovas Szövetség Nemzetek Díja sorozatának két májusi kvalifikációs versenyére, a mannheimi és pozsonyi CSIO-ra.

Minden információ: https://results.equi-score.de/event/2022/17811/en

2022. 04. 20.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Hiba bejelentés