Mráz Tamás ismét a legjobb a balatonvilágosi fedeles lovardában

A Tege Elektronik Indoor Stars díjugrató verseny vasárnap reggelén a póni, hiba-idős versenyszámában öt hibátlan teljesítmény született. A győztesnek járó takarót Aisha-Amira nevű pónira rakhatták ár a versenybírók, hiszen lovasával a Prosper Lovasklub versenyzőjével, Csizmadia Csengével a leggyorsabb hibapont nélküli lovaglást mutatta be, megelőzve a Varga Ménes lovasnőjét, Gubicza Saroltot és Tortugát és a Connemara lovasklub lovasnőjét, Shanbo Morning Mirah-n ülő Sáli Csengét, negyedik Gubicza Dorottya, ötödik Pásztor Dóra.

Délelőtt következett a gyermek nagydíj, ahol Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő 115 cm-es alappályát kilenc páros tudta hibapont nélkül lelovagolni. Az összevetésben nem született meglepetés, két győzelem után triplázott, a Varga Ménes lovasa, Gubicza Dorottya, aki a kiváló képességű, belga versenypónijával Quint Van De Groenheuvel-el lett az első, megelőzve a mórahalmi, Kiss Maját és Chaccot. Harmadik a győztes nővére, Gubicza Sarolt Tinky Winky Van’t Laerhof Z-el. A gyermek nagydíjban Sebák Andrea tanítványa, a kor engedménnyel lovagló, Krepcsik Laráé lett a negyedik és hatodik hely és ötödik Sáli Csenge és a szürke, Jácint.

115 cm-n rendezték az amatőrök harmadik napi versenyszámát, ahol Pirik Zsolt tanítványa, Tagai Lili lett az első a szürke Oberonnal, megelőzve a pénteki győztes párost, a Veres Team Se lovasnőjét, Tóth Dorinát és N-Gesmer Rouget és harmadik a szombati első, csömöri Klacsán Adrienn és Clarimo.

Magas és technikás, 135 cm-es pálya várta, az ifjúsági korosztály Tege Elektronik Indoor Stars nagydíj versenyét, ahol a győzelmet összevetés után Füzér Gábor tanítványa, Kiss Lizanna szerezte meg saját tenyésztésű lovával, Cloéval. Második helyre, gyorsabb idővel, de az összevetés utolsó akadályán hibázó, győrzámolyi, Budai Lizanna került, a szürke Clourina PS-el. Az ifjúsági nagydíj további helyezéseiről az időeredmények döntöttek a négy hibapontos lovasok között, harmadik Kiss Maja, negyedik a talentes, Tavasi Eszter, ötödik Varga Réka.

Vasárnap is a legnépesebb mezőny az U25-ös kiskör döntőben állt össze, ahol a hiba-idős 125 cm-t, a Castiliás Kovács Roland nyerte Limited Edition C-vel, megelőzve Mráz Tamás tanítványát, Babos Grétát és sárga kancáját, Timpex Inkát. A harmadik és negyedik helyre Szikszai Lajos tanítványai kerültek, Boda Szinta és Pataki Anna Klára. Az ötödik és hatodik helyek Komárom-Esztergom megyébe kerültek, a nyergesújfalusi, Holdampf Renátáhotz és Prosper lovasklub lovasnőjéhez, Hegedűs Adél Dórához.

Az U25-ös korosztály, 140 cm-es nagydíja is Kovács Roland sikerét hozta, a rutinos Sir Winston C-vel most vasárnap meg tudta előzni Alasztics Alizt, aki a második lett Linea nyergében. A Szikszai military lovasa, Pataki Anna Kláráé lett a harmadik hely a Je T’ Aime-el leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel, megelőzve Janik Attila lovasát, Osztovits Pétert, aki Laquilot Z-et lovagolta.

A felnőtt lovasok kiskör fináléját, 130 cm-en C szabály szerinti elbírálással rendezték. Egyetlen páros tudott 60 másodpercen belül célba érni, győzött Horze Cym Carlsson, nyergében a Prosper lovasklub lovasával, Szotyori Nagy Kristóffal. Második helyen az Airvent lovasklub válogatott versenyzője, Horváth Balázs végzett Calliope-vel, míg harmadik a Tolna megyei, Papp Péter Fons Et Origoval. A felnőtt lovasok kiskörében negyedik helyezett Kormos János, ötödik az előző két napi győztes, Potocska Attila, míg hatodik a legjobb hölgy teljesítménnyel, Budai Virág.

A Tege Elektronik Indoor Stars verseny legkiemeltebb pillanata a felnőtt nagydíj volt, ahol a 145 cm-es alappályán két páros tudott hibapont nélkül célba érni. Jöhetett az összevetés és ugyanúgy, mint novemberben a Mesterek Tornáján Mráz Tamásnak szólhatott a taps, aki ezúttal Szombati Gábor Sanghatájával megnyerte a Tege Elktronik Indoor Stars nagydíjat, megelőzve a Pirik farm lovasnőjét, Alasztics Alizt és a kitűnő kancáját, Concordia HB-t. Négy hibapontos teljesítménnyel a nagydíjjal a harmadik lett Dömse Bence Conquistadorral, negyedik Alasztics Aliz másik lovával, Chablisszal, ötödik Kiss Lizanna Cashflow-val.

2022. 03. 14.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Hozzászólások