Kezdőlap Blog Oldal 137

Gubicza Dorottya a póni bajnok

A díjugrató országos bajnokságok történetének első póni versenyét rendezték hétvégén Szilvásváradon a Lipicai Lovasközpontban. A párosoknak három napon át 110 centiméteres magasságon kellett megmérkőzniük a többi kategóriával megegyező bonyolultságú pályákon.

Az idén már több nemzetközi póni versenyen is eredményesen szerepelő, és a Hungarian Future Stars 120 centiméteres gyermek nagydíjának győzteseként bemutatkozó Gubicza Dorottya remek hétvégét zárt, hiszen nem csak az elő- és a középdöntőben végzett az első helyen, hanem egyedüli hibátlanként aranyéremmel térhetett haza. A Varga Zoltán által felkészített lovas Quint Van De Groenheuvelt lovagolta. A Prosper Lovasklub versenyzője, Csizmadia Csenge állhatott fel a dobogó második fokára Aisha-Amira nevű pónijával, akivel már több póni nagydíj győzelmet is bezsebeltek ebben az évben.

2022.09.03.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

A Némethy Bertalan Régió 1-es csapata az amatőr bajnok

Az amatőr lovasok csapatversenye a pénteki és a szombati nap eredményeiből adódott össze, mindkét esetben a legjobb három eredményt véve alapul. Nagyon szoros volt a verseny a kategóriában, két csapat is négy hibaponttal zárt, akik összevetettek az aranyéremért, illetve holtverseny volt a bronzérmes pozícióban is.

Először a bronzéreméről döntöttek, ahol Kiss Anett Natália kezdte meg az összevetést Pest megye 2-es csapatáért. Az El Caminot lovagló hölgy hibázott az egyik oxeren, így a Máchánszky Gyula régióért lovagló Vecsei Lilinek egy biztos hibátlan is elég lett volna. De ő gyorsabb is volt, és PM Balouvelle nevű lova nem is ütött ezzel bebiztosította a dobogó harmadik fokát csapata számára.

Ezt követően jött a két élen álló csapat közötti összevetés, ahol a Némethy Bertalan Régió 1-es csapatából Ádám Eszter vállalta a feladatot, míg Pest megye 1-es csapatából Márki Zoltán. Mindkét lovas hibázott, viszont Ádám Eszter valamivel gyorsabb volt, így a Némethy Bertalan Régió 1-es csapatának nyakába akasztották az aranyérmet.

Némethy Bertalan Régió 1
Ádám Eszter
Blaski Lili
Dr. Czuczai Natália
Jármy Tibor
Csapatvezető: Mráz Tamás

Peste megye 1
Reisz Fanni
Mári Zoltán
Bozsóky Zsófia
Bohák-Debreczeni Éva
Csapatvezető: Göttler Vilmos

Máchánszky Gyula Régió
Dunai-Kovács Lilla
Varnyú Lilla
Endrédi tekla
Vecsei Lili
Csapatvezető: Lehotai Máté

Peste megye 2
Mercz Dorina
Dr. Faluhelyi Dóra
Kiss Anett Natália
Régely Károlx
Csapatvezető: Vincze Cintia

Peste megye 3
Kádár Attila
Németh Viktória
Dr. Kölcsey Rieden Roland
Nagy Vivien Krisztina
Csapatvezető: Réti Dávid

2022.09.03.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

A Diósgyőri VTK csapata az aranyérmes

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság második napjának csúcspontja egyértelműen a villanyfényben megrendezett felnőtt csapatverseny volt, ami után megtörtént a hétvége első bajnokavatása.

A két fordulóban mindössze öt páros tudott dupla hibátlan teljesítményt elérni, ezzel teljesen felborult az egyéni sorrend az első nap után. A kétszeres magyar bajnok ifj. Szabó Gábor, Szuhai Gyula, Weinhardt Virág, és a címvédő Czékus Zoltán mindkét lovával hibapont nélkül zárta a középdöntőt, ezzel az élmezőnybe repítve magukat.

Az ifj. Szabó Gábor által 2018-ban felállított történelmi siker, hogy valaki hibapont nélkül zárja a bajnokságot, már biztos hogy nem fog megismétlődni, hiszen az első napi győztes ifj. Szuhai Gyula nyolc hibaponttal folytatja a versenyt. Viszont a mindössze 15 éves lovas így sem marad aranyérem nélkül, hiszen csapatával a Diósgyőri VTK-val magabiztosan nyerték a csapatversenyt. Az országos bajnokságok történetében nem gyakori, hogy ilyen magasságon klubcsapatot tudjon valaki kiállítani, viszont a Vándor Zsófia, Szuhai Gyula, ifj. Szuhai Gyula és Szuhai Rodrigo összeállítású csapat most a legjobbnak bizonyult a három pálya összesített eredményei alapján, Szuhai Gyula vezetésében.

Kimagasló bravúrt produkált még a Platthy József Régió Csapata, akik mindössze három emberrel, Szabó-Máris Sárával, ifj. Szabó Gáborral és Técsy Attilával egészen a második helyig meneteltek. csapatvezetőjük Técsy-Papp Gabriella.

A bronzérmet a Füzér Flóra által vezetett Máchánszky Gyula Régió Csapata szerezte meg, Weinhardt Virág, Lehotai Máté, Füzér Gábor és Czékus Zoltán összeállításban.

Negyedik a Némethy Bertalan Régió Csapata, Ács-Heibl Ágnessel, Mráz Tamással ás Dömse Tamással a sorai közt, míg ötödik helyen Pest Megye színeiben Bognár Dóra, Kalán Eszter, ifj. Petrik Béla és Babinszki László végeztek Búza Krisztián vezetésében.

A hétvége legnépesebb mezőnyeként az amatőr lovasok is megkezdték a bajnokságot, ahol 21 lovas zárta hibapont nélkül az első pályát. Tóth Noémi volt közülük a leggyorsabb Márki Zoltán és Mernyei-Bobok Eszter előtt.

A gyermek kategóriában Bodnár Annabell aratott kettős győzelmet, hiszen Comedy Star és Lay Your Love On Z nevű lovaival megszerezte az első és a második helyet Zsargó-Ágotai Fanni előtt. Itt hat páros maradt, aki hibapont nélkül tudja megkezdeni a szombati döntőt. A póni lovasoknál pedig egyedül Gubicza Dorottya volt aki hibátlanul tudott teljesíteni mindkét napon a 110 centiméteres magasságon.

2022.09.03.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Ifj. Szuhai Gyula a felnőtt elődöntő legjobbja

Kezdetét vette a Fiat Díjugrató Országos Bajnokság Szilvásváradon, a megszokott hat kategória, az amatőr, a gyermek, az ifi, a fiatal lovas és a felnőtt mellett idén először kiegészülve a póni lovasok versenyével is.

A gyermek és a póni lovasok versenyében a három forduló után összevetés dönt a bajnoki címekről, így itt az időeredmény nem igazán volt fontos az első napon, hiszen csak a hibapontot viszik tovább a lovasok. A gyermekeknél 12 páros teljesített hibátlanul, így ők hibapont nélkül várják a középdöntőt. Közülük most a leggyorsabbak Szabó-Máriás Sára tanítványai, Fábián Johanna és Szabó Dorina voltak, megszerezve az első két helyet Bognár Annabell előtt.

A póniknál hárman teljesítettek hibátlanul, Gubicza Dorottya, Gubicza Sarolt és Csizmadia Csenge volt így az első nap sorrendje.

A nagyobb korosztályoknak vadász elbírálásban vette kezdetét a verseny, ahol az egyedüli nulla hibapontos teljesítményt az első helyen végző páros kapja. Minden további lovas a szerint kap hibapontot, hogy hány másodpercre marad le az élen végző versenyzőtől, így megéri mindent kockára tenni egy kedvezőbb időeredményért.

Az ifjúsági lovasok versenyében az a furcsa helyzet állt elő, hogy az élen végző Mécs Emma annyira gyors volt, hogy a verőhibája ellenére is magabiztosan nyerte meg a versenyszámot, így ő lesz az a versenyző, aki a korosztályában egyedüliként hibapont nélkül kezdi meg a középdöntőt.

A válogatott tagjai, Csetényi Lea, Kiss Lizanna és Ferencz Dalma Mercédesz a második, harmadik és negyedik helyen értek célba hibátlan pályákat lovagolva, így ők mind négy hibaponton belül várják a folytatást.

A fiatal lovasoknál Bosits Boglárka szerezte meg az értékes első helyet, Takács Petra és Tóth Balázs előtt.

Míg az ifjúsági és fiatal lovas kategóriát átugró, még mindig csak 15 éves ifj. Szuhai Gyula győzelmével indult a felnőtt országos bajnokság. Fiatal kora ellenére komoly eséllyel száll harcba akár az első helyért, hiszen a budapesti GP-n és a korosztályos Európa-bajnokságon nyújtott szenzációs szereplésével már bizonyította, hogy higgadt precizitással tud lovagolni 140-150 centiméteres magasságon is.

A korábbi bajnokok közül Técsy Attila a második, Vándor Zsófia a harmadik, a címvédő Czékus Zoltán pedig az ötödik helyen ért célba.

2022.09.01.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Majer Tamás fotográfus

Majer Tamás fotográfus vagyok!

Külön öröm számomra, hogy több alkalommal is készíthettem már lovas portrékat. 2005 óta foglalkozom lovakkal, ez alatt láthattam, hogy az állatokkal létrejött kapcsolat milyen mély, szeretetteljes, sajátos tud lenni.
Igény esetén szívesen vállalok olyan fotózást, ahol e kapcsolat pillanatait örökíthetjük meg.

A gyönyörű lovas képek visszaadják közted és lovad között lévő mély kapcsolatot, összhangot. Évek múltán is, amikor ránézel a rólatok készült lovas fotóra, felidézi benned azokat az érzéseket, emlékeket, amit átéltél szeretett lovaddal, így a lovas fotó egy különleges értéket képvisel az albumodban!

A lovas fotóim közül több kép is megjelent már a Pegazus magazinban és a Lovasok.hu cikkében is. 2022-ben a Lovas Nemzet magazin fotópályázatán az egyik fotóm kiállításra került profi kategóriában a keszthelyi Festetics-kastélyban. Lovas kreatív fotózások mellett lovas versenyeken is fotózok, amelyekre újabb meghívásokat kapok.

Ha érdekelnek a fotózásaim, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot bizalommal!

www.tmphoto.hu
Facebook: Tm photo
Instagram: tm._photo
E-mail: info@tmphoto.hu
Tel.: +36-70-359-2531

 

Giro d’Italia – A martonvásári huszárvágta lett a legkreatívabb szurkolói aktivitás

A martonvásári Szent László Huszáregyesület által bemutatott vágta kapta a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen a “legkreatívabb szurkolói aktivitás” díjat, melyet a viadal olasz jogtulajdonosai és a Nemzeti Sportügynökség szakemberei ítéltek oda az esemény magyarországi nyitószakaszán bemutatott produkcióért.

A díj átadására Martonvásáron került sor kedden, A Martonvásár Városi Közszolgáltató NKft. keretein belül működő MartonKult iroda közleménye szerint a produkcióval a Fejér megyei település szándéka az volt, hogy ne csak Martonvásár, de egész Magyarország jó hírét vigye a világban, és pozitív országimázst közvetítsen.

A közlemény szerint a vágtát többször is elpróbálták az esemény előtt, az öt lovason kívül a huszáregyesület további három tagja segítette a helyszínen a produkció megfelelő megvalósulását. A vágtáról kisfilm is készült, melyet a későbbiekben esemény- és városmarketing célokra kívánnak használni.

“A huszárvágtáról készült kisfilm sikere az esemény napján és az azt követő időszakban uralta a közösségi médiafelületeket és egyöntetű elismerést hozott Martonvásár és a huszáregyesület számára” – áll a közleményben. “Úgy véljük, hogy az esemény egyedi és megismételhetetlen ebben a formájában, és aki látta, emlékezni fog rá”.

Az idei Giro d’Italia első három szakaszát rendezték Magyarországon, a Budapest-Visegrád nyitóetap után egy fővárosi időfutamot, majd a Kaposvár-Balatonfüred útvonalat teljesítette a mezőny.

2022.08.31.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Negyvenkét év után Szilvásváradon kezdődik a FIAT Díjugrató Országos Bajnokság

Egyetlen alkalommal több mint négy évtizeddel ezelőtt 1980-ban a moszkvai olimpia évében rendezték Szilvásváradon a díjugrató országos bajnokságot. A Fiat támogatásával csütörtöktől vasárnapig hat egyéni és három csapatbajnokságban rendezik a legrangosabb nemzeti díjugrató versenyt a Bükk hegység lábánál.

A felnőtt kategória, amely a verseny csúcspontja a csütörtöki 140 cm-es vadászugratással kezdődik. Péntek délután a Lipicai stadionban folytatódik a középdöntő, ami a csapatverseny első fordulója, majd Magyarországon első alkalommal a nemzetközi trendet követve, péntek este 20 órától villanyfényben a második fordulót, ami után már érmeket osztanak. A legjobb húsz lovas kvalifikálódik a vasárnapi döntőre, ahol az akadályok magassága már 150-155 cm lesz.

Ezúttal a mezőny nem teljes, hiszen a varsói Európai Lovas Szövetség Nemzetek Díja fináléjára készülő válogatottak most nem állnak starthoz, de a mezőnyben így is négy korábbi egyéni bajnok, Vándor Zsófia, Técsy Attila, ifj. Szabó Gábor és a címvédő, Czékus Zoltán. Aki egy Fiat személygépkocsival szeretne távozni, a korábbi aranyérmeseket kell legyőznie.

A trónkövetelőkből is akad jó pár, az idei Grand Prix sorozatban kiválóan teljesítő, badacsonyi Mráz Tamás, a még fiatal lovas korosztályú, Dömse Tamás és a korengedménnyel édesapjukkal kiegészülve starthoz álló teljes Szuhai família biztos mindent meg fog tenni, hogy 2022-ben a dobogó tetején a himnuszt hallgathassák.

A fiatal lovas kategóriában az Európa-bajnokságon kiválóan teljesítő, Szuhai Péter és Alasztics Aliz most nincs a startnál talán a tavalyi bronzérmes, a mostanában nagy formában lovagló, Vas-megyei Bosits Boglárka lehet a favorit, de nehéz megjósolni a vasárnapi végeredményt, ahol már az akadályok magassága 145 cm lesz.

Az ifjúsági kategóriában, ahol 14-18 év közötti fiatalok állhatnak starthoz, az Európa-bajnokságon ötödik ifj. Szuhai Gyula most a felnőttek között lovagol, Osztovits Péter pedig nem indul. A papírforma szerint a három Dél-Spanyolországban Magyarországot képviselő hölgy között dőlhet el az aranyérem sorsa, Ferencz Dalma, Csetényi Lea és Kiss Lizanna.

A gyermek kategóriában nagyon nyílt a verseny, a válogatott lovasok talán a legnagyobb esélyesek, Hermann Zsófia, Bodnár Annabell, Fábián Johanna és a címvédő, Kiss Maja az aranyra pályázik, akik nyerni akarnak őket kell legyőzzék.

Az amatőr kategória pénteken fog kezdődni, itt a legnépesebb a mezőny. A címvédő is a pályán lesz, a Pellet Hungary versenyzője, Kádár Attila, de a Nemzeti Lovarda amatőr GP első két helyezett párosa talán a fő favorit, Németh Viktória és a többszörös győztes, Bohák-Debreceni Éva.

Az Országos Bajnokságok 1924 óta kezdődő történelmében először kerül megrendezésre a pónik országos bajnoksága. Az idei nemzetközi porondon eredményes Gubicza testvérek és a Prosper lovasklub lovasa, Csizmadia Csenge között fog eldőlni az érmek sorsa.

Az Országos bajnokságot élőben a Szilvásváradi Ménesgazdaság Facebook oldalán lehet nézni.

Start-és eredménylisták: https://dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=15965&competitionId=20

2022.08.31.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Eredményesen zajlott a Magyar Póni Klub Szövetség országos bajnoksága

Eredményesen zajlott a Magyar Póni Klub Szövetség három napos, péntektől vasárnapig tartó országos bajnoksága, melyet a tervek szerint 2023. augusztus végén vagy szeptember közepén ismét Balatonvilágoson rendeznek meg – tájékoztatta Husz Alexandra elnökségi tag vasárnap az MTI-t.

Beszámolt arról is, hogy a pónilovasok országos bajnoksága a díjugratás versenyszámaiban kezdő díjugratók és haladó díjugratók; a díjlovaglás versenyszámaiban pedig kezdő gyerek, kezdő ifi, haladó és előkezdő kategóriában folytatódott vasárnap.

Husz Alexandra emlékeztetett, hogy mind a lovak, mind a lovasok kiemelkedően teljesítettek. A küzdelem végig kiélezett volt, különösen a díjlovaglásban – tette hozzá.
Az ob-n a regionális minősítő versenyek nyertesei indulhattak négyéves kortól, a versenyre több mint 160 gyermek nevezett 25 klub képviseletében.

Mindegyik résztvevő díszszalagot vihetett haza, a kategóriák első három helyezettje pedig serleget és érmet kapott, emellett tárgyjutalmakat is kiosztottak.

A Magyar Póni Klub Szövetség Magyarország legnagyobb ifjúsági lovas szervezete, 2004-ben alakult. Tagja az európai póni szervezetnek és a legnépesebb, évszázados hagyományokkal bíró angol póni klubnak is. Az utóbbi versenyrendszerét adaptálták azzal a céllal, hogy a gyerekeknek olyan versenyzési lehetőséget teremtsenek, amely a minőség mellett szakmai fejlődést is biztosít a számukra.

2022.08.28.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Fiatal fogatlovak vb-je – Magyar bronzérem a hatéves lovak között

Bronzérmes lett L-Grappa-WK a hatéves lovak versenyében a fiatal fogatlovak világbajnokságán Szilvásváradon. Az ötnapos vb-n nyolc ország 51 lova – öt-, hat- és hétéves – vett részt.

A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint L-Grappa-WK – amelynek Paulovics Ágnes volt a hajtója – Dream Catcher 19 (hajtója a német Jessica Wachter) és DSP Balisto (hajtója a szintén német Bettina Winkler) mögött lett harmadik.

A hatévesek döntőjében szerepelt még a hazai lovak és hajtók közül L’Ideaux US (hajtója Paulovics Ágnes), Domino (Kun Andrea) és L Pedro van Hoeve Utrecht (Moldován András).

A nemzetközi szövetség (FEI) szabályzata szerint a viadalon a lovat hirdetik ki világbajnoknak, nem a hajtóját.

Az ötéves lovak versenyében Lemmy-K (hajtója a svájci Mario Gandolfo), míg a hétévesek között DSP Noble Lady (hajtója Bettina Winkler) diadalmaskodott. Utóbbi kategóriában két magyar, Favory Forum (Posta Dávid) és Nonius XIV-9 Barka (Papp János) volt finalista.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke az M1 aktuális csatornának vasárnap elmondta: a viadalon azok a lovak kerültek bemutatásra, amelyek majd a jövőben a fogathajtó versenyeken fognak szerepelni.

“Most mutatkoztak be a tenyésztők, az istállók, valamint azok a lovakat kiképző szakemberek, akik egy-egy lovat szeretnének a felnőtt mezőnyre felkészíteni” – nyilatkozta. Kiemelte: “érdekes szakmai program” volt a szilvásváradi, amin a közönség is megtalálhatta ugyan a szórakozását, mégis leginkább “a szakértői szemeknek szólt”.

7 éves lovak kategória:
1. DSP Noble Lady, hajtója Bettina Winkler (Németország)
2. Kareltje, hajtója Leslie Brendl (Amerikai Egyesült Államok)
3. Eckstern, hajtója Jessica Wachter (Németország)

6 éves lovak kategória:
1. Dream Catcher 19, hajtója Jessica Wachter (Németország)
2. DSP Balisto, hajtója Bettina Winkler (Németország)
3. L-Grappa-WK, hajtója Paulovics Ágnes (Magyarország)

5 éves lovak kategória:
1. Lemmy-K, hajtója Mario Gandolfo (Svájc)
2. Best Buddy 8, hajtója Jessica Wachter (Németország)
3. Rexona W, hajtója Lara Krejcerik (Ausztria)

2022.08.28.
Kép: Canva
Forrás: MTIÁllami Ménesgazdaság Szilvásvárad

Szabó Gábor hibátlan a lastrupi nagydíjban

A németországi Lastrupban rendezett nemzetközi díjugrató verseny minden napjára jutott szép magyar eredmény.

Az NLSF Program keretein belül starthoz álló magyar lovasokat ezúttal is Norbert Nuxoll tréner sikeresen igazgatta. A csütörtöki versenynap a 140 cm-es nagykör versenyszámban, Jármy Vince hibátlannal, kilencvenkettő indulóból a tizenegyedik helyen végzett Chinoubet PS-el.

A pénteki Longines világranglista pontot adó, 145 cm-es, kétfázisos számának első részében három magyar lovas is verőhiba nélkül lovagolt, akik közül Szuhai Péter Casino Royal Z-el és ifj. Szabó Gábor Eldorandával gyors második fázissal egy verőhibával folytatták.

A nyolcvanhét indulós mezőnyből a helyezettek között zárt a tiszta hibátlannal célba érő, ifj. Kövy András és az általa kiképzett, Faquitol- S.

A lastrupi nemzetközi díjugrató verseny szombati versenynapján ifj. Lázár Zoltán és a Chacco Blue apaságú, szürke, Chacco’s Kid PS-el érte el a legjobb magyar eredményt, hiszen a 135 cm-es, kétfázisos középkör versenyszámban nulláztak.

A nemzetközi versenyek fő napján, a záró napon, vasárnap minden versenyszámra maradt magyar siker.

Eredménylistánkat Jármy Vince tovább színesítette hiszen a közel száz fős mezőnyben nyolcéves, kancával, Carbon Girl-lel, verőhiba nélkül ötödik helyen zárt a 140 cm-es, kétfázisos fináléban. Az egycsillagos kategória, 140 cm-es nagydíjban nyolcadik helyen végzett, gyors négy hibapontos eredménnyel ifj. Kövy András és a Messenger apaságú, Final Message PS.

A lastrupi verseny délutáni nagydíját hetven lovasból tizenhatan teljesítették nulla hibaponttal. A rangos mezőnyben magyar lovas is helyet kapott, hiszen ifj. Szabó Gábor és kapitális méretű kancája, Eldoranda nem hibázott. A nagydíjban győzött a német Johannes Ehning, negyedik lett a londoni olimpia ezüstérmese, a holland Gerco Schröder. Ifj. Szabó Gábor kis fordulatokkal egy igazán kockázatos összevetést lovagolt, ahol a kettes ugrás A elemét leverve, négy hibaponttal kilencedik helyen zárta a nagydíjat.

Gratulálunk!

Eredménylista: https://results.equi-score.de/event/2022/20257/de

2022.08.28.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Hiba bejelentés