Kezdőlap Blog Oldal 136

A minősülés és a jövő évi Eb a célja az országos díjugrató-bajnok Czékus Zoltánnak

A minősülés, a válogatott kerettagság, valamint az Európa-bajnokságon való részvétel kiharcolása a célja Czékus Zoltánnak, aki vasárnap megvédte országos bajnoki címét díjugratásban.

A sportoló szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta: sokat jelentett neki az újabb bajnoki cím, mert nem számított arra, hogy aranyérmet nyerhet. Kiemelte: lova, Ricola formája a korábbi hosszú pihenője után nehezen csúcsosodott ki, de pont a legjobbkor, a szilvásváradi ob-n tudott ismét legjobbja közelében teljesíteni.

“Az első napi vadászugratásban nem volt könnyű dolgunk, mert Ricola nehéz ló és nagy vágtája van, ez a szám pedig a kisebb vágtájú, gyorsabb lovaknak kedvez. Ezt követően az volt a cél, hogy hozzuk a nullákat a középdöntő és a döntő mindkét futamában” – emlékezett vissza Czékus az ob-n történtekre.

Megjegyezte, a 150-es és a 155-ös pályán is jól teljesítettek, és bár menet közben volt egy lócseréje, edzőjével hosszas megbeszélés után végül úgy döntöttek, hogy a tapasztaltabb Ricolával lovagol a döntőben, mert abban bíztak, hogy olyan pályát építenek, amin arra lesz szükség, hogy a nagy akadályokat precízen meg tudja ugrani az állat.

“Tavaly emelték fel a magasságot a döntő B pályáján 155 centire, ezzel is közelítünk a nemzetközi mezőnyhöz” – utalt arra Kisteleki Lovas Egyesület versenyzője, hogy a nagy világversenyeken 160-165 centi magas akadályok vannak, sőt, egy-két ugrásnál már 168 centit is teljesíteniük kell a lovaknak.

A jövővel kapcsolatban úgy fogalmazott, a magyar válogatottnak – amelybe jövőre szeretne bekerülni – ki lehet tűzni célként az olimpiai szereplést. Ennek első lépéseként még idén elindulnak Ricolával egy olaszországi viadalon, ahol szeretnének minősülni, ami után egy kora tavaszig tartó, hosszabb pihenő következik majd.

Bohák-Debreczeni Éva – aki Cortez nyergében vasárnap harmadszor nyerte meg az amatőrök országos bajnokságát – kiemelte: 2014-es és 2017-es bajnoki címe után szüksége volt egy kis időre, amíg megtalálta azt a lovat, amivel passzolnak egymáshoz.

“Többféle lovat megültem már pályafutásom során, így tudom, mik azok a típusok, amivel sikeres tudok lenni” – fogalmazott Bohák-Debreczeni. Kijelentette, a felkészülésnek fontos része a lovak lélekápolása is, minden állatnak másra van szüksége a versenyek előtt, ezt pedig a versenyzőknek pontosan tudniuk kell.

Az amatőrök és a profik közötti különbséggel kapcsolatban azt emelte ki, hogy ő “normál”, nyolcórás munkája mellett két lovat tud minden nap megmozgatni.

Abban mindketten egyetértettek, hogy az ob-nak otthont adó szilvásváradi Lipicai Lovasközpont különleges és nagyszerű helyszín, a nagy pályaméret és bemelegítőterület ideális, a viadal pedig – amennyiben a család is el tudja őket kísérni a versenyre – “egy kirándulással is felér”.

2022.09.07.
Kép: Canva
Forrás: MTI

II. Erzsébet – egy évszázad a lovakért

2022. szeptember 8.-án, 70 évnyi uralkodás után elhunyt II. Erzsébet királynő, aki a brit monarchia egyik legmeghatározóbb alakjaként írta be magát a történelembe. A lovakkal és a lovas társadalommal ápolt szoros kapcsolata az egész világ számára köztudott volt, rendszeresen és szívesen mutatkozott lóháton, még 90 éves kora után is. Halálakor a királyi család megerősítése szerint több mint 100 ló állt a tulajdonában.

Uralkodása során az egyik kedvenc szabadidős tevékenysége volt a lovaglás, valamint szívesen járt lóversenyekre, és telivéreket is tenyésztett. Hivatalos eseményeken is rendszeresen jelent meg lóháton, egészen 1986-ig. Élethosszig tartó szenvedélye 1930-ban, 3 éves korában kezdődött, mikor első lovaglóóráját vette. Negyedik születésnapjára nagyapjától, V. Györgytől megkapta első lovát, egy Peggy névre hallgató shetlandi pónit. Hamarosan elkezdett rendszeresen is lovagolni, és 18 éves korára már elismert lovas vált belőle. 1945-ben, mikor még senki nem sejtette, hogy valaha ő lesz az angol monarchia feje, a Life magazinnak azt nyilatkozta, szeretne ló lenni, ha felnő.

II. Erzsébet a dísszemlén lovagol a ’70-es években – Leonard Bentley

Trooping the Colour

II. Erzsébet Doctor hátán. Mellette Fülöp herceg – Leonard Bentley

A Trooping the Colour, azaz a “brit zászlós dísszemle” egy évente megrendezett esemény, amely az uralkodó születésnapját hivatott ünnepelni. A királynő a hatalmas St James’s Park melletti Királyi Lovas Testőrség laktanyájának nyitott udvarán, a Horse Guards Parade-en fogadja 1100 katonája tisztelgését, majd személyesen köszönti őket. A királyi család a palota teraszáról kíséri figyelemmel a színpompás ünnepélyt. A parádé nagyságát mutatja, hogy alatta mintegy 113 parancsszó hangzik el, 200 lovas vonul fel, és 400 katonazenész játszik egyszerre. Erzsébet először 1947-ben, még hercegnői szerepben vonult a zászlós dísszemlén, apja, VI. György oldalán. Akkori hátasa egy pej rendőrló, Tommy volt. Mikor György megbetegedett, lánya helyettesítette őt az ünnepségen, a sárga Winston nyergében, aki addig a király lovaként szolgált. 1952-ben, apja halála után ismét Winston nyergében láthattuk Erzsébetet.

II. Erzsébet Imperial hátán – Leonard Bentley

A hatvanas években a királynő a szürke Doctor, és a sárga Imperial nevű lovak hátán vett részt a ceremónián.

Ugyan Erzsébetnek lovas karrierje során számos meghatározó lova volt, közülük talán a leghíresebb Burmese, egy fekete kanca, akit a Kanadai Királyi Lovasrendőrségtől kapott ajándékba 1969-ben. Erzsébet 18 éven át vonult Burmese hátán az évente megrendezett dísszemlék során, egészen az akkor 24 éves kanca 1986-os nyugdíjazásáig. A királynőnek is ez volt az utolsó hivatalos megjelenése lóháton. Együtt töltött hosszú éveik során számtalanszor láthattuk őket szabadidős lovaglásokon, tereplovaglásokon is, többek között akkor, mikor Erzsébet együtt lovagolt Ronald Reagan amerikai elnökkel 1982-ben. Burmese 28 éves korában pusztult el, maradványai a windsori Home Park területén nyugszanak. A ló tiszteletére 2005-ben szobrot emeltek a kanadai Saskatchewanban.

Erzsébet királynő és Ronald Reagan amerikai elnök 1982-ben

Fell pónik

1986 után Erzsébet továbbra is rendszeresen ült lóra, kedvence évekig a pej Sanction volt, később azonban már inkább a nyugodt vérmérsékletű fell pónikat preferálta. Ezt a fajtát már hosszú ideje tenyészti a brit királyi család, bár eredetileg vadászatra használták őket. Fülöp herceg, a királynő néhai férje szintén rengeteg lovas kötődéssel rendelkezett, és amellett, hogy a FEI leghosszabb ideig poszton maradó elnöke volt (22 év), ő is kedvelte a fell fajtát, hivatalos hajtó versenyeken szerepelt velük.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés

Az elmúlt évek során Erzsébetet kedvenc fell pónija, a fekete Carltonlima Emma hátán láthattuk sokat. A kis kanca olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy 2016-ban még Breyer modell is készült róla, melyek eladása után befolyó bevétel egy részét a Fell Pony Society kapta.

Erzsébet elköteleződése a fajta iránt köztudott volt, sok segítségéért hálául a Fell Pony Society az uralkodó 90. születésnapjára különleges eseményt szervezett. Eredetileg 90 lovukat szerették volna sorba állítani a királynő tiszteletére, de végül a rengeteg jelentkező miatt 128 fell póni sorakozott a Windsor Parkban, miközben a királynő, és saját tulajdonú pónijai felvonultak előttük. Volt, aki egészen Németországból érkezett a nagyszabású eseményre, Erzsébet nagy örömére, aki azt nyilatkozta, kellemes meglepetés volt számára, hogy kedvenc fajtája ilyen népszerű, és hogy ez volt élete egyik legjobb születésnapi eseménye.

A királynő még az idén ünnepelt platina jubileumi ünnepsége előtt is kedvenc pónijainak tisztelgett, a 96. születésnapja alkalmából kiadott hivatalos fotóján két szürkével, Bybeck Nightingale-lel és Bybeck Katie-vel pózolt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés

A fell pónik mellett Erzsébet több hagyományos angol lófajtát is tenyésztett. Az évek során sokat tett a shetland póni, a cleveland bay, vagy a highland póni vérvonalának megőrzéséért is, utóbbiakkal rendszeresen vett részt szemléken is.

Lóversenyzés

Sokak számára nem meglepetés, hogy Erzsébet a lóversenyzésért is rajongott. Első telivérjét, Aureole-t apjától örökölte. Az állat igen közel állhatott szívéhez, hiszen még a néhai György király tenyésztette, valamint hét versenyt is megnyert, az Epsomi Derby-n pedig második lett.

A királynő elismerően paskolja Aunty Tot nevű lovát verseny után

A királynő versenylovai több mint 1600 futamon diadalmaskodtak, és az Epsomi Derby kivételével legalább egyszer minden fontos angliai Group 1 versenyt megnyert velük. Erzsébet 1954-ben és 1957-ben is elnyerte a „British flat racing Champion Owner” címet, amelyet minden évben a legtöbb pénznyereményt hazahozó lovak tulajdonosa kap.

„Azt gondolom, ez az egyik nagy szenvedélye, nagyon szereti csinálni, és ez látszik is rajta. Fel tudja sorolni az összes általa tenyésztett és tartott lovat, egészen a kezdetektől, sosem felejt el semmit.” – nyilatkozta róla Kamilla hercegné 2021-ben, mikor anyósa lóversenyzéssel és -tenyésztéssel ápolt kapcsolatáról kérdezték.

2013-ban Erzsébet lett az első uralkodó, aki megnyerte a Royal Ascot Gold Cup-ot, Estimate nevű lovával. Mivel a verseny fődíját eredetileg maga a királynő adta volna a nyertes lótulajdonosnak, őfelsége végül András hercegtől vehette át a kupát. A következő évi Royal Ascoton Estimate ismét az élmezőnyben, második helyen végzett, azonban egy pozitív drogteszt miatt diszkvalifikálták.

Willie Carson, aki hosszú évekig Erzsébet zsokéja volt, így nyilatkozott az uralkodóról:
„Nem csak a versenyzést, hanem a tenyésztést is nagyon élvezi. Szeret az idomároktól érdeklődni, hogyan viselkednek épp a lovak, milyen a vérmérsékletük, temperamentumuk. Ezekről mind tudni akar, és ez az, ami igazán foglalkoztatja. A dobogó ennek az eredménye, és ő a nyerést is élvezi természetesen, de minden mást is, ami az előtt történik, hogy a dobogó tetejére lépne. Ez az, ami igazán jó érzéssel tölti el.”

Erzsébet az Auckland Racing Club találkozón 1953 – Archives New Zealand

Lovassport

A királynő élete során nagy támogatója nem csak a ló-, de a lovassportoknak is. Uralkodása során rengeteget tett a lovaglás népszerűsítéséért, és ugyan maga Erzsébet nem, de lánya Anna királyi hercegnő, és unokája Zara Tindall mindketten részt vettek az olimpián, és a lovastusa szakág kiemelkedő alakjai. A királynő Doublet nevű lovának hátán Anna számtalan versenyt megnyert, köztük az 1971-es Lovastusa Európabajnokságot is, az olimpián pedig a szintén Erzsébet tulajdonában álló Goodwill nyergében szerepelt. Apjához hasonlóan Anna is betöltötte a FEI elnöki posztját.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés

A Nemzetközi Lovasszövetség 2014-ben megalapította a FEI Életműdíjat, mellyel először magát a királynőt tüntették ki.

„Őfelsége Erzsébet királynő egész életében lószerető volt, aki milliókat inspirált a világ minden szegletében, és megtiszteltetésnek veszem, hogy kitüntethetem őt a legelső FEI Életműdíjjal, a Nemzetközi Lovasszövetség nevében. Egy igazi lovas hölgy, aki máig lovagol, amikor az államügyek megengedik, tudása a tenyésztésről és vérvonalakról hatalmas. A kapcsolat a királynő és lovai között igazán különleges, és nem tudok senki másra gondolni, aki méltóbb lehetne erre a kitüntetésre.” – Így hangzott Haya hercegnő beszéde a díjátadó ünnepélyen.

II. Erzsébet királynő halálával egy valódi lószeretőtől, és a lovassportok egyik legnagyobb támogatójától búcsúzunk.

2022.09.09.
Merényi Kincső
Kiemelt kép: Chairman of the Joint Chiefs of Staff – Flickr

Veterángép-találkozó és szüreti mulatság lesz szombaton Vácrátóton

Veterán járműveket és mezőgazdasági munkagépeket állítanak ki szombaton a szüreti mulatságon Vácrátóton, ahol gyermekprogramokkal, főző- és madárijesztő-versennyel is várják az érdeklődőket – tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

Az önkormányzat, valamint a Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület szervezésében a programok 11 órakor kezdődnek a Gárdonyi Géza Rendezvényközpont melletti területen.

A polgármester hangsúlyozta: mintegy 100 különleges, jó állapotú veterán járművet, köztük motorkerékpárokat és mezőgazdasági munkagépet tekinthetnek meg az érdeklődők. Kiállítanak és a nap folyamán többször is beindítanak egy úgynevezett stabilmotort.

Spiegelhalter László hozzátette, hogy a határon túlról is érkeznek kiállítók és idén egy veterán katonai csapat is jelen lesz gépekkel, egyenruhában.

Hangsúlyozta, hogy a gyermekes családokat Kovácsovics Fruzsina műsorával, hagyományőrző programokkal, kézműveskedéssel, ügyességi játékokkal, népi játszóházzal és táncházzal várják. Lehet majd mustot préselni és kóstolni, az őszi mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó tevékenységeket is kipróbálhatják az érdeklődők. A felnőtteket egész nap borkóstolóval várják.

Népviseleteben tartják meg veterángép-felvonulás után a hagyományos szüreti lovas felvonulást, amely után egy csikósbemutató is szórakoztatja a közönséget. Lesz főzőverseny és a legjobb madárijesztőket is díjazzák.

A rendezvény fővédnöke Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.

2022.09.05.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Négyesfogathajtó-vb – Kialakult a magyar válogatott tagjainak névsora

Tóth Tamás, a magyar kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya a Kincsem Parkban vasárnap zárult világkupaverseny után megnevezte azt a hat versenyzőt, aki részt vehet majd a szakág szeptember 21. és 25. között Rómában sorra kerülő világbajnokságán.

A sportvezető az MTI-nek vasárnap elmondta, Lázár Zoltán, Dobrovitz József, valamint ifjabb Dobrovitz József mellett ifjabb Galbács Ferenc, Papp János és Váczi István alkotja majd a csapatot a vb-n, amelyen így a magyarok a maximális hat egyéni indulóval vesznek részt, három hajtó eredménye pedig majd a csapatversenybe is beleszámít.

“Mélyről indultunk, hiszen az utóbbi időben a magyar négyesfogathajtás nem hozta azokat az eredményeket, amelyeket elvárhattunk a szakágtól, így a mostani év csúcspontja a római világbajnokság lesz, ahol szeretném, ha az idei esztendő legjobb eredményét érnénk el” – nyilatkozta Tóth Tamás, és hozzátette, elsősorban a 2024-ben, Szilvásváradon sorra kerülő világbajnokságra készülnek, azon az eseményen már a dobogós helyezés elérése lesz a cél.

“Addig hosszú és rögös út vezet, mert négy-öt, de inkább hét lovat kell megtalálnunk, amelyekkel azon az eseményen sikerrel tudunk részt venni” – emelte ki a szövetségi kapitány, aki ugyanakkor azt is elmondta, hogy Lázár, valamint Dobrovitzék – “a három prominens hajtó” – már “nagyjából megtalálta azokat a lovakat”, amelyekre szüksége van a versenyeken való sikeres szerepléshez.

“A római világbajnokságon még nem lehet reális cél a dobogós helyezés, de mindenképpen azt szeretném, hogy ha lenne egy kiindulási pontunk, egy alapunk, amelyről elkezdhetünk építkezni és amelynek segítségével megfelelően fel tudjuk építeni a következő másfél évet a szilvásváradi vb-ig” – hangsúlyozta Tóth Tamás.

A Kincsem Parkban rendezett Mondok József emlékverseny világkupa-viadal volt, ennek megfelelően három napig zajlott, az első napon a díjhajtásra, a másodikon a maratonhajtásra, a harmadikon pedig az akadályhajtásra került sor, s ezeknek az összesített eredménye alapján alakult ki a végső sorrend.

A kettesfogatok küzdelmében osztrák siker született Thomas Blumschein révén, míg a négyesfogatoknál a holland Bram Chardon nyert, megelőzve Lázár Zoltánt, valamint a harmadikként záró ifjabb Dobrovitz Józsefet.

2022.09.04.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Czékus Zoltán megvédte bajnoki címét a Fiat Országos Bajnokságon

Rendkívül izgalmas volt a Fiat Díjugrató Országos Bajnokság felnőtt kategóriájának döntője, ami a Díjugrató Szakbizottság döntése értelmében idén már 155 centiméteres magasságon került megrendezésre.

A verseny címvédőjének számító Czékus Zoltán nem kezdett jól a vadászugratásban Ricola nevű lovával, akivel a 16. helyezéssel zárta az első napot. Viszont másik lova, a mindössze 9 éves Carundy végig hibátlanul ugrott az elő- és a középdöntő alatt, így sokkal jobb pontszámmal kvalifikálta magát a döntőbe.

Viszont Czékus mégis a tavalyi győztes lovát választotta, aki nem hagyta cserben, és hibátlanul ugrott a döntő mindkét pályáján, ennek ellenére mégis csak az ötödik hely volt a páros számára garantált. Hátra volt még Szuhai Gyula, Weinhardt Virág és a korábbi győztesek közül Vándor Zsófia és ifj. Szabó Gábor, viszont egyiküknek sem fért bele a verőhiba az aranyéremért.

Pattanásig feszültek az idegek, mikor egymás után, pályáról-pályára jött a hiba, ezzel Czékus Zoltán fokozatosan lépett feljebb és feljebb. Szuhai Gyula és Vándor Zsófia az összetetten, Weinhardt Virág a macskás akadályon, ifj. Szabó Gábor pedig a piros oxeren hibázott, ezzel Czékus Zoltán a dupla hibátlanjával kiérdemelte, hogy ő távozzon a Fiat 500-as modellel a Díjugrató Szakág és a KB Autoteam 13 éves együttműködésének köszönhetően. Második helyen ifj. Szabó Gábor Mezőhegyes Chabalaval, harmadikon pedig Vándor Zsófia és Quintus állhattak fel a dobogóra.

A Szuhai család mindhárom tagja a helyezettek között végzett, Szuhai Gyula a negyediken, a korkedvezménnyel induló 15 éves ifj. Szuhai Gyula az ötödiken, illetve a 13 éves Szuhai Rodrigo pedig a hetediken zárta a felnőtt bajnokságot.

A hatodik helyezettnek járó díjszalagot Mráz Tamás érdemelte ki BN Silverrel, míg Szabó-Máriás Sárának a nyolcadik helyen gratuláltak.

2022.09.04.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Bosits Boglárka a fiatal lovasok legjobbja

A Fiat Országos Bajnokság második legmagasabb kategóriája a 19-21 év közötti lovasok részére kiírt fiatal lovas bajnokság volt 140-145 centiméteren. A felnőtt szintet megközelítő nehézségű pályák próbára tették a párosokat.

A három nap során a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt egyértelműen Bosits Boglárka nyújtotta, aki végig magabiztosan vezette a versenyt, és a döntőben egyedüliként dupla hibátlannal megérdemelten vehette át a győztesnek járó serleget.

Második helyen a még ifi korosztályba tartozó Tóth Balázs végzett, aki év közben Franciaországban folytatta felkészülését, a bronzérmet pedig Simicska Anna szerezte meg.

Negyedik helyen az első fiatal lovas bajnokságát lovagló Füzér Zsófi végzett, megelőzve Lukács Lorent, Takács Petrát, Szabó Virág Noémit és Csibi Zsófiát.

2022.09.04.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Ferencz Dalma Mercédesz a dobogó legfelső fokán az ifik között

A Fiat Országos Bajnokság utolsó napjának második bajnokavatása az ifjúsági lovasok 135-140 centiméterre kiírt kétfordulós döntője után került megrendezésre. A lovasok a hozott pontjaik alapján fordított sorrendben léptek pályára, így az utolsó pillanatig lehetett izgulni hogy kié lesz aranyérem. Nagyon szoros versenyben három jelentkező is volt az első helyre, akik között már egy verőhiba is helycserét jelenthetett a dobogón.

A Füzér Gábor által felkészített Kiss Lizanna 4,86 hibapontot hozott a döntőbe, és két szép hibátlan pálya után meg is őrizte ezt az eredményt. Lóránt Attila tanítványa, a vadászugratásban első helyen végző Mécs Emma viszont hibázott a legutolsó meredeken, ezzel 8 pontra növelve eredményét, így elúszott az ezüstérem.

De hátra volt még Ferencz Dalma Mercédesz, aki 1,59 százados eredménnyel még egy verőhibát is megengedhetett volna magának, de fantasztikus képességű lova, Corrada most is a maximumot nyújtotta. Ezzel Búza Krisztián tanítványa megérdemelten vehette át az aranyérmet az egyedüli lovasként, aki verőhiba nélkül tudott lovagolni mind az öt pályán.

Így Kiss Lizanna léphetett fel a dobogó második fokára testvéréhez hasonlóan, Mécs Emma pedig megszerezte első országos bajnoki érmét.

Negyedik helyen a mezőny egyik legfiatalabb lovasa, Baumann Bori és Szotyori Nagy Kristóf által felkészített 15 éves Tavasi Eszter végzett Chavoltussal, megelőzve Budai Lizát és Kisgergely Kata Csengét.

Hetedik helyen szólították az eredményhirdetésre Pataki Anna Klárát, nyolcadikon pedig ifj. Antal Pétert.

2022.09.04.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Bohák-Debreczeni Éva harmadszorra is amatőr bajnok

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság legnépesebb kategóriája évről-évre az amatőr lovasok 120-125 centiméteres versenye. A három forduló után a hibapont nélküli lovasok vetnek össze az érmekért, ami idén öt párosnak sikerült.

Az elsőként pályára lépő Dr. Czuczai Natália egy biztosabb hibátlannal kezdett, viszont hiába volt gyorsabb az őt követő Reisz Fanni és Jármy Tibor is, az egy-egy verőhiba miatt maradt Natália az élen.

Utolsó előtti összevetőként a korábbi kétszeres bajnok Bohák-Debreczeni Éva érkezett a pályára, aki rendkívüli képességű lovával, Cortezzel szenzációs időeredménnyel vette át a vezetést. Utolsóként az elődöntők legeredményesebb párosa, Mernyei-Bobok Eszter és Edward következtek, akik szintén hibátlanul és remek idővel teljesítették az összevetést, de Bohák-Debreczeni Éva eredményét most nem lehetett felülmúlni.

Így a bronzérmet Dr. Czuczai Natália kapta, negyedik helyen Jármy Tibor, ötödiken pedig Reisz Fanni végzett.

Hatodik helyen a középdöntőben négy hibapontot szerző, de a döntő pályán hibátlanul lovagló Varnyú Lilla, megelőzve Dr. Faluhelyi Dórát és a címvédő Kádár Attilát.

2022.09.04.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

A Némethy Bertalan Régió 1-es csapata az utánpótlás bajnok

Az ifi és fiatal lovasok összevont csapatversenye minden évben vízválasztó a lovasok számára, hiszen az immár 140 centiméteres egymást követő két forduló rengeteg koncentrációt és erőnlétet kíván meg lótól és lovasától egyaránt. A hatalmas nyomás is befolyásolja a fiatal generáció teljesítményét, így itt dől el igazán, hogy ki az aki valóban esélyes lehet a végső győzelemre is.

A vegyes összeállítású csapatoknál talán Pest megye csapatát várta volna mindenki az első helyre, hiszen tagjai közül ketten is bizonyítottak már nyáron a válogatottban, és elképesztően kevés, mindössze két hibapontot hoztak magukkal az első nap után. Az első forduló után még tartották is helyezésüket, habár a Némethy Bertalan Régió 1-es és 2-es csapata hozott pár pontot így élesedett a verseny.

A második fordulóban a Németh István vezette Némethy Bertalan 1-es csapata elképesztően lovagolt, és hibapont nélkül végeztek, ezzel nagyon szoros versenyben átvették a vezetést az addig élen álló Pest megyétől. A dobogó harmadik fokára pedig az eredetileg négy fős, de egy visszalépés miatt három taggal folytatni kényszerülő Némethy Bertalan Régió 2-es csapata állhatott fel.

Némethy Bertalan Régió 1
Bódai Hanna
Budai Liza
Tóth Balázs
Simicska Anna
Csapatvezető: Németh István

Pest megye
Ferencz Dalma Mercédesz
Csetényi Lea
Mécs Emma
Szabó Virág
Csapatvezető: Lóránt Attila

Némethy Bertalan Régió 2
Pataki Anna Klára
Tavasi Eszter
Dömse Bence
Bosits Boglárka
Csapatvezető: Szikszai Lajos

Platthy József Régió
Kisgergely Kata Csenge
Takács Petra
Lukács Loren
Csapatvezető: ifj. Petrik Béla, ifj. Szuhai Gyula

Máchánszky Gyula Régió
Jakab-Tóth Kornélia
Szórád Linett
Kiss Lizanna
Füzér Zsófi
Csapatvezető: Füzér Gábor

2022.09.04.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Bodnár Annabell a gyermek bajnok

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság szombati napján a gyermek lovasok döntőjére is sor került. A két forduló 120-125 centiméteren zajlott, ami megközelíti a korosztály részére kiírt Európa-bajnokság színvonalát.

Az első forduló után a döntőbe érkezett hat hibapont nélküli lovas megőrizte eredményét, így népes összevetésre lehetett számítani. Viszont a második forduló felborította az eddigi sorrendet, hiszen sokan javítottak, volt aki pedig rontott addigi eredményét, így mindössze ketten vetettek össze az aranyéremért.

A válogatott két tagja, a rendkívül rutinos Kiss Maja és az első helyen kvalifikált Bodnár Annabell között dőlt el a győzelem. Mindkét lovas hölgy profin lovagolt az összevetésben is, és hibapont nélkül teljesítették ötödik pályájukat is, így az időeredmény döntött közöttük. Végül Bodnár Annabell nyakába akaszthatták az aranyérmet, így a címvédő Kiss Maja most a dobogó második fokán ünnepelhetett. Mindkét lovas edzője Füzér Gábor, aki az utánpótlás korosztály egyik legeredményesebb edzője, minden évben szinte minden korosztályban képviselik hazánkat tanítványai az Európa-bajnokságon.

A bronzérem sorsa is összevetésben dőlt erre, mivel négyen végeztek egy verőhibával a három nap alatt. A Szabó-Máriás Sára által felkészített Fábián Johanna volt a leggyorsabb, így ő állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A verseny nagy visszatérője Both Petra volt, aki az első napon hibázott, viszont onnantól miden pályát verőhiba nélkül teljesített, ezzel feltornászva magát egészen a negyedik helyig Casus Bibendivel. A válogatott kerettag Hermann Zsófia lett az ötödik Técsy Attila felkészítésében, míg Szabó Dorina a hatodik Cantus Clay nevű lovával.

Hetedik helyen végzett Vince Cintia tanítványa, Zsargó-Ágotai Fanni, nyolcadikon pedig a Baumann Bori és Szotyori Nagy Kristóf által felkészített Hegedűs Laura Lili Clintussal.

2022.09.03.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Hiba bejelentés