Sandringhamtól Contyig: a kettes fogathajtó világbajnokságok története

Sandringhamtól Contyig
a kettes fogathajtó világbajnokságok rövid története

A magyar hajtók eredménye: 13 vb-n 22 érem, ebből 9 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzérem. Rövid összefoglalás a kettes fogathajtók világbajnokságairól:

Sandringham

1985-ben Angliában, Sandringhamban indult el ez a sorozat. Akkor kevesen gondolták volna, hogy ilyen népszerűek lesznek a kettes vb-k. Mi, magyarok óriási sikereket könyvelhettük el az évek során. Az említett első Sandringhamban megrendezett világbajnokság hajtóinknak még nem hozott sikert. A vb-re Kecskeméti László, Fehér Mihály, Szabó Erika, és Nyúl István utazott ki.

Riesenbeck

Két évvel később aztán Riesenbeckben, meglett az első egyéni kettes fogathajtó világbajnokunk, Kecskeméti László személyében. A magyar csapat pedig, Kecskeméti László, Szegedi Gábor, Fehér Mihály, összeállításban a dobogó második fokára állhatott fel.

Balatonfenyves

Balatonfenyvesen 1989-ben, az első csapat aranyérmet is megszerezték hazánknak versenyzőink: Lázár Vilmos, Szegedi Gábor, Fehér Mihály, összeállítású csapattal, Fehér Mihály még egy egyéni bronzérmet is szerzett. Ennek a világbajnokságnak, a csapat győzelem mellett, volt még egy nagy sporttörténelmi jelentősége is. Méghozzá az, hogy itt mutatkozott be először, minden idők legeredményesebb kettes fogathajtója, az akkor még csak 22 éves Lázár Vilmos. Nem is akárhogyan, hiszen első világbajnokságán, rögtön csapat aranyérmes lett. Lázár Vilmos 1989-óta minden kettes fogathajtó vb-n starthoz állt, az idén már a 12. világbajnokságára készül.

Zwetl

A balatonfenyvesi nagy siker után két évvel, Ausztriában, Zwetlben nem sikerült sem egyéniben, sem csapatban dobogóra állniuk.

Gladstone

1993-ban a kettes vb-k történetében először, az új kontinensen Amerikában, Gladstonében rendezték a világbajnokságot. Ezen a versenyen Lázár Vilmos segédhajtójával, Lázár Zoltánnal, ezüstérmet szerezett. Siker vagy kudarc volt ez az ezüstérem? Utólag nyugodttan ellehet mondani, hogy nagy siker volt. Persze akkor ott, a világ túlsó felén a szurkolók és a Lázár fiúk is biztosan csalódottak voltak az elveszített aranyérem miatt.

Poznan

A következő vb-n Poznanban, újra nem sikerült hajtóinknak az érem szerzés. Emlékezetes viszont, hogy itt indult először világversenyen hajtóként (Vilmoshoz hasonlóan szintén) 22 évesen Lázár Zoltán, aki első világbajnokságán, a maraton versenyszámot majdnem meg is nyerte, második lett.

Riesenbeck

1997-ben ismét Riesenbeck fogadta a kettes fogathajtókat. Erős csapattal érkezett a magyar válogatott Németországba. Lázár Vilmosnak, Lázár Zoltánnak, és Nyúl Zoltánnak komoly esélyük volt az egyéni- és a csapat győzelemre egyaránt. Két nap után hajtóinknak minden lehetőségük meg volt a végső győzelemre. Lázár Zoltán hibátlan akadályhajtása után testvére, Vilmos következett. Nagyszerűen haladt fogata az akadályok között, amikor egy szerencsétlen pillanatban eltörött Vilmos kocsijának rúdja. Ezzel sajnos „elszállt” a csapat aranyérem és Lázár Vilmos egyéni érem esélye egyaránt. A Lázár családnak ekkor az egyik szemük sírt, a másik nevetett, mert Lázár Zoltánnak viszont sikerült megnyernie a világbajnokságot.

Kecskemét

Következett az 1999-es Kecskeméti világbajnokság, ahol a magyarok megdöntöttek minden létező rekordot és sport történelmet írtak. A kettes fogathajtás történetében ugyanis még nem fordult elő, hogy a dobogó mindhárom fokán egy ugyanazon nemzet versenyzői álljanak, és a csapat aranyérem is az övék legyen! Megjegyzem ez a bravúr, azóta sem sikerült egyetlen egy nemzetnek sem. Lázár Vilmos megszerezte első egyéni világbajnoki címét, Lázár Zoltán lett a második, a harmadik helyen Nyúl Zoltán végzett. Az egyéni versenyszámok győztesei is ők lettek, Lázár Vilmos a díjhajtást, Lázár Zoltán a maratont, Nyúl Zoltán pedig, az akadályhajtást nyerte meg.

Riesenbeck

1987 és 1997 után, 2001-ben megint Riesenbeckben rendezték a vb-t. A magyar csapat minden idők legerősebb összeállításában, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Nyúl Zoltán, utazott ki Németországba. Riesenbeckben megtörtént, ami eddig még soha, a kettes fogathajtás történetében: hajtóink megvédték egyéniben és csapatban is világbajnoki címüket! Lázár Vilmos újra győzni tudott, Nyúl Zoltán ismét bronzérmet szerzett.

Jardy

Az a mondás járja, hogy „győztes csapaton ne változtass”. Finta Gábor szövetségi kapitány is osztotta ezt a nézetet. Így két évvel később, Jardyba ismét a világbajnoki címet védő csapat utazott ki. Nagyszerűen sikerült a felkészülés, még is valami hiba kerülhetett a gépezetbe. Sem a díjhajtásban, sem a maratonon nem tudott úgy szerepelni a csapat, ahogyan azt szerették volna. Két nap után úgy nézett ki, hogy minden esélyük elszállt arra, hogy aranyérmet szerezhessenek. A harmadik napon aztán megmutatták hajtóink, hogy nem lehet őket még vesztes helyzetből sem leírni. Kiváló akadályhajtásukkal, (Lázár Zoltán meg is nyerte ezt a számot) harmadszorra is felállhattak a dobogó legfelső fokára.

Salzburg

A 2005-ös salzburgi vb-előtt jelentősen átalakult a magyar válogatott. Lázár Zoltán 2004-ben átült négyes fogatra, Nyúl Zoltán pedig az utolsó pillanatban nem tudott bekerülni a csapatba. Így egyedül Lázár Vilmos maradt a régiek közül, csatlakozott hozzá két újonc, Hódi Károly és Selyben Zsolt. Salzburgban aztán mindent elkövettek a rendezők és a zsűri tagjai egyaránt, hogy a magyarok sikersorozata ne folytatódhasson tovább. Ez valamilyen szinten sikerült is nekik, mert aranyérmet nem, de két ezüst, és egy bronzérmet szereztek hajtóink. Lázár Vilmosnak azért az utolsó napon sikerült meg nyernie az akadályhajtást.

Warka

Két évvel később, a lengyelországi Warkában rendezték a világbajnokságot. Lázár Vilmos jubileumi 10. vb-jén harmadszor is győzni tudott. A kettes fogathajtó világbajnokságok történetében ezzel torony magasan a legsikeresebb versenyzőnek mondhatja magát. Csapatban ezüstérmesek lettek hajtóink sorrendben már második alkalommal.

Kecskemét

Kecskeméten a 13. világbajnokságot rendezték 2009-ben. Sajnos nekünk, magyaroknak a tizenhármas szám nem hozott szerencsét. Igaz, egyéniben és csapatban is dobogón állhattak a versenyzőink, de nem sikerült a dobogó legfelső fokát nem sikerült elérni. Csapatban ezüstérmet szereztünk, egyéniben Lázár Zoltán pedig bronzérmes lett. Utólag el lehet mondani, ha Zoltán nem vállalta volna a vb szereplést, akkor bizony jóval szerényebb eredménnyel zárul a hazai rendezésű világbajnokság.

Idén Contyban rendezik a világbajnokságot. Jelen pillanatban hasonlít a helyzet a 2005-ös salzburgi vb előttihez. Most is mint, akkor Lázár Vilmos számít csak egyedül biztos csapat tagnak. Remélem a válogató versenyeken ki fog alakulni egy ütőképes magyar egység.

A számok tükrében:

  • 13 vb-n 22 érmet szereztünk, 9 aranyérmet, 7 ezüstérmet, 6 bronzérmet.
  • Egyéniben: 14 érmet, 5 arany, 3 ezüst, 6 bronzérmet.
  • Csapatban: 8 érmet, 4 arany, 4  ezüst, 0 bronzérmet.
  • A képzeletbeli dobogó legfelső fokán Lázár Vilmos áll, 11 vb-n 7 arany, 4 ezüst és 1 bronzéremmel.
  • A második Lázár Zoltán, 5 vb-n 4 arany, 2 ezüst, 1 bronzéremmel.
  • A harmadik Nyúl Zoltán 5 vb-n 2 arany, 1 ezüst, 2 bronzéremmel.
  • Egyéni világbajnoki érmet még hárman szereztek: Kecskeméti László egy arany, Fehér Mihály egy bronz, Hódi Károly egy ezüst és egy bronzérmet szerzett.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011.05.04.)
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.04.

A hír megjelenését a LovasPláza támogatta.

Hozzászólások