Finom Spagetti Western!
Az idei évben november 9-12 között rendezték meg Európa egyik legrangosabb lovas rendezvényét, a Fieracavalli 2006-ot az olaszországi Veronában. Személy szerint a harmadik alkalommal indultam neki a majd 1000 km-es útnak, ám maga a rendezvény 108. alkalommal került már lebonyolításra.
A rendezvény egészéről nem tudok számot adni, hiszen engem kifejezetten a western show érdekelt, a rendelkezésemre álló két napot mindvégig az ennek helyet adó csarnokban töltöttem. De még csak arra sem merek vállalkozni, hogy a rendezvénynek ezt a szegmensét részletesen ismertessem, hiszen ennek programja is olyan gazdag volt, annyi tanulsággal szolgált, oly sok új ismeretet adott, hogy inkább csak szemezgetek élményeimből:
Az olaszok nagy kedvence a barrel racing szám. Több száz (nem tévedés: több 100) versenyző indult a különféle kategóriákban, egyedül az OPEN osztályban is majdnem 70-en álltak rajthoz. Itt minden ló klasszis adottságokkal rendelkezett, és a lovasok sem piskóták. A versenyt megnyerő Matteo és lova olyan versenyzést mutattak be, amit legfeljebb tanítani lehet, de leutánozni nem nagyon. Olyan sebességgel és ívben kerülték mindhárom hordót, hogy az embernek az volt az érzése, ha akarja a lovas akár megcsókolhatja a földet a nyeregből. Nem is hinné az ember, hogy ló és lovas ilyen teljesítményre képes lehet. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy esetükben nyoma sem volt a gyorsasági lovakra egyébként nagyon is jellemző idegbajos viselkedésnek, fejrángatásnak, rajt előtti táncolásnak, birkózásnak. Egyszerűen besétáltak nagy nyugodtan és úgy elverték a mezőnyt, hogy csak úgy porzott.
A versenysport veszélyes üzem, ezt mindenki tudja. A lovassportok meg különösen azok. Sajnos ez itt is beigazolódott. Barrel racingben, egy ártatlannak tetsző fordulónál az egyik ló jobb első lába verseny közben eltörött. A nézőtér fele sírt, a másik fele pedig magába roskadtan ült, amíg szerencsétlen jószágot kisegítették a pályáról. A nyílt törés vége nyilvánvalóan a ló elaltatása lett, noha ezt szerencsére már nem kellett a nézőknek végignézniük.
Számomra is és a nézők sokasága számára is a team penning (marhaterelő csapatverseny) jelentette a legnagyobb élményt. Gyakorlatilag lezárták a csarnokot és a lelátókat ezeknek az idejére, mert a tribünök leszakadtak volna a nézőktől, ha minden kíváncsit felengednek. Több kategóriában bonyolították a versenyeket, de a legnagyobb élményt a futurity adta. Ide a legjobb 10 olasz csapat kvalifikálta magát (csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy 400 Eur/fő volt a nevezés díja!), s mivel ebben a számban az olaszok a királyok, bízvást kijelenthetjük, hogy Európa, sőt talán az egész világ krémjét láthattuk versenyezni. Méghozzá hogyan?! Minden csapat egyen ingben (kalapban, chapsben, ínvédőben), fantasztikus hangulatú, pazar megnyitóval kezdve, s valami extravagáns, világklasszis szintű versengéssel tetőzve. Közép-Európa Kupa győztesként és Magyar Bajnokként csak álltam hökkenten és csodáltam ezeket a versenyzőket és lovaikat. Fényévekkel járnak előttünk. Mi idehaza még csak elképzelni sem tudjuk azt a sebességet, taktikai fegyelmet, csapatjátékot, cow sense-t, aminek itt szemtanúja voltam. 40 másodperc már szinte nevetséges időnek számított, az átlag 30-40 másodperc között teljesített, míg a legjobbak 24-28 másodperc alatt választották ki és terelték a kis karámba a kijelölt 3 borjút a 30-ból. A nézőtér sikoltozva, dobogva, tapsolva, fütyülve tombolta végig a versenyt, olyan hangulatot teremtve, amire örökre emlékezni fogok.
A két másik marhás szám, a cutting Top Ten és a working cowhorse is a team penninghez hasonló színvonalon zajlott. Ilyen lovakat, ilyen lovasokat, ilyen csodálatos küzdelmet magyar pályákon még sokáig nem fogunk látni. De ez nem is csoda. Egy-egy komoly, Fieracavalli vagy Americana szintű versenyen több száz nagyjából egyforma méretű, korú és fajtájú borjút kell biztosítani, nem beszélve az egyéb feltételekről. A felkészítő edzésekhez szükséges háttérről (állatokról, pályákról, trénerekről, kurzusokról, stb.) meg már szót se ejtsünk. A magyar gazdasági viszonyok között nehéz elképzelni akkora anyagai potenciát, olyan összetartást, amelyek megteremtenék a marhás versenyek megrendezésének lehetőségét és folyamatosan üzemeltetnék a versenysport bázisát. Idehaza egyelőre csak a Silverado Ranchen áll rendelkezésre a borjas számok gyakorlásához szükséges infrastruktúra, de a lovak és lovasok képzése ott is csak mostanában indult el, s egy magas szintű verseny megrendezése jócskán meghaladná ennek a ranchnek az erejét is. Sok víz lefolyik még addig a Pó és a Duna folyókon, amíg Veronában, Brescia-ban, Reggio Emiliában vagy akár idehaza magyar lovasok nyerési esélyekkel állhatnak rajthoz olasz versenyzőkkel szemben marhás számokban.
Mindent összevetve az idei Fieracavalli újra csak hatalmas élményt jelentett, s ellátott elemezni való tanulságokkal, kipróbálható ötletekkel, megszívlelendő tapasztalatokkal. Minden magyar lovasnak szívből ajánlom, hogy a 2007. évben a 109. Fieracavallira feltétlenül látogasson ki! Nem fogja megbánni.
Sheriff
Frissítve: 2023.09.26.
Fotók: Canav
