id. Lázár Vilmos; Az “Aranykovács”
A Lázár testvérek a hazai és a nemzetközi fogathajtósport aranykönyvébe beírták nevüket, hisz eddigi sportpályafutásuk során ketten 15 világbajnokságon indultak és 11 arany-, 3 ezüst-, és 1 bronzérem fémjelzi eredményességüket.
A honi sportsajtó, de a nemzetközi is elsősorban egy egy siker után a sportolót szólaltatta meg, holott a háttérben volt és van egy ember, egy házaspár, egy család, akik évtizedek óta tudatosan építgették, segítették, egyengették a két Lázár testvér Vili és Zoli útját, nemcsak a sportban, hanem az élet nem éppen sima útjain.
id. Lázár Vilmos mert most róla van és lesz szó, mindig a háttérben volt, de amikor kellett és ahol kellett hallatta hangját, elmondta és elmondja véleményét, mondjuk meg őszintén sokak sokszor el is gondolkodtak, és gondolkodhattak rajta.
Gyakorlatilag 1997 óta érlelődik bennem az a gondolat, hogy erről az emberről az “ARANYAK KOVÁCSÁRÓL” írnom kell, de nem egy két sort, hanem egy hosszabb lélegzetű valami maradandót. Emlékszem, hogy amikor 1993-ban hazajöttek az amerikai VB-ről, amire már a kimenetel sem volt egyszerű, hisz akkor volt a fogatos tüntetés, nevezés hamisítás…. és ott a VB-n magyar lovakkal az osztrák Moser lett a világbajnok Lázár Vilmos előtt, aki ezüstérmes lett – de a csapatfőnök ma is állítja, hogy elvették fiától az aranyérmet – ott és akkor volt az első konfliktusuk az osztrák bíróval Koluchal, akivel azóta sem tudtak kibékülni, mondjuk meg őszintén az osztrák tett is róla, hogy az emléke ne menjen feledésbe.
Azután jött 1997 Riesenbeck és 10 év után nem az esélyes Vilmos lett a világbajnok, hanem a két nap után 5., helyen álló második VB-jén induló kisebbik Lázár a Zoli lett egyéniben világbajnok. Vilinek ott volt az ominózus rúdtörése – szóval ott és akkor mondta, nyilatkozta nekem id. Lázár Vilmos a Zoli egyéni győzelme után, hogy egyik szemem sír a másik meg nevet, örül – hisz itt valójában Vilinek kellett volna világbajnoknak lenni. Ott és akkor mondta, hogy akkor lesz igazán boldog, ha mindkét fia a dobogó tetején áll világbajnokságon. Erre sem kellett sokáig várni, hisz 1999, 2001, 2003-ban ott voltak a Lázár Testvérek a világ tetején, azaz mindketten világbajnokok lettek Kecskeméten, Riesenbeckben és Járdyban csapatban – megcsinálták azt amit a fogathajtósport történetében egyetlen nemzet fiainak sem sikerül háromszor védték meg világelsőségüket csapatban és egyéniben is három aranyérem van a gödöllői Domonyvölgyben lévő Lázár Lovaspark világbajnok termének vitrinjében, ahol az említett 15 világbajnoki érem mellett 11 magyar egyéni bajnoki legalább ugyanennyi csapatbajnoki aranyérem mellett még további 12 Magyar Hajtó Derby trófea is díszeleg. Ilyenkor mondja az ember, hogy az ezüst és a bronzérmeket már nem is tartják számon és mellette a sok hazai és nemzetközi versenyen elért sikereket.
Náluk aranyéremmel van kövezve pályafutásuk ősvénye – ahogy azt könyvében Dr. Várady Jenő egykori siker kapitány megírta.
Az idősebb Lázár gyerek a Vili 1989 óta, míg a kisebb a Zoli 1995 óta ott volt valamennyi kettes fogathajtó VB-n, Zoli a csapatfőnök és a család döntése után 19-re ahogy azt tőle megszoktuk lapot kért és egy bátor döntéssel 2004-ben kategóriát váltott és az un. királyi kategóriában a 4-eseknél is letette névjegyét, előbb Aachenbe elért csapatgyőzelemmel hívták fel magukra a nemzetközi közvélemény figyelmét a magyar hajtók, majd Kecskeméten 20 évvel a szilvásváradi VB-t követően ismét a világ tetejére hajtottak a magyarok – Lázár Zoltán egyéniben ezüstérmes, csapatban a Lázár Zoltán, Kecskeméti László, Dobrovitz József alkotta hármas aranyérmes lett.
Világra szóló siker aminek még mind a mai napig nincs vége, hisz bizonyára nagyon sok olvasónk ismeri a történetet, hogy az egyéni világbajnok német Michael Freund Mary nevű lova megbukott az “A” és azt követően a “B” dopping vizsgálaton – a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) fegyelmi bizottsága ezévben úgy döntött, hogy a VB eredményét változatlanul hagyja, azaz nem veszi el a dopping vétségen megbukott némettől az aranyérmet – nem úgy az olimpián pozitív tesztet produkáló lovasoktól, akiket ott és akkor az “A” teszt után megfosztották érmes helyezéseiktől – erre mondják azt, hogy a fogathajtás nem olimpiai sport és kit érdekel a szekerészek mit csinálnak. Állítólag a fellebezéssel éltek és élnek a magyar és a belga illetékesek, a hollandok fontolgatják, hogy mi lesz a vége? – kit tudja? – egyáltalán vége lesz e? Ilyen előzmények után mikor végül is a beszélgetésünk létrejött a Lázár Team főnőkével id. Lázár Vilmossal mi mással kezdhettük volna, mint az épp aktuálissal…
– Mit szól a FEI fegyelmi bizottságának döntéséhez?
– Mit szólhatnák, szóhoz se nagyon tudok jutni, példátlan, amit csináltak és csinálnak ez ügyben. Hivatalból a Magyar Lovas Szövetség felebez, ehhez Zoli is kellett, őt is megkérdezték – bár ő mindig azt mondta, hogy a pályán szeretne világbajnok lenni, de ezen eset mellett se lehet szó nélkül elmenni, mert ha ezt elsimítják, ezzel egy lavinát indítanak el, és ki tudja hol a vég?
– A lovak iránti érdeklődés vonzalom honnan eredeztethető Lázár Vilmos életében?
– Én Kőbányai gyerek vagyok, nem is ma születtem, hisz 1942.augusztus 8.-án születtem – szóval “OROSZLÁN” vagyok és akkor még sok ló volt azon a környéken, ott volt a sőrgyár és a söröskocsisokat, no meg lovaikat szájtátva ámultuk és bámultuk, az már maga a csoda az ünnepnapok kategóriájába tartozott, ha fel is ülhettünk rá. Emlékszem anyámtól a legnagyobb verést is akkor kaptam, amikor egy sörös felvonulásra elmentem – nem az volt a baj hogy elmentem, hanem hogy ő nem tudott róla. Én tudtam, hogy ha hazaérek nagy verés jár ezért, de akkora pofonokra nem számítottam, amit tőle kaptam, még ma is emlegetem. Nekünk nem volt lovunk, hisz apám finánc tiszt volt, de gyakran jártam nagyszüleimhez Esztergomba, akiknek nem volt lova, de a szomszédoknak, ismerősöknek volt, és ott sokat lovaztunk gyerek fejjel, nagy öröm volt, hogy hajthattam, felülhettem rá, eke-kapáztunk. Vágyam mindig a ló és a kutya volt – el is határoztam, hogy ha lehetőségem és tehetőségem engedi lesz is lovam és kutyám. Nos lett mind kettő, nem is egy több.
– Miért fogathajtást és miért nem díjlovaglás,vagy military, avagy díjugratást választotta fiainak?
– Ez egy külön történet, de röviden – Bács megyében Hetényegyházán vettünk egy tanyát 1970 körül, amit utána Bárdos Gyuri vett át tőlünk – szóval ott kezdődött a lovazásunk, volt a gyerekeknek pónijuk, azon tanultak meg lovagolni, de nekem a Zaliczay Józsinál már volt akkor 4-5-7 lovam, ekkor Mezőhegyesről kerültek Gergely Imre révén Aldátók, volt benne sportfélvér és nóniusz is. Mivel tanyánkra átjártak a Hetényben élő világbajnok hajók Fülöp Sanyi, Bárdos Gyuri, Bugacról Juhász Laci is gyakran volt nálunk, szóval az érdeklődésem és mondhatom érdeklődésünket a sikeres fogathajtó sport keltette fel. A gyerekek természetesen megtanultak lovagolni, sőt Zoli díjugró sportban sem volt tehetségtelen. Nem volt könnyű időszak a fogatépítés akkor az 1980-as években, de végül Vili 22 évesen első világbajnokságán 1989-ben Balatonfenyvesen csapat világbajnoki címet szerzett, egyéni aranyérmét 1999-ben Kecskeméten 32 évesen szerezte, Zoli segédhajtóként ott volt Vilivel az 1993-mas Gladstone (USA) VB-n 20 évesen, majd 1995-ben első VB-jén Poznanban. Világbajnok egyéniben ő 1997-ben Riesenbeckben (GER) 24 évesen lett. Ekkor már két fogatot kellett versenyeztetni VB-re kiállítani, ami nem kis feladat volt és nem kis erőfeszítés, anyagi áldozat, de én és feleségem erre tettük fel az életünket ezért dolgoztunk és segítettük a gyerekeket, hogy sikeresek legyenek. Megmondom én úgy ahogy van – én nem szerettem és nem szeretem a középszerűséget, törekvésünk az volt és az ma is, hogy a legjobbak legyünk – ezért sokat áldoztunk, ma már gyerekeink is áldoznak szerencsére van miből. Befutott sikeres sportolók lettek, de nem ebből, hanem vállalkozásaikból élnek. Ha egy szekér beindul, szóval nem egy világbajnokságot akartunk nyerni, itthon is bizonyítottak mert a válogatókon mindenkor megmérettettek.
– Mi az oka, hogy a magyar lótenyésztés, mely mondjuk meg őszintén világhírű volt, ma már csak emlékeiből él…
– Az a helyzet, hogy a németek sokkal okosabbak voltak mint mi, azok bátran fiatalítottak, belették az angol telivér méneket, kisebb százalékban az arabot és finomították a nagy dög kocsi lovaikat. Bátran vásároltak. Nálunk a nóniusz tenyészetet tönkre tették ebből lehetett volna tovább lépni, ha azokhoz jó kézzel nyúlnak akkor lehetett volna valamerre elmozdulni. Mi a kommunista világba minden átvettünk az oroszoktól csak a lószeretet nem – a mondás szerint ők a forradalmukat lóval nyerték és közismert náluk ma is a ló szeretet, nálunk meg osztályidegen volt a ló és az is aki lóval foglalkozott. Ma ott tartunk ahol tartunk, a helyzet nem reménytelen, de egy emberöltőnek kell eltelni ahhoz, hogy komoly eredmény legyen értem azt, hogy a magyar lovasok és lovak ott legyenek az olimpiákon és ne csak résztvevőként, hanem esélyesként – addig meg marad nekünk a fogathajtás.
– Ló és a labdarúgás jól megfér együtt?
– Tudom mire célzol… a labdarúgással gyerekkorom óta szimpatizálok és nem is szégyellem én világéletemben Fradi drukker voltam és vagyok, mint Kőbányai gyerek másnak nem is szurkolhatott, de nem is bánhattam meg.
– Mi adja a magyar fogathajtósport erejét, hogy ez a szakág sokszor padlóról, vert helyzetéből is feltudott állni világ élvonalába tudott kerülni?
– A többi szakág a díjlovaglás, a díjugratás a gazdag emberek sportja, nagyon sok pénz forog és van ezekben a szakágakban, főleg a világbajnokságokat, világkupa versenyekre gondolok – a militarysokat nem ismerem. A fogathajtó sport ha nem is a szegények sportja, de itt nincs akkora pénz, bár itt is vannak amerikai, argentin, spanyol, olasz pénzes emberek, de a a tehetség és a pénz nincs együtt az eredményességgel. A mi viszonylatunkban természetesen több pénzből dolgoznak a nyugati hajtók.
– Új év új tervek, a madarak azt csicsergik, hogy mindkét Lázár gyerek négyesfogat mezőnyben indul…
– Most mit mondjak erre? – én azt se mondom, hogy nem, azt se, hogy igen, mert próbálkozunk, őszintén a fogathajtás Forma 1-e a 4-es fogathajtás, nagy a késztetés, nagy a kihívás, megmondom őszinte, hogy mára már szerencsére ott tartunk, hogy vannak jó lovaink, talán két 4–est is kitudunk állítani – olyanra gondolok, mellyel oda lehet állni akár egy világ kupa, netán egy világbajnokságra. Mindkét fiam jó kezű, és ha végül is úgy döntünk, hogy belevágunk, akkor én támogatom őket. Az biztos, hogy Zoli marad a 4-es kategóriába, Vili még nem döntött, ő elfoglaltabb az üzleti életben, neki komoly pozíciói vannak, ők nem a sportból élnek, szabadidejükben sportolnak, de az sem mindegy természetesen hogy milyen eredményesen, ha egyszer bevállalják, akkor úgy állnak oda hazai és nemzetközi versenyekre, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el, ők is olyanok mint én nem nagyon szeretnek veszíteni, hiába aki egyszer a győzelem izébe belekóstol az nem szereti a középszerűséget. Jelenleg mindketten hajtanak a hétköznapokon 2-est és 4-est is. Két ütőképes 4-es kiállítása nagy kihívás – hiába van mögöttünk Szilvásvárad ott még nincs igazán hadra fogható, de vannak ígéretes tehetséges lovak. Zoli most ott lesz április közepén Göteborgba, majd utána következik Fábiánsebestyén.
– Melyik VB-re emlékszik szívesen?
– Számomra mindegyik emlékezetes, hisz fiaimért, fiainkért szurkoltunk, szorítottunk kezdetben csak a család és néhány barát, mára már nőtt a család, hisz a fiúk családot alapítottak és jönnek a nászok, az unokák, a menyek szóval mára már van egy jó “B” középünk Molnár Lacival és feleségével az élen.
– Ha ma kezdené Lázár Vilmos mit csinálna másképpen?
– Nem is tudom, nem állnék meg két gyereknél – nem is biztos, hogy mindegyik fogathajtó lenne, mert akkor egy ménes is kevés volna, no meg az isten pénze is kevés lenne. Annál több örömet nem tud hozni az embernek, mint a gyerekek és most már itt vannak az unokák, akik a szemünk fényei. Zolika már póni fogattal hajt, de lovagolni is tanul, Zsófi és a kis Vili kóstolgatja a lovazást, de szeretik a lovakat, az állatokat, majd kiderül, hogy ki mit választ néhány év múlva.
– Egy kis tesztelésre vállalkozik e Lázár Vilmos?
– Attól függ mi a kérdés, ma nagy divat ez a tesztelés, szóval lássuk a medvét…
• Kedvenc sportága? – természetesen a fogathajtás, labdarúgás marad őrök szerelem, de nem tehetem első helyre
• Kedvenc sportolója? – a két fiam
• Kedvenc országa? – Magyarország
• Kedvenc városa? – mivel most Gödöllőn lakok, lakunk természetesen Gödöllő, de előtte XVII. kerület, azt megelőzően Kőbánya
• Kedvenc étele? – borsos marhaszelet
• Kedvenc virága? – a piros rózsa
• Kedvenc itala? – hát most már másfél éve nem iszom, előtte a szekszárdi száraz vörösbor volt
• Kedvenc színésze, színésznője? – Bajor Imrét szeretem, színésznőt had ne mondjak mert félre értenék…
• Kedvenc nótája? – Daru madár fenn az égen… – bár hozzá teszem nem vagyok, nem voltam mulatós, nótázó ember ez a nóta a nagyapám kedvenc nótája volt és ő szépen is énekelt, nótázott, tudott is mulatni
• Kedvenc állata? – a ló, és a kutya ebben a sorrendben
• Kedvenc női neve? – a magyar női neveket szeretem, mondjuk Piroska
• Kedvenc időtöltése? – valamikor szerettem horgászni, mióta belelendültünk a lovazásba, nagy ritkán jutok, jutottam el a vízpartra, legnagyobb fogásom egy 5 kg-os süllő.
• Kedvenc színe? – a zöld -fehér, no meg az arany….
• Kedvenc unokája? – mind a három, Zoli, Zsófi, Vili
– Végül mivel lenne elégedett a csapatfőnök 2006-ban?
– Zolinak nagyon szurkolok és szurkolunk, először a göteborgi VK döntőn és utánna remélem ott tud lenni Aachenben májusban a nagy nemzetközi versenyen, és ősszel a VB-n. Most vettünk a szlovákoktól öt lovat, nem állunk rosszul lóanyagban, megvan az a lóanyag, amely megoldja gondjainkat, hogy ez mire lesz elegendő kifog derülni. Vili mint említettem még nem döntött, ha dönt én elfogadom döntését és támogatom, segítem erőmtől, tehetőségemtől függően.
írta: Baranyai Antal 2006-05-04
Búcsú a Mestertől és az Aranykovácstól
Hazai lovas életünk egy héten belül két óriási egyéniségét vesztette el dr. Kollár Kornél és id. Lázár Vilmos halálával.
Mindketten Széchenyi emlékérmesek, amely a lovassport legmagasabb elismerése. Életútjuk, sportmúltjuk és szakáguk eltértek egymásétól, azonban összetartó erejük, szorgalmuk, családszeretetük, eredményességre törekvésük azonossága emeli őket halhatatlanná.
Dr. Kollár Kornél 80 évesen, 2006. május 26-án fejezte be földi életét. Egykori tanítványa Széplaki Pál és Krebs András így emlékeznek róla:
„Szerencsés embernek vallhatja magát az, aki Kollár Kornél keze alatt tanulta meg a lovas mesterséget az elmúlt fél évszázadban. Szakmai zsenialitása abban rejlett, hogy remekül tudta ötvözni az örkénytábori lovaglótanároktól gyakorlatban elsajátított tudományt a Testnevelési Fõiskolán tanult pedagógiai és didaktikai módszerekkel. Sosem érezte kényszernek vagy nyûgnek a tanulást. Állandóan képezte magát, rengeteget tanult mestereitõl és kortársaitól: Tóth Bélától, Bodó Imrétõl, Reznek Jenõtõl, Bubics Károlytól és Máchánszky Gyulától. Széles látókörét jól jelzi, hogy a jogi diploma után, az 1960-as években szakedzõi képesítést szerzett. Fiatalon maga is lovagolt, eredményesen versenyzett díjugratásban és militaryban. A II. világháborúban a Honvéd Galopp versenyistállóban szolgált. Megismerte és megszerette a telivéreket. 1949-ben a Budapesti Honvéd Sport Egyesület megalakulásával Õ lett a parancsnok és a vezetõ edzõ. Az 52-es Öttusa Világbajnokság mérföldkövet jelentett pályafutásában. Tóth Bélával szervezõje volt a tereplovaglásnak, amit Örkénytáborban tartottak. A Hidász utcai lovardának 31 évig volt parancsnoka, és tevékenysége alatt a Honvéd szinte egyeduralkodóvá vált, több eredményes generáció nõtt fel a keze alatt, mint Fülöp Melinda, Szakál Andor, Stánicz Sándor, Veszeli János, Piros András és Somogyi Gyõzõ. Nagyon jó szeme volt a lóhoz, rendszeresen kijárt a galopp pályára. Mindent tudott a telivérekrõl, egyenként ismerte a felépítésüket, karakterüket, származásukat, és versenyeredményeiket. Nagyon jó érzékkel választott a pályáról lekerült lovakból, így került a Honvédhoz – a késõbb a válogatottban is bizonyított – Róbert Károly, Merán, Kemál, Antaryl, Õzike, Marcella és Sahib. Következetes edzõ volt, hitt az elõre felépített és pontosan elvégzett kemény munkában. Elõszeretettel lovagoltatta különbözõ tudású lovakon tanítványait. “Minden lótól lehet tanulni” – vallotta. Nagyon tudott menedzselni, a jó lovaknak köszönhetõen fiataljait remekül tudta lovasítani. Halász Judit, Ákos Ajtony, Frank József, Frank Elemér, Széplaky Pál, majd késõbb a Farkas testvérek, Papp Tibor, Juhász Zoltán, Hargitay János, a Balogh testvérek, Sári Viktor és Sáli Gábor sok szép sikert ért el. A korosztályos, majd a felnõtt válogatott is rájuk épült. 1963-tól már Kornél bácsi a szövetségi kapitány, majd szaktanár a TF-en. Ebben az idõszakban kimagasló eredményeket ért el a válogatott. A 66-os luzerni kontinensversenyen a Frank József, Suti István, Széplaky Pál, Varró József összetételû csapat a 4. helyen végzett. Nem kis megdöbbenésre a 67-es bécsi NATO Katonai Bajnokságon a vendég magyar csapat Ákos, Juhász, Suti, Széplaky a 3. lett, míg egyéniben Suti István gyõzött. Edzései mindig meg voltak,, koreografálva.” Edzéstervein generációk sora nõtt fel. Nagy munkabírású, fáradhatatlan mester hírében állt. Az alázatos munkát és szorgalmat többre tartotta, mint a tehetséget. Meglátásait jól el tudta mondani, tudását át tudta adni. A válogatottal két olimpiára is kijutott, 1972-ben Münchenbe, 1980-ban Moszkvába. Ezután nyugdíjba ment, de még két évtizedig – súlyos agyvérzéséig – versenybíróként szolgálta a hazai díjugratást. Hosszú, súlyos betegségében egyetlen vigasza leánya mindennapos látogatása, gondoskodó szeretete volt.
A versenybírói önként vállalt feladatát is, mint minden mást, teljes precizitással, a lovassport, a lovas és a ló iránti maximális tisztelettel teljesítette. Nem zavarta, ha melegítőbíróként kellett dolgoznia – itt is mindenkihez volt kedves szava –, ha kellett egyéni humorával vidított fel bennünket. Egyben azonban nem ismert tréfát: ha egy lovas bejött a pályára, minden figyelmét a feladat kötötte le, hogy sportszerű, jó versenyek lebonyolításában segítsen. Ahol ő volt a zsűriben, tudtuk, hogy minden gördülékenyen fog lezajlani – a primitív hőbörgőket egyetlen nyugodt mondatával le tudta szerelni.
Kornél bácsit a Nemzeti Sírkertben óriási tömeg kísérte utolsó útjára 2006. június 20-án. Körünk nevében dr. Elek Sándor úr búcsúzott el egykori pályatársától, barátjától. Sírjánál a Magyar Lovas Szövetség nevében dr. Burucs Balázs a Pest Megyei Lovas Szövetség elnöke mondott búcsúbeszédet.
Egy másik „hatalmas lovasszív” dobogása 2006. május 31-én állt meg örökre. Idősebb Lázár Vilmos életének 64. évében hunyt el súlyos betegségében. Nem volt művelője a fogatsportnak, de megteremtette a lehetőséget fiainak a világsikerhez. Üzleti sikerei, józan törekvése és a család szentsége adták az alapot „birodalma” felépítéséhez, eredményeként dicsfényben csillogtatva hazánkat és fogathajtó sportunkat is. Az Új Köztemetőben 2006. június 6-án vettünk végső búcsút Vili bácsitól. Ravatalánál Farkas Sándor, a Magyar Lovas Szövetség elnöke mondott búcsúbeszédet. Gyalogos huszárok kísérték négyes fogatolású gyászhintóját a családi síremlékhez. A végeláthatatlan gyászmenet nagyságát – melyben Körünk is képviseltette magát – tükrözi, hogy a kegyelet koszorúit 5 gyászautó szállította.
Az örök barát Váczi Ernő úr mondataival emlékezünk rá mi is: Halványulnak a csillagok. Az eredmények verőfényét tompítják a kényszerű könnycseppek. Elhunyt id. Lázár Vilmos. Szálfa roppant! A roppanás robaja riadalmat keltett a hazai és nemzetközi fogathajtás berkeiben. Egy halk szavú, de állhatatosan szilárd akaratú ember távozott körünkből, aki a rész és egész összefüggéseit kitűnő érzékkel átlátva egy ölelkezve összefogott családi aurából nemzeti, és világsikert tudott kovácsolni. Aranykovács volt… Szuper tehetség, fiaival aranyözönt kovácsolt, nemzeti fogathajtásunk dicsőségére.
Lázár Vilmos bejárta a világot, de lelkében örökre lokálpatrióta maradt. Kőbánya, Külsőnyír, Rákoshegy, Domogyvölgy maroknyi egység a Földgolyón. Egy szépívű életpálya örömgazdag biztos pontjai… Gyermekkori rácsodálkozással Kőbányán látott először lovat. Vágyai tüzében cseperedő fiainak Külsõnyíren teremtett lóközeli örömöt. A tehetségek csillogásával Rákoshegyen indult egy visszafordíthatatlan sikeralapozás, amely az ezredfordulón Domogyvölgy komplex-vertikumán beérve örök időkre történelmet alkotott. Sziklába vésendő hősi magyar történelmet… A fogathajtás aranyútjának kitörölhetetlen mérföldköve…
A küzdelmes évtizedek során a néha reménytelennek tűnő hétköznapok borújában is – szeretett párjával, Piroskával – mindig meglátták a fényt az alagút végén, és szívós szorgalommal legyőzték a nehézségeket. A tisztességgel nevelt fiúgyermekek – Vilmos és Zoltán – a kohéziós erejű meghatározó családi légkörben felnőve, biztos háttérrel csillanthatták meg különleges képességüket. Majd gyönyörű virágszálakkal, egy-egy feleséggel – Anikó és Tímea – bővítették az összetartó családot, az „öreg” Vilmos megelégedett örömére. Végül a mindent bearanyozó nagyapai boldogság: Zolika, Zsófia és Vilike első botladozó lépéseinek látványa, majd huncut csivitelésének megélése megérdemelt jutalma egy tartalmas, példaértékű életpályának.
Vili bácsi! Előre mentél… Szomorú szívvel búcsúzunk Tőled. Büszke tudattal vállaljuk megélt barátságodat. Emlékedet megőrizve hirdetjük őszinte nyilatkozataidat, mely szerint kedvenc országod: Magyarország, kedvenc színed: a zöld-fehér, kedvenc állatod: a ló és a kutya, kedvenc virágod: a piros rózsa, kedvenc sportolóid: a két fiad, s kedvenc női neved: a Piroska…
Vili bácsi! Nyugodjál békében!
A Magyar Lovas Kör osztozik dr. Kollár Kornél és id. Lázár Vilmos családtagjai fájdalmában. Emléküket örökké megőrizzük. Minden lehetséges eszközünkkel azon leszünk, hogy felbecsülhetetlen munkásságukat a jövő lovas nemzedéke is megismerje, és követendő példaként tekintse.
Pajlócz András
Forrás: Magyar Lovas Kör
Kép: Canva
Frissítve: 2024.05.02.
