Hosszan tartó súlyos betegség után 2015. február 19-én, életének 61. évében elhunyt Pajlócz András a kiváló férj, szülő, nagyapa, lovas barát, a Magyar Lovas Kör elnöke.
|
2015. március 3-án, 11 óra 30 perckor
a Kispesti Öreg temetőben kísérik utolsó útjára Pajlócz Andrást. Cím: 1196 Budapest, Zalaegerszeg u. 67-69. Tömegközlekedéssel megközelíthető: 51-es, 99-es, 151-es és 194-es buszjáratokkal Távirati cím: Pajlócz Andrásné, 2151 Fót, Hargita u. 38. |
Vér Imre megemlékezése
A Magyar Lovas Kör tagja, majd alelnöke, 2000-től pedig közmegelégedettségre az elnöke volt, egyben szerkesztette és jelentős részben írta a Kör kéthavonta megjelenő Értesítőjét. Több száz szakmai cikk, ezernyi fotó maradt utána, mely fogódzót jelent az utókor azon megszállottainak, akik kutatni fogják egy letűnt világ népies lovas és pásztorkultúráját és az ezekhez kapcsolódó kézműves mesterségeket, termékeket.
Ápolta a kapcsolatokat a lovassporttal, a népies és katonai lovas hagyományokat őrző egyesületekkel. Évente szervezte a megemlékezéseket elhunyt lovas emberekről, istápolta az időseket, nem feledkezett meg névnapról, születésnapról, ünnepi jókívánságokról, sőt a háborúk során áldozattá vált katonalovakról sem. Régi idők elfeledett tanúit kereste fel, riportot készítve velük mentette át azon értékeket, melyek nélküle örökre elvesztek volna. Fogalmazása tiszta, érthető, szakmaiságot híven tükröző, reális, de emellett érzelemmel áthatott volt. A jó érdekében kritikus és igényes volt, mindig a hitelességre, teljességre törekedett.
Erős gyökerek tartották, melyek Hosszúpályi település talajába mélyedtek. Ebben a faluban nagyszülőknél töltötte a nyári szünidőket. Pesti gyerekként itt ismerkedett meg a paraszti és pásztor világgal, emberekkel, lovakkal, életformával, mely egész életére meghatározóvá vált. A Hortobágy a mindene volt. Amikor a politika oda is betette a lábát, szót emelt az értékek megőrzéséért.
Pajlócz András a szó legnemesebb értelmében egy kövület volt, akit a mai pénz- és hatalomhajhász világ nem tudott magával ragadni. Térítésmentesen dolgozott, soha nem kért semmit. Mindig csak adott, pénzt, időt, fáradtságot nem kímélve. Köszönet megértő családjának, hogy erre otthon lehetőséget kapott.
Pontossága, szervezőkészsége irigylésre méltó volt. Az adott szava többet jelentett, mint manapság sokak pecsétes aláírása. Közmegbecsülésnek örvendett, lovas barátok szeretete vette körül az utóbbi nehéz hónapokban is. Kórházi ágyánál próbálták a reményt fenntartani. A kórteremben imádott kisunokája rajzai és lovas festmények voltak kifüggesztve. Költözés utáni új hálószobáját általa tisztelt elhunyt lovas emberek fényképeivel díszítette. Az alattomos kórral szemben az orvosok, a család, a barátok tehetetlenek voltak. Úgy ment el közülünk, hogy azon kevesek közé tartozott, akiről a háta mögött sem mondtak rosszat.
Vitéz Pettkó Szandtner Tibor jelmondata lebegett a szeme előtt: „Mindent a magyar lóért!” – kibővítve azzal, hogy – „és a magyar történelmi hagyományokon alapuló népies lovas kultúráért.”
Lovas szakmai tevékenységét 2007-ben a Honvédelem napja alkalmából II. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címmel, 2011-ben „56-os Magyar Szabadságharcos Lovagkereszt”-tel, 2013-ban Gróf Széchenyi István emlékéremmel ismerték el. Szerénységére jellemző, hogy ezeket nem saját, hanem a Magyar Lovas Kör érdemeinek tulajdonította.
Egy közismert magyar lovas szakember azt mondta egyszer róla, hogy ő a magyar lovastársadalom élő lelkiismerete. Ha a sors nem ilyen kegyetlen hozzá, akkor még nagyon sokáig az is maradhatott volna.
Szerencsésnek érzem magam, hogy ismerhettem, és barátoknak tekinthettük egymást. Szeretett elnökünk, drága barátom, András emléked megőrizzük. Isten veled, nyugodj békében!
2015.02.23. Vér Imre, a Magyar Lovas Kör Alelnöke
Váczi Ernő így búcsúzik
Elment egy jó ember. Elment egy megszállottan jó, a magyar lovaskultúránkat teljeskörűen, példaértékűen ápoló apostol, aki életfilozófiáját Pettkó-Szandtner Tibor útmutató jelmondatára alapozta: Mindent a magyar lóért! S e filozófiát önzetlen társadalmi munkával – szóban, írásban, tevékeny szervezéssel – igazolva hirdette.
Pajlócz András a Magyar Lovas Kör vezetőjeként dokumentum értékű sorozatkiadvánnyal, írásgyűjteménnyel hitelesítette az ezredforduló történéseit, az értékmentést, a jövőépítést. Lelkesítő tetterővel szervezte a csatalovak emlékgondozását, a gazdaversenyeket, a tiszta forrású, giccsmentes magyar kézműipar népszerűsítését a hazai rendezvényeken és világbajnoksági kísérőprogramokban.
Pajlócz Andrást sokirányú magyar értékmentő tűz hevítette. A Gróf Széchenyi István Lovas Emlékérem birtokosaként Széchenyi szellemében e nemes célért lelkesített és ütközött Hosszúpályitól, Örkény-táboron, Komáromon, Sóskúton, Héregen át Hortobágyig. Megfogalmazta és hittel vallotta: a Hortobágyi Lovasnapok nem egy sörmeccs, hanem a kelet-magyarországi emberek ünnepe. Emlékhely, elődeik paraszti pásztorkultúrájának a bemutatására, és egyben a ma élő pásztorok megbecsülésének igazolása.
Pajlócz András önzetlen példaértékkel ápolt barátságokat, ajándékozott ajándékokat. Folyamatos bársonyos barátsága melegét élvezhettem magam is. Hittel telített örökségét, jövőt erősítő magyarságát én is hirdetem tovább. A komáromi emlékmű felirata az Ő életteljesítményét is kiáltja: non omnis morial – az életművem éltet tovább…
Pajlócz András élő emlékét őrizni kötelességünk, mert csak az hal meg, akit elfelejtenek.
2015.02.19. Váczi Ernő
Fotó: Gyertyalang.hu
