„Rabszolgaként dolgoztatják, kihasználják, megalázzák szerencsétlen lovakat az idióta emberek!” – a Lovasok.hu szerkesztőjeként nap mint nap tapasztalom, hogy a lóval kapcsolatos hírek, lovakról közölt fotók, videók kapcsán szinte mindig akad olyan lóbarát, aki sajnálni kezdi a szóban forgó jószágot és állatvédőkért kiált. Sokszor hamarabb, mint kellene.
Kíváncsi voltam, hogy mások hogyan látják ezt, ezért megkértem Szent-Miklóssy Andrea lovaskultúra oktatót és Nyírő László lovasedzőt (Benta Lovasiskola), osszák meg velem a véleményüket:
|
Szent-Miklóssy Andrea, lovaskultúra oktató, Benta Lovasiskola |
"A ló a háziasítása előtt szabadon vágtázott a végtelen pusztaságokon. Az ember azért háziasította a lovat, hogy segítségével könnyebbé tegye a saját munkáját, mindennapjait. A ló lett a közlekedési „eszköze”, vele együtt végezte a mezőgazdasági munkákat, a csatákban is a ló lett a társa. Cserébe abrakot adott neki, fedelet a feje fölé, hogy a megnövekedett terhelést ellensúlyozza. Annyira tisztelte, hogy a sírba is magával vitte, hogy a túlvilágon is társa lehessen.
Nagyapámnak az ágya felett függött egész életében egykori kedves tiszti hátasának hímzett portréja.
Az évek múlásával a ló haszonállatból, közlekedési „eszközből”, munkatársból, bajtársból szép lassan elsősorban sporttárs, igazi jó barát, mondhatni családtag lett. Közben azonban változott a világ is körülötte, körülöttünk. Az értékek, a kapcsolatok, a viszonyulások összemosódtak, elvesztették régi helyüket.
|
|
Ha nem csak a saját önös érdekeinket nézzük, akkor a lónak az a legjobb, ha lóként élhet. Bár mi már nem biztosíthatjuk számára a végtelen pusztaságokat, de megközelíthetjük az ideális állapotot, ha minél többet lehet szabadon a lehető legnagyobb területen, ha egész nap lehetősége van legelni vagy eszegetni, inni, és még társasága is van fajtársai közül. Igyekezzünk minél többet biztosítani neki ezek közül. Nem az ő kényelmét szolgálja, ha pl. bebugyoláljuk (a hideg ellen? – pedig van szőre erre a célra), de mozgásában akadályozzuk.
Azzal azonban, hogy az ember istállójába kötötte a lovat, egy kicsit a saját világához is láncolta, akár tetszik, akár nem.
Nem istentől elrugaszkodott dolog, munkavégzésre, élsportra használni, elvárni, hogy alkalmazkodjon a mi körülményeinkhez, időbeosztásunkhoz (élettér, etetések, lovaglás időpontja, stb.). Éppen elegendő, ha lehetőségeink szerint megpróbálunk az ő igényeire is a lehető leginkább tekintettel lenni, például a mozgásigényét kielégíteni.
És ne feledjük, akármennyire is szeretjük, ő egy állat. Akármennyire is ragaszkodnánk hozzá, nem veszélyeztetheti emberek életét, biztonságát, sőt egy család anyagi biztonságát sem a racionalitáson túl. Nagyapáink, ha kedves lovuk súlyos betegségbe esett, vagy súlyos baja történt, főbe lőtték, majd keservesen elsiratták társukat. Ez az élet rendje.
Nem kezelhetjük őket emberként, de megadhatjuk nekik a legnagyobb tiszteletet és szeretetet, amit állat megérdemelhet.".
2014.03.21. szerk.: Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Kapcsolódó oldalak:
Segítsetek – mentsük meg szegény lovakat! >>
Segítsetek – mentsük meg szegény lovakat! – Mit mond a natural horseman? >>
Segítsetek – mentsük meg szegény lovakat! – Mit mond a szabadidomító? >>
Régi-új szemlélet a lovaglásban és lókiképzésben >>
Régi-új szemlélet a lovaglásban és lókiképzésben II. >>
