A következő 1 hét: Beköszönt a tél!

A következő 1 hét: Beköszönt a tél!

A következő héten beköszönt a nagybetűs tél, az eső mellett sokfelé kell havazásra számítani!

Kedden reggel a Dunántúlon borult lesz az ég, máshol gyengén, közepesen felhős égboltra tekinthetünk fel. A hőmérsékleti értékek 0 és -10 fok között alakulnak, nyugaton és délkeleten lesz enyhébb, északon hidegebb.
Az élénk északnyugati szél napközben délnyugatira fordul és megerősödik, északon viharos lökések kísérhetik.
Északnyugat felől a nap folyamán egyre vastagabb felhőtakaró érkezik, a déli óráktól észak felől csapadékhullás kezdődik, kezdetben helyenként eső, ami gyorsan átvált havazásba, csak délkeleten lehet eső, havas eső a csapadék nagy része.
A maximumok +1, +6 fok között várhatóak, délkeleten a melegebb hőmérséklettel.
Késő estére 0, +5 fokig hűl a levegő. Éjjel egy ciklon előoldalán meleg levegő érkezik fölénk, a havazást északkelet kivételével eső váltja fel.

Összességében: Reggel helyenként még napos lehet az idő, majd mindenhol beborul az ég, a hőmérsékleti értékek pedig alacsonyan maradnak, miközben az élénk légmozgás is hűtő hatást fejt ki.
Észak felől azonban havazás érkezik, szélvédett helyen csodás látványt tud nyújtani, érdemes kicsit a szabadban lenni.

Szerdán reggel északkeleten még szállingózhat a hó, délkeleten szemerkélhet az eső, máshol csapadék nem várható, de borult marad az ég, 0 és 5 fok közötti hőmérsékletet mérhetünk, délen az enyhébb értékekkel.
Napközben élénk lesz a nyugati, délnyugati szél, északon, északkeleten szórványosan kisebb eső is eshet. A csúcshőmérsékletek 5 és 10 fok között várhatóak, délen lesz melegebb. Késő estére 5, 7 fok közötti értékeket mérhetünk.

Összességében: Enyhébb lesz a reggel, csapadék már csak északon, északkeleten hullhat. A szél is gyengébben fúj, délen pedig egészen kellemes lesz a hőmérséklet az évszakhoz képest. Sajnos borult, erősen felhős lesz az égbolt, de egy gyors lovagláshoz sokfelé alkalmas lesz az idő.

Csütörtökön reggel borult lesz az ég, északnyugaton esni fog az eső, míg északon, a magasabban fekvő helyeken havazhat. A hőmérséklet kora reggel 0 és 7 fok között várható. A csapadék napközben dél felé terjed, a reggeli élénk déli szél lassan gyengül. A déli órákban +5, +12 fok közötti értékekre számítsunk, délen, délkeleten lesz a legenyhébb az idő. Késő estére 5, 8 fok közé hűl a levegő.

Összességében: Ismét egy borús, esős nap várható, de a légmozgás végre alábbhagy. Délen egészen kellemes hőmérséklet lesz, amikor nem esik, akár egy kis szabadtéri testmozgás is beiktatható, de óvatosan, 1 hét alatt közel 50mm csapadék hullott, mély lehet a sár!

Pénteken reggel borult lesz az ég, délkeleten, keleten eshet még az eső, a hegyekben havas eső, havazás is lehet. A hőmérséklet 0 és 4 fok között várható, az északi szél élénk, északnyugaton erős lesz.
Napközben északnyugat felől felszakadozik a felhőzet és kisüthet a nap is. A hőmérséklet csúcsértéke +3, +5 fok között alakul, késő estére -3, -6 fok közé hűl a levegő.

Összességében: Végre kisüthet a nap, de az élénk, erős szél sokat ront a hőérzeten, ami a hidegfront miatt amúgy sem lesz magas. Napközben legalább esni nem fog, ez is valami. Szélvédett helyen lehet kicsit lovagolni is akár.

Szombaton reggel ismét borult lesz az ég, de csapadék nem várható. A hőmérséklet -3, -10 fok között alakulhat, északnyugaton lesz kevésbé fagyos a hajnal, de az északi, mély völgyekben ennél is hidegebb lehet! A déli szél északnyugaton, szakon megélénkül, délután megerősödik. A csúcshőmérsékletek 0, +5 fok között alakulnak. Késő délután nyugat felől egy ciklon éri el a határt, havazás kezdődik, ami éjszaka délkelet felé haladva egyre nagyobb területre terjed ki. Késő este +1, -4 fok között alakul a hőmérséklet, nyugaton lesz enyhébb az idő.

Összességében: egy kevésbé szeles, de borús nap várható, alacsony maximumokkal, de csapadék nélkül. Ha terep lovagolnánk, mindenképp vegyük figyelembe, hogy felázott a talaj.

Vasárnap kora reggelre 0 és -6 fok közé hűl a levegő, délen lesz enyhébb a hajnal. A délnyugati szél délkeleten megélénkül, erős lökések kísérhetik. Délelőtt többfelé, délután inkább már csak keleten várható csapadék, hó, havas eső, eső formájában. A legmelegebb órákban 0 és +10 fok közötti értékeket mérhetünk, ismét délkeleten lehet melegebb.
Késő estére -2, +3 fok közé hűl a levegő.

Összességében: A déli óráktól nyugat felől megszűnik a csapadék, de kifejezetten télies idő várható. A magas páratartalom miatt hidegebbnek érezhetjük a hőmérsékletet a valósnál!

Hétfőn kora reggel -2, -4 fok között alakul a hőmérséklet, borult lesz az ég, helyenként kisebb hózáporok lehetnek. Délután megélénkül a délkeleti szél, északnyugaton erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérsékletek 0 és +5 fok között alakulnak majd, késő estére -2, +3 fokig hűl a levegő. Az esti órákban újabb csapadékmező érkezhet, eső, havas eső, hó is hullhat belőle.

Összességében: Borult idő várható, kezdetben hózáporokkal, majd élénk déli széllel. A hőmérsékleti értékek se lesznek magasak, ennek ellenére, réteges öltözködéssel kivédhető a legtöbb kellemetlenség. Továbbra is erősen saras terepre készüljünk, a lovak patája, de a mi lábunk is megcsúszhat!

 

Összefoglalva: télies időszak vár ránk, ahogyan a bevezetőben is említettem. Enyhébb idő csak délen, délkeleten lehet, máshol 5 fok körül fognak alakulni a csúcshőmérsékletek. Többször lesz erős, helyenként akár viharos a szél, eső, havas eső, hó is lehet.

Agrometeorológia: A földmunkákat most már szinte lehetetlenné teszi a sár, esetleg a fagyos hajnalokon lehet rámenni a földekre. A metszés ugyan folytatható, de fokozott a balesetveszély, ha állványt kell használni. A búzának, bár kicsit megkésve, de jól jöhet a csapadék még, csak nehogy túl sok legyen.

 

Az előrejelzés pontosságáért a MetKép felel!
Előrejelző: Paróczai Attila

Hozzászólások