A kanca ellése

Bokor Árpád: A kanca ellése

A ló vehességi ideje 330-340 nap. Az ellés közeledésére – a naptárban feljegyzett dátumon kívül – külső jelekből is következtethetünk. Ilyen jelek a horpaszok beesése, a fartő besüppedése, a csecsbimbók végén megjelenő, sárgás színezetű viaszcseppek megjelenése.

Közvetlenül az ellés előtt a kancán kólikás tünetek figyelhetők meg (kapar, többször lefekszik, körbejár a boxban), valamint sűrűn és keveset vizel. Ellés előtt 2 héttel a kancát helyezzük fertőtlenített, mélyen almozott, huzatmentes boxba és biztosítsunk számára kellő nyugalmat.

Az ellés második szakasza a kitolási szakasz, amikor is a kanca megelli a csikót. A lábhólyag jelenik meg először, mely ha magától nem reped fel, célszerű felrepeszteni, de előtte mindenképp győződjünk meg róla, hogy mindkét elülső láb jelen van-e és jól helyeződik a szülőútban. Rendellenes fekvés esetén azonnal értesítsük az állatorvost.

Az kanca viszonylag gyorsan ellik, így az ellés megindulását követően 30-40 percen belül megellik (erős hasprés). A csikó helyes fekvése esetén segítségre ritkán van szüksége, ilyenkor azonban a csikót csak lefelé, a tolásokkal összhangban szabad csak húzni, nagyon kíméletesen.

kitolási szakasz hirtelen kezdődik, s szabályos időközönként (1-1,5 percenként) jelentkező tolófájások (6-8) eredményeként megjelenik a lábhólyag (a magzatburok, benne a csikó két melső lábával), majd miután ez felrepedt, a magzatvíz elfolyik, s a kanca megellik.

A kitolási szakasz legnehezebb része a mellkas áthaladása. Ilyenkor segíthetünk a kancának (ha szükséges). Különösen szűk, fiatal kancáknál gátrepedés is előfordulhat. Ilyenkor állatorvosi beavatkozásra van szükség az ellést követően, azonban addig is feltétlenűl tisztán kell tartanunk a sebet és mihamarabb elállítani a vérzést.

Az ellést követően a köldökzsinór a kanca felállásának pillanatában elszakad. Elvágni semmiféleképpen sem szabad. Esetleg roncsolni szokták, de ez sem ajánlott mivel még ilyenkor is jelentős mennyiségű vér jut a csikóba a méhlepényből. A köldökcsonk fertőtlenítését valamilyen szárító hatású szerrel célszerű elvégezni, s nem árt megismételni a csikó első napjaiban sem.

Ellést követően a csikót töröljük szárazra, ill. hagyjuk, hogy anyja lenyalogassa. Ha esetleg túl sok magzatmáz lenne az orrában, ill. a szájában kézzel távolítsuk el.

 A bélszurok kihajtása kétféle módon történhet. Beöntéssel, vagy 1,5-2 dl parafinolajjal szájon át nyelvgyökérre adva. 

Fontos, hogy ellés után a csikó minél hamarabb szopjon, mert így jut hozzá a kolosztrumhoz (föccstej), mely immunrendszerének kialakulásában játszik döntő szerepet. A csikó az első hetekben naponta akár 60-70 alkalommal is szopik.

méhlepénynek az ellést követően 30 percen belül távoznia kell a kancából. Ha ez nem történik meg feltétlenül állatorvost kell hívni. Ikerellés esetén gyakran előfordul, hogy az első csikó születése után órákig semmi sem történik, nem távozik el a méhlepény a második miatt.

A magzatburkot és a méhlepényt feltétlen fell kell kötni “labdába”, hogy a kanca rá ne lépjen, mert a méhlepény bennszakadása súlyos problémákat okozhat.

A méhlepény, a magzatburok és az ún. csikókenyér (hippomannes), mely a magzatvízben szőrből, levállt hámból összeállt képlet, általában tenyérnyi, sárgás-zöldes színezetű. Régen azt hitték róla, hogy a csikó táplálásában van szerepe.

A magzatburok és a méhlepény. Mindekettőt feltétlen mutassuk meg az állatorvosnak!

Lovak esetében az ikerellés igen ritka, kb. 0,5%, bár telivérek esetében 1%-nyi is lehet. Az ikervemhesség megállapítására ma már 16-18 naptól az ultrahang nyújt segítséget. A vemhet célszerű elvenni, mert a kancák általában elvetélnek, vagy holtan ellik meg a csikókat. Előfordulhat azonban, hogy egyik, esetleg mindkét csikó megmarad, de ezek vitalitása igen gyenge és általában fejletlenül jönnek a világra.

A cikk teljes szövege és a fotók a szerző munkája. Minden jog fenntartva.
Dr. Bokor Árpád © 2002
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

Hozzászólások