Kezdőlap Blog Oldal 691

A lovak immunrendszere

Írta:
Lovasok.hu

A lovak immunrendszere

Lovaink ellenálló képességét és ezáltal egészségét rendkívül sok tényező befolyásolhatja az állat korától a környezet hatásain át a takarmányozásig. Befolyásolja a külső hőmérséklet megváltozása éppúgy, mint a különféle tartási módok, az ápolás, az edzési módszerek vagy a különféle stresszfaktorok. Amikor az állat testét vírusok, baktériumok, gombák vagy más mikroorganizmusok támadják meg, és ezek képesek rajta megtelepedni, akkor fertőzésről beszélünk.

A kórokozók ellen az elsődleges anatómiai akadályt a bőr és a nyálkahártyák jelentik, a rajtuk található mikroflórával és kémiai védőrétegükkel, valamint a kötőszövet, a kötőhártya, a szerveket védő tokok és hártyák. A kórokozók, ha ezeket az akadályokat leküzdik, és bekerülnek a szervezetbe – pl. egy seben keresztül -, akkor a szervezet először egy nem specifikus védekező rendszer segítségével, gyulladás formájában próbálja őket megsemmisíteni. Ebben jelentős szerepet játszanak a granulocyták (mikrofágok) és a makrofágok. Ehhez járulnak hozzá a nem specifikus humorális válaszok, mint pl. a szövet pH-értékének csökkenése (tejsav, zsírsav) és egyéb módszerek, amelyek a kórokozók elszaporodását próbálják megakadályozni. A láz, a test belső hőmérsékletének emelkedése erősíti a szervezet elhárítási készségét és jelzi, hogy az erős, lokális fertőzés miatt szisztematikus védekező reakciók léptek működésbe.

A fertőzés leküzdésének élettani alapjai

Azt a nem kórokozó- és antigén specifikus védelmi rendszert, amely gyorsan, de behatárolható időtartam alatt áll fenn, paramunitásnak nevezzük. Ebben az állapotban a mikrofágok és a makrofágok erősen stimuláltak és ilyenkor a szervezet rövid idő alatt celluláris és humorális védekező rendszert is latba vethet a kórokozók sokasága ellen.
A paramunitással ellentétes az immunitás, amely a védekező rendszer szerzett, kórokozó- és antigénspecifikus állapota. Ez két mechanizmuson alapul: a celluláris védekezés, amelyért főként a makrofágok és a T-limfociták felelősek, illetve a humorális védekezés, amelyet a makrofágok és a B-lymphocyták közvetítenek. A makrofágoknak először a kórokozók sejtalkotórészeit kell feldolgozniuk, hogy antigéneket tudjanak előállítani. A T-lymphocyták rendszere elsődlegesen a celluláris antigének ellen irányul, elősegítve ezzel a testidegen sejtek és a megváltozott saját test sejtek megsemmisítését. Ha a szervezet a kórokozóval vagy annak toxinjával kapcsolatba került (fertőzés vagy oltás során), akkor aktív immunválaszt alakít ki. Ennek kifejlesztéséhez kb. két hétre van szüksége, és hatása eltart – a kórokozótól függően – néhány hónapig vagy akár több évig is. Amikor a szervezet ismételten kapcsolatba kerül a kórokozóval vagy ismétlőoltást kap, az immunitás erőteljesebbé válik (Booster-hatás). Aktív immunizálás során a szervezet direkt az antigénnel kerül kapcsolatba. Az antigének legtöbbször proteinek, poliszacharidok vagy ezek kombinációi. Antitest rendszerint csak a testidegen anyagok ellen képződik.
Ha a saját-sejt felismerő rendszer zavart szenved, akkor előfordulhat, hogy a test saját anyagát vagy sejtjét idegenként kezeli és ezáltal immun-patológikus folyamat indul el. Az immunitás fennmaradása a hosszú életű T- és B-lymphocyták azon képességétől függ, hogy az ismételt antigénnel való találkozás során mennyire tudják magukat megsokszorozni. (A T-lymphocyták a celluláris védekezésért, a B-lymphocyták az antitest termelésért felelősek. A celluláris védekezés főleg az intracelluláris antigének ellen irányul, mint a különféle paraziták, elfajult sejtek, vírusok és gombák, míg a humorális védekezés főleg a baktériumok ellen lép fel.)
Passzív immunitás alatt azt az állapotot értjük, amikor az immunoglobulinok átkerülnek az egyik szervezetből egy másik, még védtelen szervezetbe (pl. a kanca kolosztrumával a csikó szervezetébe). Ez a védelem azonnal hatásos, de csak kb. hat héten keresztül, amíg a testidegen fehérjét a szervezet le nem bontja, és újakra cseréli át.
Egyes fajok, fajták és vonalak öröklött, kórokozó- és antigénspecifikus – egyes kórokozókkal vagy toxinjaikkal szembeni – érzéketlenségét védettségnek nevezzük. Ez úgy lehetséges, hogy a kórokozó, vagy a toxin a védett szervezet szöveteiben nem tud megtapadni és így patogén hatását sem tudja kifejteni. A szervezet legyengülése következtében a védettség mértéke csökkenhet, de ugyanakkor céltudatos tenyésztői munkával a védettség részben javítható. A faji, fajtabeli és vonal védettségen kívül létezik kor szerinti védettség is, ami azt jelenti, hogy egy betegség csak bizonyos korcsoportot érinthet.
Míg az immunitás rendszerint semmiféle észrevehető klinikai tüneteket nem mutat, addig az allergia a szervezet abnormális reakcióját jelenti egy idegen antigénnel (allergén) szemben. Ez lehet a védekező rendszer lokális vagy általános hibás reakciója, amely akár halálos kimenetelű is lehet – pl. anafilaxiás sokk (vészhelyzet!) esetén.

Az immunizálás alapjai

Immunhiány léphet fel bakteriális vagy parazitás fertőzés következtében, de leggyakrabban vírusos fertőzés után. További következményeként, járulékosan a védekező rendszer kieséséhez vezethet, krónikus betegségek, helytelen takarmányozás, alultápláltság stb. miatt.
Aktív immunizálás, ha specifikus kórokozót, alkotórészét vagy anyagcseretermékét megfelelő formában a szervezetbe juttatják (védőoltás). Hátránya, hogy hatása nem azonnali, az immunválasz kialakításának ideje tíz-tizennégy nap. Előnye: a védettség évekig is kitarthat, frissítéssel újra aktualizálható (pl. veszettség elleni védőoltás, rhinopneumonitis vagy lóinfluenza elleni oltás).
Passzív immunizálás, ha egy másik “gazda” által már előállított antitest kerül át a szervezetbe. A fogadó szervezetben tehát jelen lesznek az idegen antitestek, melyek passzív védelmet jelentenek. Hátránya, hogy hatása csak néhány hétre korlátozódik, amíg az antitestek lebontásra nem kerülnek. (Pl. amikor az újszülött csikók a föcstej elfogyasztásával anyjuktól kapnak védettséget egyes fertőző betegségekkel szemben.)
Szimultánoltás: egyidejű, de lokálisan különválasztott beadása aktív és passzív hatású oltásoknak.
Ismétlő oltás (booster-hatás): egy oltást néhány héttel, hónappal, évvel követő újabb oltás, amely az immunválasz stimulálását és erősítését szolgálja.

Immunizációs program

Megkülönböztetünk
– aktív immunizálást
– passzív immunizálást
– nem specifikus immunizálást (paramunizálás)

A passzív immunizálás szükséges intézkedés
– csikóknál, amelyek nem vettek fel kolosztrumot, átmeneti védettséget jelent a fertőző betegségekkel szemben
– átmeneti védettség a veszélyeztetett állatoknak
– a már meglévő vírusnál, a betegség időtartamának lerövidítésére, a gyógyulás felgyorsítására vagy a toxin közömbösítésére.

Az aktív immunizálás hatásos
– védelem a fertőzéssel szemben (a védelem a potenciális fertőzési kapura és a mikroorganizmusok elszaporodására terjed ki)
– védelem a betegséggel szemben (a szerveken való megtelepedés és a súlyosabb tünetek jelentkezése esetén)

Homeopátiás immunterápiák

A homeopátiás szerek kiválóak a test saját védekező rendszerének stimulálására, védekezésre alkalmas anyagok képzésére, mivel összetevőik a nem specifikus ingerterápia értelmében javítják a sejtszövet vírus- és baktériumellenes védekező rendszerét.
Meghűlés, láz és fertőző folyamatok során, vagy épp a légcső krónikus, visszatérő megbetegedésének kezelésére, bizonyos bőrbetegségek (pl. ekcéma, sömör) belső kezelésére, célzott influenza megelőzésre, a lábadozási időszak lerövidítésére egyaránt használhatók, de ugyanígy segítenek a vírusok okozta akut és krónikus gyulladások gyógyításában is, amelyeknél az antibiotikumok gyakorta hatástalannak bizonyulnak.
Az eredményes védekezés az akut és krónikus fertőzésekkel szemben, amelyet baktérium, vírus vagy baktérium-toxin okoz, a szervezet védettségétől függ, különösen a lokális, a bőr és a nyálkahártya saját védelmi mechanizmusától és az alapimmunitás meglététől.
Ma már egyre több, a homeopátiás gyógyítási módszerekre szakosodott állatorvos tud megfelelő segítséget nyújtani abban, hogy lovainkat is a szervezet saját védelmi rendszerét általánosságban erősítő szerekkel segítsük a gyógyulás folyamatát, vagy előzzük meg a bajt.
A megelőzéshez azonban hozzátartozik az is, hogy bizonyos alapvető lótartási szabályokat gondosan betartsunk.

Megelőző intézkedések

Alapfeltétel a megfelelő tartási körülmény, továbbá, hogy a gazda átfogó ismeretekkel rendelkezzen lova egészségi állapotáról és ellenállóképességéről, illetve a kórokozó természetéről. A fertőzés leggyakoribb kiváltó oka a külvilággal való érintkezés – a versenypályán, a versenyek helyszínén, az idegen lovakkal együtt tartott túralovaglásokon, vadászlovaglásokon, vagy egyszerűen a nyilvános lovaglóutakon. Egyes lovaknál még ilyen kontaktusra sincs szükség a fertőzéshez, különösen, ha a tartási- és környezeti feltételek kedveznek a kórokozók bejutásának vagy egy felülfertőződésnek.
A megelőző intézkedések a következők lehetnek:
– A ló megfelelő takarmányozása nagyon fontos, hiszen bármilyen hiány csökkenti az állat ellenállóképességét.
– A box legyen tiszta, világos és száraz.
– Rendszeresen féregtelenítsünk, mert az élősködőkkel való fertőzöttség szinten csökkenti az ellenállóképességet.
– A rendszeres oltások is nagyon fontosak.
– A takarmány (abrak, széna és szalma stb.) minősége kifogástalan legyen.
– Az etetőt és itatót gyakran tisztítsuk ki.
– Az etetés higiénikus körülmények között történjen.
– Az egész istállót is mindig tartsuk tisztán.
– Egy ló elszállítása után a boxot takarítsuk ki és fertőtlenítsük.
– A lónak legyen kifutója és jusson friss levegőhöz (az oxigént nemcsak általánosan igényli a szervezet, hanem aktiválja a védekező rendszert is).
– A takarmány tartalmazzon elegendő mennyiségű és minőségű vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet.
– Ellenőrizzük a belső hőmérsékletet. A hőmérséklet változása kedvez a fertőzések kialakulásának.
– Ne legyen huzat az istállóban, mert a tartós légmozgás károsítja az immunrendszert.
– Ne vigyük a lovat izzadtan a boxba, mert ilyenkor nagyon magas a meghűlés veszélye!
– Ne használjunk egy nyerget, kantárt és tisztító eszközöket több lóhoz, ezeket is gyakran tisztítsuk és fertőtlenítsük.
– Ha egy istállóban fertőzési forrás van, tartsuk tőle távol az egészséges lovakat.
– Ne engedjük közös legelőre vagy karámba az egészséges és a fertőzött állatokat.
– Ne szállítsunk együtt egészséges és fertőzött állatokat.

Ha mindezekre gondosan odafigyelünk – márpedig e nélkül egyetlen lótartó sem mondhatja magát valóban gondos gazdának -, akkor bízhatunk abban, hogy lovunk hosszú éveken át egészséges, erőtől és munkakedvtől duzzadó, boldog sport- és szabadidőpartnerünk lesz!

A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001.februári számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva

Hidegvérűek – egy kicsit másképp

Írta:
Lovasok.hu

“XXL-es” hátasok
Hidegvérűek – egy kicsit másképp

Hidegvérűek: ki ne gondolna rögtön a bozontos sörényű, meleg szemű, hatalmas lovakra, amelyek vígan húzzák a legnehezebb terheket is? Aki “hidegvérűt” mond, többnyire “XXL-es” méretű, söröskocsi elé fogott lovakra gondol, amelyek hatékony reklámként végzik a dolgukat. Hihetetlenül szélesek és nehezek, hatalmas fejjel, oszlopszerű lábakkal és óriási farral. Egy igazi hidegvérűn minden extra méretű – gondolhatnánk. 

De vessünk csak egy pillantást például a legnagyobbik óriásra: a shire ugyan magasságát tekintve hatalmas, szélességi méretei azonban “eltörpülnek” a zömökebb izompacsirták, mondjuk egy ardenni vagy egy clydesdale robusztussága mellett. Aztán hosszabb gondolkodás után egyre több kivétel is eszünkbe jut, olyan fajták, amelyeket ugyan szintén a hidegvérűek közé sorolunk, de típusuk nem egészen felel meg a hatalmas söröslovakénak: a szép schwarzwaldi sárgák, amelyek kicsit úgy néznek ki, mint egy túldimenzionált haflingi – mely utóbbi fajta szintén besorolható a hidegvérűek közé is -, vagy a svájciak freibergije, vagy akár a fjord, amely kisló ugyan, mégis valójában hidegvérűnek (is) minősül.

Ekevontató vagy gyengéd óriás?

Ha a rendkívül nehéz testű, hatalmas testméretekkel rendelkező ló képe nem elég, hogy a hidegvérűeket egy kalap alá vegyük, akkor mi bennük a közös, ami mégis egy csoportba sorolja őket?
Tulajdonképpen kevésbé a küllemük vagy akár belső tulajdonságaik, hanem leginkább használatuk módja az, ami minden hidegvérű lóban közös: munkalóként a nehéz terhek vontatására nagyszerűen használhatók, ahol nem a gyorsaság, hanem az erő a lényeg. Egy hidegvérű a kocsiban szinte kizárólag lépésben dolgozik, amivel nagyobb távolságokat legyőzni igen hosszadalmas lenne, azonban e “nyugodt erő” olyan hihetetlen súlyokat képes megmozgatni, melyet több markos legénynek is nehezére esik egyáltalán felpakolni a kocsira…
Ez az alapvető egyezés természetesen egészen egyedi megoldásokat is megenged, így a területi különbségek a használat vonatkozásában az idők során a hidegvérűek nagyon eltérő változatait alakították ki. Ráadásul nem lehet mindig pontosan meghúzni a határokat az egyes típusok között, azaz a melegvérűek és a pónik “átfedéseit” a hidegvérű fajtákkal. Így fordulhat elő, hogy néhány hidegvérű messze van attól, hogy XXL nagyságú legyen, de az L méretet azért mindenképpen el kell érnie. De akkor mi pontosan az a hidegvérű?

A múlt

Egy kicsit vissza kell pillantanunk az időben, amikor még nem gépek és traktorok, hanem lovak tartották mozgásban a szállítást, mező- és erdőgazdaságot. Az eke, a szénásszekér, az aratógép és a társzekerek előtt idővel lovak váltották fel az ökröket, amelyeket régebben vontató állatként használtak. A parasztoknak és az erdészeti munkásoknak egy bizonyos típusú lóra volt szükségük, amely lényegesen különbözött a hátas- vagy versenylovaktól. Mindig megbízhatóan kellett végeznie a munkáját lépésben, nem pazarolhatta az energiáját. Erejét az emberrel együttműködve, célzottan kellett használnia, de könnyen kezelhetőnek és igénytelennek kellett lennie. Ezeknek az egyezéseknek az ellenére természetesen helyi különbségek is voltak, és alkalmazási területtől függően különböző súlypontok a szelekcióban.

Egy hatalmas termetű “izomkolosszus” például, amely a síkságon súlyos terheket húzott és tökéletesen megfelelt a célnak, az erdei munkában túl nehéz lett volna és nem is elég mozgékony: összetaposná a talajt, kárt tenne a gyökerekben és fákban, nem tud elég rugalmasan mozogni a sűrű erdőben. A hegyi legelőkön és meredek utakon a rendkívüli méretű paták a nagy testtömeggel párosulva komoly károkat okoztak volna. Középhegység vagy síkság, nehéz vontatás vagy farönkök, hegység vagy tengerpart: ezeken a helyeken egészen különböző, de mindig jól megtermett lovak végezték a munkájukat.

A lovak felosztása meleg- és hidegvérűekre, hátas- vagy vontatólóra akkoriban nem játszott nagy szerepet, sok lovat éppúgy lovagoltak, ahogy kocsit is húzattak velük, típusuk valahol a kettő között volt. Modern sportlovaink ősei még száz évvel ezelőtt is teljesen másképp néztek ki, mint ma, lényegesen megtermettebbek, tömörebbek, kerekebbek, egyszóval hidegvérű jellegűek voltak. Ennek a folyamatnak még ma sincs vége: néhány, a melegvérűekhez vagy pónikhoz sorolt fajta egyértelműen hidegvérűre utaló jegyekkel rendelkezik (például a fríz, a tinker póni), míg némely hidegvérű – gyakran hagyományaikat ápoló tenyésztőik sajnálatára – egyre könnyebbé és a modern sportló irányába tenyésztettebbé válik (ilyen például a freibergi, amelyet ma már “nehéz melegvérűként” tartanak számon).
Tulajdonképpen kár, mert azóta tényleg olyan nagy a fajtaválaszték, hogy minden ízléshez és szükséglethez meg lehet találni a megfelelőt, és sokkal jobban kellene fáradozni azon, hogy a régi fajtákat megtartsuk eredeti formájukban – hiszen kulturális örökségünk részei!

A hidegvérűek ma

Aki hidegvérűn szeretne lovagolni, nem kell a régi, nehéz fajtákból generációkon át könnyebbeket és hátaslóhoz hasonlóbbakat tenyésztenie – már vannak fordulékonyabb, könnyebb, mégis egészen tipikus hidegvérű fajták. A “tipikus hidegvérű” ugyanis nem azt jelenti, hogy rendkívül nehéz, rendkívül nagy és rendkívül jóindulatú, sokkal inkább azt, hogy ezek a lovak az ugyanolyan nagyságú melegvérűekkel és pónikkal szemben erősebb csontozattal, kimondottan kompakt, kerek formákkal, különösen erős végtagokkal, rendkívül izmos, gyakran barázdált farral, rövid, vastag nyakkal, súlyos fejjel és feltűnően nagy övmérettel, azaz mellkasmélységgel rendelkeznek.

A “tipikus” hidegvérű tehát a söröslovak fajtájából fajtacsoportjának csak egy képviselője, sok másikról első pillantásra nem is látszik olyan nyilvánvalóan a hidegvérűekhez való tartozása. Mégis éppen ezek a lovak azok, amelyek ma érdekesek lehetnek a szabadidős lovasok és a hidegvérű-kedvelők számára.

A hidegvérűek ugyanis egyre divatosabbá válnak. Ahol más fajták éppen csak stagnálnak, a fedezések száma és az állomány csökken, az eladás nehézségeiről beszélgetnek legtöbbet a tenyésztők, a hidegvérű fajták az utóbbi években rendkívül nagyot léptek előre. Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, rossz idők köszönnek a kedélyes óriásokra, hiszen eredeti alkalmazási területükről már régen kiszorították őket, a szabadidős lovaglás piaca pedig más fajtákat fedezett fel magának.
Azonban lassan, de biztosan, éppen a maguk módján nemcsak elveszettnek hitt területüket hódítják meg újra, hanem a lovassport egészen új részein is nélkülözhetetlenné válnak. Különösen a fordulékony, kisebb termetű fajták bizonyítják manapság egyre gyakrabban a nyereg alatt, hogy a hidegvérűek nem lusták.
Nem beszélve arról, hogy a szabadidős lovasok körében a fajtaválasztás nem elhanyagolható szempontja sok esetben a különös megjelenés is. Egy hidegvérű pedig lovassal a hátán – mindenhol feltűnést kelt!

Nagyok, nagyobbak és óriások

XXL hazai: magyar hidegvérű, avagy a muraközi: 1953-tól lett elismert fajta. Vas és Zala megyében tenyésztették ki nóri, clydesdale, belga-ardenni, és percheron mének segítségével.

Nagyság: 150-165 cm
Szín: pej, szürke, sárga, feketes, deres
Testfelépítés: Feje arányos, nyaka közepesen hosszú, jól izmolt. A mar nem kifejezett, a sörénye és a farka dús, a hát széles és közepesen hosszú. Fara terjedelmes, jól izmolt, szügye mély, lapockája közepesen dőlt, izületei burkoltak.

Az óriások óriása: a shire

Nagy-Britanniából származik, és eredeti munkaköre szerint is hátaslóként szolgált: a páncélos lovagok többmázsás súlyát hordozta a hátán. Később a teherhúzásban kapott szerepet, ma pedig második fénykorát éli – egyrészt mint élő reklámhordozó, ma is a tradicionális nagy sörgyárak szolgálatában áll számos shire, és szerepel a fesztiválokon, másrészt egyre több szabadidőlovas fedezi fel magának ezt a rendkívüli látványú és emellett jóindulatú, mégis kellően temperamentumos lovat.

Származás: Közép-Anglia, Leichestershire, Staffordshire és Derbyshire vidéke
Nagyság: 180 cm felett, de akár 2 méter is lehet! Súlya 1000-1200 kg
Szín: többnyire pej, a minél nagyobb fehér jegyek kívánatosak
Testfelépítés: hatalmas termetű, de mégsem kelt durva benyomást
Alapok: hatalmas paták, erős, 28-30 cm körméretű szár, dús bokaszőr
Mozgás: hatalmas méreteihez viszonyítva aránylag könnyed
Használat: hatalmas erejű, így szinte bármilyen feladatban helytáll
Karakter: könnyen kezelhető, jóindulatú, szorgalmas munkaló

A kihalás veszélye fenyegeti: pfalzi-ardenni

Körülbelül 1890 óta tenyésztenek a Pfalzban az ardenni alapján egy helyi, kissé könnyebb változatot: a pfalz-ardennit. Állománya az utóbbi évtizedekben erősen megcsappant, csak nemrég tért magához kissé. Hogy a pfalz-ardenni hosszú távon is fennmarad-e, ma még lehetetlen megmondani. Nagy kár lenne érte: kifejező fejével, kellemes temperamentumával és rendkívül “praktikus” testméreteivel nemcsak értékes kulturális örökség, hanem sokoldalú és rokonszenves hátas- és kocsiló is.

Származás: Pfalz, Saar-vidék, Ardennek
Nagyság: kancák kb. 157 cm, a mének valamivel nagyobbak.
Színek: minden szín
Felépítés: a fej nem nehéz és nagy, inkább kicsi, száraz és kifejező, éber szemével és kis fülével nagyon tetszetős. A test közepes nagyságú, kívánatos a ferde váll, széles és mély mellkas, valamint a terjedelmes far. Tipikus hidegvérű: rendkívül jól fejlett izomzattal rendelkezik.
Alapok: minden végtag erős, száraz és tiszta, kevés bokaszőrrel, a pata korrekt és kemény.
Mozgás: kívánatos a térölelő lépés és az energikus, lendületes és térnyerő ügetés.
Használat: egyaránt alkalmas munkalónak a mező- és erdőgazdaságban, és szabadidős lovagláshoz is.
Karakter: jóindulatú, nyugodt temperamentumú.

Egy sármos francia: a comtois

Franciaországból, pontosabban Burgundiából származik a közepes-kicsi változat képviselője. Láthatóan erre a fajtára is döntő befolyással volt az ardenni hidegvérű, gyökerei azonban a népvándorlás koráig nyúlnak vissza.

Származás: Franciaország, Franche-Comte
Nagyság: 150-160 cm, súly 600-800 kg.
Színek: sárga, többnyire világos sörénnyel, pej.
Felépítés: ennél a lónál is feltűnő kifejező feje éber szemével és kicsi, mozgékony fülével. Nyaka izmos, egyenes vonalú. A testfelépítés közepesen erős, bizonyos eleganciával rendelkezik. Ennek ellenére jó izomzatával, mély mellkasával és széles farával nagyon is “hidegvérűnek” néz ki.
Alapok: erős ízületek, fejlett izomzatú, terjedelmes far, jellegzetes bokaszőr a lábakon.
Mozgás: a comtois mozgása energikus, szorgalmas és a szabadidőlovas számára is megfelelően térnyerő.
Használat: túlnyomórészt a mezőgazdaságban használják, de szabadidős lovagláshoz is kitűnően alkalmas.
Karakter: kitűnő tulajdonságai szorgalma, szelídsége

Az erdő lakója: a schwarzwaldi

Valóban az erdőből származnak: a schwarzwaldi sárga, vagy más néven St. Märgeni a fekete-erdői lótenyésztők fáradozásainak kimondottan csinos eredménye. A “waldi” helyi változatának alapján, amelyet pinzgaui és ardenni vérrel nemesítettek, sokoldalúan használható lovat alkottak, amely ugyanolyan szép, mint amilyen szorgalmas.

Származás: Fekete-erdő, Baden-Württemberg, Bajorország
Nagyság: kancák 148-156 cm, a mének valamivel nagyobbak.
Színek: a sárga különböző árnyalatai
Felépítés: a schwarzwaldi sárgára jellemző a bár erős, de rövid, markáns és száraz fej kifejező szemekkel. A törzs viszonylag könnyű, illetve közepesen nehéz, de az erős izomzat ennél a fajtánál is világosan megmutatja, hogy hidegvérűvel van dolgunk.
Alapok: korrekt, száraz, erős lábakon áll erős ízületekkel és kemény patával.
Mozgás: mozgása lendületes és térölelő, szelíden és igyekvően húz.
Használat: igazi mindenes – a mező- és erdőgazdaságban ugyanúgy használják őket, mint a szabadidőlovasok és fogathajtók.
Karakter: a schwarzwaldi karakterét jóindulatúnak nevezik, további jellemzői igénytelensége és hosszú élettartama.

Nagy szív, nagy jövő

Tehát hidegvérű és hidegvérű között is van különbség, a hatalmas óriások nem mindannyian hatalmasok, és aki a hidegvérűeknél csak a termetes kocsihúzó lovakra gondol, mindazokról a fajtákról elfelejtkezik, a szabadidős lovasoknak és fogathajtóknak a legérdekesebbek. Lovagolni biztosan mindannyiukon lehet, de inkább a kisebb vagy közepes hidegvérűek alkalmasak a fogatban való, vagy a nyereg alatti használatra.

És itt van még “az óriások óriása”, a shire, amely hatalmas marmagasságával ugyan kissé megnehezíti nyeregbe szálló lovasa dolgát, de ha már sikerült a hátára “felkecmeregni”, varázslatos élményben – és a nézőközönség őszinte ámulatában – lesz része. A shire ugyanis csak marmagasságát tekintve XXL – mozgása és “áramvonalassága” inkább az L-es hidegvérűek, sőt, tulajdonképpen a melegvérűek jellemzőit tükrözi.

Aki a hidegvérűek mellett kötelezi el magát, kulturális örökségünk egy részét ugyanúgy megőrzi az utókornak, mint az értékes génállományt. A szeretet azonban nem elég, ahogy a reklámból is tudhatjuk: szakértelem, és sok-sok tapasztalat is kell hozzá, hogy a hidegvérű-szeretetnek jövője legyen. És gyakran éppen ez hiányzik, hiszen a hidegvérűeket gyakran alábecsülik, ami az igényeiket illeti. Jóindulatukat és már közmondásos hidegvérüket nem szabad összekeverni az igénytelenséggel és tompasággal, mert a hidegvérűek alapszükségletei nem különböznek más lovakétól, úgy mint: fény, levegő, mozgás és fajtársaik társasága.

Néhány negatív tulajdonságot sem szabad elhallgatni, mert néhány fajta vagy egyes példányok különösen hajlamosak az elhízásra, rossz patákra és bőrproblémákra, különösen a bokatájon.

És még egy gond: a felszerelés. Megfelelő zablát vagy nyerget gyakran nem vagy csak nagyon rossz minőségben lehet kapni. Így nem ritka, hogy hidegvérűeket hajtószárral felszerelve “csodálhatunk” meg nyereg alatt, nem megfelelő nyergeket láthatunk vastagon alápárnázva vagy túl szoros homlokszíjú kantárt a hatalmas lófejen.

A hidegvérűek kedvelői nem tesznek azzal szívességet kedvenc fajtájuknak, ha tudatlan lóbarátoknak különösen “könnyen kezelhetőként” és “kezdőknek is alkalmasként” dícsérik őket. Bár a meleg szívű nehéz óriások nem “light” lovak, az igazi lóbarátnak egyetlen kívánságát sem hagyják teljesítetlenül!

A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002.márciusi számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva

Western egyszeregy: 5. rész A westernlovaglás ágai

Írta:
Lovasok.hu

Western egyszeregy 5. rész

A westernlovaglás ágai

 

A westernlovaglás különböző speciális ágak nagyon széles palettáját nyújtja. Három részre oszthatjuk őket:

1. A “fun” számok:

Ezek például a funtrailek, a potato race és minden más, amihez nincs szükség feltétlenül westernlóra. Ezeket a számokat majdnem minden hobbilovasoknak tartott versenyen láthatjuk, ahol mindegy ki milyen stílusban lovagol, vagy milyen fajtájú lóval indul, barátságos versenyben mérik össze tudásukat és a szórakozás áll a középpontban – vagy legalábbis az a cél -, nem annyira a versenyteljesítmény.

2. A “valódi” versenyszámok, mint például a reining, a trail, a pleasure, a halter, a western horsemanship, a western riding.

3. A westernlovaglás nálunk még viszonylag ismeretlen részei, a “rodeó-számok“.

Nézzük sorjában, először a “valódi” western versenyszámokat!

Reining

A reining tulajdonképpen “western díjlovaglás“, amelyben a lónak – a verseny nehézségi fokától függően – különféle előírt feladatokat kell bemutatnia. Így például:

  • ugrásváltást, ami a hagyományos díjlovaglás során bemutatotthoz hasonló feladat
  • a “roll back“-et, ami vágta, lefékezés, a hátsó lábon megfordulás és állásból ismét vágtázás
  • a spint, amely kimondottan gyors “hátsó lábon fordulás”
  • illetve a sliding stopot, ami pedig egy gyors vágtából történő lefékezés a szár meghúzása nélkül, amikor a ló a mellső lábával továbbfut, a hátsóval pedig “alácsúszik”.

Rendkívüli súlya van az úgynevezett “speed control”-nak: a túl ideges ló, amelyet alig lehet megállítani, komoly pontlevonásokat kap.

A ló korától függ, hogy milyen kantárral és hogyan szabad lovagolni. A fiatal lovakat kétkezes szárhasználattal, bosallal vagy csikózablával ellátott kantárral lehet bemutatni, az idősebbeknél gyakran kötelező a feszítőzabla és az egykezes szárvezetés.

A reining nagyon látványos versenyszám, melynek láttán a közönség gyakran állva ünnepli a ló-lovas párost egy-egy bravúros program bemutatása után.

Trail

Manapság már szinte minden olyan versenyen rendeznek trail számokat, ahol hobbilovasok is indulhatnak. Ennél a számnál a lónak és a lovasnak egy sor különböző akadályt kell leküzdenie, miközben főleg a feladatok nyugodt és helyes végrehajtására figyelnek. A ló és lovas közötti harmónia is befolyásolja a későbbi helyezést.

A trail versenyeken gyakran szereplő feladat például a műanyag ponyván való átlovaglás egy libegő szalag alatt, egy kapu kinyitása, vizesárkon való átkelés, rúdlabirintus stb. Minél magasabb osztályban versenyeznek, természetesen annál nehezebbek az akadályok. Tapasztaltabb lovaknak a rúdlabirintust hátralépésben is le kell tudniuk küzdeni. A lónak mindig érdeklődőnek és figyelmesnek kell mutatkoznia, a vonakodás az akadályok előtt vagy a szemmel látható megriadás természetesen pontlevonással jár.

Létezik a trailnek olyan változata is, amikor a lovat a pályán át kell vezetni – nagyon érdekes alternatíva fiatal lovaknak vagy lovasoknak! A győztes az, aki a lovával a legtöbb akadályt a legszebben oldotta meg.

Pleasure

A pleasure versenyszámok egy díjlovas számára nagyon idegennek tűnhetnek. A lovat mindhárom jármódban hosszú száron lovagolva kell bemutatni. A western horsemanshippel ellentétben a pleasure-ben kizárólag a ló mozgását értékelik.

A ló sokat dicsért “ellazult” tartása azonban néha már a mellső lábakat komolyan megterheli, ha olyan mély fejtartásig fokozódik, melyet az USA-ban “peanut roller“-ként (“mogyorógörgető”) illetnek, mivel annyira mélyen tartják a fejüket, hogy akár egy földimogyorót is görgethetnének vele.

A pleasure-t csoportosan lovagolják, de minden lovas egyénileg lovagol, a bírók csupán utasításokat adnak a jármódról és az irányról. A vizsga végén a lovaknak a pálya közepén kell felállniuk, és nyugodtan állva maradniuk – ami sokkal nehezebb, mint amilyennek kinéz! A ló és lovas közötti harmóniát is értékelik, de nem olyan súllyal, mint a többi osztályban, ahol ez áll a középpontban. A jármódok, amelyeket a pleasure-lónak be kell mutatnia, a “walk” (lépés), “jog” (a westernlovak nagyon lassú, szinte teljesen akció nélküli ügetése) és a “canter” (nagyon lassú és nagyon kényelmes, háromütemű vágta – amit nem is olyan könnyű lovagolni!).

Halter

A halter osztály alapjában véve szépségverseny, amikor a ló felépítését kézen vezetve értékelik. Természetesen itt is nagy súlyt fektetnek a lovak száron vezethetőségére lépésben és ügetésben, valamint mozgásukra. Ebben az osztályban a fajtákat külön-külön értékelik.

Horsemanship

A western horsemanship osztály a pleasure-höz hasonló, de itt inkább a lovast értékelik, és kevésbé a lovat. Rögtön az elején egy kapun kell átlovagolni, amelyet aztán be kell csukni, majd különböző előírt feladatokat bemutatni, mint az ugrásváltás és megállások. A jó teljesítmény alapvető feltétele a jól lovagolt és átengedő ló. A segítségadás és a harmonikus összbenyomás is erősen befolyásolja az értékelést.

Rodeó-számok

A különféle “rodeó-számok” egy része nálunk még eléggé ismeretlen részei a westernsportoknak, aminek fő oka, hogy egyes számok megrendezése ellenkezik a Nyugat-Európában meglévő állatvédelmi rendelkezésekkel. Ugyanakkor persze egyáltalán nem minden állatkínzás, amit a rodeókon bemutatnak. A legtöbb versenyen külön erre a célra kiképzett, nagyértékű állatokat láthatunk.

Sok szám még meg is egyezik az idehaza is ismert versenyszámokkal, de azért szenteljünk nekik külön figyelmet. Kezdjük a bemutatást az utánpótlás számára kiírt ifjúsági számokkal.

Best working outfit: Itt három korcsoport létezik: 4-7, 8-11 és 12-15 éves korig. Ennek a számnak tulajdonképpen a lovagláshoz semmi köze, kizárólag a gyerek és a ló megjelenését értékelik, ami már az egészen kicsiknek is biztosan nagyszerű élmény. A parádén gyakran adnak díjakat a legcsinosabb “junior-“, illetve “senior-cowgirl”-nek, a legjobban kinéző “junior-“, illetve “senior-cowboy”-nak és a legjobb “ranch group”-nak, amely gyakran egy család tagjaiból tevődik össze.

Létezik junior western horsemanship osztály 12 évnél fiatalabbaknak, illetve 12-15 éveseknek, ami nagyon hasonlít a fent már bemutatott horsemanship versenyekre, de kizárólag gyerekek számára rendezik.

A junior reined stockhorse osztály ugyanezekben a korcsoportokban már megmutatja, mennyire harmonizál egymással a ló és a lovas egy egyszerű reining számban.

Ezután a junior cowhorse osztály következik, szintén 12-15 éveseknek. Itt a lovat szintén reiningben mutatják be, de ezen kívül egy marhával is “dolgozni” kell, hiszen gyakorlat teszi a mestert! Gyakran csodálkozhatunk, milyen ügyesen állítja egyik-másik kis fickó a longhornt a sarokba!

Igazán sodró lendületű a keyhole race, amelyet szintén két korcsoportra osztanak: 12 éves kor alatt és 12-15 év között. Itt a lovasnak egy körbe kell belovagolnia teljes sebességgel, ahová csak egy keskeny folyosón lehet bemenni. A körben aztán meg kell fordulni, és ismét kilovagolni – ez gyakran már szinte tökéletes megállásokban, “sliding stop”-okban és “roll back”-ekben tetőzik – de jegyezzük meg még egyszer: mindez csak gyerekeknek!

Szintén a rodeón látható gyakran az úgynevezett Potato Race, amely azonban tényleg csak a móka kedvéért rendezett verseny, és gyakran a szünetek kitöltésére szolgál – ami azért nem akadályozza meg benne a közönséget, hogy a 16 év alatti fiatalokat úgy buzdítsa, ahogyan azt nálunk csak a focimeccseken hallani!

Minden jövendőbeli cowboy és cowgirl további reiningszáma a junior quadrangle stake race. Itt egy pályán bizonyos számú rudat kell a lehető leggyorsabban megkerülni, anélkül, hogy megérintenék vagy akár feldöntenék azokat. A barrel race, azaz a hordókerülés hasonlít ehhez, amely szintén leginkább a fiatalok versenye, a különbség csupán a rudak helyett hordók használata.

Az abszolút tehetségek számára ott van végül a junior team roping, ahol 8-15 évesek kettesével mutathatják meg, hogyan fognak be lasszóval egy fiatal marhát.

Gyakorlati tippek

Nos, aki kedvet kapott, hogy belekóstoljon a westernlovaglás világába, annak itt van néhány gyakorlati tipp az első lépésekhez a westernlovaglás világában.

A westernló ügetését “jog”-nak nevezik, és néhány dologban különbözik a “normál” ügetéstől. Először is nagyon lassan lovagolják, másodszor a szárak hosszúak, harmadszor pedig a lónak alig van akciója. “És hogyan magyarázzam meg ezt a lovamnak?” gondolhatja most. Nagyon egyszerűen: lassan!

Ne kövesse el azt a hibát, hogy az ügetésbe váltásnál rögtön ismét rövidebbre fogja a szárat. Lova nem érezhet különbséget! Továbbra is Ön a Big Bossy Buddy, maga a megtestesült nyugalom, és tudja, hogy a lova azt teszi, amit Ön akar. Hagyja körülbelül olyan hosszúra a szárakat, ahogy a díjlovaglásnál az elengedett szárat ismeri, ilyenkor még mindig elég kontrollja van felette, ugyanakkor segít lovának megtalálni az önálló munka felé vezető utat.

Ha a lovával korábban már dolgozott a talajról, időközben már ismernie kell egy vezényszót a lassításra is – a legjobb a hangos utasítás, vezényszó.

Pontosan azt a pillanatot kell elkapnia, amikor a ló ügetésbe vált. Az első és a második ügető lépés többnyire valamivel még lassabb, a ló csak ezután jön lendületbe. És éppen ekkor kell használnia a vezényszót és ezzel egyszerre a csípőjét – de semmiképpen sem a szárat! Dőljön kissé hátra, tegye “súlyossá” magát, aztán jöhet a “lassaaan” vagy “easy” vagy bármilyen más vezényszó. Kicsit húzhat a száron – hiszen ezt a jelet a ló már korábbról ismeri -, de ez csak kiegészítő segítség legyen.

Ha lova figyelmes, megint lépésbe akar váltani. A csípője ekkor tehermentesíti a hátat, gondolja azt, hogy “előre!”, és adja meg rá egészen finoman a jelet.

Lova kezdetben talán nem fogja érteni a feladatot. Ne próbáljon rögtön tökéletes westernjogot végezni – ez egyszerűen nem megy! Próbáljon meg egy kicsit lassabban ügetni, mint egyébként.

Ez persze nem egyszerű – és még egy kicsit meg is szeretném nehezíteni: lehetőleg ne használjon nyerget! Jó okom van erre a tanácsra: így jobban érzi, mit csinál a lova. Érezni fogja az enyhe feszültséget a hátán, amikor ügetésbe vált, amikor a hátsó láb először jobban kezd előretolni, érezni fogja a marján, hogyan készül az egyensúlyozáshoz másképp emelni a fejét, mint addig. És azt is érezni fogja, amikor ez a feszültség megnő, vagyis röviddel mielőtt a lova felgyorsulna. Egy további előny: jogban puhán kell ülni. Nem is hinné, mi mindent elnyel egy jó nyereg!

Próbálja ki egyszer, de ha a dolog még túl instabilnak tűnik, ne nyúljon rögtön ismét a nyereghez, hanem kezdjen intenzív ülésjavításba. A jól kiképzett westernló számára a legkisebb mozdulat is jel. Ha egyszer lehetősége lesz lovagolni egyen, a szegény pára az egymásnak ellentmondó jelek és a nyeregben tapasztalható nyugtalanság miatt hamarosan egyáltalán nem fogja tudni, mit is kellene csinálnia – és megpróbál megszabadulni a hátán lévő felesleges tehertől.

“De a westernnyeregben jobb az ember tartása”, érvelhetnek. A westernnyereg rendkívüli körülmények között alakult ki. Egy igazi cowboy olyan utakon üget fel-le, amelyekről Önnek eszébe sem jutna, hogy útnak nevezze őket. Ha azonban nincs meg az egyensúlya, a világ legjobb nyerge sem fogja megakadályozni, hogy egy nap úgy essen le a ló hátáról, mint egy zsák krumpli – csak az időpontot tolja ki! Éppen ez a kicsi, de finom különbség a westernlovas és egy westernnyeregben ülő lovas között.

Amint a lova megteszi az első, kissé lassabb ügető lépéseket, nyugodtan tanítson meg neki egy újabb vezényszót: “jog” (vagy persze bármi mást) – ha lehetséges anélkül, hogy gyorsabbá vagy lassabbá válna a tempó. Ha a lovát később egyszer ismét hagyományos módon akarja lovagolni, már most meg kell tanulnia a különbségeket, vagyis a jognak számára egészen mást kell jelentenie, mint az ügetésnek. Én úgy oldottam meg a problémát, hogy a jogot (vagy joghoz hasonló lépést) szóban vezetem be, az ügetést pedig a szokásos módon, “normális” segítségadással kérem. 90%-ban működik.

Ne gyakoroljon túlságosan sokáig. A lova éppen a kezdetekkor, ha nem tudja, mit kell csinálnia, hamar ideges lesz. Iktasson be tehát mindig hosszú lépésben tett köröket, hogy megnyugodjon, és végeztessen vele néhány olyan feladatot, amelyet már ismer.

Ha már néhány lépést a kívánt tempóban ügetett, először hagyja, aztán egyértelmű jellel kapcsoljon ismét egy sebességgel lejjebb, és csináljon valami mást. Minden gyakorlást valami olyannal fejezzen be, amit a lova tökéletes biztonsággal tud – ilyenkor megdicsérheti, és örülni fog a következő alkalomnak.

Fokozatosan növelje az ügető fázisokat, és próbálja meg lépésről lépésre lassítani a tempót, amíg azt a pontot el nem érik, amely a sebességet tekintve pontosan félúton van a lépés és az ügetés között, vagyis amikor sikerül pontosan azt a pillanatot elkapni, amikor a ló éppen az első átlós lépést teszi. Most már csak rögzíteni kell ezt az új jármódot. Ezzel párhuzamosan egészen lassan a szárat is egyre inkább elengedheti, ettől kezdve csak a testével és a hangjával tartja a lovat a kívánt irányban és sebességben. A szárat és a zablát ettől kezdve már csak abszolút vészféknek tekintse.

Karin Tillisch
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002. februári számában
Frissítve: 2012.03.18
2023.07.14.
Fotók: Pixabay

Sámándobok tanúja: a taki

Írta:
Lovasok.hu

Sámándobok tanúja: a taki

 

Két taki kancát szállítottak át november végén a Szegedi Vadasparkból a Hortobágyra, hogy ott a világ egyik legnagyobb vadló méneséhez csatlakozzanak. Valljuk be, ebben az egy mondatban azért elég sok olyan részlet van, amit ki kell fejtenünk. Éppen ezért a szállítások megtörténte után Dr. Gősi Gáborral, a Szegedi Vadaspark igazgatójával leültünk beszélgetni erről a ritka fajról, a takiról, másképpen a Przewalski-féle lóról, vagy, ha úgy tetszik, a mongol vadlóról.

E lovak elnevezése a – valószínűleg – lengyel származású orosz Przewalski ezredes nevéhez fűződik, akit állítólag a mongóliai Sinkiang környékére helyeztek ki (egyesek szerint mint kém működött ott). Nagy magányában ő fedezte fel a mongol vadlovat. Persze csak az európaiak szemszögéből, hiszen azok akkor már közel hatezer éve legelésztek eredeti élőhelyükön, a sztyeppéken, ahol egy idő után megjelentek a magyarok ősei is.

A pergő dobszók zajától, sámán elődeink nagy tüzeitől meg-megriadó vadló nemcsak a népvándorlások viharait élte túl, hanem fennmaradt az időjárás szélsőségei között is. Mígnem a vidéket egyre jobban uraló mongol pásztorok hosszú, fáradságos munkával gyakorlatilag kiirtották. Merthogy szabadon utoljára a XX. század 60-as éveiben láttak Mongóliában pár egyedet, de e természetes állomány becsülhető létszáma oly alacsony volt, amelyben elkerülhetetlen a genetikai leromlás, s nem volt biztosított a természetes reprodukcióhoz szükséges minimális állatszám sem. Így a fajtát kipusztultnak kell tekinteni.

A természetes környezetéből tehát eltűnt, annak ellenére, hogy az első befogott példány őserejét, vadságában is megkapó lényét még csodálták az első látogatók a Hagenbeck alapította hamburgi állatkertben. Hitetlenkedve álltak a kifutók előtt, s meg voltak róla győződve, hogy ilyen állat a szabad természetben nincs is. Mára – sajnos – igazuk lett.

A jelenlegi – 1500 körüli – állomány a világ legkülönbözőbb részein található állatkertekben, rezervátumokban, vadasparkokban tartott állatokból áll, gyakorlatilag a még a XIX. században fogságba esett példányok felszaporításával.

A takinak van egy bizonyos fajta természetes szépsége, melynek jellemzői: nagy, durva fej, izmos, rövid nyak és szintén rövid, masszív végtagok, tömzsi, hengeres test. A rövid szőrzet fakó, illetve vöröses-barna, durva, tömött, felálló. A hát szíjalt. A sörény legtöbbször felálló, döntő részben egyszínű, fekete, illetve sötét, a farok szintúgy. A lábvégek sötétek, gyakorlatilag feketék. Az átlagsúly 250-300 kiló, tehát gyakorlatilag póni méretű lovakról van szó. Nem véletlen, hogy e fajtajegyek sok mai póniban fellelhetők, némely esetben (mint például a fjord) a megszólalásig hasonlítanak hozzá (NLM 2001/12).

Ezek a jellemző tulajdonságok, mint mindig, most is az élőhelyhez való alkalmazkodás végeredményei. Egyúttal azonban kiirtásának is előidézői voltak, hiszen a pásztorkodási életmód elterjedésével egyre nagyobb problémát jelentett a vadlovak nagy területigénye. Európában ez konkurenciát teremtett a már háziasított állatfajoknak, mint pl. a háziló, a szarvasmarha vagy a juh, de ez sodorta a kipusztulás szélére Ázsiában is – igaz, jóval később –, a nomád állattartást végző mongolok révén.

Az erős állkapcsokat hordozó nagy, csontos, durva fej is szerepet játszhatott kipusztulásában. Hiszen gondoljuk el, a pásztorok valószínűleg nem nézték jó szemmel, ha egy robosztus fejű, és ezáltal komoly harapási veszélyt jelentő taki csődör összeverekedett a háziasított lovak finomcsontú, kisebb fejű kancáival vagy csődöreivel.

A jelenlegi létszám felett az Európai Állatkertek Szövetségének keretén belül működő fajmegmentő program bábáskodik.

A program célja, hogy megőrizze a takira jellemző eredeti genetikai állapotot. Tehát nem egy bizonyos tulajdonság kifejlesztésére, illetve megtartására törekednek, mint más lótenyésztő szervezetek – pl. az ugróló vagy a galoppló esetében –, hanem a vadon élő állomány génállományának visszaállítására, annak fenntartására és az állatok szaporítására, a visszatelepítés reményében. És bár már erre is történtek konkrét kísérletek, de eleddig azok nem hozták meg a kívánt eredményt.

A program keretében a Przewalski-lovakat törzskönyvezik, jelölik (Szegeden a nyakba ültetett mikrochippel, a Hortobágyon a lovaknál szokásos fagyasztásos eljárású sütéssel).
Ahogy fentebb írtuk, a morfológiai jegyek elvileg jellegzetesek. A programban résztvevő szakemberek között a tenyésztési szempontokról dúló vita viszont azt jelzi, vannak olyanok, akik szerint a standartól történő eltérés esetleg megtalálható (volt) a vadon élő állatok között is.

Álláspontjuk szerint attól, hogy nem az ideálisnak megfelelő megjelenésű a ló, még lehetnek olyan génjei, amelyek éppenséggel nagyon fontosak a faj egésze szempontjából.

A másik oldal véleménye szerint a morfológiai eltérések mind-mind valamilyen kereszteződés eredményei, s az állomány tisztasága céljából ezeket nem volna kívánatos tovább tenyészteni. Például csekély számban ugyan, de a világon jelenleg fellelhető összes mongol vadló között akadnak olyan egyedek, amelyek nem a jellegzetes felálló, sprőd sörénnyel rendelkeznek, hanem e szőrzetük szép, hullámos, lelógó. Ezt a tulajdonságot a szakemberek az állatkertek zárt közösségében elképzelhető kereszteződésnek tudják be, mégpedig a háziasított lóval.

A jobb híján mesterséges környezetben, illetve felügyelet alatt tartott, tenyésztett állatok tartását megnehezíti köztudomásúan nagy helyigényük. Nehézséget jelent továbbá, hogy egynél több kifejlett csődör egy csapatban nem maradhat meg. Ezt a problémát állatkertben elkülönítéssel oldják meg, vagy agglegénycsapatokat állítnak össze. E jellemzők, mint követelmények miatt az 1500 egyed nagy állománynak mondható, hiszen az állatkertek részére a fajmentő program rendelkezései nagy életteret szabnak meg.

A Szegedi Vadaspark mindenben igyekezett e magas szintű követelményrendszernek eleget tenni. A program keretén belül 1992-ben Rigából hozták a csődört és párját, az 1989 május 7-én született Mónit. Kettejük összepárosításából egy kancacsikó született ’94-ben, Dáma. A Hortobágyra először a mént helyezték ki néhány évvel ezelőtt, pár nappal ezelőtt pedig egymás után a két másik egyedet. Itt ideális helyen vannak: egy 2500 hektáros, óriási pusztában, ahol a kanca csikózáskor el tud különülni a többiektől olyan biztonságos távolságra, amit ösztönei megkövetelnek.

A hortobágyi állomány, amely a világon az egyik legnagyobbnak számít a maga harmincfős létszámával, ezen a hatalmas, zárt területen kell, hogy fennmaradjon. Teljes önellátásra alapozva, a mindennapi hatalmi harcok, rangsorviták, a természetes szelekció árnyékában. Erre minden esélyük megvan, hiszen a takik nagy önfenntartó képességére jellemző, hogy az eddig viszonylag kis helyen tartott szegedi lovaknak is csak két-háromévente kellett kezelni a patáját. A majdan a hortobágyi rónaságról kikerülő csikóknak tehát abszolút jó esélyeik lesznek arra, hogy visszakerülve természetes élőhelyeikre, Mongóliába, megállják majd a helyüket.

Ma, a célszerűséget előtérbe helyező világunkban felvetődik a kérdés, ami egészen biztosan hozzájárult a természetből való eltűnésükhöz is: mire jók ezek a lovak? Nos, a takik használhatóságát jól példázza e két, most áttelepített kanca esete: bár a mindennapos emberi közelség miatt szelídnek voltak mondhatók, de akár egy kötél nyakba, vagy akár csak nyakra helyezésével is hirtelen életveszélyesekké váltak.

Ez talán a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy a taki igazi, eredeti vadló. Nem úgy, mint például a musztáng, amely elvadult háziló, s ezáltal – a takihoz képest – sokkal kezelhetőbb.

Illő, hogy végezetül említsünk pár szót a lovak eddigi gazdáiról is. A Szegedi Vadasparkot 1985-ben alapította a város, de csak négy év múlva nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Magyarország legfiatalabb, egyben legnagyobb területű állatkertjében az állatok zöme nagy, természetszerű kifutókban él, elfoglalva a rendelkezésre álló 40 hektár jó részét. Igaz, ezeken a tágas élettereken mostantól már nem látható a Przewalski-ló, de nagy helyigénye miatt, no és a genetikai frissítés okán is okos döntés volt, hogy a szabadban élő társaikhoz szállították őket.

A Vadaspark egyébként nemcsak a mongol vadló, hanem számos más állatfaj esetében is kuriózumokat tud felmutatni. A karmos majmok tekintetében olyan gyűjteményük van, ami Magyarországon egyedülálló, de ők vezetik a fehérarcú selyemmajmok európai törzskönyvét és fajkoordinációját is.

Akinek az állatkertben való szemlélődés csak távolról adatik meg, látogasson el weboldalukra a http://www.zooszeged.hu/ vagy a Magyarországi Állatkertek Szövetségének honlapjáról kiindulva a http://zoo.hu/masz-allatkertek/szegedi-vadaspark/ címen.

S hogy mi van azóta a két kihelyezett kancával? Lapzártakor rákérdeztünk. Móni, az anyakanca nem sokkal szabadon eresztése után találkozott a környéken rendszeresen kóborló csődőrrel, akivel eltűntek a bozótos irányába. Lánya, Dáma pedig a kieresztési területet kisajátította magának, s láthatóan meg van elégedve az életével.

Cziglányi Béla
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002. januári számában
Frissítve: 2023.09.24.
Fotók: Canva

Lovak a gyógyulás szolgálatában

Írta:
Lovasok.hu

Lovak a gyógyulás szolgálatában

 

A lovasterápia ma még kevesek által ismert és hozzáférhető segítség, pedig érzelmi és pedagógiai előnyei nem elhanyagolhatóak, és a lovaglás komoly mozgásterápiát is jelent. A hippoterápia vagy a fejlesztő lovassport sokaknak jelentős életminőség-javulást hoz.

Már 1919-ben kipattant az ötlet

Hazánkban kevéssé ismert fogalom az állatokkal segített terápia. Ez szomorú, hiszen a módszerben rejlő lehetőségek sokkal nagyobbak annál, hogy csak a gyógyító, nevelő szakma képviselőinek szűk csoportja foglalkozzon a témával.

A sajtóban néha előkerül egy-egy adat arról, hogy mennyivel jobbak a házi kedvencet tartó gazdik életkilátásai, hiszen az állat jelenléte, ragaszkodása, szeretetigénye csökkenti a stresszt, így segíthet a pszichoszomatikus betegségek megelőzésében.

Amióta megjelentek a kínálatban az ismeretterjesztő televíziós csatornák, egyszer-kétszer találkozhattunk a képernyőn az állatokkal végzett segítő tevékenységek bemutatásával: segítő kutyákkal, terápiás lovaglással, börtönlátogató macskákkal.

Ez azonban nagyon kevés, főleg ahhoz képest, ami tőlünk nyugatra folyik.

Német és angol nyelvterületen ez a “tudomány” szinte mozgalommá vált. Gyerekek és felnőttek ezrei köszönhetik a segítő állatoknak és az állatokkal dolgozó önkénteseknek vagy szakképzett terapeutáknak, hogy életminőségük jó irányba változott.

A washingtoni Szent Elizabeth Kórházban már 1919-ben tervszerűen vontak be állatokat a mentálhigiénés programba. Az állatok azóta is folyamatosan segítik a gyógyító munkát ebben az intézményben. A 20. század elején a német dr. R. Pickenbach megjelentetett egy dolgozatot A lovassport hatása az emberi szervezetre címmel. Ugyanebben az időszakban Angliában fölismerték, hogy a sérült emberek lovagoltatása nagy lehetőségeket rejt magában. Később Oxfordban tervezett lovasterápiás kezelést nyújtottak az első világháborúban megsérült veteránok számára. A lovasterápia mind német, mind angol nyelvterületen egyre nagyobb tudományos hátteret kapott, bár a század közepéig főleg mozgásterápiának tekintették, a terápiás lovaglás gyógypedagógiai szemlélete csak a hatvanas években kezdett tért hódítani.

A hatvanas években Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban is megalakultak az első helyi lovasterápiás szervezetek. Kirajzolódtak a lovasterápia különböző szakágai, szakkönyvek, folyóiratok jelentek meg ebben a témában. 1974 óta rendszeresen tartanak lovasterápiás konferenciákat.

Miben segít a lovasterápia?

A lovasterápiát neurológiai betegségek, ortopédiai problémák, pszichés zavarok, érzelmi és mentális zavarok, érzékszervi fogyatékosságok esetén alkalmazzák. A lovasterápia a ló, a lovaglás és a lóval való foglalkozás hatásait használja fel gyógyításra, fejlesztésre. A lovasterápia több ágát különböztetjük meg, attól függően, hogy milyen problémával érkezik a páciens és hogy milyen módon, milyen célkitűzéssel foglalkoznak vele.

A hippoterápia mozgásszervi rendellenességek, tartás és mozgási funkciók hibája esetén használatos terápiás eljárás. A gyógyító munkát hippoterápiás végzettségű gyógytornász vagy szomatopedagógus (mozgásszervi betegekkel foglalkozó gyógypedagógus) végezheti. A terápia során a ló lendületes lépésben halad, hosszú, vagy rövid száron. A gyógyító hatás abban rejlik, hogy a ló háromdimenziós mozgása nagyban hasonlít az emberi mozgáshoz, így olyan tartási és egyensúlyreakciókat vált ki a lovasból, amelyek egészséges járás esetén automatikusan kiváltódnak. A központi idegrendszer így megkapja azokat az ingereket, amelyek járáskor alakulnának ki. Az így keletkezett érzékleti és mozgásos hatások segítik a megfelelő izomtónus kialakulását, az egyenes testtartás és az optimális mozgásminták létrejöttét.

A gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna fejlesztő, nevelő célzatú terápiás eljárás.
Lehet egyéni vagy csoportos foglalkozás lovasterapeuta végzettségű gyógypedagógus vagy pszichológus vezetésével. Értelmi fogyatékosoknak, tanulási és/vagy viselkedészavarral, kommunikációs illetve pszichés problémákkal küzdő gyerekeknek (és felnőtteknek) ajánlják.

A foglalkozás során a résztvevők megtanulnak lovagolni, voltizsálni is, de a terápiás cél mindig fontosabb, mint a sport maga. A ló mindhárom jármódját használják (lépés, ügetés, vágta), dolgozhatnak nyereggel, szőrén vagy voltizshevederrel. A terápia szerves része a ló gondozása, ápolása, ami komoly pedagógiai hatást vált ki, hiszen növeli a gyermek felelősségtudatát, kötelességtudatát, és fejleszti szociális érzékét.

A parasport a sérült emberek sportja. A lovaglást különböző fogyatékossággal élő emberek is képesek jól elsajátítani. Nem ritka, hogy a terápiás folyamat során megtanult lovaglás lesz a beteg hobbija. A lovaglás a fogyatékosoknak is biztosítja a hasznos szabadidős tevékenységet, sportolási, versenyzési lehetőséget. Díjugratás, díjlovaglás, fogathajtás területén is jól szerepelhetnek fogyatékos versenyzők. A sportolókkal magasan képzett lovasedző foglalkozik.

Lovasterápia Magyarországon

Nagyon nagy igény mutatkozik a gyógylovaglás minden formája iránt, annak ellenére, hogy többnyire sem a háziorvosok, neurológusok, sem az érintettek, sem pedig a szülők nincsenek tisztában a terápiás módszer lényegével.

Az is előfordul, hogy valaki megfelelő képzettség és tárgyi feltételek nélkül vág bele hippoterápia végzésébe. A lovasiskolák 1-2%-ában folyik ilyen tevékenység, de ott is csak zökkenőkkel, hiszen fedett lovardák hiányában az időjárás nagyon erősen befolyásolja a terápiás munka menetét.

Pénz, paripa…

Ez a két dolog kell a lovasterápia kivitelezéséhez, na és jól képzett terapeuták. A terápia költségeit többnyire a szülőknek kell fedezniük, kivéve, ha a küldő intézmény valamilyen forrásból tud a betegek után fizetni. A gyógypedagógiai lovaglás helyzete valamivel jobb, mert az oktató-nevelő intézmények költségvetésükből vagy pályázati pénzekből áldoznak erre.

Lovasterápiás munkát csak komoly felkészültséggel, előképzettséggel lenne szabad folytatni, de ezt sajnos még ma senki sem kéri számon az önjelölt gyógyítóktól. Nem mellékes az sem, hogy a ló ki van-e képezve terapeutának. Biztonságos, hatékony gyógyító munkát csak megfelelően kiképzett lóval lehet végezni. Terápiás lovak kiképzése a balogunyomi Unicornis Egészségforrás Alapítvány lovasközpontjában folyik.

Talán az elkövetkező években megtalálja a méltó helyét hazánkban is a lovasterápia, és hozzáférhetővé válik a rászorulók többségének számára.

2002.11.06. Sződy Judit
Forrás: [origo]
Frissítve: 2012.01.14.
2023.07.15.
Fotók: Canva

A westernlovaglás

Írta:
Lovasok.hu

A westernlovaglás

Nem véletlenül készítettem összeállítást a Magyar Western Lovas Egyesület népszerűsítő kiadványából. Valóban, egyre népszerűbbé válik hazánkban is ez a lovaglási mód, melyről keveset tudunk még. Másrészt pedig egy lovas embernek tisztelettel és érdeklődéssel kell fogadnia »idegen» lovastársai stílusát, szokásait. Eléggé elszomorító tény, hogy hazánkban még a mai napig is tart az epés megkülönböztetés az egyes lovas szakágak között. Pedig mindegyik ló és lovasa kapcsolatáról, barátságáról, összhangjáról szól, örömet, sikerélményt, szórakozást nyújtva művelőinek és a közönségnek. Mindezek elfogadása érdekében adunk örömmel és őszinte lovas barátsággal helyet a westernlovaglás népszerűsítéséhez, rövid bemutatásához. (Pajlócz)

A spanyolok letelepedése és lovaik importálása történelmi szempontból Amerika életében mérföldkőnek bizonyult A néptelen amerikai kontinens látszólag végtelen távolságait csupán lovak segítségével lehetett leküzdeni, a meghódított területeken a spanyol 10vaglási szokások is tovább éltek. Ez a mai westernlovaglás alapja.

Két fajtája alakult ki: a kaliforniai és a texasi stílus.

– A kaliforniai vaquero (marhapásztor) a hagyományt követve és meggyőződésből volt lovas. Számára a ménesekben a ménessel dolgozni generációktól megszokott volt. A vaquero edzette a lovát, aki legértékesebb és egyben személyes tulajdona is volt és a spanyollovas hagyományoknak megfelelően képezte ki.

– A texasi – eredetileg idénymunkás – embert a sors hirtelen lovassá változtatta, elsődlegesen a marhák őrzését tartotta szem előtt, a lovak be1ovag1ása gyakorlatias szempontok alapján történt Az USA fokozatos benépesülése, a növekedő iparosodás és az egyre emelkedő népességszám következtében megnőtt az igény a szabadidős lovaglás iránt Az American Quarter Horse éppen megfelelt ezen célnak, így hát átvették a lovaglási stílust is az emberek, mindamellett az American Quarter Horse a legelterjedtebb lófajta az egész világon. Az európai országokban is elterjedt, mint például Olaszországban, Németországban, Ausztriában és egyedszámuk egyre nő Magyarországon is!

Ahogyan az angol hagyomány szerint lovagló vadász piros, vagy zöld zakójában, fehér nadrágjában, csizmájában és kobakjával a fején magabiztosan és büszkén üget, vagy ahogyan a díjlovas fekete frakkban és cilinderben tiszteletkört tesz jobb kéz felé, úgy hasonlóan nagy hagyománnyal bír a westernlovaglásban a nagysarkantyús western csizma, western ing, a hosszú egyenes szabású nadrág, a bőrből készült chaps és a western kalap. Egy lovaglási stílus filozófiáját nem az öltözet és a felszerelés határozza meg, hanem amit már a legelső lovas nemzetek ránk hagytak: olyan lovat kell képezni, amelyik elfogadja a lovas segítségeit és engedelmes. Ez ugyanúgy vonatkozik a westernlovaglásra, mint a többi ismert és elismert lovaglási stílusra.

A különleges követelmények jó példája a Sliding Stop, melysorán a ló nagy tempójú vágtából a két hátsó lábán több métert csúszva áll meg, miközben az első lábak szabadon mozognak. A westernlovaglás egy másik speciális eleme a Spin, a hátsó láb körüli fordulatok sorozata. A spin során – mint a Sliding Stop esetében is – a ló tartása és tempója lényeges értékelési szempontok. Mind a Sliding Stop, mind a Spin kialakulásának alapja a marhákkal való munka.

A western lovak – illetve a westernlovaglásra kiképzett lovak – nyugodtak, kiegyensúlyozottak, semmi esetre sem hisztérikusak, szinte életbiztosítást jelentenek minden olyan lovas számára. aki elsősorban erdőben lovagol. A westernlovaglás a cowboyok munkájához kapcsolódó stílus, ők pedig a munkájuk mellett a legnagyobb hangsúlyt a saját biztonságukra helyezték.

Forrás: Magyar Lovas Kör
2002.
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Magyar lovaglás, lótartás

Írta:
Lovasok.hu

Gondolatok a magyarországi lótartás és a lovaglás helyzetéről

Sokat tűnődtem azon, hogy leírjam-e azokat a gondolatokat, melyek már régóta motoszkálnak a fejemben. Lehet, hogy e sorok sok ember számára nem lesznek tetszőek, de szeretném nyomatékosan aláhúzni, hogy nincsen szándékomban senkit sem megbántani vagy megsérteni. Észrevételeim nem érinthetik és érintik a sportlovasokat, hiszen az ő általuk gyakorlott lovaglóstílus megkövetelt az adott sportágon belül. Mondandóm, elsősorban a lovakat életstílusból, kedvtelésből tartókhoz szól.

A magyar lovasnép –szoktuk mondogatni magunkról. Ez valóban így van, mert hiába nincs annyi ló ma hazánkban, és kevesebben foglalkoznak lóval-, mint 50, vagy 100 évvel ezelőtt, de lelkében majd minden ember felvidul, ha lovat lát. A ló a magyar kultúra és szellemiség szerves tagjává vált az elmúlt évszázadok során. Nélküle értelmét veszítené a magyar lélek, valamint a tárgyi és szellemi kultúránk lényege.

Ezek ellenére egyre-másra születnek lovasklubbok, ahol az elmúlt évtizedekben kialakult gyakorlathoz hűen angol-szász hagyomány és módszer szerint tanítják lovagolni az embereket. A nyugati ember lelkülete, lóval való bánásmódja teljesen idegen a hazaitól. A kiskunsági pusztákon egymás után nőnek ki a földből a western ranchok. A magyar pusztát behálózzák, feldarabolják a nyugati szemléletet tükröző hatalmas karámrendszerek, villanypásztorok. És így értelmét veszti a lovaglás lényege. A ló a végtelen szabadság szimbóluma. Nem hiába mondták a régiek, hogy az életben két fontos dolog létezik: a szabadság és a boldogság. Az előbbit a lovad hátán, az utóbbit a szerető családodban találhatod meg.

A villanypásztorok és kerítések által beszorítjuk magunkat és lovainkat a földutakra, ami nemcsak fizikai, hanem szellemi korlátokat is jelent. Nem lesz jó hatása a lovasturizmusra sem. Európa nyugati felének jó része kerítésekkel felszabdalt vidékeihez képest a magyar tájak végtelensége és szabadsága jelentheti az igazi vonzerőt és hungaricumot a külföldiek számára. Talán nem véletlen, hogy példának okáért, a Hortobágyi Nemzeti Park területén tiltott bármilyen nagy méretű karám, vagy villanypásztor létesítése.

A lovat a jóisten a szabad ég alá teremtette. A ló szabad pusztákhoz és a zöld fűhöz szokott. Az emberek nagy költségeken istállót húznak a fejük felé és bezártságra kárhoztatják a szerencsétlen párákat. A szél gyermekei életük jelentős részét lekötve, jobbik esetben boxban, egymástól elválasztottan, ácsorogva töltik el. Esetleg 1-2 órára viszik ki őket a karámba, hogy „lejárják magukat”. Nincs számukra megadva a társas érintkezés lehetősége, pedig a lovak is társas lények, nem magányosan, hanem csoportba verődve élik le életüket. Nem játszadozhatnak egymással, nem vakargathatják egymást. Pedig ezek létfontosságú epizódok a lovak életében. És itt vannak a lovastársadalom szégyenének minősíthető jártatógépek. Kérdezem én, hogy minek tart valaki lovat, ha nem képes saját maga jártatni őket?! Gondoljunk bele úgy őszintén, nem nevetséges ez egy kicsit? Ha nem tudja a lótartó jártatni hátasát, akkor legalább adná ki ménesbe, vagy rakná karámba, hogy mozogjon! De gépet létesíteni ilyen célból! A lótartás a lóval való foglalkozást jelenti…Legalábbis ezt jelenti sokak számára.

Miért nem használjuk ki természeti adottságainkat és kulturális örökségünket, hogy a lótartás, a lovaglás és a turizmus hasznára fordíthassuk? Hasznos lenne felújítani a közös méneseket, ahova az előre felfogadott csikós gondjaira lehetne bízni, ha csak nyárára is, a munkára nem használt lovakat és csikókat. Ne feledjük, hogy egy csikónak szüksége van a szabad mozgásra és a friss fűre egyaránt. A puszták sokféle vitamint és tápanyagokat rejtő frissen legelt füveit nem pótolja semmilyen száraz széna, sőt a még hozzá adott lótáp sem! És még valami. A szabadon nőtt lovak idegállapota is sokkal kiegyensúlyozottabb, így kevesebb lenne a lovasbalesetek száma is. Nem is beszélve arról, hogy a túlzott féltéssel gyengítik lovaik ellenálló képességét és edzettségét. Így olcsóbb lenne a lovak tartása, aminek eredményeképpen egyre több lótartó és ló lehetne hazánkban.

Szánalmas látvány honfoglaló, huszár és csikós hagyományőrzőinket angol kantárral, sportnyereggel, gumibetétes kengyellel, martingállal felszerelt lovakon ülni. Ráadásul a lovon való ülésük, a két kézben tartott szár és a vele együtt járó szárvezetés is teljesen idegen a magyar lovaglóstílustól. (Tisztelet a kivételnek!). E célból szintén ildomos volna fellendíteni a magyar füredi típusú nyergek gyártását, ami mind lónak, mind a lovasnak nagyobb kényelmet jelent. Az angol vagy sportnyergekkel ellentétben ez a nyereg nem a ló gerincét terheli, ugyanis a nyereg nem is érintkezik a ló gerincével. A lovas súlyát az ívelt talpfák viselik és vezetik le a ló lábain keresztül. A lovasok ma már nem lentetnek, kocognak, ügetnek, felvágnak, vágtatnak a lovukkal, hanem trappolnak és galoppoznak. Sajnos a magyar lovas szakszókincs is ismeretlen a lótartók nagy része számára. A külsőségek után, amelyek szervesen hozzátartoznak az egységhez, el is érkeztünk a ló megüléséhez.

A Lovas Nemzet egy korábbi számában (2001. február) olvastam egy hozzászólást, melyben azt a sajnálatos tényt tárták elénk, hogy lovas túravezetői tanfolyamra jelentkező 35 emberből 27-nek nem volt megfelelő a lovastudása! Ez valóban igazán szomorú tény. Lovaskultúra szempontjából Magyarország nem nyugathoz, hanem kelethez tartozik. Ez ugyanolyan örökségünk, mint az anyanyelvünk, vagy a népzenénk. De egyvalamit elveszítettünk az elmúlt néhány évtized alatt. Ez a magyar, vagy más néven sztyeppei lovaglás. Nem kívánom részletezni a lovagló stílusok közötti különbségeket, hiszen nem ez a célja és témája az írásomnak. Egy-két ponton, azonban rá kívánok világítani olyan részekre, ami indokoltabbá tenné, hogy hobby és túralovasok visszatérjenek a hagyományos magyar lovagláshoz.

A legfájdalmasabb része az egésznek azonban az, hogy elvétve lehet látni valakit, aki rendesen ülne ügetés és vágta közben a ló hátán. A tanügetés sok lovasnak nem a legkellemesebb érzés és emlék, így azt gyorsan el is felejti használni –ha megtanulta egyáltalán.


A hozzáértő lovasoktatók a következő magyarázatot adják erre a kérdésre: Azért kell kikönnyíteni, hogy kíméljük a ló hátát. Ha ebbe jól belegondolnának, akkor ők sem gondolnák ezt komolyan. Azok az emberek, akik napokat töltenek lóháton, ennyire leterhelnék lovaik hátát? Elég csak az ázsiai nomádokra, a magyar csikósokra, vagy az amerikai cowboyokra gondolnunk. A magyarok, ameddig igazán lovasnemzetnek neveztettek, ugyanígy ülték meg hátasaikat. Nem kellene évszázadok tapasztalatát modernnek tűnő eszmefuttatásokért eldobnunk. Hiszen ha egy szempillantást vetünk a saját történelmünkre, akkor láthatjuk, hogy lovagló tudásunk és lovagló stílusunk számtalanszor felülmúlta nyugati szomszédainkét.

A probléma lényege abban gyökerezik, hogy ma szinte minden lovardában, lovasiskolában nyugati módon, angol-szász szemlélet alapján tanítják lovagolni az ifjú tanoncokat. A lovaglás nagyon intenzív fizikai és lelki élmény, aminek erős tudat- és jellemformáló hatása van. Ezért nem mindegy, hogy milyen szemléletben közelítünk lovaink felé. Az ember életében minden valamilyen hagyományra épül. Így van ez a lovaglással és a lótartással kapcsolatban is. Alig akad olyan tanár, aki valóban tudna hagyományos magyar stílusban lovagolni. Így ebben is kénytelen vagyok egyet érteni Péter Józseffel, a fentebb említett cikk írójával. A túralovaglásban valóban indokolt lenne bevezetni a tárgyalt lovaglóstílust. Ebből kelljen vizsgázni az oktatóknak.

Ez csak a dolgok egyik oldala. A másik a biztonság és az egészség. Ugyanis egy valamit nem szabad elfelejteni. A lovas ahányszor kiemelkedve eltávolodik a ló hátától, annyiszor kerül instabil helyzetbe. (Ez akkor érződik a legjobban, ha ilyenkor megugrik a ló).  Persze, erre való a térd és a comb – mondják a neves szakértők. Valamennyire valóban lehet javítani a stabilitáson, de bármennyire is tapasztalt valaki, nem vetekedhet azzal, aki lovával egybe olvadva, lovának mozgásával teljesen azonosulva üli meg a lovat. A magyarázat egyszerű és kézenfekvő.

Az ember testének a középpontja és a súlypontja, a köldök alatt néhány centiméterre található. Az igazán biztonságos lovaglás egyik alapfeltétele, hogy ezt a súlypontot a lóhoz, annak súlypontjához legközelebb tudjuk tartani. A magyar huszár nem véletlenül hordta a szablyáját, a tarsolyát is, mélyen a térde alá lógatva. Igyekeztek ők is a minél lejjebb helyezni a testük súlypontját. A kiemelkedést követő visszaérkezéskor történő „csattanás” sem a gerincoszlopnak, sem a hátizmoknak nem kedvez. Sőt, ennek káros hatását orvosi vizsgálatokkal is ki lehet mutatni. A szárat egy kézben tartva apró mozdulatokkal irányították hátasukat. Az irányításban, megállásnál, vagy gyorsításnál pedig nagy szerepet szántak a deréknak, amit a nyugati stílusnál nem lehet kivitelezni. A biztonságos üléshez együtt kell mozogni a lóval, át kell venni annak ritmusát, mozgását, amit közvetlen és minél teljesebb érintkezés nélkül nem igazán lehet véghezvinni.

A hagyományos sztyeppei lovagló stílus alapjait igazán szőrén lehet elsajátítani. Ilyenkor tudja ugyanis a lovas megtanulni azt, hogy hogyan tud együtt mozogni, egybeforrni a lovával. Kialakul a test egyensúlyban tartásának legtökéletesebb módja és így vagyunk képesek szinte azonosulni a ló mozgásával, átérezve izmainak elernyedését és megfeszülését. Szinte egybeforrunk a lóval. Mikor már biztosan ülünk lovunk hátán, és képesek vagyunk egyéb feladatokat is végrehajtani az ügető, vagy a vágtató ló hátán, nos, akkor itt az ideje, hogy nyeregbe üljünk. A nyereg biztonságot, de csak annak, aki tud benne ülni.  Higgyék el, ilyen formán nagyobb élvezet a lovaglás, hiszen megszűnik az a merevség által okozott törésvonal, melyet a nyugati stílus hordoz magában.

Ahogyan Ausztria a síelés fellegvára Európában, úgy Magyarország könnyen lehetne a lovaglás birodalma. Igen ám, de mivel tudnánk ezt elérni? Először is megfelelő minőségű és mennyiségű lóállománnyal, másrészről megfelelően képzett lovasokkal. A csodálatos környezet megvan, a történelmi hagyományok még fellelhetőek. Ezzel szorosan függ össze, hogy ha már lovasnemzetnek tartjuk magunkat, és egyediségünkkel akarjuk ismét elkápráztatni a világot, akkor tanuljunk meg újra magyarul lovagolni…

őszintén remélem, hogy a számunkra idegen gondolkodásmód nem fogja teljesen és végérvényesen átalakítani a magyar embernek a világhoz, a természethez, a lovakhoz és a kultúrához való viszonyát!

          Kun Péter
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

A magyar lótenyésztés őskora

Írta:
Lovasok.hu

A magyar lótenyésztés őskora

Részletek Dr. Halász György: Telivérek című, 1944-es kiadású könyvének A magyar lótenyésztés őskora c. fejezetéből
(Néhai Fehér István hagyatékából összeállította Pajlócz András).

Lótenyésztésünk története szoros összefüggésben áll nemzetünk történelmével: amikor hatalmas és katonailag erős volt az ország, lótenyésztése is magas fokon állott. Amikor viszont a lóállomány mennyiségében csökkent, minőségében leromlott, ugyanakkor az ország hadiereje is aláhanyatlott. A hadsereg legerősebb, legfontosabb és hosszú időkig kizárólagos fegyverneme a lovasság volt, különösen a magyaroknál. A lovasság fejlesztését minden állam elsőrendű feladatának tekintette.

Őseink a honfoglalás művét, a Zsolt (907-947) és Taksony (947-972) alatti külföldi kalandozások dicsőségének nagy részét – bátorságuk és harcikészségük mellett – kiváló lovaiknak köszönhették, melyeken beszáguldották a mai Németországot, Svájcot és Lombardiát. A pogány magyar töretlen fehér ménnel áldozott Hadúrnak és e hódolat világosan mutatja, milyen értékes kincse volt az őskor magyarjának a ló!

Nem kétséges, hogy a honfoglalás utáni korszak állattenyésztésében a lótenyésztésé volt a vezető szerep; ezt követelték a gazdálkodási viszonyok, a terület nagysága, főleg pedig őseink harcmodora. A hippológusok azt tartják, hogy az akkori lótípus igénytelen, könnyű és szívós alkatú volt.

A honfoglalásnál nem utolsó szempont volt, hogy a lovak megfelelő legelőhöz jussanak. Így Sayus Edouard francia akadémikus 1884-ben megjelent „Magyarország történelme” című művében olvashatjuk, hogy a honfoglalás első időszakában, a Dunántúl meghódítása előtt Csepel szigetén Árpád palotát építetett magának és vezértársainak, “míg lovaik részére szabad legelőt biztosított a fejedelmi szigeten, hogy fáradságos útjukat kipihenhessék.” A krónikások is feljegyzik, hogy az első magyar ménest 889-ben Csepel szigetén Árpád alapította, ez azután még hosszú ideig szerepelt, mint a magyar királyok udvari ménese, melyet Csepel ménesmester vezetett; róla nevezhették el a szigetet is.

Szent István szintén nagy hangsúlyt helyez a lótenyésztés fejlesztésére. Érdekes kortörténeti adat: megtiltotta, hogy vasárnap és ünnepnap lóval vagy ökörrel dolgozzanak. Szent István az általa alapított egyházakat lovak ajándékozásával gazdagította.  I. Endre 1052-ben megalapította a tihanyi apátság és a dömsödi prépostság méneseit.

A magyar ló jó tulajdonságait a külföld is hamarosan megismerte. Az állandó harcokban tapasztalhatták a magyar lovak szívósságát, gyorsaságát és igénytelenségét. Szent László törvénnyel tiltotta meg a tenyésztésre alkalmas lovak kivitelét. A törvény így szól: “Semmi kereskedő ezen ország valamely határszélén lovat, vagy ökröt ne merjen venni, hanem lovat, amellyel utazhassék, vagy szántáshoz való ökröt vehet, ha akar.” A lókiviteli tilalmakat Kálmán király nemcsak fenntartotta, hanem még meg is szigorította.

A lókiviteli tilalom megszűnésének időpontja nem állapítható meg, de az bizonyos, hogy a 13. században, tehát a későbbi Árpádok idejében már nem volt érvényben, mert az akkori feljegyzésekben már “kiviteli vámról” történik említés. Mátyás király idejében a háborúk miatt a lószükséglet igen megnövekedett, ennek következtében ismét többször betiltották a lókivitelt; II. Ulászló 1498-ban egyenesen hazaárulónak minősíti azt, aki a lókiviteli tilalmat megszegi. II. Lajos uralkodása alatt tartottak először rendszeres lóversenyeket. 1535 tavaszán, a kelenföldi síkságon tartott lóverseny különösen híres volt; ez alkalommal már külföldi lovak is futottak.

Eddig a korszakig a magyar lovat minden idegen vér keverése nélkül tenyésztették. A magyar ló ebben az időben nem volt szép, de edzettség, szívósság, kitartás és igénytelenség tekintetében nem akadt párja. A mohácsi vész után szomorú napok következtek. Nemzeti és gazdasági életünk megbénult. Lótenyésztésünk számban megfogyatkozott és minőségben visszafejlődött. A hanyatlás nem tartott sokáig; a magyarok csakhamar megismerték a török lovat, gyorsaságuk és igénytelenségük miatt megszerették és előszeretettel tenyésztették.
Lóállományunk idegen vérrel történt első jelentős keveredése a török hódoltság idejére esik. E korszakot joggal tartjuk a magyar lótenyésztés virágzási korának, mert a törökök által behozott keleti lovak feltűnő gyorsan és előnyösen átformálták, megjavították az ország akkori lóállományát.

Ebben a korban csak azt a lófajtát tekintették értéknek, melynek “olyan a gyorsasága, mint a könnyű szellő”, míg a más fajtájú lovat lenézték és tenyésztésével nem szívesen foglalkoztak. Az arabvérű ló céltudatos vásárlása is elősegítette a tenyészállomány feljavítását. A 17. században Rákóczi és Bercsényi gróf közvetlenül Arábiából hozattak tenyészanyagot messze földön híres méneseik számára. Nálunk e korban az arab ló tenyésztése volt az uralkodó irányzat, míg a fejedelmek és főurak külföldi udvaraiban tartott ünnepségeken kizárólag spanyol lovat használtak.

A spanyol ló magas termetévei és tetszetős, délceg járásával tűnt ki. Kimutatható hibája volt a puha csűd és hajlott hát, valamint a túlzott igényesség. De a keveredés mégis hasznosnak bizonyult, mert hozzájárult a nagyobb testű, szebb lótípus kifejlődéséhez.

II. József a lótenyésztés terén sok üdvös és eredményes intézkedést tett. Nevéhez fűződik az állami fedeztető telepek létesítése. 1784. december 8-án kelt rendeletében megbízta Hoditz gróf ezredest és Csekonics József testőrszázadost állami ménes létesítésével és ezzel megalapította a később oly híressé vált Mezőhegyest. Miután ez a ménes a legtökéletesebben megfelelt a hozzáfűzött várakozásoknak, 1790-ben Bábolnán új ménes létesült.

Elérkeztünk tehát a 18. század végéhez és ez a kor újra irányváltozást jelent az országos lótenyésztés történetében. A lóhoz értő magyar elsőnek ismeri fel az időközben Angliában kitenyésztett új lófajta, az angol-arab keveredéséből előállított angol telivér előnyeit. Az angol és magyar lótenyésztési kapcsolat azonban nem az angol lovak behozatalával, hanem egy török-eredetű ménünk kivitelével kezdődött. Az 1687 -ben kivitt ló a Lister Turk nevű mén volt, a másodiknak kivitt pedig a Belgrade Turk nevű kanca. Széchenyi István gróf Lovakrul című művében erről a következőket írja: “Egykor Belgrád alatt egy Török Basa kancája fogattatott el, mely az angol versenyfutólovaknak igen híres öregannya lett, kinek származottjai ezer s ezer magzatokra már elágoztak és mely ma is tündöklik az Angol Köz Lólajstromban ezen név, Hungarian Mare Kancza alatt”. Hoeller Móric báró szerint az első angol import 1760 után történhetett. Kinsky Ferdinánd gróf egy mént és négy kancát hozott Angliából chlumetzi birtokára. Trauttmansdorff János gróf császári főistállómester 1814-ben hozta az első, hiteles származású telivéreket Angliából.

A hazai telivérló-tenyésztés megalapozója a “legnagyobb magyar”, Széchenyi István gróf volt. Felismerte azt a hatalmas közgazdasági értéket, melyet a ló tenyésztés jelent. Széchenyi gróf 1815. őszén kiutazott Angliába és ennek a kirándulásnak köszönheti Ausztria és Magyarország telivértenyésztésének és lóversenyzésének megindulását. 1824-ben létesítette a Pályafuttatási Társulatot, melynek előbb Pozsonyban volt a székhelye, majd Pestre helyezte át és végre két évi küzdelmes viaskodás után 1827. június 6-án megtarthatta itt az első lóversenyt a Rákosi-út terén, az Üllői- és Soroksári-út között lévő gyepen. Az angol vér terjedésére jellemző, hogy 1829-ben a pénzért fedező huszonhét mén közül huszonhárom volt angol telivér.

Bármennyit is köszönhet azonban lótenyésztésünk az angol ló elterjedésének, meg kell állapítanunk, hogy átmenetileg kárt is okozott. A nagy lelkesedés következtében ugyanis az angol vér olyan tenyészetekbe is bekerült, ahol az felesleges volt. Különösen káros volt ez a vérkeveredés a maga ősi tisztaságában megmaradt hegyi lovaknál, ahol jóvátehetetlen kárt csinált. Széchenyi grófon kívül főként erdélyi főnemeseink jártak szorgalmasan Angliába lóállományunk idegen vérrel való felfrissítése végett. A leghíresebb erdélyi tenyészhely ezidőben a Wesselényi bárók zsibói ménese volt. Híres tenyészhelyek a Bethlen-család ménesei, amelyek közül különösen a bonyhai volt jó hírű. Felemlítést érdemel a Bornemissza Lipót-féle görgényi ménes is.

Híres tenyésztő volt Esterházy Pál herceg, aki ozorai ménese részére 1816 nyarán nagy szállítmányt vásárolt Angliában. Károlyi György gróf a következő az áldozatkész főurak dicső sorában; a telivér szeretete korlátlan áldozatkészségre sarkalta, állandóan gyarapította Nagy Károlyban álló tenyészanyagát. Hunyadi József gróf a telivértenyésztést Hetményben, ürményi uradalmának egyik pusztáján kezdte. 1829-ben Batthyány Kázmér Kisbéren, Esterházy Károly gróf Szeredán, Sándor Móric gróf Pusztagyarmaton honosítják meg a telivér-tenyésztést.

Nádasdy Tamás gróf, az 1832-ben megjelent Országos Méneskönyv szerzője 1830-ban hozta Dákára az első telivéreket. Híres ménese volt Fechtig bárónak Lengyeltótin, Széchenyi Pál grófnak Marcaliban, Festetics grófnak Fenéken, Giczey grófnak Iregen, Illésházy grófnak Sárváron, Esterházy grófnak Mátyásházán, Inkey Antalnak Iharosberényben, Inkey Ádámnak Récsén, Károlyi grófnak Kerekegyházán és Előszálláson.

Az 1848-49-es szabadságharc lótenyésztésünk fejlődését nem zavarta annyira, mint azt a belső harcok történetét ismerve gondolnánk. Ezekkel az évekkel zárult a magyar telivértenyésztés “őskora”, mely Széchenyi István gróf megállapítása szerint – “inkább szerencsével, mint rendszerességgel” igyekezett az országos lóállományt feljavítani. Ami ezután következett: Kisbér megalapítása, a céltudatos és okszerű tenyészállat-behozatal, már a legújabb, dicsőséges korszak bevezetője.

Forrás: Magyar Lovas Kör, 2002.
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

A lovak lábainak megóvásáról

Írta:
Lovasok.hu

A ló lába olyan, mint autónál a kerék. Ha a négyből egy meghibásodik, máris megrekedtünk. A ló élőlény, nem lehet benne alkatrészt cserélni. Szerencsés esetben gyógyítható vagy magától meggyógyul, de ez a biológiai folyamat időigényes és a lovat akkor is etetni és gondozni kell, ha nem tudjuk használni. Vér Imre írása:

Előfordulhatnak olyan véletlenek, amelyről a gazda nem tehet, de az esetek jelentős részében a baj előidézője a hozzá nem értő, gondatlan, figyelmetlen, rest vagy erőszakos lovas.

A ló lábszerkezetének kívánatos alakulásáról, járáshibákról rengeteg a szakirodalom. Ezért erről csak annyit jegyzek meg, hogy a nem “tiszta járás” növeli a lesántulás esélyeit, mihelyt a lovat erősebb igénybevételnek tesszük ki. A lótól nem szabad nagyobb teljesítményt követelni addig, amíg az erre a korából adódóan, valamint a felkészítés (tréning) következtében alkalmassá nem válik. Az izmok és inak bemelegítése könnyen induló és fokozatosan erősödő munkával minden igénybevétel alkalmával elengedhetetlen követelmény.

A bemelegítés függ attól, hogy

  • milyen a hőmérséklet;
  • az igénybevétel előtt a ló hogyan töltötte az előző órákat (kikötve, bokszban, karámban vagy legelőn);
  • milyen nehézségű feladatot milyen jármódban kell majd teljesíteni és abban ugrást kell-e végezni.

Meleg időjárás esetén kevesebb bemelegítésre van szükség, mint zord időben. Ha a ló az igénybevétel előtt mozoghatott kedvére, kevesebb bemelegítés kell, mint a mozgásában korlátozott lónál. Minél nehezebb lesz a követelmény, annál alaposabb bemelegítés kell, amelyben a speciális hajlítási és ugrógyakorlatok is szerepet kaphatnak, ha a feladat ezt igényli. A ló – ahogyan az ember is – szabadnak született, mozgásának mindennemű korlátozása teljességgel természetellenes.

Hasonlítsuk össze a ló és az ember szabadság korlátozását, mi minek felel meg a másik fél esetében:

  • jászolhoz kötés = láncraverés, megbilincselés
  • boksz = szobafogság, cella
  • boksz és karám = házi őrizet
  • legelő = szabadság

Ráadásul a ló mozgásigénye jóval nagyobb, mint az emberé. A magyar paraszti lóhasználatnál nem szenvedett a ló a kikötéstől, mivel napkeltétől napnyugtáig kocsi vagy mezőgazdasági eszköz elé fogva dolgozott, örült, ha megállhatott és pihenhetett. A mai lovak szerencsés esetben a nap 24 órájából 1- 2 órát dolgoznak, vagy akár napokig nincsenek is igénybe véve. Ilyen esetben lovat rabságra kárhoztatni felelőtlenség, bűn és tiszteletlenség az állattal szemben.

A magyar paraszt lovainak lábát nem kellett fáslizni. Most, ha bemegyünk egy sportistállóba, a lovak jelentős részének a lába fáslizva vagy különböző természetes vagy mesterséges anyagokkal folyamatosan kezelve van. Ínvédő, bokavédő, pataharang használata szinte általános. Rafinált zablák, orrszíjak, martingálok, segédszárak kényszerítik “iskolaegyensúlyba” a lovat. Tehát minden rendelkezésünkre áll, ami a természetellenes lóhasználathoz, a versenyteljesítményhez szükséges, ami őseink számára – bár ők tényleg lovas népek voltak – ismeretlen volt.

Az egyik (talán legismertebb) istállónál, amikor a sportoló agyonfáslizva vitte az udvarra a lovát tréningre, megkérdeztem, hogy miért van erre szükség? Azt mondta, hogy másképp nem bírná a ló lába a tréninget. Ha nem bírná, az azt jelenti, hogy annak a lónak az a tréning már sok, akkor pedig a követelményt csökkenteni kell. Vajon látott-e már valamelyik ugrólovasunk olyan nemzetközi szintű atlétát, aki fáslis lábbal végzi futó vagy ugróedzéseit, hogy saját fizikai-biológiai képességeit felülmúlja?

Egy lovat hoztak egyszer hozzám bértartásra. A lószállító utánfutóból alig tudtam a bokszba bevezetni. Elülső lábain az inak el voltak szaggatva. Megkérdeztem a tulajdonost, hogy ott, ahol előzőleg bértartásban volt a ló az istálló mellett domb van-e vagy szántás? Az utóbbi volt, és az istállótulajdonos a kikötött lovat több nap állás után bemelegítés nélkül a szántásban vágtáztatta. Gyakori hiba, hogy a lovasok a lovat kantárral nyeregből, vagy a földön állva (akár kötőfékkel is) hirtelen megfordítják. Az eredmény könnyen sántaság lesz. Kemény talajon patatalp nyomást, vagy patarepedést kaphat a ló, ha nem vigyázunk rá.

A nyírbarázdák elhanyagolása, a trágyás istálló, a soha nem takarított karám nyírrothadáshoz vezethet. A természetes körülmények hiánya nem csak a patán, hanem a csűdhajlatban is problémát okozhat gennyesedő, fájdalmas csűdsömör formájában.

Be kell vallanom két lovas szakkönyvnek ellentmondó bűnömet:
– patakenőcsöt soha nem használtam;
– sem fürösztés, sem havas vagy vizes terep után csűdhajlatot nem töröltem szárazra.

Ami mellettem szól:
– lovaim soha nincsenek megkötve, májustól októberig éjjel-nappal karámban vannak, télen éjszakára bokszban – a bokszban mindig száraz alom van, a karám minden nap ki van takarítva – minden lovam naponta legalább másfél órát megy terepen, ha nincs rá lovas, akkor vezetéken vagy szabadon;
– a lovaim sem patkót, sem kovácsot nem láttak, körmölésüket magam végzem – az igénybevételhez csak egy csikókantár és egy nyereg (hosszú túránál még nyeregtáska) kell – csűdsömör, íngyulladás, ínszakadás nem akadályozta negyedszázadon át lovaim használhatóságát.

Vezérkancám, “aki” ellési napján is lovagolva volt, ugyanúgy, mint élete utolsó délutánján, 26 évesen kb. 100 000 kilométer megtétele után kiváló patával és száraz inakkal távozott az égi legelőkre.
Amikor a lovat szemlélők egy rövid, gusztustalan magyar szóval csak úgy odavetik, hogy milyen a ló lába, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ebben milyen “érdeme” van magának a lónak és a gazdájának.

Vér Imre
Forrás: Magyar Lovas Kör
2002.december
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

A kanca ellése

Írta:
Lovasok.hu

Bokor Árpád: A kanca ellése

A ló vehességi ideje 330-340 nap. Az ellés közeledésére – a naptárban feljegyzett dátumon kívül – külső jelekből is következtethetünk. Ilyen jelek a horpaszok beesése, a fartő besüppedése, a csecsbimbók végén megjelenő, sárgás színezetű viaszcseppek megjelenése.

Közvetlenül az ellés előtt a kancán kólikás tünetek figyelhetők meg (kapar, többször lefekszik, körbejár a boxban), valamint sűrűn és keveset vizel. Ellés előtt 2 héttel a kancát helyezzük fertőtlenített, mélyen almozott, huzatmentes boxba és biztosítsunk számára kellő nyugalmat.

Az ellés második szakasza a kitolási szakasz, amikor is a kanca megelli a csikót. A lábhólyag jelenik meg először, mely ha magától nem reped fel, célszerű felrepeszteni, de előtte mindenképp győződjünk meg róla, hogy mindkét elülső láb jelen van-e és jól helyeződik a szülőútban. Rendellenes fekvés esetén azonnal értesítsük az állatorvost.

Az kanca viszonylag gyorsan ellik, így az ellés megindulását követően 30-40 percen belül megellik (erős hasprés). A csikó helyes fekvése esetén segítségre ritkán van szüksége, ilyenkor azonban a csikót csak lefelé, a tolásokkal összhangban szabad csak húzni, nagyon kíméletesen.

A kitolási szakasz hirtelen kezdődik, s szabályos időközönként (1-1,5 percenként) jelentkező tolófájások (6-8) eredményeként megjelenik a lábhólyag (a magzatburok, benne a csikó két melső lábával), majd miután ez felrepedt, a magzatvíz elfolyik, s a kanca megellik.

A kitolási szakasz legnehezebb része a mellkas áthaladása. Ilyenkor segíthetünk a kancának (ha szükséges). Különösen szűk, fiatal kancáknál gátrepedés is előfordulhat. Ilyenkor állatorvosi beavatkozásra van szükség az ellést követően, azonban addig is feltétlenűl tisztán kell tartanunk a sebet és mihamarabb elállítani a vérzést.

Az ellést követően a köldökzsinór a kanca felállásának pillanatában elszakad. Elvágni semmiféleképpen sem szabad. Esetleg roncsolni szokták, de ez sem ajánlott mivel még ilyenkor is jelentős mennyiségű vér jut a csikóba a méhlepényből. A köldökcsonk fertőtlenítését valamilyen szárító hatású szerrel célszerű elvégezni, s nem árt megismételni a csikó első napjaiban sem.

Ellést követően a csikót töröljük szárazra, ill. hagyjuk, hogy anyja lenyalogassa. Ha esetleg túl sok magzatmáz lenne az orrában, ill. a szájában kézzel távolítsuk el.

 A bélszurok kihajtása kétféle módon történhet. Beöntéssel, vagy 1,5-2 dl parafinolajjal szájon át nyelvgyökérre adva. 

Fontos, hogy ellés után a csikó minél hamarabb szopjon, mert így jut hozzá a kolosztrumhoz (föccstej), mely immunrendszerének kialakulásában játszik döntő szerepet. A csikó az első hetekben naponta akár 60-70 alkalommal is szopik.

A méhlepénynek az ellést követően 30 percen belül távoznia kell a kancából. Ha ez nem történik meg feltétlenül állatorvost kell hívni. Ikerellés esetén gyakran előfordul, hogy az első csikó születése után órákig semmi sem történik, nem távozik el a méhlepény a második miatt.

A magzatburkot és a méhlepényt feltétlen fell kell kötni “labdába”, hogy a kanca rá ne lépjen, mert a méhlepény bennszakadása súlyos problémákat okozhat.

A méhlepény, a magzatburok és az ún. csikókenyér (hippomannes), mely a magzatvízben szőrből, levállt hámból összeállt képlet, általában tenyérnyi, sárgás-zöldes színezetű. Régen azt hitték róla, hogy a csikó táplálásában van szerepe.

A magzatburok és a méhlepény. Mindekettőt feltétlen mutassuk meg az állatorvosnak!

Lovak esetében az ikerellés igen ritka, kb. 0,5%, bár telivérek esetében 1%-nyi is lehet. Az ikervemhesség megállapítására ma már 16-18 naptól az ultrahang nyújt segítséget. A vemhet célszerű elvenni, mert a kancák általában elvetélnek, vagy holtan ellik meg a csikókat. Előfordulhat azonban, hogy egyik, esetleg mindkét csikó megmarad, de ezek vitalitása igen gyenge és általában fejletlenül jönnek a világra.

A cikk teljes szövege és a fotók a szerző munkája. Minden jog fenntartva.
Dr. Bokor Árpád © 2002
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

1...690691692...699691. oldal a 699-ból
© Lovasok.hu
Hiba bejelentés