A Magyar Fogathajtás története 3.

Ami a teniszben Wimbledon, az a lovassportban Aachen.
A hajtósport, később a fogathajtás legrangosabb versenyszínhelyei – többek között Hamburg, Windsor, Apeldoorn, Freuenfeld – mellett kiemelkedett a több mint százéves múlttal bíró Aachen.
A második világháborút követően, a nemzetközi helyzet rendeződése után 1960-ban fogathajtóink ismét Aachen sztárjaivá váltak. Kádár László után 1964-ben Szentmihályi Ferenc, 1967-1973-ban Abonyi Imre, 1969-ben és ’80-ban Fülöp Sándor, míg 1974–75-ben Bárdos György állt a dobogó legmagasabb fokára.

Tenyésztői múltunk, a sportban elfoglalt rangos helyünknek, a külföldi lovasbemutatókon, mezőgazdasági kiállításokon, rendezvényeken aratott sikereinknek is köszönhetően, a Nemzetközi Lovas Szövetség Magyarországnak ítélte az  1971-es I. Hajtó Európa bajnokság rendezési jogát.

Az I. Hajtó Európa bajnokság és Nemzetközi Ugróverseny budapesti versenyén a legjobb négyesfogathajtók között rajthoz állt a FEI akkori elnöke, Fülöp herceg is. A magyar színeket Abonyi Imre, Fülöp Sándor és Papp József képviselte. Mindhárom versenyszámban remekelve a verseny győztese Abonyi Imre lett, Fülöp Sándor ezüstérmesként, Papp József bronzérmesként végzett.

A 70-es évektől négyesfogathajtásunkban elindult egy olyan sikersorozat, ami példa nélküli a fogathajtás tekintetében. Pettkó Szandtner, Kádár, Abonyi, Fülöp, Bárdos munkája, tehetsége, sikerei révén olyan alapokat sikerült létrehozni, ami a mai sikerek magyarázata is lehet.

Abonyi Imre

Abonyi Imre a négyesfogathajtás egyik legnagyobb alakja, aki 1966 és 1976 között a világ legjobb versenyzője volt. Briliáns tehetsége, tudása, fizikai felkészültsége folytán olyan eredményekre, bravúrokra volt képes, ami alapján a közönség első számú kedvence vált.

Az 1919.október 30-án a Bugacpuszta melletti Bócsán született, Greskovics Imreként látta meg a napvilágot. Elemi és középiskolai tanulmányait követően a Szarvasi Állattenyésztési Főiskola, majd tényleges huszár katonai szolgálat következett.

Hadifogság, gazdálkodás után 1953-ban került a szilvásváradi lipicai méneshez. Néhány évvel később a ménes vezetésével bízták meg. Unokabátyja, Abonyi László indította el sportolói pályáján, aki kiemelkedő elméleti és gyakorlati felkészültségével meghatározó volt Abonyi későbbi  eredményeiben.

1966-ban érte el első nagyobb sikereit, 1967-től a válogatott keret tagja. 1967-ben Aachenben győztesként debütált, 1968–70–71-ben a rangos Hamburgi versenyeken győztesként állhatott a dobogó legmagasabb fokára. 1966–67–68–70-ben Magyar Derby győztes, 71-ben Német Hajtó Derby, Windsor, és az I. Hajtó EB. győztese. 1972-ben az I. Négyesfogathajtó VB-n 4., 1973-ban Aachenben diadalmaskodik, Sopotban,  EB győzelem, 1976-ban a hollandiai Apeldoorni VB-n, 58 évesen klasszishoz méltóan, aranyéremmel fejezi be sportolói pályafutását.

Abonyi Imre felkészültsége, fizikai adottságai folytán olyan látványos hajtást, eredményes versenyzést mutatott versenyzőtársainak, közönségének, ami szinte legendává vált.

Néhány gondolat erejéig korabeli idézet az 1971-es I. Hajtó EB akadályhajtás versenyszámából.

„A gyeplős, amikor a bemelegítés kezdődött, még húzta egy kissé a lábát. Ha a bírók észreveszik, vége mindennek. De Abonyinak nyilván megvolt a maga véleménye arról, hogy a sántaságot hogyan lehet kijáratni egy lóból. Mindenesetre ostort bontott a bemelegítő, fekete salakos négyszögben, aztán hangos pattogtatással, riogatással megadta az alaphangot a négyesének az akadályhajtáshoz. Olyanokat fordult a salakon, hogy a kocsi két keréken épphogy megállt, nem borult föl.
Ilyen bemelegítést azóta sem látott a világ.

Vágtában hajtotta meg az akadálypályát. Azzal a gőzzel érkezett, amellyel bemelegített, és csak úgy száguldozott verseny közben. Mondták, tudtuk, hogy csinált már ilyent, de hinni nem mertük, amíg ezt nem láttuk. Ötvenezer ember állt megrökönyödve, tátott szájjal a pálya körül, s a görcs szorította össze a szívünket, nehogy már ledöntsön valamit. Amikor ahhoz a bizonyos sarokházhoz ért, ahol Miller ezredes a királynő fogatával, a színes nagy batárral még lépésben is elvérzett, ide is vágtában érkezett. És abban a pillanatban, amikor a tömeg már feljajdult, hogy vége, mert az első két lova már-már ledöntötte az L alak első szemben lévő oldalát, akkor a két lovat, mintha fejlövés érte volna, villámsújtottan befordultak, beestek balra, a kivezető oldalra, és vitték maguk után a többieket, a kocsit is.

Elementáris erővel tört föl a lelkesedés az emberekből, ilyet ember még nem látott, amit most Abonyi művelt a lovaival.”

1977-ben Abonyi Imre befejezte versenyzői pályáját, de kapcsolata nem szakadt meg a fogathajtással. Rutinját, tapasztalatát átadva segítette Juhász Lászlót és Bálint Mihályt, akik klasszis versenyzőként hálálták meg Abonyi segítségét.

1994-ben, 75 éves korában halt meg. 1997-ben emléktáblát avattak fel a Bugaci Ménes istállójának falán, a magyar lovas élet kiemelkedő személyisége előtt tisztelegve.

Herneczky  Frigyes
Frissítve: 2023.06.26.
Fotó: Canva

A magyar fogathajtásról

Hagyományainkban, mélyen gyökerező lovaskultúránkban világszerte igazi lovasnemzetként, a modern lovas kultúra egyik megteremtőjeként ismerik el hazánkat. Néhány fejezet erejéig tekintsünk vissza néhány évtized történéseire, tisztelettel emlékezve olyan egyéniségekre, akik versenyzőként, vezetőként, elismerést, dicsőséget szereztek hazánknak.

A kocsi és a szekér megjelenése és elterjedése igen népszerűvé tette a kocsizást egész Európában. Különösen így volt ez Magyarországon, ahol az úr és a paraszt nagy kedvteléssel hódolt ennek a szenvedélynek. A magyar paraszti gazdaságban a kocsiló volt az a legutolsó leltári darab, amelytől megvált a gazda. Lehet, hogy az igásökrök már éheztek, fejük fölött a tetőn már benézett a napfény, de a lovak jókedvükben alig voltak fékezhetőek.

Szenvedélyesen hajtott az úr és a paraszt, lova, fogata büszkeségének tárgya volt. Az akkori rossz útviszonyok között bizony ügyesen kellett hajtania annak, aki egészségesen akart célhoz érni. A nehezített körülmények között való utazás azt eredményezte, hogy a hajtás valóságos mesterséggé fejlődött, amit lelkiismeretesen gyakorolnia kellett annak, aki időben és épen akart célhoz érni.

Fogathajtó versenyek, távhajtó viadalok, fogat-kocsi-szépségversenyek már régóta ismertek, de a hajtósport versenyszabályai, mint a többi lovassportágakban, csak a két világháború közötti időkben kristályosodtak ki és rögzítődtek. A magyar fogathajtók, híven az ősi hagyományokhoz, 1930 óta megszakítás nélkül a világ legjobbjai közt szerepeltek Európa nagy versenyein. Aachen, Windsor, Hamburg, Münster hosszú évtizedeken keresztül volt hangos a magyar hajtók sikereitől. Az 1930-as években Aachen sztárja Pettkó-Szandter Tibor volt, bábolnai arabs és lipicai fogataival, 1958-61 között a gyöngyösiek büszkesége, Kádár László öregbítette a magyar hajtósport hírnevét szürke lipicai négyesével.

1964-ben a méltatlanul elfelejtett Szentmihályi Ferenc nyerte meg az aacheni nemzetközi négyesfogatversenyt. A négyesfogathajtás népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség 1969. évi kongresszusán hivatalosan is versenyágnak, szakágnak, ismerte el a fogathajtást. A fogathajtásban elért sikereinknek köszönhetően, Chevalier H. De Menton De Horne, a Nemzetközi Lovas Szövetség főtitkára, 1970-ben jelezte, hogy a FEI pártfogolja és támogatja, hogy 1971-ben,  Budapest legyen a házigazdája az I. Hajtó Európa-bajnokságnak és a Hivatalos Nemzetközi Ugróversenynek.

A szövetség akkori főtitkára 56 tagállam lovas szövetségét kérte fel, hogy vegyenek részt a két nagy versenyen, ami akkor nagy jelentőséggel bírt egész Magyarország számára. Díjugratásban a 12 versenyszámban, Európa 10 nemzetének legeredményesebb sportolói 124 lóval álltak rajthoz, harcoltak az elsőségért, a legjobb helyezésekért.

A versenyszámokban a legeredményesebben a lengyel lovasok szerepeltek, 6 győzelmet értek el, az NSZK-beli ugratók 5, míg a svájciak 1 győzelemmel remekeltek. A magyar versenyzők közül Móra László Hadfival, és Radarral, Ákos Ajtony Őzikével, Fáklyással és Terikével, míg Balogh István Dohánnyal, Bognár Sándor Hatalmassal ért el dobogós helyezést. Széplaki Pál Kemállal és Antarillel, Hriazik Pál Bettyvel helyzettként sikeresen szerepelt. A díjlovasok  között a Szent György-díjban Kruzsicz József Pasassal 5.,  Dallos Gyula Palavesszővel 6. helyezettként végzett. Csoportbajnokságban az Intermédiaire versenyszámban a Molnár, Kövy, Dallos, Kruzsicz összeállítású csapat bronzérmes lett.

A klasszikus olimpiák hangulata elevenedett meg a lovaspályán, amikor az ókori fogatversenyeket idéző bigák és quadriák után felvonult az I. Hajtó Európa- bajnokságon résztvevő 17 négyesfogat. Erre az alkalomra hazánkba érkezett Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovas Szövetség akkori elnöke, részvételével különös rangot adva a sporteseményeknek. A legnagyobb érdeklődést kiváltó fogatversenyre rajthoz állt Erzsébet királynő négy szürke oldenburgi ménből álló fogata, Sir John Miller hajtóval a bakon, aki ezredesi fokozatban a királynő főlovászmestere címet viselte. Természetesen a rendezők a protokoll szabályai szerint az 1-es rajtszámot adták a királynői fogatnak.

Az már nem a protokolli udvariasság része volt, hogy a fogat a bírálatkor az első helyen végzett. Tulajdonképpen szépségversenynek is nevezhető volt ez akkor, a hajtók, a lovak, a segédhajtók, a hajtó, a kocsi és a szerszámok milyenségét, stílusát, tisztaságát, a nemzeti sajátosságokat, hagyományokat figyelembe véve lett pontozva, de ezek mellett kitért a lovak kondíciójára, megjelenésére, de még a hajtó ostortartására is.

A királynői fogat után a kettes rajtszámmal, négy sárgagelderes lóval Douglas Nicholson indult szintén Nagy-Britannia színeiben. Ezután három csehszlovák fogat következett, Václav Kurka, Jirij Kocman és Frantisek Hruzik hajtókkal. Az első két hajtó kladrubi szürkéket, míg a harmadik szürke-fekete mén négyest hajtott. A jugoszláv Antun Zuzák lipicai fajtával, Szymoniak Antoni Musial Wielkopolska fajtájú, a szintén lengyel Zygmund Waliszewski négy szürke anglo-arab ménnel rajtolt. 10-11-12-es rajtszámot viselt a három NSZK versenyző. Franz Lange sötétpej holsteini, Walter Sirrenberg pej holsteini, Fred Freund, szintén pej színű holsteini négyesfogatával nevezett az Európa-bajnokságra. (Fred Freund bátyja a később világbajnoki címet elért négyesfogathajtó, Michael Freundnak.) A két svájci versenyző, Auguste Dubay, Anton Frey sárga, illetve pej színű hannoveri lovakkal vágott neki a versenynek.

Az akkori idők klasszisa, Abonyi Imre a 15-ös, Fülöp Sándor a 16-os, a magyar csapat harmadik tagja, Papp József a 17-es rajtszámot viselte. Abonyi négy szürke ügetőt, Fülöp szürke-fekete színű kisbéri mént, Papp fekete kisbéri kanca-fogatot hajtott.

Az első versenyszámban, a díjhajtásban a svájci A. Dubay, a német F. Lange, és Fülöp Sándor volt a dobogós sorrend, őket követte Abonyi, D.Nicholson és J.Miller Angliából. Az akkor még távhajtásnak nevezett maratonhajtást óriási, soha nem látott érdeklődés előzte meg. A Budapest-Mátyásföldtől Gödöllőig tartott terepverseny pályája mentén ezrek álltak, és a célnál is több ezer érdeklődő várta a befutó fogatokat. A rendezők, különösen a biztonságiak „örömére” Fülöp herceg az akkori angol nagykövettel lóháton kísérte végig a két angol versenyzőt.

A versenyszám győztese Abonyi Imre lett, a lengyel hajtó Szymoniak és Papp József előtt. Utánuk a sorrend J.Miller, Fülöp Sándor, és D. Nicholson. Az utolsó versenyszámban, az akadályhajtásban a magyar hajtók újra remekeltek és mindhárom dobogós helyre hazai versenyző, Abonyi Imre , Fülöp Sándor, és Papp József állhatott fel. A verseny összetett eredményei alapján az I. hajtó Európa-bajnokság aranyérmese Abonyi Imre  lett, Fülöp Sándor ezüstérmesként, míg Papp József bronzérmesként fejezte be a négyesfogathajtás első, legnagyobb hivatalos világversenyét.

A 70-es évektől négyesfogathajtásunkban példa nélküli sikersorozat indult el. A magyar fogathajtás nagyszerű adottsága, hogy generációnként képes újítani önmagát. Kádár László fogathajtásban elkötelezett tanítójának, parancsnokának, Babits Gyulának köszönhetően, Abonyi Imre , Pettkó-Szandter Tibor és Abonyi László segítségével lett a fogathajtás legeredményesebb versenyzője. Ez a folyamat a következő évtizedekben is töretlenül megmaradt, a magyar lovasszakemberek tudásuk, versenyzői tapasztalataik önzetlen átadásával tanítottak, képezték a fiatalabb versenyzőket, ezzel fogathajtásunk sikertörténete tovább folytatódhatott.

Herneczky Frigyes
Frissítve: 2023.06.26.
Fotó: Canva

A magyar fogathajtás története 4.

Tehetség, tudás, tisztesség

A sikeres budapesti Európa-bajnokságot követő 1972-es Münsteri Négyesfogathajtó Világbajnokságon induló versenyzőink szorosan az élbolyban végeztek. Abonyi Imre, Fülöp Sándor – az év windsori versenyének győztese – és Szentmihályi Ferenc a hibátlan maraton után az akadályhajtásban vesztette el győzelmi esélyeit.

Abonyi Imre, Bárdos György és Fülöp Sándor jelen volt 1972-ben Münchenben az olimpián. Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökének kérésére a stadionbeli díszprogramokon Európa legjobb négyesfogathajtói tartottak látványos lovaskarusszelt, fogat bemutatót. A nyolc fogat között két magyar négyesfogat is szerepelt. Papp József, a kiváló hajtó sötét-gesztenyeszínű lovait Fülöp Sándor, míg Bárdos György lipicai lovait Abonyi Imre hajtotta Bárdos György „segédletével”.
Budapest és Münster után 1973-ban Windsor várta Európa legjobb fogatait, a négyesfogathajtás legeredményesebb versenyzőit. A világ egyik legrangosabb, és legszebb környezetében lévő királyi parkban rendezett verseny esélyesei a házigazdák, az angolok voltak. A kellő pénzügyi támogatás hiánya miatt a magyar színeket két versenyző, Abonyi Imre – ezúttal lipicai ménjeivel – és a szintén szürke méneket hajtó Fülöp Sándor képviselte. Az első számban, az egyébként is jó díjhajtó Fülöp mindössze egy pont hátránnyal másodikként, Abonyi ötödikként végzett. Maratonban nem remekeltünk, az akadályhajtásban Fülöp Sándort pályatévesztés miatt kizárták, de kétversenyzős csapatunk így is negyedikként végzett.
„Nem arra születtünk, hogy állandóan képességeink felső határán éljünk, a völgyben is vannak járható utak” – vigasztalódhattunk Romain Rolland gondolatain.

1974-ben a sportág második világbajnokságának a svájci Frauenfeld volt a helyszíne. Az akkori elvárások alapján a siker a világbajnoki címmel volt egyenlő. Ez nem kis terhet jelentett a versenyzőknek, valamint a fogatsport akkori irányítójának, a fogatsport mindmáig legeredményesebb vezetőjének, dr. Várady Jenőnek.
Hegyekkel, 640 méteres szintkülönbséggel kellett számolni a svájci városka színhelyén, ami egy kissé a mi Szilvásváradunkhoz hasonlított.

– Úgy érzem, ami módunkban állt, azt megtettük, versenyzőink tiszta lelkiismerettel utazhatnak a világbajnokságra. Őszintén remélem, hogy versenyeredményeik igazolni, honorálni fogják igyekezetünket – jelentette ki Dr.Várady Jenő.

A kapitány kijelölte a magyar színeket, képviselő versenyzőket. Az összeállításban helyet kapott az ígéretes tehetségű Bárdos György lipicai lovaival, Abonyi Imre új fogatával, szintén  lipicai apaságú szürkéivel, Fülöp Sándor a nagyrámájú szürke félvérekkel, míg a negyedik Papp József a dömsödi termelőszövetkezet feketéivel. A gyönyörű környezetben, a feldíszített zöld gyepen elhelyezkedett négyesek az akkori világ legjobb harmincöt fogata volt. Olyan kocsikiállítást, szerszám-szemlét, ami itt jelen volt, még talán nem is látott a világ.
Ez a világbajnokság tulajdonképpen szerszám- és kocsiparádévá is vált, de azért a fogatverseny elsősorban a lovakról és hajtójukról szólt.

Az akkor még meglévő bírálatban is jól szerepeltünk és a díjhajtás átütő sikert hozott. A sorrend: Abonyi, Fülöp, majd a negyedik Bárdos, így versenyzőink bizakodással várták a maratoni versenyszámot.
Az akkori szabályok szerint a különböző jármódszakaszok nagyon fontos szereppel bírtak a pontozásban, mellette az akadályok is nagy kihívást jelentettek a versenyzőknek, lovaknak egyaránt. Az esti eredményhirdetéskor derült ki, hogy a szám győztese, Fülöp Sándor, 7. Papp József, 8. Abonyi Imre, 9. Bárdos György, ami alapján csapatban már a kezünkben érezhettük az aranyat.

A bírói testület egy óvásnak helyt adva – részünkre hátrányosan – megváltoztatta a sorrendet. Ennek ellenére akadályhajtásban Bárdos – Muity Ferenc segédhajtóval a hátsó ülésen – imponálóan versenyezve győztesként fejezte be a számot. Abonyi hat hibát vétett, Papp három hibával, a hetedikről a hatodik helyre jött fel. A magyar csapat kiválósága, Fülöp Sándor két hibát vétett, de ezzel is biztosan világbajnok lett. Fülöp Sándor volt az első magyar négyesfogathajtó, aki világbajnoki aranyat nyert.

1975–ben a lengyelországi Sopot volt az Európa-bajnokság színhelye.
Kilenc nemzet 34 fogata nevezett, közöttük a teljes magyar élmezőny: Abonyi, Bárdos, Fülöp, Muity Ferenc és Papp József.
A lengyel állam, a Lengyel Lovas Szövetség, valamint a sporthivatal érezve a megtisztelő lehetőséget, gondos házigazdaként jeleskedett.
Díjhajtásban rendkívül egységes csapateljesítményt mutattak versenyzőink, miközben tudták a neheze a másnapi maraton verseny lesz.
Papp indult először a magyarok közül, majd Fülöp, Muity, Abonyi, Bárdos. A szakaszokról beérkező hajtóink erősen bizonygatták, hogy nagyon nehéz a pálya, a negyedik akadálytól végig gyilkos tempóban kell haladni, hogy időn belül tudjanak maradni.
A versenyzői akarás, a hajtótechnika, az abszolút tudás fényes bizonyítéka volt Fülöp Sándor hajtása, amivel leküzdötte az akadályszakasz nehézségeit. Abonyi Imre szinte hibátlan teljesítménnyel sikeresen túljutott élete egyik legnehezebb maratoni versenytávján.  Bárdos szintén remekelt lipicai lovaival, Muity meglepetést okozott. Maratonhajtásban Abonyi, Muity, Bárdos sorrend alakult ki. Az akadályhajtás is sikeres volt, Abonyi és Bárdos hibátlanul versenyzett, ami alapján az 1975. évi négyesfogathajtó Európa-bajnokság győztese és aranyérmese Abonyi Imre, második Bárdos György, míg a harmadik helyezett Muity Ferenc lett. Dr. Várady Jenő kapitány vezetésével újra remekeltek a magyar hajtók.

Az 1976-os világbajnokság színhelye a hollandiai Apeldoorn városa volt. Az ünnepélyes megnyitón már látni lehetett: Hollandia mindent megtett, hogy a legmesszebbmenőkig megfeleljen azon igényeknek, amit ezek a világversenyek támasztanak a házigazdák felé.

A magyar színeket Abonyi Imre, Bárdos György, Fülöp Sándor és Muity Ferenc képviselte, Várady Jenő vezénylésével. A díjhajtást Abonyi nyerte, Bárdos 4. Muity 12. Fülöp 13. ami nem jelentett túl nagy előnyt, de az élen volt a csapat.  A maratonhajtás versenyszámában a homok játszotta a főszerepet. A mély homokban a nyolcmázsás kocsik mozgatása, majd a másfél méteres vízben való akadályok leküzdése is maradandó élményekkel gazdagították sokat tapasztalt versenyzőink emlékeit.

Hajtóink sikeresen hajtották meg az akadályokat. Abonyi egy hibapontot gyűjtött, amivel a maratonban harmadikként végzett, de az összesítésben első maradt. Csapatban öt pont különbséggel vezettünk, ami az akadályhajtás előtt feszültséggel teli izgalmat jelentett. Fülöp Sándor – akinek nem volt erőssége a versenyszám – hibátlant hajtott. Muity elegáns feketéivel szintén remekelt, Bárdos lipicai lovaival, a közönség tapsával jutalmazva, hibátlant produkált.

Abonyi Imre jó akadályhajtóként tudta hozni formáját, a legjobb időt hajtva nyerte a számot, ami alapján az 1976-ban, egyéni- és csapatvilágbajnoki arannyal fejezte be versenyzői pályáját.
Abonyi Imre, Bárdos György és a Fülöp Sándor alkotta magyar csapat, aranyérmesként álhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Herneczky Frigyes
Frissítve:2023.06.26.
Fotó: Canva