Lovassport

Írta:

Lovassport

A lovassport az egyetlen sportág az olimpia műsorán, amelyben férfiak és nők együtt, egymás ellen versenyeznek. A játékokon háromféle esemény szerepel: a díjugratás, a díjlovaglás és ezek kombinációja. A sportág azért is különös, mert az eredmények elérésében az emberi tényező mértékét 50 százalék alá teszik magán a versenyen – az érmet mégis a lovas kapja, nem pedig a ló, amelyik (aki?) igazán produkálta magát. Ugyanakkor, mint alább látni fogjuk, az ember elsősorban a felkészülési szakaszban kap főszerepet, midőn évek kemény munkájával összeszokik a lovával, hogy aztán jó eséllyel induljanak együtt a versenyeken.
Megemlítendő még, hogy itt nem csupán az emberek számára van alsó korhatár (18 év), de a lovak számára is: hétévesnél idősebb négylábúak nyergelhetők fel az olimpián.

Díjugratás

Eredete
A régi jó rókavadászatokból nőtt ki ez a sportág: az angolszász országokban a lelkes lovasok még külön keresték is azokat a terepeket, ahol tesztelhették képességeiket. Később, amikor a birtokhatárok szigorodásával egyre kevésbé lehetett szabadon csatangolni, versenykörülmények közé szorították az ugratásokat – az első viadalt a Royal Dublin Society rendezte Írországban, később ezt egyre több követte világszerte. Az ugratás technikáját az olasz Federico Capelli forradalmasította – őt tekintik a modern lovaglás atyjának.

Olimpiai múlt
A lovak már az ókori játékokon szerepeltek, megannyi legendás történet fűződik a kocsiversenyekhez. Mi, magyarok sajnálhatjuk, hogy a fogathajtás nem olimpiai szám a modern korban – sajnos, az alapító apák elsősorban az angolszász hagyományokat tartották szem előtt, és az 1900-as párizsi olimpián kocsi nélküli műfajban, díjugratásban rendezték meg a versenyeket. Ekkor még magas- és távolugró viadalt is tartottak a lovaknak – először és utoljára. Rendszeressé 1912 óta vált a lovaglás a programban, azóta viszont azon kevés sportág közé soroltatik, amelyben szinte megállt az idő: alig változott valamicskét a lovasok műsora.
Más tekintetben viszont történt megannyi elmozdulás. 1952-ig például csak a férfiak mutathatták meg tudásukat, mi több, a lovasviadalokon kizárólag katonák vehettek részt, akiknek valamilyen rendfokozatot kellett viselniük országuk hadseregében. Helsinkiben nyílt meg a pálya mindenki más előtt is – olyannyira, hogy rögtön a hölgyek is csatlakozhattak, mi több, azóta is rendszeresen a férfiak ellen küzdenek.

Verseny, szabályok
A díjugratás rendkívül látványos sport – egyébként ugyanaz, mint az öttusa lovasszáma, azzal a különbséggel, hogy a pálya nehezebb, azaz az akadályok magasabbak, nagyobb kihívás elé állítják a lovakat (további eltérés, hogy itt nem a helyi állományból sorsolnak, hanem mindenki a saját lovával vág neki a pályának). Az indulóknak három selejtezőkört kell teljesíteniük, ez alapján a legjobb 45 jut tovább, és igyekszik aztán teljesíteni a döntőn az A pályát. A legjobb húsz aztán nekirugaszkodhat a B-pályának is – utóbbiak közül az A- és B-pályán elért eredmény összesítése alapján hirdetik ki a győztest.
Az A-pálya hossza 6-700 méter, 10-12 akadállyal és egy vizesárokkal, a B – melynek különböznie kell A-tól vonalvezetésében – 5-600 méter, 10 akadállyal. Az akadályok magassága 1.4 és 1.6 méter között variálható, az A-pályán kell lennie három dupla akadálynak, továbbá egy tripla-dupla kombinációnak, míg a B-n egy dupla és egy hármasugrást kell beiktatni, itt a vizesárok nem kötelező.
A cél, hogy a versenyző lovával hibátlanul lovagoljon végig a pályán, és a meghatározott szintidő alatt érjen célba. A helyezéseket az elkövetett hibák alapján döntik el: az akadály leverése, vagy a vizesárok fehér szegélyének érintése (a patkóval) 4 büntetőpont (érinteni viszont lehet a rudakat, ha a helyükön maradnak). Engedetlenség esetén – a ló nem hajlandó venni lendületből az akadályt, megtorpan – négy büntetőpont jár, a második ellenszegülés kizárással jár. Ugyanez áll az esésre is: akár a ló, akár a lovas esik el, az nyolc büntetőpont, második alkalommal kizárják a versenyzőt. Az időtúllépésért a selejtezőben egy hibapont jár négy másodpercenként – a döntőben már másodpercenként egy pont az „ár”.
Holtverseny esetén első körben „szétlövés” dönt, azaz az ugyanannyi hibaponttal záróknak egy rövidített pályán kell újra végigmenniük. Ha itt sincs döntés a hibapontok alapján, akkor az ekkor teljesített időeredmény alapján hirdetnek eredményt.

Díjlovaglás

Eredete
A lovas terminus alapján dressage-nek nevezett esemény elsősorban a sportág szerelmeseinek nyújt felettébb nagy élvezetet – az átlag szemlélődő számára nehezen érthető, hogy a „gyorsabban, magasabbra, erősebben” olimpiai jelszava miként érvényesül ebben a számban (hogy egy élcesebb megfogalmazást idézzünk egy olimpiatörténeti műből: „amíg a kötés nem lesz olimpiai sportág, a díjlovaglás marad a leginkább akciómentes olimpiai szám”).
Ugyanakkor tény, hogy a díjlovaglás évszázados múltra tekint vissza – sőt, bizonyos források szerint már az ókori görögök „dresszúrázták” lovaikat. Ez a harci paripák beidomítására szolgált, hogy precíz manővereket tudjanak bemutatni a csatatéren, ahol ez még régebben győzelem vagy vereség (még inkább: élet vagy halál) záloga lehetett. A középkor elején kissé háttérbe szorultak az efféle kiképzések, elvégre örült a ló, hogy elbírta a nyakig páncélba csomagolt, mázsás súlyú lovasát – a lőfegyverek aztán felszabadították a pacikat, s velük együtt az „oktatás” is régi fényében kezdett tündökölni. Olyannyira, hogy a reneszánsz idején Frederico Grisone nápolyi főnemes megalapította az első lovasakadémiát 1532-ben – példáját mind többen utánozták Párizstól Bécsig, a dressage a 18. században élte fénykorát. Az ugyanakkor a sportág egyedisége, hogy a lovak iránt támasztott elvárások vajmi keveset változtak az idők során: ma is ugyanazt tekintik elvégzendő feladatnak és normális viselkedésnek, amit évszázadokkal ezelőtt. Korántsem véletlen, hogy a lovasok öltözéke szintén állandóságot képvisel: nem lehet divatozni, szigorú előírások szabályozzák a viselendő darabok színét, összetételét.

Olimpiai múltja
1912 óta szintén állandó programpont, és hasonlóképpen a díjugratáshoz, majd’ négy évtizeden át a katonatisztek belügye volt az olimpia. Akkortól fogva viszont bárki jöhetett – és jött is. Elsősorban a nők, akik először 1972-ben előzték meg a férfiakat, 1988 óta pedig rendszeresen női lovas végez az élen – a szöuli olimpia óta volt egyébként az első alkalom, hogy mindhárom érem hölgyeké lett; azóta az számít meglepetésnek, ha a férfiak bele tudnak szólni a végső helyezések sorsába.

Verseny, szabályok
Egyetlen más sportágban sincs ily kevés köze az embernek a saját érméhez, mint itt – már magán a versenyen: az addig eltöltött időben viszont rajta múlik, hogy lova „élesben” megfelelően viselkedjék. Úgy ám, merthogy a különböző kötelező elemek – fordulás, hátramenet, forgás – meghatározott sorrendben történő bemutatása mellett a ló viselkedése a pontozás egyik legfontosabb elemét jelenti. Sőt. Míg az elemek végrehajtásáért 0-10 pont adható, addig az ún. kollektív pontszám maximuma 20 – márpedig ez utóbbit a gyakorlat tempója, valamint a lovas testtartása mellett a ló viselkedésére adják. Ha a paci vidám és éber, az felfelé nyomja a pontszámot. Ha feszült, stresszes, az lefelé. Szintén levonás jár azért, ha a ló felcsapja a fejét, csapkod a farkával, vagy „hegyezi” a füleit… Öt bíró pontoz: a versenyek a csapatviadallal kezdődnek, ez kvalifikál aztán az egyénire, amelyen a legjobb 25 indulhat (nemzetenként maximum három). A döntő első felvonását követően tizenöten folytathatják: hogy valami izgalom és plusz szépség legyen a versenyben, 1996-ban bevezették a „kűrt”, amely voltaképpen dönt az érmek sorsáról: ennek során szabadon variálhatók az elemek, ráadásul a gyakorlatot zenére adják elő.

Kombináció (Military, Eventing)

Eredete
Ló és lovas számára nincs nagyobb kihívás, mint a fenti két szám kombinációjában szerepelni – merthogy ez kiegészül még egy harmadikkal, a távlovaglással. Fantasztikus kitartást igényel, hogy a verseny három napja során egyenletes teljesítményt nyújtson mindkét „fél”: a kihívás nagyságát tán az mutatja a legjobban, hogy egy ló egy évben maximum három versenyen szokott szerepelni – többet szinte képtelenség magas szinten teljesíteni.
Először 1902-ben, a francia hadsereg lovasainak írtak ki egy háromnapos versenyt, eldöntendő, kié a legjobb harci mén, aki a távolságot is bírja, ugrani is tud, továbbá szigorú előírások szerint képes manőverezgetni egy pályán. Később igen hamar elterjedt világszerte, hiszen nem csak a verseny izgalmas, de az az időszak is, amíg a kiszemelt lóról végképp kiderül, alkalmas-e a hármas feladatra – általános meglátás szerint két-három év is eltelik, amíg ez nagy biztonsággal megmondható.

Olimpiai múlt
1912-ben debütált Stockholmban, ahol négynapos volt a viadal, Antwerpenben hiányzott a dressage, azaz csak az 1924-es eseményre mondhatjuk azt, hogy olyan formában rendezték meg, ahogy manapság is ismerjük. Ebben a sportban egyébként nem csupán a lovak kitartóak, de a lovasok is: nem ritka a hosszú éveken át versengő klasszis, az 1964-es játékokon győztes olasz Mauri Checcoli például még Los Angelesben is versengett, míg az amerikai Mike Plumb nyolc olimpián szerepelt! Ennek fényében némiképp meglepő lehet, de e kemény műfajban is egyre előrébb törnek a hölgyek: először 1964-ben szerepelt nő a játékokon, 1984-ben pedig Karen Stives azzal a tudattal lovagolhatott ki a Los Angeles-i díjugratópályára, hogyha hibátlanul veszi mind a tizenkét akadályt, övé az egyéni arany, és az amerikaiaké a csapatelsőség. Tízig nem volt gond, a hármasugrás második akadályánál azonban a rúd alábukott – a világ pedig azóta is várja, hogy a kombinációban megszülessen az első női aranyérem.

Verseny, szabályok
Az eventing során nem csupán a lónak és lovasának jut főszerep, de az állatorvosnak is: több korábbi olimpián a távlovaglás során több négylábú is elpusztult vagy a pálya rendkívüli nehézségi foka vagy a lovatpróbáló időjárás miatt. Utoljára a mexikóvárosi játékokon fordult elő, hogy egy ló nem bírta a megpróbáltatásokat – azóta egyre szigorodtak az ellenőrzések.
A kombináció három nap alatt zajlik le, mindhárom szám különböző együtthatóval szerepel, amellyel felszorozzák a hibapontokat (ezeket időtúllépésért, illetve akadályverésért, továbbá a dressage során elkövetetett hibákért adják). A díjlovaglás 3, a távlovaglás 12, a díjugratás 1-es koefficienssel számolódik az összetett eredménybe.
Az első nap a dressage-é. Egy nyolcperces teszt során 18 különböző mozgáskombinációt kell végrehajtani, de kevésbé nehezeket, mint a normál díjlovaglásban, itt nincs piruett és más efféle kunszt.
A második napon dől el sok minden: a távlovaglás ugyanis erősen szétszórhatja a mezőnyt, a követelmények ismeretében cseppet sem csodálható módon. A szám négy fázisból áll, melyeket betűvel jeleznek. Az A fázisban sima úton kell ügetni, kb. 220méter/perces sebességgel (13.2 km/h), a táv 4400-4500 méter, amit 20-25 perc alatt tesznek meg. Gyorsabban nem érdemes menni, merthogy a B fázis jóval keményebb: egy több mint 3100 méter hosszú szakaszon 8-10, egyenként 1.4 méter magas, 4 méter széles akadályon kell átugratni a lóval, mégpedig vágtázás közben: az állat ilyenkor 690 méter/perces sebességre gyorsul fel (40km/h), a távot 4-5 perc alatt tudja le. Eztán újra sima út következik, hasonló tempóban, mint az A-szakaszon – csak éppen 7700-9900 méter hosszon, ami 35-45 perces időtartamot jelent. A C fázist követően a lovaknak 10 perc kötelező pihenő jár, melynek során megvizsgálja őket az állatorvos, és csak ha a szívritmus és a lábak állapota megfelelő, akkor vehetnek részt az utolsó, minden addiginál keményebb megpróbáltatásban: ismét vágtázva, 570 méter/perces sebességgel kell megtenni a 7410-7980 méter hosszú pályát, amelyen 45 akadályt kell átugraniuk, közte több hosszú vizes árkot is. Az ugrásoknál itt is hibapontok járnak – ugyanakkor az büntetőterületen kívül (10 méteres szélességen túl az akadály mellett, illetve 20 méterrel utána) az ellenszegülésért, esésekért nem adnak külön hibapontot.
A harmadik napon rendezik a díjugratást, amelyre fordított sorrendben vonulnak be a lovak – azaz a legjobbak maradnak a verseny végére. A pálya közepes nehézségű, általában 12 akadályt kell átvinni, ezek magassága nem haladja meg az 1.2 métert.

Forrás: www.mob.hu
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Canva

Pár gondolat a hackamore-ról

Írta:

Lovasok.hu

Pár gondolat a hackamore-ról

Sok nézet kering még Amerikában is a hackamore-ról és annak használatáról. A keletkezése és ennek következtében használata is sokak számára misztikus és felfoghatatlan. Nézzük, hogy egy ilyen egyszerű eszköz, hogyan lehet ennyire komplex!

A csikózabla sokkal később csatlakozott a játékhoz a vaquero szemlélet szerint – en mass – amikor a britek tömegesen megérkeztek. Egészen addig a sok új lovasnak a hackamore megfelelő lehetőséget biztosított a megélhetésre. Nem is kétség, hogy a korai történelmünkben a lovakat sokkal idősebb korukban indították el. Genetika, élelem és a rancheken megkövetelt munka alakította ezt így. “Idősebb vérű” lovak, inkább hidegvérűek voltak – később értek be, nőttek fel mentálisan és fizikailag is.

Az élelem sok területen szezonálisan változott, ahogyan a hosszú telek is meghatározták a csikók növekedésének ritmusát. Nem volt meglepő, hogy a lovak az ötödik, illetve hatodik életévükre nőttek meg igazán, fejlődtek ki rendesen. Ami megerősíti a mai cowboyokat a csikózabla használatában, az egyszerűen a mai kor hozománya. Mivel a legtöbb ló a mai időkben már elfogadta a zablát, akkor minek váltanának át a hackamore-ra? A legegyszerűbb választ erre maga a ló szája adhatja meg.

A változás

A ló szájának természetes változása segíti elő és támogatja a hackamore visszatérését; tulajdonképpen a növekvő, kialakulóban lévő fogak közvetlen hatással vannak a zablára, és annak használatára. Ez az időszak megegyezik azzal, amikor a ló eléri a négy, illetve öt éves kort. A hackamore a fogváltás során segítette a lovasembert, hogy ne álljon az anyatermészet útjába, amikor a ló szája a legérzékenyebb.

Sajnálatos módon a mai lovaskiképzők nem veszik figyelembe a lovak fogváltási folyamatát. A legjobb lovasember azonban alkalmazkodik a lovak viselkedéséhez és úgy próbálja megfelelő tanácsokkal kikövezni a ló által bejárt utat. Csakis a legjobbak figyelnek a ló jelzéseire és egy ilyen jelzést nem hagyhat figyelmen kívül az, aki valóban a legjobbat akarja a lovának. A hackamore volt a legjobb megoldás; lehetővé tette a lovas számára, hogy tovább képezze a lovát, még akkor is, ha az fogváltási időszakában volt. Amire a legtöbben nem számítottak, az a könnyedség, amit a hackamore használata eredményezett.

Adottságok

A hackamore-t sokféle anyagból, többféle méretben készítik. A természetes anyagok használata ez esetben kötelező. Környezetbarát, lélegezik és könnyen alkalmazkodik az állat testhőmérsékletéhez is. A legtöbb tradicionális hackamore-t nyers bőrből fonják, a jobbakat egy vezetőszál köré. A vezető szál lehet egy régi reata darab (bőr lasszó), vagy sodort nyersbőr, esetleg egy régi lószőr mecate. A fonások között is van különbség, a 8 szálastól a 32 szálasig terjedhet a skála, de a legáltalánosabb a 12 és 16 szálból font hackamore. Sokszor kombinálják a nyersbőrt más bőrökkel, így még díszesebb és érdekesebb lesz.

A hackamore vastagsága már megér egy diskurzust. Alapvetően három fonott „hackamore” típusú eszközt különböztetünk meg. A hackamore-t, amiről most beszélünk a korai képzési szakaszban önnmagában célszerű használni. A lóra egy ún. „hanger”-rel erősítjük fel, ami egy vékonyabb puhább bőrből készült tarkószíj. Tradicionálisan egy lószőr mecate-val együtt használják. A hackamore vastagsága 3/8″ –tól 7/8″ hüvelykig változik. A következő darab a képzésben tovább haladva a „nagykantár”-hoz tartozó vékonyabb, általában 1/4″ -től 5/16″ hüvelykig mérhető vastagságú és ezt rövidebb mecate-val és kantárszárakkal együtt használják. Az „igazi” és ebben a cikkben tárgyalt hackamore (vagy bosal) a vastagabb verziót jelenti.

A tű szeme

Talán sosem tudnánk egy tevét keresztül vezetni a tű szemén, de a vaquero nagyon sikeresen irányította a lovat a legkülönfélébb manővereket végrehajtva. A hackamore-t használó lovasember nem húzigálja a lova orrát mindenféle pozíciókba, hanem áthelyezi ha kell, hogy a ló megtarthassa magát kényelmesen anélkül, hogy megtörne a kívánt pozícióban. A hackamore-ral való képzési időszak talán a legrizikósabb az egész folyamat során. Miközben a hackamore-ra tanítjuk a lovunkat, ne feledjük, hogy lovunk jövőbeni érzékenységét támasztjuk alá, vagy tapossuk el. Ha rosszul alkalmazzuk a hackamore-t, akkor a ló megtanulja, hogy hogyan meneküljön el a nyomástól és „keresztül” szalad rajta.

A nehéz kezek és erőszakos használat elérzéketleníti a lovat, és a finom „megállás” vagy „lassítás” segítségekre sem fog reagálni. Amennyiben rossz úton járunk a hackamore-ral való képzés során, a rosszul megtanult viselkedésformákat talán sosem tudjuk majd megváltoztatni. Nagy a tétje ennek a módszernek, de az eredménye is kiemelkedő lehet, ha olyan a használója, aki felismeri és tudja, hogy mit lehet a hackamore-al elérni.

A megfelelő méret

A hackamore-nak megfelelően kell illeszkednie a ló fejére, mintha az ember fejére mintáznánk valamit: nem túl szoros, de nem is túl laza. (Ez a képzettségi szinttől is függ, illetve, hogy a ló kemény fejű-e vagy könnyed – a szerk.) Könnyedén legyen a helyén, de tartsa meg formáját és keménységét. A túl laza hackamore elveszíti a szerkezetét és az egyensúlyát. A túl feszes viszont nem kívánt nyomást fejthet ki kis területen, ami a ló sérüléséhez és fájdalomhoz vezet. A fájdalom a lónak nem más, mint a figyelem elterelése, emiatt a ló a fájdalomra fog fókuszálni a lovas segítségei helyett.

Amint korábban is említettük, a hackamore-t mecate-val együtt használjuk a megfelelő egyensúly miatt. A mecate, ha helyesen van alkalmazva elősegíti, hogy a ló fejéhez állítsuk a hackamore-t és akkor feszüljön ha kell, máskor pedig engedjen. Sok eltérő verzió is megszületett, de ha egy igazi eredeti hackamore-t használunk, az egyensúlyt és kellő hozzáértést tükröz.

Előtérben a horsemanship

A legtöbb jó lovasember tudja, vagy időben rájön, hogy vannak dolgok, amit a ló a csikózablával azonnal megcsinál, viszont a hackamore-ra tanítani kell. A legtöbb hozzáadott értéke a hackamore-nak az, hogy felszínre hozza a lovas hiányosságait. Kevesen tudják, vagy vallják be saját maguknak. A hackamore használata közben a segítségeket elő kell rendesen készíteni és támogatni kell azokat, hogy a ló véghez tudja vinni a kívánt manővert. A lovas pozíciója, súlyelosztása és időzítése mind kell ahhoz, hogy a hackamore megfelelően továbbítsa a lovas kérését.

Az üzenet, amit a hackamore küld, mindenképpen megerősítésre vár majd a lovas lábától az ülésén át minden porcikájáig, mielőtt a ló végrehajtaná az utasítást. Ha a lovas nem magabiztos és nincs egyensúlyban, úgy a ló hamarosan figyelmen kívűl hagyja a hackamore-t és összezavarodik. Éppen ezért használatához szükséges egyfajta előképzettség és megfelelőség. Ez a különlegessége a hackamore-nak, valószínűleg egyedülálló a lovas világban.

A cowboynak tudnia kell minden pozíciót, ülőhelyzetet, segítséget, mielőtt a hackamore-ra tanítja a lovat. A hackamore megerősíti, illetve elősegíti, hogy a lovas megtanítsa az üzenetek értelmezésére, később pedig a jelekre a lovat. Rendkívűl fontos, hogy a lovas elő tudja készíteni, támogatni és végre tudja hajtani a kívánt folyamatot minden eszközével, amivel dolgozik a képzés során.

A Szörny Természete

A hackamore használata egyedülálló érzést ad. Aki még nem használta, annak egyszerre okoz egyszerűséget és komplexitást. Bár két kézzel lovagolunk mecate-val, de elég ritkán használjuk mindkét kezünket egyszerre. Még amikor megállunk, akkor is csak az egyik szárat használjuk, majd legfeljebb a másikat a korrekcióra, de sosem egyszerre a kettőt. Ez a különleges eljárás a csikózablánál nem ajánlott, de a hackamore-t használók esetében kötelező. Azok a lovasok, akik két kezükkel használják a hackamore-t egyszerre, gyorsan elindulnak a rossz úton, a kívánt ösvény helyett.

Még egyszer, a szár használatával lesz teljes a kép. Egy egyszerű példával élve, amikor az egyik szárat használjuk egy manőverhez, de a lónak egyenesen kell maradnia, akkor a lovasnak azon kell dolgoznia, hogy minden porcikájával a megfelelő helyzetben maradjon, különben a ló nem tud majd kiegyenesedni. Meg kell értenünk, hogy sehol sem számít ennyire, hogy nem egyszerűen elengedjük magunkat a nyeregben és a szárakkal rángatjuk ide-oda a lovat, mint a hackamore használatánál.

A kormányzó

A másik, amit a hackamore fejleszt, az a nyugodt, ügyes és felkészült lovasember. A siker, amit a lovas elérhet, az azokon a napokon múlik, amikor használja a hackamore-t és a megfelelő döntéseket hozza meg lovaglás közben. Tudni, hogy milyen eszközt milyen lóhoz, annak hozzáállásához alkalmazkodva használunk, eljuttathat minket a győzelemig, ellenkező esetben pedig a csalódásig.

Vannak feladatok, amik nem megfelelőek egy éppen csak képzésben elindított hackamore-s lónak. Egy csípős, kora reggeli barangolás jó példa lehet erre. Egy fiatal ló könnyen elfeledkezik magáról és nem veszi észre a finom üzeneteket. Ha megértjük, mik befolyásolják a ló viselkedését a legtöbb helyzetben, elősegíti, hogy a lovas a megfelelő döntést hozza meg.

A lassabb munkák könnyebben megértetik a lóval a hackamore kommunikációját, főleg az első időszakokban. Sok idő eltelik, mire a ló megérti a jelet és magabiztos lesz a saját válaszában is. A magabiztosság csakis a következetesség eredménye. Sajnos, ha egy ló következetesen keresztül szaladhat a hackamore-on akkor ebben is meg tudjuk véglegesen erősíteni. Az a felelősség, ami a lovast terheli, ami alapján kiválasztja a munkát a kezdő lónak, meghatározza, hogy a siker útjára léptek-e.

Ha megfelelően van kezelve, már az első reakciókból tudja a jó lovas, hogy mit változtasson, és elősegíti, hogy a ló egyre magabiztosabb legyen a saját válaszadásaiban. Többet ésszel, mint erővel! Végül a legfontosabb döntés, amit a cowboy meghozhat, hogy hogyan uralkodik saját magán. A hackamore minden egyéb eszköznél jobban megköveteli a lovastól, hogy uralkodjon érzelmein és a tettein. Itt nincs helye idegeskedésnek, vagy fegyelmezetlenségnek.

Ha a lovas nem tudja kontrollálni az érzéseit, a hackamore-ral nem fog tudni mit kezdeni. Egy oda nem illő agresszív mozdulat, egy nehéz nap a kezdő lónak, és lehet, hogy örökre megbélyegeztük. Van egy mondás, mely szerint „nem az izom teszi az embert”, és a hackamore-ral képzett lovat sem.

Éppen ezért, már itt meg kell, hogy legyen a lovasemberben az a kellő higgadtság, amitől egy lovas érdemes lesz a nagykantárra. Megfelelő lelkiállapot elengedhetetlen a feszítő zabla használatához. A hackamore kezelése rávilágít arra, hogy valóban alkalmasak vagyunk-e a feszítő zabla használatára.

Irónikusnak nevezhető, hogy az “alázatos” hackamore tudatja majd a lovassal, hogy tegye az egóját félre és nézzen magába. Képtelen lesz rá, ha nem enged önmaga szorongásából és nem hallgat a lova által küldött üzenetekre.

Tehát fém szárak nélkül, az ezüst veret csillogását mellőzve a hackamore-t használó lovasember beáll a sorba, ami a nagykantárhoz vezet, sokak példáját követve. Itt nem a ló csiszolódik alattunk, hanem a lovas szíve változik meg a lova hátán, bejárva egy hosszú, de sikerhez vezető utat…

Írta: Gwynn Turnbull Weaver, fordította: Horseman
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva


Kocsis Kata Titkárságvezető k.k.lovas@freemail.hu Mobil: +36 70 556-5383	Török Gergely gtorok@roping.hu	Waldez Mobil: +36 70 290-6079

Ritka, mint a lottóötös: ikercsikók Tápiógyörgyén

Írta:

Lovasok.hu

Azt minden lovas tudja, milyen ritka a lovaknál az ikerellés, azt viszont már csak kevesen, hogy valóban ritkaságszámba megy, ha a kanca és mindkét csikója életben marad. Tápiógyörgyén május elején azonban megtörtént ez a csoda.

Tóth Attila és fia, Tóth Patrik kisbéri félvér kancája, Széplak Tina május 9-én egy kanca és egy mén csikót hozott a világra. A csikók papája Athos Babilon kisbéri félvér mén. A kis kanca az Athos Lenke, testvére pedig az Athos Valter nevet kapta.

Gratulálunk a kiscsikókhoz, jó egészséget kívánunk nekik és mamájuknak egyaránt!

Bár Széplak Tina vemhessége és ellése szerencsésen végződött, az ikervemhességet jobb elkerülni. Az állatorvosnak 30 nappal a fedeztetést, vagy termékenyítést követően javasolt legalább egyszer ultrahanggal megvizsgálnia a kancát, hogy megerősíthesse a vemhességet és kizárhassa az ikervemhességet, amely nem csak a csikók, de a kanca életére is veszélyt jelentene.

Az esély arra, hogy egy kanca egészséges ikercsikóknak ad életet, nagyjából annyi, mint megnyerni a lottó ötöst. Mivel az ikervemhesség a kancára nézve is veszélyt jelent, általában idejekorán megszakítják azt.

2014.05.26. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotó: Tóth Patrik

A híradó vendégei Burucs Borbála és Burucs Barna válogatott díjugratók

Írta:

Lovasok.hu

A híradó vendégei Burucs Borbála és Burucs Barna válogatott díjugratók

2014.03.21-i adás

A híradó vendégei Burucs Borbála és Burucs Barna válogatott díjugratók. A műsor fő témája a Kaposváron rendezett Mesterek Tornájának nemzetközi díjugrató versenye.

Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán:
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.

Valamennyi adás megtekinthető:
www.dinosport.hu

Főkép: Canva
Frissítve: 2024.03.14.

A lótartás eszközei

Írta:

Lovasok.hu

Vasvilla, talicska és társai

A lótartás eszközei

Ahhoz, hogy a lovat otthon tartsuk, el is tudjuk látni, és használni is tudjuk, nyilvánvalóan be kell szerezni a szükséges felszereléseket. Mire is van szükség egy-két ló tartása esetén?

Az istálló felszerelései: Nyilvánvalóan kell vasvilla. Régebben egy valamire való lóistállóban ez azonnal két villát jelentett, mert más villával nyúltak a szénába, szalmába, és másikkal a trágyába! Ma ez azért a legtöbb helyen egy villa, hacsak valaki nem használja – az egyébként nagyon hasznos – sűrű fogú trágyaszedő gombos hegyű villát. Ezt arra találták ki, hogy a tiszta szalmáról a kisebb nagyobb lótrágya-bogyókat szépen le lehet szedni úgy, hogy a szalma a helyén marad. A másik „bogyószedő” módszer egy rövid nyelű gereblye, és egy speciális, nagy méretű „szemétlapát”, hosszú, függőleges nyéllel. Ha már leszedtük a trágyát, kell egy talicska, amivel kivisszük a trágyaszarvasra, vagy éppen a gumis kocsihoz. Nagyobb istállókban szokás olyan módon trágyázni, hogy egy gumis kocsi beáll a boxsorok közzé a „placcra”, és egyből arra dobják fel a trágyát. Létezik olyan modern megoldás is, ahol a boxok közötti fal (rács) ráhajtható a falra, így egy kisgép végig tud menni a boxsoron, és kitolja a trágyát. Ez a módszer azért valószínűleg nem tud elterjedni az egy-két lovat tartó családoknál – viszont munkaerő és időkímélő a „lovas nagyüzemekben”. Szükség van seprűre és lapátra. Itt jegyzem meg, hogy a sepregetést lehetőleg olyankor végezzük, amikor a lovak kint tartózkodnak, mert a ló – nem lehet elégszer hangsúlyozni -nagyon érzékeny a porra. Szükséges mindenképpen egy-két vödör, még akkor is, ha általában önitatóból isznak a lovak.

tajtékúzó	gumivakaró	patakaparó
bőr kötőfék nagy lóra	vezetőszár	boxra akasztható vödör

A lóápoló felszerelések: Be kell szerezni a lóápoláshoz szükséges eszközöket: gyökérkefét, vakarót, porkefét, sörénykefét, puha rongyot, patatisztítót. Ez az „alapcsomag”. Ehhez jöhet egy „tajtékhúzó”, amivel a nagyon megizzadt lóról a habot le lehet húzni, illetve ha fürdettük a lovat, akkor a szőr közül a vizet ki lehet vele húzni. Ennek van egykezes és kétkezes változata, de a rutinos lóápoló egy bálás madzaggal is meg tudja csinálni. Mindezeket az apróbb eszközöket tartsuk hordozható műanyag dobozban, ládikában.

Egyebek: Ha a ló patkolva van, akkor kell egy sarokkulcs is, hogy csúszós talaj esetén a munka előtt a patkósarkot becsavarjuk, utána kicsavarjuk. A kettő között érdemes a csavarmenetbe egy lapos csavarfejet belehajtani, hogy a sarok becsavarásakor ne kelljen a lyukat hosszasan tisztogatni, illetve túl sűrűn új menetet vágni. Semmiképpen sem javaslom, hogy mondjuk a vídiás patkósarok állandóan a patkóban legyen, alapvetően két okból. Ha a ló kemény talajon áll (például betonozott aljzatú boxban), akkor természetellenesen megemeli a sarokfalat, ha pedig a karámban van, akkor játék közben kárt tehet magában, esetleges nézeteltérések tisztázásakor pedig a másik lóban.
Nem árt, ha van egy lótakarónk, ha netán a ló megbetegedne, és a lábadozás idején ezzel segíteni akarunk neki. Legyen, – de szerencsés esetben soha nem lesz rá szükség.
Legyen mindig néhány kötél és kötőfék, amivel a lovat ápoláskor, kezeléskor meg lehet kötni. Ezekből kell mindig tartalék is, mert fogyóeszköz. És lehetőleg a ló fejére való kötőfék, mert a nagy fejre a kis kötőféket nem lehet feltenni, a kis fejet pedig kihúzza a ló a nagy kötőfékből. Ez viszonylag egyértelmű, ennek ellenére számtalanszor lehet látni, hogy a szopós csikó fején ott díszeleg a lókötőfék, – imitt-amott egy darab madzaggal elkötve, hogy le ne essen a fejéről.
Nem árt, ha van egy orrfogónk, ún. pipa. Ennek is van két változata. Az egyik egy kb. 40 cm-es seprűnyél darab, a végén két, egymástól kb. 5 cm-re lévő lyukkal, és ebbe van fűzve egy hurok kb. ujjnyi vastag kötélből. A másik vasból vagy alumíniumból van, és olyan, mint egy jókora diótörő. Erre akkor lehet szükség, hogy ha netán valamilyen állatorvosi kezelés válik szükségessé, és egy rövid időre – ami a bódítást nem teszi szükségessé – rögzíteni kell a lovat, illetve el kell terelni a figyelmét a kezelésről. Ez előfordulhat bármilyen kisebb sérülés ellátásakor, pl. egyszerűen azért, mert a ló (sok ilyen van) roppantul fél a spray hangjától. Mindkettő úgy működik, hogy elszorítja a ló orrának legvégét, ezáltal helyi zsibbadást okoz, ami eltereli a ló figyelmét egyéb dolgokról. A legtöbb esetben egy pillanat alatt egy kézzel rögzíteni lehet ilyen módon egy kifejlett lovat. A kötélpipát hosszabb idő (1-2 perc) feltenni, a vaspipát egy másodperc alatt lehet üzembe helyezni – viszont ha a lónak hevesebb az ellenkezése a vártnál, vagy kisebb a rutinunk, ez utóbbi elég nagyot üt.

Legyen mindenképpen egy ostorunk is, akkor is, ha nem fogatot hajtunk. Bármikor kellhet egy kis előrehajtó segítséget adni: lószállítóba rakodáskor, vagy egyszerűen jártatáskor, futószárazáskor.

Szerző és fotók: Novotni Péter
Frissítve: 2023.03.21.
Kiemelt fotó: Canva

Ismét négyesfogathajtó-világbajnokságot rendezhet Szilvásvárad

Írta:

Lovasok.hu

Ismét négyesfogathajtó-világbajnokságot rendezhet Szilvásvárad

Letették a 1,65 milliárdos beruházással megújuló Szilvásváradi Lovasközpont alapkövét. A világszínvonalú komplexum helyet adhat a 2016-os négyesfogathajtó-világbajnokságnak is – jelentette be Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke.

Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója, projektgazda hangsúlyozta, hogy a jelenlegi lovas stadion 1976-ban, a lovarda 1980-ban épült. A több mint 30 éves épület mára elavultnak számít, elhasználódott. Ennek negatív következménye, hogy már 20 éve nem lehetett a helyszínen díjugrató versenyt rendezni, de a többi szakág sem volt jobb helyzetben.

Dallos Andor kiemelte, hogy az új Lipicai Lovas- és Rendezvényközpont egyik fő alapelve a multifunkcionalitás, hogy ne csupán a fogathajtó versenyek, de más szakágak is helyet kaphassanak. Az új, világszínvonalú komplexum közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy Szilvásvárad lovasközpont legyen.

A most kezdődött fejlesztés részeként egyebek mellett épül egy új, 800 székes nézőtérrel rendelkező fedeles lovarda és egy 8000 néző befogadására képes fedett-nyitott stadion, amely négyévszakos talajt kap. Lesznek bemelegítő pályák és megújulnak a kiszolgáló létesítmények is – mondta Dallos Andor.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke bejelentette, hogy Szilvásvárad 2016-ban ismét megpályázza a Négyesfogathajtó Világbajnokság rendezési jogát. Mint ismeretes, a lipicai ménesnek otthont adó településen 1984-ben már rendeztek Négyesfogathajtó Világbajnokságot, melyen a magyarok csapatban (Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor) és egyéniben (Juhász László) is aranyérmet nyertek.

Horváth László, Heves megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő, miniszteri megbízott felidézte: 2010 nyarán kezdődött meg a lovas központ felújításának tervezése, a megvalósulás most kézzelfogható közelségbe került.

Emlékeztetett: az 1984-es fogathajtó világbajnokság nagy lökést adott a térségnek. Ez a beruházás is méltó Magyarországhoz, és nem csak Szilvásvárad lesz a nyertese. Hozzátette, a beruházással egy időben megújul a Szalajka-völgy és az itt futó kisvasút is. „Gazdasági hozadéka is lesz a fejlesztéseknek: nő a szálláshelyek, a vendéglátóhelyek kapacitás-kihasználtsága, nőnek az adóbevételek, több lesz a munkahely” – fogalmazott a kormánymegbízott.

A vidékfejlesztési miniszter szerint a 21. század követelményeinek megfelelő létesítmény megvalósulásával a lovastársadalom régi vágya teljesül. Fazekas Sándor felidézte: évente mintegy félmillió turista, köztük sok külföldi látogat Szilvásváradra. A lovasközpont elkészültével ez a szám akár meg is duplázódhat.

Horváth László elmondta: már zajlanak a közműkiváltások, a tervek szerint július elején kezdődik meg az építkezés, a létesítményt pedig az év végén adják át. Elmondta azt is, a helyszínen Lipicai Lovasközpont Szilvásvárad névre keresztelt létesítmény megépítése kiemelt kormányzati beruházás lesz.

2014.03.18. Biró Dániel, Lovasok.hu

Frissítve: 2024.05.26.
Fotó: Canva

70 éves múlt a Sáripusztai Ménes ménesmestere

Írta:

Lovasok.hu

70 éves múlt a Sáripusztai Ménes ménesmestere

Lovas nemzetünk mai maradéka közt lámpással kell keresni – ha ugyan van –, aki érdemes a ménesmesteri titulusra. Kneisz István – vagy ahogyan legtöbbünk ismeri, Pista bácsi –, a sáripusztai ménesmester ilyen ember, talán az utolsó, aki még ma, több mint 70 évesen is tevékeny lovasember.

Önmagában a címben szereplő ménesmester szó mindent kifejez. Jelenti a lovak sokaságát, a hozzáértést, de azt is, hogy aki ezt a szakmát műveli, az egy ma már elveszőben levő tudás birtokosa, mestere. Ötvenhat, a ménes szolgálatában eltöltött év alatt megért fényes sikereket, látott kudarcokat, lovak, emberek, ideológiák jöttek- mentek, de ő következetesen megmaradt a lovak mellett.

Kezei között lovak százai születtek, köztük a magyar lótenyésztés és élsport büszkeségei, de ettől Pista bácsi nem lett más ember. Maradt, aki mindig is volt, őszinte, szerény, becsületes lovasember, aki, ha ma Sáripusztán ránéz egy lóra, nem azt látja, amit mi, külső szemlélők, ő a lovak – kancák és mének – generációit látja, amelyek egykor mind megfordultak a keze alatt. Egy pillantásnyi történelem, egy könyvtárra való szakértelem, de mindenekelőtt határtalan lószeretet rajzolódik ki előttem, amikor szóba elegyedek a „MÉNESMESTERREL.”

Pista bácsi, családi indíttatás volt, hogy a lovak mellett kezdte az életét?

Édesapám, de a nagyapám is a lóból tartotta el a családot. Abban az időben sok goromba csődör volt, nagyapám, aki Dűltakolban lakott – (ma már hol vannak ezek a tanyák?) – idős korában is szót értett velük. A legvadabbat is egyedül vezette le az állomásra, és rakodta be a vagonba őket. Apám pedig az egész életét itt dolgozta le a ménesben. Ezért mondom, hogy nálam a családból jön a lószeretet.

“Nekem akkor van vége a napnak,
mikor úgy érzem, hogy a lovaknál rend van.”

Sajnos én már nem tudom kinek továbbadni, egy lányom van, aki szereti ugyan a lovat, de az unokámat már nem érdekli. Ilyen előzmények után én nem is gondolkodtam semmi máson, a ménesbe mentem dolgozni. 1955- ben maradtam ki az iskolából, de már másnap a lovaknál voltam. Hamar munkát kaptam, igaz, nem nagy pénzért, mert 600 Ft volt a keresetem. Elküldtek aztán munkakönyvet csináltatni Enyingre, de ott közölték velem, hogy mint gyerek, nem kaphatok, mert még nem voltam 14 éves. Így a munkakönyvemet csak a következő évtől állították ki. Ezért hivatalosan 1956. január 1-jétől dolgozom itt.

Mi volt a feladata?

Először beosztottak ide, beosztottak oda, kisegítő lovászfiú voltam. Úgyhogy hamar kiismertem a ménest, amely akkor a Mezőszilasi ÁG-hoz tartozott. Az én feladatom volt az is, hogy hetente kétszer bejártam a központba. Lóháton vittem a jelentést, mert akkor még telefon sem volt. Apám ki is szokott jönni elém esténként, hogy lássa, biztos hazaér-e a gyerek. Őszre végül kiérdemeltem, hogy csikós lehessek, így attól kezdve csikósgyerekként dolgoztam. Akkoriban 700 körüli volt a lovak létszáma, de sokkal nagyobb volt a terület, Dág is idetartozott. Egy időben ott volt a ménes központja, a fedeles lovarda, meg a sportlovak is. Több esetben a ménest is oda kellett áthajtani.

Akkoriban a lovak a legelőn jártak tavasztól őszig. Nagyjából 100 fős ménesekben („bandákban”) legeltek. A lovak a környék hét tanyájában voltak elhelyezve. Irtásban a csődörök, Dűltakolban az anyakancák, Hangászban az egyévesek, itt, Sáriban a két-háromévesek stb. Minden csoport el volt osztva, hogy keveredés ne legyen. A legtöbb a növendék csikó volt, a ménes ugyanis a megyei gazdaságok csikóösszpontosító állomása volt egyben, ahová a környékbeli tsz-ek csikói, illetve a padlássöprések idején a parasztoktól adóban beszedett 1-2 éves jószágok („adócsikók”) kerültek.

Utánpótlás volt bőven. Egy istállóhoz, amelybe 100 választott csikó fért be, mindenhol négy ember tartozott. Ez tartott nagyjából 1962–63-ig. Akkor kezdődött meg az igazi „szocialista nagyüzemi mezőgazdaság”, jött a gépesítés, és a ló fokozatosan kiszorult a gazdálkodásból. Addig azonban fontos szerepet töltött be a földművelésben. A Fejér megyében működő állami gazdaságok is lovakkal dolgoztak, az ott született csikók mind ide kerültek felnevelésre, majd háromévesen innen igényelték az utánpótláslovakat. Kinek mennyi kellett, 2, 3, 5 pár lovat, amelyeket azonban már az új helyén tanítottak be kocsiba.

Ustinov és Lupicor apaságú csikók, a jövő generációját képviselik Sáripusztán

Visszatérve az én történetemhez, 1960-ban bevonultam katonának. Mikor leszereltem 1963-ban, az akkori vezető Gadácsi „kartárs” behívatott, hogy gondoljam meg, visszamegyek-e a lovak mellé, mert szeretné, ha elmennék inkább traktoros iskolába. Ez a hatvanas évek elején tipikus karrier lehetett volna számomra. Sokat nem gondolkodtam az ajánlatán, úgy döntöttem, nem megyek traktorosnak, inkább maradok a lovak mellett. Pedig a lovak sorsa akkorra már megpecsételődött.

Éreztették is velem, hogy átkerültem a vesztes oldalra, hiszen mikor a lovak körül bármire szükség lett volna, legyen az akár csak egy ablakcsere vagy egy meszelés, szinte úgy kellett kikönyörögni. Gadácsi kartárs azt mondta nekem: „Ide figyelj, Pista, ha te a lovak farkába rózsaszín szalagokat kötsz is, a ló akkor sem fog tetszeni nekünk.” Hát így, ilyen megtűrt szintre kerültek a lovak a gazdaságban.

A sportlótenyésztés jelentette a fellendülést. Hogy kezdődött?

A lóágazatban a fellendülést az 1970-es év hozta meg, amikor áthoztuk a Mezőfalvi ÁG Ménesmajori Ménesét, ezzel együtt 1972-től törzstenyészetté vált a gazdaság. Ez a döntően kisbéri félvér jellegű állomány adta a ménes egyik kiindulási alapját, ezek között sok jó képességű ló is volt. Üzemelt akkoriban Székesfehérváron egy sportistállónk – most azt hiszem, a McDonald’s van helyette –, ott voltak a mének, illetve a Sáriból kiválogatott, sportra alkalmas lovak. Rózsa Pista és társai ott kezdték a lovaglást. A későbbi sportsikerek mögött Magasházy Dénes lovaglótanár állt, akit már a ménes új vezetője, Herczog Emil hozott ide, majd a sportlovakat is kihozták Sáripusztára.

A csikósok közül, akinek volt tehetsége, az bekapcsolódott a sportba is. Így jómagam talán három szezonban is indultam díjugrató versenyeken. Aztán a „főnök” – Herczog Emil – fogatosa lettem, aki megbízott a ménesben dolgozó emberek felügyeletével is. Ezzel együtt járt az is, hogy a ménes lovairól is mindent tudjak. Így kezdődött, aztán lassan az életemmé vált a ménes. Megszoktam, hogy nekem mindenre oda kell figyelnem, mindenről tudnom kell, ami ott történik. Én minden fedeztetésnél, minden ellésnél, minden betegségnél jelen voltam, ha kellett, segítettem, ha kellett, cselekedtem. Ha a lovaink sikereket értek el – és ebből egyre több volt –, azt én a magam sikerének éreztem.

Ez alatt a hosszú idő alatt biztos voltak Pista bácsinak kedves lovai, amelyekre szívesen emlékszik.

Volt sok szép és kevésbé szép emlék is. Szomorú volt, mikor a mének közül Ragyogó (Siglavy XII-6), amely abban az időben a legjobb ugrólónak számított, a harmadik fedeztetés után infarktust kapott, és a kancáról lefordulva a kezeim között pusztult el. Aztán nagyon szép és sikeres volt például Aldato története a ménesben, ami egy véletlennek köszönhető. Ugyanis mikor Aldato bekerült az országba, Mezőhegyesre karantén miatt nem lehetett bevinni, így ideirányították a mént, amely egy vasúti vagonban érkezett a szomszédos Mezőkomáromba. Én hoztam el őt a ménesbe.

Aldato nagyon jó ló volt, emellett kezelhető is. Volt, hogy fel-felültem rá, de inkább kocsiban, egyesben szoktam jártatni. Kicsit hajlott háta volt ugyan, és úgy tűnt, külön van az eleje és a hátulja, de kiváló csikókat hagyott maga után. Pedig mindössze egy őszi szezont fedezett itt, mégis maradandót alkotott. Így Sáripuszta Nimfa után adta Aldato II Zavarost, amely Móra Lászlóval nagypályás ló volt, később itt került fedezőménként felállításra, és olyan jó sportlovak születtek utána, mint Zsizsik vagy Zátony. Aldato emellett meghatározó kancákat adott a ménesnek, például Záport, amely később Rezgő vagy Sarkcsillag anyja lett, vagy Aldato Adóst, amely sportlóként, militaryban részt vett a moszkvai olimpián.

Két telivér kanca Dárius meg a Karattyoló.

Emellett nekem ő volt a legkedvesebb lovam. Teljesítmény szempontjából a ménes legjobb kancája volt, emellett mindig könnyen vemhesült, amely egy tenyészkancánál szintén fontos dolog. Aldato és Ramzes Junior jó csikói irányították a figyelmet a holsteini fajtára. Így került be a ménesbe 1978–79-ben 24 holsteini és hannoveri kanca, valamint egy mén, Toborzó. Nem volt egészen hároméves, és nagyon nehezen kezdett el fedezni. Sok türelem kellett hozzá, eleinte szinte még a verebeket is el kellett zavarni, mert ha valami a környezetünkben volt, akkor nem a kancával foglalkozott, hanem nézelődött.

Mindig mondom, és Toborzó is jó példa erre, hogy a holsteini lóhoz sok türelem kell. Ezt ajánlanám figyelmébe minden holsteini lóval foglalkozó sportoló figyelmébe. Nem szabad tőle rögtön követelni, időt kell neki adni, mert meghálálja, ha foglalkoznak vele. Ahogy végül Toborzó is, amellyel majd egy évig szórakoztunk, de végül belejött a dolgába, és nagyon jó fedezőmén lett, ugrólovak egész sorát adta. Abban az időben az import mének közül a legjobb ivadékai neki voltak, ezt ki merem jelenteni. Az itt állt fedezőmének közül nála csak Ginust tartom nagyobbra.

Az alapítónak számító import kancák közül ki ne felejtsem Nortje nevét, amely később meghatározóvá vált a ménesben. Pedig mikor idekerült, nem tűnt kiemelkedőnek. Nem volt nagy ló, én nem is hittem volna, hogy ez a viszonylag középszerűnek tűnő kanca ilyen jó csikókat fog majd adni, mert a csikói mind jobbak voltak nála. Még ma is nyoma van a ménesben, harmadik unokája, Üzenet ezt a vonalat képviseli, most egy gyönyörű Ustinov csikó van alatta. Bárcsak több Nortjénk lenne… A sok jó holsteini kanca közül talán még Delicia nevét említeném, igaz, hogy nem volt fiatal, mikor idekerült, de lánya, Drágám és Toborzó révén tőle származik Kikelet, amely kiváló ugróló volt nálunk. Emellett Déva xx után született unokája, Nyakék adta Sissit, a ménes jelen pillanatban legsikeresebb ugrólovát.

A nyolcvanas években az ország meghatározó ménesévé nőtte ki magát Sáripuszta. Hogy nézett ez ki a gyakorlatban?

A nyolcvanas években a gödöllöi OMÉK-on kitüntetést vesz át Pista bácsiA ’70-es évektől a sportló mellett már az angoltelivértenyésztéssel is foglalkoztunk. Mokka xx volt a legismertebb fedezőménünk, lánya és unokája, Cédula xx és Cetli xx váltak a legsikeresebbé.

Ebben az időben évi hetven csikó született, mi négy ménnel dolgoztunk délelőtt-délután próbáltatással, fedeztetésekkel, úgyhogy volt munka bőven. A rendszerváltással egy időben került sor újabb ménimportokra, Silver Look xx, Goliath, Déva xx, majd Gressini és Justboy érkezett a ménesbe. Ettől az időtől azonban már a mesterséges termékenyítés vette át a főszerepet.

Megmondom őszintén, de a legőszintébben, hogy én a természetes fedeztetésbe nőttem bele, és ezért eleinte nem nagyon tudtam azonosulni a mesterséges termékenyítéssel. Ma már azt mondom, hogy ez a jó. Megszűntek a fertőzések, szerintem kevesebb lett a vetélés, sokkal nagyobb a vemhesülési arány, és egy adag spermát, ha leveszünk, abból minimum négy lovat be tudunk rakni.

Ma már a legjobb európai mének csikóival találkozunk a ménesben. Ezzel együtt változtak a mindennapok teendői is?

Nem titok, hogy a kétezres évektől egy erőteljes, teljesítmény irányú szelekción esett át a ménes állománya. Most összesen hetven ló van a ménesben, ebből tizennyolc aktív sportló, a többi az utánpótláscsikó és a tenyészkanca- állomány. Ez azonban egy folyamat része volt. Kezdetben teljesítményt igazolt méneket béreltünk, így állt itt Laurenz, Ginus vagy Faldo is. Mára azonban világossá vált, hogy a piaci verseny kényszerében csak a világ élvonalába tartozó méneket használva van esély érvényesülni, amit ugyebár nem lehet kibérelni.

Már a ’90-es évektől kezdve a ménes legjobb kancáit Európa legjelentősebb ménjeivel fedeztettük Hollandiában, illetve Németországban, mára ez spermaimport formájában vált általánossá. Ennek keretében jó kapcsolat épült ki, így mélyhűtött örökítőanyagot forgalmazunk is néhány világszínvonalú mén után. Számomra azonban nincs különbség, egy Diarado vagy egy Ustinov csikó felnevelését is ugyanolyan körültekintéssel kísérem, mint korábban.

Hogy néz ki Pista bácsi egy napja manapság?

Reggel időben kelek, negyed hatkor – ma már ilyen világot élünk – felhívom az éjjeliőrt, hogy volt-e valami esemény, majd az első, hogy körbejárom az istállókat. Ezt minden reggel megteszem, igaz, ilyenkor nem sok mindenkivel találkozom, de a szemem a lovakon, és rögtön észreveszem, ha valami nem a megszokott. Mire végzek, megjönnek reggel az emberek, és megkezdjük az etetést, ez a nap kezdete. Már az előző nap ki-ki tudja, mi lesz a feladata, be van mindenki osztva.

Más a téli és más a nyári napirend. Most nyár van, a lovak kint vannak a legelőn éjszaka is. Ilyenkor nyári állásban folyik az etetés, olyan 12-15 ló van most egy csoportban. Csak a fiatal csikókkal levő anyakancák jönnek be estére. Naponta háromszor körbejárom a legelőket. Megnézem, hogy mit csinálnak a lovak, van-e vizük stb. Este, mielőtt hazamegyek, még egyszer körbejárom a ménest, és csak akkor indulok el, ha minden rendben van. Sokszor van, hogy este, mielőtt besötétedik, még lejövök, ha a délutáni abrakolásnál valamelyik nem úgy eszik, vagy nem tetszik nekem valami miatt. Csak úgy tudok nyugodtan aludni, ha látom, hogy minden rendben van a ménesben.

Ha most visszatekint erre a több mint 50 évre, nem volt egyhangú a munka?

Úgy vagyok vele, hogy az lett volna a baj, ha az lett volna. Amíg az ember a dolgát szeretettel végzi, addig nincs probléma. Mindennapra van feladat, amit meg kell oldani. Ez a fontos. A saját dolgomat inkább elhagytam, csakhogy a ménesben menjenek a dolgok. A családom is tudja, ha nem megyek időre haza, akkor a ménesben valami gond van, és ezt már megszokták. Nekem akkor van vége a napnak, mikor úgy érzem, hogy a lovaknál rend van.

Mindennapra megvan a dolgom, és ez jól van így. Ha otthon kellene üldögélnem mint nyugdíjas, biztos meg is bolondulnék. Hosszú volt, nem is hinném… Ha újra kezdhetném, akkor is csak ugyanígy csinálnám! Így fejezi be a ménesmester, aki láthatóan nem a szavak embere. Minek is? Hiszen cselekedetei önmagukért beszélnek, a lovak pedig szavak nélkül is megértik. Legkisebb rezdülésük nyitott könyv az ő számára, amelyből ma, 70 évesen, 56 év tapasztalatával olvas folyékonyan. A ménesi lovak pedig jól értik a ki nem mondott szót, mert Kneisz Istvánt is ugyanaz a termékeny mezőségi rög nevelte, és mindig az állandóság része volt Sáripusztán.

Maradjon ez így még sokáig, Pista bácsi, az isten éltesse!

Szerző: Rásky Péter
Megjelent a Lovasélet magazin 2011 augusztusi számában
2014.03.14.

SZávay Gábor, Enyingi Agrár Zrt.:

Ha egy szóval akarom kifejezni, mit jelent Kneisz István ménesmester személye a ménesnek, azt mondhatom: MINDENT. 56 évet ledolgozott itt, ismeri a ménes minden apró részletét, óriási szakmai tapasztalat van a háta mögött. De amit igazán ki kell emelni, az a mindennapokban a lóért, szakmai alázattal végzett munka. Társaságunkban az itt dolgozó több száz ember közül egy kezemen meg tudnám számolni, hány ilyen ember volt a maga területén. A ménesben egy dolog volt az anyagi háttér megteremtése, a minőségi törzsállomány megszerzése és a cég lóközpontú működtetése.

Ám az, hogy mindezek a lehetőségek azokat az eredményeket hozták, amelyeket a múltban és a jelenben el tudtunk érni, ahhoz kellett az a biztos háttér, amit Pista bácsi mindennapokban elvégzett munkája jelentett. A sikerek legalább annyira az ő munkájának az eredményei is. 70 évesen is töretlen a munkakedve, és tudom, hogy az egész életét a munkájának rendelte alá, nem a fizetésért, hanem a munka becsületéért dolgozott. Tudom, ha 70 évesen haza kellene mennie kedves lovai nélkül, abba belebetegedne. Ezért addig van itt közöttünk, amíg az egészsége bírja és kedve van hozzá, és ez így is lesz. Ez mindannyiunk véleménye.

Magyar Lovassport Szövetség Díjátadó Gála, Budapest

2013. Február 15.-én a Magyar Lovasszövetség a Széchenyi István lovas emlékéremmel tüntette ki több mint 50 éves a lótenyésztésben végzett kimagasló, lelkiismeretes munkája elismeréseként.

Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.15.

A 14 éves Dörnyei Regina második az olaszországi western versenyen

Írta:

Lovasok.hu

2014. máciusában western lovasok és rodeósok számára ismerős helyszínen, az olaszországi Voghera-ban megrendezett Ice Trophy-n – mérették meg magukat hazai gyorsasági lovasaink.

Ez a verseny egy négy fordulós gyorsasági versenysorozat záró versenye volt, mely már hagyományosan a magyar lovasok szezonnyitó állomása.

A versenyzők hordókerülésben és szlalom számokban tehették próbára maguk és lovaik tudását. A 14 éves Dörnyei Regina a Lady Barrel kategóriában (csak hölgyek részére kiírt versenyszám) a második Divizió 2. helyét szerezte meg, az Open kategóriában harmadik Divizióban szintén 2. helyezést ért el.

Dörnyei József a Novice Horse (kezdő ló) kategóriában sajnos borítás miatt nem lett értékelve, de elmondása és olasz trénerek szerint egy nagyon tehetséges lovat mutathatott be.

Ezután a verseny után bizakodva tekintenek az előttük álló szezon elébe, melynek talán a legfontosabb eseménye a szintén olaszországi Európa Bajnokság.

2014.03.12. Horváth Annamari, Lovasok.hu

Frissítve: 2023.03.13.
Fotó: Canva

KapcsoLÓdó cikkek:

Western Bajnokság: Általános, Reining és Rodeo szakág közös bajnoki fordulója >>

Imperiál apja, Imi: az öntudatosan büszke telivér mén

Írta:

Lovasok.hu

Imperiál apja, Imi: az öntudatosan büszke telivér mén

Bő fél évszázaddal ezelőtt, 1958-ban sikeres versenykarriere után tenyészménként folytatta pályafutását versenylótenyésztésünk egyik kiemelkedő csillaga: Imi.

Világra szóló sportkarrierjét korlátozta a vasfüggöny, mégis legendák övezték becsült képességét. Pesttől Prágáig minden startját – egy kivételével – győzelem követte. Bécsben az itthoni tréningpartner, Roppant mögött csak második lett. E hatalmas siker után mindkét magyar zsoké külföldön folytatta tovább karrierjét. Imi itthoni lovasa, Horváth Károly azonban hűséges maradt lovához, olyannyira hogy még újszülött fiát is Iminek keresztelte.

Imi 21 évet élt és 170 csikót nemzett, 169 csikót Kisbér-Apátipusztán, és egyet Szenttamáson. Leghíresebb csikója Imperiál volt. Utolsó nyugdíjas éveit – az egykori gazda, Rádoki József felügyelete mellett – Somogysárdon töltötte. Csontvázát emlékőrzés és szakmai demonstráció céljából a „négy nagy telivér” (Buccaneer, Kincsem, Imi, Imperiál) között tartják számon.

Imire emlékezve, sajátosan szép gondolat-képeket őrzők magam is. Fiatal ménesvezetőként a magam szabta huszonnégy órából gyakran töltöttem vele hosszabb időket a szeparált, erdőárnyékos ménkarám korlátrúdján üldögélve. Lestem. Kommunikálni akartam. Igyekeztem megfejteni híres versenyképessége titkát.

Alkatra, küllemre – szememben – minden ellentmondott a telivérről alkotott ideámnak. (Szülői – Intermezzo II, Minci – bár mindketten derbynyerők voltak, de finomak, acélosak. Legjobb fia, a szintén pej Hurrytől a „cifra” sárga Imperiál.) Mégis „ő” volt az első világnagyság, akivel találkoztam, s gondjaimra bízták.

Magabiztosan fölényes volt. A frissen tépett fűcsomót lekicsinylően elfogadta, és elvonult a karám másik végébe. Nekem „farat-vetve” mereven szemezett az ágakon ugráló verebekkel. Majd visszafordulva, kaptás lábát előre ollózva, harapott a karám gyér gyepéből, és e torz állásban maradva percekig farkasszemet néztünk.

Amikor – kezemben az újabb fűcsomóval – távozást színleltem, lassú méltóságteljes lépésekkel elindult, és ötven méter után kegyesen elfogadta a kínált falatot, majd unott, komótos fejbólintásokkal végleg ott hagyott. (E jelenetsort szinte naponta megismételtük.) Érezni véltem vállveregető fölényét: „Most már elmehetsz, nyugalomra vágyom.”

Fő feladatát, a fedezést tekintve is – enyhén szólva – kimért volt. Hasonlóan az öreg gím bika sztorihoz, amikor az a dombtetőről letekint a völgyben vágyakozó ünőkre: „Gyertek fel, ha akartok valamit.” Feszített tempót diktáló tenyésztési programunkban maximális számú kancát párosítottunk a nagyreményű Imivel. Reggelente gyakran órákig kínlódtunk, mire végre teljesítette feladatát. A számos praktika között a leghatékonyabb volt, amikor elmélázó közömbösségét egyetlen szerelmével, a nemesen szép, kis szürke kanca, Théba próbafalhoz vezetésével oldottuk fel, és izgalmát az aktuális sárló kancán vezettük le.

Így éltük a termékeny éveket egy emlékezetes ménesi közösségben, egy öntudatosan büszke telivér mén környezetében, Apátipusztán. S születtek a Mimik, Irhák, Illetlenek, Csillagomok, Dicsekvők, Szirénák, Indokok, Inspektorok, Librettók, Iglói diákok – és közülük is kiemelkedve: Imperiál a „csoda táltos”.

Egy árnyékolt lehetőségű versenykarriert megkoronázott egy tenyésztési siker, melyet előző évezredünk aranylapjain őriznünk kell tovább! Imi is nemzeti kincse szakmánknak.

Budapest, 2008. március Váczi Ernő
2014.03.11. Váczi Ernő
Frissítve: 2023.09.19.
Fotó: Canva

A szabadságharc ifjú hősei – gyerekek a huszárok közt

Írta:

Lovasok.hu

Az 1848-49-es Szabadságharcban sok tizenéves gyerek vett részt. Ezek a 12-18 éves fiúk futárok, felderítők, nyargoncok, írnokok, dobosok, tüzérek, sőt huszárok voltak.

Különösen bátor dolog volt huszárként szolgálni a honvédseregben egy gyerekember számára, amit még az is nehezített, hogy a huszárnak a lovát is el kellett látnia, gondoznia, ami bizony még egy felnőttnek sem egyszerű dolog. Mégis akadt erre is példa.

Zlinszky István 1834. február 17-én született Dabason, s 15 éves korában állt be a legutoljára megszervezett honvédhuszárezredhez az Attila-huszárokhoz, ahol altisztté emelték. Még az oroszokkal is összecsapott a turai ütközetben.

Szűcs Lajos szintén 15 évesen lett Attila-huszár. Õ még ahhoz az önkéntes lovascsapathoz állt be a tápióbicskei ütközet után, amely később az alakuló huszárezredbe olvadt be. A fiú követte bajtársait, így ő is reguláris katona lett, igazi huszár.

Az arisztokrácia gyermekei is megjelentek a honvédseregben, ők kisgyerekkoruk óta lovaglással is foglalkozva, természetesen huszárok illetve lovon szolgáló nyargoncok, sőt parancsőrtisztek lettek.

Gróf Roggendorf Róbert egy torontáli nagybirtokos család fiaként született 1833. május 11-én. 15 és fél éves sem volt még, amikor önkéntes közhuszárként állt be az alakuló 16. (Károlyi) huszárezredbe, ahol már a szervezés során kitűnt használhatóságával, így főhadnagyként vonult el századával 1849. júniusában a legvéresebb harcokat hozó feldunai hadszíntérre. Kitűnően helytállt, mert Világosnál már másodkapitányi rangban tette le fegyverét a 16 éves gyerekhuszár.

Gróf Károlyi Sándor tekintélyes rokonainak köszönhette, hogy még nem volt 17 éves, de máris hadnagyi rangban vették be a bátyja által szervezett önkéntes alakulatba. November végétől ő is Károlyi-huszár lett, ő volt az ezredet szervező édesapja legkisebb fia. 1849. nyarától parancsőrtiszt volt Klapka tábornok mellett, aki a legbátrabb tisztjei között tartotta számon.

Akadt, aki édesapjával együtt harcolt, mint a 15 évesen huszárnak állt Pálinkás Gyula. Önkéntes nemzetőrök között kapcsolódott be a délvidéki harcokba, majd a Hunyadi-huszárok hadnagya később a Károlyi-huszárok főhadnagya lett. Édesapja, Sámuel őrnagyként halt hősi halált a csatádi ütközetben, Gyula fia szerencséjére ekkor már futártisztként a hadügyminisztériumban szolgált, s másodkapitányi rangot érdemelt ki.

Volt olyan gyermekhuszár, aki testvérét is magával csábította a honvédseregbe. A 16 éves szamosújvári Harmath Miklós gazdag kereskedő-család gyermeke volt, amikor a 16. (Mátyás) huszárezredbe könyörögte magát, ahol a csatatéren küzdve érdemelte ki a tiszti rangot.

”Miklós bátyám alig volt tizenhat éves, midőn a nemzet végre felébredt lethargikus álmából. A rendkívüli idő, a szent lelkesedés csodákat művelt, a gyermekből férfi lett egy nap alatt. A kis deákok beszédeket tartva járták be az útcákat s a nép áhitattal hallgatta e férfivá nőtt gyermekek lelkes szavait. Tordán báró Kemény Farkas szervezte a katonaságot s hozzá vezette atyám elsőszülött fiát 1849. májusában főhadnagyként került a honvéd vadászokhoz. Ide szökött utána 14 éves József nevű öccse, aki Bem apó utolsó erdélyi ütközetében nagyon súlyosan megsebesült. A két fiú történetét húguk adta közre 1892-ben.

– Jó lesz káplárnak. – Felelt a nemes báró
– Köszönöm, nem leszek. – Szólt büszkén a fiú – Szent fogadást tettünk társaimmal, hogy mint közlegények szolgáljuk a hazát s csak megérdemelve fogadjuk el a kitüntetést.
– Ám jól van, a vadászokhoz küldöm.
– Kossuth-huszár szeretnék lenni, mint barátaim – Felelt bátyám. – Ahhoz van kedvem.
– Tehát legyen.
És másnap nevetve nézte végig Kemény Farkas, hogy az újdonsült közhuszár hogy takarítja lovát – melyet atyámtól kapott – s hogyan törli a szokatlan munkától izzadt homlokát puha kezeivel.
– Nézzétek. – Szólt környezetéhez a báró – ez a selyem gyermek még billiárdozni is glacéban szokott íme mit tesz a lelkesedés, most még a lovát is megtakaritja a hazáért!
Az első csatában, Piskinél azután megérdemelve kapta a hadnagyi rangot, midőn egy svalizsért leszúrt, ki már az ezredesre emelte fegyverét.”

/Marosvásárhely, 1892. szept. 4. Harmath Lujza/

2014.03.04., Lovasok.hu
Forrás: hm.gov.hu, dr. Kedves Gyula összeállítása
Kép: Canva
Frissítve: 2023.03.09.

1...476477478...699 477. oldal a 699-ból