Lóeladó kalandtúra
Olvasói levél
Egyik hétvégén lementünk vidékre, két lovat vittünk egy állítólagos vevő kérésére, aki webes hirdetésünk során figyelt fel a jószágokra.
A vevő azt állította hogy egy cég számára veszi a lovakat és hogy kifizeti az útiköltségünket meg a lovakat. Kicsit bizalmatlankodtunk, de győzködött minket, hogy ez egy komoly cég, nem átverés. Így hát szombat hajnalban nekiindultunk a 180 kilométeres útnak.
Útközben megállított minket egy úr, aki kérdezte, hogy a lovakat nem adjuk-e el. Mire természetesen azt válaszoltuk, hogy épp eladni visszük őket. A vevő nevének említésére azt mondta, hogy ő ismerős ugyan a városban, de ilyen nevű emberről, vagy cégről nem hallott. A részletek egyeztetése során kiderült, hogy az állítólagos vevő nem a saját nevét adta meg nekünk.
Ekkor a minket megállító úr a lelkünkre kötötte, hogy nehogy levegyük a lovat a futóról akárhogyis győzködjön minket az állítólagos vevő, mert pénz és ló nélkül fogunk hazajönni. Adott egy leírást a vevőről, valamint az autójáról.
Ennek ellenére a vevővel megbeszélteknek megfelelően kimentünk a tanyára, ahol erőteljesen győzködött hogy vegyük le a lovakat a futóról, mert meg szeretné nézni őket. Az emberei bent vártak a kocsiban én pedig erőteljesen mondtam, hogy nem vesszük le a jószágokat, fizetés előtt kizárólag a futóban nézheti meg őket.
Erre kezdtek kiszállni az emberek a kocsiból, mi pedig viharos gyorsasággal hagytuk el a tanyát.
Hazafelé megtudtuk, hogy a környéken ezek az emberek közismertek arról, hogy lovaik nagy részét haonló csalások útján szerezték.
Lovasok.hu Tipp:
-
Lovak adásvételével kapcsolatos ügyeinket intézzük írásban.
-
Egy ló eladójaként nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy pénzt kelljen kifizetnünk, idegen lovakat szállítanunk, vagy elhelyeznünk a saját istállónkban. Ha ilyesmire kér a majdani vevő, kezeljük egészséges gyanakvással.
-
Ha egy vevő nem jön el megnézni a megvásárolni kívánt lovat, hanem az eladóval akarja a saját istállójához szállíttatni, kezeljük egészséges gyanakvással.
-
Érdeklődjünk ismerősi körünkben és a környezetünkben élő lovasoknál a majdani vevőről.
-
Lovaink azonosítóit, dokumentumait kezeljük bizalmasan, tartsuk elzárt helyen, másolatot csak nagyon indokolt esetben adjunk!
Frissítve: 2023.03.29.
Fotó: Canva