Kezdőlap Blog Oldal 47

Így előzd meg a balesetet az istállóban és a legelőn!

A lovakról közismert, hogyha bajkeverésről van szó, igazán profi munkát végeznek. A lótartók többsége bizonyára már tapasztalta, milyen lehetetlen helyzetekbe képesek kerülni és ez által megsérülni négylábú barátaink.

Az istállóban, legelőn előforduló balesetek, sérülések túlnyomó többsége azonban kellő odafigyeléssel, óvintézkedésekkel megelőzhető! Cikkünkben most összeszedjük azokat a sarkalatos pontokat, amikre mindenképpen oda kell figyelni, hogy az istálló, a karám és a legelő biztonságos környezetet nyújtson lovaink számára.

Az istálló kialakítása

Már az istálló kialakításakor szem előtt kell tartanunk az állat biztonságát szolgáló szempontokat, ehhez célszerű szakember segítségét is igénybe vennünk. Az istálló készülhet fából vagy téglából, a lényeg, hogy szerkezete stabil legyen, ellenálljon a szélsőséges időjárásnak is, mint például a szélvihar, vagy nagyobb havazás. A beltér kialakítása során ügyeljünk arra, hogy a folyosó elég széles legyen, a ló kényelmesen tudjon közlekedni, anélkül, hogy megszorulna vagy fennakadna.

Az istállóban és azokon a területeken ahol a ló szabadon mozoghat, minden résnek, lyuknak, nyílásnak 5 cm-nél kisebbnek kell lennie, ezzel elkerülhető, hogy valahova beszoruljon, beakadjon a feje vagy a lábai. A bokszokban távolítsuk el a kiálló csavarokat, szögeket, fa istálló esetén rendszeresen ellenőrizzük a faanyag, deszkák állapotát! Ha törés vagy repedés keletkezik rajtuk, javítsuk, cseréljük ki!

A hagyományos és az angol bokszra egyaránt vonatkozik az a kritérium, hogy az ajtaja kifelé, jobbról – balra nyíljon. Célszerű az ajtót minimum 130-140 cm szélesre készíteni, hogy az ember és a ló is kiférjen rajta egymás mellett.  Ajánlott az ajtófélfára egy körülbelül 1 méter hosszú fahengert is felszerelni, ez megóvja a lovat attól, hogyha véletlenül nekimegy az ajtónyílás szélének, komolyabb sérülést szenvedjen. A boksz ajtaját, olyan magasra kell építeni, hogy az ne csábítsa a lovat kiugrásra, kimászásra, de kényelmesen kilásson rajta.  A boksz ajtókra a felső zár mellett, érdemes alsó zárat is felszerelni, ezzel mérsékelhető annak az esélye, hogy a ló kiszökjön.

Az istállóban található elektromos vezetékeket tűz és ló védelmi szempontból is a falban vagy a falon kívül dobozban/sínben kell elhelyezni. A semmilyen körülmények között ne férhessen hozzá a villamos hálózathoz vagy bármilyen áram alatt álló géphez (pl: kamerához), hiszen a vezetéket megrágva akár halálos áramütést is szenvedhet!

A takarmány, abraktárolásra használt helységet mindig tartsuk zárva, oly módon, hogy azt a ló ne tudja még véletlenül se kinyitni! Egy esetleges kiszökés akár kólikával is végződhet, ha a ló korlátlan mennyiségben fér hozzá az abrakhoz, lucernához vagy egyéb korlátozott mennyiségben etethető takarmányhoz.

Az istálló folyosóján illetve azokon a helyeken, ahol a lovak szabadon járhatnak, soha ne hagyjunk vasvillát, gereblyét vagy egyéb szerszámot, amibe a ló beleléphet, beleakadhat! Tartsuk rendben és tisztán az istállót és annak környezetét!

A kötőfék csak akkor legyen a lovon, ha éppen vezetjük vagy pucoljuk!

A bokszban és a legelőn egyaránt veszélyes, ha rajtamarad a kötőfék, mivel könnyen felakaszthatja magát, beleakadhat bármibe, vagy ha sikerül leszednie a fejéről, beleléphet, súlyosan megsértve a lábát.

A karám és a legelő

A karám vagy a legelő telepítésekor az elsődleges szempont, hogy lóbarát, de emellett szökés biztos legyen. A terület körbekerítése történhet villanypásztorral vagy masszív, fából készült kerítéssel, un. fix karámmal.

A villanypásztoros körbekerítés esetén körülbelül 130-140 cm magasan húzzuk ki a legfelső villanypásztor vezetéket, majd középre és alulra is egy-egy csíkot.  A villanypásztor vezetéket egymástól 2-3 méter távolságra található oszlopokkal rögzítsük, az oszlopok készülhetnek fából vagy műanyagból. Rendszeresen ellenőrizzük az áramerősségét, a vezetékek állapotát. Ha elszakad valahol a villanypásztor és leér a földre, vagy pedig közvetlenül ér hozzá a fa/műanyag oszlophoz előfordulhat, hogy nem vagy nem megfelelően vezeti az áramot a kerítés egyes részeibe.

A hagyományos karám építésekor, figyelnünk kell a megfelelő magasságra, hogy az elrettentse a lovat a kiugrástól, hiszen fix karám révén könnyen fennakadhat, életveszélyesen megsebezve magát. Az oszlopok itt is maximum 3 méter távolságra legyenek egymástól, a vízszintesen fekvő karám rudakat az oszlopon belül helyezzük el, hogy nehezebben nyomja el a ló, ha vakaródzik vagy nekimegy. Emellett kisebb a sérülésveszély is így, hiszen ha kívül van a karámrúd, akkor akár a csípőjét is leütheti, ha az oszlophoz túl közel vágtázik el, vagy egy másik ló nekinyomja. Az alsó karámrúd körülbelül 90 cm magasan legyen, hogy ha hempereg a ló, és netán aláfordul, felálláskor ne szoruljon be a lába az alsó rúd alá. A karám fa anyagát illetően, mindenképp a kemény fák javasoltak, mint például az akác. Itt is érvényes szabály, akárcsak az istállónál, hogy a kiálló csavarokat, szögeket és egyéb szúrást, vágást okozó elemeket el kell távolítani! Bármelyik típusú karám vagy legelő kerítés mellett döntünk, ne feledkezzünk meg a rendszeres karbantartásról sem!

Ha elkészült a karám nagyon fontos, hogy mielőtt lovaink használatba vennék, vizsgáljuk át a területet, tisztítsuk meg a földből előkerülő szeméttől. Az újonnan kialakított karámok, legelők talajából számos lovakra veszélyes tárgy bukkanhat elő, mint például: műanyag hulladék, fém tárgyak, üvegcserepek, kődarabok.  Ellenőrizzük azt is, hogy nem találhatóak e a lovakra mérgező fák, bokrok, növények , szükség esetén ezek gyökeres eltávolításáról is gondoskodnunk kell!

Tanner Eszter, Lovasok.hu
Képek: Canva
2023.04.27.

Megkezdődött a szabadtéri díjugrató szezon a Nemzeti Lovardában

Országos díjugrató versennyel ünnepelte Szent György napját a Nemzeti Lovarda. A háromnapos megmérettetésre 150 lovas több mint 200 lóval érkezett.

A versenyhétvége első győzelmét 90 centiméteren Bradács Kiara szerezte meg Roven Remix nyergében (FehérTáltos Lovas Egyesület). 100 centiméteren a kezdő lovasok között Pápai Viktóriának és Infinity WD nevű ménjének (Cseszterlint LKE), míg a nyitott kategóriában Sass Laurának és Páholy Titoknak (Szigeti LE) szólt a taps.

Mindössze három alkalommal szólhatott az indulást jelző csengő az ötéves lovak versenyszámában, a legmagasabb értékelést a Búza Krisztián által bemutatott Alaphilippe kapta. A hatéves lovak mezőnyében is mindössze öt induló volt, itt Hajdú Kitti és Melena VDL nevű kancája 8,1 stílusponttal állt a mezőny élére.

110 centiméteren az ifjúsági korosztály legjobbja Horváth Emma és Contesi (Viktor-i Sportegyesület) volt 7,8 stílusponttal. A nyitott kategóriában Fórizs Dorina és Páholy Felleg (Szigeti LE), az amatőr lovasok között pedig Vandlik Júlia és Kaline De Rosseignes (Krucsó Lovasklub) mutatta be a leggyorsabb hibátlant.

120 centiméteren Göttler Vilmos és Jégvirág (Champions Team LKE) mindössze 56,55 másodperc alatt teljesítették a pályát, teljesítményüket csak Krucsó Szabolcs és Chaccito, valamint a luxemburgi színekben versenyző Duquenne Olivier és Cantendro tudták megközelíteni.

130 centiméteren Búza Krisztián és Erlina (Cseszterlint LKE) nyitotta győzelemmel a hétvégét, Bohák-Debreczeni Éva Cortezzel a második, Burucs Borbála és Ching a harmadik helyen zárt.

A fiatal lovasok legjobbja Búza Krisztián tanítványa, Gorzó Eszter volt Arwennel.

Póni győzelemmel indult a szombat: 100 centiméteren kiélezett versenyben Gubicza Dorottya és Quint Van De Groenheuvel (Varga Ménes GYLE) szerezte meg a győzelmet, Moga Henrietta Réka Törpiri nevű lovával mindössze néhány századmásodperccel csúszott a második helyre. Harmadik Sass Laura és Páholy Titok.

A kezdő lovasok között Kovács Enikő és Whiskey Del Tiglio 8,1 stílusponttal ugrott a mezőny élére, a dobogós helyeknek a Tóth Sebestyén – Carrera, illetve Porcs Lilien – Gardedám párosok örülhettek.

Az ötéves lovak között ezúttal Horváth Adél Glória ménje, Prince of Glory érdemelte ki a legjobb értékelést, míg a hatéves lovak 120 centiméteres versenyszámában a Sándor Balázs által bemutatott Che Che R.CS. (Sándor Lovasfarm Kft.) végzett az élen.

Újabb BLK-s győzelem született az ifjúsági lovasoknál Schäffer Rózának és Aramisz-B-nek (Budapesti Lovas Klub) köszönhetően, majd Horváth Emma – Contesi, Kalán Csenge – Cezar R a további sorrend.

Ugyanezen a magasságon a nyitott versenyszámban Vass Fannitól és Galgától (Hevesi SE) láthatta a leggyorsabb hibátlant a közönség, teljesítményüket a Madarász Lili – Chili Lili, illetve Fórizs Dorina – Páholy Felleg párosok tudták a leginkább megközelíteni. Az amatőr lovasok között Fórizs Dorina és Páholy Felleg ezúttal a tiszteletkör élén vágtázhatott, nyomában a Vandlik Júlia – Kaline De Rosseignes, Tóvári Eszter – Hergé DE Bellerose párosokkal.

120 centiméteren újabb győzelmet könyvelhetett el Búza Krisztián, ezúttal Marshmallow M nyergében utasította maga mögé Krucsó Szabolcsot Ariosával, harmadik Vass Fanni és Galga.

Göttler Vilmos sem állt meg egy győzelemnél, Jégvirággal szombaton 125 centiméteren szerezték meg az elsőséget. Burucs Borbála Ching nyergében a második, Vandával a negyedik helyet szerezte meg, harmadik Hegyi Panna és Caroberto.

135 centiméteres versenyszám zárta a szombati napot. A nyitott és a fiatal lovas kategóriában is több hibátlan lovaglást láthatott a közönség, így mindkét mezőnyben összevetés döntött a végső helyezésekről. Hat lovast várt a versenybíróság a rövidített pályára. A fiatal lovasok között Horváth Adél Glória szerezte meg a győzelmet, ezúttal Carillo nyergében, második Ferencz Dalma Mercédesz és Corrada, harmadik Bognár Dóra és Calli Top.

A nyitott kategóriában az utolsóként az összevetés rövidített pályájára lovagló Eszes Ferenc és Messalia Blue PS zárta győzelemmel a napot, a második és harmadik helynek a Lis Aleksandr – Klaersinck, Tóth Martin – Jegenye párosok örülhettek.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Szuhai Rodrigo nyert 140 centiméteren

Eseménydúsan telt a vasárnap a Nemzeti Lovardában, hiszen tizenegy versenyszámban szólalt meg az indítást jelző csengő.

Az első, 100 centiméteres, nyitott, ideális időre megrendezett versenyszámban két nyírségi lovas állt a mezőny élére: első Székelyhidi Nóra és Lordypso, második Darvai Csenge Sára és Bacaria Blue. A harmadik helyen Hajdú Dóra és Poppy Paste “F” zárt. A kezdő lovasok mezőnyében Tóth Sebestyén és Carrera (Golden Horse SE) 7,8 stílusponttal szerezték meg az elsőséget.

110 centiméteres magasságú pálya várta az ötéves lovakat, itt Búza Krisztián és Alaphilippe (tenyésztő: Lévai Csilla, tulajdonos: Cranchi Kft.) újabb győzelemmel zárta a hétvégét.

A hatéves lovak 120 centiméteres versenyszámában is duplázás történt: a pénteki első helyezett páros, Hajdú Kitti és Melena VDL (tenyésztő: VDL Stud) búcsúzott győzelemmel a Nemzeti Lovardától.

110 centiméteren az ifjúsági lovasok mezőnyében Horváth Emma és Contesi nyerte a kétfázisos, megszakítás nélküli versenyszámot. Az amatőr lovasok között a Krucsó Lovasklub versenyzője, Vandlik Júlia és Kaline de Rosseignes utasította maga mögé versenytársait, míg a nyitott kategóriában Fórizs Dorina és Páholy Felleg gyűjtött be egy újabb győzelmet.

27 lovas indult a 120 centiméteres nyitott versenyszámban, de Búza Krisztián és Marshmallow M (Cseszterlint LKE) ezúttal sem talált legyőzőre. Krucsó Szabolcs és Ariosa ezalkalommal is szorosan a nyomukban volt, de teljesítményük a záró napon is csak a második helyre volt elég. Harmadik Szabó Krisztina és Hattrick II.

130 centiméteren Göttler Vilmosnak és Jégvirágnak szólt a taps, újabb értékes második helyezést szerzett Krucsó Szabolcs, ezúttal Chaccito nyergében, harmadik Burucs Borbála és Miami de Garder. További sorrend: Fekete György – Let’s Win TN, Németh Viktória – Whisper D.

A fiatal lovasok legjobbja ezúttal is Gorzó Eszter volt Arwennel, második Bérczy Anna és Vicora Star PS, harmadik Kóthy Szonja Eszter – Crumble VD Broekkant Z.

17 lovas nevezett a hétvége legrangosabb, 140 centiméteres magasságon megrendezett versenyszámára. Dupla diósgyőri siker született: első Szuhai Rodrigo és Cornet, második ifj. Szuhai Gyula és Perthy Jackson. Bohák-Debreczeni Éva és Cortez végzett a harmadik helyen. Az eredményhirdetésre szólították még Fekete Györgyöt Kahunával, valamint Lis Aleksandrt Klaersinck nyergében.

Egy 125 centiméteres joker szám zárta a napot nyolc indulóval. A fokozatos nehézségű, időre megrendezett versenyszám győztese Németh Viktória Rádiháza Görögtánccal (Gerje LSE), második Burucs Borbála és Casus Belli, harmadik Szarvas Júlia és Avatar.

A Nemzeti Lovarda május 18-21. között a Gróf Széchenyi István Emlékversenyre, olimpiai minősítővel egybekötött Díjugrató Világkupára várja a lovasokat, illetve a díjugratás kedvelőit.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Tavaszi Kupa – Kaposvár

Immár hagyományosan Tavaszi néven, de mégsem igazán tavaszi időjárásban nyitotta az évet a Pannon Lovasakadémia versenye. Az évkezdethez képest viszonylag sok, 9 egyesület és közel 70 versenyző vett részt a versenyen.

Bár a műlovas szezon már korábban rajtolt, a lovakkal most méretkeztek meg először a lovastornászok. Ez meg is látszott a négylábúak teljesítményén – állíthatjuk, hogy akinek jól viselkedett a lova, az szinte biztosan a dobogóra állhatott. Két egyesület hegemóniája jellemezte a versenyt. A kisebb, lépéses számokban a Pasaréti Honvéd versenyzői vihették haza az aranyérmeket (8 arany), míg a magasabb kategóriában a Lovasakadémia SC tarolt (5 arany).

A felnőtt női egyéni versenyben Somogyi Eszter (Herceg, Sándor Natália) állt a dobogó legfelső fokára, bár Herceg nem mutatkozott túl együttműködőnek, így nem tudta bemutatni valós tudását. Junior és leány egyéni, valamint páros kategóriákban pedig a tavaly EB-ötödik junior csapat látványos fejlődésen átesett tagjai álltak az élre: a páros versenyben – bár most nem volt ellenfelük – Porcsa Lenke Júlia és Lázár Noémi (PM Star Lady, Villányi Krisztina) győzedelmeskedett, ezen kívül Noémi gyermek leány kategóriában is aranyérmet szerzett.

A gyermek versenyben a Lovasakadémia versenyzői uralták a dobogót, Szita Eliza a második, Biczó Boglárka Hanna a harmadik helyen zárta a hétvégét. Junior kategóriában a szintén kaposvári Péter Ella állt az élre, utcahosszal. Mindannyiukat az Autómata nevű ló segítette, aki nevéhez híven tette a dolgát, és ezzel hozzásegítette versenyzőit a remek eredmények eléréséhez.

A rekordszámú nevezőt felvonultató junior kategória második helyét Gyombolai Szonja Léna (MPSZSM, Déva Borka, Ács Kornélia), míg a bronzérmet klubtársa, Gaál Mária Gréta (MPSZSM, Déva Borka, Ács Kornélia) szerezte meg. Ebben a kategóriában elég sok rontást láthattunk, reméljük a két hét múlva esedékes CVI versenyen már meggyőzőbb produkcióknak tapsolhatunk.

Fiatal lovastornász férfi egyéni kategóriában Basa Máté (Herceg, Sándor Natália) versenyzett. Mátétól sem tudta bemutatni teljes programját, de Herceg együttműködőbb pillanataiban látható volt Máté téli fejlődése, mozgása, koordinációja sokat javult, reméljük idén majd a lószerencse is mellé áll! Junior csapatban újoncként és egyedüliként lépett pályára a Szárnyaló Lovassport Egyesület (Garfield, Páska Ildikó), a látott programot még lehet fejleszteni, de egy nagyon fiatal csapatról van még szó, tehát előttük a jövő!

Nem feledkezhetünk meg a hazai kategóriákról sem, ahol sok esetben szintén rekordszámú nevező vettrészt: C csapatban például öt együttes mérte össze tudását, amire nem volt példa az elmúlt húsz évben. Az aranyéremnek ezúttal is a hazaiak örülhettek (PM Star Lady, Villányi Krisztina), második helyen a visszatérő Szilvásváradi Lovassport Klub Egyesület (Incitato XVII-4, Farkasné Kovács Ilona), harmadikként pedig a Pasaréti Honvéd Lovas SE (Fecske, Jancsecz Dorottya) zártak.

Utánpótlás csapatban a Berri SE (Hajnal, Könyves-Tóth Eszter) végzett az élen. Szintén nagy létszámú páros vett részt a versenyen, a 2-es korcsoportban Csák Lívia Mercédesz és Zala Petra (PHLSE, Fecske, Jancsecz Dorottya) végzett az élen, őket Karácsony Ramóna és Viola Emma (DSE, Zsoldos, Villányi Krisztina) és Szabados Janka és Zemlényi Léna (MPSZSM, Déva Borka, Gyombolai Sára) követte.

Az 1-es korcsoportban szintén a PHLSE versenyzői, Nagy-Baló Bori és Ombódi Angelika Gréta (PHLSE, Fecske, Jancsecz Dorottya) nyakába került az aranyérem, ezüstöt Fórján Elmira és Krizmájer Dorka (MPSZSM, Habsburg-Lothringen Eilika, Face to Face), bronzot pedig Kertész Annaflóra és Jakab Panni (MPSZSM, Habsburg-Lothringen Eilika, Face to Face) szereztek.

Ombódi Angelika Gréta (PHLSE, Fecske, Jancsecz Dorottya) egyéni B kategóriában is aranyérmes lett, másodikként a kaposvári Szebényi Lili (LSC, Zsoldos, Villányi Krisztina), harmadikként pedig Keöves Róza (MPSZSM, Habsburg-Lothringen Eilika, Face to Face) zárta a hétvégét. Szintén a PHLSE versenyzője, Zala Petra (PHLSE, Fecske, Jancsecz Dorottya) nyerte az egyéni C kategóriát, őt Karácsony Ramóna (DSE, Zsoldos, Villányi Krisztina) és Krizmájer Dorka (MPSZSM, Hubertus, Ács Kornélia) követte. D1 kategóriában ezzel szemben a Budapesti Lovasklub színeiben Kiss Virág (Herceg, Sándor Natália) nyerte meg a versenyt, a dobogó második fokára Hamikus Viktória (MPSZSM, Déva Borka, Gyombolai Sára), a harmadikra pedig Hegedüs Luca (DSE, Zsoldos, Villányi Krisztina) állhatott.

A tavalyi amatőrjeinkkel már az U kategóriában találkoztunk, így ez a kategória is jóval népesebb lett. A fiatalabb korcsoportban Bernáth Jelena (PHLSE) győzött Fecskével, épphogy megelőzve a tehetséges szilvásváradi Kecskés Alexát (Incitato XVII-4). A dobogó harmadik fokára kissé leszakadva a Szárnyaló versenyzője, Corvin-Szabó Lilla (Furioso Aldato-7 Marcipán) állhatott.

Az idősebbek között szintén a pasaréti Székely Boglárka győzött Fecske segítségével. Itt is szilvásváradi ezüst született Vincze Liliána révén (Incitato XVII-4). Bronzéremmel zárt az újonc Juhos Janka (BLK) a kaposvári Zsoldos hátán. Az utánpótlás lépésben újra csak pasaréti győztes avattunk Csák Lívia révén (Fecske), ezúttal az ezüst is hozzájuk került Csőkör Emese személyében (6,133 pont), míg a bronz a BLK versenyzőjénél, Gyabronka Bertánál landolt, akit Zsoldos segített.

Talán az amatőr kategória szabályváltoztatásának köszönhetően, talán a kevesebb kezdő versenyző miatt, de most csak egy amatőr induló volt a versenyen, Molnár Elena (Pasaréti Honvéd LSE), aki Fecske segítségével 5,548 ponttal fejezte be a versenyt.

Forrás: lovastorna.lovasszovetseg.hu
Kép: Pannon Lovasakadémia
2023.04.24.

Hölle Martin remekül kezdte a fogathajtó idényt

“A díjhajtás a várakozásaimnak megfelelően nagyon jól sikerült, minden a helyén volt. A maratonon a lovaim nagyon erősek voltak, jól fordultak, csodálatosan teljesítettek, én viszont sajnos hibáztam az egyik kapunál, amivel nagyon sok időt vesztettem. Ezt most is elemezzük, miért történhetett” – mondta hétvégi versenyéről az MTI-nek a 25 éves hajtó, aki a legutóbbi három kettesfogathajtó-világbajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmes volt.

Hölle úgy vélte, a zárószám, az akadályhajtás “nagyon jól sikerült”, ezért szerinte ez a kicsivel több, mint nyolc hibapont, ami közte és a második helyezett között volt, lehetett volna több is, mert a fogatban és benne is több volt ennél.

“Dolgozunk azon, hogy szeptemberben a Haras du Pin-i világbajnokságon minden tökéletes legyen” – zárta szavait a versenyző, aki Kronenbergben a díjhajtást megnyerte, a maratonhajtásban a hibája ellenére ötödik lett, majd összetett előnyét az akadályhajtásban elért tizedik helyével is biztosan őrizte meg.

A hollandiai viadalon még egy magyar induló volt, Papp János 19. lett a négyesfogatok 26 fős mezőnyében.

Forrás: MTI

Kép: Canva
2023.04.24.

Potápi Árpád János: a lovassportnak óriási szerepe van az identitás megerősítésében

A sportnak és főleg a lovassportnak az identitás megőrzésében és megerősítésében óriási szerepe van – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Gútán, ahol köszöntőt mondott az Attila Palotája-fapajta ünnepélyes átadásán pénteken.

A korabeli motívumokkal díszített fakonstrukciós épület, amely a lovasíjász-oktatással is foglalkozó Vermes Törzs polgári társulás üzemeltetésébe került, a nemzetpolitikai államtitkárság 37 és fél millió forintos támogatásával, illetve helyi vállalkozók és magánszemélyek segítségével készült el. A Vermes törzs évtizedek óta hagyományőrzéssel, azon belül leginkább a lovasíjász-sporttal és a nomád kultúrának a fiatalokkal való megismertetésével foglalkozik.

“Számunkra fontos az, hogy megszólítsák az ifjúságot és minél több gyermeket és szülőt nyerjenek meg ennek a lovasvilágnak, ezért is támogattuk ennek a pajtának a felépítését, amit most átadhattunk azoknak, akik itt akarnak sportolni és ezeket a hagyományokat tovább éltetni”jelentette ki Potápi Árpád János az ünnepélyes átadón. Kiemelte: a sportnak mint olyannak a támogatása nagyon fontos, s látni lehet, hogy ennek megvannak az eredményei is, amit az is mutat, hogy az elmúlt években a Kárpát-medencében milyen közös magyar sportsikereket sikerült elérni.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár rámutatott: a Kárpát-medencei magyar sportsikerek kapcsán gondolni lehet a magyar focicsapatok sikereire a Felvidéken és Erdélyben, vagy ugyancsak Erdélyben a jégkorongra és a lovassportra, mely utóbbi tekintetében komoly előrelépésre került sor.

“Az erdélyi lovasprogramban, a mi segítségünkkel is, már 1500-1800 fiatal foglalkozik napi szinten a lovassporttal a lovaskultúra visszatanulásával” – fejtette ki Potápi Árpád János.

“Azt szoktuk mondani, hogy a magyar egy lovas nemzet, ez valamikor biztos így volt, de most nagyon sokat kell tennünk azért, hogy néhány évtized múlva újra igaz legyen ez az állítás” – jelentette ki a nemzetpolitikai államtitkár. Hozzátette: ennek elérése érdekében most az a legfontosabb teendő, hogy minél több gyermeket és fiatalt sikerüljön megszólítani a lovassporttal, mindenütt a Kárpát-medencében, annál is inkább, mert a sportnak és a lovassportnak az identitás megőrzésében és megerősítésében óriási szerepe van.

Forrás: MTI

Kép: Canva
2023.04.24.

Sikeresen lezajlott a 2023-as év első lovastusa versenye

Bábolna adott helyszínt 2023. április 14-16. között az év első hazai lovastusa versenyének.

Az időjárás nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz, próbára tette a lovasokat, lovakat, a verseny rendezőjét és a résztvevő hivatalos személyeket egyaránt. A zord időjárás ellenére mindenki a legjobb tudása szerint tette a dolgát és igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez, így egy sikeres évkezdést tudhatunk magunk mögött.

A versenyen népes mezőny mérte össze a tudását, 142 nevezés érkezett 5 különböző kategóriában. A környező országokból is szép számmal érkeztek nevezők – Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Szlovákia és Svájc lovasai álltak starthoz a pénteki díjlovaglásnál.

A díjlovaglás után a szombati napra tervezett terepverseny megrendezése a folyamatos és heves esőzés miatt bizonytalanná vált, így a verseny rendezője és a vezető hivatalos személyek végül amellett döntöttek, hogy – a versenynapokat felcserélve – a második napon inkább a díjugratás került lebonyolításra. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, mert vasárnap egy jó állapotú tereppályán, komolyabb esőzés nélkül teljesíthették a versenyzők a Jobbik Ákos pályaépítő által épített tereppályát.

Részletes eredmények: nevezes.eventing.hu

A folytatásra május 18. és 21. között kerül sor Kaposváron, reméljük, ott már kedvezőbb időjárási körülmények között.

Forrás: military.lovasszovetseg.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Pataki Anna, Tavasi Eszter, Kiss nővérek egy hibaponttal a dobogó mellett, Bódai Hanna az egyéni szám győztese

Nyolc négy fős válogatott állt starthoz a csehországi CSIO ifjúsági korosztályának Nemezetek Díjában péntek délben.

A Pirik Zsolt által vezetett magyar csapat a két forduló után tíz hibapontos teljesítménnyel végzett a 140 cm-es kétforduló versenyszámban.

A magyar csapatot a Kiss nővérek, Maja Agropoint Cojanoval, Lizanna Cloéval, Tavasi Eszter Chavoltusszal és Pataki Anna Klára Je T’ Aim-mel képviselte, akik a győztes olasz, második helyezett cseh válogatott mögött a kilenc hibapontos német csapattól egy hibaponttal lemaradva az előkelő negyedik helyen végzetek.

A Nemzetek Díja mellett rendezett egyéni versenyszámban magyar győzelem született, a harmincegy indulós mezőnyben a leggyorsabb hibátlan teljesítményt, Németh István tanítványa, Bódai Hanna Cash-el lovagolta.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Nemzetek Díja győztes a Csibi Zsófia, Takács Petra, Csetényi Lea, Simicska Anna összetételű fiatal lovas válogatottunk

A csehországi Zduchovicében péntek délután rendezett 145 cm-es, kétfordulós Nemzetek Díjában a magyar válogatott volt a fő favorit.

A csapatverseny első fordulójában Pirik Zsolt válogatottja nyolc hibaponttal fordult rá a második körre. Az ellenfelek, németek, dánok, olaszok, svájciak lengyelek, csehek rendre hibáztak, míg a magyar lányok csodálatos hibátlanokat lovagolva, nulla hibaponttal zárták a második felvonást.

A magyar fiatal lovas válogatottból Németh István tanítványa, Simicska Anna Hamanta B-vel két gyönyörű hibátlant, Lóránt Attila lovasa, Csetényi Lea Hámorral az első körben teljesített hibátlan után a második körben egy érdekes helyzetbe kerülve a tizenegyes számú okszernél, a középső rudat verte, ami a szabályok szerint nem hiba, így a 19 éves lovasnő a lovassportban értékes dupla hibátlannal teljesített. Janik Attila tanítványa, Csibi Zsófia Voodoo Fire-el nyolc és hibátlan ment, míg negyedik lovasunk, Takács Petra elsőként Kaffino By Borisszal teljesítette mindkét fordulót.

A számolgatások után óriási örömünkre nyolc hibapontos összteljesítménnyel a magyar díjugrató fiatal lovas válogatott állhatott fel a dobogó tetejére a zduchovicei dombokon és a tiszteletükre szólhatott a magyar himnusz.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

H. Nagy Emma az ifjúsági, Bodnár Annabell, Hegedűs Laura Lili, Pichovszky Dalma a gyermek CSIO nagydíjakban hibátlanok Csehországban

Már vasárnap kora reggel kezdődött a csehországi Zduchovicében az utánpótlás CSIO verseny gyermek nagydíja.

A 130 cm-es egyszeri összevetéses versenyszámban három magyar válogatott lovas is hibapont nélkül tudott lovagolni. A Nemzetek Díjában dupla nullát teljesítő Bodnár Annabell ezúttal, Lay Your Love On Z-el az összevetésben is hibátlanul ment, így a hetedik helyen végzett, míg Pichovszky Dalma Frits K-val egy, Hegedűs Laura Lili Clintusszal kettő verőhibát vétett a rövidített körben.

A gyerek válogatottunkból további négy lovasunk is egy verőhibával lovagolta le a Nagydíj alappályáját, Fábián Johanna, Csizmadia Csenge, Krepcsik Lara és Petes Maja.

Az ifjúsági CSIO nagydíján 140 cm magasra kerültek az akadályok. A nagyon szűk alapidőben egyetlen magyar lovas, Janik Attila tanítványa, H. Nagy Emma Hopefullyval tudott nulla hibaponttal célba érni, majd a összevetésben nyolc hibapont került a páros mellé az eredmènyjelzőre.

Hermann Zsófia Quanticoval is verőhiba nélkül de négy hibapontos időtúllépéssel lovagolt az ifijúsági Nagydíjban.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Hiba bejelentés