Zárug Annamária a 135 centiméteres versenyszám győztese

120 lovas 177 lóval érkezett a Nemzeti Lovardába a Gróf Széchenyi István Emlékverseny, olimpiai minősítővel egybekötött Díjugrató Világkupát megelőző hétvégén.

Az első, 90 centiméteres versenyszámban, Cser Attila tanítványa, Pausits Réka győzött Hand Furioso-87 Tangó nevű lovával (PT-Horse SE). 100 centiméteren a kezdő lovasok között Moga Henrietta Réka és Törpiri (Equina LSE) 8,2 stílusponttal utasította maga mögé a versenytársakat. Szoros versenyt hozott a 100 centiméteres nyitott versenyszám, a dobogósokat csak századmásodpercek választották el egymástól. Első Cser Attila és Entre Nous Van ‘T Coseveld Z (Canton Lovas Klub), második Fábiáncsics-Nagy Andrea és Sarah, harmadik Fábián Nikolett és Kilburn’s Boy.

110 centiméteren az ötéves lovak mindössze hat indulót számláló mezőnyében Lukács Loránd Diamant de Semilly apaságú ménje, Donnie Brasco Kovács Henrivel szerezte meg az elsőséget egy elegáns, 8,30 pontos lovaglással. Később a hatéves lovak között is Lukács Loránd lovának, Rádiháza Nike-nek szólt a taps, akit szintén Kovács Henri lovagolt.

110 centiméteres magasságon a nyitott versenyszámban diósgyőri győzelem született a Koltai Zorka – Rádiháza Garnier páros jóvoltából. Második a szerb Zoran Jovanovic és Maestro, harmadik Gyirkis Emma Laura és Királyrét. Az amatőr lovasok között Vandlik Júlia és Kaline de Rosseignes (Krucsó Lovasklub) mutatta be a leggyorsabb hibátlant, a győztes párost Nemes Dorka – El Coronita és Márki Zoltán – Diana by Boris követték.

A 120 centiméteres nyitott versenyszámban Kovács Roland és Casmaron (ELIT Lovas Klub SE) szerezték meg az elsőséget, a további dobogós helyeket pedig a Rajnai Csilla Katalin – Fair és a Koltai Zorka – Rádiháza Garnier párosok.

130 centiméteren újabb győzelmet könyvelhetett el Kovács Roland, ezúttal Jubab Van ‘T Siamshof nyergében, és egy újabb második helyet Zoran Jovanovic ebben a versenyszámban Straordinariával, harmadik Tóth Martin és Jegenye.

Szombaton egy 100 centiméteres nyitott versenyszámmal kezdődött a nap. Itt Vigh Larissza és Calasina (Vighhorses SE) húzta be a győzelmet, bár a Cser Attila – L-Quinto páros szorosan a nyomukban volt. Harmadik Fábiáncsics-Nagy Andrea és For Chacco.

A kezdő lovasok között Göttler Vilmos tanítványa, Faludi Nóra Aranykapu Con Lamona nevű kancájával (Havanna Lovasegyesület) szerezte meg a győzelmet 78 stílusponttal. Hármas holtverseny született a második helyen, a Rebman Hanna – Mendez, Grósz Fanni – Kajszibarack, Tóth Sebestyén – Szikrázó Jeles párosok egyaránt 7,7 ponttal zárták a versenyszámot.

Az öt- és a hatéves lovak mezőnyében szombaton is Kovács Henri által bemutatott lovak végeztek az élen. Az ötévesek versenyszámában az első helyet a Vigo D’Arsouilles apaságú Ameko Vitalij (E.M Vigo), a másodikat pedig ismét Donnie Brasco nyergében szerezte meg. A hatéves lovak 120 centiméteres magasságon megrendezett versenyszámában pedig a Kannan apaságú Ameko Kannandale-nek (E. M Kannan) szólt a taps.

110 centiméteren az ifjúsági lovasok versenyszámában a Fabiancsics Horses SE lovasa, Fábián Nikolett és Kilburn’s Boy 8,4 stílusponttal szerezte meg az elsőséget. Ugyanezen a magasságon a nyitott kategóriában Vass Fanni és Galga (Hevesi SE) zárt az első helyen, a második a szerb Dragutin Durasovic – Brooklyn D’argouges páros, harmadik Kaska Zoltán és Boario. Az amatőr lovasok legjobbja Firyulina Ekaterina és Sonatina Blue (Viktor-i Sportegyesület) volt.

Harminc lovas nevezett a 120 centiméteres nyitott versenyszámra, itt újabb győzelmet könyvelhetett el a Fabiancsics Horses SE, ezúttal Faluhelyi Ádám és Golden Lady des Vergers jóvoltából. Második három másodperccel lemaradva Burucs Borbála és Casus Belli, harmadik Márki Zoltán és Diana by Boris.

125 centiméteren 32 alkalommal szólalt meg az indítást jelző csengő. Itt a román színekben versenyző Zárug Gyula és Action Boy hozta a leggyorsabb hibátlant, maga mögé utasítva a Márki Zoltán – Diana by Boris és Zárug Annamária – Firefly párosokat.

135 centiméteres magasságon zárult a versenynap, ahol a győzelmet Zárug Annamária és Coolman szerezte meg a Zárug Gyula – Confidence és Burucs Barna – Cesal P.H. párosok előtt. Az ifjúsági lovasok legjobbja Bognár Dóra volt Calli Toppal.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.05.15.

Hozzászólások