Kezdőlap Blog Oldal 468

Championátus és Országos Minősítő Díjugrató Verseny Kiskunhalason

Ismét Championátus Kiskunhalason

Rangos díjugrató verseny házigazdája lesz Kiskunhalas 2014. július 31-től augusztus 3-ig, mert ekkor rendezik a 2012-ben is nagy közönségsikert aratott Championátus és Országos Minősítő versenyt. A belépés ingyenes!

A kép illusztráció
  • Időpont: 2014. július 31-től augusztus 3-ig
  • Helyszín: Kiskunhalas, Lovasiskola, Fazekas Mihály utca 1.

Rózsahegyi Róbert versenyigazgató elmondta, hogy az ország legjobb magyar díjugratói, a legjobb hazai bírák előtt mérik össze tudásukat. A halasi rendezés egyben azt is jelenti, hogy hazai közönség előtt versenyezhetnek városunk lovasklubjainak országosan is ismert díjugratói, amely komoly motiváció nézőnek, sportolónak. A közönség óriás kivetítőn kapja a zsűrivel szinte azonos időben a lovasok elért eredményeit, idejét, hibapontjait.

A színvonalas pályaépítésről, a látványos, dekoratív akadályok elrendezéséről a nemzetközi minősítéssel rendelkező Erdélyi Magdolna és csapata gondoskodik. A nézők egyéb szórakozásáról a hagyományos kirakodó árusok gondoskodnak és aki megéhezik vagy megszomjazik, az is megtalálja a számítását a Sóstó Csárda által kitelepített étteremben és büfében, ahol a verseny óriás képernyőn lesz követhető. A versenyigazgató kiemelte a Halasi Városgazda Zrt. dolgozóinak munkáját, akik a pályák megfelelő előkészítésére komoly figyelmet fordítanak.

 


Ló lóhátán a Championátuson?

Az utóbbi évek legnagyobb érdeklődését kiváltó, Championátus és Országos Minősítő versenyre kerül 2014. július 31-től augusztus 3-ig Kiskunhalason – mondta Rózsahegyi Róbert versenyigazgató. „Eddig 245 ló elhelyezésére kaptunk jelzést, ami komoly feladatok elé állítja a szervezőket. Persze öröm ez, ugyanakkor a fedeles lovardában kell plusz istállókat kialakítani és a saját lovainkat is környékbeli lovardákban kell elhelyezni a négy napos verseny időszakában.”

A halasi lovas eseményen naponta reggel 8 órától késő délutánig startolnak a díjugratók, akik között a különböző korosztályos lovasok és a profi sportolók is nyeregbe szállnak. „Valószínű az 1000 startot is elérjük a négy nap során – erősítette meg a versenyigazgató. Szinte minden ismert és kevésbé ismert indulási jogosultsággal rendelkező halasi lovas látható lesz a lovas arénában, de itt lesz a például májusi Grand Prix győztes és második helyezett Burucs testvérpáros is – tette hozzá. Néző és versenyző centrikus eseményünkön újdonság lesz, hogy már a melegítő pályán is elektronikus kijelző tájékoztatja a lovasokat, ami nagy segítség a start előtt.

Rendkívül gazdag díjazása lesz a versenyünknek, több mint egy millió Ft értékű ajándéktárgy várja a győztes és helyezett lovasokat – tette hozzá Rózsahegyi. Ezúton köszönöm a halasi és más vállalkozóknak a segítségét, akik pénzzel, tárgyjutalommal vagy természetbeni juttatással járultak hozzá a minőségi rendezéshez. Akik éppen a Sóstó Csárda kitelepült étteremében tartózkodnak, azok sem maradnak le a pályán versenyző aktuális lovas produkciójáról, mert a RiderLine online közvetítésének köszönhetően egy óriás képernyőn követhetővé tesszük a történéseket. És hogy a közönség és a lovasok még jobban érezzék magukat, augusztus 1-én, pénteken Rider Night névvel, nyitott zenés estet rendezünk, amihez DJ Benny szolgáltatja a színvonalas muzsikát. – mondta Rózsahegyi Róbert versenyigazgató.

Jó hír, hogy mindezt a sportos, családoknak különösen ajánlott programot térítésmentesen látogathatják meg az érdeklődők, mert a négynapos versenyre, a Fazekas Mihály u. 1. szám alatt található lovas arénába a belépés ingyenes. Információk a verseny hivatalos honlapján, a www.lovashirek.hu oldalon találhatók.

2014.07.16. Szöveg: Kovács Iván
Frissítve: 2014.07.23.

Frissítve: 2023.10.30.
Fotó: Canva

 

Lovagkori bevetésen az Opel Dakar Team

Az Opel Dakar Team kettőse nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megküzdve a várvédő lovagokkal beveszik a sümegi várat, amit eddig egyetlen támadó erőnek sem sikerült meghódítania.

Lenyűgözött a lovak ereje, robbanékonysága, és a várba vezető keskeny út, amely tényleg annyira szűk, hogy a gumikon látszott a nyoma, ahogy behajtottunk a kapun” – mondta Szalay Balázs.
Sohasem lőttek még rám, és sohasem ütöttem ki valakit lándzsával a nyeregből” – tette hozzá Bunkoczi László.

Az Opel Dakar Team kettőse nem kevesebbre vállalkozott az elmúlt napokban, mint hogy megküzdve a várvédő lovagokkal beveszi a sümegi várat, amelyet soha, senkinek sem sikerült meghódítani. Igaz, egyszer a törökök felgyújtották a tetejét, egyszer pedig a kapitánya átjátszotta az ellenségnek, de a várvédőket legyőzni sohasem tudták. Aki látta, azt is tudja, a hősies védelmen kívül mi lehet az ok: a viszonylag épen megmaradt középkori erőd egy kopár, meredek hegy tetejére épült.

Szalay és Bunkoczi három nap erejéig visszarepült az időben – a sivatagi környezethez szokott páros ezúttal kőhajítóval, íjjal, karddal ismerkedett. Bunkoczi (amint említette is) lándzsával kiütött egy lovagot a nyeregből: „Még jó, hogy előző este pont a Lovagregényt adták a tévében, így meg tudtam nézni, miként kell a lándzsát fogni ahhoz, hogy hatékonyan használni tudja az ember” – mondta mosolyogva. Szalay pedig szemrebbenés nélkül tűrte, hogy egy lovas átugrasson az Opel Mokka fölött, egy másik pedig ráugorjon a motorháztetőre.

Nagy élményt, és nagy kihívást jelentett, hogy ennyi profi lovas és lovag között autózhattunk, mint ahogyan a történelmi helyszín is lenyűgözött. A várban harminc éve jártam legutóbb, akkor mellig ért a gaz, abban az időben vette át a mostani várkapitány, s azóta rendbe tették, nagyon szép lett” – mondta Szalay, aki azt is élvezte, amikor láng- és füstcsóvákat kellett kerülgetnie, hiszen a csapat először használt pirotechnikai eszközöket filmforgatáson. – „A három nap alatt egyszer ért igazi meglepetés, amikor a forgatókönyv szerint a motorháztetőn landoló lovag túl nagy lendülettel érkezett, és vállal beütötte a szélvédőt. Akkor egy kicsit meghökkentem, de szerencsére nem történt baj, csak a szélvédő bánta.”

S hogy mi volt az, ami a legjobban tetszett?

A barátság és szeretet, amivel itt fogadtak minket” – mondta Szalay.
A lelkesedés, amivel a lovagok a munkájukat végzik. Nagyon jó, hogy ennyire szeretik azt, amit csinálnak” – tette hozzá Bunkoczi, akinek mostantól új beceneve van. A várban dolgozó egyik idősebb bácsi elnevezte őt „Segédhajtó Úr”-nak, úgyhogy el is döntötte, a navigátor megnevezést mostantól erre cseréli.

Érdekes volt újra a színészek bőrébe bújni, bár most nem kellett nagyon megerőltetni magam, hiszen az voltam a filmben, ami a valóságban: csapatfőnök” – mosolygott Németh Ottó. – “S hogy mi tetszett a legjobban? Amikor az egyik ló és lovasa átugrott a Mokka motorházteteje fölött. Lenyűgöző volt, bár kissé izgultam, hogy se az autónak, se a lónak és lovasnak ne essen baja. Ezen felül nagyon tetszett még, ahogyan itt Sümegen a hagyományokat őrzik, példa értékű, amit tesznek.”

Hamarosan elkészül az Opel Dakar Team sümegi kalandjait megörökítő kisfilm is, ami – hasonlóan a Borgiák díszletei között, az etyeki Korda Stúdióban leforgatott videóhoz – bővelkedik akciójelenetekben.

2014.07.18.
Forrás: Dakar.hu
Frissítve: 2022. 02. 02.

Ma minden lónak jár egy puszi!

Az egész világon július 6-án ünnepeljük a Csók Világnapját. Az máig tisztázatlan, hogy ki kezdeményezte e jeles nap megünneplését…

Két feltevés van arra vonatkozóan, hogy miért csókolózunk. Az egyik elmélet a csókot egyfajta rituális szokásnak tartja. Abból indul ki, hogy korábban az anyák a táplálékot saját szájukban “aprították össze”, majd szájon keresztül továbbították kisgyermekeiknek. Ily módon a csók a gondoskodás, a közelség, a szeretet és a kötődés jelképe lett.

A másik azt vallja, hogy a csókon keresztül két ember valóban “kóstolgatja” – kölcsönösen vizsgálja – egymást. Például vizsgálja azt, hogy genetikailag összeillenek-e, immunrendszerük harmonizál-e egymással.

 

Frissítve: 2014.07.06
Fotók: Canva

Nyeregben a kaposvári lovastornász

Aranyérmet szerzett a közelmúltban a kaposvári junior lovastorna Európa-bajnokságon Bence Balázs, a Lovasakadémia SC fiatal tehetsége.

“A lovastorna meglehetősen összetett sportág, lovas és ló tökéletes együttműködésére van szükség a sikerhez, no és természetesen kikerülhetetlen az edző szerepe is. Ebben a sportágban egyébként inkább a lányok a dominánsabbak, viszont a férfiak véleményem szerint látványosabb elemeket, leugrásokat, szaltókat mutatnak be” – nyilatkozta Bence Balázs.

Balázsnak először a nővére kezdte el űzni ezt a sportot, és amikor öt éves lett, már vele együtt csinálta. Mind a ketten Villányi Krisztinánál kezdték el, és jelenleg is ő felel a szakmai munkákért. Bence Balázs az alábbi szavakkal írta le a közös munkát edzőjével: “Remekül kijövünk egymással, mind a ketten szeretjük, ha jó hangulatban zajlanak az edzések, mindez azonban természetesen nem megy a munka rovására. Minden kűr forgatókönyvét közösen találjuk ki, és dolgozzuk ki a legapróbb részletekig.”

A versenyzőnek Kaposvár különösen sokat jelent. Egyrészt a hazai pálya előnye, másrészt pedig, hogy jelenleg a kaposvári katolikus gimnázium tanulója, és saját elmondása szerint ha elvégzi, akkor ménesgazda szakon tanulna majd tovább a Kaposvári Egyetemen. Szeretne sportágál maradni a későbbiekben is, akár edzőként.

Bence Balázs így fogalmazott a kaposvári junior lovastorna EB-ről, ahonnan aranyéremmel távozott: “Az utolsó kűröm előtt is első helyen álltam, így akkor már megfogalmazódott bennem, hogy Európa legjobbja lehetek. Szerencsére nem rontottam ennek ellenére sem, így megvalósult a nagy álmom. A verseny első részében kötelező elemeket kellett végrehajtani, ott a harmadik helyet sikerült megszereznem. Aztán a folytatásban egy jól sikerült gyakorlattal az első helyre léptem elő, és azt sikerült is megtartanom. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép eredményt sikerül elérni.

Bence Balázs edzőjével a dobogó legfelső fokán Kaposváron

Már a dobogónak is örültem volna, mert nem sok férfinek sikerült ez Magyarországon eddig. Nagyon örülök, hogy végül sikerült megnyernem az EB-t, de remélem, ez még nem a csúcs. Ott vannak még a világbajnokságok, a világkupák, és talán idővel sikerül ott is jól szerepelni a felnőtt mezőnyben. 2007 óta sokat fejlődtem, erősödtem, nőttem, és Villányi Krisztina is egyre jobban edzett, és most egy olyan szintre léptünk, ahol már megjegyeznek minket a külföldiek is.”

Jövőre rendezik a senior Európa-bajnokságot a németországi Aachenben, ami egy igen rangos megmérettetés. Németországban egyébként is elismert és nagyon kedvelt is ez a sportág. A lovastornász bízik benne, hogy ott is összejön majd egy kiugró eredmény.

Miből lesz a cserebogár? Bence Balázs lovastorna karrierje a kezdetektől

A 18 esztendős kaposvári sportoló a szakág eddigi legjobb magyar utánpótlás eredményét érte el: 15 induló közül, német és osztrák riválisa előtt, nagy meglepetésre, de teljesen megérdemelten hódította el az első helyezést a Junior Lovastorna Európa-Bajnokságon.

Bence Balázs öt éves kora óta versenyez a szakágban, így nem kevesebb, mint 13 évnyi megfeszített munkát tudhat maga mögött. Az alábbi videó segítségével évről-évre nyomon követheted Bence Balázs fejlődését, az első versenyeitől egészen a junior Európa-Bajnoki címet érő kűrig. Semmi kétség, megérdemelt győzelmet aratott, gratulálunk!

2014.08.14. Forrás: kaposvarmost.hu

A magyar díjugratósport büszkesége: Timpex Cent

A magyar díjugratósport kiemelkedő pillanata volt, amikor Szabó Gábor a nagyszerű magyar ménnel, Timpex Centtel nemrég megnyerte a díjugratók rangos Budapesti Nagydíját a Nemzeti Lovardában.

A nyíregyházi Timpex ménes a szakág egyik legeredményesebb tenyészhelye, neve egybeforrt a Tárbály családdal.

Mikorra datálható a lovak iránti szeretete?

Tárbály István: Még gyermekkoromból ered, az ötvenes években volt két lovunk, 12 holdon gazdálkodtunk, de természetesen az akkori és a mai érzéseim között van különbség. 20 éve foglalkozunk tenyésztéssel, és semmit sem bízunk a véletlenre, a lovaink díjnyertes „felmenőkkel” rendelkeznek, Timpex Cent például olyan német méntől származik, amely kétszer nyert olimpiát.

Timpex Good bye, 4 éves magyar sportló kanca, a bajnok Timpex Cent lánya

Korábban is kikerült már a ménesükből nyertes ló?

Tárbály István: Büszkén mondhatom, két korábban eladott lovunk is kijutott a pekingi olimpiára, igaz, nem magyar, hanem japán, illetve szlovák színekben.

Mikor kezdik az állatok felkészítését?

Tárbály István: A lovak csikókorban szabadon ugró folyosóban elhelyezett akadályokon gyakorolnak. Ekkor már lovasaink értő szemmel figyelik a tehetségeket. Minden ló tud ugrani, csak van, amelyik esetlenebb, és van, amelyik ügyesebb. 1-2 éves korukban már elég sok információ áll rendelkezésre, a kiválasztott lovakkal pedig három, három és féléves kortól kezdenek mindennap dolgozni, így kezdik a versenyéletet.

Timpex Golgota, 4 éves magyar sportló kanca, Timpex Cent lánya

Timpex Cent 11 éves. Hány éves koráig versenyezhet egy ló?

Tárbály István: Akár 20 éves koráig, de természetesen egy 18-20 éves ló már nem tudja felvenni a versenyt egy ereje teljében lévő 10- 12 évessel. Persze azért mindig vannak kivételek.

Azt tartják, a ló és a lovas kapcsolata meghatározó.

Tárbály István: Így van, a ló nem egy „munkaeszköz”, hanem érző lény, egy társ, amellyel kialakul egy kapcsolat. Általában a jó ló megtalálja a jó lovasát.

Timpex Cent lovasa, a 22 éves Szabó Gábor,  lovas családból származik, 3 éves volt, amikor édesapja már feltette a ló hátára, de aktívan 8 éves korától lovagol.

Timpex Centtel az első találkozás könnyen sikerült, akkor még “gyerek” volt és kicsit szeleburdi, de gyorsan kiismertük egymást és hamar párost alkottunk, ami azért fontos, mert csak akkor lehet jó eredményt elérni, ha a lóval sporttársak vagyunk – mondja Szabó Gábor.

Budapesti Nagydíjon eddigi pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el. A versenyen öt lovas teljesített hiba nélkül, az összevetésben azonban csak Szabó Gábor lovagolt hibátlanul, és ezzel nemcsak nyert, hanem megszerezte a minősítést a szeptember elején Franciaországban sorra kerülő díjugrató-világbajnokságra és a jövő évi Európa-bajnokságra is.

„Az ember szokott álmodozni, vannak titkos álmok, ilyen az olimpia, de ez csak akkor mondható ki reálisan, ha már ott vagyunk a kapujában. Magyar ló magyar lovassal, ez nagy dolog lenne, és mi bízunk a jövőben” – kommentálta távlati céljait a lovas, aki ménen veszi a legjobban az akadályokat, bár szerinte a herélttel minden egyszerűbb.

2014.07.23. Forrás: Vasarnapihirek.hu
Fotó: Timpex, Canva
Frissítve: 2022.08.11.

A magyarok 22 ország lovasíjászai közt sem találtak legyőzőre

22 ország mintegy 60 lovasíjásza mérte össze tudását a Kassai-Völgyben július 4-5-én. Az 1. Nyílt Kassai Lovasíjász Világbajnokságon a versenyzőknek mindössze 20 másodpercük volt bizonyítani.

A versenyzőknek egy 100 méteres pályán kilencszer kellett végig vágtázni és 20 másodperc alatt minél többször beletalálni a céltáblába.

A két napos megmérettetésre a világ minden tájáról érkezett versenyző. Neveztek többek között az Egyesült Államokból, Bolíviából, Brazíliából, Dél-Afrikából, Finnországból, Franciaországból, Kínából, Új-Zélandból, Svájcból és Norvégiából is.

A lovasíjászat, mint sportág alapjait Kassai Lajos tette le a 80-as években. Az elmúlt húsz év során számos versenyt rendezett a völgyben, ez a bajnokság azonban az egyik legkiemelkedőbb rendezvény a szakág eddigi történelmében.

A Somogy Televízió munkatársai a helyszínen járva, a világbajnokság résztvevőit kérdezték a tapasztaltakról.

Kassai Lajos: A lovasíjászat minden erkölcsi elismerést megkapott a hazámban, tavaly hungarikum lett, fölkerült a korona erre a teljesítményre, és most egyre erősebben kiállok a világ elé, hiszen magam mögött tudhatom a hazámat.

A lovasíjászat egyre népszerűbb szerte a világban, a sportolók pedig szívesen tömörülnek már egyesületekbe is. A Kassai-völgyről és az ott zajló munkáról a külföldiek is elismerően nyilatkoznak.

Gabriela Osiecka, Lengyelország: A lengyel lovasíjász egyesületnek vagyok a tagja. Nagy csapattal jöttünk, heten vagyunk itt lengyelek. Részt akartunk venni ebben, mert Európában ez a legtökéletesebb hely a lovasíjászatra. Ezért akartunk jönni.

Élvezed?

Igen nagyon élvezem. Már túl vagyok a fordulón, elégedett vagyok az eredményemmel, most a csapatomnak fogok szurkolni.

Ez a sport elsősorban a hagyomány tiszteletére épül. Bemutatja Magyarország múltjának egy jelentős szakaszát, a magyar harcművészetnek egy egészen egyedülálló formáját. Kassai Lajos szerint kiemelkedő jelentőségű, hogy ennyien ellátogattak a rendezvényre és érdeklődnek ez iránt a sport iránt.

A galéria megtekintéséhez kattints a képre

Kassai Lajos: Ez a sport rendkívüli népszerűségnek örvend, és aki ide látogat megismeri kicsit a hazánkat, a lovasíjászaton keresztül kicsit megismeri a kultúránkat, történelmünket és szerintem ez egy nagyon nagyszerű dolog.

A kétnapos versenyen Kassai Lajos növendékei is megmutatták milyen a magyar virtus, és ez alkalommal is élt a régi mondás: “a magyarok nyilaitól, ments meg uram minket.”

A 60 indulóból az első 9 helyen magyar lovasíjászok végeztek és Kassai Lajos ezúttal sem talált legyőzőre 273,49 pontjával. Második lett tanítványa Daróczi Zsolt 255,67 ponttal, s a dobogó harmadik fokára Vermes Balázs állhatott fel 219,21 pontos eredményével.
A legjobb külföldi Claus Meyer német íjász, 164,50 ponttal a tizedik helyen zárt.

2014.07.16. Forrás: Somogytv.hu, Kapos.hu, Kassai-open.com
Fotók: Bozzai Attila
Frissítve: 2022.08.12.

Olimpián indulhatnak az ismeretlen származású lovak, de lovagoltatásra vagy túralovaglásra alkalmatlanok?

A Kossuth Rádió Napközben című műsorában az ismeretlen származású lovakról és a lovas szolgáltatásokba bevont lovak alkalmassági vizsgájáról esett szó ismert hazai lovas szakemberek bevonásával. Az elhangzottak kapcsán Szilágyi Szilárd, a nullás lovakért rendezett demonstráció egyik szervezője összegezte gondolatait:

Ma reggel meghallgattam a Kossuth Rádió Napközben című műsorában az ismeretlen származású lovakról tartott diskurzust, melyen Horváth Viktória államtitkár helyettes asszony, Lóska János úr, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség képviselője, valamint Dr. Jármy Miklós úr, a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja vett részt.

A kép illusztráció

A műsor első blokkja arról szólt, hogy ismeretlen származású lónak nem is lenne szabad léteznie. Lóska úr e lovakat az ittas vezetőhöz hasonlítván úgy aposztrofálta, hogy az is tilos, mégis vannak és mindenki azt gondolja, hogy részegen is jól vezet. (Más fórumon egy tenyésztő pedig “selejtnek” minősítette ezeket a lovakat). Egyedül Dr. Jármy Miklós volt, aki e téren is ellenvéleményt fogalmazott meg – itt is tiszteletem fejezem ki Neki és a Szövetségnek ezért!

Bizonyára ezek a szakemberek is hallották már Halla nevét. Ha nem, akkor segítek: két olimpián 3 aranyérmet hozott el díjugratásban ez a kanca – ezzel minden idők legsikeresebb olimpiai lova, nem szólva 2 világbajnoki és 3 Grad Prix győzelméről. Sajnos anyai felmenőiről semmit nem tudunk, mert ismeretlen származású volt…

A mai napig indulhatnak ismeretlen származású lovak az olimpián, de a tenyésztőink szerint gyerekek lovagoltatására vagy túralovaglásra alkalmatlanok.

Szerencsére a Nemzetgazdasági Minisztérium megváltoztatta a rendeletet, így ezek a lovak egy ideig elláthatják feladatukat, de felmenő rendszerben kikopnak majd a szolgáltatásból. Egyelőre nem látni olyan lófajtát, amelyik származással bír ugyan, de vérmérséklete, mérete megfelelne az oktatásban és lovasturisztikai szolgáltatásban.

A műsor második része a lovak kötelezően előírt vizsgáztatásáról szólt. E szerint a lovas szolgáltatásba bevont lovaknak 5 évente vizsgát kell tenniük. E vizsgát pedig a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség képviselője végzi.

A lovasok.hu is feltette a kérdést: Vajon a te lovad átmegy majd az alkalmassági vizsgán? Ezt egyelőre senki nem tudja! Hogy miért? Mert a vizsga feltételei, a megfelelőség kritériumai nem ismertek!

Mint ahogyan az sem ismert, hogy az MLTSZ kiket bíz meg a feladattal? Milyen szakképesítéssel rendelkeznek azok az ismeretlenek, akik levizsgáztatják majd lovainkat? Őket ki és mi alapján választotta ki?

Mi történik, ha a ló nem felelt meg a vizsgán? Mikor és milyen feltételek mellett lehet újra vizsgáztatni? Első fokon eljáró szervezetről van szó, hol és kinél lehet a fellebbezést a döntés ellen benyújtani? Milyen határidővel? Ki bírálja el és mikorra?

És egyáltalán: miképpen lehet egy olyan szervezetet megbízni egy ilyen feladattal, akik évek óta nem hívtak össze közgyűlést, akik arra nem veszik a fáradtságot, hogy a honlapjukra 2 évig (!) ne tegyenek föl semmilyen információt! Hogy lehetséges, hogy egy lovasturisztikával foglalkozó szervezet honlapja 2014-ben csak magyarul érhető el?

Hogy a manóban fordulhat elő, hogy fél éve ez a szervezet látja el a vizsgáztatást és csak május végén tesznek közzé egy felhívást!? Ez idő alatt 60 – igen, a több ezerből hatvan – lovat sikerült levizsgáztatni. Vajon a fennmaradó pár ezer mikor kerül sorra?

5.000 Ft-os vizsgadíj lovanként. Plusz az utazási költség és két lovas. Ezek az eddig ismert kritériumok a vizsgáztatáshoz. Tehát aki Sopronban, Szombathelyen vagy Zalaegerszegen kíván lovat vizsgáztatni, az nyúljon mélyen a zsebébe: egy ló esetén is minimum 25.000Ft-os költséggel kell számoljon. Ez nem sok – Lóska úr szerint – aki a startdíjakhoz hasonlította a térítési díjat.

A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség meglátásom szerint jelenleg nem alkalmas a lovak vizsgáztatására, mert jogi státusza nem rendezett, infrastruktúrája nem elegendő, informatikai háttere kritikán aluli, vizsgáztatóinak szakmai kompetenciája pedig nem ismert.

2014.07.03. Szilágyi Szilárd
Fotó: Wikimedia,Canva
Frissítve: 2024.05.15.
Fotó: Canva

Országos Western és Reining bajnokság Székesfehérváron

Székesfehérvár – barrel racing és western pleasure, meg ami közte van. Múlt hét végén zajlott a western-reining szakág Országos Bajnoksága a Kunos Lovardában.

Az idei szezonban ismét Székesfehérvárra költözik a vadnyugat, folytatódik a Magyar Lovas Szövetség Western-Reining szakága, és a Kunos Lovarda közötti együttműködés. Az Országos Western-reining bajnokság mind a négy fordulóját itt rendezik meg. Trail, reining, gyorsasági szlalom, hordókerülés, marhaterelés, rodeó, marhalasszózás, stílus, látvány és izgalom várja ebben az évben a lovas sportok szerelmeseit.

A múlt hétvégén a szombati, és vasárnapi kétnapos program 16 versenyszámot vonultatott fel, 39 versenyzői osztályban. Hat aranyérmet gyűjtött be Horváth Kitti, hármat-hármat vihetett haza Dörnyei Regina, Tomas Barta és Kun Péter.

A versenyszámok győztesei:

Barrel racing gyerek: László Viktor (Cheyenne)
Barrel racing open: Dörnyei Regina (No Blues on My CD)
Barrel racing youth: Dinga Anna (Sunny)

Bridleless cutting: Tomas Barta (Slena Gold Royaldoll)

Calf roping open: Kun Péter (SA Wonder of Dreams)

Cattle penning open: Kun Péter (Wonder)

Cutting open: Vízi Zoltán (Primo Pony)

Jackpot cutting: Tomas Barta (Slena)

Pole bending: László Viktor (Cheyenne)
Pole bending open: Dörnyei Regina (No Blues)
Pole bending youth: Hegedűs Márk (Siglavy Bagdadi Szellő)

Ranch roping open: Kun Péter (Wonder)

Ranch sorting open: Tóth Borisz (Destiny Dream) és Vajda János (Freddik-Ruger)

Reining amateur: Gacsal Bernadett (BG Candys Fleck Boy)
Rening amateur snaffle bit: Gacsal Bernadett (Candys)
Reining Bridleless: Ledneczki László (TB Iron Clad)
Reining freestyle: Bacsó András (Ima Smokin Tejon)
Reining green rider: Horváth Kitti (Lapillus Hidalgó)
Reining gyerek: Matus Panna (Ses Sweet Solano)
Reining open: Kovács Anita (UR My Lucky Chic)
Reining junior: Heffler Helka (Kam Gennine Georgia)

Start cutting, holtversenyben: Karin Kelementova (Little Quixote Doc)
és Tomas Barta (Dual Cat Strawberry)

Superhorse open: Ledneczki László (Iron Clad)

Team penning open: Dörnyei József (Royal Quinie Cashi), Győrfi Péter (TB Bobby King)
és Dörnyei Regina (No Blues)

Trail novice amateur: Kun Péter (Wonder)
Trail open: Ledneczki Veronika (TB Iron Clad Jhones)
Trail vezetőszáras: Kun Bese (Báró)
Trail Youth: Pollák Dániel (Wrangler)

Walk trot pleasure: Horváth Kitti (Lapillus)

Western horsemanship amateur: Fodor Noémi (Spirit)
Western horsemanship gyerek: Horváth Kitti (Lapillus)
Western horsemanship novice amateur: Horváthné Bartal Ágnes (Lapillus)
Western horsemanship novice youth: Horváth Kitti (Lapillus)
Western horsemanship youth: Pollák Dániel (Wrangler)

Western pleasure gyerek: Horváth Kitti (Lapillus)
Western pleasure novice amateur: Horváthné Bartal Ágnes (Lapillus)
Western pleasure novice youth: Strausz Lilla (Vincent)
Western pleasure open: Pál Ramóna (So You Think)
Western pleasure youth: Horváth Kitti (Lapillus)

Gratulálunk!

Az Országos Bajnokság további menetrendje:

  • június 28-29.
  • július 26-27.
  • augusztus 23-24.

 

2014.06.06.
Forrás: Feol.hu
Frissítve: 2023.04.15.
Fotók: Canva

A Nyeregszemle Kupa hortobágyi döntője

A Nyeregszemle Kupa hortobágyi döntője

A Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapokon rendeztük meg a kupasorozat döntőjét. A nagyszámú jelentkező miatt – 48-an neveztek erre a fordulóra – pénteken már lezajlottak a selejtezők. Az elődöntőbe bekerült versenyzők közül – korosztályonként – 3-3 került a döntőbe, melyet a Mátai Ménes Arénájában tartottunk.

A Nyeregszemle Kupasorozat során igyekeztünk népszerűsíteni a helyes lóhoz állást, úgy, hogy az stílusfüggetlenül megvalósítható legyen. Úgy érezzük, hogy ez a célkitűzésünk megvalósult, hiszen a Kupasorozat során – és a döntőben is – hagyományőrzők, csikósok, western lovasok és angol nyeregben lovaglók egyaránt starthoz álltak, bizonyítván, hogy a lovaglás sokszínű, de alapvetően a ló és lovasa harmóniájáról szól.

Nagyszerű volt megtapasztalni, hogy az egy évvel ezelőtti versenyhez képest milyen sokat fejlődött a versenyzők hozzáállása. Sokkal finomabban, megértőbben viselkedtek lovaikkal és – ennek is köszönhetően – hibátlan összhang is kialakult egyes esetekben. Nagy öröm, hogy a létszám folyamatosan bővül, így a döntővel együtt a kupasorozatban résztvevők száma meghaladta a 100 főt!

A Nyeregszemle Kupasorozatot a jövőben még több helyszínre szeretnénk eljuttatni, megújult akadályparkkal és új feladatokkal!

Itt szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették munkánkat! Külön köszönet Vargha László Waldez-nek és csapatának a hortobágyi döntő pályájának kivitelezéséért és a pályarajzért!

A díjakat Kucsák László országgyűlési képviselő, Olajos Péter a Hortobágyi Nemzeti park igazgató helyettese és Solymosi Bertold a Nyeregszemle főszervezője adta át.

A hortobágyi döntő eredményei:

Serdülő

  1. Szabó Alíz
  2. Csóka Dorottya
  3. Kispál Réka

Ifjúsági

  1. Schubauer Panna
  2. Balogh Benedek
  3. Percaldi Anna

Felnőtt

  1. Bene Sándor
  2. Stefanek Attila
  3. Budai László

Az idei évben indítottuk útjára a Nyeregszemle Kupasorozatot, melyet 4 helyszínen tartottunk meg. A kupasorozat és a hortobágyi futamok eredményei alapján mindhárom kategóriában kihirdettük Hortobágy Bajnokát!

A serdülő kategóriában a Hortobágy Bajnoka: Kispál Réka
Az ifjúsági kategóriában a Hortobágy Bajnoka: Schubauer Panna
A felnőtt kategóriában a Hortobágy Bajnoka és egyben a Catamarán Apartmanház (www.catamaranapartman.hu) családi balatoni nyaralásának nyertese: Bene Sándor

Versenyigazgató: Nádai-Nagy Péter
Vezetőbíró: Újvári Tamás
Technikai bíró: Szilágyi Szilárd
Pályamester: Vargha László (Waldez)

2014.06.25. Szilágyi Szilárd
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.18.

Egy vagány havas-lovassport 1941-ből

Egy vagány havas-lovassport 1941-ből

Ritka archív felvételek a síjöringről

Az 1941 márciusában készült felvételeken láthatjuk, ahogy skandináv lovasok a svéd tengerpart befagyott öblein űzik a 19. században gyökerező, akkor még utazási módszerként szolgáló sportágat, a síjöringet (vagy ahogy a Magyar Filmhíradó bemondója nevezi: lóvontatásos síakadályversenyt). 

A síjöring a skandináv országokból származó sport, lényege, hogy a síelő egy kötélbe kapaszkodik, amelynek a másik végét egy ló, ill. a rajta ülő lovas húzza. A sportág az 1928-as St. Moritz-i téli olimpiai játékokon mutatkozott be a nagyvilág előtt. Korábban csupán Skandináviában és az Alpokban rendeztek ilyen versenyeket, az 1940-es évekre pedig már az Amerikai Egyesült Államokban is elterjedt.

A Magyar Filmhíradó ritka felvételeit A Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) jóvoltából láthatjuk, több mint hetven évvel a felvétel bemutatása után.


 

Szűcs Tamás
Forrás: filmhiradok.nava.hu
Frissítve: 2023.06.28.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés