Kezdőlap Blog Oldal 469

Kismamák a nyeregben? 10 tipp lovagláshoz várandós anyukáknak

Alaposan megoszlanak a vélemények, ha arról esik szó, szabad-e a várandósság idején lóra ülni, avagy sem. A végső döntés természetesen – az orvossal való konzultáció után – mindig a kismama kezében van.

Ha a lovaglást mellett döntesz, olvasd el praktikus tanácsainkat, melyeket annak ismeretében állítottunk össze, hogy minden egyes kismama és minden egyes terhesség más és más. Az, hogy szabad-e áldott állapotban lóra ülni, elég vitatott téma, a leghelyesebb azonban, ha a kismama az orvosa bevonásával dönt erről. Vannak orvosok, akik úgy gondolják, hogy a lovaglás nem biztonságos ebben az időszakban, miközben mások azt javasolják pácienseiknek, hogy folytassák csak azt, amit eddig csináltak, amihez a testük már hozzászokott.

Bárhogy is határozol, csak a saját és gyermeked szempontjait vedd figyelembe, semmiképpen se a lovad edzéstervét figyelembe véve, vagy az edzői elvárásoknak megfelelve dönts. Lesz még elég versenyszezon!

10 tipp, mire figyelj, ha várandósan lóra ülsz:

  • Hallgass a testedre, az ösztöneidre! Ha bármilyen kétséged van, hogy lóra ülj-e, nyugodtan hagyj ki egy napot, hetet, vagy akár hónapot és figyeld meg, hogy érzed magad fizikailag és mentálisan.
  • MINDIG viselj kobakot. Talán ezt nem is kell mondani. Bölcs döntés más védőfelszerelést is viselni lovaglás közben. Vannak védőmellények, amelyek az első hónapokban még megfelelően illeszkednek és kényelmesek is. A láthatósági mellény szintén jól jön, ha forgalmas utak közelében, vagy olyan területen lovagolsz, ahol esetleg vadászat folyhat.
  • Mindig legyen nálad frissítő és kerüld a túl hideg, vagy túl meleg időben való lovaglást. Ügyelj a megfelelő folyadékbevitelre, mert sokat segít abban, hogy elkerüljön a terhesség alatt oly gyakori szédülés, ami a földön állva is kellemetlen, de a nyeregben ülve különösen rossz élmény lehet. Nyáron kerüld a nap legmelegebb óráiban való lovaglást.
  • Legyen veled egy jó barát. Azon az alapvető, mindig és mindenkire érvényes jó tanácson kívül, hogy soha ne menj egyedül terepre, kísérődre nem csak vészhelyzetben lehet szükséged. Hasznos segítség lehet, ha segít felszállni a nyeregbe, vagy ha megfogja a lovadat felszálláskor. És természetesen mindig legyen nálad mobiltelefon.

  • Nyújtás és bemelegítés. Végezz néhány könnyű bemelegítő gyakorlatot, mielőtt nyeregbe szállnál, a munkát pedig kezdd lépésben végzett idomító feladatokkal. Így lesz időd belerázódni a lovaglásba. Ne felejts el szüneteket beiktatni az edzésbe.
  • Kerüld a kellemetlen meglepetéseket. A szabadon kószáló kutyák, hirtelen zajok, ismeretlen tárgyak a legnyugodtabb lovat is megijeszthetik. Lovaglás előtt végezz egy gyors szemlét a pályán és pakold el a lovad számára esetleg rémisztő tárgyakat. Ha több lovas dolgozik a pályán, csak akkor lovagolj be te is, ha tudod, hogy mindegyikük ura a lovának.
  • Használj kényelmes nyerget. A lovaglási szokásaidon változtatnod kell ebben az időszakban: kevesebb ugratás, több síkmunka. Megeshet, hogy a megszokott nyerged már nem tűnik annyira kényelmesnek, ilyenkor érdemes lehet kipróbálni más nyergeket is, melyek neked és lovadnak is egyaránt kényelmesek. Egy puha nyeregülés borító is jó szolgálatot tehet ebben az időszakban.
  • Add lejjebb az elvárásaidat. Tedd egy-két lyukkal lejjebb az akadályrudakat, gyakorold többet a síkmunkát, vagy csak menj ki egy laza tereplovaglásra. Futószárazz, vagy próbáld ki a földről való munkát a lovaddal – meg fogsz lepődni rajta, mi mindenre vagytok képesek.
  • Kapcsolj ki és élvezd a lovaglás adta örömöket. A lovak nagyon sokat segítenek a stressz csökkentésében ami rád és gyermekedre egyaránt kedvezően hat. Ráadásul ha megérkezik a baba, egy darabig nem nagyon lesz időd arra, hogy lovagolj, ezért élvezz ki minden pillanatot ebben a különleges időszakban.
  • Bónusz tipp: viselj kényelmes melltartót!Megfontoltan válassz lovat. A várandósság nem az az időszak, amikor bizonyítanod kellene, hogy mit is tudsz a nyeregben. Ne ülj fel ijedős, képzetlen, robbanékony, vagy problémás lovakra. A nagy mozgású lovakat nehezedre eshet kiülni.

Szerinted szabad lóra ülnie egy várandós kismamának?
Várjuk a tapasztalatokat, véleményeket, jó tanácsokat!

 

2014.06.25. Fordította: Sebestyén Dóra, Lovasok.hu
Forrás: Savvyhorsewoman.com
Képek forrása: Canva
Frissítve: 2022.02.02.

Lovas képeslapok a Monarchia idejéből

Ezúttal az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó képeslapokat mutatunk be, melyek között annak a Ludwig Kochnak a műveit is megtalálod, akit eddig a puszta-ötös megálmodójaként ismertünk. Most viszont erről a legendáról is lerántjuk a leplet a Ritkán látható történelem blog íróinak segítségével.

A képes levelezőlaplap a 19. század egyik nagyszerű találmánya. Korábban rajzos, festett családi címerrel, vallási témájú képekkel, más illusztrációval ellátott egyedi, vagy kis példányszámú alkalmi üdvözlő- és köszöntő levelekkel, kártyákkal kedveskedtek egymásnak az emberek.

A világon elsőként az Osztrák-Magyar Monarchiában került forgalomba az osztrák-magyar postaigazgatóság által kiadott levelezőlap 1869 októberében. Az 1870-es évektől már egyre több országban olyan nyílt levelezőlapok jelentek meg, melyek ábrákat, képeket tartalmaztak – ezek az első képes levelezőlapok.

A 19. század vége felé már a fekete-fehér, majd a színes kőnyomással (litográf-eljárással) készült képek váltak népszerűvé. Ebben az időkben jelentek meg a „Gruss aus…” (Üdvözlet …ből) feliratú lapok, ahol az adott település nevezetességei láthatóak, majd pedig a fényképek alapján készített tájképes lapok, és a művészi képeslapok is.

A 19-20. század fordulóján megszámlálhatatlan mennyiségben a legváltozatosabb témakörökben jelentek meg a képeslapok. Ekkor még gyakran csak a képoldalon lévő kis üres lehetett írni, ami a képek látványát zavarta. 1902-ben, Angliában vezették be azt az újítást, hogy a címzés oldalán hagytak helyet a szövegnek.

A képeslapkiadás aranykorszaka 1905-től vette kezdetét és az első világháborúig tartott, ekkor készültek nagy számban a szebbnél szebb képeslapok, melyek készítésében a korszak jelentős képzőművészei is közreműködtek.

A  képeslapokat készítő művészek:

  • Ludwig Koch, a lóbolondságáról híres festőművész sok képét reprodukálták képeslapokon. Kochot sokáig mint a puszta ötös megálmodóját tiszteltünk, de a legújabb korban előkerültek e mutatványnak korábbi ábrázolásai is, ami valószínűsíti, hogy Koch egy, az ő idejében még ismert, de hamarosan teljesen elfelejtett kunsztot vetett papírra. Ez is csak azt mutatja, milyen felbecsülhetetlen értékű számunkra a Lovaglás művészete képekben című műve.
  • Karl Feiertag, ismert levelezőlap-illusztrátor
  • Mauric Toussaint, francia illusztrátor
  • Fritz Schönpflug, osztrák karikaturista

És még sokan mások, akiknek nevét nem jegyezte föl a történelem.

2014.06.24. Forrás: Ritkanlathatotortenelem.blog.hu
Frissítve: 2022.04.24.
2017.03.09.
2022.09.11.

 

A magnézium szerepe a lovak szempontjából – hogyan működik?

 


Gyakran olvashatjuk a magnéziumra vonatkozóan hogy fontos ásványi anyag a lovak izomzata és idegrendszere szempontjából. Miért is?

A lovak szervezetében a magnézium legnagyobb része (60%) a csontokban található, kisebb, de jelentős, kb. 30%-a az izomszövetben és a fennmaradó kb. 10% a vérben és májban, illetve egyéb területeken. A magnézium az egyik olyan elem, amely felszívódását nem befolyásolja jelentős mértékben más anyag.

A kép illusztráció

A magnézium a sejten belüli kationok között (a kálium után) a második legfontosabbnak számít. A vérben megtalálható magnézium az enzimatikus reakciókhoz szükséges és az izom összehúzódást szabályozza.

Kalciummal együttműködve támogatja az izomműködést, a két anyag egyensúlya nagyon fontos. A magnézium hiány gyakran jelentkezik izomfájdalom, izomgörcsök és ataxia (végtagok mozgási zavara, bizonytalansága) formájában, gyakran eredményez viselkedésváltozást, idegességet, munkától való vonakodást, figyelem hiányát, közönyt. A magnéziumot gyakran az elektrolitok közé sorolják, az elektrolit pótló táplálékkiegészítő készítmények elengedhetetlen alkotórésze.

 

A kép illusztráció

A magnéziumra az emésztőrendszer működésében enzim aktivátorként van szükség a normális emésztési folyamatok lezajlásához. A vékonybélben felszívásra kerülő magnézium jelentős része az emésztőrendszerben választódik ki. Kora tavasszal, amikor a friss fűnek alacsonyabb a magnézium tartalma, felborulhat a szervezet Ca:Mg aránya. A következmény a görcshajlam és bénulás. A csikók magnézium szükségletét már korán egyéb növényi táplálékokból pótolják, mivel a kancatej ásványi anyag tartalma a kalciumon kívül alacsony. Adott esetben a felesleges magnézium mennyiség a vesén keresztül a vizelettel ürül ki. (Egy egyszerű vizeletvizsgálat jó tájékoztatást ad a ló magnézium ellátottságáról.) Kanadai kutatások szerint a magnézium nem szívódik fel jól a szénából illetve a legelőn legelt növényekből, ezért pótlása javasolt. Az ideális kalcium – magnézium arány 2:1, de az 1:1 arány még elfogadható, a lényeg, hogy a magnézium mennyisége ne haladja meg a kalciumét.

Hogyan működik?

Minden állat számára fontos a megfelelő kalcium és magnézium egyensúly. Amikor egy ló feszült, ideges, izgatott, akkor magnéziumot éget a szervezete. Ezzel a kalcium túlsúlyba kerül az izmokban és idegsejtekben és felgyorsítja az adrenalin hormonszint növekedését.  Ez ideges viselkedést, agressziót illetve izomfeszülést eredményez.
   

A versenyző, a boksznyugalom, betegség után munkába fogott, először munkába vett csikóknak, vemhes és szoptató kancáknak ajánlott a kiegészítés. A magnézium gátolja a kalcium beáramlását a sejtekbe, a szívizom- és az erek izomsejtjeibe, ezért a simaizom elernyed, az erek tágulnak, görcsös összehúzódásuk és ellenállásuk csökken, a szívizom energiafelhasználása és oxigén igénye csökken.

Bizonyos hormonok (adrenalin, dopamin) stresszhelyzetben történő felszabadulása a magnézium fokozott kiáramlását idézi elő a sejtekből, illetve ezzel egy időben fokozott kalcium beáramlást.

A kép illusztráció

Ezért nő a vesék magnézium kiválasztása, és ezzel párhuzamosan a szervezet magnéziumot is veszít. A magnézium csökkenti a vér inzulin szintjét is, lassítva a cukor felszívódását az emésztőrendszerben. Ha a vér inzulin szintje magas, akkor a zsír raktározással jár, amely növeli az inzulin kiválasztást. Ezért az inzulin rezisztencia esetén a magnézium pótlás elengedhetetlen az ördögi kör leállításához.

A magnéziumpótlás így a szervezet folyamatos túlterheltsége esetén védő hatású lehet. A magnézium pótlás leggyakoribb formája a magnézium-szulfát (Epsom só). A magnézium-oxid, magnézium-citrát és a magnézium-karbonát is elterjedt forma.

Az alábbi termékeinkben található magnézium
(eltérő mennyiségekben a célzott terület vagy funkció szerint):

  • Advance Complete (Advance Complete táplálékkiegészítő)
  • Biotin Hoof Mender (Biotin Pata-ír)
  • Codlivermins (Csukamájolajos vitaminok)
  • Colease (Kólika megelőzés)
  • Diamond Omega (Őrölt porlasztott vitaminos lenmag)
  • Electrolyte Paste (Elektrolit paszta)
  • Energy B Booster (Energy B – „B-vitamin bomba”)
  • Epsom Salt (Epsom só)
  • Equi-Red (Equi Red – oldat)
  • Glow and Shine (Vitaminnal dúsított lenmag)
  • Laminator PELLET & POR
  • Nightmare (Rémálom)
  • Pro-Bio Supplement (Pro-bio kiegészítő)
  • Revitalyte Electro Salts (Revitalizáló sók)
  • Serenity Calm Down Paste (Serenity ‘Higgadtság’ nyugtató paszta)
  • Serenity Calming Supplement (Serenity ‘Higgadtság’ nyugtató kiegészítő)
  • Serenity Liquid Calmer (Serenity ‘Higgadtság’ nyugtató folyadék)
  • Serenity Rider Chill Out Calmer Capsules (Serenity ‘Higgadtság’ lovas nyugtató kapszula)
  • Super Vitamin E & Selenium (Szuper E-vitamin és szelén)
  • Tip Top kiegészítő Por és Pellet
  • Veteran Supplement (Veterán kiegészítő)
  • Young Stock Formula Supplement (Kiegészítő csikók számára)
Forrás: Equimins Hungary KFT.
Frissítve: 2023.06.22.
Fotó: Canva

A lovaglás javítja a nyíregyházi diákok tanulási képességeit

 

Nyíregyházán tartotta kihelyezett elnökségi ülését a Magyar Lovaskultúra Társaság.

A kormány tervei szerint már szeptembertől beindulhat a lovasoktatás az általános iskolákban – kezdetben szakköri keretek között. Erről a kérdésről is tárgyaltak a szakemberek, akik szerint a lovaskultúra oktatásában Szabolcs- Szatmár- Bereg megye  élen jár.

Arany János Gimnázium és Általános Iskola – Nyíregyháza

4400 Nyíregyháza Ungvár sétány 22.
Tel.: 06-42/447-222
Weboldal: nyharany.hu
Igazgató: Kantár Attila

Az iskolai lovaglás oktatásban illetékes kapcsolattartó:
Rozman Ágnes
E-mail: rozmanagi@hotmail.com
Tel.: 06-30/326-29-19

Fedeles Lovarda

4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári u.52.
Weboldala: fedeleslovarda.hu/eler.php

MKEH engedély száma: L/000142

A lovarda felszereltsége:

  • öltöző
  • társalgó/fűtött klubhelyiség
  • akadálypark, cavalettik
  • ügyességi akadályok, bóják
  • műló
  • fedeles lovarda
  • kültéri pálya természetes talajjal

Pócsik Gábor
Email: info@fedeleslovarda.hu
Tel.: 06-30/9731-743

Az iskolai lovaglás oktatásban résztvevő lovasoktatók, lovasedzők:

Pócsik Gábor lovaskultúra oktató

A kép illusztráció

A lovaglás és lovaskultúra oktatása az Arany János Gimnázium és Általános Iskolában:

Mióta folyik az iskolában a lovaglás, a lovaskultúra oktatása:

  • 2010. szeptember óta

A lovaglás oktatásban résztvevő gyermekek száma:

  • 32 fő

A lovaglás oktatásban résztvevő évfolyamok:

  • 1. évfolyam, 2. évfolyam, 3. évfolyam, 4. évfolyam

Milyen beosztásban zajlik a lovaglás oktatás:

 A teljes osztálynak tartjuk a lovasoktatást.

Lovaglás oktatás gyakorisága:

  • Kéthetente 2 db 45 perces óra összevonva

Átlagosan lóháton töltött idő gyermekenként egy lovardai látogatás alkalmával:

  • 20-25 perc

Az oktatásban résztvevő lovak, pónik száma:

  • 22 ló (alkalmanként 11)

Az oktatásban résztvevő lovasoktatók, lovasedzők száma:

  • 1 – 10 fő igény szerint

Kiegészítő foglalkozások:

  • bemelegítés, talajtorna, játékos feladatok
  • lovastorna
  • ismerkedés a lovakkal
  • szerszámismeret
  • elméleti oktatás (magyar lovaskultúra, lófajták, lovaglás, stb.)

Hogyan zajlik az oktatás, milyen tanmenet szerint haladnak az oktatók:

Saját fejlesztésű tanmenet!

Gyakorlat:

I. Érdeklődés felkeltése,
II. Szoktatás,
III. Egyensúlyfejlesztés,
IV. Simulékony ülés kialakítása,
V. Lovas tapasztalatszerzés,
VI. Helyes befolyás gyakorlása;

Elmélet: óravázlat szerint

Év végi számonkérés:

  • Bemutató lovaglás

Kötelező védőfelszerelés:

  • kobak

A kötelező védőfelszereléseket biztosítja:

  • a lovarda

Kötelező, vagy ajánlott ruházat:

Lehetőség szerint lovas sportruházat – évszaknak megfelelő, kényelmes viselet.

Az iskola és a lovarda közötti távolság:

  • 1-5 kilométer

Hogyan jutnak el a gyerekek a lovardába:

  • Külön busszal

Azon gyermekek aránya, akik a szabadidejükben is eljárnak lovagolni, vagy lovas táborokba:

  • a gyerekek 1-2%-a

A gyermekek visszajelzése a lovaglás oktatásról

nagyon motiváltak, nagyon élvezik a lovaglás oktatást, hasznosnak tartják, szabadidejükben is szívesen foglalkoznának vele

Az iskolában tanító tanárok tapasztalata a lovaglás oktatásról:

nagyon hasznos, egyértelmű pozitív változást tapasztalnak a gyermekek magaviseletében, kondíciójában, tanulási képességeiben, vagy közösségi készségeiben

Sikertörténetek:

Előző osztályommal második évfolyamtól kezdtük a lovaglást, jelenlegi osztályommal, akik elsősök, szeptember második hetétől lovagolunk rendszeresen. Tapasztalataim alapján egyértelműen elmondható, hogy a lovaskultúra oktatás rendkívül pozitív hatásait, mind a tanulási folyamatban, mind a gyermekek társas kapcsolatainak, közösséggé formálódásának alakulásában jól megfigyelhetjük. Egyrészt az iskolai környezetből való kéthetenkénti kiszakadás, mely nagyon jól feldolgozható élményanyagot jelent gyermek és pedagógus számára, valamint a mozgásos képességfejlesztés áldásos hatása az egyéb tanulási képességekre….felbecsülhetetlen értékkel bír. Monotóniatűrésük ugrásszerűen nő, melyre bizony szükségünk van az iskolai oktató – nevelő munkában. Az elméleti témakörök remekül bővítik ismeretanyagukat, valamint logikai, gondolkodási képességeiket fejleszti nagyon nagy hatékonysággal. Egyik tanítványom súlyosan koraszülöttként, óriási mentális lemaradásokkal, beilleszkedési, magatartási problémákkal kezdte szeptemberben a programot. Nyolc hónap elteltével, rengeteget változott pozitív irányba, külső szemlélő számára, csupán osztálytársaitól túlmozgásos aktivitásával, közlékenységével tűnik ki. ez óriási…   Rozman Ágnes tanítónő

2014.04.07. Forrás: Kölcsey Tv
Frissítve: 2023.06.21.
Fotó: Canva


 

“Lovasok az utakon“

“Lovasok az utakon“ – fokozott figyelmet kérünk az autósoktól!

Minden korábbinál többen kelnek útra lóháton, fogaton, hogy részt vegyenek a június 20-22. között a Hortobágyon megrendezendő Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapokon. A rendezvény szervezői arra kérik az országutakat járó tisztelt gépjárművezetőket, hogy a hétvégéig tartó időszakban fokozottan ügyeljenek az utakon!

A kép illusztráció

Előzetesen több mint 420 lovas adta le jelentkezését, így lólétszámát tekintve várhatóan minden eddigi rekordot megdönt az esemény. A korábbi évek hagyományaihoz híven a lovascsapatok nagy része lóháton, illetve fogaton teszi meg a Hortobágyra vezető utat, a Kárpát-medence szinte minden szegletéből indulva.

A lovasok többsége kisebb-nagyobb csoportokban, illetve magányosan poroszkálva már úton van. Felbukkanásuk főként a kevésbé járt alsóbbrendű aszfaltozott utak környezetében, a Duna és a Tisza középső szakaszán a hidaknál és a kompátjáróknál várható. Az autópályákat a felüljárókon keresztül kerülik. A csapatok többségének útvonala érinti Pest, Heves, Jász-Nagykun és Hajdú-Bihar megyék útjait, így az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét kérik a szervezők. Mivel a ló alapvetően félénk állat és képes megriadni a legkisebb zajtól is, ezért a szervezők kérik a közlekedőket, hogy a lovasokat semmiképpen ne köszöntsék autókürttel, és csak lassan, biztonságos távolságban, nagy ívben kerülve előzzék őket.

Megértésedet köszönjük!

A szervezők elérhetősége és általános információkérés:

E-mail:
info@nyeregszemle.hu
Tel.: +36 20 290-3320
Lovasok, ti ezt hívjátok: +36 30 388-0114
(ezen a számon csak fogadni tudjuk a hívásokat,
ha nem vesszük fel, hívjátok később újra)
Nyeregszemle.hu

2014.06.16. Solymosi Bertold
Főszervező, Nyeregszemle

Frissítve: 2024.04.03.
Fotó: Canva

Demonstráció helyett örömlovaglás a Nullás Lovak Napján

Alább olvasható a Nullás Lovak Napjának eredeti felhívása

Facebook-csoport alakult a nullás lovakért. Alapítói békés demonstrációra hívnak mindenkit a lovas szolgáltatásokat szabályzó ÖM rendeletben leírtak módosításáért. Az érvényben lévő szabályozás szerint a lovas szolgáltatásban csak ismert származású, alkalmassági vizsgával rendelkező lovak vehetnek részt és szolgáltatási helyszínenként minimum 5 ilyen lóra van szükség.  A június 14-re tervezett, a Közlekedési Múzeumtól induló megmozduláson lóval, fogattal, gyalog vagy babakocsival vonulnak fel a lóbarátok.

A kép illusztráció

Demonstráció a lovardatörvény módosítása mellett

2013 augusztusában az NGM módosította a “lovarda rendeletet” (14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet). Ezek alapján a lovas szolgáltatásban csak ismert származású, alkalmassági vizsgával rendelkező lovak vehetnek részt. Szolgáltatási helyszínenként minimum 5 ilyen lóra van szükség.

A rendelet élénk visszhangot keltett és a kormány ígéretet tett arra, hogy a rendeletet módosítják. Februárban nyilvánosságra hozták a rendelet módosítását, mely az érintettek számára megnyugtatóan rendezte volna a helyzetet (származás nélküli lóval is lehet lovagoltatni – alkalmassági vizsgát természetesen kell tenni – és 3 lóban határozták meg a minimális létszámot.) Azonban a tervezet csupán tervezet maradt.

A lovasok bíztak a kormány ígéretében és nem kezdték meg azokat a beruházásokat, melyekre egyrészt fedezet sincs, másrészt az ígért rendelet módosítás miatt szükségtelenek lennének.

A NÉBIH és a MKEH a napokban felhívta a lovas szolgáltatók figyelmét arra, hogy helyzetüket június 30-ig rendezzék, ellenkező esetben szolgáltatást nem végezhetnek!

Számtalan helyen és fórumon jeleztük, hogy a rendelet életszerűtlen, a lovas szolgáltatásban érdekeltek jelentős hányada számára anyagilag vállalhatatlan és szakmailag megalapozatlan. Mégis az eredeti – családi lovardák százait ellehetetlenítő – rendeletnek kíván érvényt szerezni az állam.

Szeretnénk a döntéshozókat megkérni, hogy a kormány honlapjára februárban felkerült módosítást mihamarabb – a határidő lejárta előtt – fogadják el, ezzel is segítve a magyar lovastársadalom azon tagjainak munkáját, akik aktívan tesznek azért, hogy a magyar lovaskultúra fennmaradjon és fejlődjön!

Ennek érdekében lovas felvonulást szervezünk 2014. június 14-én. Kérünk minden résztvevőt, hogy közös ügyünk sikere érdekében ne használja fel a rendezvényt politikai célokra! Maradjon ez egy lovasemberhez méltó, tisztességes figyelemfelhívás azok felé, akik sorsunkról akarnak dönteni! Kérünk mindenkit, hogy tekintse ezt a demonstrációt az egységes, pozitív, jó irányú változtatás lehetőségének!

Lóval, fogattal, gyalog vagy babakocsival – várunk mindenkit szeretettel június 14-én békés demonstrációnkra. A kezdeményezést a demonstráción való részvétellel, a petíció aláírásával és természetesen lájkkal, hozzászólással tudod támogatni.

Kedves Barátaink!

Két hete egy demonstrációt hirdettünk, hogy felhívjuk az NGM figyelmét a „lovarda rendelet” két olyan kitételére, melyek sok családi lovardát ellehetetlenítettek volna, azaz a származás nélküli lovak kizárására a szolgáltatásból és a minimum 5 ló előírása szolgáltatási helyszínenként.

A lovas demonstráció célja az volt, hogy egy már múlt év végén beadott és idén tavasszal jóváhagyott módosítás elfogadásával a minisztérium tegye lehetővé a származás nélküli lovak további használatát a lovardákban. Ennek érdekében békés lovas felvonulást hirdettünk 2014. június 14-re, melyet A Nullás Lovak Napjának neveztünk

Felhívásunkra több, mint 650-en jelezték részvételüket a békés felvonuláson. Kitűnő szakemberek (szakíró, ménesgazda, állatorvos, agrármérnök), sportolók, oktatók és lovasok csatlakoztak a kezdeményezéshez. Régi sérelmeket, szakágak közötti ellentéteket tettek félre annak érdekében, hogy egyöntetűen fejezzék ki támogatásukat a módosítás mellett. Megható és felemelő érzés látni, hogy létezik még lovas nemzet, mely nem ruházatában, vagy ideológiájában mutatkozik meg, hanem az összetartozás nagyszerű érzésében.

A tegnapi napon az NGM közleményt adott ki, melyben bejelentették a rendelet módosításátA Nullás Lovak Napja demonstráció így még az előtt elérte célját, hogy megtartottuk volna!

Szeretett négylábú társaink, barátaink továbbra is mellettünk maradhatnak és segítségükkel oktathatjuk, segíthetjük a felnövekvő nemzedéket a lovak, az emberek és a természet szeretetére.

Hálásak vagyunk a döntéshozóknak, amiért a hibát felismerték és ilyen gyorsan korrigálták!

A célunkat elértük, a felvonulást megtartjuk, melynek elnevezése most már az Örömlovaglás a Nullás Lovak Napján!

A szervezés során barátságok szövődtek, ellentétek simultak el és olyan összefogást éltünk meg, mely arra inspirál minket, hogy A Nullás Lovak Napját eztán minden évben megtartsuk! Legyen ez közös ünnepe a lószerető, a lovakért tenni akaró, jó szándékú embereknek!

Türkiz – a mi demonstrációnk színe

Ha Te is egyetértesz céljainkkal, viselj a felvonuláson türkizt! Kendőt, sapkát, pólót – igazából mindegy! S hogy miért?

A türkiz az egyensúly színe. A türkiz a szív megnyitója és az érzelmek gyógyítója. Több civilizáció és nép számára mind a szín, mind pedig a kő szent volt, és oltalmazó hatása miatt viselték. Úgy gondolták, hogy a türkiz az égboltot, valamint az emberi testtel szemben álló szellemet szimbolizálja. A türkiz mind pszichológiai, mind pedig fizikai értelemben nyugtató hatással bír.

Ha izgatott lelkiállapotban vagyunk, vagy kényelmetlenül érezzük magunkat idegenek jelenlétében, segíthet, ha viselünk magunkon valami türkiz színűt – ez megvéd minket a lelki békénket veszélyeztető negatív vagy káros hatásoktól. Különösen tanácsos nyilvános szereplésekkor viselni, mivel a zöld és a kék kombinációja nem csak nyitva tartja a kommunikációs csatornákat, hanem harmóniát teremt köztünk és a hallgatóságunk között. A türkiz segíthet abban is, hogy szívünk mélyéről beszéljünk, elmondjuk mit gondolunk és hogyan érezzük magunkat.

A szervezés során barátságok szövődtek, ellentétek simultak el és olyan összefogást éltünk meg, mely arra inspirál minket, hogy A Nullás Lovak Napját eztán minden évben megtartsuk! Legyen ez  közös ünnepe a lószerető, a lovakért tenni akaró, jó szándékú embereknek! Mert összetartozunk.

A tervezett program:

  • 9:00-10:00 Gyülekező a Közlekedési Múzeum parkolójában
  • 10:00-11:00 Felvonulás az Andrássy úton a József nádor térig
  • 11:00-12:00 Demonstráció a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt (Az eredeti lovardarendeletet az Önkormányzati Minisztérium készítette. Mivel annak a jogutódja a Nemzetgazdasági Minisztérium, így a rendelet módosítása is az NGM feladata.)
  • A demonstráció után a lovasok az Andrássy úton visszatérnek a Városligetbe.

Az útvonalon rendőri felvezetést és kíséretet kapunk. A Közlekedési Múzeum parkolójának Városligeti részét a rendőrség részünkre lezárja, valamint biztosítja a József nádor téri helyszínt is. A demonstráción résztvevő lovaknak a hatályos állategészségügyi előírásoknak meg kell felelni.

Kérünk mindenkit, aki lóval érkezik, hogy regisztráljon az alábbi űrlap kitöltésével, hogy a végleges létszámot a rendőrség felé jelezni tudjuk.

A rendezvénnyel kapcsolatos híreket folyamatosan megjelentetjük majd itt a Lovasok.hu-n, illetve A nullás lovak napja Facebook-csoportban.

Találkozzunk június 14-én! Üdvözlettel a demonstráció szervezői:

  • Szilágyi Szilárd (lovasoktató, versenybíró)
  • Andrássy Izabella (lovaskultúra oktató, lovasedző)
  • Vajkyné Nagy Andrea (ló-fizioterapeuta, terápiás lovasoktató)
  • Nádai-Nagy Péter (western tréner, versenybíró)
  • Szántó Réka (lovas sportoktató)
  • Elekes Anikó (lovas sportoktató)

2014.06.12.

Frissítve: 2024.06.28.
Fotó: Canva

A Nullás Lovak Napja – viselj türkizt!

A Nullás Lovak Napja – viselj türkizt!

Facebook-csoport alakult a nullás lovakért. Alapítói békés demonstrációra hívnak mindenkit a lovas szolgáltatásokat szabályzó ÖM rendeletben leírtak módosításáért.

A június 14-re tervezett, a Közlekedési Múzeumtól induló megmozduláson lóval, fogattal, gyalog vagy babakocsival vonulnak fel a lóbarátok. A demonstráció színe a türkiz.

Ha Te is egyetértesz a demonstráció céljaival, viselj türkizt a demonstráción, otthon, munkában, lovaglás közben: kendőst, sapkát, pólót, kalapot, vagy éppen csak egy szalagot. Kerüljön türkiz az autókra, a lófelszerelésekre!

Hogy miért éppen a türkiz?

A türkiz az egyensúly színe. A türkiz a szív megnyitója és az érzelmek gyógyítója. Több civilizáció és nép számára mind a szín, mind pedig a kő szent volt, és oltalmazó hatása miatt viselték. Úgy gondolták, hogy a türkiz az égboltot, valamint az emberi testtel szemben álló szellemet szimbolizálja.

A türkiz mind pszichológiai, mind pedig fizikai értelemben nyugtató hatással bír. Ha izgatott lelkiállapotban vagyunk, vagy kényelmetlenül érezzük magunkat idegenek jelenlétében, segíthet, ha viselünk magunkon valami türkiz színűt – ez megvéd minket a lelki békénket veszélyeztető negatív vagy káros hatásoktól. Különösen tanácsos nyilvános szereplésekkor viselni, mivel a zöld és a kék kombinációja nem csak nyitva tartja a kommunikációs csatornákat, hanem harmóniát teremt köztünk és a hallgatóságunk között. A türkiz segíthet abban is, hogy szívünk mélyéről beszéljünk, elmondjuk mit gondolunk és hogyan érezzük magunkat.

2014.06.09.
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.19.

Galileo – Üstökös Epsomban

Galileo – Üstökös Epsomban

Az ember feje megfájdul ettől a sok élménytől, amit még szinte fel sem fogott, no meg a délutáni százezres tömeg is fárasztó volt egy idő után.

Ilyenkor ki kell kérni még egy italt, illően olyat, ami e helyütt szokásos, vagyis gint tonickal. Az ősi “The Amato Inn”-ben, a tősgyökeres lovisok kocsmájában vagyunk, június 9-én, szombat este. A szűnni nem akaró ováció és a fergeteges ünneplés oka: innen úgy két kilométerre, az epsomi versenypályán, nagyjából százezres nézőközönség előtt pár órája futották a világ leghíresebbnek és legtekintélyesebbnek számító síkversenyét, a Vodafone Derbyt. Enyhe borzongás fut végig rajtam, ahogy belegondolok: immáron kétszázhuszonkettedik alkalommal. A nagy cigifüstben senkinek nem tűnik fel az elmélkedés nyomán rajtam elhatalmasodó bizsergető érzés, de gondoljunk bele: az első összecsapást – igaz csak két ló között -, még 1780-ban rendezte meg két gróf, hogy eldöntsék, melyikük lova a gyorsabb.

A viadalt tehát korábban rendezték meg, mint hogy Amerika elnyerte volna függetlenségét, (egyébként éppen Angliától), vagy a később szintén jórészt angolokkal benépesített Ausztráliát gyarmatosították, de a szintén brit találmányt, a vasutat sem alkalmazták még annak idején a közlekedésben.

Akkor a rivalizálásban Sir Charles Bunbury lova, Diomed győzött ugyan, de mivel a versenyt az egyezség szerint a vesztesről kellett elnevezni, Derby gróf neve mégis ismertebb lett az utókor számára.

GALILEO. Ezeket a cirkalmas betűket véste fel valaki fehér krétával a kocsma előtti kút állványára – még hat nappal a verseny előtt. Onnantól fogva minden bennfentes tudta már, ez a győztes ló neve. Hogy ki írja fel minden derby előtt a tippet, nem tudni. Állítólag egy cigány, vagy cigány szellem a felelős mindezért már évtizedek óta, és, hogy jól teszi a dolgát, azt mi sem mutatja jobban: most is, mint az utóbbi években mindig, beigazolódott a jóslat. Minderről egy idős helybeli, akit csak  “Buster” néven szólít mindenki, mesél nekem egy ital mellett, miután megnéztük odakinn a feliratot és az öreg rendelt mindenkinek a gin és tonic elegyéből.

A kocsma, vagy előkelőbb nevén a “pub” menedzsere, Maureen Kelling és férje John ismertetnek meg a további részletekkel.  “Ez a legnagyobb buli azóta, hogy februárban átvettük a házat az előző tulajtól. Lehoztuk fentről a nagy tévét, hogy törzsvendégeink a megszokott asztaluktól élvezhessék a versenyt. A kút tanácsát követve természetesen mindenki Galileora fogadott, és nyert is. Nézzen végig rajtuk: van, aki majdnem sír örömében, de olyan is akad, aki tényleg nem bírja visszatartani a könnyeit. Ezek egész éjjel mulatozni, meg táncolni fognak. Megint bejött a kút tippje. Tavaly – folytatja az asszony-, nem fogadtam meg a cigány írását, és más lóra tippeltem. Tizedik lett az a gebe.”

Közben egy középkorú férfi lép hozzánk. Maureent kéri, rendeljen neki egy taxit, ami a szállására viszi. Abból, hogy a vendégek sűrűn pislantanak feléje, azt gondolom, ő nem átlagos ember. Hirtelen ötletem támad, s meghívom egy italra. Ilyenkor mindenki barátkozik, ez nem kirívó jelenség itt és ezen az estén. S mivel ebben a zajban amúgy is nehezebben érti az ember a beszédet, hát, még ha külföldi az illető, mint jómagam, megkérdem tehát, hova valósi, hogy legalább tudjam, miféle tájszólással beszél. Majdnem hanyatt esem a meglepetéstől: Bellydoyle-ból jött. Hohó, mondom én, hiszen ott tartják Galileot, a mai derby nyerőt!  Innen már gyorsan megyünk a részletekbe. Kiderül, vendégem nem más, mint a győztes lovat szállító kamion (!) sofőrje. Egymásba fűzött történeteiből megtudom többek közt, hogy Galileo az első derby nyerő ivadéka a korábbi championnak, egy Saddler’s Wells nevű ménnek. Később a trénerről is megtudok egyet s mást. A harmincegy éves Aidan O’Brienről beszélve először kioktat, hogy nem rokona, csak névrokona a korábbi sokszoros bajnoknak, Vincent O’Briennek. A következő mondatát nagy zsivajgás kíséri: úgy látszik, itt mindenki tudja, hogy ő ’97 óta folyamatosan nyeri az ír síkversenyeket, valamint, hogy az – ott igencsak ismerősen csengő – Istabraq nevű ménnel háromszor is megnyerte a legnagyobb gátversenyeket. Szerencsére, a nagy forgalmi dugók miatt jócskán akadt idő a beszélgetésre, de aztán csak megjön a kocsija. Miközben az alkalmi ivócimbora a tömegen keresztül kifelé törekszik, a sok érdekes story után még tréfásan visszaszól: “A minisztereitek sehol nincsenek Galileohoz képest: őrá egész idő alatt, amíg otthonról távol van, nyolc marcona testőr vigyáz. He-he.”

Igen. Galileo. A sztár. Hogyan is történt? Gondolatban visszatekerem az idő kerekét a verseny előtti órákra.

Így, utólag visszagondolva kész szerencse, hogy a reptérről egyenesen a pályához vitt a járat. Már dél előtt nem sokkal, amikor a reptéri busz a távolinak tűnő verseny felé araszolt, hatalmas káosz jellemezte a közlekedést. Próbaképpen lemértem egyik ácsorgásunkat: az “Epsom, Asthead,  B290” előjelző tábla kriksz-krakszait 39 percig nézegettük magunk előtt. Még jó, hogy nem volt meleg – legalábbis magyar viszonylatban. Az angolok meleg nyári napról beszéltek. Csak azért, mert sütött a Nap, és 18 fok volt. Egyébként a legkülönbözőbb tévé- és rádiócsatornák, valamint hírügynökségek tucatjai foglalkoztak hetek óta a nagy nap időjárási esélyeivel.

Később a pályán megtudtam a tumultus eredendő okát: százezerre becsülik az aznap kilátogatók számát. Mindenesetre az öreg rókák egybehangzóan állítják: tizenöt éve nem volt ennyi ember itt.

De miért is ne jönne ide mindenki, aki él és mozog? A patkó alakú versenypálya közepén tornyosuló dombon, amit kicsit nagyképűen ők “A Hegy” névre kereszteltek, például a zenekedvelők találják magukat a legjobb helyen: délben jómagam is elcsíptem Nik Kershaw zenéjét, aki a Bellefire zenekarral és Mart Pellow-val egy traktusban lépett fel az általam húszezerre becsült közönség előtt. Egy órával később pedig a Go West, majd Emma Bunton következett. Az ingyen látogatható helyről a versenyeket is nyomon lehetett követni a hatalmas kivetítő jóvoltából. A derby utáni szakaszban a tizennégy zenei fellépő közül ismét olyan nagyágyúk késztették hangos sikoltozásra rajongóikat, mint pl. a Steps. Na, én akkor tettem meg az első “lépéseket” a “The Amato Inn” felé.

Persze, más szórakozási lehetőség is jócskán akadt. A főként fiataloknak és gyerekeknek berendezett vásári sátrak és a különböző vidámparki kellékek környékén is jóval többen szórakoztak, mint ahányan nálunk egész évben kimennek a pályára. Mindössze egyetlen egy baki csúszott csak be a hatalmas szervezést igénylő programba: egyszerűen elmaradt egy ejtőernyős bemutató, s máig nagy homály fedi az okát.

A gyönyörűen ápolt versenypályán (ahol a számok között még a rákerült szemetet is összeszedték), a péntek-szombati versenynapok mindegyikén hét-hét számot indítottak. Ezek közül az előző napon kettő olyat futottak, amelyeket ugyanolyan távra írtak ki, mint a derbyt, csak azokat a kancák illetve az idősebb lovak részére szervezték.

A hároméves mének részére kiírt egy mérföld és négy furlong hosszú, magyarul 2.400 méteres főszámot, a Vodafone Derbyt helyi idő szerint 15.50-kor indították szombaton. A tizenkét résztvevő mindegyike már bizonyított: négy zsoké már győzött derbyn, más lovak esetében a tulajdonosok voltak korábbi derby nyerők birtokosai, aztán volt, aki egy hónapja nyert New Marketben, és egy ló pár héttel ezelőtt nyerte meg az olasz derbyt. Micsoda összeállítás!

A hagyományosan kilenc stone-t, vagyis pontosan 57, 15 kilogramm terhet viselő Pegazus-jelöltek versenyét öt helyről, öt magas épületből lehetett nyomon követni. A 4.000-38.000 forintnak megfelelő jegyárak közül én a tömeg példáját követve az ú.n. Grandstand-ról tekintettem meg a világszenzációt. Azt kell mondjam, megérte a 10.000 forintnyi befektetés. Épp odaérkezésemkor ért véget az a kis megemlékezés, amelyen búcsúztatták a BBC tévériporterét, Peter Bromley-t, aki ebből az épületből, 41 éven keresztül közvetítette a derbyt, s most van itt utoljára – hivatalosan. Gyors névjegycsere egy későbbi beszélgetés kedvéért, aztán mindenki odatódul a korláthoz. Indítják a főfutamot.

A tizenkettes boly együtt halad egy jó darabig. Úgy 1.600 méternél Galileo kiválik a többiektől, s a levegőben szinte úszva kezd előretörni. Golan és Tobboug, a verseny másik két esélyese majdnem megszakad, annyira erőlködnek, hogy behozzák a hátrányt. Hiába, úgy tűnik, egy új világbajnok születésénél lehetünk jelen, hiszen a cél előtt nyolcszáz méterrel mintha egy klasszissal a többiek fölé emelkedne tudásával Galileo. Újabb kétszáz méter múlva Mr. Combustible lendül támadásba a célegyenes előtti utolsó kanyarban, a Tattenham Cornernél. Ekkor azonban Galileo zsokéja, az ír Mick Kinane kiszabadítja a szellemet a palackból, és 3,5 lóhosszal megnyeri a kétszázötvenmillió forintnak megfelelő összeget a későn finiselő Golan és a harmadik ír nevelésű ló, Tobougg előtt!
Phű!

Igen, ilyen lélegzetelállító volt. Most észreveszem, amint a kocsmai pult túloldalán Maureen csodálkozó szemekkel néz rám. Nem érti, hogy az ünneplő tömegtől elfordulva kire emelem poharam, és miért mosolygok közben. Pedig csak visszaemlékeztem, ahogy elbúcsúztam a pályától, mielőtt ideindultam. A tradíció és a szenzáció kettős hatása alatt intettem búcsút: Jövőre veled, ugyanitt.”

Cziglányi Béla
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.05.

Nemzetközi Solt Kupa

2014.06.20-i adás

A híradó vendége Bányai Béla a Magyar Távlovagló és Távhajtó Szakág elnöke, akivel többek között a június végi nemzetközi Solt Kupáról is beszélgettünk.

 

Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán: 
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.

Valamennyi adás megtekinthető:
 www.dinosport.hu

Birkózás lóháton, magyar módra

A lovas birkózás közel sem új sportág. Manapság kezd egyre népszerűbbé válni, főleg Közép- és Kelet-Európában, így hazánkban is, ahol különösen nagy múltra tekint vissza.

A Mátyásföldi Lovas Egylet lovas birkózói

A régi tradicionális birkózástípusok hagyományának megteremtésében az észak-kaukázusi, magyar és kun népcsoportoknak volt a legnagyobb szerepe.  Az ősi magyar úgynevezett „ölre birkózás” lényege, hogy a küzdő felek oldalukhoz szorított kézzel közelednek egymás felé és igyekeznek egymást derekuknál átölelni, hogy azután könnyen a földre kényszerítsék az ellenfelüket. Ezt viszont nem csak a földön művelték, hanem lóháton is. Itt az volt a cél, hogy a lovagló birkózó letaszítsa a földre a szintén ló hátán ülő ellenfelét. Természetesen a szabályzat nem tiltja, hogy átüljön a másik lovára és onnan próbálja leküzdeni a másikat, vagy épp a ló nyakába kapaszkodjon, a lényeg, hogy ne érintse a földet, különben már veszített is.

Ez a jó állóképességet, erőnlétet és találékonyságot igénylő sport egyre népszerűbb programja a várjátékoknak. Az Alföldön például még mindig űzik a lovas birkózást, ahol a hagyomány szerint a csikós legények félmeztelenül, szőrén ülik meg a lovat és páronként küzdenek meg egymással.

Akár a pünkösdi hagyományok közé is sorolhatnánk – a sok kiállandó próba egyike lehet ez is, és a győztest megválasztják a pünkösdi királynak. Idén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megrendezett pünkösdi megmérettetésen Cseppentő Regő nyerte el ezt a címet.

A lovas birkózás mint önálló sportág jövője felívelni látszik, habár ilyen módon még újdonságnak számít. Versenyeket is rendeznek belőle, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Ezeknél természetesen már nem csak a hobbi és a látvány a cél, hanem több szabály is vonatkozik a felekre, valamint – mint az olimpiai kötött és szabad fogású birkózásnál – súlycsoportokra osztott.

Budapesten a Mátyásföldi Lovas Egylet néhány tagja foglalkozik kiemelkedően e sporttal és annak jövőjével, ők több versenyt és bemutatót is rendeznek. A szervezők így fogalmaztak: „A megmérettetések célja nem csak a könnyed szórakozás – mulatozás és a játékos versengés, hanem az alakuló, és reményeink szerint később meg is valósuló Magyar Lovas Birkózó Szövetség alapjainak és szabályainak együttes lefektetése.”

A legutóbbi bemutatójuk a Pünkösdi Lovas Napokon volt, 2014. június 7-én a mátyásföldi repülőtéren, ahol mint kiderült, a legjobbjaink már külföldi megmérettetések meghívottjai és esélyes leendő résztvevői is. Idén június elején például a legjobbak Kazahsztánban mérhették össze tudásukat. Országaink szeretik ápolni a közös eredetű lovas kultúrát, és tavaly még tovább fejlődött a két „lovas nemzet” közös hagyományőrzése: például Egerben Kazah-Magyar Lovas Fesztivált rendeztek, tavaly pedig a magyar lovasok Almatiban karikásostor-használatot és honfoglalás kori harcokat játszottak el, a csúcspont pedig az volt, amikor összemérték az erejüket a vendéglátó kazah lovasokkal lovas birkózásban is.

Az idei játékok is sikerekkel és élményekkel gazdagon zárultak, remélhetőleg jó lökést adva ezzel a kultúrák kapcsolatának és a lovas birkózás jövőjének.

2014.06.12. Szajbert Betti, Lovasok.hu
Fotó: Mátyásföldi Lovas Egylet
Frissítve: 2022.08.05.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés