Korábban betekinthettél a lovasterápia és a lovas parasport világába. Nem maradt más hátra, mint a szabadidősport, azaz a fogyatékkal élők hobbilovaglása. Hiszen hazánkban ez is – akár a másik két terület – kevéssé ismert és hozzáférhető a fogyatékkal élők számára. Andics Bernadett díjlovas paralimpikonunk írása következik.

Míg a lovasterápia sokak számára sajnos nem több, mint egy költséges és speciális kezelés, a parasport ugyancsak “úri passzió”. Többé-kevésbé mindkettő speciális feltételek meglétét kívánja – talán ezért is költségesebb. Ám ha belegondolunk, hogy a fogyatékkal élők közül sokan vannak, akik minden gond és nehézség nélkül lovagolhatn(án)ak együtt az egészséges lovasokkal, a szabadidő eltöltésének ez a formája ugyanolyan népszerű és elérhető kellene, hogy legyen, mint a jóléti államokban.

Mégsem az, vajon miért?

Amikor a fenti kérdés elhangzik, az edzők, oktatók és lovarda tulajdonosok (valahol jogosan) rávágják: mert akadálymentes környezetet, speciális felszereléseket és lovakat kíván. Emellett nem árt, ha az edző, oktató rendelkezik a sérülésekre vonatkozó ismeretekkel, jó esetben végzettséggel. Jó 10-15 évvel ezelőtt (akárcsak a terapeuta-jelölteknek) még külföldre kellett utazni a tanulás érdekében, ma már itthon is létezik lovas parasport-edző képzés. Ám nagy többségében elmondható, hogy manapság még mindig “hétköznapi” edzők, oktatók végzik ezt a korántsem egyszerű munkát, “hétköznapi” lovakon. Meglátod majd, ez nem is olyan nagy probléma, mint ahogy azt sokan hiszik.

A szabadidős lovaglásban szigorúbbak a feltételek arra vonatkozólag, ki tanulhat lovagolni. A lóval szembeni korrektség azt kívánja meg, hogy az állatnak még véletlenül (tehát a sérülésből adódóan) se okozzunk fájdalmat. Lehetetlen a ló számára is kellemes lovaglást teremteni, ha a lovas segítségadása és egyensúlya közepesen, vagy annál súlyosabban sérült.

Ezzel ellentétben a parasportolók között gyakran látni pl. sarkantyú és nagykantár használatát annak ellenére, hogy kezüknek vagy lábuknak nem tökéletes urai, illetve nem ritka a ló mozgását, egyensúlyát zavaró ferde, aszimmetrikus ülés sem. A biztos ülés megalapozása sérült lovasoknál ugyanolyan fontos, mint bármely kezdőnél. A kéz és a láb nem arra való, hogy megtartsuk magunkat a nyeregben. Egy kézzel való teljes értékű, korrekt szárhasználat már megengedi a ló önálló irányítását. A csizmasegítségek egyszerűbben helyettesíthetők vagy támogathatók. A lovas mindennemű rögzítése a nyeregben veszélyes.

Epilepszia esetében meggondolandó a lóra ülés (még két év rohammentesség után is), bizonyos gyógyszerek rendszeres szedése mellett (pl. az egyensúlyt, a reakcióidőt befolyásolók) szintén. A lovaglás tanulás megkezdése előtt a jövendőbeli hobbilovasnak gondos orvosi vizsgálaton kell átesnie – mindenkinek a sérülése, fogyatékossága szerint. Az idő előrehaladtával elsősorban a lovaglás tanulásban adódó nehézség, esetleges fájdalom esetén tanácsos ellenőrizni a lovast.

Mozgássérült és értelmileg akadályozott lovas osztályban. A lovakon zabla nélküli kantár van.

Hát akkor mégis ki lovagolhat?

• A mozgássérültek közül a „legkönnyebb dolguk” – ha lehet így mondani – itt is a végtaghiányosoknak van.
• Az idegrendszeri (központi és perifériás) sérülteknél a sérülés súlyossága (hány végtagra terjed ki, görcskészség, izomerő csökkenés, bénulás) egyénileg határozza meg: lóra ülhet-e, s ha igen, milyen feltételekkel.
• Az értelmileg akadályozott lovasoknak “hiába van meg mindene”, megértésük, mozgástanulásuk sokszor vázlatosabb, kockább – így gyakran ezért nem képesek finom segítségadásra, a lovat nem zavaró ülésre.
• A vak és látássérült lovasok vezetőlovassal, vagy üres pályán edzői segítséggel, teljesértékű lovasok, a hétköznapiaknál sokszor kifinomultabb üléssel, ülésegyensúllyal.

A megfelelő ló (alkat, vérmérséklet, képzettség) kiválasztása fontos tényező abban, hogy a sérült lovas (kellő technikai tudás birtokában) akár osztályban és terepen is együtt lovagolhasson egészséges társaival. A legtöbb, kezdők számára problémamentesen lovagolható iskolaló a megfelelő lovassal a nyergében megfelel erre a célra, nincs szükség speciálisan képzett hátasokra. Szinte minden lovasiskolában, lovardában akad ilyen oktatóló. Hasznos, kedves kollégák a hidegvérűek és sodrottak, illetve egyes kislófajták (haflingi, fjord, hucul).

Mozgássérült lovas egy igazán “akadálymentes” huculon.
A képen a páros már maga mögött hagyott jó pár kilométert, falut, hidat és felüljárót. A kiegyensúlyozott idegrendszerű ló sokszor már önmagában is segít, hogy a lovas teljes értékűként élvezhesse a lovaglást.

A lóválasztás (alkat, vérmérséklet) – minden esetben egyéni, a lovas sérülésétől, fogyatékosságától függ. Ez egyben gyakran nehézséget is jelent a kiképzőnek. Hiába lenne alkatilag alkalmas egy vékonyka telivér egy központi idegrendszeri-sérült lovasnak (sokuk nem tudja szélesre terpeszteni a lábát) – ha a mozgó kéz és szorító láb folyamatosan zavarná, fájdalmat okozna a lónak. Egy mackós sodrott vagy hidegvérű kitűnő társa lehet az értelmileg akadályozott, kevésbé finom segítségeket adó lovasnak. Egy végtaghiányos vagy látássérült lovas a lóválasztás szempontjából is egyszerűbb feladat elé állítja az oktatót.

Önállóan járóképes, segítséggel lóra ülő lovas esetében akadálymentesítésre nincs szükség. Amennyiben azonban a sérülés súlyosabb, a lovaglás helyének már meg kell felelnie a terápiás lovaglást szolgáltató lovardákra vonatkozó szabályoknak (pl. rámpa vagy emelő a felszálláshoz). Ezek a lovasok azonban már valóban speciális edzésmódszereket, többnyire egyéni órát és segédeszközöket igényelnek. Ilyen esetekben a megszokott, hétköznapi feltételek mellett való lovaglás sajnos nem lehetséges.

Mozgássérült lovas egy terepvezető, fiatal lóval.
Egy toleráns lónak és egy tapasztalt sérült lovasnak még a terep is akadálymentes.

Gyakori kérdés a speciális felszerelések szükségessége. Én azt vallom, a lovastudást, az ülést és segítségadást kell olyan szintre fejleszteni, hogy mindennaposan használt lófelszerelésekben csak a legcsekélyebb változtatást kelljen végrehajtani:

• A szárak egyesítése, a ’nyakszár’ használatának megtanítása olyan lovasnál, akinek csak egy keze használható szársegítség szempontjából, vagy a kengyel tépőzárral való rögzítése a hevederhez, ha mozog a láb.
• Hannoveri kantár használata az orrfékbe és zablába együttesen csatolt szárakkal, ha enyhén nyugtalan a kéz.
• A nagy térd, és vádlitámassszal ellátott ugrónyergek, nagy combtámaszos díjlovas nyereg, a nagy ülőfelületű, kényelmes western nyereg minden módosítás nélkül hasznos segédeszközökké válhatnak.
• Ritkábban használt – nálunk kitűnően bevált nyeregtípusok – a spanyol/portugál villásnyergek és a magyarnyereg vagy a lovasíjász-nyereg. Lényeg, hogy vészhelyzetben a lovas bármikor meg tudjon szabadulni a száraktól és a lótól.

A ló fejének lekötése, kikötőszárak, segédszárak használata ugyan sok sérült számára „segítség” (sajnos épp ezért széles körben elterjedt) – ám a lóval szemben nem korrekt, s a lovas felé közvetített jelzések nagy részét elnyomja. A ló hátának megfeszítésével vagy épp beejtésével, fejének rázásával, szájának kinyitásával (s még számos más módon) közli lovasával, ha ülése, segítségadása kellemetlen, fájdalmas. Ahhoz, hogy a sérült kezdőből érző lovast neveljünk, ezek a jelzések elengedhetetlenül fontosak.

Ugyancsak nem helyes az erélyesebb zablák, a száj mindenáron való bezárására szolgáló eszközök használata – csak azért, hogy a sérült lovas számára is lovagolhatóvá tegyük a lovat. Kitűnően használhatók a zabla nélküli kantározások ’lóbarát’ típusai, pl. Dr. Cook-kantár és  lovagláshoz is a kapicán.

Önállóan a pályán. A sérült lovas zabla néküli kantárral és kapaszkodóval ellátott úgynevezett indián patraccal lovagol

A lovaglás helye, a környezet, az együtt lovagló osztály, csapat megválasztása jó esetben szintén nem támaszt speciális követelményeket. Ugyanarra kell ügyelni, mint bármely tapasztalatlan, kezdő lovasnál.

A látássérült és központi idegrendszeri sérült lovasok azonban több figyelmet igényelnek a társak részéről. Utóbbiaknak a reflexei, reakcióideje általában érintettek, így egy-egy hirtelen történés, váratlan mozdulat egy pillanat alatt megzavarhatja az addig harmonikus ülést, segítségadást. Pár (amúgy is elengedhetetlen) figyelmes gesztus pl. előzéskor, magasabb jármódban való közeledéskor, a közvetlen közelében végzett gyakorlat, beugratás, vagy kiskör végrehajtásakor figyelmeztetni a sérült lovast, megkímélni (még kiegyensúlyozott ló esetében is) az esetlegesen kialakuló veszélyhelyzettől. Például nem futószárazunk ugyanazon a pályán friss lovat, közelében nem lovagolunk kiszámíthatatlan mént.

A terep útvonalának megválasztásakor előnyben részesítendő a nyugodt, autóutat, vasútat nem keresztező, kutyáktól mentes, belátható terep. Még így is gyakran előfordul idegen lovasok miatt balesetveszély. Az “ördög nem alszik” mondás bizonyos típusú sérülések esetében még akkor is aranyszabály, ha a ló-lovas párosítás biztos.

Legközelebb már konkrét eszközökről, módszerekről és résztvevőkről, pontosabban egy sérült és hátrányos helyzetben lévő lóbarátokkal dolgozó csapatról lesz szó. Rajtuk, azaz rajtunk keresztül mutatom majd be a természetes lóhoz állás fontosságát, egy fiatal ló felnevelését, kiképzését, az általunk használt eszközöket és módszereket.

2015.05.11. Andics Bernadett
Frissítve: 2023.03.27.
Kiemelt fotó: Canva