Olimpikon lovasok csatája Alagon

Tizenegy ország legjobbjai, köztük olimpikonok és bajnokok garantálják az izgalmakat a május utolsó hétvégéjén startoló Alagi Nemzetközi Military-n. A három napos rendezvényen eldől, kik képviselhetik nemzetüket a 2016-os riói olimpián.

Több, mint 100 nevezés érkezett a világ tizenegy országából az évről évre egyre népszerűbb, Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. által rendezett Nemzetközi Military versenyre, melynek legmagasabb, 2016-os riói olimpiai játékokra kvalifikációt adó kategóriájában előreláthatólag 25 páros áll starthoz.

Idén tizenegy olimpikon sportoló és tíz olyan lovas indul, aki 2014-ben az Alltech FEI Lovas Világjátékokon képviselte hazáját, közülük heten ugyanazt a lovat lovagolják majd Alagon, amivel Normandiában versenyeztek.

A CCI3*-os kategória 25 fős mezőnyébe a magyar lovasokon túl hét lovas Lengyelországból, hat Olaszországból érkezik, Ausztria és Csehország pedig három-három párossal vesz részt. Az indulók között szerepel még két osztrák olimpikon és két ázsiai ország lovasa is.

Svájcot a tavalyi Világjátékokon indult Felix Vogg, míg Belgiumot a háromszoros olimpikon Joris Vanspringel képviseli. A magyar színekben egy lovas, ifj. Tuska Pál indul.

Az olimpikon Schaller Gábor és a normandiai Világjátékokon indult Egyed László mellett Porcsa Lőrinc, Szabó Orsolya és Tuska Péter állnak rajthoz.

Az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpont által biztosított helyszínen folyamatosan dolgoznak azon, hogy a versenyen optimális körülmények várják mind a lovasokat, mind nézőket. A III. Dunakeszi-Alagi Lovasfesztivál keretében több ezer nézőt várnak az ingyenesen látogatható rendezvény szervezői.

Május 30-án, szombaton, 12:00-től a Sport 2 élőben közvetíti a terepversenyt.

2015.05.13.
Forrás: eventing.hu
Fotó: sarkozicsaba.lapunk.hu

Hozzászólások