A lóúsztatás és a vízi edzésmódok az elmúlt évtizedben a hobbiszintű hűsölésből a profi sportló-kiképzés és a sérülések utáni rehabilitáció alapvető eszközeivé váltak.
A víz egy olyan egyedülálló közeget teremt, ahol a ló szív- és érrendszere, valamint izomzata extrém terhelést kaphat anélkül, hogy a végtagok ízületeit, inait és csontszerkezetét érő rázkódásos traumákkal kellene számolnunk.
Míg a természetes vizekben való úsztatás is kiváló, a speciálisan kialakított úszómedencék és a vizes futópadok tűpontos edzésmunkát és fokozatos, felügyelt rehabilitációt tesznek lehetővé.
Medencés úsztatás
A professzionális lóúsztató medencék két fő típusa a kör alakú és az egyenes úszófolyosó. A medencében a ló teste teljesen elveszíti a talajjal való kapcsolatot, így a mozgás „antigravitációssá” válik. Mivel a víz ellenállása jelentősen nagyobb a levegőnél, egy 5-8 perces intenzív úszás élettani hatása felér egy 30-40 perces vágtamunkáéval.
Biomechanikai szempontból az úszás során a ló a hátizmait és a hasizmait fokozottan használja az egyensúly megtartásához, miközben a lábak széles amplitúdójú mozgást végeznek. Ez kiválóan fejleszti a tüdőkapacitást, azonban fontos tudni, hogy az úszás során a ló nem tudja “leengedni” a farát, így a nyak és a hátvonal gyakran megfeszül. Emiatt az úsztatás önmagában nem helyettesíti a gimnasztikai munkát, de el kell ismerni, hogy verhetetlen az állóképesség növelésében!
Vizes futópad
A vizes futópad alapvetően különbözik az úszástól: itt a ló lábai érintkeznek a futószalaggal, tehát van súlyterhelés, de a vízszint szabályozásával ez befolyásolható.
-
Alacsony vízszint (pata fölött): Növeli a lépésbiztonságot, mert ellenállást fejt ki a lábak emelésekor.
-
Magas vízszint (váll/szügy magasság): A ló testsúlyának akár 30-40%-át is “átveheti”, miközben csökkenti a végtagok esetleges gyulladásos duzzanatait.
A vizes futópad legnagyobb előnye a kontrollált mozgás: a ló nem tud „elúszni” vagy pánikba esni, a sebesség és a vízmélység fokozatosan állítható, ami hatalmas segítség az ín- és szalagsérülések utáni regenerációnál.
A vízben végzett munka során a siker a részletekben rejlik.
- Szívfrekvencia-mérés: A vízben a ló pulzusa sokkal gyorsabban emelkedik, mint a szárazföldön, miközben a külső hőmérséklet (a víz hűtőhatása miatt) csalóka lehet. Magasabb szinteken egy felkészült környezetben vízálló pulzusmérőt használnak az edzésintenzitás szabályozásához.
- A „bemelegítés”: A lábak és a szügy hideg vízzel való lelocsolása felkészíti a keringési rendszert a hirtelen nyomásváltozásra és a hőmérséklet-különbségre, ezzel pedig megelőzhetjük az izomgörcsöket.
- A légzés figyelése: Mivel a ló csak az orrán át tud lélegezni, az úszás közbeni fej- és nyaktartás kritikus. Ha a ló túl magasan tartja az orrát (úgynevezett „csillagnéző” tartás), a hátizmai begörcsölhetnek. A megfelelő a nyugodt, ritmikus légzés és a stabil, de nem feszült fejtartás lenne.
-
Leléptetés: Csak úgy mint egy szárazföldi edzés után, akármilyen hihetetlen de úszás után is segítenünk kell lovunkat visszahűlni. A vizet ajánlott lehúzni tajtékvonóval. Egy rövid séta kézen, amíg a ló teljesen meg nem szárad, segíti a lovat visszahűlni.
