Lovastúrák medvék és bölények között: Stóka Ágnes beszámoLÓja a CCUSA által 2009-ben szervezett kaliforniai lovas munkáról.

CCUSA álláshirdetés a Lovas Piactéren | Élménybeszámolók
Mindent láttam, amit valaha szerettem volna
Életem legszebb nyara | Lovaglást oktattam az USA-ban | Egy régi vágyam vált valóra

Sokáig azt hittem, hogy a tavalyi nyarat semmi sem múlhatja felül, de az ideinek mégis sikerült… Már kisgyermekként is éreztem valamilyen megmagyarázhatatlan vágyat, hogy elutazzam Montanaba vagy Wyomingba… Most sikerült, és szerintem a lehető legjobb helyre kerültem! A tavaly nyári kaliforniai kalandom után úgy gondoltam, hogy idén nyáron ismét ellátogatok a „cowboyok földjére”.

A nagyobb kihívás kedvéért viszont nem abba a gyermektáborba jelentkeztem, ahová visszavártak, hanem más helyet szerettem volna kipróbálni, jobban a saját lábamra állni; ezért a gyerektábor helyett a CCUSA másik programját, a „work experience”-t választottam.

A különbség az, hogy itt én találhatom meg magamnak azt a helyet, ahová menni szeretnék, de a CCUSA ugyanúgy végig mögöttem áll és segít a vízum megszerzésében. Még decemberben elkezdtem „nyomozni” az amerikai munkalehetőségek után és találtam pár oldalt, amik nagyon hasznosnak bizonyultak: www.coolworks.com, www.j1jobs.com. A legtöbb helyen feltüntették, hogy fogadnak J1 vízummal rendelkezőket is, vagyis külföldieket, akik nyári munkát keresnek. Igyekeztem minél több helyre elküldeni az önéletrajzom és a kitöltött jelentkezési lapot. A legtöbb helyről már pár órán belül válaszoltak.

Egy ’lodge’ azonnal kitűnt a többi közül, a wyomingi Elephant Head Lodge, 11 mérföldnyire a Yellowstone National Park keleti bejáratától. Onnan kapta a nevét, hogy egy hatalmas elefántfej alakú sziklaképződmény magasodik a kabinok mögött. Nagyon szimpatikusnak tűntek a tulajdonosok, Debbie és Kevin Millard, azonnal vissza is írtak, hogy telefonos interjút szeretnének… Megnyugtató volt velük beszélgetni; a hangjuk és a stílusuk azt sugallta, hogy nagyon jó emberek. Végül felvételt nyertem, mint ’wrangler’, vagyis az a személy, aki a lovakkal foglalkozik, túrákat vezet, stb. Nyomatékosították, hogy nagyon sok arrafelé a bölény, a medve, a puma, a farkas, a rénszarvas, és mindenféle más állat – persze ettől még inkább azt éreztem, hogy oda kell mennem!

Június 11-én államvizsgáztam, ez volt az utolsó nyaram arra, hogy megint Amerikába menjek a CCUSA ’work experience’ programjával. Nem nagyon húztam az időt, június 12-én már el is repültem New Yorkba, onnan pedig másnap Denverbe, majd egy kis géppel Cody-ba.

A reptéren Debbie, az egyik főnököm várt, hogy elvigyen későbbi munkahelyemre, a Cody-tól 40 mérföldre található szállóba. A ’lodge-ig’ legalább tízszer megálltunk, muszáj volt fényképeznem.

Nem hittem a szememnek: hegyóriások mindenhol körülöttem, a legkülönlegesebb sziklák, vad és kanyargó folyók, igazi vadon!

Egy kicsit féltem a fogadtatástól, hogy hogyan tudok majd beilleszkedni a többiek közé – hiszen én voltam az egyetlen nem amerikai… Szerencsére mindenki nagyon barátságos volt az első perctől kezdve. Azon a környéken nincsenek hozzászokva a külföldiekhez, ezért tényleg érdeklődött mindenki Magyarország és a magyar szokások felől.

A főnökeim, Debbie és Kevin 3 éve vették a szállót, azelőtt ranch-uk volt. Kevin, a másik főnököm egész addigi életében rodeózott. Egyébként shoshone indián, művész és igazi mester egy személyben, az általa készített szerszámok és ékszerek valódi remekművek.

A felvettek közül kettőnknek csak a lovakkal kellett foglalkoznunk, a többieknek pedig más tevékenységekben is részt kellett venniük a lovagláson kívül – úgymint takarítás, konyhai kisegítés, ház körüli munka. 14 lóról gondoskodtunk, illetve ők vigyáztak ránk odakint az erdőben… Kevin nagyon nagy gondot fordított arra, hogy megbízható lovakat vásároljon a vendégeknek – sokat a rodeóról hozott. Nekem meg is lett a kedvencem már az első hetekben; ő volt Brit, egy 10 év körüli paint.

A lovak csak szénát kaptak reggel és este, zabot kizárólag a két 20 éven felülinek adtunk esténként – őket gyerekek lovagoltatására használtuk. A vendégek választhattak, hogy mennyit szeretnének lovagolni: 1 órát, 2 órát, 4 órát, vagy egész nap, mi pedig elvittük őket a kívánt helyre. Ketten mentünk a csoporttal, egyikünk elől, a másikunk pedig hátul. Hatalmas felelősség volt rajtunk, olyanokat is kivittünk, akik még addig soha nem ültek lovon. Ezért volt nagyon fontos, hogy megbízható lovakkal dolgozzunk – ez szerencsére mindig így is volt. Minden vendégünk élvezte azt a pár órát, amit lovon töltöttek – elégedettségüket tisztes borravalóval is kifejezték…

Eleinte féltem, mi lesz, ha medvét látunk, de végül rájöttem, hogy nincs okom a félelemre. A lovak nagyok, nem egyedül vagyunk, a medve nem fogja értelmét látni annak, hogy ránk támadjon. Nyilván nem is hergeljük fel, inkább irányt változtatunk… Ezt a taktikát követtük a rénszarvasokkal is, amiket még veszélyesebbnek tartanak, mint a medvéket.

Ilyenkor a vendégek készítettek pár képet tisztes távolságból, aztán megfordultunk és más irányba haladtunk tovább. Szerencsére semmi ilyen jellegű baleset nem történt a nyáron. A lovak, mivel egész nap és éjszaka is egy külső karámban vannak, ismernek minden állatot, ami arra jár, már megszokták a szagukat. Nem is ijedtek meg soha, ha szembejött valami. A bölényekre is úgy tekintettek, mint furcsa tehenekre! A bölények pedig nem zavartatták magukat, ha mellettük lovagoltunk el.

Fütyült és egész közel ment a bölényhez, mindenki tátott szájjal bámulta, milyen bátor – vagy inkább vakmerő. A bölényt viszont nem lehetett eltántorítani szándékától, megindult felénk. Mondta Kevin, hogy hátra arc, térjünk ki valahogy az útjából.

Vagy 100 méterrel később le tudtunk menni az ösvényről egy kis tisztásra, ahol megvártuk, míg a bika kényelmesen, komótosan tovasétált. Nagyon megszerettem az ottani lovakat, mindegyikük külön egyéniség volt, mindig lehetett rájuk számítani, ráadásul mindig meg is nevetettek valamivel. Majdnem minden napra jutott 2 vagy 3 terep, de amikor nem, akkor kivittük a lovakat legelni, hogy kiszabaduljanak a karámból. Ezek voltak a legnyugodtabb pillanatok. Olyan békés volt minden, képzeljétek csak el; körülöttetek mindenhol hegyek, csak a folyó csobogását hallani és azt, ahogy a ló ropogtatja a vastag fűszálakat, a madarak nem félnek tőletek, ott ugrálnak a lábatoknál a mókusokkal együtt. Tökéletes lelki megnyugvás volt egy-egy ilyen legeltetés.

A lovakkal való foglalatosság mellett esténként a konyhában is dolgoztam mint segédszakács, vagy a bárban mint pultos. A főnökeimmel nagyon jól megértettük egymást, szinte családtaggá fogadtak. Most is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon örülök, hogy nekivágtam az ismeretlennek és megtaláltam ezt a helyet, sokat jelentett számomra; rengeteget tanultam arról, hogyan kezelhetünk különböző embereket, kik őszinték és kik nem. Igazán szerencsés vagyok, hiszen rátaláltam egy olyan helyre, ahol otthon éreztem magam több ezer kilométerre a szülőföldemtől. Azzal foglalkoztam, amit szeretek, és számtalan nagyszerű embert ismertem meg Amerika-szerte és Európa-szerte is. Megint csak bátorítani tudok mindenkit, hogy vágjon neki a nagyvilágnak, ne szalasszon el egyetlen jó lehetőséget sem!

Stóka Ágnes, 2009. Debrecen
Elérhetőség: stokaagi@freemail.hu

Stóka Ágnes beszámoLÓja a 2008-as táborról:
Élménybeszámoló egy amerikai lovastáborról

Egy régi vágyam vált valóra azzal, hogy 2008 nyarán eljutottam Amerikába. 3 hónapot töltöttem egy kaliforniai gyermektáborban, ahol ’riding counselor’-ként dolgoztam, vagyis gyerekeket tanítottam lovagolni, lovastornázni.

Már évek óta szerettem volna kipróbálni magam külföldön is, elsősorban nyelvgyakorlás miatt, de arra is kíváncsi voltam, hogy állnám meg a helyem ott, ahol jórészt csak magamra számíthatok. 2007. novemberében hallottam először a CCUSA nevű szervezetről, és egy meggyőző előadás után jelentkeztem is.

Sok éve lovagolok már, nyaranta pedig lovastáborban dolgozom, így kézenfekvő volt, hogy lovasoktatónak jelentkezzem. Santa Cruz mellett a Kennolyn nevű táborban kaptam munkát, ahol egyszerre 200-250 gyerek osztotta meg a gyermekfelügyelők figyelmét.

Általában 2 hétre jöttek, de volt olyan, aki 4 turnusra is maradt. A táborba érkezéskor a gyerekek kiválaszthatták azokat a foglalkozásokat, amik a legjobban érdekelték őket. A lista nagyon hosszú, jelentkezhettek labdasportokra, táncra, gitárórára, állatgondozásra, sakkra, szörfre, túrázásra, falmászásra, önvédelemre, vívásra, íjászatra és még folytathatnám…

Mondanom sem kell, hogy a lovaglás és a lovastorna hatalmas népszerűségnek örvendett, egész nyáron nagy létszámú csoportokkal dolgoztam. Szükségem volt pár hétre, hogy a lovagláshoz használt amerikai kifejezéseket és az ottani szokásokat elsajátítsam, de a munkatársak nagyon segítőkészek és türelmesek voltak hozzám.

Főleg amerikaiakkal dolgoztam együtt, a többségük szinte ott nőtt fel a táborban. Több mint 60, viszonylag idős lovat használtunk, mindegyiket csak pár órára naponta. A lovak az év nagy részét, 9 hónapot egy hatalmas legelőn töltik.

Június elején kezdik el visszaszoktatni őket a karámhoz és a munkához. A lovagláshoz 3 terület állt a rendelkezésünkre, 2 karám és maga az erdő, ahová terepre vittük ki a gyerekeket minden nap. A legnagyobb karámot a haladók használták, oda akadálypályát is építettünk.

Legtöbbször másodmagammal lovagoltattunk egyszerre 7-8 bátor táborozót. 2 hét alatt általában mindenki eljutott odáig, hogy biztonsággal ügessen szabadon. Ebben természetesen a türelmes, nyugodt lovaknak volt a legnagyobb szerepük, akik hősiesen tűrték a gyerekek olykor kiszámíthatatlan reakcióit.

Ami számomra kicsit meglepő volt az az, hogy mindenkit kivittünk terepre már a hét elején, azokat is, akik még soha nem ültek lovon.

Az egyikünk a sor elején, a másikunk a sor végén haladt, gyalogosan, a lovak pedig mentek szépen maguktól egymás után. Nem ijedtek meg semmitől sem, azt is nyugodtan viselték, hogy néha a kisebb gyerekek nagyokat visongtak, sikoltoztak. Minden elismerésem ezeké az állatoké.

A nyár végén külön lovastábort is indított a Kennolyn, ahová már haladó lovasok jelentkeztek. Lovastudásukat felmérve külön csoportokra osztottuk őket, így sokkal gyorsabban sajátították el az újdonságokat mind elméletben, mind pedig gyakorlatban.

A lovastornával lényegében ott kint ismerkedtem meg, itthon csak az alapfigurákkal foglalkoztam. Szerencsére találtam ennek megfelelő szakirodalmat a tábor könyvtárában, így alaposabban fel tudtam készülni az óráimra.

A voltizst általában egy segéddel együtt tartottam, egyikünk a futószárazásra figyelt, a másikunk pedig a lovasra és a gyakorlatra fókuszált. Itt is képzett lovakkal dolgozhattam, nagyon sokat tanultam tőlük. Egy-egy turnus végén összeállítattam kis tanítványaimmal egy koreográfiát, amit a szüleiknek be is mutattak a tábor utolsó napján.

Minden percét élveztem ennek nyárnak. Azzal foglalkozhattam, amit a legjobban szeretek, méghozzá gyönyörű környezetben. Az istállóból tiszta időben az óceánt is láthattam. Alig hittem el, hogy ez valóság. Ránéztem a lóra, aztán az óceánra, aztán pedig a körülöttem magasan tornyosuló hegyekre… és rá kellett jönnöm, hogy ez tényleg igaz, ez tényleg velem történt!

Ha Te is szeretnél jelentkezni, keresd a CCUSA-t az alábbi elérhetőségeken:

Kontakt:  www.ccusa.hu >> CCUSA a Facebookon << CCUSA Magyarország Kft. Központi iroda: 1072 Budapest, Rákóczi út 8/B, III/8 (Astoria mellett) Fővárosi Munkaügyi Központ engedély szám: 46537-4/2004-0100-319

Stóka Ágnes, 2008. Debrecen
Elérhetőség: stokaagi@freemail.hu
canva.com
Frissítve: 2022.08.10.