Kezdőlap Blog Oldal 307

A frízeket ünnepelték Sződligeten

Európában egyedülálló produkciót kapott lencsevégre Péterfy Zsuzsanna lovas fotós. A sződligeti Kincsem Sportlovarda látványos és izgalmas fríz versenyét és show műsorát fotózta, ahol a tizenkettes fogat mellett is bőven akadt látnivaLÓ.

Már a megnyitó alatt sejteni lehetett: látványos produkciókat láthat az, aki kilátogatott májusban az 5. Fríz ló verseny és show-ra. A bevonulás ugyanis római harci szekereken zajlott.

Ezt követték a díjlovas, majd a fogathajtó versenyek. A délelőtti programokat az úgynevezett “Free Style in Fríz” elnevezésű produkció zárta, ahol még egy frízlovas pár jelképes esküvűjére is sor került.

Nemes fej, magasan illesztett, elegánsan ívelt nyak, feltűnően dús, hullámos sörény, csodálatos bokaszőrzet: minden emberben –  akár lovas, akár nem – már az első pillantáskor mély nyomot hagy a csillogó fekete fríz látványa.

Ha látványos karüsszelek, idomító bemutatók, és Európában egyedülálló tizenkettes fogat formációjában láthatod őket, akkor egy életre szól az élmény. Kattints a képekre, és csodáld meg Péterfy Zsuzsanna fotóin keresztül a fajta páratlan szépségét.

 

2017.06.21. Fotók: Péterfy Zsuzsanna, Canva
Frissítve: 2022.08.11.

Újra női amatőrlovas világbajnoki futam a Kincsem Parkban

A világ legjobb amatőrlovasai a Magyar Derby hétvége első napján szállnak nyeregbe a Fegentri Női Amatőrlovas Világbajnokság budapesti futamában. A nyolc ország lovasai között a Kincsem Parkban Nagy Polett képviseli a magyar színeket.

A májusi svájci futam hajrája – a mezőny bal szélén kékben Nagy Polett. Fotó: Facebook.com

A felénél jár a Fegentri Női Amatőrlovas Világbajnokság június végén, hiszen az idei 28 futamból éppen a tizennegyediket futják a Kincsem Parkban. A sorozat februárban indult Katarban, majd következett az igazi kuriózumnak számító Chile és a már a magyar lovasok által is jobban ismert Omán. Ezután a kitavaszodott Európa adott helyett a versenyeknek, miközben júniusban az Amerikai Egyesült Államok keleti partjára is tettek egy négyfutamos kitérőt a lovasok.

A magyar színeket az idei év során Nagy Polett képviseli. Az Esztergomban felnőtt, 19 éves lovashölgy igazi lovascsalád tagja, hiszen édesapja tulajdonosként 2003-ban Magyar Derby-t is nyert Rodolfoval. A 2000-es évek elején olyan sikeres lovakat is a család futtatott, mint a kétszer is Káposztásmegyeri Díjat nyert Gekko, a nagyversenyek örök helyezettje, Szépségem, a kétévesen remekelt, majd sprinterként eredményes Vitality vagy Estemona. Polett 2015 óta lovagol versenyekben és eddig hét győzelmet szerzett. Elsősorban a saját istállójuk telivéreit lovagolja, de időnként más tulajdonosoknak is lovagol.

Nagy Polett képviseli a magyar színeket – Fotó: Facebook.com

Június utolsó napján is az Esztergomi istálló színeiben futó Arabian Caféval versenyez majd az 1200 méteres, egyenespályás futamban. A Fegentrire nevezett, valamint a magyar amatőrzsokékból álló 16 lovas mezőnyben az egyik esélyesként állnak starthoz. A jó szereplés nagyon fontos lenne a számára, mivel azzal előrébb kerülhetne a világbajnoki ranglistán is. Ez bizonyára komoly motivációt jelentene a számára, hiszen eddig nem igazán tartozott azok közé a szerencsés lovasok közé, akik esélyes lovakat lovagolhattak.

A Fegentri Amatőrlovas Világbajnokság jelenlegi állása

Helyezés Lovas Ország Pont
 1.  Sara Vemeersch Belgium  103
 2.  Nora Hagelund Holm  Norvégia 80
 3.  Larissa Biess  Németország 67
 4. Bethany Baumgardner  USA 61
 5.  Melissa Boisgontier Franciaország 59
 6.  Elisabetta Marcialis Olaszország 55
 7. Elin Rödjare Svédország 29
 8.  Celina Weber  Svájc 29
 9. Tereza Grbavcicova  Cseh Köztársaság 16
10. Nagy Polett Magyarország 15
11. Fatma Al Manji  Omán 2

A Fegentriről (Fédération Internationale des Gentlemen-Riders et des Cavalières vagyis Férfi és Női Amatőrlovasok Nemzetközi Szövetsége) azt érdemes tudni, hogy a világ legjelentősebb nemzetközi amatőrlovas szervezete. Öt európai ország, Németország, Franciaország, Olaszország, Svédország, valamint Svájc alapította 1955-ben. Azóta jelentősen kibővült és már mintegy 25 tagot számlál. Elsősorban az európai, jelentősebb amatőrlovas hagyományokkal rendelkező országok csatlakoztak hozzá, de rajtuk kívül az Amerikai Egyesült Államok, Malajzia, Mauritius, Madagaszkár, illetve az arab országok közül Katar és Omán is belépett a szövetségbe. Magyarország a 2000-es évek elején csatlakozott a szervezethez, de néhány év múlva alvó taggá vált, majd 2014-től indul újra magyar női lovas a világbajnokságon. A versenyzőt indító tagországok kötelessége, hogy legalább egy saját versenyt is rendezzenek.

Erre kerül sor ma, pénteken 19.30-kor a Kincsem Parkban.

A lovasok tehát egész évben versenyeznek, a tervek szerint négy földrészen összesen 28 futamban. Idén összesen 12 ország (Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Csehország, Franciaország, Németország, Magyarország, Omán, Olaszország, Norvégia, Svájc, Svédország és Törökország) legjobb lovasa indul a sorozatban, azonban egyes országokban csak hat-nyolc lovas mezőnyök állnak össze és mindig a rendező ország dönt a meghívottak listájáról, tehát nem indul mindenki minden futamban. A döntőbe az egész évi versenyzés után csak a legtöbb pontot gyűjtött nyolc lovast hívják meg Mauritiusra.

A Fegentri Amatőrlovas Világbajnokság versenynaptára

Verseny sorszáma Időpontja Ország Város
 1. 2017.02.23. Katar  Doha
 2. 2017.03.05.  Chile Valparaiso
 3. 2017.04.01.  Omán Muscat
 4. 2017.04.17. Németország Köln
 5. 2017.05.21. Olaszország Róma
 6.  2017.05.28. Olaszország Milánó
 7. 2017.06.05. Svájc Frauenfeld
 8.  2017.06.09. USA Penn National
 9. 2017.06.10. USA Parx Racing
10. 2017.06.11. USA Laurel Park
11. 2017.06.12. USA Delaware Park
12. 2017.06.17. Franciaország Chantilly
13. 2017.06.29.  Norvégia Oslo
14. 2017.06.30. Magyarország Budapest
15. 2017.07.04. Svédország Bro Park
16. 2017.07.04. Svédország Bro Park
17. 2017.07.23. Németország Bad Harzburg
18. 2017.07.29. Franciaország Deauville
19. 2017.07.30. Franciaország Deauville
20. 2017.08.06. Csehország Karlovy Vary
21. 2017.08.26. Németország Baden-Baden
22. 2017.08.28. Belgium Ostende
23. 2017.09.02. Törökország Istanbul
24. 2017.09.03. Törökország Istanbul
25. 2017.09.09. Németország Magdeburg
26. 2017.09.24.  Németország  Mannheim
27. 2017.11.26. Olaszország  Pisa
28.  2017.12.02-03.  Mauritius Champ de Mars

 

2017.06.30. Vonczem Gabriella
Forrás: Fegentri.com

Mert díjugrató verseny közben is lehet mosolyogni

Bár a délelőtti rajtengedély vizsgán még feszült volt a hangulat, az azt követő regionális versenyen egyre több mosolygó díjugratót lehetett látni a pályán. Pirmák Tamás lovas fotós remek érzékkel kapta lencsevégre a június 18-i hortobágyi viadalt.

Gyors lovaglások – dinamikus fotók

48 lovas vágott neki a regionális díjugrató versenynek, így bőven volt mit figyelnie az öttagú versenybíró csapatnak és bennfentes fotósunknak, Pirmák Tamásnak is. Öt kategóriában, 90-től egészen a 110 centiméteres magasságig mérették meg tudásukat lovak és lovasaik. A 90 centiméteres akadályokon 23 páros küzdött, ám a küzdelem közben azért volt idő egy-két széles mosolyra is. Ám minden bizonnyal a Kishortobágy SE versenyzője, Kalmár Viktória volt a legvidámabb, hiszen ő került ki győztesként a mezőnyből. Cukteras Kinga és Dobi Fanni jutott még fel mellé a dobogóra.

100 centiméteren a kezdő lovas stílusversenyben a 17 rajthoz álló közül Nagy Csenge örülhetett, aki Zsákai Napsugár névre hallgató szürke kancájával arany kupát szerzett. Ezen a magasságon nyitott versenyszámot is rendeztek, mely a legnépesebb mezőnyt hozta. A 35 páros közül végül Szladek Máté Jelly nevű lovával hozott dicsőséget a Mátai Ménes SE-nek.

Hét lovas vágott neki a 110 cm-s ifjúsági versenyszámnak, közülük csak két versenyzőnek sikerült hibátlanul teljesítenie a pályát. A hibátlanul lovagló Mihók Boglárkát csak Csontos Zsuzsa tudta megelőzni Up Date-tel, így ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Ugyanezen magasság nyitott versenyszáma már sokkal népszerűbbnek bizonyult, itt 20 ló-lovas párost láthatott a közönség. Szladek Máté azonban úgy döntött, ezt a számot is bezsebeli és Ibyqua nevű lovával a győzelemig lovagolt.

2017.06.29. Fotók: Pirmák Tamás
Forrás: Dijugratas.hu
Kiemelt fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Nem csak egy ugrás a siker

Diósgyőrben a Lovagi Tornák terén kialakított díjugrató pálya nemzetközi és regionális versenyein 629 lovas vállalta a megmérettetést. De a csehországi Olomucban megrendezett világkupa mezőnyében is kitettek magukért a magyar díjugratók.

Díjugratók a Lovagi Tornák terén

A Diósgyőri vár tövében, a Lovagi Tornák terén kialakított lovaspálya ezúttal nemzetközi díjugrató versenynek adott otthont. Az CSI* versenyen a fiatal lovak, az ifjúsági és amatőr lovasok mellett válogatott lovasaink is pályára lovagoltak, a nemzetközi versenyt pedig régiós versenyszámok egészítették ki. A pályaépítő a horvát Eduard Petrovic volt.

A hétvégén összesen 331 nemzetközi és 298 regionális startot regisztráltak, így a mérleg 629 induló volt három versenynapon. A megmérettetésen a magyarok mellett szlovák, szerb és török versenyzők is indultak, a nézőtéren pedig a hazai közönség mellett francia, lengyel és román vendégek is helyet foglaltak.

Az első diósgyőri nemzetközi Nagydíjat Hollé Sára, a fiatal lovas válogatott tagja nyerte. A teltházas arénában megrendezett MENTO Nagydíjon 21 páros állt rajthoz. A rendkívül izgalmas alappálya után hat versenyző került be a gyors és szoros versenyt hozó összevetésbe. Hollé Sára és Dzsango mögött a szerb Aleksandra Vuksanovic – Willian páros végzett, a miskolci Szuhai Péter és Lamborgini előtt.

Világkupa Olomoucban

A csehországi Olomoucban megrendezett CSI*** világkupa a régió egyik legjobb és legnépszerűbb versenyévé fejlődött, a magyar lovasok pedig évről évre sikeresen lovagolnak a cseh városban.

A legmagasabb kategóriában, a diamond körben is mindvégig az élmezőnyben voltak lovasaink. A pénteki, 145 cm-es, hiba-idős versenyszámban hat magyar lovas is hibátlanul lovagolt:

  • Füzér Gábor – Le Royal
  • Horváth Balázs – PM Diana
  • Hugyecz Mariann – Chacco-Boy
  • Krucsó Szabolcs – Chacco Blue II
  • Szász Sándor – Pippalotta
  • Tóth László – Isti

A 150 cm-es nagydíjan is három magyar lovas tudott verőhiba nélkül célba érni. Szuhai Gyula Druid HH nyergében egy hibapont időtúllépést kapott, Hugyecz Mariann Chacco Boyjal itt feladta az összevetést. A címvédő páros, ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel idén is mindent megtett a győzelemért, a páros a gyors összevetésben végül egy verőhibával a nyolcadik helyre került.

A 160 cm-es, 40.000 euró összdíjazású világkupában ötvenen álltak starthoz. A legjobb magyar teljesítményt Horváth Balázs hozta Zordonnal. Hat tiszta hibátlan született az alappályán, végül a győzelmet a hazai közönség nagy örömére a korábbi fiatal lovas Európa-bajnok, Ales Opartny szerezte meg, megelőzve a két német lovast, Jörne Sprehe-t és Tobias Meyert. Horváth Balázs átlépve az alapidőt egy hibapontos teljesítménnyel a hetedik helyen végzett.

2017.06.28. Forrás: Díjugrató Szakág
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

A leghatásosabb légy- riasztó a Kovácslovasban

Újra kapható a Kovács Lovasboltokban és a webshopban Németország egyik vezető és leghatásosabb légyriasztója, a Leovet Power Phaser. Fújd be vele a lovad, majd dörzsöld át és élvezd a 6 órán át tartó biztos hatást!

Elfoglalt lovasoknak: Volkswagen Multivan

Hét lovas kényelmesen elfér benne, tárgyalónak, vagy versenyen akár főhadiszállásnak is jó, könnyedén repíti a lószállítót és akár egy szénabála is beleférne, ha nem sajnálnád összekoszolni – mi ez? Ez bizony a Volkswagen Multivan, amit Legin István ismét lovasoknak, lovas szemmel tesztelt.

A Multivan nevéhez méltón igen jól variálható, hatalmas belterű mikrobusz, ami igazából se nem „mikro”, se nem „busz”, mert nagy variálhatóságának köszönhetően akár köbméterben mérhető rakodóterű kisteherautónak is át tudod alakítani az ülések kivételével, személyszállítása pedig a prémium kategóriába sorolható.

A Multivan már régóta örvendezteti a Volkswagen fanokat, hiszen tesztautónk a hatodik generációhoz tartozik. És hogyan került most a lovasok látóterébe? Nagyon egyszerű. Praktikus variálhatóságával is jól kiszolgálja igényeiket, főleg ha nagyobb a család vagy istállónyi méretű rakodótérre van igény, de most már 4 MOTION összkerékhajtással kettős tengelykapcsolós váltóval, lejtmenet asszisztenssel, és elektronikus differenciálzárral EDS, is rendelkezik. Így könnyedén repíti a lószállítót saras, csúszós úton, hóban, jégen egyaránt. Persze ne essünk túlzásokba, a Multivan ettől még nem terepjáró! Hosszú tengelytávja, padlómagassága, magas súlypontja miatt nem is erre készült.

Külseje kellemesen szögletes eleganciát sugall. Lámparendszere LEDes nappali fényeket is kapott az aktuális trendhez igazodva. Méreteiből és jó térkihasználású, kicsit kocka formájából adódóan a belső tere hatalmas.

A pilótaülés akár egy trón, a közlekedők fölé magasodik, és mindent jól belátni innen. A kényelemre se lehet panasz. Az ülés minden irányban elektromosan állítható.

A központi érintőképernyős kijelzőről az új infotainment rendszerek mutatkoznak be. Jól kezelhetők az elmaradhatatlan digitális szolgáltatások: GPS navigáció, Car-Net mobiltelefon kihangosítás kristálytiszta hangminőséggel. Menürendszere jól áttekinthető, és a Composition Audio különlegessége, hogy a hangzás fókuszát egy virtuális menüben tudjuk állítani. Ha velünk utazó gyermekeink is tombolni akarnak a zenére, középre fókuszálhatjuk a hangerőt, ha már kifáradtak, és elszunyókáltak a dübörgő rockzenétől, előre állíthatjuk, de ha mindenki pihenni akar körülöttünk, akkor teljesen magunkra tudjuk fókuszálni a decibeleket. Ez is a jól variálható belső térhez tartozik.

És hogy mit is takar a jó variálhatóság? A padlóba rejtett síneken hosszanti irányban egy laza könnyed mozdulattal csúsztatgathatjuk az üléseket és az asztalkát, merthogy egy nagyon praktikus asztalt is kaptunk a belső térhez. Kinyitható, magassága állítható, fiókokat, italtartókat varázsolhatunk elő belőle egyetlen mozdulattal.

Alapban hét személy maximális kényelemben tud akár táncolni is a bőséges térben. Hagyományos módon a menetirány szerint, de az üléseket 180 fokban elforgatva tárgyalót kapunk. Ha családunkat egy távolabbi lovas programra visszük, egymással szemben meghittebben tudnak utazni, a gyerekek játszani. Persze ha éppen üzleti tárgyalóra van szükség, akkor is jól jön az asztalka, és az ülések állíthatósága.

De minden ülést megtartva is igényeinkhez tudjuk igazítani a csomagtartót, a táncteret kisebbítve, a hátsó üléseket előre-hátra mozgatva. Ha pedig szénabálát akarunk bepakolni, ugyanilyen könnyedén ki is rámolhatjuk az összes ülőalkalmatosságot az asztallal együtt, és a rögzítőszemek megakadályozzák a csomagok elmozdulását.

No de ez a variálhatóság már nem annyira újdonság a Multivannál, közvetlen elődei is rendelkeztek vele. És annyira könnyen kezelhető és jól variálható, hogy szinte nem is lehet rajta változtatni.

Mindkét oldalon hatalmas tolóajtók segítik a pakolást, az utasok beszállását, ráadásul a hátsó ajtóval együtt elektromosan tudjuk őket vezérelni a műszerfalról, távirányítóról, de a kilincseket is csak megmozdítani kell, a többi már magától megy. Csak semmi ajtócsapkodás!

Az igazi változást a motor, és a pacik ereje hozta. Az új Multivan soros négyhengeres 2000 cm3 Euro 6-os TDI motorja 84 / 102 / 150 / 204 lóerőre combosodott, tesztautónk pedig a 204 lóerőhöz kettős tengelykapcsolós 7 fokozatú DSG automata váltót is megkapta, amit kézi üzemmódban is tudunk léptetni.

Nyomatéka 7000 fordulaton 350 Nm, ami utasokkal vagy rakománnyal telve akár a lószállítóval együtt is erőteljesen felrepít minden emelkedőn. Persze elegáns vonalaihoz igazodva mindezt méltósággal, de megbízhatóan hozza zord útviszonyok közt is.

Magas építése ellenére stabilan viselkedik autópálya tempónál is, amit garantálnak a menetstabilizáló, kipörgésgátló elektronikai rendszerek. Ezek beavatkozásukkal megakadályozzák az alul- és túlkormányozottságot az egyes kerekek célirányos fékezésével. Az ABS már szériatartozék, meg sem kell említeni, de van egy Multi – Collision másodlagos fékrendszerünk is, ami ütközésnél lassítással avatkozik be. Adaptív tempomat, holttér figyelő radar, automatikus fényszóró beállítás, kanyarfényes ködlámpa vigyáz biztonságunkra.

Összegezve

A Volkswagen Multivan méltán híres jó variálhatóságáról, kényelméről. Hatalmas belső tere valódi luxussal kényeztet, üzleti útjainkon tárgyalóként alakítva kápráztathatjuk el partnereinket. Rakodótere köbméterekben mérhető, mindent elnyel, amit csak bepakolni tudunk a tanyánkon. Ereje, és intelligens összkerékhajtása alkalmassá teszi a lószállító vontatására is, és így a lovas szíveket is megdobogtatja.

Köszönet a Porsche Hungarianak,
hogy kipróbálhattuk az Volkswagen Multivant.

Köszönet főszerkesztőnknek,
Magyar Dorottyának és lovacskáinak a fotózásért!

2017.06.20. Szöveg és fotó: Legin István
Frissítve: 2022.09.10.

Dicsőséget hozott Quelindo a magyar galoppsportnak

Fantasztikus magyar galoppsiker Milánóban: a két évvel ezelőtti magyar hármas korona nyerő Quelindo harmadikként ért célba a Group 2-es besorolású, több mint 200.000 euró összdíjazású Gran Premio Di Milanoban. Utoljára Overdose tudott győzelmet aratni ilyen kategóriájú versenyben.

Rajta kívül évtizedek óta egyetlen magyar tréningben álló magyar telivérnek sem sikerült győznie vagy helyezést szereznie hasonló szinten, ezért is nagyon értékes Quelindo helyezése.

„Már tavaly éreztük Quelindon, hogy ha minden szerencsésen alakul a számára, akkor a nyugat-európai Listed, illetve Group versenyekben is megállhatja a helyét, nagy örömet szerezve ezzel a lóversenyt szerető embereknek.

Az egy hónappal korábbi futásakor Rómában óriási felhőszakadás zúdult a Capanelle versenypályára a versenyt megelőző napon, ami nem kedvezett a lónak, de ezúttal végre minden jól alakult, pedig a lovunkat a legszélsőbb esélynek tartották az erős mezőnyben. Nagyon sokan gratuláltak azóta, aminek természetesen mi is nagyon örülünk.” – mondta el Deák György, a tulajdonos Deák család képviseletében.

A jó helyezés a verseny előtt valóban nem tűnt egyértelműnek a 2400 méteres, 202.400 euró (62,5 millió forint) összdíjazású futamban, hiszen ezen a szinten már igazán kiváló és a képességeiket bizonyított lovak állnak starthoz.

Az olasz nagyversenyeket évtizedek óta a Botti család idomításában álló lovak uralják. Ezúttal is Stefano Botti, olasz tenyésztésű, de amerikai apai vonallal rendelkező Full Drago-ja számított a favoritnak, hiszen a négyéves mén annak ellenére, hogy csak Olaszországban versenyzett, már szerezett Group 1-es szinten is második helyet, valamint győzött Group 2-es és Group 3-as versenyben is. Ráadásul Quelindo egy hónappal korábban már találkozott vele Rómában és ekkor Full Drago magabiztos győzelmet aratott.

Rajta kívül a trénernek még két másik idomítottja is starthoz állt, valamint a Newmarketban, a legjelentősebb angol tréningközpontban trenírozó fia, Marco Botti is jó eséllyel indította el Wild Hackedet Adrea Atzenivel, az utóbbi évek egyik legsikeresebb, olasz születésű, Angliában lovagló zsokéjával a nyergében.

Andrea Marcialis, a másik jelentős olasz trénercsalád tagja sem maradhatott ki a nagyversenyből. Ő a Listed versenyt nyert, francia Group 3-ban helyezett és Full Dragoval örök párharcban álló Way To Paris-t indította. A német Ulmann báró francia Group 3-at nyert és Group 2-ben második Moonshinere pedig tovább erősítette a mezőnyt.

Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Quelindo nem tartozott a legnagyobb esélyesek közé. Háromévesen a Kincsem Parkban sorra nyerte a versenyeit, – egyebek között a Nemzeti Díjat, a Magyar Derbyt és a Magyar St. Legert, majd négyévesen külföldön, a nemzetközi lóversenyzésben is jegyzett pályákon futott. Egy Listed győzelmet, illetve helyezést szerzett Németországban és Olaszországban. Ötévesen a szezont egy Listed verseny megnyerésével kezdte Pisában, amelyet követett a Group 3-as római verseny negyedik helye.

Ezúttal a start után sokáig hátul helyezkedett, azonban az utolsó 200 méteren szokásos lovasával, Alberto Sannával hatalmas lendülettel zárkózott, sorra hagyta le ellenfeleit és a célban már csak ketten maradtak előtte.

Quelindo harmadik helye hatalmas eredménynek számít, hiszen ilyen szintű síkversenyben már évtizedek óta nemigen indultak magyar tréningben álló lovak, nemhogy győzelmet vagy helyezést szereztek volna. Egyedül a méltán világhírnevet szerzett Overdose jelent kivételt, aki a legmagasabb szintű győzelmét éppen a szintén Group 2-es besorolású Goldene Peitschében aratta. Igaz, Overdose legmagasabb RPR-je (Racing Post Rating, a Racing Post angol szaklap nemzetközileg elismert teljesítményértékelése) 123, míg Quelindo jelenleg 102-nél tart.

Az elmúlt években a magyar tréningből futott telivérek közül Ostinato Group 3-as harmadik helye, illetve Seperate Opinion és Thunder Teddington Listed győzelme, valamint Red Hot Calypso és Claudia Octavia Listed helyezése jelentett nemzetközileg is elismert teljesítményt.

Ha minden jól alakul, akkor a magyar közönség is újra láthatja élőben Quelindot, hiszen előnevezték a július végi Kisbér Díjra a Kincsem Parkba. Ezt követően még nem dőlt el, hol folytatja a versenyzést, azonban a tulajdonosa azt ígérte, hogy az elsők között tájékoztatja majd erről a lovasok.hu galoppsport iránt érdeklődő olvasóit.

2017.06.27. Vonczem Gabriella
Milánói fotók: Giulia Filippini

Barokk lovakat díjaztak Szilvásváradon

Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal mutatták meg tehetségüket díjlovaglás terén a barokk lófajták képviselői Szilvásváradon. Péterfy Zsuzsanna lovas fotós is ott járt, hogy a fríz, lipicai és spanyol fajtájú lovak kűrjeit megörökítse.

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, a Szilvásváradi Lovassport Klub Egyesület és a Díjlovagló Szakbizottság között létrejött együttműködés eredményeként idén tavasszal hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került kiírásra a Barokk Ló Kupa.

A versenyre kiírt 27 versenyszám lovasai közül érkeztek Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Szlovákiából és Szlovéniából is. A megmérettetésen az alapfokú feladatoktól Nagydíj kategóriáig kerültek kiírásra a feladatok. A szomszédos országbeli lovasok mellett a bírák is külföldről érkeztek.

A több mint 60 lovat megmozgató versengés alapfokú és könnyű osztályú feladatokkal kezdődött, ezt a fiatal 4-5-6 éves lovak versenyszámai követték, majd a barokk lovak lovasai mutatták be egyénileg összeállított zenés kűrjeiket könnyű-, közép-, nehézosztály és Nagydíj szinten. Láthatták még az érdeklődők a korosztályos Európa-bajnokságok feladatait, valamint a nemzetközi versenyek Intermediaire I. – II. feladatait.

A zenés kűrökben a barokk lovak együtt versenyeztek a félvér lovakkal, de értékelésüket külön végezte a zsűri. 17 barokk lovat neveztek a versenybe: 7 fríz, 6 lipicai, és 4 spanyol fajtájú lovat, amelyből két ló a szlovákiai Topolcianky-ból, egy pedig a horvátországi Djakovóból érkezett. Könnyű osztályban 4, közép osztályban 7, nehézosztályban és Nagydíjban három-három barokk ló indult.

A versenyszámokban először a félvér lovak, majd a barokk lovak hivatalos liszensszel, a versenyszám végén pedig a liszensz nélküli barokk lovak lovasai ünnepélyes öltözékben léptek pályára. Az eredményhirdetések előtt rövid bemutató volt látható a barokk lovaktól, megmutatva szépségüket, tudásukat. Mind a hivatalos versenyben, mind a barokk lovaknál értékes díjak és pénzdíjak kerültek kiosztásra.

A barokk lovakról

A barokk fajtacsoportba tartozik Magyarország hagyományos lófajtái közül a lipicai, a jól ismert fríz, az andalúz, a lusitano és a kladrubi. További, hazánkban kevésbé ismert barokk lovakat is számon tartanak, mint például a dán frederiksborgit, a baleári-szigetekről származó menorquint vagy az olasz murgese-t.

A barokk lovak általában magasan illesztett, elegánsan ívelt nyakkal, erős csontozattal és testfelépítéssel rendelkeznek. Középmagasak és az akciós mozgás jellemző rájuk. Temperamentumuk, az emberrel való együttműködési készségük és bátorságuk példaértékű.

2017.06.21.
Frissítve: 2022.08.02.
Fotók: Péterfy Zsuzsanna, Canva

Minden, amit a kantár helyes beállításáról tudni kell

Mi a különbség az angol, a hannoveri és a kombinált orrszíj között? Hogyan kell felcsatolni helyesen a ló fejére? Mikor illeszkedik jól a zabla? Segítünk eligazodni a kantártípusok és a kantározás rengetegében.

Egy hobbilovas számára, aki nem vár többet megfelelően kiképzett lovától, mint egy-egy kellemesen eltöltött tereplovaglást, elegendőnek kell lennie egy csuklós csikózablával felszerelt csikókantárnak a ló fején – így most ennek részeit és helyes beállítását kell górcső alá venni.

A csikókantár részei

Ahhoz, hogy a helyes kantározásról beszélhessünk, először is vegyük sorra egy egyszerű csikókantár részeit. Ha részeire szedsz egy hagyományos csikókantárt, a szárakat és az esetleges segédorrszíjat leszámítva (erről a későbbiekben még szó lesz) öt szíj lesz a kezedben.

A többnyire valamilyen díszítéssel, vagy alátéttel ellátott homlokszíj két végén egy-egy “hurok” található, amelybe a tarkó- és az orrszíjtartó szíj kerül. A homlokszíj és a belefűzött két szíj derékszöget zár be egymással, és ezek közé kerül a ló füle – vagyis tulajdonképpen ez tartja meg a kantárt a ló fején.

tarkószíj középső része (ami valóban a tarkóra kerül) a kantár többi részénél szélesebb, és a homlokszíj hurkainak vonalában mindkét irányban kétfelé ágazik. Az egyik – a jobb – oldalon egy öt- hat lyukkal ellátott rövidebb csatlékban (vagyis amit a csatba fűzünk) és egy vékonyabb és jóval hosszabb csatos darabban végződik. Az előbbi a jobb pofaszíjat tartja, az utóbbi pedig a torokszíj csatos fele. A másik – a bal – oldal két szára azonos hosszúságú, a vastagabb csatlék a bal pofaszíj, a vékonyabb pedig a torokszíj becsatolására szolgál.

A két pofadarab mindkét vége csatos, de míg a felső egy-egy sima csat (ebbe csatolódik a tarkószíj csatléka), addig az alsó egy önmagába visszatérő csat plusz csatlék rész, ami pedig a zabla karikájának rögzítésére szolgál. Ez lehet hagyományos csat (ekkor kifelé csatolódik), vagy peckes megoldás is (ez esetben a pecek befelé, a ló pofája felé néz, és a varrás esik kívülre).

Az eddigi darabokból már egy működőképes kantárt állíthatsz össze, azonban mindezt kiegészítheti egy orrszíj is. Az orrszíj tartószíjának jobb felét szintén át kell fűzni a homlokszíj hurkain, majd a bal pofaszíj mellett összecsatolni az orrszíj rövidebbik, csatos darabjával.

Angol, hannoveri és kombinált orrszíjak

Az európai lovaglóstílushoz, az angol sportnyereghez hasonló stílusú kantár is illik. Furcsán fest, ha a sportnyereghez western stílusú kantár tartozik, vagy épp fordítva. De az “európai” kantárak között is választhatsz különféle típusokból, melyeknek kialakítása, csatolásának módja, de még funkciója is némiképp különbözik egymástól.

Az angol orrszíj ugyan némiképp segít rögzíteni, illetve a megfelelő helyen tartani a kantárt, de valódi befolyása nincs a zablára. Ez általában szélesebb, a homlokszíjjal azonos vastagságú, és úgy illik, hogy mintázata, díszítése is harmonizáljon a homlokszíjéval. Az angol orrszíjat mindig a pofaszíj alá csatoljuk, a zablától mérve jó néhány centiméterrel magasabban a ló fején. Az angol orrszíj elhelyezkedése nagyjából egy jól beállított kötőfék pofarészének helyzetével azonos.

A hannoveri orrszíj funkciója és ezzel együtt beállítása is más. Ez nemcsak díszítésre és a kantár viszonylagos rögzítésére szolgál, hanem a zablát sem engedi elmozdulni a jobb és a bal oldalon. A hannoveri orrszíjat mindig a szájszöglet és a zabla elé, kívülről csatoljuk, vagyis a ló orrlyukai felől nézve, a sorrend: orrszíj, zablakarika, pofaszíj és szár. A hannoveri orrszíjat az angolnál valamivel szorosabbra is csatoljuk, máskülönben elveszíti eredeti feladatát, és nem tartja a zablakarikákat. Csikók futószárazásánál és az idomítás kezdeti szakaszában jobban megfelel a célnak, mint az angol orrszíj, hiszen megakadályozza, hogy “áthúzzuk” a zablát a ló száján.

Az angol orrszíj kényelmét és eleganciáját a hannoveri orrszíj funkcionális előnyeivel ötvözi az úgynevezett kombinált orrszíj. Ez két részből áll: egy hagyományos angol orrszíjból, amely önmagában is használható, valamint egy segédorrszíjból, amelyet az angol orrszíjra e célból varrt kis bújtató tart. A kombinált orrszíj csatolása is értelemszerűen a két alaptípust ötvözi: az angol orrszíj részt annak megfelelően, míg a segédorrszíjat (amelyet szoktak “svédszíjnak” is nevezni) a hannoverihez hasonlóan a zabla elé csatoljuk. Ennek a típusnak fő előnye a hannoverivel szemben, hogy tetszés szerint használhatjuk segédorrszíjjal vagy anélkül, sőt akár azt is megtehetjük, hogy a munka utáni levezető mozgást már a segédorrszíj nélkül végezzük, vagy épp tereplovagláshoz nem csatoljuk ezt fel, csak a lovardai munkához.

Első ránézésre a kombinált orrszíjhoz hasonló, mégis más szerkezetű a mexikói orrszíj. Itt is két ágból áll az orrszíj, ezek azonban egymást keresztezve csatolódnak, az orrháton egy bőrből készült kis karika tartja együtt őket, és az áll alatt az egyes szíjak két vége szintén X alakban csatolódik össze.

A kantár helyes beállítása

Ahhoz, hogy a kantár megfelelőképpen betölthesse funkcióját, helyesen kell beállítani az egyes részeket. Legjobb lenne, ha minden egyes lóra egyedileg készíttetnénk megfelelő méretű kantárt, de egy átlagos fejméretű lóra többnyire jól beállíthatók a boltokban kapható normál méretű kantárak. A legtöbb gond a pónikkal van, ugyanis ahány póni, annyiféle fejforma.

A homlokszíjnak kényelmesen kell feküdnie a ló homlokán, ne feszüljön, és semmiképpen se húzza előrefelé a ló fülét. De az sem jó, ha a homlokszíj és a ló homloka között egy-két centiméternél nagyobb hézag van, mert ebben az esetben a homlokszíj nem tudja betölteni funkcióját, és a kantár akár le is csúszhat a ló fejéről egy komolyabb ellenszegülés során.

A torokszíj beállítása akkor helyes, ha becsatolása után összezárt öt ujjad kényelmesen befér a torok és a torokszíj közé. Ha ennél szűkebb, akkor szorítja a lovat (kivéve a fogathajtásnál használt kantárak esetében, itt ugyanis a torokszíjat szorosabbra kell csatolni, viszont kialakítása is más; szélesebb, a pofaszíjéval megegyező vastagságú szíjból készül), ha azonban túl bő, akkor könnyen átcsúszhat akár a pofacsont elé is, és semmit sem tart.

A kantár helyes beállításának legkényesebb pontja a zabla helyzete. A csikózabla akkor fekszik helyesen a ló szájában, ha nyugalmi állapotban pontosan a szájzugban illetve a foghíjas részen helyezkedik el, és a szájszöglet legfeljebb egy-két enyhe ráncot vet. Ha túl rövidre csatolod, akkor “mosolyog” a ló, és még ha hozzá sem nyúlsz a szárakhoz, akkor is folyamatos húzásnak teszed ki a ló száját. Ha túl laza, akkor viszont könnyen a metszőfogakra csúszhat le a zabla vasa, ami rendkívül kellemetlen érzés a lónak, ilyenkor könnyen a nyelve alá is veheti a zablát, amitől irányíthatatlanná válhat.

Az orrszíjat természetesen stílusának megfelelően kell beállítanunk: az angol orrszíjnak a zabla vonala fölött öt-hat centiméterrel, de mindenképpen még a pofacsont alatt, míg a hannoverinek éppen a szájszöglet magasságában kell elhelyezkednie. Az angol orrszíj becsatolásakor az áll alatt nagyjából kétujjnyi résnek kell maradnia, a hannoveri orrszíjat, illetve a kombinált orrszíj segédorrszíját viszont szorosra (persze nem “fullasztóra”) kell csatolni.

A zabla felcsatolásakor is gyakran előfordul hiba, mégpedig az, hogy egyszerűen fordítva kerül a zabla a ló szájába. A csuklós csikózablák kiképzése ugyanis olyan, hogy csak az egyik irányban hajlanak helyesen – amíg nem szereltük fel a kantárra, könnyen meggyőződhetünk erről, hiszen szinte “magától” a helyes irányban törik meg a zabla. Nagyon fontos, hogy a zabla becsatolásakor ellenőrizzük, hogy nem kerül-e fordítva a kantárra, ugyanis az egyébként finom, enyhe hatású csikózablák is igen durván bánthatják a ló száját, ha a fordítva szereljük fel őket.

 

A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001.augusztusi számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Fotók: Canva
Frissítve: 2022.08.02.
2017.06.16.

A csikók takarmányozásának 15 pontja

Egy kiscsikó hatalmas felelősség. 15 pontban összegyűjtöttük, mi az, amit mindenképp érdemes szem előtt tartanod a csikód optimális fejlődése érdekében.

  • Biztosítsd csikódnak a korlátlan jó minőségű szálas takarmányt (széna és legelő).
  • Adj szükséges mennyiségben jó minőségű abrakot, szemes takarmányt a növekedés ütemében már az elválasztás előtt elkezdve annak etetését.
  • Használj csikóetetőt vagy etesd a csikót a kancától külön, hogy mindkettőjük nyugodtan elfogyaszthassa a szükséges adagját. Ha lehet, próbáld meg elkerülni a csoportos abraketetést.
  • A takarmány megfelelő mennyiségben és kiegyensúlyozottan tartalmazzon vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat, energiát és fehérjét.
  • Mérd le és szükség szerint módosítsd a takarmányt a csikód növekedése és kondíciója szerint. (Ismerd meg a súlymérő szalag használatát.)
  • A csikóknak is kicsi a gyomruk, ezért legalább napi 3-4 etetésre oszd el a napi adagját.
  • Az etetőben esetlegesen ott maradt takarmányt minden etetés után takarítsd ki.
  • Ne tápláld túl a csikódat. A túlsúlyos csikók hajlamosabbak a fejlődési rendellenességekre.
  • Legyen a csikóknak is folyamatosan hozzáférésük tiszta vízhez, amely legyen a földhöz közel elérhető, de nem tudnak beleesni.
  • Minél kevesebb időt tölt a csikód a bokszban, annál jobb. Ha a legelői tartás nem megoldható, akkor se legyen a bokszban töltött idő több napi 8-10 óránál.
  • Csikódnak nincs szüksége futószárazásra, egyéb erőltetett mozgatásra (pl. jártatógép).
  • Soha ne hagyd vagy mozgasd csikódat kifáradásig. Ha azt látod, hogy végtagjai remegnek, gyengék, ha a kanca és a csikó együtt nem tud lépést tartani a többiekkel a ménesben, tedd őket külön.
  • A csikó is ismerkedjen meg a patkolókováccsal és a körmöléssel a lehető leghamarabb.
  • Legyen a csikók környezete (is) mindig tiszta, a legelőn legyen beálló, ahová behúzódhatnak.
  • Számold fel a lehetséges veszélyforrásokat (laza lécek, szakadt villanypásztor, szögek, drótok stb.)

A gondoskodás eredménye a Tiéd. A csikó felnevelésének örömén kívül a jutalom az, hogy a folyamatos törődés, megfelelő tartás és takarmányozás mellett egy egészséges, életerős lóvá fejlődik ki a világra jöttekor még esetlen kiscsikó, akinek további nevelése már egy másik feladat.

Amennyiben tanácsra van szükséged csikód takarmányozásával vagy az ajánlott takarmánykiegészítőkkel kapcsolatban, fordulj bizalommal a cikk szerzőjéhez és az Equimins termékfelelőséhez, Möhöly Christához.

Equimins Hungary
AB-ORIGINAL KFT.
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
Termékfelelős:
Möhöly Christa
+36 30/979 6578

2017.05.04. A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins
F
otók: Flickr.comBigstockphoto.com

 

Hiba bejelentés