Kezdőlap Blog Oldal 267

Lovazásban gazdag, boldog új évet kívánunk!

Még néhány óra és átlépünk az új évbe, melyben sok-sok meglepetéssel készülünk Olvasóink részére! Szakmai tartalmak, lovas rendezvények, nyereményjátékok sokasága vár Rád 2019-ben is! Szeretnénk megköszönni, hogy olvasói táborunkban tudhatunk és bízunk benne, hogy 2019-ben is velünk tartasz!

A következő videókval szeretnénk Olvasóinknak nagyon boldog, lovaglásban gazdag új évet kívánni!

2018.12.31.
Frissítve: 2022.08.10.

Paddock Paradise – a lovak Paradicsoma!

A Paddock Paradise egy természetes lótartási módszer, amely a vadonélő lovak tanulmányozásán alapszik. Az úttörő ötlenek számtalan előnye van: többek között sokkal ingergazdagabb környezetet biztosít a lónak, gátolja a rossz szokások kialakulását, ösztönzi a több mozgást is, aminek köszönhetően a ló egészségügyi állapota (mentálisan és fizikálisan is) javulni fog!

A technika Jaime Jackson kutatásán alapszik, aki patkolókovácsként tevékenykedett.

1982-’86 között kutatásokat végzett vadlovakkal – azt vizsgálta, hogyan viselkednek a vadonban. Ezek a megfigyelések felfedték, hogy a vadlovak ritkán szenvednek pataproblémákkal, mint például a sántaság vagy patahenger, amelyek gyakran jelen vannak a háziasított lovaknál. Ezt követően elkezdett kísérletezni a pata reszelésével, hogy visszaadhassa a pata természetes mivoltát, ami azt eredményezné, hogy a lovak mezítlábasan maradhassanak és ne legyen szükségük patkó felhelyezésére.

1990-ben felhagyott a patkó használattal és elkezdte a vadlovak mintáját követni.

1992-ben publikálta az első könyvét, melynek a címe „A természetes ló: Leckék a vadonból”, amelyben dokumentálta tanulmányait és amely betekintést nyújt, hogy hogyan tudnánk hatékonyabban megadni a biológiai szükségleteiket saját lovainknak.

1999-ben kezdte el írni a „Lótartók kézikönyve a természetes pataápoláshoz” című könyvét, ami jobban részletezi a módszerét. Végül 2007-ben publikálta a „Legelő paradicsom” kötetét.

Hogy néz ki mindez a gyakorlatban?

Az alap Paddock Paradise esetében (már számos verziója létezik) ahelyett, hogy a lovakat egy általános szögletes legelőn tartanánk, ahol csak állnak egy helyben és esznek, pluszban elhelyeznek egy belső kerítést is, ezáltal egy pályarendszert kialakítva.

A pálya szélessége változtatható. Minél keskenyebb a belső ovális, annál többet fog mozogni a ló, azonban ha több mint 2 lovad van, akkor túl keskenyre sem szabad állítani, mivel az egyik valószínűleg sarokba szorított lesz a dominánsabb ló miatt.

Ez sok munkának és kiadásnak tűnhet, azonban egyszerű villanypásztor használatával gyorsan és olcsón kivitelezhető.

 

A befektetett munka pedig mindenképpen megtérül, hiszen egy boldog, egészséges ló lesz az eredmény, ami mindennél többet ér!

2019.01.01. – Írta: Frisch Andrea és Virág Dorottya
Forrás: All-natural-horse-care.com
Képek: Pixabay.com

Vigyázat! Petárdák! – Készülj fel a Szilveszterre!

A szilveszteri petárdák ismerős hangjait már a két ünnep között is hallani lehet. Amíg nekünk, embereknek jó mulatság nézni a nagy pukkanás után keletkező színes fényeket, addig a lovak sok más háziállattal együtt pánikba eshetnek tőle. Éppen ezért erre az időszakra, különösen 31-én és 1-én fokozottan ügyelj lovad biztonságára!

Átlovagolni 2023-ba?

Hogyan is lehetne kellemesebben indítani az új évet, mint hogy a lovaddal együtt lépdeltek a havas tájon? Jobb azonban kétszer meggondolni programot, hiszen nem csak az éj leple, a csúszós talaj rejt magában veszélyeket, de a hirtelen indított tűzijáték programok pánikba ejtheti lovadat. Szilveszteri lovaglásra csak biztos lovas tudással, nyugodt, tapasztalt lóval és társaságban indulj. Ne feledd! A ló addig rohan, míg újra biztonságban nem érzi magát.

Az elszabadult ló – történjék az bármilyen okból – könnyen balesethez vezethet. Különösen ijedős lovak esetében javasolt előre konzultálni az állatorvossal, aki erre az időszakra javaslatokat ad a ló nyugtatására.

Ha megtörtént a baj a legfontosabb mielőbb jelenteni azt!

Az elszabadult lovat semmiképp ne kezd el hátulról kergetni – ezzel csak még inkább megerősíted benne menekülési ösztönét. Ugyanakkor a pánikba esett, önfeledten vágtató ló elé lépni veszélyes, hiszen magával sodorhat. Próbáld nyugodt szóval felkelteni a figyelmét, srégen előröl közelítsd meg, ha már álló helyzetben valóban Rád figyel.

2018.12.27. Frisch Andrea
Kép: Canva
Frissítve:2022.12.27.
2022.08.10.

Így ápold a lovas felszereléseidet!

A lovas felszerelések ápolásának éppolyan természetesnek kell lennie, mint annak, hogy mi is tiszta ruhában járunk.

A rendszeres és szakszerű ápolás egyrészt a kulturált kinézetet, másrészt a felszerelések tartósságát, azzal együtt a biztonságos lovaglást szolgálja. Természetesen ehhez bizonyos mértékű napi tisztán tartásra és ritkább, de rendszeres teljes karbantartásra is szükség van. Közvetlenül minden egyes lovaglás után érdemes az összes felszerelést kicsit letisztítani. Frissiben mindössze néhány perces munkát jelent, később viszont a rászáradt szennyeződéseket már sokkal nehezebb eltávolítani. Pedig legkésőbb a legközelebbi lovaglás előtt meg kell ezt tennünk, mert a zablára rászáradt szennyeződések elősegíthetik a száj csúnya feltörését.

Miután leszerszámoztuk lovunkat, először alaposan mossuk le a zablát. A kantár bőréről nedves ronggyal finoman távolítsuk el a ló izzadságát. Ha a kantár bőre nagyon vizes lesz a zabla lemosása közben, egy puha, nedvszívó ruhával töröljük szárazra.

A nyereg alól vegyük ki az izzasztót, és nedves felével kifelé fordítva tegyük olyan helyre, ahol könnyen ki tud száradni a következő használatig. Vizes vagy nedves izzasztót sose tegyünk a ló hátára. Ezt követően a heveder bőrét a kantáréhoz hasonlóan tisztítsuk meg a ló izzadságától és töröljük szárazra. Ha ínvédőt használtunk, és az sáros lett, úgy a száradást követően keféljük ki belőle teljesen a sarat, de ha módunkban áll maradéktalanul megszárítani, úgy javasolt a kimosása is. Nedves, sáros időben nem célszerű fáslit használni. Ha azonban mégis sáros lesz a fásli, azt mindenképpen mossuk ki és szárítsuk meg.

A felszerelések teljes karbantartásához hozzátartozik, hogy időről időre ellenőrizzük épségüket. A fesleni kezdő varrásokat, a megrongálódott felszerelést, a leszakadt szíjat azonnal varrassuk meg. Az éppen csak fesleni kezdő felszerelés javíttatása lényegesen olcsóbb, mintha megvárjuk, hogy nagyobb legyen a hiba, és könnyebben, szebben, biztonságosabban is javítható. A túlzottan megrongálódott felszereléssel már jobb, ha nem kísérletezünk. Inkább dobjuk el, cseréljük ki a ló épsége és saját biztonságunk érdekében.

A bőrből készült felszereléseket száraz, hűvös helyiségben kell tartani. Nedves, páradús levegőjű helyen könnyen megduzzad, megpenészedik a bőr – ezért ilyenkor nem lehet a szíjakat befűzni a bújtatókba –, túl melegben pedig kiszárad, törékeny lesz és megrepedezik. Ha teljes ápolást tartunk, szedjük részekre a bőrfelszereléseket, hogy a könnyen szorossá váló bújtatók, csatok töveit megfelelően ki tudjuk tisztítani. Ez hozzájárul használatuk kényelmességéhez és élettartamuk jelentős növekedéséhez is. Mivel sok bőrápoló szeren könnyebben megtapad a por, először távolítsuk el a bőrről a port, piszkot, és az esetlegesen keletkezett penészt. Lehetőleg olyan kefével dolgozzunk, ami nem okoz sérülést a bőrön.

A régen mosott nyeregalátét keménnyé, merevvé válik, majd megtöredezik. Nem szabad hagyni ennyire elkoszolódni, mert hozzájárulhat a nyeregtöréshez, a ló hátán a szőr jelentős kikopásához és az izzadságot sem képes már kellő mértékben felszívni. Tisztításuk sokaknak okoz problémát, hiszen nem szívesen rakják be otthoni mosógépükbe a nehéz, lószőrökkel teli ruhadarabot, a tisztítókból pedig rendszerint eltanácsolnak.

Ha lovunk télen takaróban áll az istállóban, akkor kiemelt szerepe van annak, hogy rendszeresen tisztítsuk a takarót, különben a meleg, sokszor nedves környezet kitűnő lehetőséget kínál egyes kórokozók megtelepedésére, és bőrbetegségek (pl. bőrgombásodás) alakulhatnak ki.

Az ínvédők és a fáslik tisztítása hasonló a nyeregalátétekéhez. Még fokozottabb figyelmet kell azonban fordítani az ínvédők tisztán tartására, hiszen a lábon okozott sérülések hatása maradandóbb lehet. Aki biztonsági kengyelt használ, mely egy kioldószerkezettel megakadályozza eséskor a láb beakadását, minél sűrűbben tisztítsa meg erős kefével és vízzel a csuklókat, csatlakozókat. Enélkül a kengyel nem záródik, vagy nem nyílik funkciójának megfelelően, és nem gátolja meg a láb beszorulását, indokolatlan kinyílásával pedig akár balesetet is okozhat.

Lehetőség szerint minden lónak legyen saját felszerelése. Egyrészt így mindig a neki megfelelő ínvédő kerül a lábára, kisebb az esély, hogy valaki rosszul állítja be a kantárját, másrészt, nehezebben vihetünk át fertőzést egyik lóról a másikra.

Ugyanez vonatkozik a lóápoló eszközökre is. A sömör, a gombásodás, a fertőzések könnyen terjednek a közös felszerelések révén. Lázas, vagy fertőző beteg lóhoz viszont mindenképpen külön tisztító eszközöket használjunk. Felszereléseit minden használat után fertőtlenítsük ki olyan szerrel, amely egyébként mérgezést nem okozhat.

Hagyjuk otthon inkább a jól ismert háztartási fertőtlenítő szereket és részesítsük előnyben azokat, melyek akár a száj sebeinek fertőtlenítésére is javallottak – az oldat elkészítésénél pedig ügyeljünk a helyes százalékos arányra. A lelkiismeretes kezelés, fertőtlenítés nem csak a betegség továbbterjedését gátolhatja meg, de a gyógyulófélben lévő lónál elejét veszi a visszafertőződésnek is.

Forrás: Részlet Szűcs-Gáspár Kinga: Mindent a lovaglásról című kötetéből
Frissítve: 2022.09.06.
Fotó: Canva

A lovas öltözet – így készülj, ha a lovadhoz igyekszel!

Lovas felszerelése:

Ideális esetben a lovas ruházata csizmából, ehhez illő lovaglónadrágból, elegáns, az évszakhoz illő felsőruházatból, kesztyűből és három pontos rögzítéssel ellátott fejvédőből állna.Természetesen manapság a divatot és a számtalan lovasruházatot gyártó cég kínálatát követve több egyéb megoldás létezik, például a praktikus és a fiatalok által nagyon kedvelt bőr lábszárvédők.

Vegyük tehát sorra az egyes ruházati elemeket:

Cipő: Fontos hogy vékony talppal, masszív felsőrésszel és magas szárral, valamint néhány centis sarokkal rendelkezzen. Ez utóbbi megakadályozza, hogy a láb túlságosan belecsússzon a kengyelbe. Mindemellett ne legyen vastag nyelve (ezért a sportcipők zöme alkalmatlan) és természetesen legyen kényelmes viselője számára. Ezeknek a kívánalmaknak nemcsak a drága lovascipők, hanem néhány olcsóbb műbőr cipő is megfelelhet.

Zokni: A legalább lábszárközépig érő modellek a legmegfelelőbbek, minél magasabb természetesszál-tartalommal.

Nadrág: Ez talán a legsarkalatosabb pont, hiszen a legtöbb nehezen gyógyuló dörzsöléses sérülést a rosszul megválasztott nadrágtól szerzik a kezdő lovasok.
A legpraktikusabb természetesen a lovaglónadrág (különféle bőrfolt erősítésekkel, sokféle fazonnal és különböző anyagokból). Ugyanakkor nem biztos, hogy egy szülő kényszeríthető nagyobb kiadásokra gyermeke első lovas próbálkozásainál, tehát mi is legyen azzal a bizonyos mackóalsóval?

A kényelmes, kissé szűkebb fazonú pamut vagy vászon-hosszúnadrágok puha belső varrással, alkalmasak a kicsik első lovaglásaihoz. A farmerek kevésbé jók kemény anyaguk és vastag belső varrásuk miatt, de egy-egy bejáratott darab még megfelelő lehet. Ezeket a nadrágokat bőr lábszárvédővel kiegészítve praktikus, biztonságos lovasruházatot kapunk viszonylag kedvező áron, persze ha szenvedélyes lovas válik a gyermekből érdemes neki megfelelő lovaglónadrágot venni.

Alsónemű: Ruházatunk e láthatatlan része talán fontosabb a láthatónál, ennek ellenére nagyon kevés szó esik róla. Hölgyeknek és uraknak egyaránt fontos a magas pamuttartalmú, elasztikus, puha varrásokkal ellátott (esetleg varrás nélküli eljárással készült) alsó.

Hölgyeim, a csipkés divatos alsóneműk nem alkalmasak lovagláshoz, csúnyán feldörzsölhetik a bőrt ezzel megkeserítve a szép élményt. Melltartónk megválasztásánál is legyünk körültekintőek, részesítsük előnyben a sportoláshoz kifejlesztett, széles pánttal ellátott, jó tartást biztosító modelleket.
Télen alsóneműnk hőszigetelőként is funkcionál, ráadásul komfortérzetünket fokozzák a magas természetesszál-tartalmú hosszú alsók, alsóingek illetve trikók.

Felsőruházat: Hidegben több rétegben vékony, természetes anyagú pulóvereket használjunk, jó kiegészítő a mellény, amely a karok szabad mozgását nem gátolja. A kabát legyen rövid fazonú, a háti részen kissé hosszabb, testhez simuló, ne használjunk hosszú lobogó sálat, mert megijesztheti a lovat és fent is akadhatunk bármiben.
Nyáron, melegebb időben pamut póló vagy pólóing kellemes viselet.

Fejvédő (kobak):  A kobak életet menthet, elengedhetetlen része a lovas ruházatának három ponton rögzíthető kivitelben. Fontos, hogy ne csak feltegyük, de be is csatoljuk – erről sajnos sok lovas hajlamos megfeledkezni. Nagyon jó, ha a lovardában kölcsönözni lehet különböző méretű darabok közül. Télen nagy hidegben, fülvédő pánt, vagy símaszk használata célszerű, mert ez a sapkával ellentétben nem befolyásolja a kobak megfelelő felfekvését a fejre.

Kesztyű: Nem elengedhetetlen, de praktikus télen a hideg ellen véd, nyáron pedig a ló izzadságától csúszóssá válható szár biztosabb fogását teszi lehetővé. A legoptimálisabbak a bőrből készült, a nagyobb igénybevételnek kitett részeken erősítéssel ellátott darabok lennének, de az olcsóbb vékony anyagból készült, csúszásgátló réteggel ellátott modellek is kiválóan használhatóak, ezek előnye, hogy nyáron sem túl melegek.

Egyéb fontos szempontok: Általános szabály, hogy ruházatunk egy eleme se legyen bő, lobogó saját biztonságunk érdekében. A lovardában lehetőleg ne viseljünk ékszert, lovardai oktatás alatt mobiltelefonunkat hagyjuk az autóban, vagy az öltözőben. Kivétel ez alól a tereplovaglás. Tereplovaglásnál legalább a terepvezetőnél legyen mobiltelefon, természetesen lehalkítva.

Hosszú hajunkat fogjuk copfba és kössük fel, a lobogó, hosszú haj bármibe beleakadhat.

Talán itt a legalkalmasabb a lovasoktató ruházatáról szót ejtenem. Magam részéről a teljes lovagló-ruházatot tartom elfogadhatónak, lovascipő lábszárvédővel vagy csizma, lovaglónadrág, télen lovaglókabát vagy mellény, nyáron póló vagy pólóing (esetleg a lovarda logójával). Természetesen igaz, nem a ruha teszi az embert, de ápolt kellemes megjelenéssel jó benyomást lehet kelteni.

 

Frissítve: 2018.12.18
Írta: Dr. Bartosné Bányai Adél
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

A 2014-ben rendezett, I. nyílt Viágverseny utáni Örömünnep a Kassai-Völgyben

Bizonyára sokan tudjátok, hogy 2014-ben rendezték a világon az első nyílt lovasíjász világbajnokságot a Kassai – Völgyben. Nézzétek meg velünk a verseny utáni Örömünnepről készült felvétel.
Ezzel kívánnánk mi is kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új esztendőt Magyarország összes harcosának és Kassai Lajos sportág alapítónak!
2018.12.21.

Tilos a részvétel a német lovasoknak a dubaji távlovas versenyeken

A távlovaglás manapság az egyre inkább vitatott lovas versenyek közé tartozik. Éppen ezért a Német Olimpiai Bizottság Távlovas Szakága úgy döntött, hogy a német lovasok továbbra sem kaphatnak engedélyt a Dubaji Nemzetközi versenyen való részvételre.

Már 2017 februárjában a tiltás mellett döntött a bizottság, miután több kellemetlen hír is napvilágra került a dubaji versenyekkel kapcsolatban. Ezt a döntést pedig újra megerősítették: aki német lovasként részt vesz a dubaji versenyen, az nem indulhat német bajnokságon és a csapatból is kizárhatják. A német versenyszervezők pedig továbbra is kiállnak amellett, hogy egyetlen eseményre sem hívnak meg versenyzőket az Arab Emirátusokból. A Német Távlovasok Egyesületének vezetősége támogatja ezt a döntést.

Az elmúlt hónapokban sajnos a lovak helyzete semmit sem változott és a lovak jóléte és védelme érdekében tett intézkedéseknek sincs semmi nyoma. A bizottság döntése 2019 végéig érvényben marad, ezt követően újratárgyalják azt. Legutóbb a Tyron-ban megrendezett Világversenyen történt tragédia miatt (a nagy hőség és páratartalom miatt több lónak orvosi kezelésre volt szüksége, egy 20 éves versenylovat pedig el kellett altatni) érte negatív kritika a versenyt. A FEI frissen megalakult Belső Bizottsága ülésezik majd a jövőben a távlovaglást és azon belül a lovak jólétét illető kérdésekben.

201812.19.
Fordította: Horosz Enikő
Forrás: St-georg.de
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.09.20.

Készítsd fel lószállítódat a télre!

Sokan azt gondolják, elég megvásárolni egy lószállító utánfutót, teherautót, vagy kamiont, időnként ellenőrizni a gumikat, feltankolni és már megy is minden magától. Pedig ez koránt sincs így. A lószállítódat is fontos felkészíteni a télre, sok kellemetlenségtől és felesleges kiadástól kímélheted meg így magadat.

1. Takarítsd ki!

Alaposan takarítsd ki lószállítódat még a fagyok beállta előtt. Seperd ki belőle a korábbi utazások nyomait, az alom- és szénamaradványokat, valamint a trágyát. Az apróbb résekből és a zsanérokból egy kompresszor segítségével fúvathatod ki a szennyeződéseket a legegyszerűbben. Utána mosd ki a lószállító belsejét. Ha az aljzatot mozgatható gumilapok fedik, ne légy rest elhúzni azokat és alattuk is kitakarítani. Végül jöhet a lószállító külseje.

A lakórészből és a tárolókból is távolíts el minden ottmaradt ételt, takarmányt, ló- és lovasfelszerelést.

2. Foldozd be a lyukakat!

Az itt-ott megbúvó lyukak nem csak puszta kellemetlenséget okoznak, de megrövidíthetik lószállítód élettartamát és jelentős többletkiadásokat okozhatnak. Legyen szó akár a ponyváról, műanyag tetőről, gumiabroncsról, vagy karosszériáról: minél előbb javíttasd ki a hibát.

3. Ints búcsút a rozsdának!

Még a téli hideg beköszönte, és a havas, sós latyakos utakon való közlekedés előtt zabolázd meg a korróziót! Drótkefével, csiszolópapírral, vagy rozsdamaróval távolítsd el a rozsdát, majd kezeld az érintett felületet rozsdásodást gátló festékkel.

4. Csak gördülékenyen!

Ha még nem tetted meg, most mindenképpen cseréltesd le lószállító teherautód, vagy kamionod gumiabroncsait egy téli szettre. Ne feledd: első a biztonság! Már a hűvös, vizes időjárásban is sokat jelent a téli gumik használata, de hóban, fagyban nyári gumival többszörös is lehet a fékút a téli abroncshoz képest.

A téli abroncsok esetében különösen fontos a megfelelő profilmagasság. A szakemberek téli gumik esetében 4 milliméter alatti futómélység elérésekor már javasolják a cserét, a minimális 1,6 milliméteres mélységgel pedig semmiképpen sem érdemes kockáztatni. Ráfutófékes lószállító utánfutók esetén is érdemes megfontolnod a gumiabroncsok cseréjét.

Ki gondolná, hogy az is árt a gumiabroncsoknak, ha nem használod őket? Pedig így van. A szakemberek azt szokták javasolni, hogy havonta legalább egyszer használd lószállítód, vagy ha csak nagyon ritkán indulsz útnak vele, állítsd bakokra, hogy óvd a gumikat.

5. Ügyelj a tárolásra

Nem biztos, hogy a lószállítónak a szénatárolóban, vagy az istállóban van a legjobb helye csak azért, mert ott nem ázik. Ha az utánfutót például az állatokkal egy légtérben tartod, lehet hogy hamarabb fog rozsdásodni, mint a szabad ég alatt.

A szabadban sokat segíthet egy ponyva, de kiváló parkolóhely lehet egy épület széltől védett oldala is. Vigyázz, hova parkolsz, hiszen a fák ágai leszakadhatnak a hó és jég súlya alatt – de persze a futó ponyvájáról is érdemes időnként eltávolítani a felhalmozódott jeget.

Lószállító teherautódat, illetve kamionodat töltsd fel megfelelő fagyálló folyadékkal és ablakmosóval, és víztelenítsd a lakórészt.

2012.11.19 Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.19.
Forrás: myhorse.com
Képek forrása: canva.com

Baba a lovon? Hogyan kell elképzelni a babalovagoltatást?

Szikszai Szilviával készült interjús beszélgetésünk első részéből  megtudhattátok, mely gyermekkori problémákra nyújthat megoldást a babalovaglás, illetve hogy babalovaglás terén nem is a kor, mindinkább a testi és szellemi fejlettség az, ami az alsó határvonalat meghúzza. Cikksorozatunk következő fejezetében a babalovaglás a gyermek szervezetre gyakorolt további hatásairól lesz szó, valamint rátérünk magára a foglalkozásokra is.

„Mivel folyamatosan friss levegőn vagyunk, így az oktatáson a kicsi immunrendszerét is tudjuk erősíteni. A lovaglás által a gyermek társas kapcsolata is fejlődik: akár csak a delfin terápiánál, itt is ki kell alakítani a kapcsolatot a gyermek, a ló és az oktató között.

Autista gyermekek esetében, akik nagyon zárkózottak, más terápiás eljárással szemben a baba lovaglásnál ott van egy olyan nagyszerű segítség, mint maga a ló. Sokszor a szülők elmondása alapján a terápiák azért fulladnak kudarcba, mert az ember nem mindig képes a gyerekekben lévő gátat áttörni. A lovaknak viszont nagyszerű érzékük van ahhoz, hogy adott esetben vagy közönyükkel vagy nyíltságukkal fel tudják oldani ezt.

Volt olyan lovasom, akitől a ló látványosan elsétált, mintha tudomást se vett volna róla. Nem is értettem hiszen az a lovunk a legbájosabb, legérdeklődőbb a sok közül. Azonban a ló tudta, mit csinál! Egész egyszerűen csak így akarta felkelteni a gyerek érdeklődését, hogy mindenkihez odament egy simogatásra csak a lovashoz nem. Persze a kis lovast ez egyből arra késztette, hogy ő maga nyisson a ló felé.”

Ahogy cikksorozatunk előző részében már utaltunk rá, a babalovagoltatás igen felelősségteljes feladat, azonban a terápiát nem úgy kell elképzelni, mint egy hagyományos lovas edzést és közel sem minden ló alkalmas a feladatra.

„A foglalkozások alkalmával egy speciális adapter kerül a lóra, a nyereg elé és az oktató is a feladatok nagy részénél fent ül a lovon a babával együtt, ezért a póni lovak nem alkalmasak erre a feladatra.

A másik ok, ami kizárja a pónikat az egész egyszerűen a lépés hosszuk. A pónik többsége gyorsan szedi a lábát. Nekünk elsősorban olyan lóra van szükségünk, amelyik azonos, lehetőleg lassú tempóban halad. Hiszen gondoljunk csak bele egy izgága figyelem zavaros, túlpörgött gyermeket ha felültetek egy gyors léptű pörgős pónira, akkor pont az ellenkező hatást fogjuk elérni vele. Nem hogy megnyugtatná, hanem még fokozni fogja az izgatottságát.”

„Van 21 éves nyugdíjas ugró lovunk, van quarter horse lovunk és van sport félvérünk is.” – mutatja be a kis csapatot Szilvia – „Mivel az emberek felé is nagy toleranciával vagyunk, így ez a lovakkal sem történik másképp: megterhelő munkára már nem fogható lovaknak is lehetőséget teremtünk egy kis mozgásra, ami mind a lónak, mind a gyermeknek jót tesz. Természetesen ilyenkor minden esetben kikérjük az állatorvos véleményét és ha ő is úgy gondolja, hogy alkalmas az adott feladatok elvégzésére, csak akkor fogjuk be erre a nemes feladatra.”

Mi lovasok jól tudjuk, hogy a lovak a legkisebb nesztől is képesek sebes iramban menekülésre fogni – ez egy babalovagoltatásnál semmiképpen nem fordulhat elő.

„Ami nagyon fontos és sokak számára meglepő lehet, hogy erre a feladatra csak ridegben tartott lovak alkalmasak. Hogy miért, a arra nagyon egyszerű a válasz. A lovak többsége rosszul reagál az időjárás változásaira. Szerintem minden lovas tapasztalta már, hogy szeles időben a lova ijedősebb vagy csak simán figyelmetlenebb, mint napsütéses időben. Mivel én csecsemőkkel foglalkozom, ezt nem engedhetem meg. A lovaim nagyon jó idegrendszerrel rendelkeznek és megbízhatóak, jól képzettek, de még azt a kis figyelmetlenséget sem lehet nekik megengedni, amit adott esetben a szél okozna.

Mivel ők télen-nyáron együtt léteznek az időjárással, ezért nem is hatnak rájuk úgy a frontok, mint egy istállós ló esetében.”

További különbség még a babalovagoltatás és a hagyományos lovas edzés között, hogy bár mind a három jármódban vannak gyakorlatsorok – de sok feladat állóhelyzetben valósul meg.

„Mivel a ló légvételi ritmusát is kihasználjuk a feladatok során, ezért a feladatok egy részét álló helyzetben végezzük. Ezek kicsit hasonlítanak a jógához. A lépéses feladatok is nagy számban vannak, ilyenkor kihasználjuk azt is, hogy több lóval dolgozunk. Amikor egyik lóval már biztosan megy az adott feladat, akkor elvégezzük azt a másik lóval is. Ez kicsit olyan, mint az autóvezetésnél – vezetni ugyan olyan minden autót, de az élmény egész más. Az ügetésben és vágtában végzett feladatok az adott cél és a már megszerzett tudás függvényében változnak.”

Nagyon szépen köszönjük a válaszokat Szikaszi Szilviának!

 2018.12.13. Frisch Andrea, Szikszai Szilvia (Tetrisz lovarda, Csömör)
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

II. Ünnepváró Lovas Mikulás, avagy esélyegyenlőség a lovas oktatásban

Immár második alkalommal rendezte meg Magyarország legnagyobb lovas Mikulás jótékonysági rendezvényét az iskolai lovas kultúra oktatás az esélyegyenlőség jegyében célokat megvalósító, a hagyományőrzésről és a nyílt családi napok megtartásáról elhíresült Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület.

A mai nap a gyermekekről, az ünnepi hangulatról, a jótékonyságról és több mint 1000 mosolygós, vidám arcról szólt. A közel másfél ezer gyereket felvonultató, rendhagyó eseményen az egyesület a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával, a hazafias nevelés jegyében színes és izgalmas programokkal kedveskedett vendégeinek. Az Ökomenikus Segélyszervezet közreműködésének köszönhetően az Egyesület nem csak a Simonpusztára kilátogató gyerekeknek tudott örömet és boldogságot okozni, mivel T. Mészáros András Érd Megyei jogú Város polgármestere, Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és Dr. Korein László, az egyesület elnöke, közösen 300 db mikulás csomagot ajánlottak fel a rászoruló gyerekeknek a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület jóvoltából.

Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület rendhagyó módon második alkalommal szervezte meg jótékonysági Mikulás-napi eseményét. A tavalyi siker után nem volt kérdés, hogy idén is megrendezésre került az ország legnagyobb Mikulás napi ünnepsége, ahová közel másfélezer gyermek látogatott el. Esélyegyenlőség az általános iskolai lovasoktatásban, avagy nemzetünk jelképét jelentő hagyományok és az iskolai lovasoktatás országos programszintű kiépítése és annak elterjesztése céljából alapítottuk egyesületünket. A legfőbb küldetésünk, hogy a mai rohanó világban közelebb hozzuk az embereket, a gyerekeket lovainkon keresztül a természethez, az állatszeretethez. A ló a magyar nemzet régi jelképe ezért a mi hitvallásunk is az, hogy lovas érték az, ami a múltba nyúlik, és a jövőbe mutat.

Egyesületünk éppen ezért az elsősorban gyerekeknek szánta ezt a napot, melyet úgy állított össze, hogy az színes, színvonalas és érdekes legyen minden vendég számára. A nap moderátora Kaszás Géza színművész, filmrendező volt, aki maga is élményt nyújtott a sok-sok gyermeknek. Fellépett a Nemzeti Lovas Színház. Az esemény egyik csúcspontja volt, amikor a Mikulás lovas szánon megérkezett és kiosztotta minden gyermek számára a mikulás csomagot. Valamint „Ló, mint a magyar nemzet régi jelképe az ünnepek alatt” címmel meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése megtörtént, melynek kategóriánkénti fődíját egy 2-2 főre szóló belépőjegyet a Nemzeti Lovas Színház egy szabadon választott előadására és 1-1 lovas oktatásról szóló bérletet átadták. A díjat a zsűri elnöke Czeglédiné Kenyeres Réka festőművész, valamint a Nemzeti Lovas Színház színészei és igazgatója Pintér Tibor adták át.

Egész nap a gyermekek hangos nevetéséről, a tapsról, a vidámságról és a szeretetről szólt. Ehhez nagymértékben járultak hozzá a Zárug Team díjugrató csapata, akik bemutatták a ló és lovasa közötti kapcsolat fontosságát, a Hadakútja LSE csapata, a Póniparádé címmel tartott fergeteges lovas műsorral, továbbá az Érd Hivatásos Tűzoltói, hiszen a rendezvényre egy létrás tűzoltóautóval jelentek meg, hogy a gyermekeknek betekintést adjanak a tűzoltók mindennapi életébe. Ám ne feledkezzünk meg, az Érdi Rendőrkapitányságról sem, akik a bűnügyi helyszínelés rejtelmeibe kalauzolták a vendégeket és lehetőséget biztosítottak a gyerekeknek, hogy elfoglaljanak egy rendőrautó, de a Hegyőrség Törökbálint polgárőrei izgalmas kutyás bemutatóját is megnézhette a közönség.

A számos jelentős hazai vállalkozás (többek között a ROSSI Biofuel, a T-Systems, OT Industries és a Bálint Analitika) által is támogatott jótékonysági program évekre előre bevésett esemény a naptárban. Az érdeklődés felülmúlta a várakozásokat, ami az egyesület számára bizonyíték volt arra, hogy a ló és a lovaglás szeretete nem veszett ki a mai nemzedékből, tovább fenntartva a régi nemzeti jelképet, csak a lehetőségeket kell megteremteni mindenki számukra.

Legyen újra Lovas Nemzet a Magyar!

Üdvözlettel, Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület

2018.12.13. Írta: Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület
Fotó: Simonpuszta.hu

 

Hiba bejelentés