Kezdőlap Blog Oldal 251

A lófélék evolúciója és háziasítása–4/2.

Mesohippus és a Miohippus

A Mesohippus (3. kép) és a Miohippus (4. kép) mintegy 25-40 millió éve az oligocén korban jelentek meg és az amerikai kontinensen éltek. A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus, két hasonló, és részben egymást követő időben élt „ősló” volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak. 10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt, hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, így látóterük megnőtt és könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.

3. kép: Mesohippus

Forrás: (Bokor et al., 2011)

A Miohippusból három kontinensen három különböző fejlődési ág vált el egymástól. A Dél-Amerikában található Thaotherium, valamint az Eurázsiában élt Anchiterium származéka a Hypohippus nem fejlődtek tovább, míg az Amerikában maradt Miohippusból kifejlődött a Parahippus, a Merychippus őse.

4. kép: Miohippus

Forrás: (Bokor et al., 2011)

Merychippus

A Merychippus (5. kép) valódi mérföldkő a ló evolúciójában. Ugyan még mindig több ujja volt, de már a testsúly nagy része a középső ujjon volt. Lábain már patát találunk és véglegesen áttért a lombevésről a fűevésre. A legnagyobb egyedek testnagysága az egy métert is elérhette. Ujjai közül csak a középső érte a talajt nyugalmi állapotban, míg gyors mozgásban a többi ujj „lengéscsillapítóként” működött közre.

5. kép: Merychippus

Forrás: (Bokor et al., 2011)
2019.06.05. Kádár Róbert
Fotó: Bokor et al., Canva
Frissítve: 2022.08.16.

 

Hölle Martin fogathajtó-világbajnoknál jártunk!

Hölle Martin éppen ma tölti be 22. életévét – ezúton is szeretnénk sok boldog születésnapot kívánni Neki! Fiatal kora ellenére csodálatra méltó eredményekkel büszkélkedhet, hiszen nem csak a junior, illetve gyerek kategóriában, de a felnőttek között is elnyerte a világbajnoki címet.

Nem minden azonban a tehetség, hiszen az eredmények mögött komoly munka áll! A cím megvédése és a fejlődés érdekében Martin minden egyes napja szigorúan be van táblázva, így percre pontosan meg vannak határozva az edzések, amelyekbe nem eshet csúszás.

A szigorú napirendje ellenére a Lovasok.hu betekintést nyerhetett a világ legfiatalabb fogathajtó-világbajnok mindennapi életébe. Martin megismertette velünk a fogathajtás alapvető felszereléseit, bemutatta meseszép, barátságos lovait, majd fogatra szállva a birtok bemutatása alatt beszélt nekünk céljairól. A nap elején azonban mi sem gondoltuk volna, hogy nem csak elméleti, hanem egy kis gyakorlati oktatást is kapni fogunk – így egy pár kör erejéig Martin átadta nekünk a gyeplőt is.

A különleges napról hamarosan videós beszámolóval is készülünk.

2019.06.03.
Frisch Andrea Lovasok.hu szerkesztősége
Kép: Canva
Frissítve: 2022.09.19.

A lófélék evolúciója és háziasítása – 4/1.

Bevezetés

Az emberiség történelmében az egyik első minőségi változást a vadállatok háziasításának megkezdése jelentette. Elsőnek a kutya, illetve a juh -és kecskefélék kerültek bele a háziasítás folyamatába nagyjából 15000 éve. Ennek köszönhetően a kiskérődzők hússal, tejjel, bőrrel és gyapjúval látták el őseinket. A kutya pedig a vadászat hatékonyságát növelte, amikor éppen nem a törzsi közösséget vigyázta.

A háziasítása –többé-kevésbé 6000 éve -további ugrást jelentett az emberiség számára, hiszen a ló már képessé tette nagyobb teher szállítását. Kiterjesztette az ember látókörét és világát, hiszen ettől kezdve az ember a lova hátáról szemlélte környezetét és sokkal nagyobb távolságot volt képes legyőzni lova segítségével, mint korábban. Mindemellett az ember továbbra is hasznosította a ló tejét, húsát és bőrét is.

Az ember hamarosan rájött, hogy a ló kiváló társ a vadászat során –társulva a kutyával, később a sólyommal. Nagyobb területet képes bejárni és a vad elejtése biztonságosabbá válik lova segítségével.

A ló képességeinél (gyorsaság, állóképesség, ugróképesség, …) fogva nemcsak a vadászatokra kísérte el lovasát, de a háborúskodásokból is kivette a részét. A ló háziasítása azokon az eurázsiai és közép-ázsiai sztyeppéken történhetett (8. ábra), ahol akkor éppen a szkíta-hun-magyar őseink élhettek. Így őseinknek múlhatatlan és vitathatatlan érdeme volt a ló háziasításában.

Nomád eleink nemcsak a ló harcterén kifejtett tolóerejét ismerték fel, hanem először fejlesztették tökélyre a különböző fegyverek használatának leghatékonyabb módjait a vágtázó ló nyergéből, melyből az íjfeszítő lovas nomád kultúra szökött szárba a későbbiekben.

A háziasított ló így vált gazdasági állatból nélkülözhetetlen és felbecsülhetetlen nemzetbiztonsági tényezővé, az ember társává jóban és rosszban a következő évezredekben. Miközben lovasát hordozta csatáról csatára, nem riadt vissza attól sem, hogy lovasával együtt hozza meg a nemzetért a legmagasabb szintű áldozatot.

Rendszertan

A ló (Equus caballusL.) az emlősök(Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások(Perissodactyla) rendjébe, ezen belül a lófélék(Equidae) családjába tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló(Equus ferusL.). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló egyazon faj, az Equus ferus eltérő alfajai. Ebben az esetben a ló fogalmát tágabban használjuk, amelybe beleértjük a vadlovat is, amelytől a háziasított alfajt a házi lónévvel különböztetjük meg (Equus ferus caballus).
(Fábiánet al., 1977)

Condylarthrus

A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus) törzsfejlődése több millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló”a mintegy 75 millió évvel ezelőtt élt a Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki. Ezeknek az állatoknak –melyek a kutyánál nem voltak nagyobbak –a lábain öt-öt ujj volt és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása, az ujjak folyamatos visszafejlődése, a testnagyság növekedése, valamint a lombevésről a fűevésre történő áttérés voltak. Az evolúció két kontinensen, Eurázsiában és Amerikában ment végbe, bizonyos időben párhuzamosan és olykor külön. Számos vakvágány is előfordult.

Phenacodus

A Phenacodus (1. kép) 60 millió éve, a paleocén korban jelent meg, rókaszerű alkata volt. Lábukon öt-öt lábujjal a ragadozókhoz hasonlóan talpon járt, az ujjak végén azonban kis paták voltak találhatóak. A Phenacodusból alakult ki Európában a Hyracotherium és Amerikában az Eohippus, melyek közül csak az utóbbi maradt fenn.

1. kép: Phenacodus

Forrás: (Bokor et al., 2011)

Eohippus

Az Eohippus (2. kép) az eocén korra alakult ki, elülső lábain négy-négy, míg a hátulsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (ezek maradéka a ló lábán látható ún. szarugesztenye). Átlagos magassága 36 cm lehetett, élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei.

2. kép: Eohippus

Forrás: (Bokor et al., 2011)
2019.06.03. Kádár Róbert
Fotó: Bokor et al., Canva
Frissítve: 2022.08.16.

 

Ló és lovas kapcsolat alapjai – miért fontos elnyerned a ló bizalmát? Második rész: Ismerd meg lovadat!

Hogyan válassz lovastábort?

Ahogy közeledik a nyári vakáció, a fiatalság és a szülők is egyre több időt töltenek a nyári programok szemezgetésével. Rengetegféle tábort és programot hirdetnek, de hogyan tudjuk kiválasztani azt a helyet, amely megfizethető és nem okoz számunkra csalódást? Ebben szeretnénk segíteni ezzel a rövid összefoglalóval!

Ha gyermeked állatbarát és szereti a lovakat, egy lovastábor nagyszerű élményeket nyújthat számára. De milyen szempontokat kell figyelembe venni a megfelelő tábor kiválasztásához?

Lovastudás

A legtöbb lovarda fel van készülve rá, hogy vegyes lovastudással érkeznek hozzájuk táborozók. Nem kell tehát attól tartanod, hogy kezdő gyermeked nem kapja meg azt lovas élményt, amit elképzeltél számára, ugyanakkor nézz utána, hogy vannak-e külön kezdő, illetve haladó lovasoknak szóló turnusok a meghirdetett táborok között, esetleg van-e a hirdetésben az elvárt tudásra vonatkozó kitétel. Vannak kifejezetten edzőtáborok és vannak kevesebb oktatást és több játékos foglalkozást, esetleg tereplovaglást tartalmazó programtípusok is, ezeket a hirdetések többnyire tartalmazzák.

Korosztály

A szervezők általában figyelembe veszik, hogy a jelentkezett táborozók átlagban milyen korosztályba tartoznak, és ez alapján állítják össze az egyes szabadidős programokat. Vannak, akik külön turnusokat szerveznek a különböző korcsoportok részére, és vannak, akik igyekeznek kisebbeknek és nagyobbaknak is egyaránt kedvére tenni egyazon tábor alkalmával.

Mindkét út járható, csak talpraesett szervezés kérdése. Ha a táboroztatók nem tesznek erre egyértelmű utalást, érdemes felvenni a velük a kapcsolatot! Ezen a ponton azt is meg kell említenünk, hogy vannak kifejezetten felnőtteknek szóló táborok is, ha esetleg a saját nyaralásodon törnéd a fejed.

Ellátás típusa

A lovastáborok többféle ellátást biztosítanak vendégeik számára. Van olyan lovarda, ahol csak napközis, vagy bentlakásos ellátást vehetünk igénybe, de sok helyen magunk választhatjuk ki a számunkra megfelelő ellátást. Ha közel lakunk a kiválasztott helyhez és gyermekünk még nem készült fel rá, hogy több napot külön töltsön, akkor érdemes a napközis verziót választani.

Bizalom és biztonság

Ha nem egy ismerős lovarda tábora iránt érdeklődünk, mindig alaposan utána kell nézni a lehetséges táborhelynek.

A nagyobb lóállomány, vagy a lovak származása nem kitétel, inkább az a fontos, hogy jó alapkiképzést kapott, nyugodt, boldog lovak várják a vendégeket, akik élvezik az ember társaságát. Utóbbiakról sokszor néhány fénykép alapján is megbizonyosodhatunk, de egyébként a jó lovarda nem rejti véka alá, amije van!

Ha valamit szigorúan kell vennünk, az az, hogy a gyermekek és a lovak biztonsága legyen a szervezők számára a legfontosabb. A személyzet létszáma legyen a táborozókéval összhangban, a szervezettség és a biztonsági előírások betartása minden móka és szórakozás előtt álljon.

Reméljük, tanácsaink hozzásegítenek a megfelelő lovastábor kiválasztásához. Ha megbízható lovardák között szeretnél nézelődni, tekintsd meg Lovasok.hu Kártya elfogadóhelyeink adatlapjait, hátha épp köztük találsz rá a tökéletes lehetőségre, melyre akár kedvezménnyel is lecsaphatsz!

 

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.05.27. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása: pixabay.com

 

Tervben van egy lovastúra? Így készülj fel rá! Második rész: a ló és a lovas megfelelő felszereltsége

A tereplovaglás – ki szereti “jól” a lovát?

Kormos Ferenc vagyok, lovas. Több mint 30 évvel ezelőtt kezdtem lovagolni, azóta sok kalanddal és egyre több tanulnivalóval átszőtt utam alapja megszilárdult, s ez az alap pedig: a lószeretet. Vidéki, a természetben élő családból származom, de a lószeretet és a kilovaglás még inkább a Természet gyönyörű Egységére irányította figyelmemet.

A lóval való együttlét, majd a terepre való kilovaglás, nem más, mint a természetben lenni, egy természeti lénnyel. A természetben lenni már önmagában is a mai „rohanó” világunkat ellensúlyozó gyógymód. A természetben lenni egy, a fajunkkal teljesen ellentétes ösztönű, életvitelű, felépítésű stb. fajjal, melynek ráadásul a hátán ülve új gondolkodásmódra, mozgáskultúrára, testedzettségre tehetünk szert, na, ez aztán az átlényegítő, meditatív, Jelenben tartó tevékenység!

Ha valaki inkább maradna az un. „ésszerű” megközelítésnél; igen, egy lótárssal hatalmas túrákat tehetünk, könnyedén eljuthatunk elképesztően szép helyekre és sorolhatnám. De bármely megfogalmazás mögött ugyanaz munkálkodik csendben: a lószeretet.

„Tudományos” kitérő

Ezen érzelem kapcsán kötelező kitérnem bizonyos átfogó jelenségekre. Az emberiség, valami „csoda” folytán óriási technikai fejlődést „kapott” az utóbbi száz év folyamán. Azért fogalmazok kissé botladozva, mert már itt különböző nézőpontok „ütköznek a tudományban” hisz, de furcsa: ez a gőzgépet, az elektromosság használatát, a robbanómotort, a számítógépet, az űrhajót, az internetet „megalkotó” agyunk, a legutolsó jégkorszakban alakult ki!

Hogy miért most részesülünk ekkora „technikai ugrásban” annak oka, hogy fajunk létezése, az emberi Lét, tudatállapotunk egy evolúciós fejlődésen megy keresztül. Ebben az evolúcióban segít gondolkodásunk, mely „megteremti a gépi (mérési, bizonyítási, alkotási) hátteret” a tudománynak, mely egyre mélyebbre (magasabbra?) jut az Élet, a Lét Egységességének kutatásában, megvilágításában. Mindezt miért? Mert az emberek többsége csak azt fogadja el, amit „lát”, ami tudományosan bizonyított!

Megannyi badarságban tapasztalatszerzés nélkül is „hiszünk”, megannyi dolgot „tanításunk útján” elfogadunk, viszont ami „nem bizonyított” csak egy „érzésünk”, az ugyan élvezhető, de mégis félresöpörhető „véletlen”. Ilyen megmagyarázhatatlan „véletlen érzelem” a lószeretet. Annyi a ló misztériumáról és az ebben megjelenő mély emberiség – ló kapcsolatról szóló publikáció született már, hogy erről írni itt felesleges. (Nézzünk utána!) Ugyanakkor e különleges kapcsolat – ami maga a lószeretet – alapját és miértjét már kutatják a mai tudomány eszközeivel. … És igen, „bizonyíthatóan” el fogunk jutni odáig, hogy a ló egy különlegesen érzékeny és minket érzékenyítő, sugárzó Lény, mely minket az Egységélménybe húz!

Ha valakinek kell a tudományos bizonyosság, nosza, de alapvetően minden lovasember érzi, azt a különleges „érzést”, mely lovával való együttlét során rátör. Az már az egyén tudatállapotán áll, hogy mit hoz ki ebből a kapcsolatból! Szerencsére e gyógyító és felszabadító „elmélyülésben” már meg lehet mártózni Mestereknél!

Hogy mi köze ennek…

 …a tereplovagláshoz? Csak annyi, hogy e mély ló – ember kapcsolat kialakítása az alapja mindennek. E nélkül csinálni veszélyes, nem is eléggé élvezhető, stb. Én soha nem beszélek lovaglásról, hanem mindig egy nagyobb „halmazról”: a lóval való bánásmódról.

Értelemszerűen e bánásmód magába foglal minden létező tevékenységet társállatunk körül és vele. Sem a lóval való Lét, sem a vele kialakított minőségi kapcsolat nem lehet kielégítő, ha megérkezünk egy lovardába és ott felülünk egy felnyergelt lóra, majd kinyargalunk. Amennyiben egy vészhelyzet megoldásáról van szó, úgy nyilván belefér… de a mai világban ritkán kell lóval életet menteni.

Itt kell szót ejtenünk a lovasberkekben gyakran felmerülő kérdésre, hogy ki szereti „jól” a lovát, illetve ki tekinti eszköznek őt? Ez utóbbi gyökerét fajunk történelmében találjuk, hisz 6 ezer év óta a ló közlekedési és háborús eszközünk volt, azonban e szerepét a gépesítés megváltoztatta. Ne felejtsük azt se, hogy e státusza nem zárta ki a szeretett, tisztelt és nélkülözhetetlen társaságot. Sőt bizonyos népeknél, mint például nálunk, magyaroknál, óriási jelentőséggel bírt, ugyanúgy a tenyésztés, tartás, kiképzés, lovaglás és lovashaditechnika – tehát mondhatom a bánásmód terén.

A ló szerepe mára megváltozott, innentől botorság eszköznek tekinteni őt. Ma egyébként szabadidős – élvezeti, illetve sporteszköznek tekintik az ilyen típusú emberek. Nekik azt szoktam javasolni, hogy inkább motorozzanak. A másik kérdés, hogy:

Ki szereti „jól” a lovát?

Nos, itt szintén van „némi maradiság” amit azonnal elítélni, butaság. (Egyáltalán ítélkezni, butaság.) A „modern” lótartók társaságában elfogadott nézet: a ló négy vassal a lábán boxban áll és zabot eszik. Ez egy beragadt paradigma, mely szinte magyarázat nélküli dogmaként nemzedékről, nemzedékre terjed. Ha bárki nekem nem hiszi el, hogy e mondat és hozzáállás egy szava sem igaz, az higgyen a lovas szaktudományoknak (etológia, tartás, takarmányozás, tenyésztés, valamint állatjólléti kérdésekkel foglalkozó tudományágaknak), melyek már régen bebizonyították, hogy a szóban forgó „tartás” mindössze a gazdi kényelméről szól.

A lovat csak extrém helyzetekben érdemes patkolni – bár akkor sem kell folyamatosan patkóban tartani, illetve egyes nézetek szerint, már ezen extrémnek mondott, általában sport teljesítményhez köthető helyzetek is indokolatlan erőfeszítésekre kényszerítik társállatunkat, tehát a ló fajra nézve minimum feleslegesek és mindössze az emberi egoról szólnak.

A ló állandó boxban való tartása észbontó támadás e faj ellen. A ló menekülő zsákmányállat, fajszükséglete, hogy napi 16 órát, lépdelve legeljen, mindeközben megtegyen kb. 30 km-t. Csapatban, rangsorban él: egy ló elválasztva a társaitól, vagy mondjuk úgy, egyedül, csak egy fél ló. Biológiája és mentális egészsége így alakult ki 60 millió év alatt. Innentől csakis a legelős, rideg, vagy félrideg, illetve félistállózott tartásról érdemes beszélni.

A ló nem zabot eszik. A zab egy (olcsó) energiabomba, melyet anno a lovashadiipar kénytelen volt „feltalálni” mert a csapatok nem hurcolhattak magukkal több ezer szekér szénát. A mai általános „lóhasználat” esetén etetése egyenesen káros és bármelyik állatorvos, illetve szakkönyv szárazon közli, hogy a leggyakoribb lóhalál, a kólika, tulajdonképpen a szemes takarmány etetésének köszönhető. A ló földközeli növényzetet eszik, válogatva legel. Zöld, élő növényzet hiányában dús, vitamin gazdag, portalan, penészmentes szárított réti szénával táplálható, mégpedig úgy, hogy ad libitum, tehát szabadon, kedve szerint, bármikor, bármennyit fogyaszthassa. Egy egészséges ló ebből „bezabálni” nem tud és nem is fog.

Tehát sajnos elmondható, hogy nem szereti „jól” az a lovát, aki vasban, boxban, zabon tartja. Még valami: a lovat nem érdeklik a „drága cuccok”. Ő sokszor sárral takart szőrrel legelni, vagy pőcsikelni szeret a társaival. Az sem szereti „jól” a lovát, aki teljesítmény partnerként „azért és úgy” szereti.

Egy lovat, a lovaspáros közös fejlődése érdekében, illetve az ezzel összefüggő távlati tenyészcél érdekében érdemes képezni, melynek adott pillanatra vonatkozó mérőegysége (lehet) a versenyteljesítmény. Ha lószeretetünktől, érdeklődésünktől hajtva képzett és érzékeny lovasokká nemesedünk, már nem is gondolkozunk másként. Akinek ez hihetetlen, nézzen meg lovas Mestereket, miként bánnak lovaikkal és mi a hitvallásuk. Tehát semmilyen lókiképzés nem mehet el a fájdalom okozásig, hanem meg kell maradnia a komfort – mint jutalmazás, motiválás – és a diszkomfort – mint, a tanulás folyamán fellépő nem kívánt cselekvésre vonatkoztatott apró kellemetlen helyzet – alkalmazásánál. Ennek szakszerű gyakorlásához:

Mivé váljunk és hogyan?

Önismeret (lelkünk, szellemünk, habitusunk, mentális és ösztönös-érzelmi tulajdonságaink őszinte ismerete és testtudat), önuralom (a felsoroltak pozitív irányba való terelésének képessége) „Jelenlét”, a változásra való képesség (nyíltság) a tudatos „nyomás – engedés”, mint kiképzési alapelv elméleti és gyakorlati ismerete, valamint egyéni céljainkkal szinkronizált lovas szakmai tudás szükséges, ha lóval szeretnénk foglalkozni. Ha vele együtt szeretnénk lenni, el kell helyeznünk magunkat valahová az „Ő kis életében”. Ez mindkét fél részére megnyugtató és biztonságos, egyébként a ló igényli is. Mivel szeretnénk vele békében – és nem apró játszmák idegesítő sokaságában – együtt lenni, egymást fejleszteni, így célszerű nála feljebb pozicionálnunk magunkat a rangsorban.

A cél az, hogy őt partnerként vezetve, „ménesvezetővé” váljunk, aki gondoskodó, jó atyaként viselkedik.

A folytatásban kibontom, miként kapcsolódik ez az egész a tereplovagláshoz és biztosak lehettek abban, hogy minden tudásomat megosztom veletek. Mert Lovaimtól és Mestereimtől kapott sok csoda, túlmutat azon, hogy magamnak tartogassam!

2019.05.31. Írta, képek forrása: Kormos Ferenc

Valami Valami – 1. rész

Van „Ez” a furcsa dolog ember és ló között. Valami kimondhatatlan kötelék, ami láthatatlanul összekapcsolja e két lényt, időtlen idők óta fonja össze e két faj sorsát. Valami, ami ösztönösen, tudattalanul vonzza az emberiséget a lóhoz. Valami, ami az ésszel nehezen felfogható, ám garantáltan minden lovas szívében elevenen lüktet. Valami olyan varázslatos vonzerő a lóban, amivel valószínűleg minden lovas egyetért. Valami, amiért annyi lovas hajlandó óriási áldozatokat hozni a lótartás, a lovaglás – a lóval való együttlét – kedvéért. Valami leírhatatlan, amit vakmerő módon most mégis megpróbálok szavakkal megfogalmazni…

Ez a Valami valószínűleg ember és ló legelső találkozása óta jelen van a kapcsolatban, és az evolúció nem csupán e két lény biológiai fejlődésében figyelhető meg, hanem kettejük kapcsolatának – minőségi – alakulásában is. Az ember és a ló közötti viszony is folyamatos átalakulásokon ment keresztül a közös históriánk során. A ló szerepei, funkciói és a vele kapcsolatos szemléletek az emberiség létében folyamatosan alakultak, változtak; a lóval való kapcsolatunk egy-egy adott történelmi időszakban mindig is az adott kor társadalmi, kulturális és gazdasági tükre volt. Ez a Valami a ragadozó-zsákmány kapcsolatából elindulva mára a beteg-gyógyító szerepekig is eljutott. Úgy értem, hogy a lovak testre, lélekre, szellemre gyakorolt multidimenziós terápiás hatásai ma már objektíven mérhető, megkérdőjelezhetetlen tények.

A kezdetekben

A vadászó ősember kezdetben – mázsa számra pazarolva a lóhúst – ménesek tömegeit veszejtve hajtotta az állatokat szakadékokba, egy-két tetemért, melyet valójában képes volt elfogyasztani. Húsz-harmincezer éves barlangrajzok viszont már arról tanúskodnak, hogy a vadász inkább egy-egy állatot ejtett el, a vadászatot rituális körülmények között előkészítve, az áldozat szellemét tisztelve és hálát adva neki. Valamiért a ló alakja már a barlangrajzok megjelenése óta az egyik leggyakrabban ábrázolt alak a művészetben – és a ló az egyik legtöbb szimbólummal felruházott állat is egyben.

A barlangrajzokon megjelenő lovak testtájainak részletessége, anatómiai pontossága, színezése, mozgásának, csoportos viselkedésének megjelenése arról árulkodik, hogy elődeink bizony nagyon is közelről ismereték már a lovat. A Lascauxi és a Chauvet barlang falán vágtató lóalakok eredeti „modelljeinek” a jelek szerint ugyanis egészen közel kellett már engedniük magukhoz azt az embert, akinek ilyen pontosan sikerült őket lefestenie. Ez azt feltételezi, hogy ezek a lovak Valamiért nem féltek annyira az embertől – legalábbis nem menekültek el előle, amikor éppen nem vadászott rájuk. Legalábbis nem olyan messzire, hogy a fülek helyzetét vagy egy-egy arckifejezést ne lásson meg egészen jól…

Az ember azonban elsősorban valószínűleg nem azért figyelte meg a lovat, hogy le tudja szépen festeni – a pontos ábrázolás készsége tulajdonképpen inkább egyenes következményű „mellékterméke” lett magának a megfigyelés aktusának. Ezek a „korai etológusok” egyszerűen praktikus szempontok alapján végezték „vizsgálataikat”: a zsákmány elejtési lehetőségének maximalizálása céljából. Egy olyan nagy testű, gyors és szélsőségesen éber, csoportos életmódot folytató állat, mint a ló lándzsavégre kapása ugyanis egyáltalán nem lehetett egyszerű feladat. Viselkedésének, mozgásának, szokásainak, táplálkozásának, szaporodásának, vándorlásának, társas kapcsolatainak, kommunikációjának stb. ismerete azonban értékes gasztronómiai előnyökkel kecsegtetett vadászati szempontból.

A vadászati alkalmakat leszámítva azonban minden jel arra mutat, hogy ember és ló Valamiért viszonylag egész közel élhetett békében egymás mellett. Az ember vadászó-gyűjtögető életmódjának köszönhetően a természettel egységben, annak eleven részeként létezett. Nemcsak a lovat ismerte, hanem az egész környezetét, amiben boldogulnia kellett: ehető és veszélyes növény és állatfajokat, a természet törvényeit, ritmusait, eseményeit – teljességében testközelből. Valamikor az ember a természet egységes részeként olyan harmóniában és szimbiózisban élhetett a teremtett világgal, amit mai utóda már nem is ért, esetleg a hiányából fakadó tüneteken keresztül érzi, hogy Valami nagyon hiányzik.

A ló kilowattban mérhető ereje

Ember és ló kapcsolatának eggyel közelebbi verzióját hozta meg a ló háziasítása. Nagyjából 6000 évvel ezelőtt az ember közelében élő ló már zablát viselt – legalábbis erről árulkodnak az ukrajnai Dereivka lelőhelyen talált csődör koponyában lapuló elkopott fogak. Ahhoz azonban, hogy a lovat emberi környezetben tartsák, használják, az ember részéről még alaposabb etológiai felkészültség, a ló részéről pedig magas fokú alkalmazkodási és tanulási képesség szükségeltetett. Ezekkel mindkét faj rendelkezett – ráadásul eddigre már bőven volt tapasztalata az embernek a háziasításról más fajokkal, – a ló pedig, az evolúciós folyamata során megedződött, 50-60 millió éves alkalmazkodási és tanulási stratégiával. Plusz még itt van ez a Valami, ami miatt az ember szerette volna magához szoktatni a lovat, a ló pedig mindezt hagyta.

A háziasítással a ló kilowattban mérhető, fizikai erejét és gyorsaságát aknázta ki elsősorban az ember. A ló hátára felülve megsokszorozódott az akkori ember ereje: a gyalogszerrel megtehető távolságok többszörösét volt képes bejárni négy lábon, addig ismert területek többszörösét tudta felfedezni és felügyelet alatt tartani, és addig elképzelhetetlennek tűnő terheket volt képes megmozgatni, szállítani a ló segítségével. A ló erejének „megzabolázásával” és „igába vonásával” egy új világ nyílt meg az emberiség számára: a történelmünk a ló hátán íródott tovább. A ló története pedig végleg összefonódott az emberével.

A ló szó szerint felemelte az embert a földről. Azok a népcsoportok, akik háziasították a lovat, behozhatatlan előnyre tettek szert azokkal szemben, akik nem. Elindult a népvándorlás. Az emberi nyelvek, gének és kultúrák terjedni, keveredni kezdtek. Népek egyre nagyobb területeket vontak a felügyeletük alá, kereskedni kezdtek egymással – és ahogy az fajunknál lenni szokott – hamarosan beindult a javakért és a territóriumért vívott háborúskodás is.

Új szerepek

A lovaglás tulajdonképpen évezredekig a közlekedésen és teherhordáson kívül a hódítást, a versengést és a státuszt szolgálta. A 20. század végére azonban a ló történelmi szerepköreit szinte teljesen átvették a gépek, napjainkban már nincs szükség a kilowattban mérhető erejére és gyorsaságára – sem a közlekedésben, sem a mezőgazdaságban, sem a háborúskodásban. Van Valami mégis a lóban, ami miatt a 21. század embere eddig soha nem tapasztalt mértékben vonzódik a hozzá, tulajdonképpen „csak úgy”, évezredes használati funkcióin túl.

Hagyományos feladatait hátrahagyva, a ló mára új szerepeket kapott, és napjainkra népszerűbb, mint valaha. A versenyzés, a show ipar mellett egyre több lovat tartanak szabadidős céllal – és a háziasítása óta először a lovakkal foglalkozók nemi aránya a nők irányába tolódott. Ma már Valami egészen mást keresünk a lóval való kapcsolatunkban: a dominancia és a hódítás helyett egyre inkább az együttműködésre és a harmóniára helyeződik a hangsúly.

A kilowattban mérhető erején túl, van még Valami a lóban, amire nagy szüksége van a mai kor emberének. Valami, ami miatt ma már négylábú gyógyítóként emberek ezrein képes segíteni. Ember és ló kapcsolatának egy új árnyalata, egy más minőségű ereje van kibontakozóban. Na ez már Valami!

Folyt. köv.

2019.05.30.
Írta és fotózta: Tóth Bettina
Frissítve: 2022.09.13.
Fotó: Canva

Át a pályán a lelátókig – séta a Kincsem Parkban (x)

Mikor kelnek a lovászok és hogyan készítik fel a lovakat a versenyre? Hány lovarda van Magyarországon és mi lett a legtöbb lóversenypályával? Milyen volt az élet a lelátókon a századelő lóversenyein? Milyen szabályok alapján kapják a nevüket az újszülött versenylovak? Mindezekre most autentikus helyszíneken, testközelből kaptuk meg a választ: a Tétre, helyre, befutóra! – a Kincsem Park titkai című sétán jártunk.

Kincsem Park

Az első pillanattól bennfentesnek érezhette magát az ember, hiszen nem a fent látható, felújított főbejáraton, hanem a gazdasági bejáraton keresztül érkeztünk a Kincsem Parkba. A séta vezetője egész a kezdetekről napjainkig kalauzolt végig a hazai lóversenyzés történetén, ám a legizgalmasabb talán az volt, hogy olyan helyekre is eljutottunk a Parkban, ahová máskor „tilos a belépés”. A lovardák mellett nem csak elhaladtunk, de szemügyre vehettünk egy fiatal csikót is, és bár nem kérdezett rá senki a nevére, már tudtuk a szabályt. Az ügetőn minden évjárat neve azonos kezdőbetűvel indul, a galoppon az anyukája nevének kezdőbetűjével megegyező nevet kap az újszülött ló.

Kincsem Park

A séta egyik legnagyobb élménye volt, hogy a lóversenypályák történetét magán a lóversenypályán hallgattuk végig. Azon a dús füvön, ahol másfél órával később már az első verseny lovai vágtáztak. Innen sétáltunk át a Kincsem Park régi lelátójához, ami elé az idők során egy új, korszerű épült. A régi lóversenyek bája és hangulata itt volt leginkább tetten érhető, amihez nagyban hozzájárult, hogy a séta vezetője a lelátón olvasta fel Ambrus Zoltán Lóverseny-alakok című írását.

Kincsem Park

A séta utolsó állomása pedig a kasszákhoz vezetett, ahol a meghívtak minket egy tippre: miután kaptunk némi alapkiképzést, a nap első futamára lehetett fogadni. Én pont úgy jártam, ahogy azt Ambrus Zoltán említett írása megjósolta: „A legtöbb játékosnak a lova utolsó. A jóisten tudja, hogy ki nyer. Talán senki, csak a totalizatőr, a mely minden körülmények közt megkapja a maga perczentjeit. De azért játszott mindenki. S hadd játszszanak, mert talán a lovaknak nem is volna kedvök a versenyen szaladgálni, ha nem tudnák, hogy sok ezer ember pénzt rakott a lábukra.”

Ha Te is kedvet kaptál és szeretnél részt venni a sétán, ide kattintva megtalálod a következő időpontokat, és rögtön regisztrálni is tudsz.

2019. 05. 27., Svébis Bence, Lovasok.hu Akadémia – LOLA program
Idézet forrása: Ambrus Zoltán: Nagyvárosi képek (Révai Kiadás, 1932.)
Képek forrása: a szerző fotói

Miért egy ágaskodó ló a Ferrari jelképe?

A Ferrari cég védjegyét leggyakrabban a „Cavallino Rampante”, azaz az „ugró lovacska” néven emlegetik, bár mi lovasok inkább ágaskodó lóként értelmezzük. A sárga címerpajzson általában egy „S” és egy „F” betű is látható a ló mellett, ez a „Scuderia Ferrari” (azaz „Ferrari istálló„) név rövidítése. Az embléma tetején az olasz zászló színei – zöld, fehér, piros – láthatóak.

Természetesen nem volt ez mindig így… Az ágaskodó ló csak 1923-ban került az autókra.

Történt ugyanis, hogy 1923. június 17-én Enzo Ferrari megnyert egy Grand Prix versenyt Ravennában, s a futam után találkozott Paolina grófnővel, Francesco Baracca gróf édesanyjával. Baracca első világháborús olasz hős volt, aki a légierőnél szolgált és mindig egy fekete ágaskodó lovat festetett repülőgépe oldalára. A grófnő megkérte Enzo Ferrarit, hogy fesse a lovat az autóira, mert szerencsét hoz.

Enzo Ferrari némileg módosított az emblémán: a fekete lovat sárga címerbe helyezte, mivel ez volt szülővárosa, Modena színe. Baracca lovának farka még lefelé lógott, Enzo Ferrari ágaskodó lova már felcsapja a farkát.

Nem teljesen tisztázott, hogy Baracca miért éppen ezt a lovat festette repülőgépére. Egy feltevés szerint egyszerűen azért, mert nemesi családja sok lovat tartott Lugo di Romagna-i birtokán. Egy másik elmélet szerint az ötletet egy német pilóta repülőgépéről vette. Ezt alátámasztja az is, hogy a Ferrari ágaskodó lova rendkívül hasonlít a Stuttgart címerében látható lófigurára.

Érdekes, hogy Stuttgart neve az „istálló” szóból ered, mint ahogy a Scuderia Ferrari nevében a „Scuderia” is ugyanezt jelenti. Stuttgart egyébként a DaimlerChrysler és a Porsche autógyárak otthona – emiatt az utóbbi gyár védjegyében is ló látható.

A Ferrari versenyautók piros színe pedig a nemzeti hovatartozást jelöli. Annak idején meghatározták ugyanis, mely országot melyik szín illeti meg. Míg az angolok a sötétzöldet, a németek a fehéret, a franciák a kéket kapták meg, addig az olaszoknak a piros jutott. Ezt átvéve Enzo Ferrari versenyautóit is piros színben szerepeltette.

Forrás: http://hu.wikipedia.org
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Hiba bejelentés