Kezdőlap Blog Oldal 248

Pat Parelli 7 játék – 1. JÁTÉK: BARÁTKOZÁS


A legegyszerűbbnek tűnő játék, amit sokan elhanyagolnak, nem szentelnek elég figyelmet neki.

Legtöbben úgy ismerik, mint az a játék, ahol a lovat hozzászoktatjuk a répabothoz, hogy ne féljen tőle. Ez igaz is, de ennél a valóságban sokkal többről van szó. Vannak olyan lovak, amelyek habitusuk miatt nem rettegnek se az ostortól, se a répabottól. Hagyják, hogy megérintsd őket vele. Akkor az ilyen lovakkal kihagyható lenne ez a játék? Még véletlenül sem!

Először is kifejtem minek kellene történnie az 1. játék során; A lovas kezében a kiképző szár lóg, a ló minden porcikáját töviről hegyire át kell simogassa, meg kell érintse a répabottal, mindezt különböző pozíciókból, határozott mozdulatokkal. Vagyis a ló előtt, mellett, mögött állva és az állatot körbe járva is meg kell csinálnia. Majd fokozatosan, egyre erősebben és gyorsabban a földre kell csapkodnia, szintén az előbb említett pozíciókból.

A lónak egyetlen feladta van ez alatt, NYUGODTAN EGYHELYBEN ÁLLNIA. Nem léphet közelebb hozzánk, nem mehet el tőlünk és lényegében nem lépkedhet sehova.
Mi ennek az értelme? A ló megszokja, hogy az ember dolgokat csinál körülötte, amit neki nem kell feltétlen lereagálnia (földre csapkodás). Ezen felül pedig kiszámíthatóak leszünk a szemében. Megismeri a mozdulatainkat, tudja, mire számítson tőlünk, így megérti, hogy nem kell félnie.

Megtanulja azt is, hogy a répabot nem bántja, az csupán a lovas „testének a része”. A ló menekülő állat, ezzel nem mondtam újdonságot. Emiatt állandó fenntartásai vannak a környezetével kapcsolatban, a megszokások rabja és keresi a számára biztonságosnak tűnő helyeket és társaságot (ménes, vezérkanca). Ezt nevezzük komfortzónának. Ezzel a képzéssel (Parellizés) ezzé szeretnénk válni a lovunk szemében, komfortzónává.

Ebben a játékban nem csak a lovat szoktatjuk az eszközhöz, hanem magunkat is. Ahhoz, hogy később megfelelően tudjuk jelzéseket adni lovunknak, magabiztosan kell forgatnunk a kezünkben a répabotot. A simogatások, érintések és földcsapkodások a lovat nyugalomra-, minket pedig ügyességre oktat. Elvégre hogyan szeretnénk valakivel magas szintű kommunikációt folytatni, ha csak nyökögni tudunk az adott nyelven?

Ugorjunk vissza az első példához. Mi van akkor, ha a ló jól viseli a fent leírtakat? Két példával fejteném ki, miért is van ettől függetlenül szükség erre a játékra.

Az első, vegyünk egy olyan lovat, amely már alap bizalommal rendelkezik a gazdája felé. Ha következetesen volt nevelve, akkor nyugodtan, egy helyben áll az 1. játék során, itt a gazda tanulja a répabot forgatás tudományát és az ő tanulásán van a hangsúly. Ha nem voltak következetesek vele, nagy valószínűséggel lépegetni fog össze-vissza és bele fog mászni a gazda személyes terébe. Ez cuki meg minden, de nem elfogadható, a lónak egy karnyújtásnyi távolságban kell megállnia a lovastól! Ennek a lónak az esetében, a lovasnak mindig vissza kell állítania a lovat az eredeti pozícióba és úgy folytatnia a barátkozós játékot. Ilyenkor ez a ló türelmet tanul.

A második példa, az a ló amelyik nem tisztel senkit és semmit. A ló pontosan tudja, hogy kisebbek és gyengébbek vagyunk nála, így fizikai erejét bevetve szegül ellen (elhúz, fellök, stb.). Ilyen esetben ennek a játéknak az értelme egészen átalakul, ám a végcél még mindig ugyan az. Ilyenkor a répabot, testünket meghosszabbító funkciója lép életbe, ezzel nagyobbnak mutatva minket és szükség esetén bármilyen helyzetből fegyelmezni tudjuk a lovat. Olyan, mintha azt mondanánk neki; „teljesen mindegy mit csinálsz, mindenhol elérlek”. Vagyis hiába állok a fejénél, akkor is elérem a farát és ugyan ez visszafelé vagy hiába állok a bal oldalán, jobb oldalát is elérem. Ez amolyan erőszakmentes fizikai „beuralása” az ilyen lovaknak. Egy idő után rájönnek, hogy teljesen felesleges próbálkozni, mert mindenhol ott vagyunk, legjobb megoldás az együtt működés.

Mint minden játékot, ezt sem szabad túlzásba vinni! Az elején mindent csak egyszer érdemes kérni a lótól, és ha a feladatot jól megcsinálta, békén kell hagyni! Vissza kell engedni a karámba/legelőre. Így lesz tiszta a ló fejében, mint is szeretnék tőle, így lesz másnap motivált a közös munkára. Ez a nyomás-engedés alapja, nem piszkálom tovább, ha jól csinálja. Türelem mindig meghozza a gyümölcsét!

Dávid Dalma, az Amikor a szem már nem lát című Facebook oldal vezetője
Forrás: https://www.facebook.com/breezecantsee/
Frissítve: 2022.08.31.

Lovas ajándékvadász – ha nincs ötleted, mi segítünk!

Környezetbarát lovaglás – 5 tipp, hogy jól csináld!

Hallottál már a környezetbarát lovaglás fogalmáról? A következő sorokban bemutatjuk, hogy hogyan legyél környezettudatosabb lovas.

Miért a wellness a legjobb választás, ha pihenni szeretnél?

Találj rá életed értelmére: tanyasi hangulat, állattartás, kertészkedés és egy társ, akivel mindezt átélheted!

Sokan vágyunk rá mi Lovasok, hogy egyszer búcsút inthetünk a városi életnek és elköltözünk egy csendes tanyára, ahol a közeli erdők és patakok, valamint tulajdon állataink illata tölti meg a levegőt-nincs szmog, nincs zaj, nincs szemetelés. Ha kinézünk az ablakon a lovaink tekintenek vissza, akikkel bármikor együtt tölthetünk egy kis időt.

Ha azt hitted, nem létezik már a mai társadalomban olyan férfi, vagy nő, akinek megvan a magához való esze és közben mégis tiszteli az állatokat és nem derogál neki a mezőgazdasági, vagy a háztáji munka, akkor tévedtél!

Sőt, sokuk magányosan él és kezdi úgy érezni, hogy nincs, aki vállalná velük ezt a mai világban “különösnek” számító életmódot. Az RTL klub Házasodna a Gazda című műsora most megteremti a lehetőséget, hogy a tanyasi életmódot előnyben részesítő magányos állatbarátok egymásra találjanak!

A műsorban először is betekintést kaphatunk a főszereplők életének mindennapjaiba. Ha kedvet kapnál, hogy próbára tedd magad a tanyasi életben és szívesen megismerkednél egy gazdával, vagy gazdasszonnyal, akár Te is szerepelhetsz a műsorban!

A műsor célja ugyanis nemcsak a tanyasi élet bemutatása és népszerűsítése, hanem az is, hogy a bemutatott gazdák párt találjanak maguk mellé, akivel együtt élhetik le az életüket és akivel együtt lelhetik örömüket a növénytermesztésben és az állattartásban.

Íme egy-egy példa arra, hogy mindkét nem képviselői megállják a helyüket és jól érzik magukat a tanyasi életmódban, két ember, akik igazán megérdemlik, hogy magukhoz illő társat találjanak:

Demjén Nikoletta 32 éves, és immáron két és fél éve lakik egy piliscsabai tanyán, ahol az állatokon kívül nincs senki más, de ő itt érzi igazán jól magát, hiszen gyermekkori álma vált ezzel valóra. (Ismerd meg Niki gazdasszonyt és jelentkezz a +36303830930 telefonszámon Misik Viktóriánál!) Niki tanyáján vannak lovak, kecskék, kutya és bárányok, szereti állatokkal körülvenni magát, és szívesen jár terepre lovagolni.

„Mindig szerettem volna, ha egy férfi szerenádot ad nekem, szerintem az olyan romantikus”

Olyan férfit keres, akivel megoszthatja a mindennapjait, családot tervezhet vele és szerelmes tud lenni belé, és aki viszontszereti őt.

Pongrácz Máté, vagyis Máté gazda 27 éves. (Ismerd meg Máté gazdát és jelentkezz a +36303830930 telefonszámon Misik Viktóriánál!) Három éve csöppent bele a mezőgazdaságba, azóta növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Sportos, strapabíró alkat, aki mindenevő, de a kedvence a steak. Ez nem is annyira meglepő, hiszen limousin húsmarhákat tenyészt, emellett csirke, kacsa és kutya is él a háza táján.

A baráti kör és a család köteléke éppolyan fontos számára, mint a gazdaság épségének, gördülékeny működésének fenntartása. Szeret kikapcsolódni, szereti a jó zenéket és ha kiruccanásról van szó, aktívan szeret pihenni-“inkább hegyvidék, mint tengerpart”. Szereti a jó humort, kedves, mosolygós párt képzel maga mellé a tanyára.

Ha ez a két példa meggyőzött róla, hogy van még remény és a cikk felkeltette az érdeklődésed a műsor iránt, ismerkedj meg a többi szereplővel is:

Ismerd meg Te is a gazdákat ide kattintva, akik között akár Te is megtalálhatod életed szerelmét!

2019.06.21. A Lovasok.hu szerkesztősége

Fotók: Pixabay.com, RTL.hu

Nem tudod, hol töltsd a nyári szabadságod? Nekünk vannak ötleteink!

Megfordult a fejedben a lóúsztatás gondolata? Ezeket a pontokat tartsd észben!

A lóval való úszás igen magas szintű lovastudást követel. Elengedhetetlen a ló alapos ismerete, a maximálisan kialakított bizalom, a felelősségtudat és a profi lovas (és úszó) tudás.

Ha valaki úgy dönt, kipróbálja, milyen érzés percekre elrugaszkodni a talajtól a víz apró hullámai között lóháton, számolnia kell vele, hogy számtalan veszélyt tartogathat az élmény. Ennek ellenére szükségesnek tartjuk kicsit mélyebben írni róla, hiszen a témában megjelent sok-sok lenyűgöző videó, fotó a világhálón a nyári kánikula idején sok lovast sarkallhat arra, hogy kipróbálja a lóval való közös úszást.

A ló úsztatása egyébként más országokban bevált edzésmódszer, hiszen az úszás ugyanolyan jótékony hatással van a ló szervezetére, mint az emberére. Az úszás úgy mozgatja át a ló minden egyes porcikáját, hogy közben semmilyen terhelés vagy rázkódás nem éri az ízületeket, csontokat.

A sok esetben kifejezetten erre a célra kialakított speciális medencékben történő úsztatással nem csak kiválóan növelhető a ló állóképessége és részét képezheti a versenyre való felkészítésnek, de az esetleges sérülések utáni rehabilitációban is hatékonyan működik.

Ne fürdess olyan vízben, ahol tilos!

Hazánkban talán azért sem annyira elterjedt edzésforma a lovak úsztatása, mert igen kevés rá a lehetőség. A szabad strandok többségébe még kutyát sem szabad bevinni, nemhogy lovat. Ha mégis tudsz olyan helyet, ahol esetleg lehetőség nyílna egy kis úszásra, az sem biztos, hogy más szempontokból nézve megfelelő.

Bármilyen tópartot választasz magadnak, előtte alaposan fel kell térképezned a területet. Tudni kell például, hogy a ló épp ugyanolyan könnyen botlik a vízben, mint kint a szárazföldön. Egy-egy szikla, nagyobb kő nem csak esést eredményezhet, de akár fel is sértheti a ló lábát.

Ne kísérletezz olyan partoknál, ahol gyakran látsz horgászokat. Egy-egy elszabadult úszó horoggal szintén balesetet, sérülést okozhat.

Végezetül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy amíg a Te pehelykönnyű súlyodat a vízfenéken húzódó iszapos talaj könnyedén megtartja, addig a ló fél tonnás súlyával könnyen elsüppedhet és beleragadhat. Azontúl, hogy balesetet okozhat, pánikszerű menekülést válthat ki a lóból, ahogy az is, ha a víz hirtelen mélyül.

Soha ne menj egyedül lovat úsztatni

Ahogy már azt a cikk elején kihangsúlyoztuk, a lóúsztatáshoz profi lovastudás szükséges. Ha a ló számára teljesen idegen a vízpart, javasolt egy tapasztaltabb lóval megismertetni vele a helyzetet. De mindenképpen legyen melletted valaki, aki a partról segítséget nyújthat probléma esetén.

A ló irányítása vízben nehezebbé válik, így ha szárazföldön előfordul, hogy kicsúszik a kezed közül az irányítás, semmiképp ne próbálkozz a vízben. Szárazföldön a ló egyszerűen elvágtat, de a vízben szörnyű következményekkel járhat, ha hagyod eltávolodni a lovat. Előfordulhat, hogy pánikhelyzetben a part helyett a mélyebb, ismeretlen vízszakaszt választja, eltávolodik, nem tud kijönni és végső soron akár el is merül.

A lóúsztatás mindenekelőtt a felszerelések eltávolításával kezdődik, hiszen a nyereg tönkremegy a vízben. Éppen ezért épp ugyanolyan kiválóan kell tudni lovagolni szőrén, mint nyeregben. A ló szőre a vízben ráadásul csúszósabbá is válik, ami még inkább megnehezíti a lovas dolgát.

Vedd le tehát a nyerget, az ínvédőt, a cipőd és a pólód, de a kobakodat semmiképp sem! A ló teljesen máshogy mozog vízben, mint szárazföldön. A talaj iszapossága miatt, a víz ellenállása végett sokkal nagyobbakat szökken, ami első alkalommal meghökkentő lehet. Ha pedig leesel a sekély vízben, épp ugyanúgy beütheted a fejedet, mint bárhol máshol.

Mellette vagy lóháton történjen az úsztatás?

Ha a lovat sikerült megbarátkoztatni a vízzel, teljesen nyugodt és nem áll ellen, hogy beljebb vezesd, akkor a következő lépés, hogy eldöntsd a ló hátán maradsz vagy mellette fogsz úszni. A ló kondíciója lehet elég erős ahhoz, hogy úszás közben képes legyen elbírni a plusz súlyt, azonban számolni kell vele, hogy ez igen megterhelő feladat és sokkal gyorsabban elfárad.

Ugyanakkor észben kell tartani, hogy egyáltalán nem biztos, hogy elbír, ami szintén pánikot válthat ki belőle vagy akár el is merülhet, így a legjobb lecsúszni a hátáról ha azt érzed, hogy a paták elrugaszkodtak a talajtól.

Ha ezeket a pontokat figyelembe véve úgy döntesz, hogy lovas tudásod elegendő és a lovad is alkalmas az úsztatásra, válassz olyan napot, amikor teljes a szélcsend, hullámoktól nem zavaros a víz és teljesen nyugodt a környezet. Úsztatást követően épp olyan könnyen megfázhat a ló, mint ha az istállóban slaggal mostad volna le, éppen ezért fontos, hogy miután kijöttetek a vízből ne állj vele a hűvösbe és jártasd mindaddig, míg teljesen meg nem szárad a szőre.

2018.07.25. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

A kender mint takarmánykiegészítő?

A kendertermesztők a sokféleképpen felhasználható ipari kendert nem csak a mezőgazdaságban akarják hasznosítani, hanem a haszonállatok takarmányozásában is.

Az Egyesült Államokban a kender mindenféle démonizálása előtt, a cannabis szabadon nőhetett szerte az Északi államokban. Ezáltal mind a vadon élő, mind a háziasított állatok legelhették a természetben nagy számban előforduló kendert, mielőtt az ültetvények nagy számban el lettek törölve a tájból a Szövetség tilalma miatt.

Ma a kender állatok számára táplálék-kiegészítőként újra elkezdett visszatérni az Egyesült Államokba egy igen érdekes módon. Számtalan olyan cég van, amelyik CBD termékeket ad el kisállatok kezelésére, abban a reményben, hogy a kutyák és a macskák ugyanazokat az előnyöket kapják majd meg, mint az emberek a kannabionidból. Azonban erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésükre hivatalos tanulmányok.

Szeretnél megismerkedni a kenderház építéssel? Kattints ide!

Ezzel párhuzamosan néhány kisállateledelt forgalmazó cég is elkezdett ajánlani kezeléseket és étrendeket, amelyeket a kender teljes spektrumú tulajdonságaival ruházott fel (proteinek, aminó savak, omega 3 és omega 6 zsírsavak).

Talán a legérdekesebb történés, hogy a tradicionális mezőgazdálkodás is elkezdte a kendert egyfajta táplálék-kiegészítőként kezelni, amelyet az állatoknak adhatnak, hogy növeljék a tömegüket és egészségben tartsák őket – vagyis a végén profitálhassanak általa.

A kender termesztésben, előállításában és a jogszabályokban az USA-ban jelenleg Colorado van az élen. 2017 márciusában Colorado Governor John Hickenlooper aláírt egy egyezményt azért, hogy egy olyan csoportot hozzon létre a Commissioner of Agriculture név alatt, amely tanulmányozza a kender előnyeit és hasznosítását az állatok etetésében. Ezután Coloradoban a farmok sorra kezdték bevezetni a kendert az állatállományuk élelmezésében.

A fehérje és a jótékony hatású zsírsavak miatt a kender származékú ételek számtalan egészségmegőrző hatással bírnak.

„Pelletezett kenderünk körülbelül 10–20 százalékát adjuk hozzá a szarvasmarhák és a sertések takarmányozásához,” – nyilatkozta Pauli Roterdam of Endo Scientific, egy kender alapú tinktúrákat forgalmazó cég és a Audacious Farms, a Denverben, Colorado-ban működő ökológiai városi gazdaság. – ”Senkinek sem szabad kizárólag kenderrel etetnie az állatait, hiszen ez egy étrendkiegészítő.

Amit mi látunk, hogy 10 és 20%-ban bőven elég, hogy az állataink egészségesebbek legyenek, aki többet ajánl az átverés. Sokkal jobban néz ki a szőrük. Nehezebbek. És mindez mindössze 4 hónapnyi kenderetetés eredménye.

Viszont mivel ezek az állatok az emberi fogyasztás miatt vannak tartva Roterdam azt mondja, hogy néhány jótékony hatás eljut egészen a fogyasztóig. Tulajdonképpen, egy egészséges állat húsát enni bárkinek jó, aki elfogyasztja.

„Úgy gondoljuk, hogy sokkal több ritka kannabionid tartalmat fedezünk majd fel, így visszaadjuk a tápanyagot és a regeneratív tulajdonságokat a talajba, ami nagyobb értéket ad az állatoknak, a talajnak és az embereknek, visszatérve a több száz évvel ezelőtti kender és a CBD étrendünkhöz.”- mondja Roterdam.

A kender szintén táplálék-kiegészítőként van használva az Enlita Farmon, ahol csirkéket és kacsákat is táplálnak vele. Ezek a tojások pedig sokkal több omega- és aminó savakat tartalmaznak, illetve vitamint és kannabionidot is.

Talán az állatok takarmányozása a legjobb út arra, hogy újra bevezessük a kendert az étrendünkbe, hiszen így mi és az állataink is megkapjuk a számunkra fontos tápanyagokat.

Cikk forrása: Thehempmag.com

Játék a lóval – 2. rész – Ellenőrizni kell!

A Játék a lóval cikksorozatunk első fejezetében (Játék a lóval – 1. rész) néhány információt tudhattál meg a lovak egymás közötti játékáról, valamint az alapelveket, amiket ha betartunk, a játék mindkét félnek pozitív élmény lesz. Most nézzünk néhány példát, miket lehet játszani lovunkkal.

A sakk nem feltétlen a legjobb ötlet – csak ha rendkívül képzett a lovunk…

Játékötlet kezdőknek – mozogjunk közösen!

Kezdhetünk a legegyszerűbb játékkal, a közös szaladgálással. Nincs anyagigénye, csak egy kis kondíció, és megfelelő méretű terület szükséges hozzá. Ezt játszhatjuk lovunk karámjában, lovaspályán, de télen pedig akár fedelesben is, ha lovunk nem fél, megszokta már a helyszínt és nem a társait keresi, figyeli közben.

A körkarám kicsit szűkös hozzá, itt lovunk inkább kergetésnek fogja venni, ha elkezdünk futni, nyomás alá helyezzük. A lényeg, hogy ketten legyünk lovunkkal, ne legyen bent más ló vagy ember, a hirtelen fordulókban ütközés lehet a vége, és megzavarhat minket, vagy lovunkat egyaránt egy másik mozgó pont.

Legyünk előrelátóak, és melegítsük be kicsit a lovunkat a játék előtt, nehogy sérülés legyen a vége. Nyáron 5-10 perc, télen 10-15 perc séta elegendő bemelegítésnek.

Gyakran utánozzák egymást a lovak játék közben, például követik a másik ló sebességét, irányát. Kezdő játék lehet, hogy a hosszú falon közösen nyújtjuk az ügetést. Ha a lovunk elindul tempósabban, csak csináljuk utána – de ne kergessük. A hosszú fal végén hirtelen megállhatunk, és futás vissza a másik irányba! Mikor lovunk megérti, hogy ez most játék, vidáman fog követni minket.

Nagyban függ lovunk jellemétől, hogy hogyan és mennyi idő alatt lehet hozzászoktatni a közös szaladgáláshoz. Itt nagyon nagy hangsúlyt kap a bizalom és tisztelet. Ijedős lovaknál kezdjünk nagy távolságokkal, és sokat nyugtassuk szóval, érintéssel.

Jutalomfalat-játék

Egy egyszerű játékkal jutalmazhatjuk meg lovunkat munka után, vagy dobhatjuk fel a bokszfogságra (pl. betegség miatt) ítélt lovunk napját: dobjunk 1-2 almát egy vödör tiszta vízbe, hogy lovunknak ki kelljen „horgásznia”. Répa nem alkalmas erre, mert nem marad a víz felszínén. Ha lovunk nem érti a játékot vagy túl mélyre süllyeszti az almát a vízben és már nem akarja kihalászni, töltsük eleinte csak félig a vödröt, és fokozatosan szoktassuk hozzá a játékhoz.

Bizonyos lovak nem szeretnek elmerülni a vízben, inkább kiborítják a vödröt és a szárazföldről eszik fel az almát. Ez is egy megoldás, mivel játszunk, nincs jó vagy rossz – ne szidjuk meg lovunkat.

Tanítsuk meg lovunknak, hogy a játék akkor kezdődik, amikor valamilyen jelzést adunk neki! Ezzel is kifejezzük a rangsort. A ménesben a rangsorban feljebb való ló határozza meg, hogy ki hol eszik vagy iszik. Innen jön az, hogy aki az evést kontrollálja, az a főnök.

Változatosság

Egyes lovak élvezetüket lelik tárgyak megrongálásában. Biztos tapasztaltuk már mind. Akár ez is lehet játékelem, adhatunk lovunknak kartondobozt, amit szétszaggathat, rázhat a fejével. Vannak lovak, akik szívesen apportíroznak, mások pancsolni szeretnek. Egy dolog fontos: a változatosság. Minden játék egy idő után unalmassá válhat. Ha például beakasztunk egy labdát a karámjába, néhány nap után már nem fogja érdekelni lovunkat, érdemes csak alkalmanként berakni neki, és akkor mindig újult érdeklődéssel fog nekiesni.

Lovunk értékelni fogja minden igyekezetünket, amin érzi, hogy partnerként tekintünk rá, és szem előtt tartjuk a boldogságát. Javít a kommunikációnkon, jobban megértjük általa a másik igényeit és jelzéseit. Kellemes, vidám emlékeket szerzünk neki, egymásnak, így szívesebben fog hozzánk csatlakozni és nyereg alatt is hajlandóbb lesz a kooperációra.

2019.01.25. Both Anna, Frisch Andrea
Forrás: www.barnboox.de
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2023.06.22.

 

Krucsó Szabolcs bízik a magyar sikerekben!

Alig egy hét van hátra a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny kezdetéig, mely június 27-30. között kerül megrendezése a Nemzeti Lovardában. Erre készül most Krucsó Szabolcs is – olvasd el Te is Szabolccsal készített interjúnkat!

„Most megnyertem a Szuperdöntőt Mezőhegyesen, a 25. Kanca és Mén versenyen, azelőtt pedig a Középkört Kiskunhalason, a középkört Bábolnán. Most nincsen rossz szériám. A nagyobb számokban most nem szoktam indulni, de a többiben nem panaszkodhatok.”- nyilatkozta Szabolcs a Lovasok.hu-nak az idei szezonban szerzett sikereiről. – „A jövőheti versenyt követően, ahogy annak vége, hétfőn már indulok is tovább Ausztriába ismét.”

Mi az oka, ami miatt a nagyobb számokban nem versenyzel?

„Chacco Blue II már nincs nálam, egy másik lovam sajnos megsérült, így olyan lovakkal foglalkozom most, akik fiatalok, akik még képzés alatt állnak.” – mint tudjuk, Chacco Blue II és Krucsó Szabolcs sikert sikerre halmoztak, azonban a ló nemrég új gazdához került.

Milyen lovakkal láthatunk a jövőhét végén?

„A versenyen Lady Winnerrel (Contendro I), egy kilencéves kancával indulok, egy fiatal hétéves holstein lóval, valamint egy oldenburgival, aki szintén a középkörben fog menni. Így három lóval készülök – kettővel a nagyobb számokban, egyel pedig a fiatal lovak között.”

Milyen megérzéseid vannak a versennyel kapcsolatban? Hogy érzed, hogy fogtok teljesíteni?

„Remélhetőleg, úgy gondolom, hogy azért nem hiába fogunk elindulni. A fiatal lóval nemrég Ausztriában második lettem egy fiatal ló döntőben, egy hasonló kétcsillagos versenyen. Ezek a lovak már nem kezdők, rutinosak, helyt fogunk tudni állni.

Remélem, hogy lesz egy kis magyar siker is ezen a versenyen – én személy szerint azt gondolom, hogy lesz!”

Ahogy a Lovasok.hu Csapata is!

Kövesd velünk a a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatversenyt és nyerj személyes találkozót egy díjugrató sztárral!

További információért olvasd el „Nézd Te is a CSI***-W-t és nyerj személyes találkozót egy díjugrató sztárral!” című cikkünket!

2019.06.22. Frisch Andrea, Lovasok.hu szerkesztősége
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Hiba bejelentés