Augusztus 20. – Szent István király és az államalapítás ünnepe
Nemzeti ünnepünk eredete
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon hunyt el.
A kép illusztráció
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű
Szent-István kultusza a középkorban az egész Kárpát-medencében élt, de a török hódoltság alatt eltűnt. Az Aranybullában is szó esik a „szent király ünnepéről”, melyet Székesfehérváron tartottak.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében egy elfelejtett szokás bukkant fel, augusztus 20-án, az aratóünnep. Az aratás befejezése után az aratók búzakalászból, mezei virágból aratókoszorút, vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A vendégség rendszerint tánccal fejeződött be. A tánccal egybekötött aratószokás egy 1901-es miniszteri felhívás után vált általánossá, főleg nagybirtokos vidékeken.
A korábbi szokások közül az első világháború után is fennmaradt a Szent Jobb körmenet, valamint a Szent-István díjért zajló lóverseny. Az 1920-as és 30-as években az ünnep a Ludovika Akadémia udvarán a tisztavatással kezdődött. Napjainkban augusztus 20-a ötvözi Szent István kultuszát, az aratás befejezésével az új kenyér ünneplését, a tisztavatást, valamint a tűzijátékot is.
Ünnepi programok
Budapest:
Zászlófelvonás és ünnepélyes tisztavatás a Kossuth téren, a Nemzeti Lovas Díszegység felvonulása, családi programok a Duna-parton és még sok más érdekes program a fővárosban.
Ópusztaszer:
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark többek között Honfoglalás-kori lovasbemutatóval, terelési bemutatóval, élő skanzennel, és Ismerős Arcok koncerttel várja az érdeklődőket.
Az Ópusztaszeri Emlékparkba való belépés és a Feszty-körkép megtekintése aug. 20-án ingyenes. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a Feszty-körkép megtekintéséhez előjegyzés szükséges.
Talán nem is igazi átverés ez, de talán meg lehetett volna spórolni, ha mást nem is, az időt, vagy az üzemanyagot…
A kép illusztráció
Történt egyszer, hogy egy kedves ismerősöm megkeresett: szeretné, ha a gyerekei lovagolnának. Esetleg venne egy jó kis pacit nekik, mert az mégiscsak más, mint a bérlovi. Segítenék-e ebben?
Mondtam, persze! Nézegessék a hirdetéseket, ha tetszik valamelyik küldjék el, én meg eldöntöm érdemes-e megnézni. Pár nap múlva kaptam is jónéhány hirdetést, de inkább csak a színük volt szép, vagy jókat írtak róluk, de vagy túl fiatalok voltak, vagy nem volt semmi papírjuk. Mondtam nekik, hogy ez így nem jó és elkezdtem én keresgélni.
Ki is választottam úgy 6-8 lovacskát. Lóútlevéllel rendelkező 6-10 éves, szelíd, “gyereknek is ajánlom”, de nem túl drága (max. 300.000 Ft) lovacskát. Képeken: aranyos szőke kislány szőrén kocog a lovardában, vagy szépen szerszámozott paci “fej nélküli” lovassal baktat a közúton, stb.
Felhívott a Vevőjelölt, hogy neki tetszik három paci. Ha gondolom menjünk el megnézni, mert úgyis eléggé közel van egymáshoz (max. 30 km) az a három, az áruk is kedvező. Tőlünk ugyan vagy kétszáz kilométer, de nem számít! Egy életre keresünk társat, szóval ne ezen az egy tank gázolajon múljon.
Vevőjelölt megbeszélte a hirdetőkkel, hogy mikor mennénk.
Mielőtt indultunk kérdezem Vevőjelöltet: Sikerült mindhárom hirdetővel egyeztetni? Persze – mondja ő – csak annyi van, hogy a háromból kettő már nem ott van ahova hirdették, hanem XXX településen. Kicsit furcsállottam, de az egyikre azt mondták, hogy “meghalt az apósom és el kellett hozni“, a másikra meg mást, de nem is foglalkoztam ezzel elég komolyan, felkerekedtünk, vittem a nyergemet, patakaparót, stb.
Megérkezünk az első módosított helyre, XXX településre. Gyönyörűen rendben tartott parasztudvar, fehér karám stb. Az istálló már bűzlött a szó szoros értelmében.
Hogy-hogy nem legalább 5 “eladójelölt” volt jelen a fogadásunkra és úgy 10-12 ló. Meg is kérdeztem, hogy miért nem ott van a keresett ló ahová hirdették, mire azt mondta az eladó, hogy a testvére kórházban van és ezért bla, bla… Már gyanús volt, hogy nem emlékszik kétszer ugyanarra a mesére, biztos jó sokat kell kitalálnia…
Odavezényeltek a hirdetett lóhoz, ami már a bokszban vadul sunyított, szóval tuti nem engedtem volna közelébe egy gyereket, de azért megnéztük jó alaposan. Fel is ültem rá, de nem kellett hozzá nagy szakértelem, hogy megállapítsam, nem gyerekló, mert mikor nem egyeztem bele, hogy velem együtt berobogjon az istállóba, élénk ágaskodás volt a reakció. Nyoma sem volt a képen szerepló kislánynak… Ráadásul nem volt lóútlevele, csak bélyegzési jegyzőkönyve, mert “épp most kérték ki és még nem érkezett meg”.
Mondtuk, hogy köszönjük, de ezt a lovat nem szeretnénk, persze azonnal ajánlottak egy “sokkal jobbat”.
Valóban jobb volt, csak 150 kiló hiányzott róla. Megvolt a lóútlevele, bár nem az ő nevükre volt kiállítva. Szelíd is volt, kényelmes is. Kantárt nem vittem (mivel feltételeztem, hogy egy belovagolt lónak talán van sajátja), viszont csak egy kantár volt a tanyán, ami nagyon nagy volt a lóra ezért a pofaszíjra csomót kötöttem. Ilyet otthon soha nem tennék, ráadásul közben érzékeny szememnek feltűnt, hogy a bal szárról hiányzik a martingálstop. Nem volt rá szükség, csak észrevettem. A ló egész szimpatikus volt, de gondoltuk, hogy azért megnézzük a másik két kiszemeltet.
Szépen elköszöntünk. Mondtuk, hogy még máshol is várnak. Persze rögtön jött a “de van egy másik érdeklődő is erre a lóra és…“. Na nem most jöttem le a falvédőről, mondtam, akkor adják neki oda!
A meglepetések azonban csak most jöttek.
Elindultunk és közben Vevőjelölt felhívta a kettes számú Eladójelöltet. Más név, más helység, más telefonszám. A hívást ugyanaz a fickó fogadta, akitől egy perce eljöttünk!
Elmondta, hogy a kettes számú “kinézett paci” is nála van XXX helységben, de a másik tanyáján. Odaértünk, megkérdeztük, hogy mi ez a kettős telefonszám? Hát “a tesója aki kórházban van“… (na erre már emlékezett, legalább).
Bementünk az udvarba, ami semmi esetre sem volt rendesnek nevezhető. Fólia oldalú tákolmányokban, állásban ácsorgó lovak (kb. 15), az udvarban kosz, trágya, rendetlenség, mozgatáshoz semmi hely. A hirdetésben szereplő lovat nem találtuk meg. Megmutattuk a kinyomtatott hirdetést, de ők maguk sem jöttek rá, hogy melyik ló lehet az. Na ennél már nem kellett több, udvariasan elköszöntük a segítséget és távoztunk.
Felhívtuk a harmadik eladójelöltet. Újabb név, újabb telefonszám, más helység. Már meg sem lepődtünk, hogy ez a ló sem ott van, ahová hirdették, hanem XXX város szélén, csak egy másik “tanyán”. De legalább tényleg az vette fel a telefont aki hirdette.
Odamentünk a helyszínre. Szintén fólia tákolmány, de legalább tiszta alom. (Ha a mi kedvünkért rakták tisztába a lovakat, már megérte).
Lovacska stimmelt a hirdetéssel, lóútlevél van, de nem az Eladó nevén, viszont a ló kicsit sem barátságos. Lábait nem adja fel, de bizakodva, hátha csak rossz előélet az oka, azért próbáljuk ki…
Elkezdtem felszerelni, és csodák csodája, emberünk kezembe adja azt a kantárt amire én kötöttem csomót az előző helyen és hiányzik a martingál stop!
Meglepetésemben ezt már nem álltam meg szó nélkül. Mondtam Vevőjelöltnek, csak úgy az orrom alatt, hogy ezek tök hülyének néznek minket! Sajnos (vagy szerencsére) Eladójelölt is meghallotta és elkezdett óbégatni, hogy nem is értünk a lovakhoz. Hát nem viselt meg különösebben a bírálat, de azért kapva kaptam az alkalmon, mikor azt mondta, hogy “le is vehetem a nyergem, mert ő azt is mondhatja, hogy a ló nem eladó!“. Kifelé menet igyekeztem elengedni a fülem mellett a további sértéseket…
Mondanom sem kell, hogy a szimpatikus lovacskáért sem mentünk vissza ezek után.
Tanulság:
Laikusok mindenképp kérjenek szakértő segítséget!
Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy az olcsó lovak körül valami bűzlik és ezt mindenki úgy értse ahogy akarja…
Szívből sajnálom ezeket a lovakat, de a megvásárlásukkal nem őket mentjük meg, hanem a “gazdáikat” győzzük meg arról, hogy jól csinálják, hiszen sikeres az üzlet.
És végül: Barátoméknak végül nem vettünk pacit, hanem egy áldott jólelkű nyugdíjas sportlovacskát “bérelnek” tartás fejében egy másik kedves barátomtól, aki örül, hogy hű barátja így jó helyen lehet öreg korában.
Lovasok.hu Tipp:
Laikusok mindenképp kérjenek szakértő segítséget!
Akár több alkalommal is próbáljuk ki a megvásárolni szándékozott lovat.
Vásárlás előtt mindenképpen vizsgálja meg a lovat egy lovas állatorvos.
Vásárlás előtt érdemes akár váratlan időpontban, véletlenszerűen is beállítani az eladóhoz megnézni a kiszemelt lovat.
Budapesten született 1976-ban. Két diplomával rendelkező lovas és szakedző. Sportoló szülei mellett szinte a nyeregben nőtt fel.
1985 óta versenyez díjlovaglásban. Pályafutása alatt eddig ötször nyert ifjúsági, kétszer junior és kétszer felnőtt Magyar Bajnokságot.
Tízszeres Budapest Bajnok.
1993-ban az Ifjusági Európa Bajnokságon egyéni 8. helyezett volt.
2005-ben és 2006-ban Világ Kupa fordulón három alkalommal nyert.
Háromszor került a Világ Kupa Közép Európai döntőjébe. Számos nemzetközi versenyen ért el értékes győzelmet és helyezéseket.
2006-ban kvalifikálódott és indult az Aacheni Világjátékokon. Naponta 6 lóval dolgozik és legnagyobb vágya, hogy az Olimpián indulni tudjon.
A magyar lovassport örökös bajnoka.
Szombathelyen született 1950-ben.
Testnevelési Egyetemet végzett szakedző, mesteredző, a mai napig maga is aktív versenyző.
1963-69. között díjugratásban, 1969-72.között militaryban, 1972-től díjlovaglásban versenyez.
Jelentősebb eredményei: 1991 EB egyéni 7. hely, 1993-ban EB egyéni bronzérem, 1994-ben VB egyéni 7. hely. 1991-től 11 alkalommal első helyezés Világ Kupa fordulón, 6 alkalommal részvétel a Világ Kupa döntőjén.
1967-ben Ifjúsági Díjlovagló Bajnok, 1969-ben Felnőtt Magyar Bajnok.
1979-2003. között folyamatosan 25 alkalommal Magyar Díjlovagló Bajnok.
Több száz Nemzetközi Nagy Díj győztese és helyezettje.
Jelenleg családjával Dunakeszin él és dolgozik, tanítványai eredményesen versenyeznek a díjlovaglás élmezőnyében.
Kassai Lajos a modernkori lovasíjászat megteremtője.
15 év alatt dolgozta ki egy ősi magyar harcművészet alapjain nyugvó sportág szabályrendszerét és edzésmódszereit.
A kép illusztráció
Kezdetben Magyarországon, majd egész Európában, Amerikában, és Kanadában tartott sikeres bemutatókat, edzőtáborokat, majd létrehozta a Lovasíjász Világszövetséget.
A világ szinte minden részén vannak tanítványai, és keresik fel azt a bázist Kaposmérő határában, ami a jelenlegi sportág központja.
Minden eddigi lovasíjász versenyt megnyert. 1998-ban pedig 12 órán át tartó, megállás nélküli lovasíjászatával bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, amit négy év kemény felkészülés után 2002. május 11-én döntött meg. Az idén elképesztő teljesítményével, 24 –órás lovasíjászatával ismét bekerült a rekordok könyvébe.
Tagja a Megszállottak Klubjának.
2003. augusztus 20-án Mádl Ferenc köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti keresztjét vehette át.
„Lovasíjászat” c. könyve negyedik kiadását éri meg Magyarországon, de megjelent az angol és a német fordítás is. Itt írja le ars poeticáját:
„Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná. Én mindent ki akartam próbálni, és azt mondtam, csak az ostobák akarnak a mások kárán tanulni, és nincs fontosabb az egyéni tapasztalásnál. A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. Most, hogy elértem életem delét, egy napfényes tisztásra jutottam, magam mögött hagyva a kérdések és a vágyak kínzó dzsungelét. Sokkal több az elfogadás, mint a változtatni akarás bennem. A lovasíjászat, ami egykor táltoslovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józan észre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.”
Ókori hátasló, Franciország nyugati részéről, Vendéen-ből származik. Egy engedelmes és gyönyörű ló, amely képes nehéz kocsikat elhúzni hosszú időn át. Félvér fajta, helyi kancák és Telivér kereszeztésével alakult ki. Nagyon nagyra becsült fajta volt a francia hadsereg számára.
„Hé, Cassey. Ne csináld ezt…” mondta türelmesen, vagy csak annak akart tűnni, mert éreztem rajta némi idegességet. Mondjuk, mindig ideges mikor elkezdek felé rohanni . Pedig nem akarok én nekimenni, dehogy. Hiszen a végén még összetörném. Lassítva kikerültem, majd ismét visszaszaladtam a karám Tőle legtávolabb eső részébe hogy megint nekiiramodjak. Mulatságos ahogy gondolkodik mit tegyen. Kíváncsi vagyok mikor fogja végre a futás helyett a megálljt választani. Jé, most. Megállt. És elkapta a kötőfékem. „Na gyerünk. Vár minket az első túránk az erdőbe. Szép kis alkalom…” – mondta miközben próbálta a vezetőszárat a karikába kapcsolni. Erdő? Az a nagy sötét zöld ott? Na nem. Kikerültem, elrántva ezzel a fejem, épp időben mert nem sikerült rákapcsolnia. Elfutok. Bárhova csak az erdőbe ne. Kérlek. Hiába próbálok boci szemekkel ránézni, csak azt hajtogatja „ Cassey, légy szíves gyere már!” és legalább olyan boci szemekkel néz rám, mint én őrá. Úgy látom feladta. Elengedte a kötőfékem és arcát a kezeibe temetve leült a karámfára. „ Neked mindig könyörögni kell. Olyan makacs vagy. Csak egyszer, legalább egyszer csinálnád azt amit mondok…” Olyan szomorú. Szipákol itt nekem… Na jó. Végül is, egyszer túl kell esnem rajta. Ha a többiek is be tudnak menni abba az erdőbe, nekem miért ne menne?! Elindultam az istálló felé. Visszapillantva láttam ahogy tátott szájjal felnéz, leugrik a karámfáról és követ.
A kép illusztráció
Kikötött, hogy elkezdje levakarni rólam a port. Igazából nem szerettem mikor sokáig szöszmötöl, ellenben Ő kifejezetten imádta. Néha teljesen lelomboztam mikor sunyítottam vagy rúgtam egyet, kifejezve nemtetszésemet. Persze vigyáztam, hogy ne essen bántódása. Olyan kis törékeny. Most nem csináltam semmit. Észre is vette. „Látod milyen jó vagy! Pedig mennyit mondták hogy milyen semmirekellő és durva lovacska vagy. És tessék. Ugye most már jól megértjük egymást? Ugye?” Meleg tenyerét az orromra tette, majd átölelte a nyakam és hozzám bújt. Nem tetszett. Hátráltam, mire elkapta a fejét és összezavarodott tekintettel fürkészett. Inkább menjünk…- próbáltam noszogatni és elindultam kifele, de Ő egy határozott mozdulattal megragadta a kötőfékem és annyit mondott. „Hé, a nyereggel mi lesz?”
Miután feltette rám azt a borzadályt, aminek nyereg a neve kezdett elfogni a pánik. Talán mégsem olyan jó ötlet ez a túra. Még nem érzem felkészültnek magam. Felült rám, kicsit ügyetlenkedett, mert majdnem átesett a másik oldalamra. Nem régóta ül fel a hátamra, de mióta először megmerte, szinte minden egyes nap jön. Azelőtt csak a borzadályt és zsákokat pakoltak a hátamra. Már azt is utáltam. Mindent megtettem, hogy lekerüljenek rólam. Ilyenkor Ő mindig szomorú volt. De amint Ő ült fel. Őt csak nem dobhattam már le. Fájt volna neki.
Most is éreztem rajta hogy picit ideges, és fél is. Tőlem fél ilyenkor? Nem tudom… A többiek már előttünk álltak, utoljára értünk persze oda. Most már nem vagyok olyan biztos benne hogy menni akarok. Félelmetes az az erdő. Gyöngéden belerúgott az oldalamba, de nem indultam el. „Naaa, Cassey..” –hallottam a hátam felől. Nem, nem. Nem akarok menni. A többiek elindultak előttünk. Ez kicsit erőt öntött belém. Hiszen ha ők ott lesznek, akkora baj nem történhet, nem igaz? Mentem utánuk. Kis utasom meg sem szólalt úgy jó 5 percig. Csak az akadályozott meg bene hogy elfelejtsem hogy ott van a hátamon hogy néha veszettül megrángatta a számat. Félt. Igazából ez volt az első ilyen komolyabb túra amin rajtam ült. Eddig mindig csak a fedelesben vagy a karámban ült rajtam. Biztos ezért félt. Én is féltem. Utálom az erdőt. Már messziről is félelmetes, ahogy a karámból láttam, de így hogy benne sétálsz, még hátborzongatóbb.
Meg, megálltam és húzkodtam a szám, mire ő rángatta a szárat, mintha valami ereszd-nem eresztem játékot játszottunk volna. Az idegeimen táncolt. Próbált nyugtathatni, de nem csak ő idegesített. Ezek a furcsa hangok, szagok. Semmi megszokott. Minden porcikám azt súgta, menj innen. Csak azért nem lódultam még meg, mert féltem hogy leesik és megüti magát. Hatalmas csörömpölés tette fel az i-re a pontot, amit egyenesen magam mögül véltem hallani. Felemeltem a két első lábam és elemelkedtem a földtől. Éreztem hogy a nyakamnak dől és közben sikít. Ő is fél!
Elkezdtem rohanni, nem néztem merre, csak amerre az út vitt. Ő közben szorosan hozzám préselődött, és kiabált. Nem tudtam kivenni mit mond. Nyugi.. mindjárt kiviszlek innen. Ne hangoskodj már annyira. Már olyannyira eltávolodtam a többiektől, hogy a szagukat se éreztem. Csak a nagy ismeretlen. Megint. Hatalmas húzást éreztem a számon. Futottam tovább. Ő csak húzta tovább, és már annyira fájt hogy éreztem kisebesedni a szám. „Cassey, nyugiii” Mondta. Volt valami hisztérikus félelem a hangjában. Fáj a szám. Engedd el azt a szárat. De csak nem engedte.
Úgy torpantam meg a kis tisztáson, mint aki kőfalba ütközött. Nem volt hova futnom. Elfogyott az út.
Kis csomagom úgy esett le az oldalamon végigomolva, mint azok a bizonyos zsákok. Mi baja? Furcsa nyüszítő hangot adott ki. Elhátráltam tőle pár lépést. A földön ült és még kisebbnek látszott, mint ezelőtt bármikor. Még törékenyebbnek.
Felemelte a fejét és apró esőcseppek csöpögtek a szeméből. Tényleg olyan volt, mint az eső. Közelebb mentem felé, meg akartam nézni a cseppeket. Az orromat az arcához nyomtam, mire ő ellökte a fejemet és rám ordibált. „Mit művelsz?! Mit műveltél?! Idegbeteg vagy, vagy mi az isten?!” Elkaptam a fejem és fújtam egyet. Hát ez a hála hogy megmenekítettem? Hiszen ő is félt! Most meg dühös és ordibál velem.
Jöttek a többiek. Segíteniük kellett felállni Neki. Valami baj volt a lábával. Remélem nem súlyos. Biztos mikor lefordult az oldalamon… Biztos akkor esett baja. Én nem akartam.
Rám se nézett mikor visszafele mentünk. Ő más hátán ült. Engem meg csak vezettek. Vissza az istállóba, és el sem köszönt. Nem szerettem különösképp sose mikor hosszasan búcsúzkodott tőlem. Többtízszer is az arcát az orromhoz nyomta meg ilyenek. Most mégis hiányzott. Még csak egy szava sem volt hozzám. Még mindig dühös volt azt hiszem.
Másnap minden ugyanúgy történt, mint az összes napon. Reggel jött az ismerős idős ember és adott nekem, enni-inni, majd kivezetett a karámba. Csak Ő nem jött. Nem jött el hogy elszöszmötöljön a porral rajtam és nem jött, hogy rám tegye a borzadályt, sem hogy rám üljön. Biztos a lába, gondoltam. De azutáni nap sem jött. És azután sem. Hiányzott. Bármennyire is nem szerettem pár hóbortját és az iszonyatos ragaszkodását. Hiányzott a szaga és a „Hé, Cassey”-k. Már lassan kezdtem elfelejteni milyen is a szaga.
Aztán egy nap hallottam nyílni az istálló ajtaját. Nem úgy csapódott be mint ahogy az öregember szokta, hanem lágyan nyikorgott és koppant mikor a zárhoz ért. Tudtam hogy csak ő lehet az! Már a szagát is éreztem, ahogy halk léptekkel közeledett felém. Megfordultam, hogy ki tudjak nézni a boksz ajtón. Érdeklődve dugtam ki a fejem. És tényleg ő volt! Fújtam egyet, hogy tudja, észrevettem. Kedves kis mosolyával üdvözölt. Volt valami furcsa benne. Szomorú volt.
„Hé, Cassey. Hogy vagy kislány? Régen találkoztunk mi?” Régen bizony. Jó hogy itt vagy. Hol van a vödör amiben a portalanító vackok vannak? Nem hoztad? Pedig most megengedem. Tök nyugis leszek eskü. Se sunyítás, se rúgás… „Jó poros vagy…” Ezt mondom én is… Gyors végzel vele, aztán kimehetnénk a karámba játszani egy kicsit. Egyedül nem olyan izgalmas. Elkezdte vakargatni a fülemet, majd a sörényemmel kezdett babrálni. Az orromat az arcához nyomtam. Jó meleg volt, és.. nedves… Jaj ne, most meg miért esik az eső a szeméből megint? Megint szomorú? Miért? Most nem is csináltam semmit. Még csak makacskodni sem volt időm, máris szomorú.
„ Cassey… Emlékszel mikor… mikor kicsi voltál és ide kerültél és először találkoztunk? Emlékszel, hogy azzal kezdted, hogy megrúgtál?” nevetett, de közben el-elcsuklott a hangja. Nem értettem mi baja. „ Mindenki azt mondta, ezt az ördögfajzatot nem lehet megnevelni, hogy ilyen vad lovat még életükben nem láttak, pedig még csak kiscsikó és ennyire nem szereti az embereket. Emlékszel? De sikerült, nemigaz? Mert mi aztán jól megértettük egymást, ugye?..” egyre több csepp gördült le az arcán. Átölelte a nyakam és abba zokogott. Nem hátráltam. Hagytam, had „esőzze” ki magát, aztán majd végre kimehetünk játszani. Szipogott kettőt, majd elengedett és a szemembe nézett. Fújtam egyet. Haladhatnánk.
„Viszlát Cassey” – mondta, majd kikerült és kiment a bokszajtón. Mikor utána akartam menni kedvesen visszatolt és rám csukta az ajtót. Hova megy? Hozza a vödröt? Oké, megvárom. Kidugtam a fejem az ajtó fölött. Már csak azt láttam hogy ugyanúgy ahogy jött, az istálló ajtaja tompán becsukódott. Biztos visszajön, csak kinyitja a karámot nekem.
Nem láttam soha többé.
(A novella folytatása, Megtalállak Cassey című regénysorozat)
Egy, az Amerikai Egyesült Államokban élő ménes, amely az ibériai lovak jellegzetességeit hordozza. Egy musztáng-csordától származtatható, amelyik a McKinley/Romero farmról (Új-Mexikóból) ered. Ez a ménes 1969-ben szétszóródott. A McKinley musztángok most már nagyon ritkák, és a kihalás fenyegeti őket.
„Citius, altius, fortius”, azaz “Gyorsabban, magasabbra, erősebben” – Megan Lewis esetében pedig: messzebbre.
Megan Lewis (pónitenyésztő, nemzetközi póni bíró, valamint távlovas) a 2008-as Pekingi Olimpia záró ünnepsége után kelt útra, hogy lóháton tegye meg az utat egészen Londonig, a 2012-es Olimpia helyszínéig.
Átszelte Kína és Közép-Ázsia sztyeppéit és sivatagait a Kínai Nagy Fal mentén, megjárta az ősi Selyemutat, a mongolok és hunok útvonalán érte el a Kaszpi- és a Fekete-tenger északi partjait és vágott neki túrája utolsó részének Európa erdőségein keresztül.
Az egyedülálló vállalkozás az angol EnduranceGB, a Kínai és az Angol Lovas Szövetség, valamint a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) támogatásával valósul meg.
Megan célja egyrészt, hogy Peking jókívánságait személyesen juttassa el Londonba az olimpiai évben, valamint hogy az angliai székhelyű, világszerte a hátrányos helyzetű gyermekekért tevékenykedő alapítvány számára gyűjtsön adományokat: www.schoolchildrenforchildren.org
A túra öt szakaszából három már sikeresen lezárult. Az első szakasz a Kínai Nagy Fal végétől (Laolongtou, Shanhaiguan) indult 2008 október 4-én és három héttel később Badaling-nél ért véget. 2009 áprilisa és októbere között Megan a Ming Nagy Fal mellett lovagolt végig.
2010-ben az északi Selyemutat követve kelt át a Góbi-sivatagon. Korgasnál hagyta el Kínát és lovagolt át Kazakhsztánba, egészen Kyzlorda-ig, ami 2010 októberében az adott szakasz végét jelentette.
2011 Kazakhsztán, Oroszország és Ukrajna éve volt. Megan az év végén érkezett meg az ukrán-magyar határra, 2012-ben pedig hazánkon keresztül folytatja útját.
Teljesítményével már most beírta magát a történelemkönyvekbe, hiszen ő az első ember, aki lóháton tette meg a Ming Nagy Fal két vége közötti távolságot. Az út egyes részein angol és helyi lovasok kísérték, reméljük hazánkban is folyamatosan lesz társasága és segítsége.
Az egyedülálló túra során Megan helyi lófajták egyedein lovagolt, melyek alkalmazkodtak a helyi adottságokhoz. Kínában a Shandan katonai ménes heréltjein tette meg a távot, majd Kazakhsztánban vásárolt újabb lovakat. Az út hátralévő részét reményei szerint már velük teszi meg.
Megan elérhetőségei:
Magyar nyelvű kapcsolattartó:
E-mail: meganlewis49@gmail.com
Magyar telefonszám: +36 70 278 0337
Angol telefonszám: +44 752 365 4958
Magyar Dorottya, Lovasok.hu
E-mail: Magyar.Dorottya@lovasok.hu
Telefonszám: +36 20 499 3698
Sue ajtócsapódásra ébredt. Szíve nagyot dobbant és hangosan sóhajtott. Történt valami! gondolta magában és villámgyorsan lerángatta magáról levendulaszínű takaróját. Fölkapta a szoba sarkában álló csizmáját és már rohant is le a földszintre. A konyhában égett a villany, a bejárati ajtó nyitva. Sehol senki. Az óra hajnali négyet mutatott. Baj van, méghozzá nagy baj! már a puszta gondolat is megriasztotta, hogy menhelyük valamelyik lovával valami baj van. A menhelyen jelenleg hét ló lábadozott, akik édesapja keze alatt szépen gyógyultak, egytől-egyig… kivéve Rockyt, a palomínó musztángot, akit nemrég hozták be súlyos sérülésekkel a lapockáján és a horpaszán. Állítólag a csődört szabadon eresztették, mert már nem volt rá szükség, és az elkóborolt lovat egy kamion gázolta majdnem halálra. A rendőrség szállíttatta ide a lovat tegnap este.
– Megteszünk mindent, de kétlem, hogy ilyen sebekkel túléli az éjszakát – mondta az apja – A nagyobb seb már elfertőződött, ráadásul teljesen kiszáradt. Nincs valami jó bőrben és le is soványodott.
– Majd értesítsenek a ló állapotáról! – kérte a rendőr és nagy port kavarva elhajtott.
Sue megremegett, amikor visszagondolt, milyen állapotban került ide a ló: vérben forgó szemek, patkolatlan paták koppanó hangja, súlyos sebek és Rocky sikolya amikor apa hozzáért az oldalához.
Megrázta fejét, hogy csak úgy röpködtek kisze-kusza tincsei az arca körül. Soha még egy lóhoz sem vonzódott annyira mint Rocky-hoz. Meg kell néznie mi történt a csődörrel! Gyors léptekkel kilépett a szabadba. Az istálló felé vette az irányt. Az idő meleg volt, ahogy az a nyári éjszakákon lenni szokott. A csillagok visszanéztek rá, amikor fölpillantott a tiszta égre. A simogató szél megcirógatta arcát, mintha csak bátorságot próbált volna önteni a lányba. Bátorság, bátorság! Mintha ezt suttogta volna, majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tovább is állt.
Az istálló ajtaja nyitva volt és gyér fény szűrődött ki. Sue halkan belépett. Szíve hevesebben kezdett verni, mikor meglátta hogy Rocky bokszának ajtaja kitárva. Bátorság, bátorság! Remegő lábakkal lassan közelebb lépett.
– El kell altatnom, nem szenvedhet tovább – hallatszott édesapja fojtott hangja.
– Nem teheted! Biztos van más megoldás! Legalább adj neki egy esélyt! – kérlelte az édesanyja.
Sue odaért a bokszhoz. A szülei háttal guggoltak, előttük Rocky fekszik. Fújtat és a szemét forgatja. Nyakán sötét verejtékfoltok, oldalán hatalmas véres sebek. Sue megnyikkant és a szeme elé kapta a kezét. Kár volt idejönnie! Szegény Rocky! Borzasztóan fest ilyen állapotban!
– Kicsim, hát te meg mit keresel itt?
Sue fölpillantott és az édesanyját találta maga mellett.
– Ne hagyd hogy meghaljon! Csak ne ő! Kérlek! – suttogta a lány és sírva fakadt.
– Nancy! Vidd föl a házba! Mindjárt jövök én is – mondta az édesapja.
– De Tom… – kezdte volna a felesége.
– Kérlek! Vidd innen a lányunkat!
– Már nem vagyok csecsemő és igenis meg fogom menteni Rocky-t! – kiáltotta Sue és belépett a bokszba. Rocky felhorkant és a szemét forgatta.
– Sue, örülök ha engem elfogad. Menj inkább vissza… – mondta az apja és a lánya vállára tette a kezét.
– Csak adj fél percet! – könyörgött Sue és letérdelt a ló fejéhez. Bátorság, bátorság! Megtudom csinálni! Lassan megérintette a ló fejét. Rocky összerezzent és elkapta a fejét a lány keze elől.
– Tessék, ezzel próbáld! – nyújtott felé az anyja egy hideg vizes rongyot. Sue szó nélkül elvette és a ló nyakát kezdte törölgetni. A csődör már nem tiltakozott. Lehunyta szemét és prüszkölt egyet. Orrlyukai kitágultak. Feje a puha szalmára hanyatlott. Megadta magát.
– Ne add föl! – szűrte Sue a foga között és megnedvesítette a ló pofáját. Másik kezével a ló hófehér sörényébe nyúlt.
– Nem tehetsz semmit, amíg nem tudom elállítani a vérzést – guggolt melléje az apja. Lánya a ló horpaszán patakokban lecsorgó vérre pillantott és kiejtette kezéből a rongyot. Megmerevedve nézte a borzalmas sebet.
– Te vagy az állatorvos! Találj ki valamit! – mondta és suttogva folytatta – Nem pusztulhat el!
– És ha most rögtön összevarrnád a sebet? – kérdezte Nancy a férjét.
– Nem tudjuk bevinni a lovat a műtőbe. Túl gyenge. És egyébként is, hogyan sikerülne itt a bokszban a műtét? – mondta elkeseredve Tom.
– Bátorsággal! – fordult apja felé Sue – Majd segítünk!
Tom először Nancy-re majd a lányára pillantott.
– Együtt sikerülhet!
– De nem lesz egyszerű! És ha egyszer elkezdtük, már nem állhatunk le! – adta be a derekát Tom.
Sue halványan elmosolyodott és két kezébe fogta Rocky ernyedt fejét.
– Segítünk rajtad! Nem pusztulhatsz el! – gyengéden puszit nyomott a ló mézszínű szőrére.
Sue ezután a műtőbe sietett hogy bemosakodjon. Bátorság, bátorság! Mondogatta magának. Fölkapta a zöld védőköpenyt, a gumikesztyűt és maszkot húzott az arcára. Végezetül mindhárman elhelyezkedtek a bokszban.
– Nancy, te adogatsz, Sue te pedig tapogasd ki a ló orránál a pulzusát. Ha bármi szaggatottságot észlelsz, vagy nem érzed már a pulzusát, azonnal szólj! Ha pedig mindenki készen áll, elkezdjük.
Sue mereven bámulta Rocky pofáját. Az állat szeme lehunyva, teljesen öntudatlan állapotban volt. Pulzusa tisztán érezhető volt; bumm-bumm…bumm-bumm…
– Kérlek add ide a tűt! – hallatszott az édesapja hangja. Bumm-bumm.
– Nincs már sok! – mondta az anyja. Sue azonban kizárt minden hangot. Mereven koncentrált Rocky pulzusára. Bumm-bumm… bumm-bumm………
– Elvesztettem a pulzusát! – kiáltotta kétségbeesetten Sue és hátrapillantott. Könnyek kezdtek hullani a szeméből, amelyeken keresztül nem látta azülei szomorú pillantásváltását. Letépte magáról a maszkot és zokogva ölelte át Rocky nyakát.
– Nem halhatsz meg! Erős vagy!
– Épp befejeztem a műtétet – mondta szomorúan az apja – Mi nem tehettünk semmit! Megyek és elpakolok.
Nancy átkarolta lányát, aki még utolsó kétségbeesésében is a ló pulzusát kereste. Azonban csönd volt. Nem érezte a kezével a lüktetést.
– Rocky! – kiáltotta fájdalmasan Sue és beletemette arcát a ló puha sörényébe. Az ablakokon beszűrődött a kelő nap fénye és a sugarak egyenesen Rocky testére vetődtek, bearanyozva a ló testét. Sue megmerevedett. Bumm-bumm… bumm-bumm. Fülét erősen a ló nyakához szorította és hallgatózott. Bumm-bumm.
– Rocky? – kérdezte remegő hangon. Letörölte utolsó könnyeit és közelebb húzta magát a palomínó fejéhez. A csődör fáradtan kinyitotta a szemét és pislogott néhányat. Halkan nyerített és mélyet lélegzett.
– Hát te élsz? – suttogta remegő hangon Sue.
– Tom! – kiáltotta Nancy – Tom!
A férfi futva érkezett a bokszhoz. Felesége átölelte és elérzékenyülten Rocky-ra mutatott.
– Köszönöm apa, köszönöm! – vetette magát apja ölelésébe Sue.
– Vannak még csodák! – mosolygott az édesapja.
Egy hét múlva Sue menhelyük karámjai felé vezette Rockyt. Már sokkal jobban nézett ki, csillogott a mézszínű szőre, hófehér sörénye lobogott és felszedett néhány kilót. Mivel a tulajdonosa nem jelentkezett érte, a ló Sue-ék birtokán maradhatott. A lány szinte szárnyalt az örömtől, hiszen a ló gazdája nem lehetett más, csakis ő.
Kinyitotta a legelőre vezető fehér kerítés kapuját és lecsatolta Rocky kötőfékjéről a vezetőszárat.
– Indulj! – kiáltotta Sue és meglengette a kötelet. Rocky habozás nélkül vágtába ugrott és hosszú léptekkel elgaloppozott a mező másik végébe, majd ugyanolyan sebességgel vissza. Fejét dobálta, sörénye repkedett. Az egész puszta az övé volt, csak az övé. Szinte szárnyalt a vad nyargalászásban, patája mintha nem is érintette volna a földet. A kerítés előtt hirtelen lefékezett és hangosat prüszkölt a felkavarodott portól. Megböködte a kerítésen ülő Sue lábát mintha csak azt mondta volna: Látod? Bátorsággal sikerült. Köszönöm neked! Mindent köszönök! Néhány lépést hátrált és felágaskodott. Mellső lábaival a levegőben kapált, dús üstöke a szemébe hullt. A simogató szél belekapott Rocky sörényébe és megcirógatta a pofáját. A szeretet csodákra képes! Csak hinned kell benne…
