Karakachan
Régi pónifajta a shumen régióból (északkelet-Bulgária). Fekete, vagy sötét színű szőre van. A fajta majdhogynem kihalt.
Fordította: TYR
Frissítve: 2024.07.01.
Fotó: Canva
Karakachan
A magyar lovaskultúra és a XVII-XVIII. század európai könnyűlovassága
A magyar lovaskultúra és a XVII-XVIII. század európai könnyűlovassága
A holland-huszárság megszervezése
– részlet –
írta: BEVILAQUA-BORSODY BÉLA dr.
“A magyar lóra és lovasra vonatkozó tanulmánysorozattal igazolni óhajtottuk, hogy – a magyar ló és lovas mögött egy, az egész európai művelődéstörténetben egyedülálló gazdagsági történelmi fejlődés áll.
A magyar ló kultúrája nem nyugat-európai, hanem színmagyar, minden nyugat- európaiságtól merőben különböző keleti dolog. Ezt mélyen átérzetten, tehát tudatosan kellene minden magyar lovasnak éreznie, lovában – a magyar kultúra e pompás jelenségében – osztályos társat kell látnia.
A magyar lovasnak a maga magyar lovas kultúráját legalább is úgy kell megbecsülnie, mint azt Nyugat Európa tette, amikor a XVII-XVIII. század folyamán könnyűlovasságát magyar lovas úriemberekkel szerveztetve meg, a magyar lovas szellemet kívánta átvenni.
A magyar huszárság történetének szakszerű és kritikai összefoglalása eleddig még – sajnos – meg nem íratott. Ez égető hiány a magyar katonai művelődéstörténetünknek. Az az irodalom, mely ezzel a kérdéssel foglalkozik, általában elemi kiindulópontjaiban hibás, mert főleg az elfogult és osztrák katonai irodalom nyomán s annak forrásszerű felfogásával a magyar huszárság történetét csak a “huszár” szó teljesen hibás magyarázgatásával, de meg a huszárság viselettörténetének ugyan – csak hibás magyarázatával gondolja megoldani.
A magyar lovas szellemmel viszont nem foglalkoznak azok a valóban kritikai és komoly tudományosságú írások, melyek a magyar lovasság történetével foglalkozva ugyan a történelmi forráskritika magaslatán állanak, ámde nem mutatják a művelődéstörténetnek azt az erős és átütő súlyú magyar irányzatát, mely nélkül magyar művelődéstörténet elképzelhetetlen.
Mindez áll a huszárság, illetőleg a magyar lovaglás; a magyar ló, a magyar könnyűlovasság, a magyar lovas történelmi irodalmára nézve.
Elsősorban azért, mert a huszárt azonosítja a magyar lovasság egyetemével. A huszárság a magyar lovas kultúra legragyogóbb jelensége, azonban kialakulása késői dolog, hiszen a XVI-XVII. századi hajdú lovasság – jobban mondva lovas hajdúság – még nem huszárság. A huszárság nagyszerű múltja mögött hatalmas régi lovas kultúra áll, melyből a huszárság alakult ki.
Másodszor a “huszár” szó nem magyar eredetű, tehát a magyar könnyűlovasságnak csak elnevezése, de nem igazi kifejezése. E szó – mint legközelebb látni fogjuk – latin eredetű, a “Cursor”-ból ered, ami futót, gyorsan lovaglót, könnyű, “sebes lovast” jelent. A magyar huszárság európai jelentősége azonban nem nevének magyar vagy latin voltától függ, bár jellemző, hogy a külföld ezzel a névvel nevezte el a világ leghíresebb és legjobb könnyű lovasságát.
Harmadszor a huszár viselete sem szigorúan és mindenben magyar eredetű, ámde itt sem a köntös színmagyar vagy török és olasz viselettörténeti motívumokkal kevert vagy nem kevert volta, hanem a lényeg, lovas szellem magyar volta a fontos. Viszont tény, hogy a XVII-XVIII. század óta az egész világ mint magyart ismeri a jellegzetes és a XVII. század végén tényleg teljesen magyarrá kialakult huszárviseletet.
Nem a név s a ruha a fontos. Az, aki csak azt látja, hogy a holland, a dán, a francia, a bajor, a porosz, olasz és a többi európai hadsereg a” Huszár” név fenti nyelvű változataival (Husar, Huzar, Hussard, Ussard, Ussaro) nevezte el magyar viseletbe öltöztetett könnyűlovasságát, az semmit sem lát a magyar huszárság, illetőleg a magyar lovasság abszolut európai katonai jelentőségéből lovasszelleméből és lovasstilusából. Főleg, ha a Teuber-Ottenfeld-féle könnyű olvasmányszerű képeskönyvet és a történelmi módszer ismerete nélkül összeállított népszerű ezredtörténeteket veszi” forrásul”.
Nyugateurópa a magyar lovasszellemet és lovas stílust, nem pedig csak a huszár nevet és uniformist akarta átgyökeresíteni hadseregeibe. Hogy e szellemet kézzelfoghatóvá tehessük, nem általánosságokat fogunk mondani, hanem a “szellem” képviselőit, magyar huszári nemes embereket fogunk bemutatni. Magyar huszárokat, Európa lovasságának mesteri átszervezőit, nagyszerű magyarokat, nagyszerű igazi nemesembereket, – ami több, mint a” Gentiles Hommes” és a “Chevalier”, mert mögöttük a nyugati formákon átcsiszolódott ősi keleti lovaskultúra végtelensége terül el.
A magyar lovasszellem ilyen értelmű kifejezője Báthori Nemes ‘Sigrai Mihály holland királyi lovasbrigaderos Úr, a holland huszárság XVIII. századi megszervezője…”
Szent-György Képes Sportlap: 1930. Január. 10.
Forrás: Magyar Huszár
Frissítve: 2024.01.15.
Fotó: Canva
A magyar huszár születése, dicső harcai és történelmi jelentősége
Nagy Kálmán:
A magyar huszár születése, dicső harcai és történelmi jelentősége
(Huszártörténeti konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata)
A tanulmány kezdetén a magyar huszárral kapcsolatosan néhány fontos kérdést kell tisztáznunk. Ezek a huszár születésének körülményei, a téves nézetek tisztázása, a huszár dicső harcainak általános és elvi meghatározása, végül a huszár szerepe és jelentősége a történelemben.
Erre azért van szükség, mert a mai kor embere – főleg az ifjúság – már csak könyvekből, képekből, a múzeumok tárgyi emlékeiből alkothat magának fogalmat arról, hogy mi is volt a huszár, a magyar huszár? Hiszen már a ló is kiszorult a mezőgazdaságból, a közlekedésből, lovat alig látni, legfeljebb a lóversenyeken, bemutatókon, vagy a városnéző egy-két konfliskocsiba fogva. Pedig a ló az egyik legrégibb, hűséges és hasznos társa, harci bajtársa volt az embernek. Ezért okoz igazi örömöt, hogy mégse vész el a ló, a huszár emléke, szelleme, mert mint a vadvirágok a réten, mostanában egyre több hagyományőrző egyesület, huszárbandérium születik, áll fel még a határon túl is, az egész Kárpát-medencében!
E tanulmánynak is az a fő célja, hogy megismerjük, mi is hát a huszár, hogyan keletkezett, mi volt a szerepe és jelentősége történelmünkben egészen az utolsó háborúig. Milyen volt a harcmódja, és végül mi volt az a sajátosság, ami annyira kiemelte a magyar huszárt az európai és amerikai hadseregek katonái közül, hogy példáját követendőnek találták.
Fölteszem a kérdést: ki is volt, mi is volt az a magyar huszár, aki fél évszázaddal ezelőtt, a XX: század második, legvéresebb világháborúja után örökre eltűnt a harcok mezejéről?
Ha megpróbálom jellemezni, sokféleképpen beszélhetek róla. Olyan ember volt mint akármelyikünk, olyan katona, mint bárki más. Olyan fából faragták, mint akár téged, akár engem, de ha felült ficánkoló, mozgékony, gyors, fáradhatatlan, szép magyar lovára, kezébe kapta a huszárkardot, és visszaszállt belé az ősi magyar lovasszellem, akkor más ember, más katona, más férfi lett belőle: magyar huszár!
Születését a történelem évezredes mélységében kereshetjük, valahol Napkelet messzi mezőin, onnan hozta magával a nagy ősi népek magas lovaskultúráját.
Nem túlzás ez, nem nagy szavak szépítő szándékával akarom bekeretezni a világhírű magyar lovaskatona képét. Mert amilyen félelmesen merész, bátor és eredményes lovaskatonák voltak honfoglaló őseink, amilyen meglepő, fölényes, rajtaütő harcmóddal vívták győzelmes küzdelmeiket 1100 évvel ezelőtt egész Európa nagy térségeiben, ugyanolyan hősies lélekkel, leleményes hadművészettel rettentették és kápráztatták el földrészünkön és a tengeren túl is az újabb korok népeit, akik megpróbálták utánozni őket harcban, szellemben, fegyverzetben, sőt még a világon legszebb egyenruhájukban is.
Népünk történetében nem a XV. században, a török betörések idején jelent meg először az a könnyű lovaskatona, akit huszárnak nevezünk! Csupán az történt, hogy első “névjegyét”, a huszár szót legnagyobb királyunk, Hunyadi Mátyás mondta tollba 1481-ben apósának, a nápolyi királynak szóló levelében. Éspedig ilyen módon: “equites levis armaturae, quos hussarones appellamus!” Vagyis “könnyű fegyverzetű lovasok, akiket huszároknak nevezünk.” Ez azt jelenti, hogy a huszár szót a mi lovaskatonánkra vonatkoztatva legrégebbről ekkortól ismerjük írásban, mert mint nemesi családnév hiteles okmányokban már előbb, 1449-ből, sőt már 1403-ból is ismeretes.
Az a feltevés, hogy a huszár szó a magyar nyelvbe a török elől menekülő szerb lovasok lovasrablót jelentő gusar szavából ered téves, mert teljesen elképzelhetetlen, hogy Mátyás király legelőkelőbb elit magyar lovaskatonáit a szerb rablók nevén határozta volna meg, valamint kizárt dolog, hogy nemesi családok a lovasrablók nevét vették volna fel. Ez csak a XIX. század szlávosító, nyelvünket lebecsülő irányzat agyszüleménye. Legújabb kutatások szerint állítólag az ujgur (hun eredetű) nyelvben van egy “huszár” szó, amely közkatonát jelent.
A huszár szó ezen első írásbeli megnevezését meghatározni a magyar huszár születésének, első megjelenésének a hadtörténelemben helytelen és alaptalan, mert bár a könnyűlovasság haderőnkben sajnálatosan háttérbe szorult a XI-XII. század óta, de könnyű lovasaink mindig voltak. A fő érvünk az, hogy a huszárok ugyanazzal a könnyűlovas harcmóddal küzdöttek, védekeztek a törökkel szemben, amely teljesen azonos volt a régi magyar lovas taktikával. Hiszen kezdetben még nyíllal is lövöldöztek, mint az Árpádok idején. A huszár tehát nem ekkor született, hanem csak ekkor tért vissza a régiekhez, vagyis ekkor: újjászületett!
Milyen is volt ez a könnyűlovas harcmód, amellyel olyan nagy fölényben voltak lovas őseink a nyugati népek elmaradott taktikájával szemben, s milyen volt az ezzel azonos huszár harceljárás a csapatnem, majd a fegyvernem egész fennállása idején?
Alapvető volt a ló gyorsaságában, mozgékonyságában rejlő lélektani lehetőség felhasználása, ami abban nyilvánult meg, hogy váratlan időben, helyen és irányban végrehajtott villámgyors megjelenésükkel, szokatlan támadási módjukkal, tűzzel (nyíllal) való rajtaütésükkel szokatlan megrázkódtatást idéztek elő meglepett ellenségeikben, és ez olyan ijedtséget, rettentő félelmet, teljes akcióképtelenséget váltott ki soraikban, ami minden ellenállást megszüntetett. Ez már fél győzelmet jelentett, mivel védekezés helyett pánikszerű menekülésbe kezdtek.
A másik alkalmazási mód ezzel ellenkező értelmű volt, amikor fejvesztett menekülést színleltek, amivel az ellenségben kiváltották a biztos győzelem érzését, az üldözés vadászszenvedélyét, s ekkor váratlanul, gyorsan visszafordulva a felbomlott üldözők csoportját szétverték, vagy előre előkészített lesbe csalva, nagyobb erőkkel körülzárva semmisítették meg. A harc más formája volt még, amikor a zártrendű alakzatban felvonuló ellenséget nyilas támadásokkal körülszáguldották, rendjét felbomlasztották, és így végeztek velük. Ezekhez járult a gyors megjelenésük mellett, hogy a harc félbeszakítása után, vagy a harc végeztével újból váratlanul villámgyorsan eltávoztak, szinte eltűntek. Ezekkel a mozzanatokkal olyan hatást értek el főleg kezdetben, hogy a kor babonás népei Isten ostorának, túlvilági lényeknek képzelték őket, és imádságban kerestek előlük menedéket.
Mindehhez fűzzük még hozzá, hogy fél évszázadig tartó megelőző támadásaikkal elérték azt, hogy 895-tõl 1030-ig az országot nem érte sikeres ellenséges támadás. Felejtsük el és tüntessük el az ún. “kalandozás” tudatlan és megszégyenítő kifejezést hadjáratainkra.
A huszár harcmódja ugyancsak a ló jó tulajdonságain alapult, kezdetben még a nyilat használták a törökkel szemben, később a lőfegyverek megjelenésével a lovassági pisztoly, majd a karabély, végül az összes sorozat- és nehézfegyvereket használatba vették. Kardjuk természetesen ugyanolyan volt, mint őseiké. A lesbe csalás, félrevezetés, a terep messzemenő kihasználása, a rajtaütés, a távolról megsemmisítés, halogató harc, a felderítés, utóvédharc, az üldözés és a gyors tartalék volt a huszár jellemző alkalmazásmódja.
A magyar huszár harcmódja, harceljárása, taktikája az ősi magyar lovas hadművészetéből származik, még a második világháborúban is alkalmazták egyes elemeit. Így csak a nevének eredetét keltezzük a XV. századra.
Szétszórt, de tervszerű alakzatokban hajtották végre támadásaikat egészen a XVIII. század közepéig, amikor harcmodoruk Nagy Frigyes porosz király kezdeményezésére zártrendű, kétsoros vonalba fejlődve változott meg, ettől kezdve így rohamozták meg az ellenséget. Ez a harcmód az I. világháborúig tartott, amikor a harcban a lóról már le kellett szállniuk és gyalog folytatták a harcot. A két világháborúban már csak néhány lóháton végrehajtott sikeres rohamról tudunk.
A magyar királyság megalapításakor még az ősi lovas harcmódot alkalmazták, de szervezésük és felhasználásuk egyre inkább háttérbe szorult, s ez véleményem szerint hozzájárult az országot ért nagy vereségekhez, így Muhi 1241, Nikápoly 1396, Várna 1444 és Mohács 1526 végzetes eseményeihez. Lángeszű nagy királyunk, Hunyadi Mátyás volt az, aki a fenyegető török közeledésekor felismerte a könnyűlovasság szükségességét, és felállította a magyar huszárság elődeit. De nemcsak felismerte a huszárban rejlő erőt, hanem harcmódjukat is sikeresen használta fel. Így 1474-ben a sziléziai háborúban huszár rajtaütő, az ellenség utánpótlásának megsemmisítésével végrehajtott akciójával kényszerítette térdre a sokszoros túlerejű cseh-lengyel csapatokat Boroszló (Wroclaw) falai előtt! Sajnálatosan korai halála megakadályozta fő szándékát, a nyugati császári hatalom megszerzésével megsemmisíteni az oszmán veszedelmet.
A végvárak közt harcoló huszárok pótolhatatlan védő feladatokat teljesítettek, nélkülük összeomlott volna az amúgy is omladozó, rozoga határvédelem. A nemzeti királyság megszűntével sajnos végzetesen lehanyatlott népünk, országunk sorsa, főképp a Habsburg uralom alatt. A huszárok történetének legsikeresebb korszaka következett, amikor az idegen királyok nagyhatalmi harcaikban nyugaton alkalmazták őket a fő veszély, a török elleni országvédelem helyett. Az ország három részre szakadásával az erdélyi fejedelmek szabadságküzdelmeiben is mindkét oldalon sok huszárcsapat küzdött, sajnos sokszor magyar a magyar ellen. Bocskai, Bethlen, I. Rákóczy György, sőt Báthory István lengyel seregében még litván földön is harcoltak. A 30 éves háborúban is zömmel huszárok küzdöttek. Zrínyi Miklós nemzeti hadsereg-tervében főképp huszárokra támaszkodott volna. Ö maga is huszárjaival aratta sikereit.
A török kiűzésének nagy jelentőségű utolsó hadjáratában aránylag kevés huszár vett részt, bár Bercsényi Miklós, Bottyán János kiválóan irányították a kb. 1200 magyar huszárt. Budavár ostrománál magyar huszár tört be először, és tűzte ki a zászlót: Petneházy Dávid kapitány és hű huszárja, Ragó János.
1688-ban szervezték az első sor-huszárezredet Czobor Ádám huszárcsapatából. Ebből lett a 9. sz. Nádasdy huszárezred, 1920-tól 1945-ig a m. kir. Nádasdy Ferenc 3. honvéd huszárezred.
Jelentős szerepük volt a huszároknak II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában is, amikor nyolc évig újra volt nemzeti haderőnk. A 83 ezredből 52 volt lovasezred. A Fejedelem kárpátaljai felkelőihez először huszárok csatlakoztak, Ocskay László és Borbély Balázs 200 huszárja. Rákóczi kuruc huszárjai a portyázó, lesvető, rajtaütő hadmozdulatokkal aratták sikereiket, és nagyméretű raid-jeikkel különösen Bottyán János, Béri Balogh Ádám, Bezerédy, Ocskay értek el nagy hatást. Ilyen volt a nagy morvaországi betörés, midőn a sikertelen nagyszombati csata után Bottyán 1705 januárjában 6 huszárezreddel és szekérre rakott gyalogsággal átsiklott a biztosító vonalon, majd 12 nap múlva veszteség nélkül, nagy zsákmánnyal tért vissza, s ezzel a nagyszombati császári sikert semmivé tette.
III. Károly török háborúiban főleg a nyolc huszárezred aratott múltjához méltó sikereket. 1717. augusztus 5-én péterváradi nagy csatájában Pálffy 22 lovasezrede, Nádasdy és Ebergényi huszárregimentje a török túlerő háta és oldala ellen indított fergeteges lovasrohamával győzött, alig két hét múlva (augusztus 16.) pedig báró Splényi generális a belgrádi csatában Orsováig, sőt a Dunán túlra űzte a majd tízszeres túlerőt. “…mint a szélvész vágtatott a török után” – írták egy korabeli levélben. Mária Terézia nagy hadseregének összes háborúját 19 huszárezred harcolta végig kiemelkedő eredményekkel. Ekkor kezdődött huszárságunk fénykora.
Az örökösödési háborúkban a kiváló huszárvezérek visszatértek az ősi magyar lovas harcmódhoz. Ezt a huszár harci művészetet ismerte meg és vette át egész Európa minden jelentős hadserege. Innen áradt szét a magyar huszár dicsősége, szelleme, s ennek az emléke maradt fenn mind a mai napig. Gondoljunk csak a francia és amerikai huszárhagyományokra!
A vezérek közül az egyik leghíresebb Nádasdy Ferenc volt (1708-1783), a nagyszerű hadvezéri képességű huszárgenerális, számtalan csata sorsát eldöntő vezér, aki 1742-ben Chotusitz-nél rohamával győzött, bevette Pisek várát, 1744-ben a Rajnán túl szétverte a franciákat. Merész portyázásainak hatására Nagy Frigyes porosz király kénytelen volt kiüríteni Csehországot. 1746-ban Piacenzánál (Olaszország) 7000 spanyolt fegyverletételre kényszerített. Legnagyobb sikerét a kolini csatában aratta 1757. június 18-án. Zieten oldaltámadását 28 százada rohamával megállította, 60 századával Zieten 80 századát megrohamozta, majd 100 százada élén megállította, végül negyedik rohama után Nagy Frigyes elrendelte a visszavonulást. A királynő a kolini győzelem emlékére megalapította a Mária Terézia Rendet, amelynek első négy nagykeresztese közül kettő – Nádasdy és Hadik – magyar volt.
A döntő hatású haditettek után a kor 40 huszártisztje Mária Terézia Rendet kapott. Összehasonlításképpen: arany és ezüst vitézségi érmet 15 huszárezred 1946 katonája kapott, míg 15 gyalogezredből 1064 fő baka kapott elismerést.
A kor másik leghíresebb huszárvezére Hadik András volt, aki közhuszárból emelkedett a tábornagyi rangig, majd egyetlen magyarként a bécsi Legfelsőbb Haditanács elnöki tisztét töltötte be. Erdély kormányzójaként õ volt a székelyek megmentője. A csángók róla nevezték el Hadikfalva községüket. Leghíresebb, igazi huszárbravúrja volt, amikor a porosz sereg háta mögött elfoglalta Berlint, s azt megsarcolva még 200 pár kesztyűt vitt a királynőnek ajándékul. A sarc hiányzó részét a berliniek utólag küldték el Hadiknak”¦ Hadik kiváló portyázó törzstisztként tűnt fel Sziléziában. Előzőleg III. Károly török háborúiban, majd a németalföldi harcokban már mint lovasdandár parancsnok vett részt.
Érdekes módon a régi magyar könnyűlovas taktikát alkalmazta Kálnoky őrnagy, amikor 200 huszárjával színleg megrohant egy 300 fős porosz lovas elővédet, majd visszavonulást fújatott, meghátrált, mire a poroszok üldözni kezdték. Kálnoky a kellő pillanatban megállította jól képzett embereit, megfordultak, és fegyelmezett huszárjaival szétverte a meglepett, rendetlenül vágtató üldözőket – igazolva ezzel is a huszár harcmód ősi voltát. Mindez 1741. augusztus 23-án történt.
II. József török háborújában 7 huszárezred vett részt. Az ekkor alapított arany vitézségi érmet egy Gáspár nevű magyar huszár mellére tűzte ki elsőként a császár a saját kezével.
A 23 évig tartó napóleoni háborúkban a huszárság jelentőségének csúcspontját érte el. Ez volt a nagy lovascsaták korszaka, népek csatái zajlottak le. Mind a 13 huszárezred bátorsággal, vakmerőséggel, szívós kitartással és példás vitézséggel küzdötte végig a harcokat. Hősi haditettek egész sorát hajtották végre. A sok öreg huszár közül ki kell emelni a legöregebbet, Skultéty László zászlótartó őrmestert, aki katonai szolgálatának 81. évében, 95 évesen halt meg 1832-ben! Már Hadik 1757-es berlini portyáján is részt vett.
Korának kimagasló hőse volt a nagykállói nemes hentesmester katonának szökött 16 éves fia, aki Simonyi József óbesterként kortársaitól és az utókortól a “legvitézebb magyar huszár” címet érdemelte ki. Ő volt az, aki őrmesterként a Garda tó partján lévő Salo-nál lovasrohammal visszafoglalta a tüzérségi ütegeket, s azok tüzével, majd lovasrohammal az egész saját hadtestet kiszabadította a franciák fogságából. Hadnagyként félszázadával a visszavonuláskor két ezredet és a tüzérséget mentette ki Ulmnál a körülzárásból. Őrnagyként harcolt Aspernnél és Wagramnál, majd a 4. huszárezred egyik osztálya élén 1809-ben az egész hadsereg visszavonulását biztosította azzal, hogy az üldöző franciákkal küzdve a Thaya folyó hídját Laa-nál az utolsó pillanatig tartotta, majd a maga mögött felgyújtott hídon át vágtatva jutott a túlsó partra. 1813-ban Drezda mellett, és a Lipcse melletti “Népek csatájában” – amelyben hét magyar huszárezred harcolt – a harctér különböző pontjain 18 rohamot intézett a franciák ellen.
A magyar csapatok, köztük a huszárok még 1812-ben Napóleon oldalán az oroszok ellen hatvannál több kisebb ütközetben vettek részt, a huszárok főleg portyázásokkal. Ezek közül kiemelkedik Paulinyi Mihály kapitány, aki 71 kiválasztott jó lovasával október 13-án a Bug folyó mellől elindulva, 400 kilométert megtéve Minszkig jutott, ahonnét december 16-án tért vissza. Elismerésként a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét kapta. A huszárság története szempontjából igen jelentős és meghatározó volt az 1848-49-es magyar szabadságharc. A küzdelem az ország szabadságát, függetlenségét védelmező harcokból állt. A Habsburgok által népünk ellen fellázított nemzetiségek gyilkos támadásai ellen kellett először védekezni, majd megindult a kamarilla nyílt támadása Jellasics betörésével. Windisch-Graetz nagy támadása után Görgey felvidéki hadjáratával és az új honvédség megszervezésével, a győzelmes tavaszi hadjárattal lehetett a védekezést megkísérelni, de az orosz-osztrák túlerő vérbefojtotta jogos harcainkat. A külföldön állomásozó huszárok hazaverekedték magukat népünk védelmére, bizonyítva áldozatos hazafiasságukat. A felállítandó haderőt júliusban 200 ezer főre tervezték, ebből az év végére 18 huszárezred állt fel, és harcolta végig önvédelmi háborúnkat. A huszárok kezdettől kivonták kardjukat. A délvidéken a Württemberg-ezred huszárjai, Pákozdnál a Miklós-huszárok döntő szerepet vittek. A nyugati határon vezéreik katonai tudományának hiányában nem volt jelentős szerepük. A téli visszavonuláskor volt néhány lovasroham, de ez sajnos már nem volt meghatározó. A szolnoki csatában Kászonyi huszárjai Ottinger lovasdandárát kényszerítették visszavonulásra, és üldözték Abonyig. A Ferdinánd-huszárok a hatvani csatában nagy lovasharcban verték vissza Schlik csapatait a Zagyva hídjánál. A tavaszi hadjárat győzelmes csatáiban – Isaszeg, Nagysalló – kiemelkedő eredménnyel támogatták csapatainkat a harcokban.
Bem erdélyi hadműveleteiben kiválóan alkalmazta a huszárokat. A Mátyás huszárok a gálfalvai és nagyszebeni csatában, Piskinél ők és a Württemberg huszárok, Medgyesnél még a Vilmos huszárok ismételt rohamaikkal járultak hozzá Bem győzelmeihez. Bem kiváló hadvezetése eredményezte, hogy a Koburg és Vilmos huszárok elfoglalták Brassót, és a Vöröstoronyi szoroson át kiüldözték az osztrákokat az orosz tüzérséggel együtt.
Az 1849-es hadi eseményeket az ellenséges túlerő határozta meg. Ezekben a harcokban a huszárok önfeláldozóan védték a visszavonulókat. Július 2-án a szabadságharc legnagyobb lovascsatája zajlott le Komárom alatt. 40 magyar huszárszázad küzdött 50 osztrák-orosz lovasszázaddal szemben. Előzőleg az összevont huszárerők visszaverték az orosz Panjutin-hadosztály csapatait. A csata végülis sikeres volt. Július 11-én Komáromnál harmadszor kellett visszavonulniuk. Az utolsó utóvédharcokban augusztus 5-én Szöregnél, másnap Óbesnyőnél, két napra rá Csatádnál még sikerrel mérték össze fegyvereiket a császáriakkal. A temesvári nagy csata volt a végső harcuk. Két nagyhatalom túlereje, az európai országok érdektelen közömbössége, mint már annyiszor, hősi küzdelmeink lehanyatlását idézte elő.
A huszárok a szabadságharc küzdelmeiben kimagasló bátorsággal, önfeláldozó hősiességgel teljesítették kötelességüket. Becsületüket, haza- és szabadságszeretetüket mindennél jobban bizonyítják Lenkey és huszárjai példája, akik külföldről verekedték magukat haza. Az aradi 13 vértanú közül 8 volt huszár.
A szabadságharc alatt és 1859-ben olasz földön harcoló huszárok a tőlük megszokott eredményes módon tűntek ki. A vesztes magentai csatában a III. hadtestet a nyíregyházi huszárok mentették meg gyilkos kartácstűzben rohammal szétverve a franciákat. Solferinónál Majtényi kapitány 6 századdal vert szét egy egész lovas hadosztályt.
Az 1866-os porosz háborúban 10 huszárezred vett részt. Itt kezdődött a fegyvernem jelentőségének rohamos hanyatlása az ismétlő- és sorozatfegyverek megjelenésével. Bár még teljes erővel indultak harcba a huszárok, de az I. világháborúban indított lovasrohamok nagy része már vérbe fulladt a géppuskákkal, drótakadályokkal megerősített állóháborúban. Így néhány sikeres lovas- és gyalogroham után a lóról leszállva és árokba bújva gyalogharcra kényszerültek. Asiago és Doberdó sziklapoklában, majd a Piave partján gyalog is hős huszárként harcoltak.
A II. világháborúba belekényszerülve már a csonka ország egyetlen lovasdandára, majd huszárhadosztálya Ukrajnában a sikeres üldöző harcokban – Zwanczyk, Uman, Nikolajev és a Dnyeszter védelemben, majd a Pripjaty mocsaraiban, s 1943 óta először megállítva Varsónál az orosz harckocsi-áradatot – mutatta meg, hogy milyen volt a magyar huszár. Végül 1945-ben amerikai hadifogság után hazatérve szűnt meg a világhírű magyar huszárok utolsó maradéka. A háború után felállított két huszárezredet 1954-ben szüntették meg.
A magyar huszár fegyvernem a Mátyás király által 1481. március 11-én megörökített “huszár” szót véve alapul közel 500 évig állt fenn, hirdetve a magyar nép rendkívüli katonai képességeit szervezésben, hadművészetben és utolérhetetlen huszár hősi szellemében. A magyar huszár múltjának, történelmi jelentőségének, nemzetközi hatásának és elismertségének széleskörű elterjedése nemzeti önismeretünk, öntudatunk fontos eszköze. A huszár népünk történelmi értékeinek megtestesítője. Jelképezte és tetteivel megvalósította mindazon legszentebb erényeket, melyek mindig biztosították nemzetünk fennmaradását.
A magyar huszár emlékét és szellemét meg kell őriznünk népünk, ifjúságunk szívében – a sorsot vállaló, a reménytelennek látszó helyzetekben is a mindig újrakezdés hitét és akaratát s az érte végzett szívós munkát, a haza rögéhez való hû ragaszkodást. Külön ki kell emelni: a huszár mindig jókedvű volt, és mi is csak örülhetünk az emlékének, mert az nem a vesztes háborúk, elbukott szabadságharcok elkeserítő és megszégyenítő érzésével tölti el a szívünket, hanem a huszár mindig újrakezdő, mindig győzelemre törő, s mindig sikeres tevékenysége emlékére; mert ha nem sikerült is valamely akciója, a huszár lovával mindig el tudott szakadni ellenfeleitől, s akkor ismét és mindig újra kezdte!
A huszár ma már valóban a mesék, mondák, legendák hőse, de meg is érdemelte az elismerő, dicsőítő jelzőket. Volt idő, amikor kardja hegyével õ írta a történelem legszebb lapjait hazai földön és messze idegenben, Európa- és Amerikaszerte.
Manno Miltiades, művész, költő, tartalékos huszártiszt így búcsúzott a magyar huszártól:
“… mert tűzben, vérben, virtusában égve,
ezer csatából egyenest az égbe
száguldott egykor a magyar huszár!”
Nem csoda, hogy országunkban oly sok hősi emlékmű huszár alakjában emlékeztet hősi halottainkra. A sok szép huszár hősi emlékmű közül különösen nagyon közel áll a szívünkhöz a budapesti Szervita-téri templom homlokzatát díszítő bronz dombormű. Az emlékmű Istók János alkotása, – rajta a Vilmos huszárezred hősi halottainak névsorával – azt ábrázolja, hogy Jézus Krisztus a keresztfáról lehajolva magához emeli-öleli a lováról holtan lehanyatló magyar huszárt.
Nagy Kálmán
A szerző, Nagy Kálmán hadtörténész, nyugalmazott huszárezredes, életének 95. évében jár. Fáradhatatlanul tanítja az ifjúságot a huszárság történetére.
Frissítve: 2024.07.01.
Fotó: Canva
Lovastorna
Torna és lovaglás – ez a lovastorna
Egyesületek:
Budapesti Lovas Klub
Habsburg Eilika Alapítvány – Sóskúti Manók
Bővebben a lovastornáról:
Ki ne látott volna már lovastornász csoportot és figyelte csodálattal, milyen fantasztikus gyakorlatokat hajtanak végre a gyerekek és fiatalok a ló hátán! A versenyeken és a lovas rendezvényeken elképesztő dolgokat mutatnak be.
Már az ókorban is izgatta az embereket, hogy akrobatikus gyakorlatokkal bizonyítsák bátorságukat és ügyességüket a vágtató lovon. A régi Rómában például az ilyen feladatok a gazdagok fiainak lovaglóoktatásának részei voltak. A reneszánszban a voltizs aztán önálló sportággá fejlődött, nevét a francia befolyásnak köszönheti (‘la voltige’).
A lovastorna története
|
A lovastorna elnevezés a latin eredetű voltizsálás magyarosított változata. A latin volitare (olaszul volteggiare), azaz röpködni szó a lovon végzett gimnasztikát és tornát jelöli. A voltizsálásra utaló legrégebbi tárgyi emlékek a görög olimpiai játékok idejéből származnak. Az időszámításunk előtti 648-tól 444-ig terjedő időben – vagyis a 33. olimpiától a 84. olimpiai játékokig – többször található olyan utalás, amely a gyermekek, felnőttek lóval kapcsolatos gimnasztikáját írja le vagy ábrázolja. A lovon végrehajtott torna, vagyis a mai értelemben vett voltizsálás először a német irodalomban jelent meg: Andreas Schmidt tett róla említést, 1713-ban, Nürnbergben kiadott munkájában. 1839-ben Chappon írt vívó- és voltizsálókönyvet, amelyben így nyilatkozott: „A voltizsálás erősíti, gyorsabbá és ügyesebbé teszi úgy az alsó, mint a felső testrészeket; minden másnál jobban kiképezi és megacélozza az egész testet…A voltizsálás tulajdonképpen egy vegyes ugrás, amelyet a tánc, a vívás és a lovaglás mellett művészetté képzett ki a gimnasztika.” Leírásával és céltudatos tanításával hazánkban először Nagyszombaton találkozunk. Itt a Kollégium mellé az 1770-es években királyi konviktust létesítettek, és az Adalbertinum nevű intézetet is létrehozták, ahol melléktárgy volt – a vívás és a tánc mellett – a voltizsálás is. Az 1820-as, 30-as években a lovassport két nagy felkarolója, Széchenyi és Wesselényi tett kísérletet a gyermeklovaglás hazai népszerűsítésére, ennek ellenére különböző ágazatai nálunk nem tudtak meggyökeresedni. A voltizsálás szinte eltűnt, és csak a katonai nevelésben és a katonai kiképzésben kapott állandó helyet. A 19. század végén, a 20. század elején Európában a voltizsálás tehát a lovas katonai kiképzés segédeszköze lett. Nyereg nélkül illetve felnyergelt változatban végezték lovon a tornagyakorlatokat, amelyek azonban mind kivitelezésben, mind célban eltértek a mai gyakorlatoktól. Az 1920-as években a voltizsálást még az olimpiai játékok sportágai közé is felvették, de csak katonák részére. Az 1920-as antwerpeni olimpiai játékokon egyéni és csapatszámot írtak ki, de szerepelt a voltizsálás az 1928-as amszterdami olimpián is, rendőrségi és katonai résztvevőkkel. Amikor a katonaság elhagyta a lovat, nem igényelte tovább a voltizsálást sem, hiszen szerepe csak az volt, hogy az újoncokat a lóhoz szoktassa, és mintegy a lovaglás előiskolájaképpen segítse, alapozza meg a későbbi lovaglástanulást. A II. világháború után a lovassport civillé lett, és a katonaság helyett a civil lovassportnak kellett megteremtenie saját utánpótlásának lehetőségeit. A gyermeklovassport keretében a voltizsálás tömegméretű elterjedése Németországban indult meg, ahol hamar felismerték a sportág lovaglást megalapozó előnyeit, olcsó voltát és nagy gyermeklétszámot foglalkoztató lehetőségeit. A lovastorna Németországban, Ausztriában és Svájcban már negyven éve versenysport. Hazánkban az 1930-as évek katonai bemutató voltizsálása teljes feledésbe merült, csak az 1970-es években éledt újjá, majd 1984-ben önálló sportág lett. A lovastorna tehát úgy indult, mint a felnőtt lovassport előiskolája, amely megismerteti és megszeretteti a gyermekek széles tömegével a lovat, a későbbiekben azonban önálló sportággá nőtte ki magát. A technika finomodott és az összehasonlítható versenyzésig fejlődött, az egyes országok pedig fokozatosan rögzítették a voltizsálás szabályait. Nemcsak alapszabályok és bírálati vezérfonalak, de részletes gyakorlati leírások is megjelentek, lehetővé téve a nemzetközi összevetést, a nemzetközi versenyeket is. A sportágat végül 1983-ban a Nemzetközi Lovas Szövetség is elismerte önálló szakágként. Az első Európa-bajnokságot 1984-ben, Ebreichsdorfban, Ausztriában rendezték. A lovastorna a négyévente megrendezésre kerülő Lovas Világjátékok műsorán is szerepel. |
Rövid szabályismertetés
|
A lovastorna – mint minden versenysport – pontosan rögzített szabályokon alapul. Csapat és egyéni versenyeket rendeznek; egy csapat hét főből áll, az egyéni versenyben pedig külön rangsorolják a női és a férfi indulókat. Korhatár szerint ma már junior (1*) és szenior (2*) versenyszámokat is definiálnak mind a csapat, mind az egyéni versenyben. A gyakorlatokat a versenyzők mindig zenére, egy 15 méter átmérőjű körön, bal kézen – ideális esetben – egyenletesen vágtázó lovon hajtják végre. A lovat a kör közepén álló futószárazó irányítja, így a voltizs az egyetlen olyan sportág, ahol az edző (futószárazó) is aktív résztvevője a versenynek. A versenyző, a ló és a futószárazó hármas harmonikus egysége elengedhetetlen a jól kivitelezett gyakorlathoz. A versenyeken mind a csapattagoknak, mind az egyéni versenyzőknek először a kötelező gyakorlatokat (felugrás, alapülés, zászló, malom, olló, állás, lengés) kell bemutatniuk sorban egymás után, összekötő elemek nélkül. A szabadon választott gyakorlatokat (kűr) a versenyzők saját belátásuk szerint állíthatják össze. A csapatkűrökben mindig két-három versenyző van egyszerre a lovon, a gyakorlatok nehézségének és változatosságának csak a fantázia szab határt. Eközben három pontozóbíró a lovon végrehajtott gyakorlatokat, kettő pedig a ló teljesítményét pontozza, 1-től 10-ig. |
|
|
A szabadon választott gyakorlatok során a gyakorlatot pontozó bírók külön pontot adnak a kűr nehézségi fokára, összeállítására és kivitelezésére. A szabályok az 1-es (S), 2-es (M) és 3-as (L) nehézségi fokú gyakorlatok mellett rizikós (R) gyakorlatokat is definiálnak; ezek azok a gyakorlatok, amelyek végrehajtásának nehézségét már képtelenség tovább fokozni. A végeredmény a kötelező gyakorlatok és a kűrök pontszámának átlagából adódik. Nemzetközi versenyeken, világkupa fordulókon, Európa- és világbajnokságokon döntőt is rendeznek. A döntőbe általában az első 12 csapat illetve a legjobb 15 női és a legjobb 15 férfi versenyző kerül. A döntőben az egyéni versenyzők – kötelező gyakorlatok helyett – úgynevezett technikai kűrökkel indulnak, amelyben az öt kötelezően végrehajtandó gyakorlatot (ló nyakára történő felugrás, hátsó támasz, cigánykerék, tűspárga, ló hátán oldalirányú állás) tetszőleges sorrendben és tetszőleges összekötő elemekkel mutathatják be. Az öt gyakorlat pontszámához hozzáadódik az összeállításnak, a kivitelnek és a ló teljesítményének a pontszáma, ezek átlaga adja a technikai kűr eredményét. Az egyéni verseny döntője a szabadon választott gyakorlatok ismételt bemutatásával zárul. A legjobb 12 csapatnak a döntőben már csak a kűrt kell megismételnie, így alakul ki a végső sorrend. |
|
Még több információ a lovastornáról
Kinyújtott lábujjak kontra mély sarok…
Németországban az első csapatok a hatvanas években alakultak. Addig a lovon való tornászást “csak” a lovassportba való értékes felkészítésnek tartották. Ezt a funkciót a voltizs máig megtartotta. Hogy állunk ezzel szemben azzal, hogy a voltizs és a lovaglás párhuzamosan is űzhető, vagy hogy a versenyszerű lovastorna az általános lovasoktatás hasznos kiegészítése lehet? Ez gyakran vált ki vitákat. Azt is hallhatjuk, hogy a lovaglás és a voltizs nem illeszthető össze, mert a kinyújtott lábujjhegy, a megfeszített lábak és még sok minden nem egyeztethető össze a jó lovaglóstílussal. Ez tulajdonképpen igaz – de nem is kell egyformának lenniük!
Tenisz lóháton?
Aki a lovaglás mellett például teniszezik, annak sosem jutna eszébe a ló hátán egyszer csak ütőt lengetni. Miért próbálná meg hát az a lovastornász, aki a tornadresszét lovaglónadrágra és csizmára cserélte, kinyújtani a lábujjait (ami a csizmában meglehetősen nehéz is lenne…)? A lóháton való tornázás – még versenyszerű formájában is – sokat nyújthat a lovaglásnak, segítségként a kezdéshez és a további tanítás ésszerű kiegészítéseként egyaránt. Ennek több oka van. A következőkben a voltizs legfontosabb szempontjait írjuk le részletesebben, és minden pontnál megmagyarázzuk, milyen haszna lehet a lovaglásban.
Az ember és a ló közötti kapcsolat
A lóval való első kapcsolatteremtéshez például – főleg a legkisebbeknek – nagyszerű élmény. A voltizslovakat szeretettel gondozzák a gyerekek, miközben megtanulnak bánni a lóval. Az ápolás és ellátás éppolyan fontos, mint maga a sport. A lovastornánál a lóval való érintkezés folyamatosan “testközeli”. Intenzíven élőlényként élik meg a “tornaszert”, és nem csak egy eszköznek tekintik. Minden lovastornász állandóan tudatában van annak, mennyire függ lova jóindulatától és szorgalmától. Ennek következménye a hálás és körültekintő együttlét.
Lovastorna után lovaglás
Aki tehát tapasztalta a lóval mint társsal való találkozást, a nyereg alatt is érzi az élőlényt, és nem keveri össze a lovaglást a “motorozással”. Bármilyen könnyűnek is tűnjön a lovaglás a gyakorlatlanoknak is segédszárak, zablák, kantárok, nyergek, pálcák, ostorok használatával, az igazi lovaglástudás mégiscsak többet követel meg, mint a “kormányzás”, “gázadás” és “fékezés”. Csak a ló önkéntes és örömteli együttműködése tesz lehetővé komoly sikereket. Egy lovastornász mindezt a tudást már magával hozza a lovaglásoktatáshoz.
Bemelegítés
A voltizsedzések nem csak a ló bemelegítésével kezdődnek – maguk a lovastornászok is következetesen felkészülnek a lovon zajló edzésre. Ez magában foglalja az általános erőnléti edzéseket, többnyire futást, gimnasztikát, nyújtó és lazító gyakorlatokat, valamint a kötelező és kűrelemek “szárazedzését” a talajon vagy a tornalovon.
Melyik lovas állíthatja magáról őszintén, hogy következetesen bemelegít, mielőtt felszállna a lóra? A lovakra ugyanakkor már régen érvényes: teljesítményt csak akkor követelhetünk, ha a kondíció rendben van, valamint nem hanyagoltuk el a bemelegítő edzést és a lazító gyakorlatokat. A lovas számára azonban a “munka” többnyire minden előkészület nélkül kezdődik. Az egyes lovasok pucolási szorgalmától függően a ló tisztítását is gimnasztikának tekinthetjük, következetes bemelegítést azonban szinte senki sem végez. Ugyanakkor már a ló ellazítása is testi segítségeinek, vagyis izmainak intenzív használatát követeli meg a lovastól. A tipikus “lovas-lábköszvény” nagy valószínűséggel elkerülhető lenne, ha a lovasok “száraz-gimnasztikáról”, erőnléti edzésről és hasonlókról alkotott felfogása megváltozna.
Mozgékonyság és testkontroll
Ahogy a talajtornához, a voltizshoz is szükség van minimális mozgékonyságra. Aki nem a versenyeket tűzte maga elé célul, annak természetesen nem kell “kitekernie” a lábát, hanem lehetőségeinek keretein belül is élvezetet találhat a tornában. Ennek ellenére már a legegyszerűbb gyakorlatok is fejlesztik a mozgékonyságot. Az izmok, az inak és a szalagok nyújtásától lazábbak lesznek. A különböző testrészek összehangolását a lovastorna-gyakorlatok végzése szintén elősegíti. Egyes izomcsoportok megfeszítését és ellazítását célzottan kontrollálják, ezzel javítják a test általános érzetét.
Kinek ne lett volna már gondja azzal, hogy egyidejűleg olyan sok testrészét kontrollálja, amire a lovagláshoz szükség van? Fel a fejjel, vállakat le, egyenes hát, váll-csípő-sarok függőlegesen, mély ülés, lenyomott sarok stb.
Minden sportág, amely a test mozgékonyságát javítja, segít a lovasnak megbirkózni ezekkel a problémákkal. Az egyes izmok elszigetelt működtetésének képessége is nagy jelentőséggel bír a lovaglás szempontjából. Ennek minden fejlesztését csak üdvözölni lehet.
“Félelem”
A voltizsnál nem szállnak le a lóról. Lecsúsznak, siklanak és ugranak minden variációban. Gondoljunk bele: például egy 150 cm magas gyerek, aki egy 165 cm marmagasságú lovon áll, jó háromméteres magasságból néz le, mielőtt vágtában leugrana a lóról. Ez nem különlegesség, hanem egy gyakorlat, amelyet a voltizscsoportok szinte minden kűrjében többször is végrehajtanak a résztvevők. Mivel az edzéseken természetesen a korrekt legurulást is gyakorolják, a kockázat minimális, és a gyerekek teljesen félelemmentesek.
A lóról való leesés elválaszthatatlanul hozzátartozik a lovagláshoz, többnyire azonban jobban félnek tőle, mint amennyire kellene. Sok esést meg is lehetne előzni, ha a lovas nem félne az eséstől. Aki fél, merevvé, görcsössé válik, elveszti az egyensúlyát, az esés pedig egyre bizonyosabbá válik. Ha azonban a lótól való elválás tényleg elkerülhetetlen, a félelemtől mentes lovasnak minden adu a kezében van. A laza test szinte önmagán segít. Aki lazán esik le, automatikusan legurul. Aki ezzel szemben görcsös a félelemtől, azt az a veszély fenyegeti, hogy már az ártalmatlan leeséseknél is súlyosan megsérül.
Kiegyensúlyozott ülés
A ló hátán a lovastornász gyerekek játékosan megtanulnak a ló mozgására hagyatkozni. Már a hat alapgyakorlat (alapülés, zászló, malom, lengés, állás, olló) nagymértékű egyensúlyérzéket követel meg, és a ló mozgásának érzését. A saját súlypontjukat a lóéval kell összhangba hozniuk, méghozzá nemcsak alapülésben, hanem a különböző tornamutatványok közben is. Sok lovastornász szinte a holdkóros biztonságával mozog a ló hátán.
Egy “normál” kezdőnek ezzel szemben sokat kell dolgoznia, hogy egy minimális lazaságot és biztos egyensúlyt érjen el a nyeregben. Aki már lovastornázott, általában nagyon gyorsan halad a lovaglás tanulásában is. A “lovagló voltizsáló” a “normál kezdőnél” sokkal ritkábban is esik ki a nyeregből, hiszen nem olyan könnyű kizökkenteni az egyensúlyából.
Ütemérzék
Éppen a versenyszerű lovastorna támaszt magas követelményeket az ütem és ritmus tekintetében. A megfelelő időzítéshez való érzék rendkívül fontos. Azoknál a gyakorlatoknál például, amelyekben több tornász vesz részt, minden attól függ, hogy a résztvevők egyezzenek a számoló-ütemben és a gyakorlat ritmusában. Csak akkor sikerülhet, ha a megfelelő pillanatban kezdik és fejezik be, engedik el, vesznek lendületet vagy lökik el.
Az ütem a ló kiképzési skáláján egészen elöl áll. A jármódok tisztasága minden lecke előtt való. A ló ütemének felismeréséhez, lovaglásához és megtartásához azonban a lovasnak fejlett ritmusérzékkel kell rendelkeznie. Ennek az ütemérzéknek a fejlesztéséhez a voltizsálás kimondottan hasznos.
Csapatszellem és csoportdinamika
A csapatszellem minden tornászcsoportban elengedhetetlen. Bár a versenyeken a kötelező gyakorlatoknál mindenkit egyenként értékelnek, a kűrben azonban a különböző képeket több tornász közösen hajtja végre, és a versenyen elért helyezéshez csak a közösen elért összesített eredmény számít. Ez elősegíti az összetartást. A voltizscsoportban mindenki fontos. Éppen a kűrgyakorlatokhoz van szükség sokféle különböző tehetségre. Kicsitől nagyig, a filigrántól az erősig, mindenki hozzájárulhat a sikerhez. Ezenkívül a csoport csapatdinamikára tesz szert, gyakran csak ez teszi lehetővé a különleges teljesítményeket.
A lovaglás ezzel szemben elsősorban egyéni sport. Kezdetben mindenki a saját sikeréért küzd. A verseny vagy akár az istálló légköre azonban jelentősen függ attól, mennyire készek az “egyéni versenyzők” elismerni más lovasok tehetségét és teljesítményét, vagy tanácsokat és gyakorlati segítséget nyújtani a gyengébb lovasoknak. Pedig lovasként is mindenképpen igyekezni kellene nem egymás ellen, hanem egymással edzeni. Mások teljesítményeit és sikereit nem irigyelni kell, hanem pozitív kihívást kell jelenteniük. Egy voltizsóra intenzív tanulási készségének légköre minden lovaglásórán kívánatos lenne.
Szórakozás és jókedv
A lovastorna egyszerűen jó móka. Akár szabadidős sportként, akár versenysportként űzik, a tornászok lelkesedése mindig szemmel látható, érezhető örömük, amellyel a lovon tornáznak. Ezt természetesen a csapatszellem is elősegíti, de az a különlegesség is, hogy nem egy eszközön, hanem egy élő lovon gyakorolnak.
Aki lovasként egyszer egyszerűen fölül a voltizsheveder mögé, és megpróbálkozik a legegyszerűbb alapgyakorlatokkal, jól szórakozhat többnyire ügyetlen igyekezetén (feltéve, ha van humora…). Itt is érvényes: a csapat megteszi a magáét! Egy ilyen “tornaóra” a jókedven túl egy kis lazítást és pozitív változatosságot visz a lovaglási órarendbe.
Ugyanakkor ehelyütt talán arra is utalnunk kell, hogy egy igazi “laikus-óra” esetén mindig a ló javának kell előtérben állnia. Csak a megfelelő terhelést kapja a ló, a torna időtartamát tekintve is, valamint a résztvevők ügyetlenségének megvan a határa. Annak, aki például felüléskor zsákként zuhan a ló hátára vagy a gyakorlatok közben csak kontrollálatlanul tud mozogni, be kell látnia, hogy a lóval szembeni sportszerűség magától értetődő. Ezért először a saját testfeszültségünket javítsuk a szükséges mértékig, mielőtt új lendülettel a lóra ülnénk. De éppen az öröm, amit a voltizsálás szerez, gondoskodik a nagyobb vonzerőről, hogy magunkon dolgozzunk, mint ha egy teljesen átlagos gimnasztikaórán vennénk részt.
Lovastorna és lovaglás – igen, egymáshoz illik!
Mostanra, remélem, mindenki számára világossá vált, mennyi előnye van a lovastornának a lovagláshoz is. Ennek ellenére a voltizs nem a lovaglás előtti lépcső! Kezdés, hasznos kiegészítés és kiegyensúlyozó sport, ezek a lovastorna jelzői a klasszikus lovaglással kapcsolatban. A lovastorna azonban egy külön lovassport is, saját szabályokkal, saját versenyekkel és nagyfokú, sajátos vonzerővel.
Fotók és szöveg: Balogh Eszter
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002.áprilisi számában.
Frissítve: 2024.01.16.
Fotó: Canva
Öttusa
Az öttusa
A 19. században egy fiatal francia lovassági tisztnek sürgős üzenetet kellett a célba juttatnia. Végiglovagolt az egyenetlen terepen, ellenséges vonalakon át, míg valaki kivont karddal útját nem állta. Párbajban legyőzte ellenfelét, de közben egy másik ellenséges katona kilőtte alóla a lovat. Miután egy lövéssel leterítette ezt a katonát is, a tiszt futva folytatta útját. Végül egy vad folyót átúszva, átadta a fontos üzenetet. A legenda szerint így született meg az öttusa.
Az öttusa először az 1912-es stockholmi olimpián mutatkozott be, a 2000-ben megrendezett olimpián pedig már szerepelt a női öttusa is. A verseny egy napon zajlik, és öt számból áll.
A lövészet az első versenyszám, melyet a körmérkőzéses vívás követ. Ezután jön a szabad stílusú, kétszáz méteres úszás, majd a díjugratás. A versenyzőknek húsz percük van kiismerni a lovat, mielőtt az ugratás elkezdődne. Végül 3000 méter futás zárja a versenyt. A versenyzőket pontjaik alapján sorban indítják, ezért aki először lépi át a futás célvonalát – az lesz az olimpiai bajnok.
Frissítve: 2024.01.19.
Fotó: Canva
Jeles napok
Augusztus 20. – Szent István király és az államalapítás ünnepe
Nemzeti ünnepünk eredete
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon hunyt el.
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű
Szent-István kultusza a középkorban az egész Kárpát-medencében élt, de a török hódoltság alatt eltűnt. Az Aranybullában is szó esik a „szent király ünnepéről”, melyet Székesfehérváron tartottak.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében egy elfelejtett szokás bukkant fel, augusztus 20-án, az aratóünnep. Az aratás befejezése után az aratók búzakalászból, mezei virágból aratókoszorút, vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A vendégség rendszerint tánccal fejeződött be. A tánccal egybekötött aratószokás egy 1901-es miniszteri felhívás után vált általánossá, főleg nagybirtokos vidékeken.
A korábbi szokások közül az első világháború után is fennmaradt a Szent Jobb körmenet, valamint a Szent-István díjért zajló lóverseny. Az 1920-as és 30-as években az ünnep a Ludovika Akadémia udvarán a tisztavatással kezdődött. Napjainkban augusztus 20-a ötvözi Szent István kultuszát, az aratás befejezésével az új kenyér ünneplését, a tisztavatást, valamint a tűzijátékot is.
Ünnepi programok
Budapest:
Zászlófelvonás és ünnepélyes tisztavatás a Kossuth téren, a Nemzeti Lovas Díszegység felvonulása, családi programok a Duna-parton és még sok más érdekes program a fővárosban.
Ópusztaszer:
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark többek között Honfoglalás-kori lovasbemutatóval, terelési bemutatóval, élő skanzennel, és Ismerős Arcok koncerttel várja az érdeklődőket.
Az Ópusztaszeri Emlékparkba való belépés és a Feszty-körkép megtekintése aug. 20-án ingyenes. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a Feszty-körkép megtekintéséhez előjegyzés szükséges.
Frissítve: 2024.01.19.
Fotó: Canva
Lóvásárlás? Csak hozzáértővel!
Lóvásárlás? Csak hozzáértővel!
Kezdő lovazók, leendő lóvásárlók figyelmébe!
Olvasói levél
Talán nem is igazi átverés ez, de talán meg lehetett volna spórolni, ha mást nem is, az időt, vagy az üzemanyagot…
Történt egyszer, hogy egy kedves ismerősöm megkeresett: szeretné, ha a gyerekei lovagolnának. Esetleg venne egy jó kis pacit nekik, mert az mégiscsak más, mint a bérlovi. Segítenék-e ebben?
Mondtam, persze! Nézegessék a hirdetéseket, ha tetszik valamelyik küldjék el, én meg eldöntöm érdemes-e megnézni. Pár nap múlva kaptam is jónéhány hirdetést, de inkább csak a színük volt szép, vagy jókat írtak róluk, de vagy túl fiatalok voltak, vagy nem volt semmi papírjuk. Mondtam nekik, hogy ez így nem jó és elkezdtem én keresgélni.
Ki is választottam úgy 6-8 lovacskát. Lóútlevéllel rendelkező 6-10 éves, szelíd, “gyereknek is ajánlom”, de nem túl drága (max. 300.000 Ft) lovacskát. Képeken: aranyos szőke kislány szőrén kocog a lovardában, vagy szépen szerszámozott paci “fej nélküli” lovassal baktat a közúton, stb.
Felhívott a Vevőjelölt, hogy neki tetszik három paci. Ha gondolom menjünk el megnézni, mert úgyis eléggé közel van egymáshoz (max. 30 km) az a három, az áruk is kedvező. Tőlünk ugyan vagy kétszáz kilométer, de nem számít! Egy életre keresünk társat, szóval ne ezen az egy tank gázolajon múljon.
Vevőjelölt megbeszélte a hirdetőkkel, hogy mikor mennénk.
Mielőtt indultunk kérdezem Vevőjelöltet: Sikerült mindhárom hirdetővel egyeztetni? Persze – mondja ő – csak annyi van, hogy a háromból kettő már nem ott van ahova hirdették, hanem XXX településen. Kicsit furcsállottam, de az egyikre azt mondták, hogy “meghalt az apósom és el kellett hozni“, a másikra meg mást, de nem is foglalkoztam ezzel elég komolyan, felkerekedtünk, vittem a nyergemet, patakaparót, stb.
Megérkezünk az első módosított helyre, XXX településre. Gyönyörűen rendben tartott parasztudvar, fehér karám stb. Az istálló már bűzlött a szó szoros értelmében.
Hogy-hogy nem legalább 5 “eladójelölt” volt jelen a fogadásunkra és úgy 10-12 ló. Meg is kérdeztem, hogy miért nem ott van a keresett ló ahová hirdették, mire azt mondta az eladó, hogy a testvére kórházban van és ezért bla, bla… Már gyanús volt, hogy nem emlékszik kétszer ugyanarra a mesére, biztos jó sokat kell kitalálnia…
Odavezényeltek a hirdetett lóhoz, ami már a bokszban vadul sunyított, szóval tuti nem engedtem volna közelébe egy gyereket, de azért megnéztük jó alaposan. Fel is ültem rá, de nem kellett hozzá nagy szakértelem, hogy megállapítsam, nem gyerekló, mert mikor nem egyeztem bele, hogy velem együtt berobogjon az istállóba, élénk ágaskodás volt a reakció. Nyoma sem volt a képen szerepló kislánynak… Ráadásul nem volt lóútlevele, csak bélyegzési jegyzőkönyve, mert “épp most kérték ki és még nem érkezett meg”.
Mondtuk, hogy köszönjük, de ezt a lovat nem szeretnénk, persze azonnal ajánlottak egy “sokkal jobbat”.
Valóban jobb volt, csak 150 kiló hiányzott róla. Megvolt a lóútlevele, bár nem az ő nevükre volt kiállítva. Szelíd is volt, kényelmes is. Kantárt nem vittem (mivel feltételeztem, hogy egy belovagolt lónak talán van sajátja), viszont csak egy kantár volt a tanyán, ami nagyon nagy volt a lóra ezért a pofaszíjra csomót kötöttem. Ilyet otthon soha nem tennék, ráadásul közben érzékeny szememnek feltűnt, hogy a bal szárról hiányzik a martingálstop. Nem volt rá szükség, csak észrevettem. A ló egész szimpatikus volt, de gondoltuk, hogy azért megnézzük a másik két kiszemeltet.
Szépen elköszöntünk. Mondtuk, hogy még máshol is várnak. Persze rögtön jött a “de van egy másik érdeklődő is erre a lóra és…“. Na nem most jöttem le a falvédőről, mondtam, akkor adják neki oda!
A meglepetések azonban csak most jöttek.
Elindultunk és közben Vevőjelölt felhívta a kettes számú Eladójelöltet. Más név, más helység, más telefonszám. A hívást ugyanaz a fickó fogadta, akitől egy perce eljöttünk!
Elmondta, hogy a kettes számú “kinézett paci” is nála van XXX helységben, de a másik tanyáján. Odaértünk, megkérdeztük, hogy mi ez a kettős telefonszám? Hát “a tesója aki kórházban van“… (na erre már emlékezett, legalább).
Bementünk az udvarba, ami semmi esetre sem volt rendesnek nevezhető. Fólia oldalú tákolmányokban, állásban ácsorgó lovak (kb. 15), az udvarban kosz, trágya, rendetlenség, mozgatáshoz semmi hely. A hirdetésben szereplő lovat nem találtuk meg. Megmutattuk a kinyomtatott hirdetést, de ők maguk sem jöttek rá, hogy melyik ló lehet az. Na ennél már nem kellett több, udvariasan elköszöntük a segítséget és távoztunk.
Felhívtuk a harmadik eladójelöltet. Újabb név, újabb telefonszám, más helység. Már meg sem lepődtünk, hogy ez a ló sem ott van, ahová hirdették, hanem XXX város szélén, csak egy másik “tanyán”. De legalább tényleg az vette fel a telefont aki hirdette.
Odamentünk a helyszínre. Szintén fólia tákolmány, de legalább tiszta alom. (Ha a mi kedvünkért rakták tisztába a lovakat, már megérte).
Lovacska stimmelt a hirdetéssel, lóútlevél van, de nem az Eladó nevén, viszont a ló kicsit sem barátságos. Lábait nem adja fel, de bizakodva, hátha csak rossz előélet az oka, azért próbáljuk ki…
Elkezdtem felszerelni, és csodák csodája, emberünk kezembe adja azt a kantárt amire én kötöttem csomót az előző helyen és hiányzik a martingál stop!
Meglepetésemben ezt már nem álltam meg szó nélkül. Mondtam Vevőjelöltnek, csak úgy az orrom alatt, hogy ezek tök hülyének néznek minket! Sajnos (vagy szerencsére) Eladójelölt is meghallotta és elkezdett óbégatni, hogy nem is értünk a lovakhoz. Hát nem viselt meg különösebben a bírálat, de azért kapva kaptam az alkalmon, mikor azt mondta, hogy “le is vehetem a nyergem, mert ő azt is mondhatja, hogy a ló nem eladó!“. Kifelé menet igyekeztem elengedni a fülem mellett a további sértéseket…
Mondanom sem kell, hogy a szimpatikus lovacskáért sem mentünk vissza ezek után.
Tanulság:
Laikusok mindenképp kérjenek szakértő segítséget!
Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy az olcsó lovak körül valami bűzlik és ezt mindenki úgy értse ahogy akarja…
Szívből sajnálom ezeket a lovakat, de a megvásárlásukkal nem őket mentjük meg, hanem a “gazdáikat” győzzük meg arról, hogy jól csinálják, hiszen sikeres az üzlet.
És végül: Barátoméknak végül nem vettünk pacit, hanem egy áldott jólelkű nyugdíjas sportlovacskát “bérelnek” tartás fejében egy másik kedves barátomtól, aki örül, hogy hű barátja így jó helyen lehet öreg korában.
Lovasok.hu Tipp:
-
Laikusok mindenképp kérjenek szakértő segítséget!
-
Akár több alkalommal is próbáljuk ki a megvásárolni szándékozott lovat.
-
Vásárlás előtt mindenképpen vizsgálja meg a lovat egy lovas állatorvos.
-
Vásárlás előtt érdemes akár váratlan időpontban, véletlenszerűen is beállítani az eladóhoz megnézni a kiszemelt lovat.
Frissítve: 2024.01.22.
Fotó: Canva
Dallos Zsófia
DALLOS ZSÓFIA
Budapesten született 1976-ban. Két diplomával rendelkező lovas és szakedző. Sportoló szülei mellett szinte a nyeregben nőtt fel.
1985 óta versenyez díjlovaglásban. Pályafutása alatt eddig ötször nyert ifjúsági, kétszer junior és kétszer felnőtt Magyar Bajnokságot.
Tízszeres Budapest Bajnok.
1993-ban az Ifjusági Európa Bajnokságon egyéni 8. helyezett volt.
2005-ben és 2006-ban Világ Kupa fordulón három alkalommal nyert.
Háromszor került a Világ Kupa Közép Európai döntőjébe. Számos nemzetközi versenyen ért el értékes győzelmet és helyezéseket.
2006-ban kvalifikálódott és indult az Aacheni Világjátékokon. Naponta 6 lóval dolgozik és legnagyobb vágya, hogy az Olimpián indulni tudjon.
Frissítve: 2024.01.23.
Fotó: Canva
Dallos Gyula
DALLOS GYULA
A magyar lovassport örökös bajnoka.
Szombathelyen született 1950-ben.
Testnevelési Egyetemet végzett szakedző, mesteredző, a mai napig maga is aktív versenyző.
1963-69. között díjugratásban, 1969-72.között militaryban, 1972-től díjlovaglásban versenyez.
Jelentősebb eredményei: 1991 EB egyéni 7. hely, 1993-ban EB egyéni bronzérem, 1994-ben VB egyéni 7. hely. 1991-től 11 alkalommal első helyezés Világ Kupa fordulón, 6 alkalommal részvétel a Világ Kupa döntőjén.
1967-ben Ifjúsági Díjlovagló Bajnok, 1969-ben Felnőtt Magyar Bajnok.
1979-2003. között folyamatosan 25 alkalommal Magyar Díjlovagló Bajnok.
Több száz Nemzetközi Nagy Díj győztese és helyezettje.
Jelenleg családjával Dunakeszin él és dolgozik, tanítványai eredményesen versenyeznek a díjlovaglás élmezőnyében.
Frissítve: 2024.01.24.
Fotó: Canva
Kassai Lajos
Kassai Lajos – Lovas íjász
Kassai Lajos a modernkori lovasíjászat megteremtője.
15 év alatt dolgozta ki egy ősi magyar harcművészet alapjain nyugvó sportág szabályrendszerét és edzésmódszereit.
Kezdetben Magyarországon, majd egész Európában, Amerikában, és Kanadában tartott sikeres bemutatókat, edzőtáborokat, majd létrehozta a Lovasíjász Világszövetséget.
A világ szinte minden részén vannak tanítványai, és keresik fel azt a bázist Kaposmérő határában, ami a jelenlegi sportág központja.
Minden eddigi lovasíjász versenyt megnyert. 1998-ban pedig 12 órán át tartó, megállás nélküli lovasíjászatával bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, amit négy év kemény felkészülés után 2002. május 11-én döntött meg. Az idén elképesztő teljesítményével, 24 –órás lovasíjászatával ismét bekerült a rekordok könyvébe.
Tagja a Megszállottak Klubjának.
2003. augusztus 20-án Mádl Ferenc köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti keresztjét vehette át.
„Lovasíjászat” c. könyve negyedik kiadását éri meg Magyarországon, de megjelent az angol és a német fordítás is. Itt írja le ars poeticáját:
„Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná. Én mindent ki akartam próbálni, és azt mondtam, csak az ostobák akarnak a mások kárán tanulni, és nincs fontosabb az egyéni tapasztalásnál. A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. Most, hogy elértem életem delét, egy napfényes tisztásra jutottam, magam mögött hagyva a kérdések és a vágyak kínzó dzsungelét. Sokkal több az elfogadás, mint a változtatni akarás bennem. A lovasíjászat, ami egykor táltoslovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józan észre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.”
Frissítve: 2023.01.24.
Fotó: Canva
