Kezdőlap Blog Oldal 156

LÓKÖZELBEN

Június 9-én új időszaki kiállítás nyílik a Vajdahunyadvárban a ló és az ember mai kapcsolatáról. Az eseményen a rendvédelmi szervek (Rendőrség, Polgárőrség, Honvédség) lovas alakulatai vonulnak fel a Vajdahunyadvár udvarán és a megnyitó eseményt megelőzően díszsorfalat állnak.

A kiállítás napjaink lovasairól, a lovak mai szerepéről szól. Az urbanizált, rohanó világból kaput nyit a természet és egy mély kapcsolat felé, a lelkünket is lóközelbe engedi. Életünk számos területén jelen vannak ezek a csodálatos állatok. Gyógyítanak, részt vesznek a rekreációban, szolgálnak a rendőrségnél, segítik sportolóinkat céljaik elérésében.

Bemutatjuk a sokak számára ismeretlen, ám rendkívül szerteágazó és sokszínű mai magyar lovas világot. A kiállításban helyt kap a honvéd, huszár hagyományok bemutatása is.

A kiállítás aktív részvételre is hív. A látogatók felülhetnek egy maratonkocsira, amit a Szilvásváradi Ménesgazdaságban Lázár Vilmos is hajtott. Egy sulkyn átélhetik az ügetők hangulatát, kipróbálhatják a különböző szakágak nyergeit. Megtapogathatják a versenypályák talajának rétegeit, egy valódi boxba belépve pedig a mai modern lótartás körülményeivel találkoznak.

Magyar hírességekkel készült interjúk, a kiállításra felajánlott díjaik és személyes tárgyaik színesítik a kiállítást, így láttatva a lovasok és a lovassportok világát. Többek között bemutatjuk Bence Balázst, Magyarország eddigi legsikeresebb lovastornászát, Ifj. Szabó Gábor, díjugrató, kétszeres felnőtt és sokszoros korosztályos magyar bajnokot, aki azt a nyerget ajánlotta fel, melyben először lovagolt versenyen. Az érdeklődők megismerhetik a távlovaglás bajnokát, Mihók Orchideát, valamint eredményeit és a sportág speciális lószerszámait.

Lázár Vilmos és Lázár Zoltán világbajnokok, fogathajtó sikereikre az egész ország büszke. A kiállításra egy általuk használt hajtószárat és a segédhajtójuk öltözetét biztosították. A díjlovaglás területéről Dallos Gyula mesteredző, örökös magyar bajnok versenyfelszerelését, a Magyar Bajnokságon és nemzetközi versenyeken nyert díjaiból készült válogatást is bemutatjuk. Dallos Gyula a magyar lovassport nemzetközileg is elismert nagykövete, a magyar díjlovaglás koronázatlan királya, aki egyedülálló rekordot tart 25 egyéni Országos Magyar Bajnoki címével. Legeredményesebb lovának, Aktionnak nevezetes versenyeken nyert szalagjai és az Európa Bajnokságon szerzett bronzérme is megtekinthetők.

Kassai Lajos világbajnokot, íjkészítő mestert, a modernkori lovasíjászat megteremtőjét sokan ismerik. Az általa kidolgozott Kassai-féle lovasíjász módszer 2013-ban elnyerte a Hungarikum címet is. A tárlaton – többek között – honfoglaláskori nyílvesszők rekonstrukciója, négy féle harci nyílheggyel és egy IX. századi tegez rekonstrukciója is látható.

Megjelennek a tenyészetek, a ménesbirtokok, és nemzeti parkok, melyek szerepe nélkülözhetetlen a lovak tenyésztésében, a fajtamentésben, a génmegőrzésében.

A Bábolnai Arab Ménes az emberiség és a lótenyésztés világkultúrájának különleges értékű történelmi színhelye. A Ménesbirtok három lófajta tenyésztésével, genetikai értékének megőrzésével, fejlesztésével foglalkozik. Bábolnán az Arab Ménesben Shagya-arab és arab telivér lovakat tenyészt, míg Dióspusztán az angol telivérek tenyésztése zajlik.

A Hortobágyon napjainkban állami ménesként működő Mátai Ménes 200-at meghaladó lóállományával Magyarország egyik legjelentősebb, nagy hagyománnyal bíró lótenyésztő központja. Legfontosabb feladata a 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánított hagyományos magyar fajtakörbe tartozó nóniusz fajta génmegőrzése és a pásztorló jószágtartás fenntartása, bemutatása.

Az Aggteleki Nemzeti Park nagy szerepet játszik a hucul lófajta túlélésében. Az elsődleges cél az ősi jelleg megtartása és a magyar kancacsaládok génkészletének megőrzése, a fajta belső értékeinek megóvása.

Az Őrségi Nemzeti Parkban egy feledésbe merült lófajta, a muraközi ló megőrzését karolták fel. A Bükki Nemzeti Park területén a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták közé sorolt furioso-north star fajtájú lovak tartását valósították meg. A ménes alapját egy nagyon jelentős genetikai értéket képező állomány alkotja.

Az 1953-ban alapított Szilvásváradi Állami Gazdaság feladata a magyarországi lipicai törzstenyészet fenntartása, sportkipróbálása és népszerűsítése.

A kiállításon bemutatkoznak szabadidomítók, kaszkadőrök, lovasrendőrök, polgárőrök, kovácsok, lógyógyászok, etológusok. Bepillanthatunk a lovasterápia gyógyító világába és a lómenhelyek küzdelmes életébe. Megjelennek azok, akiken segítenek a lovak és azok is, akik a lovakon segítenek.

A gyerekeket külön kalauzoljuk végig a kiállításon, rengeteg élményt és hasznos tudást átadva. Egy kicsinyített akadálypályán kipróbálhatják a díjugratást, ügyességi feladatokat oldhatnak meg. Különböző szakágak nyergeibe, egy sulkyra és egy maratonkocsira is felkapaszkodhatnak. Egy igazi boxba belépve mozizhatnak, megtapasztalhatják a lovasterápia élményét, megismerkedhetnek a lovasíjászat eszközeivel.

A régmúlt időkben a ló az ember társa volt a munkában, a földművelésben, a teherhordásban, az utazásban. Szerepe napjainkra egyértelműen megváltozott. Ám nem szűntünk meg szeretni őt. Keressük a kapcsolatot vele, vágyunk a társaságára. Életünk ma is elképzelhetetlen lenne nélküle, rábízzuk magunkat, gyermekeinket. LÓKÖZELBEN vagyunk.

2022. 06. 08.
Forrás és képek: Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Magyar lófajtáink

Tudtad, hogy a Magyar Országgyűlés a régi magyar állatfajtákat, köztük szeretett lófajtáinkat nemzeti kinccsé nyilvánította? Így nemzeti védettséget érdemelt ki a Nóniusz, Gidrán, Furioso, Kisbéri félvér, Magyar lipicai, Shagya-arab, Hucul, Magyar hidegvérű. Velük foglalkozunk a következőkben.

Világhírű magyar lótenyésztés

A világ köztudatában a magyar, mint lovas nemzet él, lovashagyományunk és kultúránk 1000 éves múltra tekint vissza, így nem véletlen, hogy megőrzésükre, tenyésztésükre és fennmaradásukra külön figyelmet kell fordítani. Bábolna, Kisbér, Szilvásvárad, Hortobágy, Mezőhegyes és még sorolhatnánk az ismerősen csengő, messze földön híres méneseiket, ahova a világ minden részéből turisták százai jönnek megcsodálni páratlan szépségüket. Hagyományos lófajtáink, amelyeket hosszú évek gondos tenyésztői munkája során hoztak létre állami méneseinkben, a mai napig megállják a helyüket. Lótenyésztésünk évszázados múltú, méneseink neve, híre ma is ismerősen cseng a lovas világban, hiszen kevés olyan ország rendelkezik ennyi kiváló lófajtával, mint Magyarország.

Egy kis hippológia

Hippológusaink szerint három nagy áramlat alakította az eredeti magyar lovat, melyet őseink Ázsiából hoztak magukkal. A honfoglaló magyarok lovai, a régészeti leletek alapján, kisméretű, fürge, nagy teherbírású lovak voltak. Lótenyésztésünk négy nagy korszakra osztható fel, 889-1526-ig az eredeti magyar ló korszaka, 1526-1700-ig a keleti ló korszaka, 1700-1814-ig a spanyol ló korszaka és az 1814-től a mai napig folyamatosan tartó angol ló korszaka. Ezeket szem előtt tartva, nézzük lófajtáinkat.

1. Shagya-arab

Az arab sejk ékességének leszármazottja, Bábolna büszkesége. Meleg vérmérsékletű, gyönyörű arab ló, melynek intelligenciája és nagy teherbírása is a világ élvonalába emeli. A fajta névadó ménje Shagya Senior 1836-ban Szíriából került Bábolnára. A shagya-arabot 1978-ban ismerte el külön fajtaként az Arab Lovat Tenyésztők Világszövetsége. Ma sokszor távlovagló versenyeken mutatkozik meg páratlan kitartása, de nemcsak hátaslóként, fogatban is megállja a helyét.

  • Marmagasság bottal: 149-160 cm
  • Szín: minden alapszín, de a tarka nem kívánatos
  • Felépítés: arányos test, finom, egyenes vagy csukafej, ívelt magasan illesztett nyak, erős mar, középhosszú hát, erős lábszerkezet
  • Származási hely: Bábolna

2. Kisbéri félvér

Egykori bátor katonalovunk, ma kiváló és tehetséges sportlovunk. A Komárom megyei Kisbéren alapították a ménest 1853-ban I. Ferenc József rendelete alapján katonai célokra. Intelligenciája és könnyű kezelhetősége révén a mai kisbéri minden tekintetben megfelel a modern sportlovak kívánalmainak, kitűnő eredményeket lehet vele elérni díjugratásban, lovastusában, fogathajtásban és díjlovaglásban is.

  • Marmagasság bottal: 160-170 cm
  • Szín: sárga, ritkábban pej, fekete, szürke, a deres és a tarka nem elfogadott
  • Felépítés: arányos test, nemes, egyenes vonalú fej, hosszú, középmagasan illesztett, ívelt nyak, jól izmolt far, szabályos lábszerkezet
  • Származási hely: Kisbér

3. Nóniusz

A katonaságot megjárt, később pedig mezőgazdasági szolgálatot teljesítő hatalmas szívű, nagy rámájú lófajtánk. Eredete a XIX. századra nyúlik vissza, amikor még az Osztrák-Magyar Monarchia, köztük Magyarország ménesei látták el az európai hadseregeket. A fajtát Nonius Senior alapította, származásában angol telivér és normandiai vérvonalakat egyesített, a napóleoni háborúk egyik hadizsákmányaként került Magyarországra 1813-ban. A háborúk elmúltával szerepe átalakult és széles körben elterjedt, alföldi igáslóként teljesített nap, mint nap a mezőgazdaságban. Intelligencia, barátságosság és nyugalom jellemzi, nagy teherbírása mellett. Ma elsősorban igáslóként, de fogatban, nyereg alatt is hasznosítják. Két tájfajta: nagyobb, általában fekete színű mezőhegyesi, valamint a szikárabb, általában pej hortobágyi nóniusz.

  • Marmagasság bottal: 155-165 cm
  • Szín: fekete, pej, sötétpej
  • Felépítés: arányos test, kos- vagy félkosfej, hosszú, közepes nyak, széles szügy
  • Származási hely: Mezőhegyes

4. Furioso-north star (mezőhegyesi félvér)

A Furioso-north star és a Nóniusz sok mindenben hasonlóságot mutat, ez nem véletlen, hiszen tenyésztésében ugyan azok a szakemberek vettek részt mindkét lófajtánk esetében és fénykoruk is a 19. századra tehető. A fajta kialakulása Furioso Senior nevű pej angol telivér nevéhez köthető, majd az Angliából behozott fekete North Star Seniorral folytatódott. Élénk vérmérséklete, jó alkalmazkodó képessége és embercentrikussága révén sokoldalúan hasznosítható, nagy szervezeti szilárdság jellemzi. Lovastornában, díjugratásban, fogathajtásban és military versenyekben is kiválóan megállja a helyét, de páratlan természete révén a terápiás lovagoltatásban és a lovasturizmusban is előszeretettel alkalmazzák.

  • Marmagasság bottal: 160-170 cm
  • Szín: pej, ritkán fekete vagy sárga
  • Felépítés: nemes fej, közepesen hosszú nyak, izmos törzs, zömök test, jól izmolt far, erős hátulsó lábak
  • Származási hely: Mezőhegyes

5. Lipicai

A barokk szépség megtestesítője. Tenyésztésének a fő célja az volt, hogy az osztrák császári udvartartás és a nemesség hintói előtt páratlan szépségű, impozáns megjelenésű lovak kerüljenek. Károly főherceg ehhez és a ménes megalapításához kilenc tiszta spanyolvérű mént és huszonnégy kancát hozatott. A lipicai fajta tenyésztése Ausztriában, Magyarországon, de Romániában, Csehországban és Szlovákiában is aktívan folyik a mai napig. A lipicai ló szorosan összeforrt a Bécsi Spanyol Lovasiskolával, ahol előadások révén tekinthetjük meg ámulatba ejtő mozgásukat, intelligenciájukat. Manapság mind fogatban, mind hátaslóként használják, Lázár Zoltán 2004-ben egyéniben és csapatban is négyesfogathajtó világbajnok lett lipicai fogatával.

  • Marmagasság bottal: 153-165 cm
  • Szín: szürke, ritkán fekete vagy pej
  • Felépítés: kosfej, arányos test, ívelt nyak
  • Származási hely: Szilvásvárad

6. Gidrán

Huszáraink gyors és attraktív megjelenésű lova, aki mamár a lovastusa versenyeken villantja meg tehetségét. A fajta kialakulása egy Egyiptomból származó arab mén Gidrán Senior nevéhez köthető. Első pillanattól kezdve hátaslónak tenyésztették. Sajnos a világháborúk hatalmas károkat okoztak ebben a ménesünkben is, a kimenekítést követően csak 28 kanca került vissza országunkba Nyugatról. A fajta újjászületésében kisbéri félvér és arab mének vettek részt, így kapott az egész fajta anglo-arab jelleget.

  • Marmagasság bottal: 155-168 cm
  • Szín: sárga
  • Felépítése: tömeges test, nemes, egyenes fej, középmagasan illesztett nyak, erős, egészséges lábszerkezet
  • Származási hely: Bábolna, Mezőhegyes

7. Mezőhegyesi sportló

A magyar hunter, a díjugratás bajnoka. A mezőhegyesi sportló nem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint eddig felsorolt lófajtáink, kialakítására csak az 1950-es években került sor. A Mezőhegyesi Ménes 1962-es új alapítólevelében fektette le célként egy olyan páratlan díjugrató ló megalkotását, mely nemzetközi szintéren is fel tudja venni a versenyt. Jó megjelenésűek, intelligensek, könnyen kezelhetőek, tanulékonyak és általában jó ugróképesség jellemzi őket. Az évek folyamán számos egyed külföldre került, míg más részük beleolvadt a magyar sportló fajtába. Jelenleg 50 alatti egyedszámú kancaállomány biztosítja a fajta fennmaradását, de a mai magyar sportlovak szívében még mindig ott dobognak a mezőhegyesi bajnok felmenők öröksége.

  • Marmagasság bottal: 165-170 cm
  • Szín: minden szín a tarka kivételével
  • Felépítése: izmos test, nemes fej, enyhén ívelt nyak, izmos far, szabályos lábszerkezet
  • Származási hely: Mezőhegyes

8. Hucul

A kárpátok hegyi pónija. Bár aprócska lábai vannak, annál stabilabban járja a veszélyes, kavicsos, szűk kis hegyi ösvényeket a nehéz csomagokkal. A fajta az egyik legősibb Európában, háziasítása a kozákok és a tatárok nevéhez kötődik. Egyre szélesebb körben hasznosítják, elsősorban fogatban, de kiváló hátasló is. Barátságos és bátor természete miatt a gyermekek lovagoltatásában is kiválóan alkalmazható.

  • Marmagasság bottal: 123-148 cm (kisló)
  • Szín: pej, fekete, egérszürke, ritkán tarka
  • Felépítése: közepes méretű fej, széles, alacsony mar, erős láb, dús sörény és farok
  • Származási hely: Kárpátok, Magyarországon Aggteleki Nemzeti Park, Jósvafő

9. Magyar hidegvérű és a muraközi ló

Hidegvérű lófajtáink táborába a magyar hidegvérű és a muraközi ló sorolható, mely utóbbit önálló fajtaként csak 1972-ben ismerték el. Régen a katonaságban, majd a mezőgazdaságban vettek részt igáslóként, nagy teherbírás, barátságosság és könnyű kezelhetősége révén vált hű társává a mindennapi munka során a dolgos embereknek.

  • Marmagasság bottal: 150-163 cm
  • Szín: pej, sárga, fekete, szürke
  • Felépítése: jól izmolt, erős, szilárd csontozatú, széles szügy, alacsony mar, kevés bokaszőr, de dús sörény és farok jellemzi
  • Származási hely: Magyarország, de jelenleg Bocföldén, Toponáron, Bóly-Békáspusztán, Kaposvár található hidegvérű állomány

2022.06.08.
Sáradi Judit
Képek: Canva
Forrása: Erdélyi Magdolna – Lovak

Dr. Deim Zoltán

  • Működési terület: Szeged
  • Telefonszám: +36 30 418 1443

Országos Díjugrató Verseny Hortobágy 2022.06.03-05.

Szélsőséges időjárási körülmények között zajlott le hétvégén az országos verseny Hortobágyon, a Mátai Ménesben.

Őzse Hanna Lívia és Landliebe Jo We

Pénteken verőfényes napsütés kísérte a versenynapot, mely a 80-85 cm-es versenyszámmal indult. A nyitott kategóriát Gulyás Dominik Ameko Kannandale (E. M Kannan) nyergében nyerte, míg felkészítőben Őzse Hanna Lívia és Landliebe Jo We győzedelmeskedtek.
90 cm-en Kovács Ádám Roccoval, szinte hihetetlen, 0,01 másodperc eltéréssel nyerte a nyitott számot, a felkészítő kategória győztese Orosz Zsófia és Húsvét lettek.
A 100 cm-re kiírt kezdő lovas versenyszámban Becsky Kinga Réka Alízzal szerete meg az első helyet 7,9 stílusponttal.
A pénteki 100 cm nyitott volt a hétvége legnépszerűbb versenyszáma, 50 nevezőből Fabók Adrienn Szaffi és Qualina értek célba első helyen egy nagyon gyors, hibátlan lovaglással.
A 110 cm-es ifjúsági kategóriát Kling Hanna nyerte Charlotte nevű lovával, 8,4 stílusponttal.
Ugyan csak 110 cm-en az 5 éves lovaknál Csontos Zsuzsa Lutonja volt a legjobb, 7,8 stíluspontot kapott.
110 cm nyitottban Garai Gergő és Nassimella tudtak győzni az erős mezőnyben.
120 cm 6 éves lovaknál Szép Krisztián Vivant Van De Boss nevű lova nyert 7,9 stílusponttal.
120 cm nyitottban Fábián Johanna Katinkát lovagolta az első helyre.
A nap legmagasabb versenyszáma 130 cm-en zajlott, a győztes ifj. Szabó Gábor Xixo Borgia nyergében lett.

ifj. Máté István és La Baule

Szombaton többnyire szakadó esőben folyt a megmérettetés, 80-85 cm-en Kovács Jázmin és Duc De La Cour Furioso-17 voltak legjobbak a nyitott kategóriában, felkészítőben Kovács Szabolcsné Prinz Alvarez nyergében nyert 0,31 másodperces eltéréssel, majd a 90 cm-es versenyszámnak szintén ők voltak a győztesei.
100 cm kezdő lovas számban ezen a napon is Becsky Kinga Réka és Alíz utasítottak maguk mögé mindenkit 8,0 stílusponttal.
100 cm nyitottban ezúttal is Fabók Adrienn Szaffi és Qualina voltak a legjobbak.
Az ifjúsági kategóriát 110 cm-en Gulyás Dominik Ameko Cupidoval nyerte 8,4 stíluspontot bezsebelve.
Ugyanezen a magasságon 5 éves lovaknál Szladek Máté és Nirvana nyerték a számot 8,0 stílusponttal, míg a nyitottban Arató Lilla lovagolta győzelemre Timpex Gálát.
120 cm-en a 6 éves lovaknál Chacco Blue M ért célba az aranyért, ifj. Szabó Gábor lovagolta.
Nyitott kategóriában szoros küzdelemben végül Szabó Noémi Levado Z nyergében végzett az első helyen.
Hibátlan és gyors összevetést követően a 130 cm-t ifj. Máté István és Pilothaga nyerte.

Pongor Nelli és Zoé

Vasárnap a 90 cm nyitotta a napot, Jakab Áron nyerte a nyitottat Karolával, a felkészítőben Pongor Nelli és Zoé érkeztek az első helyre.
7,9 stílusponttal nyert 100 cm kezdő lovasban Mészáros Hanna és Drogida Rádzsa, majd 100 cm-en győzelmi sorozatát folytatva Fabók Adrienn Szaffi és Qualina vehették át a hétvégén már harmadik, első helyezettnek járó kupájukat.
Az ifjúsági versenyszám vasárnap 115 cm-en folyt, a legjobb lovaglást Szabó Dorina Arvisura nyergében mutatta be, mely 8,1 stíluspontot ért.
5 éves lovaknál 115 cm-en Cornet Balandro szerzett ifj. Máté Istvánnal 8,1 stíluspontot.
Ezen a magasságon a nyitottban most Gulyás Dominik és Ameko Cupido mutatták be a leggyorsabb hibátlant.
125 cm-en a 6 éves lovak kategóriában Csontos Zsuzsa Clippoja szerezte meg a győzelmet érő 8,0 pontot.
A 125 cm-es nyitott versenyszám követte mindezt, ahol Fábián Johanna és Katinka lovagoltak az első helyre.
Kevés indulóval, de annál szorosabb küzdelemmel zajlott a 130 cm-es kategória, legjobbra Kárándi Imre és Cameron lettek.
A hétvége legmagasabbra kiírt, utolsó versenyszáma a 140 cm volt, melyben az egyetlen, az alappályán és az összevetésben is hibátlanul teljesítő páros végzett az első helyen; ifj. Máté István és Pilothaga.

Eredmények ITT megtekinthetők.

Gratulálunk minden kedves résztvevőnek!

2022. 06. 06.
Nagy Dóra
Lovasok.hu
Fotó: Nagy Dóra, Canva
Frissítve: 2022.08.17.

Temerin lovasa nyerte meg a jubileumi, tizedik Vajdasági Vágtát

A Temerint képviselő Varga Luca nyerte meg szombaton a tizedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Fantázia nevű lovával Szabadkán.

Második a kishegyesi Cékus Árpád lett Déva Szándékkal, harmadikként pedig Szőke Dániel ért célba Adorján színeiben London hátán.

Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon. A futamot a címvédő Erdei Anna Dorka nyerte meg Bohóc nevű lován Kishegyes lovasaként.

A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenkét felnőtt és négy kishuszár nevezett be. A Vajdasági Vágta a Nemzeti Vágta előfutama, a továbbjutók október 1-jén és 2-án állhatnak rajthoz Budapesten, a Hősök terén.

A futamok mellett lovasbemutatót, csikósbemutatót, néptáncprodukciókat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széles körű gasztronómiai- és kézműveskínálat várta a látogatókat, akik a rossz idő ellenére nagy számban látogattak ki a szabadkai lóversenypályára. A nap zárásaként a Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel a vajdasági eseményen.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a helyszínen elmondta: a Vajdasági Vágta fontos közösségi rendezvénnyé vált, és népszerűsége azt bizonyítja, hogy a vajdasági magyarok is a lovas nemzet részei. Véleménye szerint reneszánszát éli a lovassport.

A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.

2022. 05. 29.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Megnyílt a Sisi-kiállítás a gyulai Almásy-kastélyban

Megnyílt szerdán a Sisi-kiállítás a gyulai Almásy-kastélyban, ahol a királyné napra pontosan 165 éve töltött el egy éjszakát férjével. A Gödöllői Királyi Kastéllyal közösen megvalósított időszaki tárlat 2023. május 28-ig látogatható a békési fürdővárosban.

Az Úton Erzsébet királynéval című kiállítás azt a térben, időben és személyiségében zajló, végtelennek tűnő utazást igyekszik felidézni, amely az uralkodónő életét jellemezte. A tárlat az önálló image-et építő divatikont, az életét folyamatosan keserítő protokollt kerülő, a sportot és aktív életmódot életelemének tekintő nőt állítja fókuszába.

Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, ők rendelkeznek a világon a legnagyobb Sisi-gyűjteménnyel, folyamatosan vásárolnak műtárgyakat külföldről, kölcsönözni szoktak kiállításokra, de még soha nem hoztak létre a kastélyon kívül más intézménnyel közös tárlatot.

Mintegy három hónapja szereztek be egy királyi udvartartási ezüstkészletet, amelyet még soha nem látott “nemcsak a nagyközönség, de sok múzeumi munkatárs sem” – jegyezte meg. Ebből egy nagyobb tányér és egy cukortartó megtekinthető a gyulai múzeumban. “Csak a tányér 1,5 kilogrammnyi színezüst, képzelhető, mekkora súlya volt a teljes étkészletnek” – fogalmazott.

Mint hozzátette, most állítják ki először egy olyan vaddisznó agyarát, amelyet Ferenc József valóban Gödöllőn lőtt le. Emellett mintegy hatvan műtárgy és installáció mesél a királynéról a gyulai kastély időszaki kiállítóterének négy helyiségében, amelyhez a tudásanyagot is a gödöllői intézmény szolgáltatta.

A tárlaton egy működő makettvonat villantja fel Erzsébet királyné életének legfőbb állomásait. Egy utazóládát felnyitva megjelennek utazásainak állomásai, egy összesítő meg is mutatja, hogy – légvonalban becsülve az adatokat – Sisi életében 210 ezernél több kilométert tett meg, ami a korban ritkaságnak számított.

Egy másik szobában a kiállított tárgyakról érintőképernyős vezérléssel lehet meghallgatni a hozzájuk tartozó történetet. Így például a királyné lovaglóruhájáról kiderül, hogy a fűzőt hozzávarrták a szoknyához, és hogy Erzsébet három pár kesztyűt vett fel a lovagláshoz.

Egy másik ládában a sporthoz való viszonyáról lehet audiokommentárt meghallgatni, miközben 3 dimenzióssá kiegészített fotók jelennek meg.

Az egyik szobában, meghajolva egy tükör előtt, láthatóvá válik Vastagh György festménye, mintha a királyné köszönne ki a sátorból. Ugyanitt megnézhető és lapozható az 1867-es koronázásról kiadott emlékkönyv másolata, “amely még az eredeti kiadvány elkoszolódásainak a nyomait is hűen mutatja” – mutatta be a tárlatot az MTI tudósítójának Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

Érdekességként egy egészalakos Sisi-sziluettet tükörcsíkokkal egészítettek ki, így megtekinthető, kinek mennyivel vastagabb a dereka a királynééhoz képest. A közeljövőben a látogatók kipróbálhatják, hogyan lehetett egy igazi dámanyeregben lovagolni; és aki egy személyiségtesztet elvégez, megtudhatja, hogy az udvartatás tíz magyar szereplője közül ki lehetett volna leginkább, ha abban a korban születik.

A kiállításhoz több kísérő rendezvény is kapcsolódik majd – ilyen lesz például a Nemzeti Lovas Színház június 5-i, ingyenes műsora a Várkertben.

Erzsébet királyné férjével, Ferenc József császárral 165 éve, 1857. május 25-én érkezett Békés megyébe, és töltötte az estét, majd az éjszakát az akkor Wenckheim-tulajdonban lévő gyulai kastélyban.

2022. 05. 25.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Cinkota CDN-B* díjlovaglás

 

Eredményesen telt a pünkösdi hétvége a díjlovasok számára, ugyanis sikeresen lezajlott a júniusi CDN-B* kategóriájú verseny Cinkotán. A rendezvény helyszínét a budapesti Cinkotai Lovasudvar biztosította, ahol a látogatóknak barátságos fogadtatásban volt részük.

A versenybíróság tagjai: Hansághy Péter, Borosné Nagy Andrea Zsófia, Vigh Marianna. A nap végén pedig a következő párosok lettek kategóriagyőztesek:

 

2022. június 4. (szombat):

E8:
• Szlaukó Annaliza – Amigo (0. lincenc, ifi)
• Dezsényi Dalma – Szingapur (IV. lincenc, ifi)
A2:
• Tomcsányi Boglárka – Barbi (IV. lincenc, felnőtt)
• Borsodi Bettina – Minnie Mouse Fan Malna (III. licenc, felnőtt)
A4:
• Dezsényi Dalma – Szingapur (IV. licenc, ifi)
• Szentkuti Anna – Dormello (III. licenc, ifi)

L1:
• Gál Szonja – Garfield (III. lincenc, felnőtt)
FEI Szent György Díj:
• Sedlmayer Eszter – Ciacon (II. licenc, felnőtt)
FEI 4 éves fiatal díjló:
• Lustyik Fanni – Nonius XIV-5 Elemér

L7:
• Falusi Eszter – Keve (III. licenc, felnőtt)
Licencszerző:
• Veres Szilvia – Contessa (III. licenc, felnőtt)
M7:
• Dámsa Emese – Duk Rava (II. licenc, felnőtt)
5 éves fiatal díjló A3:
• 5 éves ló kategóriában: Lustyik Fanni – Nonius XIV-11 Diadal
• 6 éves ló kategóriában: Orbán Dóra – Szikrázó Mazsola
FEI 5 éves fiatal díjló minősítő:
• 5 éves ló kategóriában: Lustyik Fanni – Nonius XIV-11 Diadal

2022. június 5. (vasárnap):

E3:
• Tömösközi Alíz – Annabella (0. licenc, ifi)
• Orbán Dóra – Berci (IV. licenc, ifi)
A3:
• Pálya Fanni – Emerald (IV. licenc, felnőtt)
• Fehér Bernadett – Gidrán-2 Sóvár (III. licenc, felnőtt)
A5:
• Dezsényi Dalma – Szingapur (IV. licenc, felnőtt)
• Fehér Bernadett – Gidrán-2 Sóvár (III. licenc, felnőtt)

 

L1:
• Gál Szonja – Garfield (III. licenc, felnőtt)
FEI 4 éves fiatal díjló:
• Lustyik Fanni – Nonius XIV-5 Elemér
L8:
• Falusi Eszter – Keve (III. licenc, felnőtt)
Licencszerző 5:
• Gál Szonja – Garfield (III. licenc, felnőtt)

M8:
• Dámsa Emese – Duk Rava (II. licenc, felnőtt)
5 éves fiatal díjló:
• 5 éves ló kategóriában: Lustyik Fanni – Nonius XIV-11 Diadal
• 6 éves ló kategóriában: Orbán Dóra – Szikrázó Mazsola
FEI 5 éves fiatal díjló döntő:
• Lustyik Fanni – Nonius XIV-11 Diadal (5 éves ló)
FEI Fiatal lovas zenés kűr:
• Nagylaki Kitti – Bonifatia/E. Belle Boyd (II. licenc, felnőtt)

Az eredményekről bővebben ITT olvashatnak.

Ezúton is szeretnénk gratulálni minden a pályát sikeresen teljesítő versenyzőnek, és sok sikert kívánni a továbbiakban!

2022. június 7.
Kiss Gréta
Lovasok.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.09.

Burucs Barna sikerei Csehországban

A Prága melletti Zduchivicében rendezett nemzetközi díjugrató versenyen a magyar színeket Burucs Barna képviselte.

A jelenleg Németországban élő, 27 éves válogatott lovasunk három első helyezést, két második és egy harmadik hellyel kifejezetten eredményes versenyt zárt, Akito, Roni és Carlson nevű lovaival.

Eredménylista: https://sk.sportudo.cz/events/2022_CI_094?fbclid=IwAR2DEqm1OT38bOfO59UTFyaoB8xPsvrn0oeClvDwmZ-H32ijyR4mtbRHxGU

2022. 06. 06.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Kiegyensúlyozott minősítő Halason

Pünkösd hétvégéjén rendezett Országos Minősítő és Felkészítő Díjugrató Versenyt Kiskunhalason a Hirling József Lovaspark szervező csapata. A négyévszakos pályán rendezett háromnapos sorozaton 507 startot láthatott a közönség, a 38 versenyszám során (ebből 8 felkészítő versenyszám). Kiegyensúlyozott versenyzést hozott az ünnepi hétvége és várják a július végi Champinátus első fordulójának lovasait – mondták a szervezők.

Június 3-án, pénteken vette kezdetét az Országos Minősítő és Felkészítő Díjugrató Verseny Kiskunhalason. A lovasokat jól felkészített pálya és felkészült rendezőgárda fogadta a dél-alföldi lovasközpontban. Az időjárásra sem lehetett panasz. A kissé fülledt időben mérték össze tudásukat az ország sok pontjáról érkezett lovasok, de az időjósok előrejelzésével ellentétben a versenyt elkerülték a zivatarok.

A nyolc felkészítő számot, a kora délelőtti időszakban rendezték meg mind a három nap Halason, amelyeken nyitott kategóriákban is pályára lehetett lépni, ízlelgetve a talaj, kipróbálva a lovakat. A pályaépítő, Karádi László és segítői a kategóriáknak megfelelő nehézségű pályákat épített. Karádi László egyébként versenyen kívül ki is próbált pályát, hogy megtapasztalja gyakorlatban tervező munkáját.

A három nap során voltak triplázó győztes párosok. Kiemelendő Burucs Borbála (Viktor-i SE), aki mind a három nap során nyerte az 5 éves lovak versenyét Mia Nia nevű lovával.

Sasi Glória (Equest-Sport LC) Cayenne nevű lovával a felkészítő számokban lett háromszor győztes, de Mitosszal is begyűjtött egy elsőséget. A felkészítő körökben Kovács Henri (Morris LSE) különböző lovaival négyszer diadalmaskodott. A helyi lovas Nagy Sándor (Határőr Dózsa SE) is duplázott Cassilana KS-sel a felkészítő számokban.

A lovak versenyében a már említett 5 éveseknél mindent vivő Burucs Borbála mellett, a 6 éves lovak versenyében (120 cm) pénteken Kovács Henri (Morris LSE) Roxette-tel, szombaton Búza Krisztián (Cseszterlint LKE) Marshamallow M-mel nyerte a kört.

A legmagasabb akadályokkal nehezített versenyeken, a pénteki 125 cm-es nyitott körben Búza Krisztián Erlina nevű lovával nyert, szombaton ezt a sikert megismételte a Cseszterlint LKE lovasa. Ezen a napon Carismo-val egy 120 cm-es kört is nyert, így ő is a triplázók közé került.

Szombaton, a 130 cm-es, időre rendezett nyitott számban Kovács Henri és Roxette győzött. A számban a fiatal lovasok kategóriáját Kiss Lizanna (Mórahalmi LSE) Agropoint Cojano-val hozta az első helyen.

A verseny utolsó napján délután került sor az egész sorozat legmagasabb akadályokkal nehezített versenyszámára, a 135 cm-es nyitott körre, amit egyszeri összevetéssel rendeztek. Hibátlan eredmény nem született. Az elsőséget az alappályán 4-4 hibapontot begyűjtő Zajzon András (Riverside LSE, OB De Bognár) és Tóth Martin (TM Lovasok SE, Jegenye) közötti hibátlan összevetés döntötte el, amit Zajzon András oldott meg gyorsabban, így övé lett az elsőség.

A vasárnapi 125 cm-es kört Biharvári Attila (B&H Lovas Klub) BH Gladiátor Spring nyergében nyerte a leggyorsabb hibátlannal.

Rózsahegyi Róbert, a verseny igazgatója elégedettségének adott hangot. „Kiegyensúlyozott versenyt láthatott a közönségünk, az időjárás is kedvezően alakult. Jó főpróbája volt ez a verseny a július 22-24-e közötti Champinátus első fordulójának, ahová nagy szeretettel, gazdag díjazással és szórakoztató kiegészítő programokkal várjuk a lovasokat.”

2022. 06. 06.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Új lendületet kapott a magyar díjlovagló parasport

A 2022. 05. 26-29 között Stadl Paurában megrendezett – a COVID miatti karanténok utáni első nemzetközi díjlovagló parasport versenyen, – az ebben a szakágban első alkalommal versenyző Fonyódi Ildikó – Sir Sincere páros mindhárom nap alatt jó teljesítménnyel, a kűrben 70% feletti eredménnyel lett negyedik. Mit jelent ez? A körülmények ismerete nélkül azt hiszem nehéz értékelni, sokan akár azt is gondolhatják, hogy a parasportban ehhez nem kell sok mindent nyújtani egy lovasnak. Pedig a valóság teljesen más…

A díjlovagló parasport 2006 óta szerepel a Nemzetközi Lovas Szövetség által összefogott szakágak között, attól az évtől rendezik egy helyszínen és időpontban a para-díjlovagló versenyeket a hagyományos versenyekkel. Ezek a versenyek a nagyközönség számára is ismertté és elismertté tehetik ezt a szakágat, amely a lovasoknak és lovaknak rendkívül széles képességbeli skáláját vonultatja fel. Fontos, hogy minél több lovas szakember, edző, tenyésztő, lótulajdonos és természetesen potenciális versenyző, ismerje meg ezt a világot, hiszen nagyon sok esetben a köztudatban az itt szereplő lovakról és lovasokról elképzelt dolgok nagyon távol állnak a valóságtól.

Mi is a valóság? A valóságban a lovasok képességbeli kategórizációját követően a megfelelő segédeszközökkel – vagy sokszor nélkülük – versenyző lovasok azon a szinten ahol a képességeik szerint be kell mutatni a programokat azonos elvek és szempontok szerint kerülnek elbírálásra mint a hagyományos versenyeken. Ez azt jelenti, hogy az elengedettség, a támaszkodás itt is ugyanolyan fontos, mint a precizitás. Ebből következően ezeken a versenyeken az elért % -os eredmény azonos módon tükrözi a páros teljesítményét mint a hagyományos rendszerben.

Mivel itt kategóriánként a lovasok lovagláshoz szükséges képességei azonos szinten vannak, nincs értelme a bírói engedékenységnek csak azért, mert az adott lovas esetleg végtaghiányos vagy látássérült. Abban a pillanatban, hogy a négyszögbe léptek, teljesen egyenlővé válnak a többiekkel. Mindenkinek vannak nehézségei, mindenkinek meg kellett küzdenie a hétköznapi életben a saját betegségével, balesetével, az állapotából adódó problémáival és elismeri a másiknak azt a képességét, hogy akaratával, pozitív hozzáállásával ezen felülemelkedve a verseny napján belovagol a négyszögbe. Ez egy sokkal befogadóbb közeg, mint a hétköznapi lovasversenyek világa, ugyanakkor ahhoz hasonlóan a helytálláshoz komoly sportteljesítményre van szükség. Itt kell megemlíteni, hogy a lovak mozgásának minősége azonos, képzettségi szintjük bizonyos szempontból magasabb mint a hagyományos versenyeken.

Utoljára 2009-ben versenyzett magyar lovas nemzetközi versenyen (Takács Szandra-Timpex Libbenő) az akkori párosokkal szembeni legalacsonyabb követelményeket támasztó I.a kategóriában. Ez azt jelenti, hogy nekik minden programot, kötelezőt és kűrt egyaránt lépés jármódban kellett bemutatniuk.

Ildikó a jelenlegi legmagasabb V. kategóriában versenyezhet, itt a kötelező feladatok LM szintűek, a kűrben azonban S nehézségi fokú feladatokat is bemutathat a lovas. Mivel Ildi a hagyományos versenyeken már rutinos versenyzőnek számít, – edzőként is sok eredményes tanítvánnyal büszkélkedhet – így merte vállalni a versenyzést az idén csak 7 éves, a múlt évben a fiatal díjlovak között remekül szereplő Sir Sincere-rel, tanítványának Kis Rebekának a lovával. Rebeka a versenyre is elkísérte a párost, köszönet neki a sok segítségért és természetesen azért, hogy lehetővé tette Ildi számára a versenyzést.

Nehéz dolga volt újonc lovasunknak, hiszen a versenyen több olyan páros vett részt, akik a kategória világversenyeinek eredménylistáin az első 3 hely valamelyikén már szerepeltek, lovaikkal a hagyományos díjlovas versenyeken nagydíj szinten lovagolnak. A mindhárom napon első helyezett belga Michele George 5 alkalommal volt paralimpiai bajnok, a második helyezett szintén belga Kevin van Ham szintén egyszeres paralimpiai bajnok és többszörös helyezett, a harmadik svájci Nicole Greiger kétszeres paralimpikon. Ildi ezzel a lovaglással megszerezte a kvalifikációt a 2022. évi Díjlovagló Parasport Világbajnokságra.

Számomra, mint díjlovagló parasporttal évek óta foglalkozó edző számára nagyon jó érzés, hogy létezik Magyarországon is olyan díjlovas, aki a sérülése, a rehabilitáció hosszú hónapjai és a kategórizálási nehézségek ellenére sem adta fel, akinek van olyan tanítványa, aki mellé áll és igyekszik visszaadni azt a sok- sok mindent, amit Ildi az elmúlt évek alatt lovasaiért tett. Mivel Fonyódi Ildikót 2022. 05. 24-én a Magyar Lovassport Szövetség Elnökségének tagjai a szövetség lovas parasportért felelős képviselőjének is megválasztották, bízom benne, hogy példamutatása mellett sportdiplomáciai munkájával is tudja majd segíteni többi hazai lovas parasportoló felkészülését.

2022. 06. 01.
Kép: Canva
Forrás: lovasszovetseg.hu

Hiba bejelentés