Kezdőlap Blog Oldal 144

Öttusa-vb – Tizedik a magyar női váltó

A tizedik helyen végzett az Alekszejev Tamara, Erdős Rita páros a nők váltóversenyében, az alexandriai öttusa-világbajnokságon.

A magyarok a délelőtti körvívásban 11 győzelmet arattak, ezzel tizedikek voltak.

A délutáni program az új lebonyolításnak megfelelően rövid szünetekkel zajlott le.

A lovaspályán nem tudott végigmenni a magyar duó, mert az első váltótag, Alekszejev lova az egyik akadálynál korábban ugrott el, elakadt a lába és bukott. Kállai Ákos szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a versenyzőnek megrándult a kisujja, de nagyobb baja szerencsére nem lett. Hozzátette, hogy a szükségesnél jobban be vannak szorítva az akadályokba a rudak, így azokat ilyen esetben nehezebben verik a lovak.

Azzal, hogy ebben a számban pont nélkül maradtak a magyarok, elvesztették esélyüket arra, hogy előrébb lépjenek, de azért folytatták a versenyt. Bónuszvívásban két pluszpontot szereztek, a 2×100 méteres úszásban pedig 2:15.84 perccel tizedik lettek.

A szülés után visszatért, csapatban vb- és Eb-aranyérmes Alekszejev, illetve az idén junior Európa-bajnok Erdős a kombinált számnak – melyben a váltótagoknak egyenként két lövősorozattal megszakítva 3×600 métert kellett futniuk – a mezőny végéről vágott neki, és nagy hátránya miatt nem is léphetett előre. Ugyanakkor a lövészetekkel megszakított futást 14:10.00 perccel a harmadik legjobb eredménnyel teljesítette.

A dobogóra az egyiptomi, a mexikói és a dél-koreai csapat állhatott fel.

Az egyiptomi vb második napján tíz kettős versenyzett az érmekért.

Eredmények (a UIPM eredményközlője alapján):
női váltó, világbajnok:
————————-
Haidi Morszi, Amira Kandil (Egyiptom) 1298 pont
2. Mariana Arceo, Mayan Oliver (Mexikó) 1291
3. Kim Sze Hi, Kim Szun Vu (Koreai Köztársaság) 1260
…10. Alekszejev Tamara, Erdős Rita 911

Kedden a férfi egyéni és csapatverseny selejtezőjét rendezik.

2022. 07. 25.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Rézi a csapatverseny győztese

Az időjárás és a verseny hangulata miatt is forró versenynapot hozott a Kiskunhalasi Championátus I. fordulójának második napja szombaton. A csapatverseny nagy izgalmakat Rezi sikert, összevetést és lelkes biztatást hozott a közönség részéről. A championátus középdöntőiben jellemzően átrendeződtek az első napi erőviszonyok, de volt ismétlő győztes is a mezőnyben.

A Championátus I. fordulójának második napján az előző napihoz hasonlóan 11 versenyszámot tartottak a rendezők és valamivel több, 250 start történt a Hirling József Lovaspark arénájában. A versenyzőket kiváló állapotú füves pálya várta, a szervezők éjszaka locsolták a küzdőtér talaját. Egy aranyérmes ismétlés történt szombaton a championátus sorozatban. Vigh Letícia (Vighhorsesse) Okaloosa nyergében a serdülő B 110 cm-es elődöntő után a középdöntőt is megnyerte.

A nyitott körökben is született duplázás Szekeres Ágotának és Szabó Dorina köszönhetően. szekeres Ágota az Equest-Sport LC lovasa Equest Balou Belle nyergében hozta remek eredményét szombaton az öt centiméterrel magasabb (130 cm) akadályokkal nehezített pályán. Szabó Dorina (GSH TEAM Lovas Klub SE) és Cantus Clay is győzött megint a péntekhez képest szintén öt centivel emelt nyitott versenyszámban.

A nap során rendezték meg a csapatversenyt. Rendkívül népszerű versenyzési formává vált a csapatverseny, mert 19 együttes nevezett rá. A délutáni felnőtt középdöntő során dőltek el a csapatverseny végeredményei. A közönség komoly biztatást adott a csaptoknak. A győzelem egyértelmű lett, mert egyetlen hibátlan teljesítmény született, amit a Rézi csapata hozott. A második helyért azonban izgalmas összevetésre került sor, a mit végül a Prosper II. csapata húzott be. A harmadik helyen Baranya Megye I. csapata végzett.

A nagy meleg után a rendező Halasi Szabadidő Központ Nonprofit Kft. vacsorával vendégelte meg a lovasokat, a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE pedig csengettyű dallal köszöntötte a vendégeket.

Championátus csapat eredmény I. forduló:

1. Rézi csapata:
Vass Fanni GALGA
Dér Szintia SHAKIRA
Szalai Vivien Kitti SAMANTHA
Csuka Balázs TIMPEX FÉNYÉV
Csapatvezető: Majláth Csaba

2. Prosper II. csapata:
Juhász Léda RÁDIHÁZA GENERÁLI
Nagy Zsófia VICTORY BLUE PS
Peller Judit SHUSHA MNM
Baumann Bori G-DIA
Csapatvezető: Szotyori-Nagy Ádám

3. Baranya Megye I. csapata:
Jordán Véda Anna ARNO VAN ELFENSTEEN
Unterhuber Nóra LOGAN /E. MOKOLYA/
Komáromi Ivett ROBIN
Gátfalvi Kíra GRAPPA
Csapatkapitány: Szapper Imre

A helyi versenyzők ezúttal szerényebb eredményeket értek el. Egyetlen dobogós helyezést, a Kiskunhalasi LTSE sportolója, Füzér Zsófi ért el. Chiara nyergében lett bronzérmes az utolsó 130 cm-es akadályokkal nehezített nyitott körben a halasi versenyző, a fiatal lovas kategóriában.

A szombati 1-3 helyezett lovasok az alábbiakban olvashatók! A teljes eredménylista ide kattintva érhető el!

12.) versenyszám: 100 cm nyitott, időre
1. Gyetkó Szilvia, FIONA, Alfonz Dömsödi LK
2. Egervári Attila, LEVANTE, Hubertus LK Györ
3. Farkas Nóra, MADAME, Kurca-Menti LE

13.) versenyszám: Póni lovasok 90 cm középdöntő, időre
1. Marosváry Sára, LA BELLE DE NOIR, Varga Ménes GYLE
2. Marosffy Zsófia, TOBI, Univerzum LK Etei SE
3. Jónás Anna, EMPIRE NELSON K, Horváth Lovassport Egyesület

14.) versenyszám: Gyermek 100 cm középdöntő, időre
1. Fabók Adrienn Szaffi, NASSIMELLA, Gyula Farm Miskolc LSC
2. Fábián Maja Olívia, AGROPOINT NEKTÁR, GSH TEAM Lovas Klub SE
3. Fabók Adrienn Szaffi, IDARQUITHAGO, Gyula Farm Miskolc LSC

15.) versenyszám: Amatőr 110 cm középdöntő, időre
1. Bori Vivien, ZSÁKAI PICASSO, Gyömrői Tövesmajor LE
2. Tóth Sándor, INVINCIBLE, Pécsi Lovasklub Kft.
3. Krecskovszki Evelin, HÁRFA, Prosper LK

16.) versenyszám: Serdülő B 110 cm középdöntő, időre
1. Vigh Letícia, OKALOOSA, Vighhorsesse
2. Vass Fanni, GALGA, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)
3. Csengery Dóra, BACK HOME, DELTA LSE

17.) versenyszám: 110cm nyitott, időre
1. Baranyi Letícia, FAHÉJ, Viktor-i Sportegyesület
2. Ráth Kristóf György, KALA BY BORIS, Csömöri LTKE
3. Jován Richárd, KARA, Mezőhegyesi Ménes KH SE

18.) versenyszám: Serdülő A 120 cm középdöntő, időre
1. Fésűs Gréta, HUNTER DADERO Z, Champions Team LKE
2. Szalai Vivien Kitti, SAMANTHA, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)
3. Viasz Hanna, CAVIAR, SomLó Térség Lovas Egyesület

19.) versenyszám: Utánpótlás 125 cm középdöntő, időre
1. Nagy Evelin, MONTAGUE, Nomádia Egyesület
2. Marosi Diána, PM STAKKATOR, Airvent Lovas Club
3. Ábrahám Zsófia, CIBOULETTE DU GIBET, Túrkevei Városi SE

20.) versenyszám: Felnőtt 130 cm középdöntő, időre
1. Nagy Júlia, KIRÁLYHÁGÓ, D-TEAM SE
2. Matyi Bianka, CIMAROSA M, Matyi Bianka Lovasklub
3. Réti Dávid. NICON, Equitania LC

21.) versenyszám: 120 cm nyitott, időre
1. Szabó Dorina, CANTUS CLAY, GSH TEAM Lovas Klub SE
2. Lukács Edina, O-ROSE, Hetényegyházi Hullám
3. Villás Lili, T.B.Á. CANTONA, Mezőhegyesi Ménes KH SE

22.) versenyszám: 130 cm nyitott, csak időre
1. Szekeres Ágota, EQUEST BALOU BELLE, Equest-Sport LC
2. ifj. Máté István, PILOTHAGA, Máté DLSE
3. Matyi Bianka, FAIRYTAIL STR, Matyi Bianka Lovasklub

Fiatal lovas kategória:
1. Andre Illés Alexandra, BH GLADIÁTOR SPRING, B&H Lovas Klub
2. Andre Illés Alexandra, FUTUR DU POMIEZ, B&H Lovas Klub
3. Füzér Zsófi, CHIARA, Kiskunhalasi LTSE

2022. 07. 25.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Öttusa-vb – Nyolcadik a magyar férfi váltó

A nyolcadik helyen végzett a Gyurka Márk Manó, Regős Gergely páros a férfiak váltóversenyében az alexandriai öttusa-világbajnokságon.

Az egyiptomi vb első napján 13 kettős versenyzett az érmekért.

A világverseny eredményközlője szerint a magyarok a délelőtti körvívásban 22 győzelmet arattak, ezzel a hatodik helyen álltak.

A délutáni program az új lebonyolításnak megfelelően feszes menetrend szerint, rövid szünetekkel zajlott le.

A lovaspályán egy verőhibával, de szintidőn belül ment végig a magyar duó, ami hét pont levonással járt a lehetséges 300-ból, összesítésben pedig nyolcadik pozíciót ért.

A bónuszvívásban a magyarok nem szereztek pontot, a 2×100 méteres úszásban pedig 1:55.28 perces eredménnyel a 10. helyen zártak, és összesítésben is visszacsúsztak.

A kombinált számban – amelyben a váltótagoknak egyenként két lövősorozattal megszakítva 3×600 métert kellett futniuk – 12:18.70 perces eredménnyel ötödikként végeztek, ezzel előre tudtak lépni.

A dobogóra a dél-koreai, a házigazda egyiptomi és a cseh csapat állhatott fel.

Hétfőn a női váltók versenyét rendezik.

Eredmények (a UIPM eredményközlője alapján):
férfi váltó, világbajnok:
————————-
Dzsun Dzsin Hva, Dzsun Vung Te (Koreai Köztársaság) 1427 pont
2. Eszlam Hamad, Ahmed Hamed (Egyitom) 1419
3. Matous Tuma, Filip Houska (Csehország) 1408
…8. Gyurka Márk Manó, Regős Gergely 1389

2022. 07. 24.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Változatos portaprogramokkal várja a közönséget a 16. PanyolaFeszt

Koncertekkel, táncházzal, kiállításokkal, gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket augusztus 5. és 7. között a 16. PanyolaFesztre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolára.

A Tisza, a Szamos és a Túr folyók közelében fekvő, hatszáz lelkes községbe több ezer érdeklődőt várnak a szervezők: tíz helyszínen zajlanak majd a programok, a változatos zenei paletta mellett számos színházi produkció is helyet kap a kulturális kínálatban – közölték a szervezők.

A Szatmár és a Bereg értékeit bemutató fesztiválon színpadra lép többek között Szalonna és Bandája, valamint a Jantyik testvérek, Petrás Mária és a Tázló együttes, a Csángálló, a Kalyi Jag, Bakos-Kiss Gábor, Pásztor Márk, a Kelet Brass Band, a Bakator Zenekar és a Lóci Játszik.

A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága által szervezett, A Szakkör című tárlaton a megye több mint hatvan települése mutatja be különböző helyi alkotásait a közösségi házban, de a Szatmári Alkotótábor festménykiállítását is megtekinthetik a látogatók. A gyerekeket pulyasarokkal várják, lesz vándor játszótér, bábkiállítás és -készítés, népi fajátékok, autós mozi, közben a felnőtteket pálinka- és különleges borkóstolásra, kerékpár- és pálinkatúrára, aszaló- és főzdelátogatásra, táncházra invitálják.

A programban szerepel még könyvbemutató, templomlátogatás, Szamos-parti lovas- és íjászbemutató, a helyi értékek iránt érdeklődőket pedig hagyományos szatmári ételek kóstolójával, illetve kézműves utcával várják Panyolára.

2022. 07. 24.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Nemzeti Vágta: Őcsény lovasa nyerte az érdi előfutamot

Őcsény lovasa, Németh János nyerte Galaxy nevű lován a Nemzeti Vágta szombaton megrendezett érdi előfutamát.

Másodikként Ácsteszér versenyzője, Vörös Tamara és Marina nevű lova, harmadikként Kétegyháza képviseletében Prágai Márk és a Maja nevű ló, negyedikként pedig a naszályi Hetényi Evelin futott be Licino Leonidasz nevű lován – tájékoztatták a szervezők szombaton az MTI-t.

A Kishuszárok küzdelmét Orosháza nyerte, Hajdu Fanni lovas Nárcisz nyergében ért elsőként célba. A második Érd lett Juharos Jadviga Mirza nevű lovával, míg harmadikként Jessika Kisova a nyergében BZ Silver futott a célba Inárcs képviseletében. Negyedik helyezést ért el Berente versenyzője, Mollnár Molli lovas és Baroness nevű lova.

A négy-négy első helyezett vesz részt az idei Nemzeti Vágtán október 1-2. között a fővárosi Hősök terén.

A Nemzeti Vágta érdi előfutamának a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ adott otthont, ahol a versenyeken kívül egész nap programokkal, egyebek mellett kézműveskedéssel, sétalovagoltatással, kirakodóvásárrál várták az érdkelődőket a szervezők.

A Nemzeti Vágta döntőjét október első hétvégéjén, 1-jén és 2-án rendezik meg Budapesten, a Hősök terén. Az eseményen az ország legjobb amatőr lovasai mérhetik össze tudásukat. A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak 9 magyarországi és 4 határon túli helyszínen.

Az elővágták sorozata május 28-án a Vajdasági Vágtával vette kezdetét, és szeptember 10-én a Viharsarki futammal zárul.

A következő előfutam augusztus 6-án Abonyban lesz.

2022. 07. 23.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Szép pályák a hőségben a championátus nyitó napján

Reggel 7 órától versenyeztek a Championátus I. fordulójának nyitónapján, Kiskunhalason a Hirling József Lovaspark arénájának zöld gyepén a díjugratók. Tizenegy versenyszám során 245 startot láthatott a közönség. A lovasok és a lovak is jól bírták a hőséget, a szervezők mindent elkövettek, hogy kiszolgálják a résztvevőket. Este megtörtént a csapatverseny sorsolás, majd koktélpartin frissíthetek a lovasok.

Igazi forró nyári időjárásban kezdődött a Championátus I. fordulója Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban. A szervezők párakapukkal készültek, az istállókban ventillátorok mozgatták a levegőt és a patamosóknál is kellő számú kifolyó biztosította a lovak tisztítását, hűtését. A melegítő filces pályát folyamatosan öntözték, így szinte pormentes volt a levegő. A gyepen folyó verseny ebben az időjárásban jó körülményeket teremtett a lovaknak, lovasoknak.

A nagy figyelem a champion számokat kísérte, de országos minősítő számokat láthatott a közönség. A championátus versenyrendszerében a körök első 10 helyezettje kap pontszámot, amely tízről indul és egyesével csökken. Ezeket a pontokat viszik tovább a lovasok a középdöntőre, majd a döntőre, utóbbiban duplázzák a pontszámokat. Az így kialakult pontokkal mennek majd a második fordulóra a lovasok, ahol megszületik a végeredmény.

A kiskunhalasi díjugratók közül két érmes helyezés született. A championok között szereplő 2. Kocsis Linett, BICARLO T-vel (Kiskunhalasi Lovasbandérium SE) második helyezést ért el. Füzér Gábor, a Kiskunhalasi LTSE sportolója, a 100 cm-es nyitott számban ért el bronzérmes helyezést.

A pénteki versenynap szép teljesítményeket hozott és nagyjából a papírforma érvényesült. A lovasok és a lovasok is sérülésmentesen oldották meg a feladatokat. A versenyek után, este 8 óra körül került sor a csapatverseny sorsolásra. 19 együttes nevezett a csapatversenyekre, amelynek az indulási sorrendje dőlt el a sorsoláson. A nap végén a szervezők koktél partival kedveskedtek a lovasoknak, akik éltek a lehetőséggel, sőt még egy labdarúgó mérkőzéssorozatra is maradt erejük a lovasoknak, amit Tóth István élőben kommentált.

Az első három helyezett lovasok versenyszámonként az alábbiakban találhatók. A teljes eredménylistákhoz katt ide!

1. versenyszám, 100 cm nyitott, ideális időre
1. Tóth Martin, FOKOS FUVALLAT, TM Lovasok SE,
2. Jandó Balázs, ENRIS, Simonpuszta NLHE,
3. Füzér Gábor, CHICAGO DREAM, Kiskunhalasi LTSE

2. versenyszám, 105cm nyitott, időre
1. Ráth Kristóf György, KALA BY BORIS, Csömöri LTKE
2. Baranyi Letícia, FAHÉJ, Viktor-i Sportegyesület
3. Herczog Anna, KÁRPÁT, Vértesi TSE

3. versenyszám, póni lovasok 90 cm elődöntő, lovasok stílusversenye
1. Fésűs Hanna LÜSZI (PÓNI), Univerzum LK Etei SE (címképen)
2. Láng Veronika, PIPPÓ (PÓNI), Varga Ménes GYLE
3. Susán Hanna, DAKAR DU BOIS, Kakuk Lovasudvar SE

4. versenyszám, gyermek 100 cm elődöntő, lovasok stílusversenye
1. Pichovszky Dalma, CASCO PP, Colonado Lovasiskola SE
2. Jordán Véda Anna, ARNO VAN ELFENSTEEN, Mohácsi Torna Egylet 1888
3. Levente Léna, CONCAS Z, Carlo Lovassport Egyesület

5. versenyszám, B 110 cm elődöntő, stílus verseny alapidővel (10 összevetéssel)
1, Vigh Letícia, OKALOOSA, Vighhorsesse
2. Kocsis Linett, BICARLO T, Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
3. Vass Fanni, GALGA, Hevesi SE (Lovas Baráti Kör)

6. versenyszám, amatőr 110 cm elődöntő, kétfázisos, megszakítás nélkül
1. Bandi Barbara, QUINADORE, Diósgyőri VTK
2. Tóth Sándor, INVINCIBLE, Pécsi Lovasklub Kft.
3. Busi Sándor, EQUEST STELLA, Equest-Sport LC

7. versenyszám, 115cm nyitott, időre
1. Szabó Dorina, CANTUS CLAY, GSH TEAM Lovas Klub SE
2. Egervári Attila. FIONCE, Hubertus LK Győr
3. Hermann Anna, CARLA QUINTANA. Bellandor LKE

8. versenyszám, Serdülő A 120 cm elődöntő, kétfázisos, megszakítás nélkül
1. Peller Judit, SHUSHA MNM, Prosper LK
2. Bene Dóra, DÁNO B, Univerzum LK Etei SE
3. Kovács Noémi, CALINKA DE BOGNÁR, Kenesei Lovas Club

9. versenyszám, utánpótlás 125 cm elődöntő, kétfázisos, megszakítás nélkül
1. Ábrahám Zsófia, CIBOULETTE DU GIBET, Túrkevei Városi SE
2. Gátfalvi Kíra, GRAPPA, Gáti Lovas SE
3. Herczog Anna, JAMES BOND, Vértesi TSE

10. versenyszám, felnőtt 130 cm elődöntő, kétfázisos, megszakítás nélkül
1. Szotyori Nagy Kristóf, SANTORINI, Prosper LK
2. Réti Dávid, NICON, Equitania LC
3. Szotyori Nagy Kristóf, HORZE CYM CARLSSON S Prosper LK

11. versenyszám, 125cm nyitott, időre
1. Szekeres Ágota, EQUEST BALOU BELLE, Equest-Sport LC
2. Andre Illés Alexandra, BH GLADIÁTOR SPRING B&H Lovas Klub
3. Andre Illés Alexandra, FUTUR DU POMIEZ, B&H Lovas Klub

2022. 07. 23.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Öttusa-vb – Magyar éremremények az első új formátumú világbajnokságon

Az idei világkupaidényben várakozáson felül jól szerepeltek a magyar öttusázók, ezzel együtt nehéz lesz megismételni a tavalyi eredményességet a világbajnokságon, amely vasárnaptól nyolc napon át tart Alexandriában.

A mezőny visszatér Egyiptomba, de Kairó helyett a tengerparti nagyvárosban kerül sor az év sportági fő eseményére. A vb-nek eredetileg Cancún lett volna a házigazdája, a mexikóiak azonban visszaléptek, ezután – az elmúlt év után megint – Kairó került képbe, végül Egyiptomban, de Alexandriában találkozik a nemzetközi élmezőny.

Tavaly az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyarok az éremtábla élén végeztek, két arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal. Győzött a férfiak versenyében Marosi Ádám egyéniben, illetve Demeter Bencével és Bereczki Richárddal csapatban. A nőknél második lett a Gulyás Michelle, Alekszejev Tamara, Guzi Blanka trió, egyéniben pedig Gulyás harmadikként végzett, csakúgy, mint női váltóban az Erdős Rita, Simon Sarolta páros.

Ezúttal London olimpiai bronzérmese, a kedden már 38 éves, egyéniben kétszeres világbajnok Marosi nem lesz ott a magyar csapatban, mert – amint azt Martinek János szövetségi kapitány megjegyezte – bár kapott válogatási kedvezményt, nem szerepelt meggyőzően a vk-versenyeken, a többiek jobban teljesítettek nála.

Az esély így is megvan a jó szereplésre, mivel a tavaly bronzérmes Gulyás Michelle ezúttal is indul, ráadásul az idei vk-sorozatban Budapesten versenyt nyert, előzőleg, Kairóban második volt, a vk-döntőben pedig harmadikként végzett. A reményeket táplálhatja, hogy a válogatott további tagjai is többször dobogóra állhattak, szerzett érmet egyéniben Bőhm Csaba, Szép Balázs és Réti Kamilla is, de akadtak negyedik helyek, illetve nem egyszer több magyar végzett a 18-as finálé első felében, ami a csapatversenyt illetően lehet biztató. Ugyancsak van esély a jó szereplésre vegyes váltóban a vk-érmek alapján.

Nagy változás az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, hogy először rendeznek új formátumban, azaz rövidített blokkokban, selejtező-elődöntő-döntő lebonyolításban világbajnokságot. Ugyanakkor a világkupákon mutatott eredményesség alapján, úgy tűnik, a magyarok jól alkalmazkodtak a megváltozott feltételekhez: összesen két első, öt második és három harmadik helyet szereztek.

A vb az egynemű váltókkal kezdődik, majd selejtezővel, körvívással, elődöntővel jutnak el a legjobbak az egyéni és csapatverseny döntőjéig, végül vegyes váltót rendeznek.

A magyar vb-csapat:
férfi egyéni és csapatverseny: Bőhm Csaba, Szép Balázs, Demeter Bence, Bereczki Richárd
férfi váltó: Regős Gergely, Gyurka Márk Manó
női egyéni és csapatverseny: Gulyás Michelle, Réti Kamilla, Guzi Blanka, Simon Sarolta
női váltó: Alekszejev Tamara, Erdős Rita
vegyes váltó: Guzi Blanka, Bereczki Richárd

A program:
július 24., vasárnap – férfi váltó
július 25., hétfő – női váltó
július 26., kedd – férfi selejtező
július 27., szerda – női selejtező, férfi körvívás
július 28., csütörtök – férfi elődöntő, női körvívás
július 29., péntek – női elődöntő
július 30., szombat – férfi és női döntő
július 31., vasárnap – vegyes váltó

2022. 07. 22.
Kép: Canva
Forrás: MTI

AM: programok a föld mélyétől a csillagos égig a Balaton-felvidéken

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park megalapításának 25 éves évfordulóját ünnepli, amely korábbi tájvédelmi körzetek összeolvadásából jött létre 1997-ben a Balaton északi partján a Tihanyi-félszigettől a Kis-Balatonig – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.

Kiemelték, a sokak által Matula és Tutajos történetén keresztül ismert Kis-Balatont a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény is óvja. A Tihanyi-félsziget – kiemelkedő geológiai értékei és a területen zajló természetvédelmi munka elismeréseként – 2003-ban Európa Diplomás területté vált. A 10 éves Bakony-Balaton Geopark – melynek területe részben a nemzeti parkban található – az itt fellelhető földtani, természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatását, társadalmi jelentőségük tudatosítását tűzi ki célul.

Hangsúlyozták, a nemzeti park a föld mélyétől, azaz a barlangoktól a csillagos égig, vagyis a csillagászati élménycentrumig kínál programokat, élményeket a kisgyermekektől az idősebb korosztályig.

A tavalyi évben több bemutatóhely megújult. Júliusban ünnepli egy éves fennállását a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpont. Pünkösdkor nyílt meg Fonyódon a Berek Világa Látogatóközpont Somogy megye hiánypótló létesítményeként, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a dél-balatoni berkek világával. A 10 éves bakonybéli Pannon Csillagda új planetáriumi filmmel és mozigépészettel, újjávarázsolt planetáriummal várja a látogatókat.

A 70 éve védett Tihanyi-félszigeten található Levendula Ház Látogatóközpont elektromos hajós vízi szakvezetéssel bővítette kínálatát a Belső-tavon. A 80 éve védett Tapolcai-tavasbarlang és a látogatóközpont interaktív “Csodálatos Karszt” kiállítással és barlangi csónakázással várja a vendégeket. A tavaly megújult Salföldi Majorban őshonos háziállatokkal, gyógynövénykerttel és lovas programokkal készülnek a szervezők. A szintén megújult Hegyestű Geológiai Bemutatóhely bazaltkúpjának tetejéről lehet megfigyelni a Balaton-felvidék tájrészleteit. A Csodabogyós-barlang és a Szentgáli-kőlik a kihívást keresőket várja overallos barlangtúrákkal – írják a közleményben.

A tájékoztatás szerint hamarosan újra megnyitja kapuit a Kotsy-vízimalom Zalaszántón, ahol valódi malomipari relikviákat egy igazi molnár kalauzolásával ismerhetünk meg. Ha már Nyugat-Balaton: új programlehetőséget nyújtanak az ingyenes geobotanikai séták a Hévízi-tó körüli véderdőben.

A Kis-Balatonon vezetett szárazföldi vagy vízi túrák során megtekinthető a fokozottan védett terület élővilága, a “Matulakunyhó” és Fekete István emlékszobája és két éve nyitotta meg kapuit a Kis-Balaton Látogatóközpont. A közeli Vörsi Tájházban az egykori halászok életével lehet megismerkedni. A Kápolnapuszta Bivalyrezervátum Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordájával, kiállítással, sétaúttal, új kilátóval, augusztus 27-én Bivalynap rendezvénnyel vár kicsiket és nagyokat egyaránt. A kis-balatoni bemutatóhelyeken érdemes igénybe venni a térségi összefogással megvalósult West of Balaton kedvezményrendszert – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

A bemutatóhelyek nyitva tartásáról, a programokról, túrákról a www.bfnp.hu weboldalon lehet tájékozódni.

2022. 07. 22.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Agrárminisztérium: a Bábolnai Gazdanapok idén is a gazdák szolgálatában

Szeptember 8-10. között a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon várja látogatóit a Bábolnai Gazdanapok. A mintegy 20 ezer négyzetméteren megrendezésre kerülő esemény a szakmai és a szélesebb közönség számára is érdekes és izgalmas programokkal szolgál majd – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.

Az idei, jubileumi 35. Bábolnai Gazdanapok fókuszában a megszokott módon a szántóföldi növénytermesztés, a gépesítés és számos kapcsolódó háttéripari tevékenység lesz. “A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok szervezőként és helyszínként is olyan garanciát jelent, amely szavatolja az esemény jelentőségét és színvonalát” – fogalmazott Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a tárca közleményében.

Hozzátette: az elmúlt időszak az agrárium valamennyi szereplője számára rendkívüli kihívásokat hozott. Valamennyi gazdálkodó számára nyilvánvalóvá vált, hogy az alkalmazkodás, a változtatás képessége elengedhetetlen az eredményes működéshez. Az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás hétköznapi gyakorlatának kialakításában kiállítók érdemben segítséget nyújtanak az érdeklődőknek – közölte.

Az államtitkár kiemelte: a szakmai jelentőségét az is erősíti a bábolnai rendezvénynek, hogy a gazdanapok keretében nagyszabású konferenciát terveznek a 2023-tól induló Közös Agrárpolitikáról, amelynek során a támogatási és szabályozási keretrendszert érintő főbb változásokról beszámolnak majd, legyen szó a terület alapú támogatásokról, a beruházásokról, a vidékfejlesztésről, vagy az állat- és növénytermesztésről. Téma lesz az elmúlt hónapokban lezajlott tárgyalások aktuális eredménye is az Európai Bizottságban. A gazdálkodási tervezésben nélkülözhetetlen információkat a kiszámíthatóság érdekében teszi közzé az agrártárca.

Haál Gábor a házigazda, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok igazgatója hangsúlyozta, hogy a szakmai eszmecsere megkerülhetetlen fóruma az esemény, amely a széles közönség számára is érdekes és izgalmas programokat tartogat.

A Magyar Mezőgazdaság Kft. és a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok közös szervezésében megvalósuló Bábolnai Gazdanapok részletes programja a https://magyarmezogazdasag.hu/babolnaigazdanapok/babolnai-gazdanapok-programok oldalon olvasható.

2022. 07. 21.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Nemzetközi eseménynek ad otthont a Kaposvári Campus – Junior Lovastorna EB-t rendeznek

A Pannon Lovasakadémián a jövő héten 17 ország 120 lovasa, 75 lóval versenyez majd.

Július 27. és 31. között rendezik meg a Pannon Lovasakadémián a Junior és Fiatal Lovastornász Európa-bajnokságot, amit ingyenesen bárki élőben követhet a helyszínen. A kontinensviadalra 17 nemzet közel 150 lovasa versenyez majd 75 lóval. Kaposváron hagyománya van a lovassportnak és a lovasképzésnek is, így a lovasakadémia már ötödik alkalommal rendezheti meg ezt a nemzetközi megmérettetést.

Az Eb-n kaposvári versenyzőknek is szurkolhatunk majd, hiszen a Lovasakadémia Sport Club versenyzői is megmérettetik magukat a jövő héten. Az ifjú tornászok bíznak abban, hogy jól teljesítenek majd és előkelő helyezést szereznek a hazai versenyen.

Az eseményről szóló sajtótájékoztatón Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgatója elmondta: az elmúlt években több fejlesztést is végrehajtottak a Pannon Lovasakadémián, ami teljesen alkalmassá vált az ehhez hasonló nemzetközi versenyek megrendezésére, bíznak abban, hogy az egyetem területén a jövőben több hasonló viadalt is meg tudnak szervezni.

A beharangozó eseményen a Magyar Lovassport Szövetség versenyigazgatója, Villányi Krisztina kiemelte, a versenyen 14 és 18 év juniorok, illetve 18 és 21 év közötti lovastornászok mérik össze erejüket egyéni, páros és csapatversenyben.

Dér Tamás Kaposvár alpolgármestere úgy fogalmazott, egy ilyen neves nemzetközi esemény városunk turisztikai vonzerejét is nagyban növeli, hiszen lehetőséget ad arra, hogy Kaposvár megmutassa a versenyzőknek és a szurkolóknak, családtagoknak az értékeit, nevezetességeit és szépségeit.

2022. 07. 20.
Kép: Canva
Forrás: kaposvarmost.hu

Hiba bejelentés