Elhunyt Kállai Pál
2006. november 9.
Elhunyt Kállai Pál (1933 – 2006) – Meghalt a magyar lóversenysport legnagyobb alakja
73 éves korában, ma hajnalban elhunyt Kállai Pál mesterzsoké. 1933-ban október 3-án Maglódon született. Tizenhat évesen került a Kincsem Parkba Gombolai Ferenc idomárhoz. 1952-ben a legeredményesebb hazai lovasként első champion címét nyerte meg. 1956-ban tanulmányútra ment: Ausztria, Kanada, Amerikai Egyesült Államok a pályafutásának állomásai.
A ’60-as években, Amerika húsz legjobb és legkeresettebb lovasa közé tartozott. Lovagolt a világ egyik leghíresebb versenyében is a Kentucky Derbyben. A 70-es évek második felében visszatért Európába: Jugoszláviában, Svédországban, Törökországban, Németországban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon ért el nagy nemzetközi sikereket. 1991-ben költözött véglegesen haza, ahol ismét a legjobb lett. 1991-ben Jeremy-vel, 2000-ben Rodrogival megnyerte a háromévesek legnagyobb futamát, a Magyar Derbyt. Közép -Európában halála napjáig keresett és tisztelt lovas volt.
Élete utolsó napjáig lovagolt, szeptember 24-én még győzött a Kincsem Parkban Key Duble nyergében. Utoljára október 1-én versenyzett, október 8-án már csak kimázsálni volt ereje, majd néhány perccel az első futam előtt rosszul lett és többé nem tért magához.
Minden idők legeredményesebb magyar lovasa, hazai pályafutása alatt 1089 versenyt nyert, az idén hét versenyben győzött. Ezredik sikerét 2002. szeptember 21-én Dunakeszi Alagon ünnepelhette 69 évesen Dotty nyergében. Hosszú pályafutása alatt 78 kiemelt nagydíjban haladt át győztesként a célon. Külföldi győzelmeinek száma kb. 2000.
Kállai Pált a Nemzeti Lóverseny Kft. és a magyar lóverseny társadalom saját halottjának tekinti, Kállai Pál temetése 2006.november 15-én, szerdán 16 órakor lesz a Budapest VIII. kerületi Fiumei út 16. szám alatt (A Nemzeti Lovarda és a Kerepesi úti volt Ügetőpálya mögött) található temető Nemzeti Sírkertjében, a 41-es parcellánál.
Kis János
euroASTRA
2006. október 13.
Meghalt a magyar lóversenysport legnagyobb alakja
Ma hajnalban 73 éves korában elhunyt Kállai Pál mesterzsoké. A világhírű lovas az elmúlt vasárnapon még lovagolt volna. Épp a kimázsálás után az első futam előtt lett rosszul. Ahogy mindig is tervezte, dresszben és lovaglócsizmában volt már. Életveszélyes állapotban került kórházba. Állapota csütürtök délután fokozatosan romlott és ma hajnalban örökre ellovagolt! Pályafutása során több, mint ezer versenyt nyert a tengeren túl és itthon. A mindig mosolygós életvidám lovast az egész világon ismerték és szerették. A földkerekség legidősebb aktív zsokéját az elmúlt hetekben még ünnepeltük parádés lovaglásai láttán.
Az egész lovas társadalom gyászolja.
Ég veled Pali bácsi!
(Patyus Ferenc)
NÉVJEGY:
Születés ideje: 1933.10.02.
Születés helye: Budapest
Iskolai végzettsége: 8 általános
Foglalkozása: versenylovas
Sportág: versenylovas, profi bokszoló
Klub, város: Magyar Lóverseny Vállalat, Budapest
Családi állapota: Nős
Gyermekei: Alexander, Attila, Melanie, Sissy, Elizabeth
PÁLYAFUTÁS:
kétségtelen, hogy az ország legismertebb lovasa volt, a lóversenyek állandó szereplője. Apró termete, kedves közvetlensége miatt igen sokan szimpatizáltak vele. Talán kevesen tudják, hogy a lovak szerelmese korábban a profi bokszban is kipróbálta magát, de igazán nagy sikereket a nyeregben ért el. Összesen tizenhat országban versenyzett, és 1948-as pályakezdése óta szerény számításai szerint legalább 45 ezer lovon ült.
ÁLMAI, VÁGYAI:
“Mi is lehet más: minél több sikeres célbaérés.”
EREDMÉNYEK:
Magyar pályákon összesen 1000 győzelemmel rendelkezik, ennél többször győzött viszont az Egyesült Államokban, ott 1780 alkalommal volt övé az első hely. Kétszeres Derby-győztes, kétszer vehette át az első díjat a Maryland-derby után.
Amit csinálok, azt nagyon jól akarom csinálni, ugyanakkor fontos a Fair Play, gyõzni, de nem minden áron! – vallja a hamisítatlan humorú, életvidám Kállai Pál, aki korántsem néz ki hetvenegynek, pedig októberben eléri ezt a kort. Az ország legismertebb galopplovasa elõször színész akart lenni, aztán a változatosság kedvéért a profi bokszban is kipróbálta magát, de igazán nagy sikereket a nyeregben ért el. Magyar pályákon túl van az ezredik gyõzelmen, ennél többször gyõzött viszont az Egyesült Államokban, ott ezerhétszáznyolcvan alkalommal lett övé az elsõ hely. Eddig összesen tizenhat országban versenyzett, és 1948-as pályakezdése óta – szerény számításai szerint – legalább 45 ezer lovon ült. Pályafutását 1950-ben kezdte a Kincsem Parkban. 1956-ban Ausztriából egy versenynap után nem hazafelé… hanem elõbb Nyugatra, majd Amerikába vette az irányt, mígnem tizennégy éve végleg hazatelepedett.
A világ legidõsebb aktív zsokéja tizennégy éves korában kezdett lovagolni. – Hogyan lehetek zsoké? – kérdeztem anyámat. – Sehogy sem, mész a képzõmûvészetibe! – válaszolta. Õ mindenáron mûvészembert, fafaragót akart belõlem nevelni. Elképzeltem, hogy bevisznek egy egyetemre, a falak között fogok ücsörögni, és csak akkor mehetek ki onnan, amikor a tanár megengedi. Ez abszurdum volt számomra. Más lehetõséget nem látva, Budapestre szöktem, harmincöt kilométert gyalogoltam. Jelentkeztem zsokénak. Csak egy probléma volt. Az edzések elkezdéséhez szülõi engedélyre volt szükség. Közben – szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, nem tudom – édesapám megtalált. Megkaptam a kiadós verést, majd hazavitt, de én ismét eljöttem otthonról. A papám látta, hogy hiába csinál akármit, úgyis visszamegyek. Így amikor harmadszor nekiindultam, már õ hozott a galopp pályára, mondta: „Ha nem lehet veled bírni, próbáljuk meg.” Ez volt 1949-ben. Nyolc hónap gyakorlás után elindultam életem elsõ versenyén. A negyedik futamon már gyõztem, egy olyan lóval, amit ajándékba kaptunk „tanuló gyereknek jó lesz” alapon. Annyira örültem a gyõzelemnek, hogy kinyújtottam a nyelvemet a legyõzöttekre. Ezért késõbb a gyõzelmi gratuláció után két pofont kaptam a mesteremtõl.
Kállai 1956 nyarán egy ausztriai verseny során az õrzött szállodai szobájából lemászva menekült, a számára egyre kedvezõtlenebb magyarországi kilátások elõl.
– Egy célom volt: kijutni Amerikába, ahol minden nap rendeznek lóversenyt, sõt éjszakai futamok is vannak.
Ausztriában az akkori Szabad Európa Rádió munkatársai akartak a kiváló lovasnak segíteni, hogy Amerikába jusson, de feltételekhez kötötték a támogatást. A kommunista rendszer ellen kellett volna nyilatkoznia, de szülei, rokonai életét féltve nem tette meg. Áthurcolták Németországba, és a Fekete-erdõ mélyén kilökték a Cadillacbõl. A német határõrök hajszál híján agyonlõtték, börtönbe zárták. Azt hitték, hogy kém. Ezt is megúszva végül kijutott a tengerentúlra, ahol sikerült olyannyira megízlelni a gyõzelem ízét, hogy az egyik leghíresebb zsoké lett. Végig kitartott a lovi mellett, bár egyszer egy a faszobrait bemutató kiállításon azt ajánlották neki, hogy csak a szobrászkodással foglalkozzon, mert abból jobban élhetne, mint a lovaglásból. Kállai Pál le-hetett volna bokszoló is, hiszen kiváló ökölvívó tudása Papp Laciéval vetekedett. Ennek ellenére õ ezt a sportot csupán hobbiként tartja számon. Teszi ezt annak ellenére, hogy Amerikában – végigjárva a bevándorlók legendás útját – mosogatófiúból profi bokszoló lett. Tíz mérkõzésbõl kilencet kiütéssel nyert. Mindezt persze csak hobbiból, ahogy õ mondja. Hiszen élete a ló és a lovaglás.
A versenyekhez szükséges jó kondícióját, a mai napig boksz- és teniszedzésekkel tartja karban. Szórakozóhelyen az idegennek is könnyû õt felismerni: õ az, akinek nincs alkohol a poharában! Tavasztól pedig még egyszerûbb a dolog: õ az, aki sokszor a többiek elõtt ér a célba. És ez még így lesz jó pár évig…
Kisebb sérülést, tört bordát vagy ujjat észre sem vesz. Huszonnégy különbözõ helyen szenvedett csonttörést, csak az orra négyszer volt eltörve. A lábát amputálni akarták, túlélt egy végzetesnek tûnõ karambolt. A társai egy sérülést követõen hiába óvták. Õ csak ennyit mondott: „Rá se rántsatok! Felülök, és majd meglátjuk.” Volt olyan versenynap, hogy hét versenyt nyert, kétszer a célfotó döntésével lett második, s csak egyszer végzett hátrébb. A csillagokig emelte õt a siker, de nem tette elbizakodottá, csak önmagában bízóvá. Belül megmaradt konoknak, s talán éppen ennek köszönheti, hogy még megvan a két lába, mert egy baleset után az orvosok már az amputáció mellett döntöttek, csakhogy õ megszökött a kórházból. Azt suttogták az emberek: most már kész a Pali, örülhet, ha egyáltalán felépül. Neki azonban nem az otthoni ápolás járt a fejében, hanem a versenyzés.
Sikereinek nagy részét külföldön érte el, Ausztriában, Kanadában, de az USA, Németország, Törökország, Jugoszlávia, Kuvait, Svájc, Szlovákia, Csehország, Oroszország versenypályáin találkozhatott vele a lóversenyszeretõ közönség. Több mint ötvenezer lovon ült már, tizenhétezer futamban állt rajthoz.
– Annak ellenére, hogy itthon 36 évig nem versenyzett, több mint 3000 versenyt nyert meg! Mennyit is pontosan?
– Senki sem tudja. Mindig a következõ verseny érdekel, amit meg akarok nyerni. Ha ez nem így történik, akkor elkeseredem, törlöm a szemeimet. Gondolkozom, hogy hol hibáztam…
Arra a kérdésre, hogy „vajon meddig még?”, könnybe lábadt szemekkel válaszolja: – Lóháton szeretnék meghalni… eddig még nem jutott eszembe, hogy abbahagyjam. Alig várom, hogy lóra ülhessek. Nincs annál jobb érzés számomra, amikor a galopp-pályán egy-egy futam elõtt odakiabálnak: „Pali bácsi, magára fogadtam!”
– Elégedett?
– Soha nem voltam elégedett. Nyugtalan ember vagyok. Mindig kell valami kihívás.
– Magánemberként szokott a lovira járni?
– Nem. Nem szeretek járni.
– El tudná az életét képzelni lóverseny nélkül?
– Verseny nélkül el tudom képzelni, de lovak nélkül nem.
– Tervek?
– Mi is lehet más: minél több sikeres célba érés. Mindig a jövõre készülök, s a jövõhöz nem kell semmi más, mint egészség. Elsõ célom az idei szezont végiglovagolni, lehetõleg eredményesen.
Nincs önbizalom híján, megjegyezte, legalább húsz évig szeretne lóversenyzõként rekordokat dönteni. Ezt mondta két évtizeddel ezelõtt is, de most, hogy a hetvenegy év küszöbénél jár, lóhalálában megmásította a döntését.
Forrás: Zöldújság
Örök fiatalság
Beszélgetés Kállai Pállal
Nagy örömömre szolgált, hogy Kállai Pál elfogadta az invitálásomat egy kis beszélgetésre a lovakról. ő egy hírnök köztünk, aki tudatja az emberekkel, bárhol járjon is, hogy a ló egy csoda, és ha ők nincsenek talán mi sem lennénk itt. De hallgassuk inkább őt.
Mindent kipróbáltam, ami a ló sporttal kapcsolatos, hajtottam, ugrattam, lovagoltam. Sőt Bécsben ugrólovas sampion is voltam. Tanuló gyerekként kóstoltam bele az ügetőzés rejtelmeibe. Reggel az ügetőn kezdtem, utána átszaladtam a tattersalba lovagolni. A hajtás nem fogott meg annyira. Szeretem érezni, hogy a ló mozog, lélegzik. Az ügetősportban csak a szárral tudom irányítani, messze vagyok a lótól, nem vagyok vele közeli kontaktusban.
Ez a sport ilyen, napról napra képesek vagyunk valami csodára, hírnévre. Azt mondják minden csoda három napig tart, de itt nem. A ló mindenkit érdekel, szívesen hallgatnak róla történeteket. Nagyon jól hat az ember pszichéjére, nyugtat. Sokan félnek tőlük, de ha megismerik őket közelebbről nem bírnak elszakadni. Sokan mondják öreg vagy, hagyd abba. De mi az abbahagyni? Majd, ha én úgy érzem.
Már egészen fiatalon lovagoltam. Heten voltunk segédek egy istállóban. Az öreg mesterem felfedezett egy 5 éves heréltet. Megbízott vele, hogy szőrén lovagoljak el rajta Bábolnára. Akkoriban így vittük a lovakat az egyik helyről a másikra. Pontosan nem is tudtam az utat, de azért odaértem. Szegénynek nagyon elfáradt, duzzadt lábai voltak. Innen is kapta a nevét, Pókos. Mikor visszatért a pihenőből megkaptam gondozásra. Pucoltam és kezeltem a lábait. A kezelés alatt összebarátkoztunk. Voltak gyógymódok, ami fájdalommal járt, ilyenkor vele aludtam a boxban. Ő lefeküdt, én ráhajtottam a fejem és úgy aludtunk egész éjjel.
Három évig „éltünk” együtt jóban, rosszban. Kilenc versenyt nyertem vele. Azt mondják a ló egy állat, nincs lelke, én bebizonyítottam a munkatársaimnak az ellenkezőjét. Nem akarták nekem elhinni, hogy a ló mindenképp jelezni fogja, ha úgy érzi, történt velem valami. Kinevettek. Azt mondták ilyen nincsen. Kiküldtem őket az istállóból. Bementem a Pókoshoz, simogattam, pucolgattam, egyik pillanatról a másikra fogtam magam és elterültem. Úgy tettem mintha meghaltam volna. A ló elkezdett szagolgatni, bökdösni az orrával. Mivel nem reagáltam egy rakás szalmát tolt oda hozzám, majd a lábával a boxajtót kezdte el döngetni, és hangosan nyeríteni, na erre bejöttek a kollégáim, és muszáj volt a szemüknek hinni.
Nagyon szerettem azt a lovat, sokat bohóckodtunk együtt. Mindig elvitte a sapkámat, és elszaladt vele. Szórakoztatta, hogy olyan pici vagyok, mert amikor visszahozta, akkor is lengette a fejem felett és szabályszerűen nevetett, amikor ugráltam érte. Amikor kiöregedett visszavitték Bábolnára, csikók nevelésére használták. A rideg tartásnál szokásos, hogy egy öregebb lovat tesznek be a csikók közé, aki megtanítja őket az élet rejtelmeire. Eltelt két év, és az utam valamiért Bábolna felé vezetett. Nézelődtünk, amikor 300-400 métere látok egy lovat, aki a Pókosra hasonlított. Kérdem is a ménes vezetőt, – csak nem a Pókos áll a dombon? De bizony az, hangzott a válasz. Na csak figyeljen, mondom neki. Füttyentettem egyet, mire az én öreg barátom odaszaladt hozzám. Jó barátom volt, és mivel is bizonyíthatta jobban, mint azzal, hogy megismert két év után is.
Mivel ez egy szerencsejáték, sokan előítélettel élnek irányába. Mivel lehet játszani, sokan elcsúsznak rajta, mert a játékosok a tiketjükön keresztül ítélik meg a versenyt. Hányszor lehet egy verseny után hallani, csaló, eplit hajtott. Nagyon kevesen tudnak a rossz szelvényükön átnézni, és tapsolni egy-egy jó verseny nyerőjének.
Imádom a lovakat, emlékszem mikor a második feleségem hagyott ott megkérdezték miért nem veszek el egy lovat feleségül. Megértettem az asszonyokat is, hiszen ők valahol biztonságra vágytak, és ez a sport mindig létbizonytalanságban tartja az embert. 21 tőrésem volt, bár soha nem a ló tehetett róla, hanem a körülmények. Egy rossz lépés, egy hangos szó.
Mindig a lovakat választottam, ha választás elé állított az élet. A ló gyönyörű, csodálatos állat. Érezni kell őket, a kisugárzásukat. Kapcsolatot kell velük teremteni. Pozitív hatással vannak az ember lelkére, életére. Nem véletlen gyógyítanak velük beteg, mozgássérült gyerekeket. Hányszor hallhattuk, ilyen beteg volt, olyan beteg volt és pusztán a ló közelsége már javulást hozott. Bármelyik loval tudok kontaktust teremteni, az ember bemegy hozzájuk soha nem szemből, oldalról. Várod, amíg ő közelít hozzád, megszagol. Nagyon kifinomult szaglása van. Majd hátat fordítasz neki. ő fog babrálni, hogy foglalkozz vele, persze előfordulhat, hogy rossz emlékek miatt nem akar elsőre barátkozni.
1949 körül a régi Tattersal-ba jártam át lovagolni. Volt ott egy rossz természetű ló, akit még versenyző korában sokat ütöttek-vertek, hogy megtörjék. Ezzel azt elérve, hogy még kezelhetetlenebb lett. Elhozták a pályáról a lovardába, hátha ott hasznát veszik. Nem nagyon lehetett lovagolni, de ugrani egyáltalán nem akart. Mivel én ismertem, mert versenyeztünk együtt, sőt versenyt is nyertünk, elkezdtem lovagolni. Hülyeségből gondoltam úgy fellovagolom a tribünre, így talán kedvet kap az ugratáshoz. A tribün fából volt, és elég régen épült. Összeszedtem a lovat, és nekiiramodtunk. Nem gondoltam volna, hogy meg meri tenni, már készültem is, hogy megállítom, de feltarthatatlan volt. Felugrott a tribünre és elkezdett felfelé gyalogolni, igen ám, de a lelátó nem bírta a terhet és leszakadt. Akkori mestertől nagyon kikaptam, el is kergetett a lovardából, de én már másnap visszaszöktem.
Mi emberek megerőszakoljuk a természetet, amikor azt kívánjuk versenyben a lovainktól, hogy ilyen sokat, és ilyen gyorsan fussanak. Ha kiteszünk egy lovat a karámba, mit csinál, bakozik egyet, futkos egy picit, meghempereg, durrogtat, majd leáll, nézelődik, legelészik. Eszébe sincs mérföldeket futni. A kutyának gazdája van, de a ló szabad állat. Ha nem akarná, nem is tudnánk őket megülni. Mi emberek soha nem is fogjuk őket megérteni.
Elrabolunk mindent az állatoktól. Az ember ne akarjon Isten lenni, ne akarjuk megerőszakolni a természetet, de hagyjuk a filozofálást.
Semmit nem hagytam abba, amit gyerekként is űztem, az idő úgy tűnik megfeledkezett rólam. Egy utolsó bölcsesség: mindig előre kell nézni, nem hátra. Ami történt, megtörtént, lépjünk át rajta, és menjünk tovább.
Hajdu Bíborka, 2004.03.12
Kép: Canva
Frissítve: 2023.09.19.
