A lépés a jármódok anyja…avagy néhány gondolat a lépésről

Tudtad, hogy a lépés a legnehezebb és egyúttal a legfontosabb jármód? És azt, hogy a lovad alapos bemelegítéséhez legalább 25 percnyi lépésmunka kell?

A lépés a legnehezebb jármód

A legtöbb lovas nem is gondolja, de a lépés a legnehezebb jármód mind közül. A tiszta lépés négyütemű, nincs lebegő fázisa, ezért a lónak egyensúlyoznia kell és ehhez a nyakát használja.

A lépés négyüteműségét könnyű megzavarni és ezt sok lovas nem tudja – mint ahogy azt sem, hogy mennyire fontos lépésben lovagolni. Az esetek nagy részében vagy túlkövetelik vagy épp ellenkezőleg: nem szeretnék megzavarni a lépést és ezért túl keveset kérnek.

Leleplező lépés

Érdemes komolyan venni a lépést, hiszen nagyon fontos jármód és segítségével sok, a kiképzés egészére vonatkoztatható felismerést tehetünk. Egyetlen egy jármód sem világít rá a kiképzés hiányosságaira olyan jól, mint a lépés. Egyúttal azonban megmutatja a fejlesztés lehetőségeit, irányait is.

A legjellemzőbb tünet az ütemtelenség, ütemhiba, amikor a ló lépése elveszti a tiszta négy ütemét, illetve az elengedettség hiánya. Könnyen felismerhető a hibás lépés, mert a nyakmozgás zavarttá válik, a ló elveszi a hátát, vagy éppenséggel elkezd sietni, topogni, esetleg éppen ellenkezőleg: vánszorogni.

A lépésmunka értékesebb, mint gondolnád

A legtöbb lovas elhanyagolja a lépésmunkát. A legtöbb esetben odavetett száron lépnek pár kört. A legrosszabb esetben egy kör séta után felveszik a szárakat és elkezdenek ügetni vagy vágtázni. A munka során pedig ritkán adnak a lónak lépésszünetet illetve leginkább csak a végén, amikor odavetett száron szárazra sétáltatják.

Ne sajnáld az időt a bemelegítésre

Néhai Paul Stecken mondása szerint a ló számára a legjobb bemelegítés 30 perc tág keretben élénk középlépés.

Miért fontos a lépés?!

A lépés a ló legtermészetesebb jármódja. Ebben érzi a legjobban magát. A természetben a ló folyamatosan energiatakarékosan mozog. Erre a legalkalmasabb jármód a lépés, az ízületek, szalagok, izmok ilyenkor vannak a legkevésbé megterhelve. Ezért is igazán kíméletes jármód a ló számára.

Jó a patáknak. Az összes jármód közül a lépés van a legpozitívabb hatással a patamechanizmusra. Ha a lovadat egészségesen akarod a négy lábán tartani, akkor léptess vele sokat!

Az ízületek, valamint azok függelékei a lépés során tudják a legkevesebb megterheléssel elérni az úgynevezett „üzemi hőfokot”.

A lépés nagyon fontos a gerinc bemelegítéséhez. Lépésben a legmobilabb ló gerince, kígyózó hullámzó mozgást ír le.

A lovasnak is segít a gerinc, valamint a medence izmainak bemelegítésében, a merev izmok ellazításában. Hasznos a lépés szakaszt kengyel nélkül lovagolni, sokat fejleszt ugyanis a lovas ülésén és a lovasérzésen.

Köztudott, hogy a sérülések nagy része a hiányos bemelegítésből adódik. Szánd rá azt a 20-25 percet! Megéri, és egyáltalán nem unalmas, ha megfelelően építed fel.

Feladatok lépésben

A lépés rengeteg lehetőséget nyújt arra, hogy a lovadat megfelelően tornáztasd. Lépésben kíméletesen építheted fel a nehezebb feladatokat illetve felhasználhatod lovad kondíciójának, állóképességének fejlesztésére is.

Kiváló feladat az átmenetek lovaglása. A lépés-állj átmenet figyelmessé teszi a lovat és segít abban, hogy a hátulját megmozgasd.

Lépésben az „iramfokozások” (lépés – középlépés – nyújtott lépés), segítenek a ló gerincének, nyakának ellazításában és javítják a szársegítségekre adott reakciót.

A körök, kígyóvonalak és oldaljárások lépésben nyújtják a ló hátizmait, ezáltal a ló jobban a súlypont alá tud lépni, ami segíti a tolóizmok megfelelő bemelegítését. Nagyon hasznos feladat az oldaljárások (vállat be/ki, farat be/ki) gyakorlása, ezek a ló gyengébb oldalát, valamint a mozgáskoordinációt és a térbeli orientációt (ami egy menekülő állat számára létszükséglet) is kiválóan fejlesztik.

Terepen az enyhe-közepes emelkedőkön lovagolt nagykör illetve a fenti gyakorlatok szintén segítenek abban, hogy a lépés jobb minőségű legyen és a ló ügyesebbé koncentráltabbá fegyelmezettebbé váljon. Kár kihagyni őket, ha terepre mész.

2016.11.17.
Bertalan Zsolt (lóakupunktúra, lómasszázs, osteopathia)
Fotók: Canva
Frissítve: 2022.08.17.

Hozzászólások