Kezdőlap Blog

Szólások, közmondások

Lovas Szólások, Közmondások

Magyar Lovas Szólások, Közmondások

Állva alszik, mint a ló. Sok olyan parasztember volt, aki kora reggeltől késő estig dolgozott, alig jutott ideje pihenésre, alvásra. Az ilyen ember még álltában is elszunnyadt. A mondás nem mindig a bóbiskolásra vonatkozik. Voltaképpen dicsérőleg hangzik el beszéd közben. A szorgalmas embert lehet ezzel is jellemezni, hogy szinte mindig dolgozik, nyugodt pihenésre sincs ideje.

Annyit eszik, mint a ló. A sokat evő, szinte zabáló emberről mondják. Előfordul, hogy siheder, kamasz gyerekkel kapcsolatban hangzik el, a szegényebbek körében méltatlankodva, pl.: Nem győzöm Ferit étellel, annyit eszik, mint a ló.

A kép illusztráció

Átesett a ló másik oldalára. Az ilyen ember végletekbe esik. Hirtelen megváltoztatja a véleményét, elképzelését valamilyen üggyel, dologgal, feladattal kapcsolatban, és a környezete meglepetésére éppen az ellenkezőjét teszi, mondja, mint korábban. Az az ember is átesik a ló másik oldalára, aki tegnap kedves, szívélyes, barátságos volt hozzánk, ma pedig durva, goromba, mintha teljesen más ember lenne.

Nagy a feje, búsuljon a ló. Vigasztalólag mondjuk annak a személynek, aki valami miatt búslakodik. Az ilyen esetek nem jelentősek, éppen ezért a mondás kissé tréfásan hangzik. Az rejlik benne, hogy ne vegyük szívünkre a dolgot (pl. szerelmi csalódás, nem sikeres vizsga, eltört váza stb.), ne szomorkodjunk, több is veszett Mohácsnál, és egyébként is búsuljon a ló.

Úgy dolgozik, mint egy ló. Arról az emberről hangzik el, aki erejét megfeszítve, állandóan, szinte megállás nélkül végzi a munkáját, feladatát, olyan erővel, kitartással, mint amilyen erővel és kitartással a ló húzza a szekeret. (Vö. Úgy húz, mint az igásló.)

Izzad, mint a ló. A nehéz munkában – különösen nyáron – megizzadó emberre mondják. Elhangozhat ez függetlenül a munkától, időjárástól is. Vannak olyan személyek, akik feltűnően izzadnak, erősen izzadtságszagúak. Az ilyen személyekről elhangozhat ez a vélemény, beszélgetés közben.

A patkószeg is pénzt ér. Tanítással mondjuk a gyermekeknek. A legkisebb, a legcsekélyebb dolognak is van értéke. Ne dobjunk el semmit, aminek még hasznát lehet venni. A mondásban benne rejlik, hogy ne pazaroljunk, ne bánjunk könnyelműen a dolgokkal, hanem legyünk mindig körültekintőek és takarékosak.

Nem adnám egy vak lóért. Akkor mondjuk, ha egy tárgyhoz, eszközhöz nagyon ragaszkodunk. Mondhatjuk személlyel, pl. kisgyermekkel kapcsolatban: Úgy szeretem
Pistikét, hogy nem adnám oda egy vak lóért. (Vö. Nem adnám az egész határért; nem adnám semmi kincsért.)

Lefagyott a lónak a szarva. Tréfás mondás. A lónak nincs szarva, de éppen ezzel felnagyítjuk a mondanivalónkat, nyomatékosabbá tesszük az állításunkat, ezzel ráirányítjuk a figyelmet. Akkor hangzik el, amikor rendkívüli hideg van, de mondhatjuk tréfásan annak, aki a hidegre panaszkodik, noha egyáltalában nincs oka a hideg időjárásra hivatkozni.

Jó lóra tesz. Ebben a mondásban az rejlik, hogy jól jár, szerencsés lesz az az ember, aki olyan ügy vagy személy mellé csatlakozik, ami vagy aki az ő hasznára lesz. Az ilyen személyt ügyesnek, jó taktikusnak tekintik, és ha már az eredmény is látszik, akkor mondják, pl.: Milyen szerencséje van Dombi Károly bácsinak! Nemhiába, jó lóra tett!

Kovácstól szenet ne végy. A kovács is vásárolja a szenet. Ha tőle vennénk, drágábban adná, mert ő is keresne rajta. Szenet a széntelepen, a bányánál vegyél.
Más egyebet is a megfelelő helyen szerezzen be az ember.

Magas lovon ül. A nagyképű, öntelt, túlzóan magabiztos, másokat lenéző, magát másoknál okosabbnak tartó emberről mondják. Elhangozhat a magas pozícióba került emberről való beszélgetés kapcsán is. (Vö. Lóhátról beszél a másikkal.)

Egy kovács nem kovács, két kovács egy kovács. Gyakran megtörténik, hogy olyan munkát végzünk, amelyhez még egy ember kell, mert egyedül nem boldogulunk. Szólunk a szomszédunknak, jöjjön, segítsen, s ezt mondjuk tréfásan, ami azt jelenti, hogy ketten kiteszünk egy mestert. (Vö. Egy ács nem ács, két ács fél ács, három ács egy ács.)

Összerúgták a patkót. Beszélgetés közben, esemény elmondásakor hangzik el olyan emberekről, akik összevesztek, vitatkoztak, esetleg olyan mértékben elmérgesedett a helyzet, hogy némely esetben még tettlegességre is sor került. Többnyire ismerősökkel, közeli személyekkel kapcsolatban hangzik el. Gyakorta akkor, ha a házastársak veszekednek, pl. Vincié András meg Varga Piri megint összerúgták a patkót. (ma értsd: összerúgták a port)

Nem lehet egy fenékkel két nyeregben ülni. Annak mondják, aki egyszerre két dolgot is magára vállal, két feladatnak igyekszik megfelelni, de a kívülálló kételkedik ennek az elvégzésében. Ezzel a mondással óvatosságra intik az embert, mintegy lebeszélik a vállalásáról. A sikertelenség okán is elhangzik. Ilyenkor tanulságul mondják az illetőnek.

Nyeregben van. Az ilyen személy anyagilag is, erkölcsileg is megnyugtató, stabil pozícióban van. Úgy érzi, hogy állása, gazdagsága alapján semmiféle problémája nem lehet, hatalma révén biztonságban van.

Nincs már csikófoga. Az öregedő emberről mondják, vagy az mondja önmagáról, ha gyengeségről, korról van szó: nekem sincs már csikófogam. Azaz megette a kenyere javát, már semmi sem úgy megy, mint ifjú korában. Megszólásként is szokás mondani. Ha egy idősebb ember fiatal lányt kerülget, vagy nagy korkülönbséggel házasságot köt, így mondják: No, András bácsi se tudja, mit csinál, nincs már neki csikófoga.

Éhes csikó abrakkal álmodik. Ez ugyanaz, mint amikor azt mondjuk: Éhes disznó makkal álmodik. Csikót mondunk, az finomabb, nem olyan sértő annak, akinek szól. Általában a családban hangzik el, ha valamelyik családtag – többnyire ifjú – olyasmit kíván, tervez, szeretne, amiről a többiek úgy vélik – anyagiak és egyéb okok miatt -, hogy elérhetetlen, csak ábránd, és ami csak a képzeletben, az álomban lehetséges.

Úgy ficánkol, mint a csikó. A pajkos gyerekekre vonatkozik. Jó értelemben azt jelenti, hogy a gyermek élénk, eleven, egészséges, de elmarasztalóan is elhangozhat, ha pajkoskodik, nem hallgat a szülőre, így pl. az anya mondja az apának: Ma nem bírtam Jóskával, egész nap ficánkolt, mint egy csikó. (Vö. Eleven, mint a csík.)

Ajándék lónak ne nézd a fogát! Akkor szoktuk mondani, ha arra intünk valakit, hogy az ajándékot szépen el kell fogadni, és nem kell bírálgatni. A mondás viszont még abból az időből származik, amikor nagy lóvásárok voltak, és a vásárló mindig belenézett a ló szájába, mert tudni akarta, nem csapják-e be. A különféle korú lovak fogazata a hozzáértőnek mindent elárul: a lovak korával tehát nem lehetett és nem lehet szélhámoskodni.

Nyomtató lónak ne kösd be a száját. A gabona kiverését régen lovakkal végezték. A földre terített kalászokból a ló patája “nyomta ki” a szemet. A ló közbe-közbe bele-belekapott a gabonába. Az az ember is, aki olyan munkahelyen dolgozik, ahol gyümölcs, élelmiszer van, nyilvánvalóan megkóstolja, a maga céljára használ belőle. Ez ellen nem lehet tenni, éppen ezért nincs értelme tiltani.

Forrás: Magyar Szólások és Közmondások kézikönyve

További magyar Közmondások, szólások:

  • Abrakát vivő lónak nem törik fel a háta.
  • Abrakos csikó könnyen fickándozik.
  • Ajándék lónak ne nézd a fogát.
  • Aki a lóval nem bír, a nyerget üti.
  • A lónak négy lába van, mégis megbotlik.
  • A lovát keresi, rajta ül.
  • Átesik a ló másik oldalára.
  • Azt a lovat ütik, amelyik húz.
  • Belejött, mint a cigány lova a koplalásba.
  • Cigánylovon szánt. (=Hazudik)
  • Csapjunk a lovak közé!
  • Csikós a kantárhoz, sarlós a kalászhoz.
  • Eb ura Fakó. (Fakó=lónév)
  • Egy cölöphöz két lovat ne pányvázz.
  • Elhányta már a csikófogát (= felnőtt, több esze lehetne)
  • Embert a szavánál, lovat a zablánál.
  • Ha ló nincs, szamár is jó.
  • Herélt lónak csak egy a lába
  • Hintós kocsi, kender hám, nemes ember, szürdolmány
  • Kilóg a lóláb.
  • Könnyű Szentmihály lovát abrak nélkül tartani.
  • Közös lónak túros a háta.
  • Ló elli a csikót, de abrak az anyja
  • Lóra ha föl nem szállsz, ne lendítsd a lábad.
  • Madár a fészkéhez húz, csikó az anyjához húz.
  • Megadják a módját, mint Páliak a csikóherélésnek
  • Minden cigány a maga lovát dícséri.
  • Nagy a feje, búsuljon a ló.
  • Nem nagy bölcsesség az, ha valaki szemrehányó szót mond, az a nagy bölcsesség, ha olyan szót mond, mely az embert, ki bajba jutott, bátorítja szidalmazás nélkül, s megbiztatja, mint a sarkantyú a lovat, amikor felfrissült már az itatónál.
  • Rossz lóra tesz.
  • Többet költ a fakóra, mint érdemli a fara
  • Veri, mint szódás a lovát.

 

Frissítve: 2024.05.01.
Fotó: Canva

Műtrágya mérgezés lovaknál

Műtrágya mérgezés lovaknál

Tavasszal gyakran talál meg a kérdés, hogy a ki merjék-e engedni a lovakat a műtrágyával kezelt gyepekre. A következő cikkben erre szeretnék választ adni, hogy mennyire jelenthet ez veszélyt a lovainkra.

A műtrágyák, olyan talajra kijuttatok vegyületek, amelyek extra tápanyagokkal látják el a növényeket, a növekedés ösztönzése céljából. Leggyakrabban nitrát, karbamid és foszfát alapú műtrágyákat alkalmaznak.

Nagyon kevés adattal rendelkezünk lovak műtrágya mérgezései kapcsán. A műtrágyák leggyakrabban kérődzőkben okoznak mérgezést, a fokozott érzékenységük miatt, ami lovaknál viszonylag ritka. Egyes feltételezések szerint a kálium-nitrát több ló pusztulását okozta, miután az azzal kezelt takarmányt megették. Mérgezés valószínűleg csak nagy mennyiségű termék közvetlen lenyelése esetén következik be. Közelmúltban műtrágyával kezelt legelő, vagy lefolyásból származó felhalmozódás jelenthet némi kockázatot, de valójában nem számít halálos veszélyforrásnak.

Az elfogyasztott műtrágyák irritálhatják a gyomor és a bél nyálkahártyáját. A nitrát az F²⁺-t, F³⁺-á alakítja és methemoglobin keletkezik. A methemoglobin nem képes oxigént szállítani, ezért sejthalálhoz és fulladáshoz vezet. A karbamid, az ureáz enzim hatására ammóniává alakul, amely idegrendszeri tüneteket okozhat.

A nitrát és a karbamid a ló vakbelében metabolizálódhat. A lovaknál a kérődzőkhöz képest korlátozott karbamid és nitrát metabolizációs kapacitás miatt, ezeknek a vegyületeknek a toxikus termékei viszonylag alacsony koncentrációban képződnek.

A lovak akár 2% nitrátot is tolerálhatnak a takarmányban, míg a kérődzőknél legfeljebb 0,5% lehet ez az érték. 450g műtrágya megevése egy póninál már halálosnak bizonyult.

Tünetek: Ha valamilyen oknál fogva mégis jelentősebb mennyiségű műtrágya jutott a ló szervezetébe, felléphet tachycardia, közvetlen irritáció az emésztőrendszer nyálkahártyáin, kólikás tünetek. A methemoglobin túlzott képződése miatt a kékestől, a barnáig terjedő nyálkahártya elszíneződés, légzési nehézségek. Idegesség, remegés is elfordulhat. Vemhes kancáknál vetélést okozhat a magzat oxigén csökkenése miatt. A mérgezés kimenetele alacsony koncentráció esetén, maradéktalan felépülés. Nagy mennyiségű szer felvétele esetén, a tünetek súlyossága határozza meg a prognózist.

Megelőzés: Kerülni kell a túlzottan műtrágyázott területek friss legeltetését. Veszélyt jelenthet, a véletlenül, vagy szándékosan, nagyobb mennyiségben kiömlött szer. Mérsékelten expozíciós forrásnak kell tekinteni a műtrágyával kezelt területeken keletkező vízátfolyásokat, lefolyásokat.

Írta: Kozma Gabriella (agrármérnök, MSc biológus) – a Pacitea megalkotója
Forrás: Lynn R. Hovda, Dionne Benson, Robert H. Poppenga (2022.): Equine Toxicology
Kép: Canva
2024.04.22.

Pónik A-tól Z-ig

Pónik A-tól Z-ig

A pónik és kislovak egyre népszerűbbek manapság, hiszen kedves természetük, megbízhatóságuk és nem utolsósorban kis méretük ideálissá teszik őket a legifjabb lovasok lovagoltatására is. Családi kedvencként is számos vidám percet szerezhetnek kis gazdáiknak.
Általánosságban elmondható, hogy a póni- és kislófajták a tartással és a takarmányozással szemben igénytelenebbek mint a nagylovak, és igen ellenállóak a betegségekkel szemben is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne igényelnék a megfelelő gondoskodást, ápolást és a rendszeres munkát. De tény, hogy – természetesen hozzáértő felnőtt felügyelete mellett – nyugodtan rábízhatjuk a póni körüli teendőket a kisebb gyerekekre is.

A kép illusztráció

Csakhogy a számtalan pónifajta közül igen nehéz kiválasztani a legmegfelelőbbet, eldönteni, milyet is vegyünk, ha pónitartásra adjuk a fejünket. Ezért rendhagyó módon most nem egyetlen fajta részletes bemutatásával jelentkezik a Fajtakalauz. Mostani – és a következő számban folytatódó – összeállításunkkal egy kis segítséget szeretnénk nyújtani a bizonytalankodóknak, és “bogarat ültetni a fülébe” azoknak, akik még egyáltalán nem gondoltak pónivásárlásra. A kétrészes sorozatban tucatnyinál több póni- és kislófajta alapvető tulajdonságait mutatjuk be, a táblázat pedig segít a könnyebb összehasonlításban.

Póni, kisló, nagyló

Először is nézzük, mit is nevezünk egyáltalán póninak? A pónik és kislovak maximális marmagassága 147 cm, az e fölötti méret már a nagylovak közé sorolja az illető fajtát. De a 147 cm -nél alacsonyabb marmagasságú lovakat is két csoportra, pónikra és kislovakra osztják fel a szakemberek. A 137 cm alattiak a pónik, a 137 és 147 cm közöttiek a kislovak közé sorolandók.
A kislovak között több olyan fajtát is találunk, amely nem a melegvérűekre, hanem sokkal inkább a hidegvérűekre jellemző tulajdonságokat mutatják. Így pl. a fjord vagy a haflingi fajtát nemcsak a kislovak, hanem a hidegvérűek fajtacsoportjába is be lehet sorolni.

Kialakulásuk

A viszonylag kis méret mindig a zord körülményeknek köszönhető – a pónifajták legtöbbje olyan vidékről származik, ahol gyengék a legelők, viszonylag kevés és táplálóanyagban igen szegény az ennivaló, és az időjárás sem kedvez túlzottan a gondtalan életnek. A pónifajták többsége nem tervszerű tenyésztéssel, a küllemre és/vagy teljesítményre történő szelekcióval jött létre, hanem az ember beavatkozása nélkül, a természet alkotta őket.
Nem véletlen hát, hogy a legtöbb őshonos pónifajtával azok az országok büszkélkedhetnek, amelyekhez a természet – legalábbis a klímát tekintve – nem volt túl kegyes.
Mára természetesen a helyzet megváltozott, hiszen az utóbbi időkben az addig többségében vadon élő, vagy legfeljebb munkára fogott, de tenyésztéssel nem szabályozott, szabadon szaporodó állományok helyébe a tervszerűen tenyésztett pónifajták léptek. Egyes fajtáknál a tenyésztők igyekeztek minél jobban megőrizni a fajta hajdani “primitív” tulajdonságait. (Itt jegyezzük meg, hogy a tenyésztés szempontjából a “primitív” szó nem megszokott értelmében, mint holmi lebecsülő jelző szerepel, hanem az ősi, az ember beavatkozásától mentesen fennmaradt állományokra utal. Így pl. akár a przewalski lóról, akár a huculról vagy pl. a dülmeni lóról beszélünk, mint primitív fajtáról, ez a jelző azt takarja, hogy ezek a lovak számos tulajdonságukban és megjelenésükben igen hasonlítanak a hajdan élt “őslovakra”.)
Más póni- és kislófajtáknál a XX. század megváltozott igényei, a hobbi célú tartás előtérbe kerülése magával hozta az igényt a nemesebb megjelenésű, elegánsabb felépítésű lovak kitenyésztésére is. (Így pl. a welsh póni B változata küllemében felveszi a versenyt bármely ma közkedvelt sportlófajtáéval.)

A-tól Z-ig

Nézzük tehát az egyes fajtákat. A felsorolás szinte végtelen lehetne, hiszen a világ minden táján találhatunk különféle póni- és kislófajtákat, de talán a messzi távolban fellelhető, kis állománylétszámú fajták bemutatásától most eltekinthetünk – vegyük szemügyre inkább az ismertebbeket, hisz’ ezeket felsorolni sem lesz könnyű feladat.

A legkisebb: a falabella

A falabella tulajdonképpen nem is póni, a szó igazi értelmében. A pónik ugyanis – bár egymástól igen-igen eltérő küllemi tulajdonságokat mutatnak – megjelenésükben más arányokat tükröznek, mint a nagylovak (általában hosszabbak mint amilyen magasak, míg a nagylovaknál ez épp fordítva kívánatos; zömökebbek nagytestű melegvérű társaiknál; mellkasuk mélyebb, és általában testarányaik mások, mint a nagylovakéi). A falabella ezzel szemben olyan, mint egy melegvérű ló kicsinyített mása. Vagyis nem póni, hanem törpeló, amelynek pontos eredetét homály fedi. Annyi bizonyos, hogy Argentínából származik, ahol a Falabella család vette kezébe a tenyésztésüket, de a fajta kialakításának titkát valójában sosem árulták el. Egyes feltételezések szerint a kiinduló állományt a helyi criollo fajta adta, és e törpe “változat” egy kisebb ménesből alakult ki, amely egy földcsuszamlás következtében elzáródott a külvilágtól, és a szoros beltenyésztés eredményeként alakult “törpévé”. Mások szerint különféle pónik, valamint arab lovak adták a nemesítés alapját. Egy biztos: a falabella a legdrágább lovak közé tartozik a világon, és természetesen minél kisebb, annál drágább. 86 cm-nél nem is lehet magasabb, de alig 50 cm-es is akad közöttük. Sem lovaglásra, sem egyéb munkára nemigen használhatók, legfeljebb mini kocsi elé szokták őket befogni. Inkább csak “szobadíszek”, olyannyira, hogy némelyiküket valóban a lakóházban tartják, mint egy kutyát, és néha megsétáltatják – persze azért póráz helyett kötőféken és vezetőszáron…

A legzömökebb: a shetland póni

A Skóciától északra található Shetland-szigetekről származik ez a fajta, amely a XX. században világhódító útra indult, és azóta már nincs talán olyan szeglete a Földnek, ahol ne tartanának és tenyésztenének belőle néhány példányt. A hajdan teljesen vadon szaporodó állományt az elképesztően sanyarú életkörülmények tették ilyen szívóssá és kitartóvá, és szerencsére az 1800-as évek óta tartó tudatos tenyésztés sem rombolta le e fantasztikus kis pónik kiváló tulajdonságait.
A shetland pónik akár hátas- akár málhásállatként remekül dolgoznak, és biztos léptekkel járják a legnehezebb terepeket, a meredek hegyoldalak szűk ösvényeit is. Jóindulatú, barátságos lényük és kedves megjelenésük igen kedveltté tett őket: akár egy négy-ötéves gyerek is nyugodtan gondozhatja, ápolhatja, lovagolhatja méretben tökéletesen hozzáillő “sporttársát”. Mivel a shetland pónik ma is ugyanúgy hosszú téli bundát növesztenek, mint évszázadokkal ezelőtt, nyugodtan kint tarthatók a szabadban a legzordabb időjárási körülmények között is.
Igen hosszú életűek: nem ritkák az akár harmincéves kort megérő egyedek sem köztük.

Egy elegáns apróság: a welsh mountain póni

A welsh pónik – hiszen több változatát különböztetjük meg – Anglia nyugati partvidékéről, Wales tartományból származnak. Eredetük a kelta időkig nyúlik vissza, amikor az ide érkező kelták keleti típusú lovaikat is magukkal hozták a szigetországba. Lovaik keveredtek az őshonos póniállománnyal, majd később berber és arab mének is szerepet játszottak a fajta kialakulásában. Eredetileg mindenes munkalóként alkalmazták őket, méretük szerint kaptak szerepet a bányákban, hátas célokra, illetve málhahordó állatként. A XIX. században indult meg tudatos tenyésztésük, és elsőként az “A” változat, vagyis a welsh mountain póni tenyésztő egyesülete alakult meg. A változatok közül ez a legkisebb – marmagassága nem haladhatja meg a 122 cm-t -, és ez testesíti meg az ősi welsh póni típusát. Elegáns küllemű, kiváló használati tulajdonságokkal rendelkező póni, amely a kisebb gyerekeknek nemcsak szabadidőpartnere, hanem akár sportlova is lehet.

A legnemesebb: a welsh riding póni

A welsh riding póni, vagyis a welsh pónik B változata a legelegánsabb megjelenésű minden pónik között. Kialakulása és alapvető tulajdonságai megegyeznek a welsh mountain póniéval, hisen tulajdonképpen csak méretbeli különbség van közöttük: míg az A változat a 122 cm-nél kisebb, addig a B változat az ennél magasabb, de legfeljebb 137 cm-es welsh pónikat gyűjti egybe. A valamivel nagyobb méret eleve alkalmasabbá teszi őket arra, hogy már komolyabb sportfeladatokat is megoldjanak ifjú lovasukkal, de mozgásuk is jobb, nem annyira akciós, mint a welsh mountain póniké, inkább tértnyerő és lendületes. Póniversenyek díjugrató és díjlovagló számaiban, de kár távlovaglásban is remekül használhatók, mindemellett természetesen a nagyobbacska gyermekek kiváló szabadidőpartnerei is. AZ A változathoz hasonlóan itt is minden szín elfogadott a tarka kivételével. (Vagyis ha találkozunk egy tarka, welsh-jellegű pónival, az welsh-jellegű lehet, de valódi welsh póni biztosan nem!) Gyakoriak a szürkék és ez a szín igen kedvelt is a tenyésztők körében.
Mint a legtöbb pónira, a welsh B-re is jellemző a kiegyensúlyozott, nyugodt természet. Jóindulatú, jó munkakészségű, és akár nyereg alatt, akár kocsiban szívesen dolgozik. A betegségekkel szemben ellenálló, jól tűri a szabadban való tartást is, és hosszú hasznos élettartamú is, vagyis akár húsz éves kora fölött is nyugodtan munkában tartható – természetesen megfelelő gondoskodás mellett.

“Stan és Pan” -exmoor és dartmoor, valamint fell és dales

Mind a négy fajta Angliából származik. Az exmoor és a dartmoor póni küllemében és kialakulásának történetében is sokban hasonlít egymáshoz. Az exmoor pónik mindössze 120-125 cm marmagasságúak, és minden bizonnyal a hajdani kelta pónik egyenesági leszármazottai. Az ősökhöz való nagyfokú hasonlatosság a küllemükben is azonnal szembetűnik, de régészeti leletek is bizonyítják az ősi pónitípushoz való nagyfokú hasonlatosságukat.
A dartmoor póni szintén az ősi, vad pónikhoz hasonlatos, méretében és színében is hasonlít az exmoorra, csak annál valamivel erősebb csontozatú, szélesebb. Bár ebben a fajtában minden szín megengedett a tarka kivételével, leggyakrabban mégis pej, sötétpej színű, és általában jegytelen. Mindkét fajta kiválóan alkalmas a gyereklovagoltatásra, az exmoor azonban olyan ritka és értékes, hogy nem sokan engedhetik meg maguknak tartását. A dartmoor viszont nemcsak a lovardákban, hanem hosszabb túrákon is remekül helytáll, ezért mint a “legkisebb vadászlovat” is szokták emlegetni.
A fell és a dales pónik szintén Anglia szülöttei, de felépítésükben, megjelenésükben egészen más képet mutatnak, mint az előbb említett exmoor és dartmoor fajták. Egymásra rendkívül hasonlítanak, és tulajdonképpen ugyanabból a kiinduló állományból alakultak is ki. Szülőföldjük is szomszédos egymással: Észak-Anglia, ezen belül a fell póni a terület északi és nyugati részéről, Camberland vidékéről való, a dales pedig a “szomszédból”, Yorkshire északi részéről származik.
Küllemüket tekintve mintha kisebb testű frízeket látnánk, ami érthető is, hiszen kialakulásukban európai vadlovak, hidegvérűek és frízek játszották a döntő szerepet. A két fajta közül a dales valamivel erősebb testfelépítésű, mint a fell, aminek fő oka, hogy a dales pónik nemesítésében welsh cobokat is alkalmaztak.
Ezek már tulajdonképpen kislovak, hiszen marmagasságuk eléri a 142-147 cm-t is, és súlyuk akár 400 kg fölött is lehet. Eredetileg főként málhásállatok voltak, és sokukat az ólombányákban használtak teherszállításra. Ma mindenes munkalovak a farmokon, de hátaslóként és fogatban is szívesen és jól dolgoznak. Szülőhazájukban kedvelt sportpónik, de kisebb állományaik megtalálhatók Nyugat-Európában is.

Most a “nagyobbacskákat”, azaz a hagyományos értelemben vett póniknál nagyobb termetű, de a nagylovaknál azért valamivel alacsonyabb kislovakat vesszük sorra.

A kislovak valóban sokoldalú családi kedvencek: elég erősek és termetesek ahhoz, hogy a felnőttek is hátukra ülhessenek, de elég jámborak, könnyen kezelhetők és kicsik ahhoz, hogy a legkisebbeket is bátran a közelükbe engedhessék a szülők. A kislovak “előállításában” is élen jártak a britek, de a legtöbb országban, vagy legalábbis a legtöbb földrajzilag egybefüggő területen akadnak ilyen fajták.
A most bemutatásra kerülő nyolc fajta mindegyike nagy népszerűségnek örvend, ami nem is csoda, ha megnézzük számtalan kiváló tulajdonságukat. Mindannyian nagyszerű mindenes munkalovak: a mezőgazdaságban, az áruszállításban éppúgy megbízhatóan dolgoztak vagy dolgoznak ma is, ahogyan hátaslóként is remekül megállják a helyüket, de ha a gazdájuknak épp egy családi kocsikázásra szottyan kedve, ebben sem vallanak szégyent.

Camargue

Franciaország déli területeinek, a Rhone folyó mocsaras deltavidékének szülötte ez a remek kislófajta, mely évszázadok, sőt évezredek óta szinte változatlan formában maradt fenn ezen a tájon. Külleme nem éppen a mai kor ízlésének megfelelően kecses: feje elég durva, nyaka rövid, lapockája meredek, fara csapott. De ezzel vége is a “rossz” tulajdonságok felsorolásának – ezek a kedves kis szürkék hihetetlen munkabírásukkal és megbízhatóságukkal méltán érdemelték ki az itt élő marhapásztorok bizalmát. A camargue ugyanis a Rhone deltavidékén tenyésztett, főként a bikaviadalokra szánt marhák terelésére szolgált, sőt napjainkban is sokuk ezt a munkát végzi. Mivel az ember évezredeken át nemigen avatkozott bele a fajta tenyésztésébe, s ha mégis, azt kizárólag a munkában hasznos tulajdonságok javítása érdekében tette, nem csoda, hogy a camargue külleme nem túl tetszetős. Mozgása lépésben és vágtában igen jó, ügetése azonban elég kényelmetlen – a fordulékonyság és a gyorsaság volt fontos a marhaterelésben, ügetésben szinte sosem lovagolják a camargue lovakat. Kizárólag szürke színben fordul elő, és “mackós” küllemével, busa fejével, sűrű, tömött téli bundájával igazán üde színfoltja lehet a családi kedvencek csapatának.

Connemara

Egyre népesebb rajongótábort tudhat magáénak ez az Írországból származó kislófajta, amelyet – a legtöbb póni- és kislófajtához hasonlóan – az igen zord életkörülmények tettek rendkívül szívóssá, ellenállóvá. Szűkebb szülőhazájában, a Galway-öböltől északi irányban fekvő Connemara vidéken rendkívül csapadékos és emellett szeles az időjárás. A talaj sem valami termékeny errefelé: a gyatra legelőkön nem sok állat képes a túlélésre. Ilyen feltételek közepette csakis egy hihetetlenül igénytelen és mindennek ellenálló lófajta tud megélni – ilyen a connemara, és szívósságát, igénytelenségét nem veszítette el a legutóbbi időkben, az ember tudatos tenyésztői beavatkozása mellett sem. A connemara pónik, melyeknek ma Európában és a tengerentúlon is több tenyésztőszervezete működik, egészen a XX. század első évtizedéig háborítatlanul “tenyésztek” a vidéken. Az 1920-as években megalakult tenyésztő egyesület aztán kezébe vette az irányítást, és fokozatosan kialakult egy kemény, jó felépítésű, fogatos és hátas célra egyformán jól használható, és mindemellett elegáns megjelenésű kislófajta, amely hobbilóként éppúgy remekül szolgál, mint sportpóni minőségben. Küllemére hatással voltak korábban a spanyol és arab, a mai időkben pedig egyes angol telivér mének, melyek még elegánsabb külsőt és – főleg az utóbbiak – jó ugróképességet adtak a fajtának.

Fjord

Norvégia nyugati partvidéke az eredeti szülőhazája ennek a teljesen egyedi megjelenésű, minden más fajtával összetéveszthetetlen kislónak, amely mára az egész világot meghódította. Küllemében leginkább egy “vérbeli vadló” kissé idealizált másának tűnik – igen nagy hasonlóságot mutat ősével, a przewalski-lóval, de annál nemesebb, arányosabb felépítéssel. Azonban a szíjalt hát, a csíkozott lábvégek, a vállcsík, a test többi részénél világosabb pofa és haskorc, valamint a szarugesztenyék gyakori hiánya egyértelműen a hajdani ősre jellemző tulajdonságok, amelyek a fjord lónál is megmaradtak. S ha ez nem lenne elég, a fjord tenyésztői még azzal is erősítik a prewalski-lóval való hasonlóságot, hogy a kancák sörényét kakastaréj-szerűen rövidre nyírják, így az felfelé áll, mint a vadlovak sörénye. Az egységes fakó szín mellett a fjord lovak jellegzetessége a kétféle színű sörény is: a középen futó fekete sávot jobbról és balról fehér sörényszőrök övezik, aminek egyedülálló látványa a nyírott változatnál érvényesül leginkább.
A fjord az egyik legsokoldalúbb fajta. erős, akár egy hidegvérű, mozgékony, akár egy melegvérű, és jámbor, ahogyan az egy jó pónihoz illik. Fogatban vagy nyereg alatt, mezőgazdasági munkában vagy gyerekek lovagoltatására: a fjord ló bármelyik szerepben százszázalékos teljesítményt nyújt!

Haflingi

Ausztriából, Tirolból származik ez a világhódító útra indult kislófajta. eredeti munkakörét az Alpok lejtőin töltötte be: farönköket húzott és szállított a fakitermelések helyszínéről a nehéz hegyi terepeken. Erre a munkára pedig csakis biztos léptű, igen erős és jó munkabírású, feltétlen engedelmességű ló alkalmas – és a haflingi ezeket a tulajdonságokat a mai napig megőrizte. A fajta tudatos tenyésztése az 1880-as évek óta zajlik, és a szigorú szelekciós szempontok, a fajtával szemben támasztott komoly minőségi követelmények meghozták a kellő eredményt – a haflingi a világ legismertebb és legnépszerűbb kislófajtája lett. A tenyésztés fő vonala Tirol 1919-es kettészakadása után is osztrák kézben maradt, bár az olasz területen is folyik ma is a fajta tenyésztése. A haflingit eredeti munkakörében már nemigen, de sokoldalú szabadidőlóként egyre elterjedtebben használják, sőt, már a westernlovasok is felfedezték maguknak ezt az – Európában a hagyományos westernlófajtáknál jóval könnyebben és olcsóbban beszerezhető – nagyszerű kislovat.

Highland

Már 1889-ben méneskönyvet adtak ki a tenyésztők a skót Felföld e rendkívül bájos megjelenésű fajtájáról, mely a legnagyobb és legtömegesebb brit pónifajta címmel büszkélkedhet. Meglepő módon a highland póni ősei a shetland póniknál alig nagyobb, úgynevezett garron pónik voltak, melyek később a normannok bejövetelekor kereszteződtek azok lovaival, és ennek következtében egyre nagyobbak és tömegesebbek lettek. A highland pónikat is a nehéz életkörülmények, vagyis az időjárás viszontagságai, a szűkös takarmány és a nehéz terepviszonyok tették igen szívóssá és keménnyé. Szülőhazájában ma is rideg tartásban él a legtöbb highland póni, és abrakot is csak elvétve kapnak.
Eredeti munkaköre szerint málhás ló, akár 200 kg-os terhet is vígan szállít a hátán, valamint a faközelítésben és utolérhetetlen és ma is pótolhatatlan segítője a favágóknak a nehéz hegyi terepeken. Manapság persze legtöbbjüket családi lóként tartják, hiszen nemcsak a gyerekek igen megbízható társa, hanem a felnőtteket is könnyűszerrel elbírja a hátán. Nemcsak szabadidőlóként, hanem a sportban is megállja a helyét, akár póni díjugrató versenyről, akár távlovaglásról, akár – bármilyen hihetetlenül is hangzik – pólómeccsről legyen szó!

Hucul

Több évszázados múltra visszatekintő fajta, amely egy ma már nem létező népcsoport, a huculok mindenes használati lova volt. Szülőhazája a Kárpátok vidéke, így Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia egyaránt magáénak tekinti ezt a nagyszerű kislófajtát, amely évszázadokon át háborítatlanul élt a magas hegyi legelőkön. A nehéz körülmények – 2-3000 méter tengerszint feletti magasság, kopár legelők, nehéz terep, zord időjárás kemény telekkel és forró nyarakkal – rendkívül ellenállóvá tették a fajtát, amely küllemében igen erősen emlékeztet ma is ősére, a przewalski lóra. A legtöbb ma létező hucul is az ősi egérfakó színt mutatja, gyakoriak a primitív ősökre utaló jelek, vagyis a szíjalt hát, a zebracsíkos lábak, a vállcsík, de a modern tenyésztéssel egyre több pej, sötétpej egyed is felbukkan a fajtában. A tenyésztők nem kedvelik a túl sok jeggyel rendelkező egyedeket és igyekeznek is azokat kiszűrni, de egyes országokban még a tarka szín is elfogadott a fajtában.
A hucul küllemében és belső tulajdonságaiban is a primitív fajták minden jellemzőjét magán viseli, de mindezek mellett arányos, jó felépítésű ló benyomását kelti. Mivel tenyésztői mindig ügyeltek a kiváló tulajdonságok megőrzésére, a hucul ma is éppolyan sokoldalúan használható, fogatban és nyereg alatt egyaránt remekül dolgozó, a gyerekek lovagoltatására és a felnőttek szabadidőpartnereként egyformán nagyszerű kisló maradt, mint amilyen tudatos és regisztrált tenyésztésének kezdete, vagyis a XIX. század előtt volt.

Izlandi

Az izlandi pónik története ezeréves múltra tekint vissza. A szigetet a 9.-10. században benépesítő telepesek magukkal hozták különböző – elsősorban póniszerű – lovaikat is, majd 930-tól kezdődően megtiltották további lovak behozatalát a szigetre. Ettől kezdve tehát csak az itteni állomány szaporodhatott tovább, és elterjedésüket még az 1780-as években lezajlott, és közel 25 000 póni életét is követelő nagy vulkánkitörés sem tudta megállítani. A sziget rendkívül szűkös tápláléklehetőségei egy igen szívós és ellenálló fajtát eredményeztek, amely kiváló lépésbiztonsággal közlekedik a sziklás, nehezen járható terepeken is.
Eredetileg főként málhás célokra, illetve hátaslóként használták, mára pedig Európa-szerte közkedvelt szabadidőló lett, amely rendkívüli népszerűségét elsősorban jellegzetes tölt jármódjának köszönheti. A tölt a lépéssel azonos lábsorrendű, de annál jóval gyorsabb mozgás, melyben a ló “kikapcsolja” hátizmait, így még a vágtával azonos sebességű töltben sem “rázza” a hátán ülő lovast, a lovas úgy érzi, mintha a ló “siklana”, “úszna” alatta. Hazájában és Nyugat-Európában is számtalan töltversenyt rendeznek az izlandi pónik számára.
Mivel az izlandi pónik évszázadokon át hozzászoktak az igen szűkös takarmányozáshoz, túl bőséges takarmányozás mellett könnyen elhízhatnak. Szinte igánylik a télen-nyáron szabadban való tartást, és megelégszenek a legelő adta takarmánnyal vagy széna etetésével, abrakot nemigen kell adni nekik.

Welsh “C” és welsh cob

A welsh pónik négy változata közül a legnagyobbak, marmagaságuk 135-140 cm körüli, így a felnőttek szabadidőlovaglásának remek partnerei lehetnek. A “C” változat, vagyis a cob típusú welsh póni valamivel könnyebb felépítésű, mint a “D” változat, azaz a welsh cob. Fogatban és nyereg alatt egyaránt remekül dolgoznak, sokoldalú és megbízható mindenes lovak. Nemcsak Angliában, hanem Európa számos országában és a tengerentúlon is sok híve akad a fajta e két változatának is, melyek küllemükben éppolyan elegáns és a mai “sportlócentrikus” ízlésnek megfelelő képet mutatnak, mint kisebb változataik, azaz a welsh “A” és a welsh “B” pónik.

Fajtanévjegy

Falabella
Méret: 50-85 cm
Szín: bármely szín, minél különlegesebb, annál drágább
Ár és elérhetőség: a legdrágább lovak közé tartozik, ára vetekszik egy jó sportlóéval. Nálunk nem túl gyakori, nyugat-Európában akad belőle néhány példány.
Küllem és mozgás: Nem póni, hanem törpeló, arányaiban egy melegvérű lóra emlékeztet
Használat: “Ékszerdoboz”, nem pedig használati ló
Tartás: A tartással és a takarmányozással szemben igényes

Shetland póni
Méret: 87-107 cm
Szín: bármely szín, leggyakrabban jegytelen fekete, de lehet akár tarka is
Ár és elérhetőség: Elérhető ár, mivel viszonylag nagy a kínálat belőle, de a jó pedigrét itt is meg kell fizetni
Küllem és mozgás: Zömök testalkat, rövid lábak és vaskos test, hidegvérűre emlékeztető arányok és izmoltság
Használat: Jóindulatú, kezes és szívesen dolgozik. Akár kisgyermekeknek hátaslóként, akár málhásállatként, akár apró kocsiba fogva használható
Tartás: Igénytelen, a legzordabb időjárást is remekül tűri a szabadban, a takarmányra sem igényes, sőt, ha “túl jól” tartják, könnyen elhízik

Welsh mountain póni
Méret: legfeljebb 122 cm
Szín: minden szín, kivéve a tarkát
Ár és elérhetőség: Welsh pónik viszonylag nagy létszámban találhatók szerte Európában, de inkább a B, mint az A változatot tenyésztik sokan. Elérhető ár, de ezt a tulajdonságok nagyban befolyásolják
Küllem és mozgás: Elegáns küllem, nemes megjelenés, jó (bár néha kicsit akciós) mozgás
Használat: Kiváló hátaspóni a kisebb gyerekek számára
Tartás: A tartással szemben igénytelen, jól bírja a keményebb hidegeket is

Welsh riding póni
Méret: 123-137 cm
Szín: minden szín, a tarkát kivéve. gyakoriak a szürkék közöttük.
Ár és elérhetőség: A legnépszerűbb pónifajta, Európában és a tengerentúlon egyaránt nagy számban tenyésztik. Mivel sok van belőlük, viszonylag olcsók, elsősorban a jó pedigrével nem rendelkező, illetve a keverék egyedek.
Küllem és mozgás: A legelegánsabb pónifajta a világon, kiváló mozgással.
Használat: Remek hátas- és fogatos póni, főleg a 10-12 éves korosztály számára.
Tartás: A szabadban is tartható, ellenálló és igénytelen

Exmoor póni
Méret: 120-125 cm
Szín: jegytelen pej, világosabb pofarésszel
Ár és elérhetőség: Igen kevés él már csak belőlük, szülőhazáján kívül szinte nem is található meg. Épp ezért igen drága.
Küllem és mozgás: Méretéhez képest jó mozgású, küllemében az ősi típusra hasonlít
Használat: Gyerekek ideális hátaslova
Tartás: A legzordabb körülmények között is megél, a takarmányozással szemben is rendkívül igénytelen

Dartmoor póni
Méret: 115-125 cm
Szín: minden szín megengedett, kivéve a tarkát
Ár és elérhetőség: Európában és a tengerentúlon is egyre kedveltebb sport- és szabadidős póni a gyerekek számára
Küllem és mozgás: Tömzsi, erős, széles, mindemellett igen jó mozgású, jó érzést ad a lovasnak.
Használat: Főleg nyereg alatt használják, jó ugróló is, de fogatban is gyakran dolgoztatják.
Tartás: nagyszerűen bírja a szabadban való tartást bármilyen időjárási viszonyok közepette is.

Fell és dales póni
Méret: 142-147 cm
Szín: fekete, sötétpej, általában jegytelen
Ár és elérhetőség: Nem tartozik az olcsón beszerezhető pónik közé, mivel Anglián kívül viszonylag kevés van belőlük
Küllem és mozgás: A fríz lóra hasonlítanak, dús sörény és farok, hosszú bokaszőrök jellemzik. Jó mozgású.
Használat: Mindenes munkaló de kiváló sportpóni is
Tartás: Jól bírja a szabadban tartást, hosszú szőre sem igényel különleges ápolást

Camargue
Méret: 135-145 cm
Szín: Kizárólag szürke színű, de születésükkor a csikók természetesen még sötét színűek.
Ár és elérhetőség: Viszonylag kis létszámú fajta, így nem éppen olcsó, de Európa más országaiban is fellelhető néhány példánya.
Küllem és mozgás: Zömök felépítés, durva fej, rövid nyak, meredek lapocka és csapott far jellemzi. Ügetése igen kényelmetlen, lépésben és vágtában lovagolják.
Használat: eredetileg a marhapásztorok terelőlova volt, többségük ma is ezt a munkát végzi, illetve mások a turizmust szolgálják.

Connemara
Méret: 32-145 cm
Szín: Bármely szín, kivéve a tarkát. Leggyakoribb a szürke, de lehet fakó, sárga, pej is.
Ár és elérhetőség: Hazájában igen népszerű és elérhető árú, Európa más országaiban is jó néhány egyede megtalálható. Sok helyütt nem külön fajtaként, hanem mint sportpónit törzskönyvezik.
Küllem és mozgás: Elegáns, tetszetős küllem és jó mozgás jellemzi. Ugróképessége is elég jó, a póniversenyeken díjlovaglásban és az ugrószámokban egyaránt jól teljesít.
Használat: Hajdan az ír parasztok mindenes munkalova volt, később hátas és fogatos célra nemesítették, ma sokoldalú hobbi- és sportpóni.

Fjord
Méret: 140-145 cm
Szín: Fakó, világosabb pofarésszel, fekete-fehér mintázatú sörénnyel. jellemző a szíjalt hát, a vállcsík és a zebroid lábvégek.
Ár és elérhetőség: Európa-szerte elterjedt, így viszonylag könnyen beszerezhető, de a jó pedigrét meg kell fizetni.
Küllem és mozgás: Összetéveszthetetlen “vadló”-küllem. Erős testfelépítésű, de mozgása így is elég jó ahhoz, hogy kellemes hátasló legyen.
Használat: A nehezebb mezőgazdasági munkáktól a hátas célokig bármire használható.

Haflingi
Méret: 138-148 cm
Szín: Kizárólag sárga, fehér illetve “szőke” sörénnyel és farokkal.
Ár és elérhetőség: Európa minden részén elterjedt, de a legkiválóbb példányokat eredeti szülőhelyéről, Ausztriából érdemes leginkább beszerezni.
Küllem és mozgás: Igen tetszetős, mutatós lovak, jó mozgással mindhárom jármódban.
Használat: Univerzális szabadidőló, fogatban és nyereg alatt is készségesen dolgozik, kezdők és gyakorlottabb lovasok számára egyaránt megfelelő társ.

Highland
Méret: 137-147 cm
Szín: Leggyakrabban fakó, ezen belül is az ősi egérfakó szín, de bármely szín elfogadott, kivéve a tarkát. A fakón kívül a szürke egyedek a leggyakoribbak.
Ár és elérhetőség: Hazájában igen kedvelt fajta, de Európában is egyre többen tartják és tenyésztik, pl. németországi állománya is 500 körülire tehető. Nem tartozik a legolcsóbb fajták közé.
Küllem és mozgás: Erős, hidegvérű jellegű megjelenés, ennek ellenére elég jó mozgás jellemzi. Lábai bokaszőrrel fedettek.
Használat: Eredetileg főképp málhásló illetve a favágók munkalova volt. Ma mindenes szabadidőló, fogatban és nyereg alatt is remekül dolgozik. Díjugratásban, távlovaglásban, póni fogatversenyeken és lovaspólóra is használják. Nyugodtsága miatt kiváló terápiás ló is.

Hucul
Méret: 132-144 cm
Szín: az ősi színek, az egérfakó, a gesztenyepej, a sötétpej és a nyári fekete a leggyakoribb. A tenyésztők igyekeznek kiszűrni a túl sok jeggyel rendelkező egyedeket. Egyedül Lengyelországban fogadják el a tarkát is a színek között.
Ár és elérhetőség: Az Osztrák-Magyar-monarchia utódállamaiban ma is tenyésztik, legnagyobb számban Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában illetve Magyarországon találhatók meg. Nagyszerű tulajdonságaihoz és a tartással szembeni igénytelenségéhez képest viszonylag alacsony áron is hozzá lehet jutni. Egyre kedveltebb lesz Nyugat-Európában is a hobbilovasok körében.
Küllem és mozgás: Küllemében erősen emlékeztet a primitív “őslovakra”, de nem kelti durva ló benyomását és nem is mondható aránytalannak. Rendkívül izmos, mozgása ügetésben kissé aprózó, de vágtában aránylag térölelő, és meglepően jól ugrik is.
Használat: Eredetileg mindenes munkaló majd a katonaság málháslova volt. Ma akár mezőgazdasági munkában, akár az áruszállításban, akár univerzális szabadidőlóként megállja a helyét. Nemcsak gyerekek lovagoltatására alkalmas, a felnőttek is nyugodtan ráülhetnek, vagy épp a pónifogatoknak rendezett versenyeken indulhatnak vele.

Izlandi
Méret: 125-140 cm
Szín: Bármely szín megengedett, leggyakrabban sárga illetve pej, de fekete, fakó, szürke, tarka egyaránt lehet.
Ár és elérhetőség: Szülőhazájában ma közel 50 000 izlandi póni él, de Nyugat-Európában is egyre kedveltebb, viszonylag könnyen beszerezhető fajta.
Küllem és mozgás: Viszonylag nehéz fej, aránylag hosszú és igen erős nyak, kissé hosszú hát, rövid lábak jellemzik. A három alapjármódon kívül képes a poroszkára és a töltre is.
Eredetileg málhahordásra és hátaslóként használták. Kiváló lépésbiztonságú a legnehezebb terepeken is. Ma kedvelt szabadidőló, tulajdonosai legtöbbször a tölt képességet használják ki, és ebben a jármódban komoly versenyeket, sőt világbajnokságot is rendeznek az izlandi pónik számára.

Welsh “C” és welsh cob
Méret: 135-140 cm
Szín: Minden szín megengedett, kivéve a tarkát.
Ár és elérhetőség: Az “A” és a “B” változatnál valamivel ritkábbak, így általában drágábbak is, de Európa-szerte nem tartoznak a túl ritka kislófajták közé.
Küllem és mozgás: Elegáns, sport-típusú megjelenés és remek mozgás jellemzi. Fogatban és nyereg alatt is felveszi a versenyt szinte bármelyik melegvérű fajtával, és – főként a “C” változat – jó ugróképességgel is rendelkezik.
Használat: Hátaslóként akár díjlovaglásban, akár díjugratásban, és persze szabadidőlóként is nagyszerűek, de fogatos munkára is remekül használhatók.

 

A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001.novemberi-decemberi számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin

Frissítve: 2024.05.01.
Fotó: Canva

IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – április 20-21

Április 20-21. között Albertirsán rendezi meg Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, az immár hagyományossá váló IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadalát. A Rezgő Fészek Lovastanyán megrendezésre kerülő nagyszabású hagyományőrző sport viadal versenyszámaiban mérettethetik meg magukat a hagyományőrző sportolók. A hagyományőrző sport viadal nem csak a versenyek nézőinek jelenthet hatalmas élményt, hanem a magyar történelmi múlt iránt érdeklődő látogatóknak is.

Látványos lovas és gyalogos versenyszámok kerülnek megrendezésre, amelyek némelyikében különleges korabeli, főleg nomád fegyverek (szablya, lándzsa, visszacsapó íj, fokos) használatát is láthatják az érdeklődők. A versenyszámokban induló hagyományörző versenyzőknek regisztráció szükséges, valamint a lovakkal már az előkészítő napon (április 19. péntek) 17-óráig a helyszínre kell érkezni. A lovak egészségi állapotát és oltási papírjait a szervezők ellenőrzik. A versenyek mellett érdekes lovasharc és solymász valamint fegyver hatás bemutatókat is megtekinthet a kilátogató közönség.

A Viadal versenykiírása itt olvasandó: TURÁN LOVASVIADAL VERSENYKIÍRÁS

A következő versenyszámok kerülnek megrendezésre:

Versenyzőknek kötelező a verseny előregisztrációja az alábbi felületen: KÖTEÉLEZŐ ELŐREGISZRÁCIÓ – versenyzőknek

A Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségébe tartozó sportegyesületek tagjainak nevezési díjait a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége átvállalja a versenyzők helyett.
A versenyszámok első három helyezettje érmet nyer, valamint értékes kupák és serlegek illetik a győzteseket, valamint komoly pénzdíjak és értékes ajándékok kerülnek kiosztásra. A területen életmódot bemutató jurták és kiállító jurták is lesznek elhelyezve, valamint a gyönyörű lovak mellet, sólymokat, sasokat és tevéket is megcsodálhatnak a látogatók. A rendezvény területén étkező sátor lesz.
Részletes (órára bontott program), és az egyes versenykategóriák nevezési díjai a linken megtekinthetők: TURÁN VIADAL 2024 VERSENYPROGRAM
Az étkezősátor kivételével a rendezvény területén tilos az alkoholfogyasztás. A kijelölt helyeket kivéve a rendezvény teljes területén tilos a dohányzás. A belépés és a parkolás is ingyenes.
A viadal célja ezeréves hadi hagyományaink bemutatása a lovas harcászat által és ösztönözni a fiatalokat múltunk megismerésére. Ezért felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy törekedjenek a korhű eszközök, fegyverek, felszerelések használatára.
Szombati program:
Vasárnapi program:
Egy lovas maximum 3 versenyszámban indulhat, viszont amennyiben a pályabírák nem megfelelőnek találják, a ló lovas páros felkészültségét abban az esetben bármikor kizárhatják azt.
Helyszín: Rezgő Fészek Lovastanya Albertirsai Tanyák Örkényi út 24.
GPS 47.188138, 19.643487
Részvételi felvételek, állategészségügyi feltétlek: reszvételi-feltételek-állategészségügy (1)
Egyéb felvilágosítás:
Pázmándiné Németh Szilvia
lovas szervező
e-mail: nemeth.szilvia@magyar-turan.hu
Telefon: +36 70/606-95-64
Minden kedves érdeklődőt várunk szeretettel!
2024.04.11.
Forrás: https://kurultaj.hu/

Játssz Te is a Nyereményjátékban és nyerj Brendon Kötél felszereléseket!

Játssz velünk Te is a 2024.04.12. és 2024.05.15. között futó nyereményjátékban és nyerj Brendon Kötél felszereléseket! 

Töltsd ki a Lovasok.hu Lófelszerelés kérdőívét és nyerj értékes ajándékokat! A Nyereményjáték részleteiért kattints ide


Brendon Kötél: A Minőség és Hagyomány Összetalálkozása

Brendon Kötél egy olyan vállalkozás, amely büszkén hordozza a kötélgyártás hagyományát és minőségét. Mint a 3. generációs kötélgyártás egyik meghatározó alakja, elkötelezettek vagyunk a kiválóság és az innováció mellett.

A mi munkánk nem csak egy egyszerű szakma, hanem egy életforma. Számunkra a kötél nem csupán egy anyag, hanem egy családi történet, amely az idők során összefonódott és erőt, biztonságot hordoz. Ennek a hagyománynak és szenvedélynek az ötvözése jelenti az alapját annak, amit ma Brendon Kötélként ismernek.

A minőség mindig is az elsődleges célunk volt. Azt valljuk, hogy csak a legjobb anyagokból készített termékek képesek megfelelni az igényeknek és elvárásoknak. Az évek során számos termékünk elnyerte a vásárlók és szakmai zsűrik elismerését, köztük 2019-ben a Marhakötelünk, mely megkapta a Kiváló Termék díjat.

A díj elnyerése inspirált bennünket arra, hogy tovább fejlesszük és bővítsük termékkínálatunkat, mindig figyelembe véve vásárlóink igényeit és visszajelzéseit. Így ma már nemcsak kötelekkel, lókötőfékekkel és villanypásztor zsinórokkal találkozhatnak ügyfeleink, hanem egy széles választékban kínálunk ruházatot, lovas felszereléseket, kiegészítőket és ápolási termékeket is. Bő termékkínálatunknak köszönhetően mindenki megtalálhatja nálunk az igényeinek és stílusának megfelelő termékeket.

Brendon Kötél nem csupán egy vállalkozás, hanem egy közösség, amelynek tagjai szenvedélyesen hisznek abban, hogy a minőség és hagyomány összetalálkozásából születhet a legjobb. Legyen szó munkánkról, vagy a termékeinkről, minden lépésünket az ügyfeleink elégedettsége és bizalma vezérli. Ez az elkötelezettség és szenvedély tesz minket különlegessé a kötélgyártás területén.

Csatlakozz hozzánk, és tapasztald meg a Brendon Kötél minőséget és hagyományt!

2024.04.10.
Kép és szöveg: Brendon kötél
https://brendonkotel.com/

A Te Lovadhoz milyen patacipő illik? Játssz velünk és nyerj Patacipő Tanácsadást!

Játssz velünk Te is a 2024.04.12. és 2024.05.15. között futó nyereményjátékban és nyerj 2x 10.000 Ft értékű Tanácsadást Patacipő választáshoz Barefootwebshop (Harcsa Bogi) felajánlásával! 

Töltsd ki a Lovasok.hu Lófelszerelés kérdőívét és nyerj értékes ajándékokat! A Nyereményjáték részleteiért kattints ide


Miért jó a patacipő?

  • A patacipő egy természetes, lóbarát alternatívát kínál a patkó helyett, illetve segítheti a “mezítlábas” életre való átállást.
  • Védi a teljes patát, talpat, sarokvánkost és a pártaszélt a külső fizikai hatásoktól munka során.
  • Segíti a pata biomechanikájának működését, a nyír pumpálását.
  • A patkóval ellentétben megmarad a ló lábának érzékelése, érzi hova, milyen felületre lép.
  • Lógyógyászati – terápiás és rehabilitációs – célokra is megfelelő választás.


Bemutatkozó

A Barefootwebshop megbízhatóan már évek óta a lóközeli szemléletmódú lovasok kedvelt vásárló felülete. Patacipők, patracok, zabla nélküli kantárok, gerinckímélő nyergek és a lótartás összes kelléke kapható nálunk!

Felszereléseinkhez professzionális szaktanácsadás is elérhető, így ha bármilyen kételyed-kérdésed van bátran fordulj hozzánk, segítünk megoldani a problémát.

Raktárunkban is szeretettel várunk, ha személyesen szeretnéd megnézni a termékeket vagy megbeszélni igényed.

A nyereményjáték keretében szeretnénk felajánlani 2db egyenként 10.000.-Ft értékű
szaktanácsadást patacipő választáshoz.

Ha nálunk vásárolsz, szaktanácsadást és minőségi felszereléseket kapsz országos kiszállítással, magyar jótállással és garanciával. A vásárlásokhoz 30 napos időszakot biztosítunk, ha cserélni szeretnél, hiszen van az úgy, hogy ami eddig jó volt, most már kicsi lett.

Nekünk is az a fontos, hogy lovadnak jó legyen.

Kedvelt márkáink, melyeknek magyarországi képviselői vagyunk, : Barefoot, Equine Fusion, Cavallo, Freedom Riding Articles, Kerbl, Covalliero, Bucas, Magic Brush, Rugbee, Ledó, Mustad.

2024.04.10.
Kép: Harcsa Bogi
https://barefootwebshop.hu/

Vegyél részt nyereményjátékunkban és legyen tiéd egy Lovasmosoda ajándékutalvány!

Ha április, akkor Nyereményjáték! Játssz velünk Te is a 2024.04.12. és 2024.05.15. között futó nyereményjátékban és nyerj Lovasmosoda ajándékutalványt! 

Töltsd ki a Lovasok.hu Lófelszerelés kérdőívét és nyerj értékes ajándékokat! A Nyereményjáték részleteiért kattints ide

A játékban részt vevők között 1 db 10.000 Ft és 1 db 5.000 Ft értékű utalványt sorsolunk ki. Legyél Te a szerencsések egyike!


“A Lovasmosodával egy igény és egy álom ötvöződött, mellyel az ügyfeleink hétköznapjait könnyítjük meg lovas felszerelések tisztításával, levéve a felesleges terhet a vállukról.

Minden felszerelést fertőtlenítő mosószerrel tisztítunk, és becsomagolva, szőrmentesen adjuk vissza. Vállaljuk többek között lótakarók, nyeregalátétek, lábvédők, kötőfékek és egyéb lovas felszerelések tisztítását és javítását, de akár kutyusod fekhelyét is leadhatod nálunk.

A felszereléseket leadhatod ingyenesen Budapest belvárosában, vagy Mogyoródi telephelyünkön, de tudod küldeni futárszolgálattal, vagy Foxposttal, vagy akár el is megyünk érte.”

2024.04.10.
Kép és szöveg: Lovasmosoda

Mosás előtt és után képek

Vegyél részt Te is a nyereményjátékban és nyerj Sommer termékeket!

Játssz velünk Te is a 2024.04.12. és 2024.05.15. között futó nyereményjátékban és nyerj Sommer termékeket. 

Töltsd ki a Lovasok.hu Lófelszerelés kérdőívét és nyerj értékes ajándékokat! A Nyereményjáték részleteiért kattints ide


Hogyan ápold a bőrből készült felszereléseid?

Ahogyan az emberi bőr, úgy a különböző állati bőrből készült felszerelések is igénylik a rendszeres törődést. A mindennapi használat során nyergek, kantárok és lábbelik is ki vannak téve a sárnak, pornak és egyéb szennyeződéseknek. Rendszeres ápolással, karbantartással azonban hosszú évekig megőrizheted bőrfelszereléseid szépségét, időtállóságát. 

  • A tisztításra szánt felszereléseket legcélszerűbb egy nedves ronggyal áttörölni. Az áztatást azonban kerülni kell, hiszen a víztől a bőr megkeményedhet.
  • Fontos, hogy mindig bőrápolásra gyártott termékeket használj! A különböző oldószerek, háztartási készítmények kimarhatják, károsíthatják a bőr felületét.
  • Az alapos tisztítás után célszerű valamilyen speciális bőrbalzsammal, olajjal kezelni a felszerelést. Ezek a termékek hidratálják a bőrt, ezáltal visszaadják annak rugalmasságát, puhaságát.
  • A mindennapi használatban lévő felszereléseket kettő – négy hetente érdemes lekezelni, állapotuktól függően. Azonban a túl gyakori – mindennapos – tisztítás kerülendő.

Bemutatkozó

A Sommer vállalat nyergei és kiegészítői közel 60 éve kötik össze a lovat lovasával, tökéletes harmóniát teremtve a hagyományos nyergesmesterség, a legújabb technológiai fejlesztések, a kiváló design és a tökéletes illeszkedés között.

Cégünk kiváló minőségű kézműves termékeket készít, melyek folyamatos fejlődést, innovációt és egyedi formatervezést vonultatnak fel. A cél egyértelmű: kiváló minőségű termékek tervezése és gyártása, melyeket mindig a ló és a lovas kiegyensúlyozott kapcsolata inspirál.

Már 1991 óta minden Sommer nyereg lehetőséget ad a ló hátának folyamatosan változó igényeinek megfelelő tökéletes illesztésre a Sommer Flexus nyeregváz segítségével.
Ez egy kiváló minőségű, hőre lágyuló technopolimer, kézzel készített speciális ötvözetű marvassal, amely hidegen, közvetlenül a helyszínen a Sommer speciálisan kifejlesztett nyeregállító készülékével, igény szerint 27-38-as vázméretre állítható, rövid időn belül, egy hivatalos szakkereskedő közreműködésével.

A nyeregváz alkalmazkodik a ló hátának rugalmasságához, hajlékonyan mozog, miközben
természetes formáját és mérettartását megőrzi. A vásárló kivételes garanciát élvezhet, mely 30 év a Sommer és 10 év a Remos nyergek esetében. Többszöri nyeregállítás után is érvényes.

Minden ló egyedi, így személyre szabott megközelítést igényel – legyen szó nyeregvázról, marvasról vagy nyeregpárnáról, a Sommer nyereg minden aspektusában alkalmazkodik a modern lovak anatómiai elvárásaihoz.

A kor követelményeinek megfelelve a nyeregvázak többféle ívben, marvas formában (V, U, extra széles) elérhetőek. Az ülőfelületek 16,5-21,5 méret között kérhetők lapos, közepesen mély, mély, extra mély, H7 és túra ültetéssel. A kényelmet szem előtt tartva nyolcféle nyeregpárna kialakítás választható (szálas tömésű).

A nyeregmodellek minden igényt kielégítenek: díjlovas, díjugrató és univerzális, tölt, túra, távlovas, working-equitation, western.

Cégünk minden speciális igényre nyitott az egyedileg választható bőrszínekkel és különböző
díszítésekkel. A Remos nyergeink háromféle színben készülnek.

Nyeregpróbákon lehetőség van a készleten lévő nyergek kipróbálására. A megrendelésre készített nyergek általában 3 hónap alatt készülnek el.

A teljes nyeregkínálat megtekinthető:
www.sattelmacher.com
Instagram/sommer_sattel
Youtube/Theo Sommer GmbH
Facebook/SattlereiSommer

Sommer Saddles
Koen Ramona Bernadett
Telefon: +36 70 421 4550
E-mail: ramonakoen78@gmail.com, sommer.saddles@gmail.com

 

2024.04.10.
Kép: Koen Ramona Bernadett

Nyereményjáték! Játssz és nyerj nyeregillesztést!

A Lovasok.hu népszerű nyereményjátéka a tavasz második hónapjában is folytatódik! Játssz velünk Te is a 2024.04.12. és 2024.05.15. között futó nyereményjátékban és nyerj Nyeregillesztést Koen Ramona Bernadett felajánlásával. 

Töltsd ki a Lovasok.hu Lófelszerelés kérdőívét és nyerj értékes ajándékokat! A Nyereményjáték részleteiért kattints ide


Miért fontos, hogy megfelelően illeszkedjen a ló hátára a nyereg?

A harmonikus munka egyik alappillére a megfelelő nyereg használata, hiszen ez jelenti a kapcsot a ló háta és a lovas között. Fontos, hogy a nyereg a lovas egyéni preferenciáin túlmenően a ló hátához is megfelelően illeszkedjen, hiszen ez elengedhetetlen az állat egészségének megőrzéséhez. A lovunk adottságaihoz azonban nem mindig egyszerű feladat meglelni a tökéletes nyerget, adott esetben átalakításra is szükség lehet.

Milyen következményekkel jár ha nem megfelelő nyerget használunk?

  • Akadályozott információátadás ló és lovas között.
  • A lovas súlya aránytalanul oszlik el a ló hátán.
  • Feltörhet, kidörzsölődhet a ló marja, háta, ami miatt hosszabb időre is kieshet a munkából.
  • Maradandó egészségkárosodást szenvedhet az állat.
  • Hátmerevség alakulhat ki.
  • A ló kellemetlen élménynek éli meg a nem megfelelő nyeregalatti munkát, ezért ellenszegülővé válhat az edzések során.
  • A teljesítmény és teljesítőkészség visszaszorul, nem éri el a maximumát.

A nyeregillesztés lehetőségével megelőzhetjük a rosszul illeszkedő nyereg okozta sérüléseket és problémákat, maximális kényelmet biztosítva lovunk és saját magunk számára is.


Kedves Olvasó!

Koen Ramona Bernadett vagyok, és immár 18 éve szolgálom
a lovas közösséget helyszíni nyeregillesztési szakértőként. Kezdetben a Dél-afrikai Köztársaságban és Németországban dolgoztam, de 2020-ban úgy döntöttem, hogy Magyarországon szeretném hasznosítani a megszerzett tudásomat. (8000 ló hátára illesztett nyereg).
Az elmúlt három évben rengeteget dolgoztam együtt a Neizer nyereggyártó céggel is nyergeik tökéletesítésén.

Szolgáltatásaim között szerepel a nyeregváz és a nyeregpárnák strukturális ellenőrzése, tanácsadás, méretvétel használt és új Sommer, illetve Neizer nyergek egyedi gyártásához.

Tömhető párnás nyergek esetén mobil műhelyemben biztosítom a lóra igazítást, akár Cair párnák cseréjével is (amennyiben megfelel a nyereg a ló hátformájához és a lovasnak).
Javításokat nem vállalok, de szívesen segítek kiválasztani a legmegfelelőbb használt-
(nyeregkereskedők kínálatából) vagy új nyerget a Sommer, Remos és Neizer márkájú nyergekből helyszíni nyeregpróbák alkalmával. A kiválasztott nyerget természetesen a lóra is igazítom.

Időpontfoglalás telefonon csak hétfőn és pénteken lehetséges, kedden, szerdán és csütörtökön csak Messenger üzenetben van rá mód a név, telefonszám (általános elérhetőségek), helyszín, odavezető út minősége és a nyereg márkájának elküldésével.
Fontos tudnod, hogy amennyiben szeretnéd igénybe venni szolgáltatásaimat, a nagy érdeklődésre tekintettel 3-4 hetes várólistával kell tervezned. Helyszínre utazásaimat keddre, szerdára és csütörtökre időzítem, tájegységekre bontva.

Koen Ramona Bernadett
+36 70 421 4550
Üzenetküldés: facebook.com/saddle.fitter

Kép forrása: Koen Ramona Bernadett
2024.04.10.

Játssz Te is a Lovasok.hu nyereményjátékában és nyerj értékes lófelszereléseket!

Ha április, akkor nyereményjáték! A Lovasok.hu népszerű nyereményjátéka a tavasz második hónapjában is folytatódik! Játssz velünk Te is a 2024.04.12. és 2024.05.15. között futó nyereményjátékban és nyerd meg az értékes ajándékok egyikét!

Milyen nyereményeket sorsolunk?

  • 1 db Nyeregillesztés 25.000 Ft értékben.
    Előre egyeztetett időpontban. Szerecseny 80 km-es körzetében, Győr-Budapest vagy Székesfehérvár-Budapest útvonalon. Valamint Győr, Veszprém, Fejér, Pest megyékben.
    A nyeremény a kiszállási díj költségét nem tartalmazza.
  • 1 db Neizer korrekciós nyitott csatornás nyeregalátét filcbetétekkel.
    www.nyereg.hu 40.000 Ft értékben (nem lehet színt, méretet választani, a nyeremény egy konkrét termék és nincs rá garancia).
  • 1 db Kantártartó táska 10.000 Ft értékben (nem lehet színt, méretet választani, a nyeremény egy konkrét termék és nincs rá garancia).
  • 1 db Remosol fekete nyeregbalzsam 150 ml, 9500 Ft értékben.
  • 1 db Baseball sapka 6000 Ft értékben (nem lehet színt, méretet választani, a nyeremény egy konkrét termék és nincs rá garancia).
  • 1 db Sommer Ledolin bőr tisztítószer 500 ml, 9500 Ft értékben.
    1 db Remosol bőr balzsam 500 ml, 9500 Ft értékben.
  • 1 db Kengyelvédő 9000 Ft értékben (nem lehet színt, méretet választani, a nyeremény egy konkrét termék és nincs rá garancia).
    1 db Nyereghuzat 15.000 Ft értékben (nem lehet színt, méretet választani, a nyeremény egy konkrét termék és nincs rá garancia).
  • 1 db Sommer martingál gumis szügyelővel.
    Csokoládébarna, Cob méret 75.000 Ft értékben.
  • 1 db Sommer ívelt homlokszíj, eredeti Swarovski kövekkel. Cob méret, értéke: 25. 000 Ft.
  • 1 db Sommer nagykantár “Masterclass “. Sötétbarna, Full mèret, értéke: 120 ezer Ft.
  • 2 db egyenként 10.000.-Ft értékű szaktanácsadás patacipő választáshoz a Barefootwebshop (Harcsa Bogi) felajánlásával.
  • Gurtni hámszett – Választhatsz fekete vagy piros színben, hogy stílusodhoz igazíthasd. értéke: 57.150 Ft
  •  2 db erősített lókötőfék + 2 db vezetőszár – Praktikus és megbízható felszerelés, amely segítségedre lesz a lovaglás során. Értéke: 14620 Ft
  •  1 db Lovas öv + 1 db póló – Stílusos és kényelmes kiegészítők, amelyekben magabiztosan mutathatod meg szenvedélyedet a lovak iránt. értéke: 12400Ft
  •  1 db Lovas mellény – Biztonságot és stílust biztosítva számodra a lovaglás során. értéke: 20000 Ft
  • 1 db Gurtni 1 lovas hajtószár – Kiváló minőségű eszköz, amely segítségedre lesz a kiképzésben és a fogathajtásban. értéke: 15875 Ft
  • 1 db 10.000 Ft értékű utalvány, amely bármilyen felszerelés mosására beváltható (javításra nem) a Lovasmosoda felajánlásával
  • 1 db 5.000 Ft értékű utalvány, amely bármilyen felszerelés mosására beváltható (javításra nem) a Lovasmosoda felajánlásával

Hogyan vehetsz részt a nyereményjátékon?

A sorsoláson való részvételhez töltsd ki a Lovasok.hu Lófelszerelésekkel kapcsolatos kérdőívét.

A kérdőív kitöltéséhez kattints ide!

A nyerteseket a kérdőívnél megadott e-mail címen fogjuk értesíteni, ezért fontos, hogy olyan e-mail címet adj meg, amit rendszeresen használsz!

A nyereményjáték sorsolás időpontjai

2024.04.16. – 1 db Patacipő Tanácsadást sorsolunk ki a Barefootwebshop (Harcsa Bogi) jóvoltából.
2024.04.18. – 1 db Nyeregillesztést sorsolunk Koen Ramona Bernadett felajánlásával.
2024.04.20. – 1 db Sommer Ledolin bőr tisztítószert és 1 db Remosol bőr balzsamot sorsolunk ki.
2024.04.22. – 1 db Brendon Gurtni hámszettet sorsolunk.
2024.04.24. – 1 db Sommer Martingált sorsolunk ki.
2024.04.26. –  2 db erősített lókötőfék és 2 db vezetőszárt sorsolunk a Brendon kötél jóvoltából.
2024.04.28. – 1 db Patacipő Tanácsadást sorsolunk ki a Barefootwebshop (Harcsa Bogi) felajánlásával.
2024.04.30. – 1 db Neizer korrekciós nyitott csatornás nyeregalátétet sorsolunk.
2024.05.02. – 1 db Lovas övet és 1 db pólót sorsolunk a Brendon kötél felajánlásával.
2024.05.04. – 1 db 10.000 Ft értékű utalványt sorsolunk, amely bármilyen felszerelés mosására beváltható a Lovasmosoda felajánlásával.
2024.05.06. – 1 db Kantártartó táskát, 1 db Remosol fekete nyeregbalzsamot és 1 db
Baseball sapkát sorsolunk Koen Ramóna Bernadett felajánlásával.
2024.05.08. –  1 db Lovas mellényt sorsolunk a Brendon kötél jóvoltából.
2024.05.10. – 1 db 5.000 Ft értékű utalványt sorsolunk ki, amely bármilyen felszerelés mosására beváltható a Lovasmosoda felajánlásával.
2024.05.12. –  1 db Gurtni lovas hajtószár a Brendon kötél jóvoltából.
2024.05.14. – 1 db kengyelvédőt és 1 db nyereghuzatot sorsolunk Sommer Nyergek felajánlásával.
2024.05.16. – 1 db Sommer ívelt, eredeti Swarovski kövekkel díszített homlokszíjat és 1 db Sommer nagykantárt sorsolunk ki a A Sommer Nyergek jóvoltából.

A nyereményjáték szabályzatot ide kattintva olvashatod el ->


A nyereményjátékot támogató Partnereink

Koen Ramona Bernadett – Nyeregillesztés

Koen Ramona Bernadett immár 18 éve szolgálja a lovas közösséget helyszíni nyeregillesztési szakértőként. Kezdetben a Dél-afrikai Köztársaságban és Németországban dolgozott, de 2020-ban úgy döntött, hogy Magyarországon szeretné hasznosítani a megszerzett tudását. (8000 ló hátára illesztett már nyerget).
Az elmúlt három évben pedig rengeteget dolgozott együtt a Neizer nyereggyártó céggel, nyergeik tökéletesítésének érdekében.

Szolgáltatásai között szerepel a nyeregváz és a nyeregpárnák strukturális ellenőrzése, tanácsadás, méretvétel használt és új Sommer, illetve Neizer nyergek egyedi gyártásához.


Sommer Nyergek

A Sommer vállalat nyergei és kiegészítői közel 60 éve kötik össze a lovakat a lovasokkal, tökéletes harmóniát teremtve a hagyományos nyergesmesterség, a legújabb technológiai fejlesztések, a kiváló design és a tökéletes illeszkedés között.

A cég kiváló minőségű kézműves termékeket készít, melyek folyamatos fejlődést, innovációt és egyedi formatervezést vonultatnak fel. A cél egyértelmű: kiváló minőségű termékek tervezése és gyártása, melyeket mindig a ló és a lovas kiegyensúlyozott kapcsolata inspirál.

Minden ló egyedi, így személyre szabott megközelítést igényel – legyen szó nyeregvázról, marvasról vagy nyeregpárnáról, a Sommer nyereg minden aspektusában alkalmazkodik a modern lovak anatómiai elvárásaihoz.


Harcsa Bogi

A Barefoot webshop megbízhatóan már évek óta a lóközeli szemléletmódú lovasok kedvelt vásárló felülete. Patacipők, patracok, zabla nélküli kantárok, gerinckímélő nyergek és a lótartás összes kelléke kapható a Barefoot webáruházban! Felszereléseinkhez professzionális szaktanácsadás is elérhető, így ha bármilyen kételyed-kérdésed van bátran fordulj Harcsa Bogihoz, segít megoldani a problémát!

A nyereményjáték keretében 2 db egyenként 10.000.-Ft értékű szaktanácsadást nyerhetsz patacipő választáshoz.


Brendon Kötél: A Minőség és Hagyomány Összetalálkozása

Brendon Kötél egy olyan vállalkozás, amely büszkén hordozza a kötélgyártás hagyományát és minőségét. Mint a 3. generációs kötélgyártás egyik meghatározó alakja, elkötelezettek a kiválóság és az innováció mellett.

A Brendon Kötélnekmindig is az elsődleges célja volt a minőség. Az évek során számos termékük elnyerte a vásárlók és szakmai zsűrik elismerését, köztük 2019-ben a Marhakötelük, mely megkapta a Kiváló Termék díjat. A díj elnyerése inspirálta őket arra, hogy tovább fejlesszék és bővítsék termékkínálatukat. Így ma már nemcsak kötelekkel, lókötőfékekkel és villanypásztor zsinórokkal találkozhatnak ügyfeleik, hanem széles választékban kínálnak ruházatot, lovas felszereléseket, kiegészítőket és ápolási termékeket is.


Lovas Mosoda

A Lovasmosodával egy igény és egy álom ötvöződött, mellyel a cég az ügyfelek hétköznapjait könnyíti meg a lovas felszerelések tisztításával, levéve a felesleges terhet a vállukról. Minden felszerelést fertőtlenítő mosószerrel tisztítanak, és becsomagolva, szőrmentesen adják vissza. Vállalják többek között lótakarók, nyeregalátétek, lábvédők, kötőfékek és egyéb lovas felszerelések tisztítását és javítását, de akár kutyusod fekhelyét is leadhatod náluk.

A felszereléseket leadhatod ingyenesen Budapest belvárosában, vagy mogyoródi telephelyükön, de tudod küldeni futárszolgálattal, Foxposttal, de akár el is mennek érte.

2024.04.10.

Hiba bejelentés